Kicsivel több mint 2 hónap telt el azóta, hogy úgy döntöttem szüneteltetem Sophie történetét, de akkor már írtam nektek, hogy megfogalmazódott bennem egy új történet, és azt is elmondtam, hogy amint úgy érzem, hogy meg van minden hozzá közzé teszem blog formájában is. Elérkezett az idő. Nagyon sok mindent össze szedtem ehhez a bloghoz, hogy ezt végre betudjam fejezni. Próbáltam mindenre oda figyelni.
Ami talán érdekessé teszi a blogot, hogy szerintem ilyen történet még nincsen. Nos, ha elolvassátok az első mondatokat akkor nem ezt fogjátok gondolni, de majd ha tovább haladtok és a végére értek, akkor majd rájöttök miről beszélek. Előre szeretném elmondani nektek, hogy a 4. részben a vissza emlékezés, az megtörtént esemény. Az az én történetem, úgy szerettem meg a srácokat. Úgy gondoltam, hogy a prólogust, és az első részt egy bejegyzésbe teszem, hogy ha valaki rátalálna a blogomra akkor ne csak azt a kis bevezetőt lássa. Nem igazán szeretnék konkrétumot mondani, azzal kapcsolatba, hogy mikor fognak jönni a részek, mert ez nálam kiszámíthatatlan, de ha látom, hogy van érdeklődési szintje a blognak akkor megpróbálom minél hamarabb :) Nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást :)
Tami xx
Prológus
Minden ember életében van egy képzeletbeli lista, amit az
agyunk legeldugottabb helyén tárolunk. Egy lista mely olyan pontokat tartalmaz,
melyeket az életed során írsz rá, azzal a feltétellel, hogy nem halhatsz meg
anélkül, hogy ezeket véghez nem vinnéd. Legyen az utazás, extrém sport, egy
építmény, különleges ételek, amit meg kell kóstolnod, egy híresség, akit látnod
kell. De mi van akkor, ha ez a lista már nem csak az agyadban él, hanem a
kezedben tartod? Feketén fehéren, szembesít téged a vágyaiddal, a pontok melyek
csak arra várnak, hogy egy tollvonással át legyenek húzva. Mi van akkor, ha ez
a lista túl korán kerül a kezedbe? Mi van akkor, ha kiderül beteg vagy, és csak
egy speciális kezelés segíthet, melyre nincsen lehetőséged. Beletörődsz? Mi van
akkor, ha a listádra egy olyan pont kerül, mely akaratod ellenére vésődött a
lapra? Mit teszel akkor ha, egy nem várt személy lép az életed be, egy olyan
életet hozva magával, amivel talán nem tudsz megbirkózni? Mit teszel, ha
akaratod ellenére beleszeretsz és a puszta jelenlétének, szerelmének
köszönhetően a gyógyulás útjára akarsz lépni a döntésed ellenére? Megrémülsz?
Eltaszítod? Harcolsz érte? Meg küzdesz a világával, és a betegségeddel? Hagyod,
hogy Ő is harcoljon érted? Mit teszel? Csak
rajtad áll!
1. rész
Szomorú igazság
Lana
Lassan rutinná vált, hogy a
londoni kórház ajtaján belépek reggel, és a legjobb esetben délben léptem át
újra a küszöböt. Láz, fejfájás, éjszakai verítékezés. Ezekkel a tünetekkel
mentem el a házi orvosomhoz, aki pár perces rutin vizsgálat után, minden
magyarázat nélkül a kezembe nyomott egy beutalót vérvizsgálatra. A különböző
vizsgálatok sorra követték egymást, amit még nem igazán tartottam furcsának,
azonban amikor az orvos megkért minket, hogy minden közeli rokonomtól hozzunk
vizelet mintát, na, azt már furcsának találtam. Meglepődtem mikor apámnak elég
volt annyi, hogy az orvos utasítása volt. Ennek már egy hónapja és az óta a kórház
folyosóján található székek, az injekciós tűk, gépek lettek a legjobb barátaim.
A kirendelt orvosom ajtaja előtt,
a széken ülve(!) lábammal dobolva anyával várom, hogy az az istenverte ajtó
végre kinyíljon és végre egy hónap után meg tudjam, hogy mi ez a nagy hűhó.
Anya már vagy ezerszer festette az ördögöt a falra, hogy biztos valami nagy
bajom van, azonban én sosem engedtem teret az e fajta gondolatoknak és
következményinek. „Minden okkal történik”
szoktam mondani. Ez a rövid szálló ige vezérelt eddigi 18 évem során. Ezen
a széken is úgy ülök, ha valami olyat fogok az orvostól hallani, amitől anya
talán idegösszeroppanást fog kapni, én akkor is bátran a miérteket nem kutatva
fogom elfogadni a tényt, ha beteg vagyok. Ha van, esélyem küzdök, ha pedig
nincsen, beletörődök.
Az ajtó nyílik, és a már jól
ismert Raynolds doktor lép ki erőltetett mosollyal az arcán, ami valljuk be nem
túlbiztató.
-
Lana és Ms. Robinson kérem, fáradjanak be. –
invitál be minket a doktor mi meg eleget téve a kérésnek állunk fel a székről
és lépünkbe a számomra már jól ismert helyiségbe.
Anyával helyet foglalunk az
asztal előtt elhelyezett székeken, miközben az orvos íróasztalát megkerülve ül
le a székébe és támaszkodik meg könyökével az asztalon.
-
Nos, így egy hónap után, megjött minden
vizsgálat eredménye. – Kezd bele az orvos, majd mintha csak az engedélyemre
várva néz rám, én pedig aprót bólintok, közben anya a kezemet morzsolja.
-
Lana az eredmények alapján leukémiás vagy. –
Anya hangos zokogásba kezd én pedig ízlelgetem a szót. Leukémia. Halottam már róla, de a konyhanyelvi kifejezése nem jut
eszembe.
-
Doktor úr, elmondaná nekem, hogy mi az a
leukémia? – Raymonds doktor meglepődve néz rám, nyugodtságom miatt, mintha az
előbb csak egy könnyű házi feladatot közölt volna velem, viszont arcomat látva
folytatta.
-
Csontvelő rák. A vérképző rendszer rosszindulatú
megbetegedése, maikor a vérsejtképzés folyamata kórossá válik. A csontvelőből a
kóros vérsejtek a véráramba jutnak és az érett alakok csökkenése miatt nagyobb
a fogékonyság a fertőzésre. – Biológia óráról rémlik valami, sőt úgy is érzem
mintha egy biosz órán ülnék. Rezzenéstelen arccal hallgatom végig az orvost,
miközben a zokogó anyám kezét szorítom nyugtatás képen.
-
Gyógymód van rá? – gépiesen teszem fel a
kérdést.
-
A helyzet az Lana, hogy az is kiderült, hogy a
betegséged eléggé előre haladott, így a kemoterápia és a sugárkezelés már nem
vehető számításba. Az egyetlen lehetőséged a csontvelő átültetés, azonban az
édesanyád, az apukád és a bátyád mintájából kiderült, hogy egyikőjük
csontvelője sem azonos a tiéddel. – Raynolds sajnálkozva néz rám. Erre van most
a legkevésbé szükségem. Soha nem viseltem el, ha valaki szánakozva nézett rám.
.
-
És ilyen esetben mi a teendő? – szólal meg anya
a sírástól remegő hangon.
-
A hagyományos eljárás az az, hogy Lana felkerül
a donor listára. Ennek hátránya az, hogy rengeteg időbe bele telhet, mire
találunk megfelelő donort. Talán annyiba, hogy már túl késő lesz. – anyára
újabb zokogás tör rá, hiszen ő is és én is tudom mit jelent ez, hogy „Már túl késő lesz”. – Ezen kívül, még egy lehetőség áll fent.
– anya hirtelen felkapja a fejét, arca reménnyel teli. – New Yorkban van egy
speciális magán klinika, ahol egyéb már betegségek mellett leukémiás betegekkel
is foglalkoznak. A világ legjobb klinikája, azonban az eljárások és a
gyógymódok milliókba kerülnek. – Raynolds doktor jól tudja, miről beszél.
Átlagos család vagyunk, nem szenvedek hiányt semmibe, de nem is úszunk a
pénzben.
-
Rendben. Elkövetek min.. – kezdett bele anya
azonban én a szavába vágtam.
-
Nem! – nézek anyára elkötelezve. – Doktor úr
kérem, írjon fel a listára és amint van, donor értesítsen. – anya hitetlenkedve
néz rám, de én nem foglalkozok vele.
-
Ahogy akarod Lana. Asszonyom - fordul, anyához –
kérem, annyira még várjanak itt, míg elkészítem a szükséges papírokat.
-
Köszönjük. – mondom, majd a doktor feláll és egy
mosoly kíséretében kimegy az irodájából. Anya abban a pillanatban fordul felém,
és kétségbe esetten fogja két keze közé arcom.
-
Kicsim kérlek. – suttogja. Szeme szinte
könyörög.
-
Anya, kérlek. – simítom kezemet az arcomon lévő
kezére, majd lassan az ölembe téve össze kulcsot, kezünket és megszorítom. –
Várjuk meg a papírokat, írjuk alá és menjünk haza. Szeretnék már otthon lenni.
Elfáradtam.
A leukémia egyik tünete. Jut eszembe. Anya
látja rajtam, hogy komolyan gondoltam minden szavam, de tudom itt még nem
végeztünk. Győzködni fog. Közelebb húzom hozzá a széket, fejemet a vállára
hajtom, és úgy húzom közelebb magamhoz kezeimmel ő pedig kétségbe esve szorít
magához, és sírdogál csendben. Elmerülök gondolataimban, és az esélyeimet
mérlegelem, és a két választási lehetőségemet latolgatom. Küzdök vagy
beletörődök. Azt hiszem a körülményeket tekintve az utóbbit kell választanom. Beletörődök.
