My Bucket List

18. rész Louis 

Sziasztok! Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de későn értem haza és már nem volt időm befejezni a részt. De most itt van készen van. Az igazság az, hogy nem pont ez a kedvenc részem, de remélem nektek tetszeni fog. Még egy dolog amit fontos, Luca egy ideig nem fog részeket hozni, mert készül az érettségire. Szóval egy kis ideig, csak én írom a részeket, Biztos, hogy lesznek csúszások, mert maikor munka hetem van, akkor nem tudom, hogyan fogok tudni írni, de igyekezni fogok. Ha nem tudom csütörtökre hozni, úgy is írni fogok, és legkésőbb a jövőhét hétvégén felkerül a következő rész. Nos, amikor meg iskola hetem van akkor biztos, hogy csütörtökönként fent lesz a rész. 
Jó olvasást nektek :) 
Tami <3

Piccadilly Circus

Harry

A világon nincsen annál jobb érzés, mikor arra ébredek fel, hogy mellettem fekszik, a szeretett lány, és meztelen háta az én meztelen mellkasomhoz simul. Lábaink, mint az erős indák, úgy fonódnak össze. Érzem, hogy Lana már ébren van, hiszen gyengéden játszik újaimmal, ami tökéletesen lapos hasán nyugszik. Lassan mozdulok felsőtestemmel, hogy azt higgye, csak helyezkedem, majd amikor nyugodtan játszik tovább a kezemmel, nyakába fúrom arcom, és apró csókokat adok nyakára. Lana kuncogva húzza fel vállait, és felem fordítja fejét.  

-        Jó reggelt, szépségem. – gyengéd csókot helyezek ajkaira.

-        Jó reggelt. – válaszol, mikor elválnak ajkaink.

-        Mióta nem alszol? – könyököm támaszkodva nézek rá, ő pedig ügyelve arra, hogy semmi ne látszódjon ki, a hátára fordul a takaró alatt.

-        Elég régóta. – szelíden mosolyog rám, és arcomon végig simítva, gyengéden elkezdi masszírozni a fülcimpám.

-        Miért nem keltettél fel? – kuszán álló haját kezdem el rendezgetni a hófehér párnán.

-        Mert, annyira aranyosan aludtál. Nem volt szívem felébreszteni téged. Meg különben is, nagyon jól éreztem magam, így a mellkasodhoz simulva.

-        Nem hibáztatlak érte. – vigyorgok, ő pedig felhúzott szemöldökkel néz rám.

-        Nem vagy te egy kicsit öntelt, édesem?

-        Csak amennyire kell. De valld be, imádod ezt bennem. – szemöldök húzogatva nézek rá, ő összeszűkült szemeket mereszt rám. Gyorsan mozdul, majd azon kapom magam, hogy alura kerültem.

-        Nem tagadom, imádom ezt benned. – Lana hirtelen lecsap a számra.  Hosszú haja fátyolként borul arcom köré, kezeit szorosan összefűzi az enyémmel, és a fejem felé vezeti. Másodpercek töredéke alatt eltűnt belőle az előbbi, szégyenlős lány. Már nem zavarja, hogy teljesen meztelen testünk összesimul, sőt egyenesen ingerli a testem, ami nem késik reagálni.

-        Minden elkövetsz, hogy megörüljek? – Lana, a nyakamtól elindul lefelé, a mellkasomra lehel apró, érzéki csókokat. Nem válaszol, csak szemtelenül felnéz rám, és diadal ittasan mosolyog. Nagyon ért ahhoz, hogy megfordítsa a szerepeket, de hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik.  

-        Csak, hogy jól induljon a reggeled. – apró csókot nyom a számra, majd a másik takarót maga köré csavarva, feláll az ágyról, és besétál a fürdőbe, én pedig még mindig próbálom lehűteni magam, és megtalálni a kérdésre a választ: Hol volt eddig ez a lány?

****

Az autóban ülünk, és Lana háza felé tartunk, mert nekem fotózásra kell mennem, és nem szerettem volna, ha egyedül marad a nagy házban. A rádió halkan szól, mi pedig semleges témákról beszélünk, de mégis kellemes telik az utunk. Bár Lana elég furcsa, mióta bevette a gyógyszereit és ez aggodalomra ad nekem okot. Mióta haza jöttünk nem panaszkodott egyszer sem, hogy probléma lenne a gyógyszerével, de az is igaz, hogy nem sokszor kerül szóba ez köztünk. Érzékeny téma ez Lana számára, és ez tiszteletben tartom, de mindezek ellenére, már a lassú pislantása sem tetszik, de nem teszem szóvá. Azonban, mikor egyre erősebben markolássza a combjára helyezett kezemet, tudom, hogy így próbálja legyőzni, azt, amiről nekem fogalmam sincsen. Szorításai egyre erősebbek lesznek, pont akkor, amikor leparkolok a házuk előtt.

-        Kicsim, minden rendben? – leállítom az autót, és felé fordulok.

-        Igen persze. – nem néz rám, és nem túl meggyőző a válasza.

-        Lana. – hangnemem azt sugallja, mondja el.

-        Erősebb gyógyszereket kaptam. Az orvos áradozott róla, hogy ez milyen jó lesz, és nem olyan, mint az előző. Valóban nem olyan, sokkal rosszabb. Egy bizonyos idő eltelte után, szó szerint kiüt engem ez a gyógyszer. Kezedet pedig akkor markolásztam, mikor a hányingeremet próbáltam visszatartani. – bánatosan, félmosolyra húzza a száját. – Ne haragudj, hogy eddig nem mondtam el. Csak nem akartam, hogy a szokásosnál is jobban aggódj.

-        A gyógyszerek miatt nem tudtál aludni reggel? – együtt érzően arcára simítom a kezemet, belehajtja arcát a tenyerembe.

-        Nem, az már nagyon régóta tart. De, így, hogy melletted feküdtem, sokkal tovább aludtam.

-        Mindig tudod, mit kell mondani. – mutató újammal megsimítom, az orrát ő pedig játékosan felhúzza.

-        Ez az igazság.

-        Mit csinálsz a délután hátra levő részében?

-        Szerintem kialszom a gyógyszer mellékhatását, és benézek az alapítványhoz, utána pedig kikísérem a barátomat a reptérre, hogy a magángépük elrepítse egy teljesen más országba. – egészen idáig eszembe se jutott, hogy ma késő este indulunk Japánba. Három éve járjuk a srácokkal a világot, de most érzek először szomorúságot, és egy kisebb nem akarást. Nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni a barátnőmet, még ha csak 3 napra is.

-        Ne is mondd. – elhúzom a számat. Lana kezét a nyakamra simítja, és gyengéden masszírozni kezdi a fülem. – Nem akarok menni.

-        De, igenis el szeretnél menni. Gondolj bele. Japán. Teljesen máskultúrájú rajongók, és egy ország, ahol a technika mindenkit meghódít. Számítanak rád, és elvárom tőled Harry Styles, hogy a lehető legjobb legyél.

-        Hmm. A legjobb lelkesítő beszéd volt, amit valaha halottam. – oda hajolok hozzá. Ajakainkat csak milliméterek választják el, de még nem csókolom meg. – Neked fogok énekelni. – suttogom halkan, szinte már a szájába, majd megcsókolom. Ő pedig bele mosolyog csókunkba.

-        Este találkozunk. – elhúzódik tőlem. – Most pedig menj, mert elkésel. – végig simít arcomon, és kiszáll az autóból. Furcsának tartom, hogy se egy szeretlek, se egy újabb csók. Megkerüli az autót, és lassan halad a házuk felé. Az ablak le van húzva úgy figyelem, majd csalódottan, a kormány felé fordítom fejem. Már épp indítanám az autót, amikor egy kéz megmarkolja az ajtót, és egy másik gyengéden az államnál fogva maga felé fordít. Lana szenvedéllyel teli csókot nyom a számra, és mikor elhúzódik, mosolyog. – Szeretlek. – A meglepettségtől nincs időm válaszolni, és már csak akkor eszmélek fel, mikor Lana becsukja a bejárati ajtót. Mosolyogva megrázom a fejem és beindítom az autót.

****

A fotózás a srácokkal eltereli a figyelmemet, arról, hogy ma este ismét itt kell hagynom Lana-t. Mindenkinek különösen jókedve van, és a szokottnál is többet piszkáljuk egymást. A szünetekben Niall kezében mindig van valami ropogtatni való, Louis mindig talál valamit, amivel piszkálni tudja valamelyikünket, vagy amikor nem, csinálja a már megszokott dolgot. Dobál. Zayn többnyire mindig rajzolgat, de kiveszi a részét a poénkodásból. Liam meg többnyire vagy le akar állítani minket, vagy úgy van vele, hogy nem érdekli és beáll közénk.

Amikor elkészül az utolsó fotó is, a fotós megköszöni a munkákat, mi pedig boldogan indulunk, el az öltözök felé, hogy visszavegyük azokat a ruhákat, amikbe jöttünk.

-        Figyelj Harry, arra gondoltam, hogy ma elrabolnám Lana-t egy kis időre, ha neked nem probléma. – Louis a pólót húzza föl magára.

-        Hova akarod elrabolni? – érdeklődve nézek rá, és a többiek is jobban ide szentelik figyelmüket.

-        Szeretnék neki segíteni megfogni egy galambot. – a többiek halkan nevetnek velem együtt. – Most mi van?

-        Semmi Louis. Persze, hogy nem gond. Meglepetésnek szánod?

-        Igen, úgy, hogy ha lehet, akkor ne írd meg neki.

-        Nem szándékoztam.

-        Remek, akkor én itt is hagylak benneteket. – Louis elmegy mellettem, és kicsit meghúzza a hajamat, a többieknek csak int, és már itt sincsen. Jó érzéssel tölt el, hogy a legjobb barátaim így segíteni akarnak a barátnőmnek.

Lana

Nem rég ébredtem fel, és már sokkal jobban érzem magam. Ahogy mondtam Harry-nek is, amint beléptem a szobám ajtaján, egy gyors átöltözés után, szó szerint bedőltem az ágyba, és ha jól emlékszem, úgy két óra múlva ébredtem. Itt ülök a pultnál kissé még kábán, de a legjobb barátnőm már faggat. Valamiért késztetést érez arra, hogy kérdezősködjön, a tegnap estéről.

-        Te elpirultál. – Valery röhögve csípi meg az arcomat.

-        De hogy is. – fintorogva húzom el a fejem.

-        De hogy nem. Valami eszedbe jutott, na, ki vele. – most már én is érzem, hogy pirosba burkolózik arcom, és mosolyogva rázom meg a fejem. Valery-nek azonnal leesik, aminek le kell. – Csak nem?

-        Jaj Val, de. – Valery vigyorog, mint a vadalma, és érzem jönnek a kínos kérdései.

-        És milyen volt? Mennyi ideig tartott? Harry milyen volt? Oda figyelt rád? Ha fájdalmat okozott kiherélem. – imádom, de ilyenkor sok belőle.

-        Valery!

-        Ne már! A legjobb barátnőm vagy. Na, gyerünk, mesélj.

-        Ha azt mondom eszméletlen volt békén hagysz ezzel a témával? – nevetek.

-        Kezdetnek jó, de nem válaszoltál a többire.

-        Nem azzal voltam elfoglalva, hogy az időt mérjem, Harry nagyon értette a dolgát, és igen oda figyelt rám. Szóval, ha kérhetném, hagyd meg.. azokat. – Valery felröhög, mert nem mondtam ki azt. Már épp rá akarnék szólni, hogy ne nevessen ki, amikor megszólal a csengő. – Nem szeretném, ha célozgatnál Harry-nek. – mondom, miközben az ajtó felé tartok, és hátra fordulva látom Valery védekezően felemeli a két kezét. Ahogy kinyitom az ajtót, egy élénken csillogó halványkék szempárral találom szembe magam. – Louis!

-        Szia, kislány. – gyengéden magához ölel, majd amikor elenged. arrébb lépek az ajtóból, ő pedig beljebb jön.

-        Mi járatban? – kérdezem, miközben ő leveszi a cipőjét.

-        El szeretnélek vinni magammal valahova. – Louis közi velem a tényt, miközben Valery felé sétál. – Szia Val. – őt is megöleli és egy apró puszit nyom arcára.

-        Szevasz Lou. Hogy vagy?

-        Meg vagyok. – mosolyog a barátnőmre. – Szóval, lenne kedved eljönni velem arra a helyre.

-        Milyen helyre akarod őt vinni? – Valery érdeklődve néz a legidősebb banda tagra.

-        Majd elmondom, de neki azt akarom, hogy meglepetés legyen. Szóval? – fordul felém.

-        Rendben, elmegyek.– mosolyogva bólintok.

-        Kapj magadra valamit, aztán indulunk.

-        Engem itt hagytok? – Valery karba tett kézzel néz ránk.

-        De, hogy is, te is jössz velünk. – Lou meghúzza Val egyik tincsét, aki nevetve csap Louis kezére.

Fent a szobámban kinyitom az ablakot, és leellenőrzöm, hogy milyen idő van oda kint. Enyhén hűvös van, de most valamiért nincsen kedvem hatrétegnyi ruhát magara venni. Így a melegítő nadrágot lecserélem egy farmerra, hozzá felveszek egy mintás pólót, és egy pulóvert. Át megyek a fürdőszobába és a tükör előtt a hajamat egy laza lófarokba fogom, azonban az arcomra nagyobb figyelmet fordítok, hisz mostanság elég sápadt vagyok. Felrakok egy kevés alapozót, csak annyit amennyi kell, a szempilláimat is kifestem, egy kevés pirosító, ajak balzsam, és már a táskámat pakolom tele a sok lányos holmival. Telefon, iratok, pénztárca, zsebkendő, ajakbalzsam. A lépcsőn lefele menet hallom, hogy Louis és Valery szócsatáznak persze csak viccből. Ők már a legelső találkozás óta egymásra találtak, mint barátok. Nem csodálkozom, hiszen mind a ketten örültek, és nem normálisak. Szóval a két hülye megérti egymást, de ez így van jól.

-        Készen vagyok. Ha gondoljátok, mehetünk. – megállok a két jó madár mellett.

-        Na, akkor gyertek szépségeim, mert, ahogy múlik az idő, egyre nagyobb lesz a forgalom. – Louis magyarázva indul meg az ajtó felé, míg én ránézek Valery-re, aki hevesen rázza a fejét, hogy nem fog nekem semmit mondani, de közben vigyorog. Mindannyian magunkra húzzuk a cipőt, én felveszem a kabátom, és úgy döntök, több mindet nem vagyok hajlandó magamra aggatni. Valery pedig folyamatosan igazgatja a ruháit. – Hogy ti lányok mennyit tudtok készülni. – Louis hitetlenkedve rázza a fejét, én pedig felhúzott szemöldökkel nézek rá.

-        Tényleg Louis? Ez miért nem zavar akkor, amikor például Eleanor melletted sétál igényes ruhákban? Olyankor jó, hogy tudsz vele dicsekedni, nem igaz?

-        Utálom, ha egy nőnek igaza van.

-        Louis, erőse ajánlom, hogy ezt most hagyd abba. – Valery durcásan áll meg Lou előtt, aki nevetve feltartja a kezét, és inkább elindul kifelé az ajtón, az autója felé. Én nevetve indulok Valery után. Becsukom magunk mögött az ajtót, és bezárom. – Akarsz előre ülni? – fordul vissza Valery.

-        Nekem mindegy, hol ülök. – mosolygok barátnőmre.

-        Jó, akkor elől ülsz. – és el is van döntve. Ahogy az autóhoz sétálok, látom, hogy egyre több fiatal lánynak tűnik fel, hogy valahol már látták ezt az autót, és benne ülő srácot, és egyre nagyobb lesz az érdeklődés. Beülök Louis mellé, aki szint úgy észrevette, hogy kezdenek egyre többen közeledni az autóhoz.

-        Indulhatunk? – néz rám Louis, én pedig mosolyogva bólintok.

-        Louis megtennéd, hogy elindulsz végre? Nem szeretnék maradandó károsodást szenvedni a rajongóid miatt.

-        Te édesem, már akkor maradandó károsodást szenvedtél, amikor megszülettél. – Louis röhögve indítja be az autót, Valery pedig hátulról erőteljesen fejbe vágja. – Tudod, hogy szeretlek. – fordul hátra Louis, és vigyorog.

-        Ez a szerencséd, tökfej. – mosolyogva figyelem, és hallgatóm őket.

Az út további része sem telik másképp. Valery és Louis egyfolytában szekálják egymást, és egyszer-egyszer én is részt veszek a piszkálódásban, de főként csak figyelem a műsorukat. Nagyrészt inkább az foglalkoztat, hogy Louis hova is visz minket. Egyre nagyobb lesz a kíváncsiságom, ahogy egyre a belváros szíve felé haladunk, és amikor Louis leparkol egy hatalmas nagy tér mellett, már tényleg nem tudom, mire készül.

-        Na, kislánykák, megérkeztünk. – Louis felső testével felénk fordul, mi pedig szinte egyszerre, ugyan olyan kérdően nézünk rá. – Ez durva mennyire egyszerre csináljátok. Na, gyertek. – Louis nevetve száll ki az autóból, mi pedig váll rántva követjük. Louis a csomagtartónál babrál valamit, és ahogy oda érünk, ő egy halászhalóhoz hasonló szerkezetet tart a kezében csak kisebb ki szerelésben.

-        Ez meg mi a fenének? – most már tényleg elvesztettem a fonalat, és nem értem mi van.

-        Ez egy nagyon fontos eszköz, ahhoz, amit ma csinálni fogunk.

-        Louis ez a szerkezet, leginkább a Spongyabobban lévő izéhez hasonlít, amivel a medúzákat akarják megfogni.

-        Pontosan. Csak mi nem medúzákat fogunk vele. – értetlenül nézek rá. Valery meg csak röhög.

-        Ne nézz így rám, inkább csak bízd rám magad. – általában ebből szokott lenni a kavarodás, de mindig nevetés a vége. Mosolyogva magam elé emelem a kezemet és hagyom, hogy Louis azt csináljon, amit akar. Bezárja az autót, és elindul a hatalmas tér felé. Valery-vel egymásba karolva megyünk Louis után, és figyeljük, ahogy ez emberek ugyan úgy, értetlenül néznek rá akárcsak mi.

-        Louis, azt remélem, tudod, ha valamelyik fotós ezzel az izével a kezedben lefotóz, véglegesen azt fogják rólad gondolni, hogy totál hibbant vagy.

-        Már így is tudják róla, hogy születésekor a fejét ütötték, azért, hogy felbőgjön. – Valery beszólására ki tőr belőlem a röhögés, ami rá ragad a barátnőmre is.

-        Ez a valami itt a kezedben, nem sokat változtat azon, amit a rajongók gondolnak rólam. De én szeretem, hogy meg tudom nevettetni őket, és hidd el, ha rólam képek készülnek, ők nevetni fognak. Főleg akkor, ha meglátják mit fogunk csinálni.

-        Mikor mondod, el végre mit tervezel? – a hangom már szinte nyafogós.

-        Most. – Louis megtorpan, és csak nem belé ütközünk. Elénk tárul a hatalmas nagy tér, aminek a közepén egy gyönyörű szobor áll, aminek a lépcsőjén, most fiatalok ücsörögnek, és beszélgetnek, és a turisták pedig bőszen kattogtatják fényképező gépüket. Nem emlékszem rá, hogy valaha is jártam volna itt, és szégyenemre nem tudom, hogy mi ez a tér, pedig törzsgyökeres londoni vagyok.

-        Louis?

-        Hmm?

-        Mi ez a tér?

-        Ez kérlek a Piccadilly Circus. London egyik leghíresebb tere. – ahogy Louis kiejti a tér nevét beugrik, hogy halottam már róla. – Híres az óriási kijelzők, és reklám felületek a tér azon részen elhelyezkedő sarokház falán. – mutat Louis a hatalmas ház felé, ami valóban tele van az említett dolgokkal. – És a téren elég gyakoriak a galambok is. – néz rám vigyorogva Louis, nekem pedig leesik, mit is keresünk itt.

-        Ne! Louis ezt nem hiszem el. – a szám elé kapom a kezem, és a szemem a barátnőm és Louis között cikázik.

-        Mint tudjuk, a mellettem álló nem normális oda van a galambokért, ezért úgy gondolta az ő feladata ebben segíteni. – Valery hitetlenkedve mutogat Louis-ra, aki mimikázva utánozza Valery-t miközben beszél.

-        Te mégis honnan tudsz erről? – amint kimondom, már tudom is a választ. – Harry.

-        Pontosan, de most nem ez a lényeg. Akkor? Elkapjuk az egyiknek a grabancát? – Louis szemöldök húzogatva néz rám.

-        Igen, igen, igen, - felpörögve ugrálok.

-        Csak azt nem értem miért pont a legforgalmasabb térre jöttünk. – szólal meg Valery.

-        Mit ér mindez kihívás nélkül? – Louis kérdőn néz Val-ra, aki ránt egyet a vállán. Megállunk a hatalmas szobor mellett, míg a bámészkodók is nézik Louis-t, azzal a valamivel az egyik kezében, a másikkal az állát súrolgatja, és áll és néz.

-        Van valami terved Einstein? – Valery röhögve néz Louis ra, aki Valery felé fordulva ránt egyet a vállán, és mint akit puskából lőttek ki kiabálva kezdi el kergetni a galambokat.

-        Ez nem normális. – néz rám Valery. Valamiért én csak nevetek ezen az egészen, és késztetést érzek arra, hogy kövessen Louis példáját. Rá nézek Valery-re.

-        Ezt fel kell vennem. – elnevetem magam, és futásnak eredek arra, amerre Louis üldözi az áldozatainkat. A nagy futkározás közben egyszer-egyszer Val felé pillantok, aki röhögve veszi fel az egészet.

-        Louis, ez így nem lesz jó. – állítom meg, amikor el akar mellettem futni. – Ha üldözzük őket, csak megijesztjük a galambokat.

-        Van jobb ötleted?

-        Van. Mi lenne, ha valami étellel próbálnánk meg magunkhoz csalogatni az egyiket?

-        Ez nem is olyan rossz ötlet. – Louis az ég felé mutatja egyik ujját. – Azonnal jövök. – Louis elindul az egyik bolt felé, a kezében még mindig ott van a háló, míg Valery mellém sétál.

-        Ha ő nem lenne ki kéne találni. – mellém érve, átkarolja a vállam.

-        Az biztos. – meghatódva nézek utána, és mérhetetlen boldogságot érzek.

-        Lana, ne kámpicsorodj el. Ma örülünk. Szórakozunk. De egy valamit nem értek.

-        És mi lenne az?

-        Mégis honnan jött neked ez, hogy megfogj egy galambot?

-        Nem tudom, mindig is ki akartam próbálni. – nevetek halkan.

-        Már itt is vagyok. – Louis egy zacskót tart a kezébe, amiben két-három darab kifli található.

-        Remek. Szerintem üljünk le mi is a lépcsőre. – Valery elindul a szobor felé, mi pedig követjük. A szoborhoz érve, keresünk egy szabad helyet, ahova leülhetünk, és egymás mellé telepszünk. – Louis adj, egy darab kiflit kérlek. – Louis a zacskóban nyúl és oda adja Valery-nek az egyik kifli felét, a másikat pedig felém nyújtja. Valery és Louis csak dobálja nekik a morzsákat, azonban én tudatosan csinálom. Egyre közelebb és közelebb dobálom magamhoz a kifli darabokat, és az egyik galamb, nagy örömömre pont azt csinálja, amire gondoltam. Folyamatosan, félelem nélkül jön felém, miközben felcsipegeti az apró darabokat, és mikor már szinte a lábamnál jár halkan oda szólók a többieknek.

-        Srácok! – szinte suttogok. Louis nagyon lassan lerakja maga mellé a zacskót én pedig továbbra is egyre közelebb dobálom a kifli darabokat. Mint valami lassított filmben, Louis kezeivel úgy közelít a galamb felé, aki egyelőre zavartalanul csipegeti a neki szánt ételt. – Louis óvatosan!

-        Shh. Tudom, mit csinálok.

-        De, hogy tudod. – szól közbe Valery. Louis kezei már csak milliméterre vannak a szárnyas állattól, majd gyorsan mozdul, és mielőtt a galamb elrepülhetne, két oldalról megfogja.

-        Meg vagy! – a galamb össze visszaficánkol, míg Louis, mint egy lány visít. – Arról nem volt szó, hogy ilyen hevesek, ha megfogják őket.

-        Louis nyugalom. Így csak hergeled, ha visítasz.

-        Én nem visítok. – durcásan néz rám, majd újra a foglyul ejtett galambnak szenteli figyelmét. – Kevin nem szokott ilyeneket csinálni.

-        Mert az egy műanyag valami, te tudatlan. – Valery tesz egy próbát, hátha meg tudja simogatni a galambot, de amit elkezd csapkodni a szárnyával, meggondolja magát.

-        Kevin nem egy műanyag valami. Lana megpróbálod elvenni? – néz rám, én pedig nem tudom, megpróbáljam e, de mivel az én listámon szerepel, bólintok a fejemmel. Óvatosan Louis keze helyére csúsztatom az én kezeimet, és már az én kezeim közül próbál meg elrepülni a galamb. Nem túl kellemes, ahogy a szárnyával csapkod, de minden állatott meglehet nyugtatni, egy kis simogatással, így megpróbálom ezt a lehetőséget. Finoman magamhoz ölelem a megrémült állatot, és elkezdem óvatosan simogatni a fejét. A többiek csendben figyelnek, majd a kistermetű szárnyas egyre jobban megnyugszik.

-        Látom, sikerült megnyugtatnod. – mosolyog Louis, nekem pedig egyre szimpatikusabb lesz a kezemben lévő sötétszürke madár. – Mi lenne, ha csinálnánk egy képet? – aprót bólintok, ő pedig előveszi a telefonját. A tokkal védett Iphone-t felemeli, én pedig vicces grimaszt vágva pózolok. – Kész. – Louis visszacsúsztatja zsebébe a telefont.

-        Szerintem most már engedd, el mi előtt még lekakilja a kabátod. – fintorog Valery, én pedig hallgatok rá, és leteszem a földre a galambot, aki rögtön el is repül. Mindannyian figyeljük, ahogy elrepül, de én hamarabb észhez kapok. Louis nem figyel, így meglepem azzal, hogy hirtelen, szorosan magamhoz ölelem.

-        Köszönöm Louis. – elcsukló hangon adok hálát a banda leéretlenebb tagjának, aki gyengén körém fonja karjait, és halnak kuncog.

-        Nincs mit köszönnöd, és ne sírj. – kicsit eltol magától, és rám néz. Én szégyenlősen elmosolyodok. Valery mellettünk áll én pedig rá nézek és ölelésre nyitom a karom. Magamhoz szorítom a legjobb barátnőmet.

-        Nagyon jó szövetséges vagy. – motyogok a vállába.

-        Tévedsz. Én a legjobb vagyok.

-        Így van. – elengedjük egymást, és halványan rá mosolygok.

-        Lányok, viszont indulnunk kéne, mert én még semmit nem pakoltam össze, és este indul a gép. – szólal meg Louis, én pedig bánatosan elmosolyodok. Elindulok, felé ő pedig átkarolja az én és Valery vállát, és így megyünk a kocsihoz.

****

-        Ti komolyan képesek voltatok egy emberekkel teli téren, így rohangálni a galambok után? – Harry-vel a kanapén ülünk, és hitetlenkedve néz rám, és pedig nevetve bólintok. – Elképesztők vagytok. És ez a videó minden pénzt megér.

-        Tudod, hogy Louis sohasem a legegyszerűbb megoldást választja, én pedig jól éreztem magam. – még jobban Harry oldalához fúrom magam, ő pedig ad egy apró puszit a fejem búbjára.

-        Ez volt Louis célja.

-        Te miért nem jöttél velünk? – Harry mellkasán fekszek, és az ölében nyugvó kezét piszkálom.

-        Mert ez ma Louis napja volt kicsim. Mikor megmutattam nekik a listát, már akkor kitalálta, hogy abba senki más nem segíthet neked csak ő. – összekulcsolja kezünket.

-        Miért mutattad meg nekik a listát Harry?

-        Tudom, hogy nem kérdeztelek meg, de úgy gondoltam tudniuk kell róla. Haragszol emiatt?

-        Mi? De, hogy is. – felnézek rá, és összehúzott szemöldökkel rázom meg a fejem. Válaszként csak egy mosolyt kapok, és előbukkannak a gödröcskéi. Harry mosolyában ezt imádom a legjobban. Beharapva a számat, az ujjamat bedugom a mélyedésekbe evvel, meg nevettetve őt. Egy ideig csak nézzük egymást, majd Harry gyengéden megcsókol. Kezemet a pólója alá vezetem, és izmos hasát kezdem el simogatni, míg ő kezét arcomra helyezi, és úgy tartja a helyén a fejemet. Nem sietünk, a csóknak minden apró részletét kiélvezzük, játszunk egymást nyelvével. Végül elhúzódunk egymástól, és vállának döntöm a fejem, és úgy nézek fel rá, ő pedig orrával hozzá ér az enyémhez.

-        Hiányozni fogsz. – szemeimből őszinteség csillog, én pedig biztatóan rá mosolygok.

-        Csak 3 nap. – apró puszit adok a szájára. – Mellesleg bepakoltál mindent?

-        Azt hiszem igen.

-        Na, nézzük meg azt a bőröndöt. – felállok az kanapéról, de Harry a kezemnél fogva visszaránt úgy, hogy egyenesen az ölébe esek.

-        Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

-        Fogadjunk, hogy csak bedobáltad a ruháidat. – próbálok kényelmesebb helyzetbe kerülni, mert nem élvezem Harry térdeit a veséimbe. Nem válaszol, csak mosolyog rám. Megrázom a fejem, és megint felállok, de Harry visszatart. – Engedj! – szólok rá, nevetve. A bőröndje már a nappaliban van, én pedig oda lépek a táskához, lefektetem a padlóra, és kinyitom. Egy kupac ruhatárul elém, ami egymásra vannak dobálva. Gyengéden a homlokomra csapok, és megrázom a fejem.

-        Én mondtam, hogy nem jó ötlet. – csak nevetek az orrom alatt, és elkezdem kipakolni a ruhákat. Az első pólót hajtogatom bele a bőröndbe, mikor érzem, hogy Harry a hátam mögé térdel, kezeit a derekam köré fonja, és apró csókokat ad a nyakamra.

-        Harry. – szólok rá, de azért arrébb biccentem a fejem, hogy jobban a nyakamhoz férjen. – Ne tereld el a figyelmem.

-        Én? Sosem. – a fülem veszi célzásba, és egy aprót beleharap a fülcimpámba.

-        Inkább segíts! – elhúzódok tőle, mert tudom, ha most hagyom, hogy tovább folytassa amit elkezdett, még a gépet is lefogja késni.

-        Lana, ne már ezzel akarod eltölteni az időt?

-        Tudom, mire célzol édes, de nem. Ha engedek neked, a végén még a gépet is lekésed. – Harry hangosan felnevet, majd mellém térdel, és elkezdi hajtogatni a ruháit. – Innentől kezdve, csak én pakolhatom be a bőröndödet.

-        De, hát ez az utolsó állomása a turnénak.

-        De, jövőre indul a következő. – mosolygok rá.

****

Harry bőröndje rendesen bepakolva lapul anya autójának csomagtartójában, és mielőtt elindultunk volna készítettem egy képet, amit felraktam twittere. Nem kell mondanom, utána rengeteg aranyos és kevésbé aranyos üzenetet kaptam. Én viszem ki Harry-t a reptérre, először ellenkezett, de a meggyőző képességem

elég jó. Úgy egy éve van jogosítványom, de eddig csak párszor vezettem az autót, akkor is csak rövidtávon. Viszont, most nagyon jó érzés, hogy nem én ülök az anyósülésem, hanem Harry. Érzem, ahogy figyeli, hogyan vezetek, miközben beszélgetünk. Ahogy befordulok a reptér parkolójába, a jókedvem azonnal elszáll, mert tudom, nem látom Harry-t három napig, és aggódok is, hiszen mégis csak Japánba a repül, ami nem itt van.

-        Kicsim, te kifejezetten jól vezetsz. – Harry felém fordulva, elismerően néz rám.

-        Jamie érdeme. A bátyám nagyon jól vezet, mikor ül mellette valaki, ha nem akkor sportkocsinak nézi ezt a szerencsétlen autót. – csak nevet a kijelentésemen, de látszik rajta, ő sem felhőtlenül boldog. Megfogom a kezét, és a fejemmel intek, szálljunk ki.

Harry a csomagtartóhoz sétál, és kiveszi a bőröndjét, majd visszacsukja az ajtót. Bezárom az autót, és kézen fogva indulunk el. Bent a többiek már összegyűlve várnak, úgy látszik mi érkeztünk utoljára. A késői időpont miatt, kivételesen egyetlen egy rajongó sincsen itt, ami most jelen pillanatban megkönnyíti a dolgunkat. Nem csak én kísértem ki a páromat, hanem itt van Eleanor, Sophie, és Perrie is. Mindannyian a saját barátjuk kezét szorongatja. Érdekes, hogy csak három napra mennek el, de a többi lányon is látom, nem akarják őket elengedni. Ahogy közelebb érünk legnagyobb meglepetésemre, Valery-t látom megbújni Niall mögött. Meglepve nézek rá, aki csak szégyenlősen ránt egyet a vállán. A tekintetem Niall-ra vezetem, és felhúzott szemöldökkel nézek rá, ő pedig elpirulva, elfordítja a fejét.

-        Nézd, csak kivan itt. – suttogom Harry-nek.  A megfelelő irányba fordítja a fejét, és elismerően mosolyog rám.

Mindenkinek köszönünk egyenként, végül oda érek Valery-hez. Csendben megkérdezem tőle, miért nem szólt, hogy kijön és egyáltalán miért döntött így, ő pedig egy „nem tudom” válasszal intézi el az egészet. A srácok leadják a bőröndjeiket, majd még mielőtt be checkolnának, mindenki elvonul még egy kicsit a barátnőjével. Mosolyogva figyelem, ahogy Valery és Niall, csak beszélgetnek, míg a másik három sráchoz odabújnak a barátnőik, vagy épp lopnak egy-egy apró csókot. De ők? Csak beszélgetnek. Végül, én is Harry-nek szentelem a figyelmemet, aki magához húzva jelzi nekem, ideje vele foglalkoznom.

-        Még egyszer mondom, nem akarok menni. – Harry, arcát a vállamba fúrja, én pedig két kezemmel átkarolom a nyakát. Picit oldalra fordítja fejét, és az orrával a nyakam bökdösi, én pedig kicsit összébb húzom a nyakam, mert csikiz, és aprót kuncogok. – Három napig nem fogom hallani, ezt az aranyos kuncogásodat.

-        Harry. Kibírjuk. Három nap múlva ugyan itt találkozunk. – elhúzódik tőlem, és a szemembe néz. Végig simít arcomon, eltűr egy kósza tincset, végül apró csókot lehel ajkaimra. Úgy csókol, hogy érezzem, ebbe benne van az elkövetkezendő három nap.

-        Mennem kell, be kell chekkolnunk. – elhúzódik tőlem, és kifejezetten fanyarú arccal néz rám.

-        Szeretlek édes. – és még egyszer megcsókolom.

-        Én is kicsim. – szorosan magához ölel, és belecsókol a nyakamba, majd elindul a többiekhez.

Én csatlakozom a többi barátnőhöz, és a félig barátnő mellé állok, akiről még mindig nem tudom, miért van itt. Bár sejtem. Oda állok mellé, belékarolok, és így nézem, ahogy Harry átmegy a váróba, ahol már csak a gépre várakozók tartózkodhatnak.