12. rész/1  Melbourne

Sziasztok :)

Tudom, nagyon este van, de Csütörtök akkor új rész, most egy kicsit másképp. Az igazság az, hogy a 12. rész nagyon hosszú lesz, és nem tudtam mára befejezni, de mivel a múltkor mondtam, hogy csütörtökönként hozom a részeket, így két részletben kerül fel a 12. rész, és itt van az első része. Remélem tetszeni fog nektek, és szombaton hozni fogom a második felét. Mondjátok el nekem a véleményeteket, hogy mit gondoltok a rész első feléről.
Jó olvasást. :)
Puszi Tami xx

"Soha sem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra ment az ember, s az sem, milyen nehezen - csak is az, milyen élményeket hozott magával" 

Lana 

A bőröndöm kezd tele lenni, és biztos vagyok benne, hogy a súlya a megengedett 20 kilót már régen meghaladta hála Valery-nek, aki megállás nélkül pakolja bele a ruhákat mi szerint „erre is szükséged lesz”. Ezt hajtogatja legalább fél órája, és a fél szekrényem lassan a bőröndbe kerül. Arról már nem is beszélve, hogy a valóban szükséges dolgokat még el sem pakoltam.  Az a kevés smink, a fogkefém, és a számomra fontos tisztálkodási szerek még mindig a fürdőszobában vannak, és nem hiszem, hogy egyhamar a bőröndbe fog ki kötni. Ha mind ez nem lenne elég, hogy egy egész szekrényt kell majd kicipelnem a reptérre bőrönd formájába, a gyomromban lévő görcs nem akar alább hagyni.  Soha nem repültem még. Mindig is ki akartam próbálni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az alkalom.  Harry már Melbourne-be van, én pedig ma az esti géppel indulok utána, hogy holnap már a főpróbára oda érjek. Az igazság az, hogy a földrajzi tudásom mindig is borzalmas volt, szóval nem is igazán értettem, mikor Harry az időeltolódásról kezdett nekem beszélni, így inkább úgy tettem, mint aki érti, hol ott annyit fogtam fel az egészből, hogy mikor, és melyik gépre kell felszállnom, és hogy Paul kint fog várni a reptéren. Nekem ennyi bőven elég. Látom, hogy Valery egy újabb pár ruhát készül elpakolni.

-        Valery elég lesz! Csak négy napra megyek Melbourne-be, nem oda költözök.

-        Ez a baj, hogy csak négy napra mész. De közlöm, hogy lány vagy! Egy lánynak mindig felkészültnek kell lennie, bárhova is utazik. Nem tudhatod, mi történhet meg. Leöntenek, vagy akár te saját magad öntöd le, leeszed magad, hiszen képes vagy rá, és nem mellesleg, csinosan kell felöltöznöd.

-        Jó nem vitatkozok veled, mert van abba valami, amit mondasz.

-        Köszönöm.

-        Nem bízd el magad, inkább segíts össze húzni a cipzárt. A többit majd bele pakolom a kézi táskámba. – Próbálom a hagyományos módon összehúzni a bőröndöt, de miután az oldalán elakad a cipzár jelezve, hogy túl sok benne a ruha. Az lesz a legegyszerűbb, ha rá ültetem Valery-t, és úgy húzom össze.

-        Val ez így nem fog menni. Mi lenne, ha rá ülnél? – Kérdezem még mindig a bőröndöt vizsgálva.

-        Még mi előtt összehúznád, talán ezt is be kéne még raknod. – felé fordulok, és látom, hogy egy fehérnemű szettet tart a kezébe. Meglóbálja egy kicsit, és vigyorogva húzogatja a szemöldökét.

-        Valery Miller, azt most azonnal rakd vissza, és inkább helyezd el a csinos kis fenekedet a bőrönd tetején.

-        Jól van. – feltartja a kezeit, majd az ágyhoz lépve, felmászik, és rá ül a bőröndre. Így már sokkal könnyebb.

-        Idegesnek tűnsz. – mondja Valery, miközben lemászik a bőröndről.

-        Az is vagyok Val. Nagyon. – mosolyogva elhúzom a szám.

-        Hé, ne izgulj minden rendben lesz. Csak gondolj arra, hogy vele leszel. Harry-vel, és a srácokkal, akik a múltkori találkozó óta oda vannak érted.

-        Igazad van, de akkor is izgulok. A repülés, a koncert, a nyilvánosság miatt, hogy a srácok még mindig ugyan úgy fognak e viszonyulni hozzám, mint két napja. Most minden miatt izgulok.

-        Ugyan már Lan! Zárd ki ez a sok hülyeséget a fejedből. Csak arra gondolj, hogy utazol Harry-hez, a srácokhoz, és hogy csodás négy napot fogsz ott tölteni. A nyilvánosság pedig Harry-vel jár. Ha, hagyod, hogy ez befolyásolja a kapcsolatotokat, akkor már most hagyd ezt az egészet.

-        Nem akarom hagyni, de biztos, hogy időre lesz szükségem, hogy hozzá szokjak. Soha nem voltam középpontban, és most biztos, hogy folyton ott leszek.

-        És? Nincs mit szégyellned. Harry vigyázni fog rád. Amúgy is vagy te olyan kemény csaj, hogy le tudd rendezni az olyan rajongókat, akik nem bírnak magukkal. Mit szoktam mindig mondani?

-        A legjobb bosszú, ha bele röhögök annak az embernek a pofájába, aki bántani, mert.

-        Okos kislány. Ezt soha ne felejtsd el!

-        Köszönöm. – oda lépek Valery-hez és szorosan magamhoz ölelem. Semmire nem mennék nélküle. El sem tudom, már képzelni az életem, úgy hogy ő ne legyen a részese. Lehet, hogy bolond, heves, és nem igazán gondolkodik, hanem csak a pillanatnak él, de ő az én legjobb barátom és így szeretem. – Szeretlek!

-        Én is szeretlek! Most pedig rakjuk össze azt a kézi táskát. – Valery megfogja a kezem, a másikba pedig a válltáskám, és a fürdőbe megyünk. – Tényleg! Jamie és anyukád mit szóltak ehhez az utazáshoz? – Valery módszeresen, pakolja a dolgokat a táskámba. Mindent tud, mit szeretek, és mit kell elrakni a fogkefémet is ide rakja el, én pedig leülök a kád szélére.

-        Furcsa mód, mostanság anya jobban kezeli a dolgokat, mint Jamie. Persze nem repesett az örömtől, hogy „így” – idéző jeleket rajzolok a levegőben- célozva a betegségemre, fogok repülni. Viszont annak örül, hogy együtt vagyok Harry-vel. Jamie pedig nem igazán tud megbarátkozni a gondolattal. Nagyon félt a médiától és a rajongóktól. De nem hibáztatom érte.

-        Bármennyire is szeretném, hogy elzárkózz ezektől a gondolatoktól, valóban nem meglepő. Hiszen sokszor a rajongók rosszabbak, mint a fotósok.  De biztos, hogy lesz olyan, amikor kedves, és aranyos rajongókkal fogsz találkozni. Lesznek olyanok, akik majd védeni fognak. Vedd alapul Perrie-t, Eleanort, és Danielle-t.

-        De, Danielle és Liam már nincsenek együtt.

-        Az igaz, de mennyi idő után szakítottak?

-        Úgy két év?

-        Pontosan.  Perrie-t Zayn eljegyezte, Eleanor pedig már több mint két éve van Louis mellett. Őket is gyűlölik és szeretik. Ez a te esetedben sem lesz másképp. Ahogyan ők is, neked is meg kell majd tanulnod ezt kezelni. – Mindenben igaza van Valery-nek, de bennem mégis felmerül a kérdés: Mióta lett ő ilyen bölcs?

-        Szerinted mivel tudnám azt elérni, hogy több legyen azoknak a rajongóknak a száma, akik szeretnek?

-        Először is nem hinném, hogy ez lenne a legfontosabb dolog, amivel foglalkoznod kéne, hanem Harry-vel. Másodszor nyílt titok, hogy Harry a legnépszerűbb tag a bandából, és ha lány kerül a közelébe, akkor robban ki a legnagyobb dráma. Szóval nem fogok hazudni, nem hinném, hogy tudnál bármit is tenni. De, ha nagyon akarod, akkor csak add önmagad Lan. Ha találkoztok a rajongókkal, légy kedves velük még akkor is ha ők csupán a tekintetükkel meg akarnak ölni, ajánld fel, hogy te majd elkészíted a képet, csináljatok közös képeket Harry-vel, vagy ha koncerteken leszel, csinálj képet róla és a srácokról és posztold, hiszen biztos, hogy meg fog nőni a követőid száma twitteren is, és facebook-on is. Magunkból kiindulva, a rajongók szeretik tudni, hogy a srácok mit csinálnak.

-        De, nem fogják azt gondolni, hogy fel akarok vágni? Mert ez távol áll tőlem.

-        Az utálkozok, azt fogják gondolni, de akik Harry boldogságát akarják, azok csak örülni fognak. De én úgy gondolom, ha néha elkapod egy-egy vicces szituációban Harry-t és egy kedves mondat kíséretében posztolod, és tudatod a rajongókkal, hogy te szereted őt, akkor lehet rá esély, hogy elérd, amit szeretnél.

-        Mire mennék én nélküled? – Felállok a kádszéléről, és hátulról, átkarolva Val, nyakát megölelem.

-        Várj! – Feltartja az ujját, és úgy tesz, mint aki tud gondolkodni. – Semmire – jön a válasz, és elnevetjük magunkat.  – Fejezzük be a pakolást, mert lassan indulnod kell.

-        Rendben. – A beszélgetés alatt Valery szinte már minden szükséges dolgot elrakott. Visszamegyünk a szobába, és a gyógyszereket azonnal berakom a táskámba a többi holmi mellé, hogy még véletlenül se hagyjam itthon. Miközben ellenőrzöm, hogy minden meg van e, Valery is egy utolsó terepszemlét tart.

-        Ez a repülőjegy? – Valery felvesz egy rózsaszín kis tasakot, amibe a jegyem és az útlevelem van. Már így kaptam Harry-től.

-        Igen. – Valery kiveszi a tasakból a jegyet, és azonnal elkerekedik a szeme.

-        Hú, az anyja, első osztályon fogsz utazni Lan. –  Valery idióta módjára vigyorog, én pedig nem tudom, őt ebbe követni. Első osztály?

-        Mi van? – kikapom a vékony papírdarabot a kezéből, és megnézem. Valóban az szerepel rajta, hogy első osztály. Mi, mi van?

-        Mi bajod? – Valery nem érti, miért vagyok ennyire meglepődve. Ettől tartottam. A francba is. Jönnek a drága dolgok, az első osztályú repülőjegyek, és még kitudja mi.

-        Ez egy vagyonba kerülhetett neki. Ettől féltem Val.  A drága cuccoktól.

-        Lana, elég legyen. Nem te kérdet tőle, ő vette. Gondolj bele az ő helyzetébe. Megteheti, és a barátnője vagy. Egyértelmű, hogy, nem a turista osztályra vesz neked jegyet, ahol majd azon kapod magad, hogy egy nagydarab pasas a válladat használja párnának, és ráadásul még a nyála is folyik. Együtt akarsz lenni vele? Szereted őt?

-        Igen. – jelentem ki határozottan.

-        Akkor fejezd be a szarakodást. És nyugodj le. Szokj hozzá ezekhez. Mert biztos vagyok benne, hogy ennél lesznek nagyobb, és drágább dolgok, amiket kapni fogsz.

-        Oké. – feltartom a kezem, ezzel jelezve, hogy ő nyert. De akár mennyire, is tudom, hogy igaza van, nehéz lesz ezekhez hozzá szokni. Soha nem voltam anyagias, mindig megelégedtem azzal, amim volt. Sosem akartam többet. Hisz hiába, nem vagyunk gazdagok, én és Jamie sosem szenvedtünk hiányt semmiben.  De akkor sem tudok egyik pillanatról a másikra megbarátkozni ezzel, de meg kell próbálnom, ha boldog akarok lenni Harry-vel.

A kocsiban jó a hangulat, és már meg is feledkeztem a butaságomról. Most kivételesen Jamie is részt vesz a beszélgetésben, és ő és Valery felváltva piszkálják egymást, anya csak kuncog elől, és néha közbe szól, én pedig szinte visítok a röhögéstől, mert amikor ők szurkálódnak, az kész komédia. Mielőtt elindultok volna, a fürdőszobában a tükör előtt, úgy mondd elbeszélgettem magammal egy kicsit, és helyre raktam a gondolataimat. Indulás előtt félórával Harry felhívott, hogy minden rendben van e, és hogy már alig várja, hogy ott legyek, mert nagyon hiányzom neki. Persze ezt, úgy mondta, hogy csak én halljam. Miután leraktunk a telefont, belém hasított az elviselhetetlen hiány érzet, és már alig vártam, hogy a kocsiba üljek. Most pedig alig várom, hogy megérkezzünk, a gépen üljek, és már úton legyek Melbourne felé. Már nagyon hiányzik Harry, és a srácok is. Ez elmúlt két napban, a telefonbeszélgetéseink többsége úgy telt, hogy a végére már Harry-nek ki kellett hangosítani a telefont, mert a srácok folyamatosan kikapkodták a kezéből a telefont, így inkább az egyszerű megoldást választotta. Miután leraktunk, mindig visszajátszottam magamban a srácok poénjait, és reményt adott, hogy valóban kedvelnek.

Leadom a bőröndömet, ami pont egy grammal lett kevesebb a megengedettnél, amitől Valery-nek diadal ittas mosoly ül az arcára, miközben én megkapom a beszállókártyámat.

-        Látod, én mondtam, hogy nem kell úgy kiakadnod. – mondja Valery miközben én szememmel a belépőkapukat keresem.

-        Valery, a fél szekrényemet, elpakoltad, még jó, hogy úgy gondoltam, hogy itt a zsúfolt reptéren kell majd kivennem pár ruhát. – paskolom meg barátnőm arcát. – Gyertek, ott kell bemennem. – mutatok egy hatalmas fémkapu felé. Anya belém karol és ragaszkodóan szorítja meg a kezemet, míg barátnőm próbálja jobb kedvre deríteni az idő közben elkomorodott bátyámat. A kapuhoz érve anya felé fordulok.

-        Mindent elraktál? A gyógyszereket is? – anya átható tekintettel néz rám.

-        Mindet! Ne aggódj nem követem el még egyszer ugyan azt a hibát.  – biztatóan próbálok mosolyogni.

-        Vigyázz magadra kicsim, és érezd nagyon jól magad! – anya szorosan ölel magához. Miután elhúzódik, apró könnycsepp jelenik meg a szemében.  Valery azonnal megölel.

-        Ne feledd, csak lazán. – súgja a fülembe. – Ne parázz rá mindenre. – Elnevetem magam. Ennél jobb tanáccsal nem is indulhatnék neki egy repülő útnak.

-        Ha egy hajad szála is meggörbül, kitöröm annak a gyereknek a nyakát! – mondja Jamie, én pedig röhögni kezdek. – Nem viccelek! – von magához szorosan a testvérem.

-        Remélem, ha meg ismered más lesz végre a véleményed. – mondom, miközben elhúzódok tőle.

-        Meglehet, de most még komolyan beszélek. – szelíden mosolyog.

-        Mennem kell, mert a végén lekésem a járatot. – A kézitáskámat feljebb rakom a vállamon, és egy utolsó puszi, és ölelést követően elindulok a kapuhoz, de még egyszer visszanézek arra a három emberre, akik mindennél többet jelentenek nekem. Ahogy látom őket, ott állni, és integetni elszorul a torkom. Eszembe jut, hogy most először hagyom itt őket, és ettől sírhatnékom támad, de összeszedem magam.

A fém kapunál, a futószalagra rakom a táskámat, és elméletben átfutom, hogy minden olyan dolgot kivettem e, amit nem engedélyeznek. Leveszem magamról az összes fém dolgot, és a magas sarkúmat. Igen egy ilyen cipő van rajtam, mert Val rám erőltette, de valójában nem kellett sokat győzködni. Az előttem álló hölgy gond nélkül lép át, én pedig követem. A szerkezet nem jelez, és a cuccaimat visszakapom, miközben a szalag mögött ülő srác rám mosolyog. Udvariasan visszamosolygok, miközben magamra küszködöm a cipőmet. A táskámat magamhoz veszem, és felnézek a hatalmas táblára, ahol azt lehet megtalálni, hogy a különböző járatokhoz melyik kapunál kell várakozni. Az én járatomra, majd a „D” kapunál lesz a beszállás, de van még legalább negyvenöt percem, így úgy döntök, veszek egy üveg vizet és egy csomag rágót az útra.

Miután megtalálom, és megveszem a vizet és a rágót, leülök az egyik székre, és várok. A táskámban megszólal a telefonom, és kutatni kezdek utána. Ahogy megtalálom, a kijelzőn Harry nevét látom.

-        Szia! – vidámon szólók bele, örülök, hogy hallom a hangját.

-        Szia, szépség, minden rendben? – hallom rekedtes hangját, a háttér zaj ellenére.

-        Igen, már itt ülök a reptéren. És ott Melbourne-be mi a helyzet? – a vonal túlsó végéről hallok egy hatalmas ordítást. Ahogy hallom Louis megint elevenébe van. – Ez Louis volt?

-        Igen. – neveti el magát Harry. – Én nem tudom, hogy ő mit csinál, vagy mit szed be reggelenként, hogy ilyen aktív legyen egésznap. Én már kezdek fáradni, és nagyon hiányzol. – mosoly kúszik az arcomra, ahogy hallom hatalmas sóhaját.

-        Te is hiányzol kicsim, de viszonylag nem sokára ott leszek.

-        Már alig várom. Remélem tetszeni fog a koncert.

-        Minden bizonnyal.  Kérjük a Melbourne-be utazó utasainkat, hogy kezdjék meg a beszállást a „D” kapunál. – hallom a hangosból a járatom nevét. – Kicsim, le kell tennem, fel kell szállnom a gépre.

-        Rendben vigyázz magadra. Szia, szépség.

-        Vigyázok.  Szia, kicsim. – kinyomom a telefont, kikapcsolom, és visszarakom a táskámba.

A felszállás a repülőre zökkenő mentesen megy, attól eltekintve, hogy a gyomrom az idegességtől ki akar szakadni a helyéről. Próbálom nyugtatni magam azzal, hogy igen is mindennek utána néztem és nem lesz semmi gond. De nem használ. A stewardess illedelmesen a helyemhez kísér, viszont látja rajtam az idegességet.

-        Most utazik először? – szerintem hatalmas betűkkel az arcomra van írva, hogy mindjárt összepisilem magam az idegességtől. Miért is nem hívtam el magammal Valery-t?

-        Ennyire látszik? – mosolygok zavartan.

-        Igen. – mosolyog – De, ne aggódjon nem lesz semmi baj. – furcsa, hogy a velem szemben álló lány alig lehet hat vagy hét évvel lehet idősebb nálam, és magázódunk. – Ha bármi baj van, csak szóljon.

-        A szaván fogom. – kedvesen megsimogatja a vállamat, és következő pillanatban már egy másik utasnak szenteli figyelmét. Magamban áldom Harry-t, hogy ablak melletti ülést foglalt le nekem. Ebből látszik, hogy figyel rám, és ő is úgy gondolja, hogy annál szebb nem lehet, mint hogy a felhők feletti életet, nem a nyakamat nyújtogatva próbálom felfedezni.

Elfoglalom a helyemet, és elütöm az időt azzal, hogy az ipod-on csinálok egy normális lejátszási listát. Mire végzek, a repülő hangszórója arra utasít minket, hogy kapcsoljuk be az öveket, mert hamarosan megkezdjük a felszállást. Gondosan bekapcsolom az övet, és még egyszer ellenőrzöm, hogy minden rendben van e, mire a gép szépen lassan elindul. Felnyitom a csomag rágót, és beveszek belőle egy jó párat, hogy a ragacsos anyag minél nagyobb legyen a számba. Érzem, hogy repülő szépen lassan emelkedik, és az ülések egy kicsit rázkódnak. A kelleténél szorosabban fogom,a székem karját, a gyomrom liftezik, és csak reménykedni tudok benne, hogy most az egyszer a betegségem kíméletes lesz velem, és nem kell a vécébe rohannom amint a gép egyenesbe kerül. A fülem hál’istennek nem pattog, a rágó megteszi a hatását, és szépen lassan a gyomrom is kezd helyre jönni, ahogy gép vízszintesbe kerül. Közli velünk a stewardess a hangszórón keresztül, hogy most már kikapcsolhatjuk a biztonsági övet, és nyugodtan kényelembe helyezhetjük magunkat. Veszek egy mélylevegőt, és észlelem, különösen jól vagyok. A fülembe elhelyezem a fülhallgatókat, és elindítom a lejátszási listát. Elsősorban a srácok két albuma szerepel rajta, majd ezeket követi Demi albumai, a Little Mix-es lányok számai, Ed Shareen szívhez szóló dalai és még egy két nagy kedvenc. Mind ezek után végre a figyelmemet a mellettem lévő felhő rengetegnek szentelem. A kilátás egyszerűen gyönyörű. Szavakkal nem is lehet leírni, a felhőket, és azt hogy a hatalmas épületeket apró kis pontoknak látom. Annyira el vagyok ámulva látványtól, hogy észre sem veszem, hogy stewardess szólongat. Felé kapom a fejem, és ő közli csak annyit akart kérdezni minden rendben van e. Biztosítom arról, hogy minden a legnagyobb rendben. Étellel, itallal kínál, de én csak egy pohár narancslevet kérek.

Órák óta figyelem a kilátást, ami most már csak a különböző formákat alkotó felhőkből áll, majd a repülő az Indiai- óceán felé ér, és a levegő belém szorul. Ennél gyönyörűbbet életembe nem látta, ha Harry smaragdzöld szemeit nem vesszük számításba.

Oda kint kezd sötétedni, nekem pedig be kell vennem az esti gyógyszeremet. Illedelmesen kiosonok a két székkel arrébb ülő előtt, és elmegyek a mosdóba. Magamra zárom az ajtót, és a táskámból előveszem a tablettákat, és a segítségével, beveszem őket. Bár nem érzem szükségét, mert nagyon is jól vagyok, de inkább nem kockáztatók. Mikorra visszamegyek a helyemre, a számomra igen szimpatikus stewardess már a vacsorát szolgálja fel. Úgy halottam, hogy ez első osztályon külön séfek vannak, és ettől mindig az jut eszembe, hogy az ételek már annyira különleges, hogy meg sem lehet enni, vagy annyira spórolnak az adaggal, hogy a hasad szerint kérnél még, de az túl ciki lenne. A kocsira nézve nem tévedtem nagyot, csak az adagokat illetően. Úgy látszik ennyi pénzért tisztességes adagot adnak, azonban nem igazén találok kedvemre valót a kaviárok meg a lazacpástétomok, és ki tudja még mi között. Visszaülök a helyemre, addigra a stewardess kiszolgálta az előttem ülőket, és felém fordul.

-        Kisasszony kíván, vacsorázni?

-        Szeretnék, de nem igazán látok nekem való ételeket. – mosolygok zavartan.

-        Tudja, a séfünk gondol a kisebb gyerekekre is. – mutat a az étel kocsi alsó részéhez amit eddig nem láttam. Az ott található ételek már jobban tetszenek. Mindig is jobban szerettem az egyszerű dolgokat, így nem meglepő, hogy a rántott csirkemell, és a sült krumplitól összefut a nyál a számban. A kedves stewardess látja, hogy mivel szemezek, és mosolyogva, illedelmes lehajtja a székhez rögzített kis asztalt, evőeszközt és poharat rak elém, majd az ínycsiklandózó szárnyas ételt.

-        Jó étvágyat.

-        Köszönöm. – hálásan mosolygok rá.

A vacsorát követően a fülhallgatókat ismét visszateszem a fülembe és körül nézek. Szépen lassan mindenki kezd elszenderedni, én pedig ismét a kibámulok, az ablakon miután lekapcsolom a fejem felett lévő kislámpát. A srácok hangja nyugtatóan hat rám, és érzem, kezd elnehezedni a szemhéjam.

Mikor legközelebb felébredek, már újra világos van, és kapitány közli fél óra múlva leszállunk. Ennyit aludtam volna? Érdekes. A saját ágyamban nem aludtam ilyen jól, és hosszan. Az ipod-om időközben lemerült, így kihasználom az alkalmat, és elmegyek fogat mosni, és rendbe szedni magam egy kicsit.

Jól esik a mentolos íz a számban. Miután meg mosom, a fogam át fésülöm a hajam, és úgy döntök, fel fogom, az oda kint lévő idő miatt. Próbálom egy szép lófarokba fogni, ami kisebb nagyobb sikerrel összejön, előveszem a Ray Ban stílusú szemüvegem és feltolom a fejem tetejére. Egy kevés púder, és pirosítót teszek fel, és a pilláimat is át festem újra. A számat egy egyszerű ajak balzsammal elintézem, nem akarom túlzásba vinni. Sosem voltam olyan lány, aki a smink temérdek mennyisége mögé rejti el az arcát. Amint késznek nyilvánítom magam, a gyógyszereimet ismét beveszem, és visszapakolok mindet a táskámba. Pont visszaülök a helyemre, amikor ismét be kell kapcsolni a biztonsági övet, mert megkezdjük a leszállást. A biztonság kedvéért, megint beveszek pár darab rágót, és érzem, a gép elkezd leszállni. A gyomrom megsüllyed, olyan érzés, mint a hullámvasúton, de nem olyan rossz érzés, mint a felszállás.

Körülbelül 10 perc múlva, már szilárd talajt ér a lábam, és meg kell hagyni 12 óra utazás után, ez mennyei érzés. A tömeget követve sétálok a folyósón, majd lassan kiérek a melbourn-i reptérre. Körbe nézek, és itt is akár Londonban minden modern. A kapuk, a székek, és úgy minden. A nézelődésem közbe megakad a szemem Paul Higgins-en, ahogy egy Lana Anderson feliratú papírt tart. Gondolom csak a tisztán látás végett. Mosolyogva indulok el felé, mert mulattat, ez a papír. Látom, hogy sok fiatal felismeri, és a nyakát nyújtogatja, gondolom, a srácokat keresve. Észreveszi, hogy felé tartok, és egy apró mosoly jelenik meg az arcán. 

-        Lana? – néz rám kérdően.

-        Igen – mosolygok, és felé nyújtom a kezem.

-        Paul Higgins – rázza meg a kezem, és szelíden mosolyog.

-        Tudom.

-        Na, gyere, Harry már tűkön ül, és kezd elég nagy lenni itt a tini tömeg. – át karolja a vállamat és magával húz. Halványan mosolygok, mert jól esik, amit Paul mondott, és az hogy ilyen közvetlen velem. Úgy érzem nem fog rám furcsán nézni, ha kimondom azt, amit gondolok.

-         Az igazság, hogy már én is várom, hogy láthassam végre.

-        Ó, ne aggódj ő is ugyan így van ezzel. Már olyan szinten, hogy a srácok agyára megy. – néz rám nevetve. Mielőtt még az autóhoz mennénk, gyorsan megszerzem a bőröndömet, és magam után húzva megyek Paul után.

-        Tényleg? Mit csinál? – kérdezem, miközben az autóhoz érünk, és Paul kinyitja nekem az ajtót. Beszállók, ő pedig becsukja az ajtót, a bőröndömet berakja a csomagtartóba és gyorsan megkerüli az autót.

-        A szokottnál is bolondabb, és az elmúlt két órában hússzor nézte meg a telefonján az időt. A húszadik után már nem számoltam. – Paul beindítja az autót, és miután megbizonyosodik, hogy nem jön semmi, elindul.

-        Ez aranyos. – mosolygok zavartan.

-        Na és mesélj milyen volt az út, úgy hallottam most repültél először. – fél szemmel néz rám.

-        Amíg várnom kellett a gépen, hogy felszálljon, a gyomrom ki akart szakadni a helyéről, és szinte már idegrángást kapott a lábam. Szerintem, aki velem párhuzamosan ült, azt hihette, hogy problémák vannak az idegeimmel. – Paul hangosan elneveti magát, ami rám is hatással van. Még van egy két utója a nagy nevetésének, bennem pedig megfogalmazódik egy kérdés a kíváncsiságom miatt. Szólásra nyitom a számat, de aztán úgy döntök mégsem.

-        Kérdezz csak nyugodtan. – néz rám Paul.

-        Milyen a srácokra vigyázni? Úgy értem mennyire nehéz?

-        Nem egyszerű az biztos. De mióta nekik dolgozok, azóta különösen megszerettem a munkámat. Vannak napok, amikor a fáradtság miatt nyugodtak, de amikor életerejükbe vannak, akkor jövök rá, hogy nem árt, ha heti kétszer én is eljárok az edzőterembe futópadozni. Olyankor rohangálnak fel alá, verekednek a biztonsági örökkel, többek között velem is, kergetnem kell őket, hogy végre a helyükre kerüljenek, és van olyan, hogy 5 perccel a koncert kezdése előtt Harry még mindig félmeztelenül mászkál. Bár ezt nem csak Harry csinálja meg. Nem egyszerű őket szó szerint visszarakni a színpadra mikor megkérem őket, hogy ne ugorjanak le a színpadról a sikoltozó tömeghez, de ők mégis meg teszik. – Paul mind végig mosolyogva meséli ezt el nekem. – Nagyszerű emberek, és mára már olyan mintha a fiam lennének, és rájuk kell vigyáznom. És Harry-nek különleges személyisége van. – mosolyogva kacsint rám, én pedig zavaromba csak mosolygok.

-        Tudom. – ennyit tudok kinyögni.

Az út hátra levő részében tovább beszélgetünk többek között az ő és az én családomról. Persze Paul is kíváncsi volt hogyan találkoztunk újra, mert a rendezvényről ő is emlékezett rám. Elmesélem neki, és úgy látszik nem elég, hogy már harmadjára mesélem el, még mindig belepirulok. Paul mesél nekem pár számára maradandó sztorikat, csak azért, hogy nevessek. És meghozta a kellő hatást, és jó kedvem lesz, ami hamar eltűnik, ahogy meglátom a Rod Laver Aréna előtt várakozó nagyobb lány tömeget, és a fotósokat. A szemem kikerekedik, és a szívem a torkomban dobog. Nekem majd ott kell bemennem? Paul észreveszi rajtam, a hirtelen jött idegességet.

-        Ne aggódj, a hátsóbejárathoz megyünk. – biztatóan mosolyog rám, én pedig megnyugszok egy kicsit. Ahogy Paul befordul, és tisztes távolból elhalad a rajongó tömeg mellet, többen felfigyelnek az autóra, és a sötétített üveg ellenére próbálják kitalálni ki, ülhet az autóba. Picit összébb húzom magam.  – Nem kell ennyire idegesnek lenned.

-        Tudom, csak ez nekem még idegen. – elhúzom a szám.

-        Hozzá fogsz szokni, de általában a srácok barátnőit próbáljuk a lehető legjobban távol tartani a rajongóktól. – megnyugtató ez számomra, főleg ha Paul mondja.

-        Ezt jó hallani. – mosolygok rá. Paul leállítja az autót, én pedig kiszállok. Paul ugyan ezt teszi.  Mindenhol statiszták és itt dolgozó emberek mászkálnak fel alá.

-        Gyere kislány. – bólint a fejével én pedig követem.

Az aréna hátsó részénél megyünk be, és a folyóson, több helyen is valamilyen 1D lógóval ellátott kellék pihen. Elhaladunk a srácok öltözője előtt. Az összes nyitva van, így be tudok nézni a szobákba, és nem lepődök meg, hogy Louis öltözője a legrendetlenebb, és Niall-nél található a legtöbb kaja. Ha jól emlékszem, akkor a srácok most tartják a főpróbát, és hallom is, ahogy egyre közelebb érünk a színpadhoz. Azonban a normális éneklés helyett, csak nyivákoló hangokat hallok. Paul meg áll az ajtó előtt, amire ki van írva, hogy személyzeti bejárat.

-        Felkészültél? – mosolyogva bólintok. – Biztos? – nevetve néz rám.

-        Igen. – közlöm határozottan. Paul kinyitja előttem az ajtót és az örültek háza tárul elém.

-        Üdvözöllek az idióták között, jó szórakozást. – Elindulok a színpad felé. Louis épp Zayn-t vonszolja végig a színpadon, Niall halál lazán járkál, fel alá egy csomag chips-el a kezében miközben röhög a többieken és énekelni is próbál egyszerre. Harry szoros barátságot kötött a mikrofon állvánnyal, eközben Liam ahogy látom, észrevétlenül próbál Harry mögé osonni, hogy lehúzza a melegítő nadrágját. És ha ez nem lenne elég, viccesen énekelnek.

-        Jézusom. – suttogom a röhögést vissza tartva. Harry pont akkor vesz észre mikor Liam megrántja a nadrágját, de a jelek szerint Harry rendesen megkötötte a nadrágban található madzagot és Liam-nek nem jön össze a próbálkozás.

-        Ezt benézted haver. – mondja a mikrofonba Harry, és kineveti barátját. – Álljunk le. – közli lazán Harry mire a többiek nem értik mi történt mind addig, míg észre nem vesznek. Harry leugrik a színpadról, és vakító mosollyal indul, el felém nekem pedig földbe gyökerezik a lábam, és csak állok ott, és várom, hogy Harry ide érjen.

-        Szia, szépség! – oda érve hozzám két keze közé fogja az arcom és megcsókol. Kicsit türelmetlen a csókja, de elnézem neki, hiszen két napja nem találkoztunk, ami egyelőre még igen csak sok idő számunkra. Belemosolygok a csókunkba, és mielőtt elválnának ajkaink, még egy apró puszit kapok tőle.

-        Szia. – suttogom, elpirulva, mosolyogva. Nem érzem elégnek, ez előzőt, így én egy újabb apró csókot lehelek ajkaira. Kezei még mindig közre fogják arcom, én pedig felvezetem karján a kezeimet, végül összekulcsolom az arcomon található hatalmas kezekkel.

-        Ó nézzenek oda hát nem aranyosak? – Louis a mikrofonba beszél, hogy hatásosabb legyen, és hogy az itt dolgozók is biztosan meghallják még akkor is, ha nem akarják. Belemosolygok a csókunkba, Harry már kevésbe díjazza barátja gesztusát. – Remélem, Harry most már lenyugszol. – Louis, nagyon jól elkacag a saját viccesnek hitt poénján.

-        Az istenit Louis. – Harry úgy mondja, hogy csak én hallom miközben égnek emeli tekintetét.

-        Louis, fejezd már be. – Liam szól rá, szintén a mikrofonba beszélve. Leugrik a színpadról, és elindul felénk, és a többiek is követik.

-        Ne haragudj miatta, néha nem tud csöndbe maradni. – mondja Liam miközben oda ér hozzám és magához ölel. – Szia Lana! – mosolyog.

-        Szia, Liam. – szorosan magamhoz ölelem a viszonylag legérettebb banda tagot.

-        Hogy utaztál kislány? – Niall is magához ölel, persze úgy hogy a chips-es zacskó biztonságba legyen.

-        A felszállás elég frászt keltő volt, de utána a kilátás, mindent kárpótolt.

-        Személy szerint én nagyon örülök, hogy végre megérkeztél, mert a göndör barátom kezdett elég elviselhetetlen lenni. – felhúzott szemöldökkel nézek Louis-ra. – Na, gyere ide. – bólint a fejével, és mosolyogva ölel magához.

-        Én is örülök, hogy látlak Louis. – mondom, miután elenged.

-        Tudom Lana. Tudom. Engem mindig öröm újra látni.

-        Jesszus haver, vigyázz ne legyen túl nagy az arcod, mert a végén nem tudsz az ajtókon közlekedni. – ki gondolta volna, hogy a mindig csöndes Zayn, ilyen vicceket is el tud sütni. A maga módján ő is megölel. – Cső, Lana.

-        Szia Zayn. – ölelem vissza.

-        Jól van fiúk, ha bejeztétek Lana üdvözlését, akkor takaródás van vissza színpadra. Két óra múlva koncert, és nem túlzottan jutott el az agyatokig, hogy ez már a főpróba. – Paul közeledik a hátam mögött, a srácok pedig leírhatatlan grimaszokat vágnak a biztonsági főnöküknek.

-        Élvezd az előadást kislány. – szól hátra Louis, és a srácokkal együtt elindulnak a színpad felé. Harrytől kapok még egy gyors puszit.

-        Jól van már Rómeó, itt van, nem megy el. – Látszik, hogy Paul túl sok időt tölt a srácokkal. – Induljál már a színpadra dalos pacsirta.

-        Látod? Ez az átka annak, hogy én töltöm be a legfiatalabb szerepet a bandába. – mondja Harry gyerekes duzzogást színlelve, és felhúzza az orrát.

-        Édes, ne duzzogj! Nem hiszem, hogy ez hamar meg fog változni.

-        Én inkább azt mondanám, hogy soha. – szól közbe Paul. Van benne valami.

-        Ülj le valahova, és a próba után találkozunk. – simogatja meg az arcom.

-        Gyere már hős szerelmes. – kiabál oda neki Zayn, Harry pedig lemondóan megrázza a fejét, de közbe mosolyog.

-        Kinyírom őket. – suttogja Harry, utána pedig kapok tőle egy apró homlok puszit.

-        Menj már. – taszigálom.

-        Gyere, kislány üljünk le. – Paullal leülünk a 3. sorba és onnan figyelem, hogy a srácok az egész próbát elkezdik, előröl.

Szerintem az eddigi tizenkilenc évem alatt, nem nevetettem annyit, mint az elmúlt másfél órában. Elképesztőek a srácok, hogy még a főpróbán sem tudnak viselkedni. Harry legalább ötször megbotlott, egyszer elesett. Liam többször is neki ment valamelyik banda társának, Niall folyamatosan gyakorolta a Horan féle ugrást és táncait, amit inkább neveznék idegrángásnak. Louis pedig megállás nélkül piszkálta a srácokat, és a többi zenészt. Zayn sokszor csak mászkált fel alá miközben énekelt, és nevetett a srácokon. Mindig is ezt szerettem a legjobban, bennük, hogy spontán csinálják a dolgokat. Abban különböznek a többi énekestől, hogy ők nem egy előre meg koreografált koncertet adnak, hanem „ahogy esik, úgy puffan” alapon mennek fel a színpadra. Nem hinném, hogy találnának a zeneiparban hozzájuk hasonló embereket, akik a koncertek alatt, húzzák, vonják egymást a színpadon. De, a rajongók pont ezt szeretik bennük, hogy nem 5 megcsinált sztárt láthatnak a színpadon, hanem 5 olyan srácot, akik élvezik is azt, amit csinálnak, és azt hogy mind ezt legjobb barátaikkal tehetik meg. Az arcom már fáj a nevetéstől, és megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy ha a főpróbájuk így sikerült, mi lesz a koncerten? Kétség nem férhet hozzá, hogy ez egy olyan este lesz, amit sosem fogok elfelejteni. 

11. rész  " I've seen you before"




Sziasztok!

Megkésve bár, de megérkezett a rész. :) Túl sok hozzáfűznivalóm nincsen, ha tetszett, hagyjatok néhány sort lent. Kitartás, holnap már péntek van, lehet pihenni egy kicsit. :)

xx Luca

" Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, akik az ember mellett állnak ha megsérül és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, értük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben. "

Lana

Harry autóját figyelem a kapunak dőlve.Tekintetemmel még akkor is követem,amikor már rég elkanyarodott, egyszerűen nem tudom rávenni magam arra, hogy most innen besétáljak. Még érzem a bőrömön az érintését, a szám bizsereg utolsó csókja után. Talán tényleg be kéne mennem innen, mert még a végén a szomszédok megkérdőjelezik a tényt, hogy elvileg normális vagyok.

Egészen addig a momentumig, hogy Harry megjelent, nyugisnak indult a napom. Azóta? Eltelt legalább két óra. Meg fogok őrülni 7-ig. Se anya, se Jamie nincs itthon, az egész ház üres, Valery elviharzott, én meg már belefáradtam a tanulásba. Amíg Harry a világ túlfelén volt, addig folyamatosan könyvekkel és kusza jegyzetekkel járkáltam fel-alá a lakásban, ma pedig a legkevésbé sincs hozzá kedvem. Egyedül vagyok, az egész ház kong az ürességtől. Naivan azt képzeltem, hogy találok valami műsort a tévében, ami legalább egy fél órára leköti a figyelmem, de nem. Egyszerűen nincs semmi ezen a világon ma, ami bármilyen szinten tudná pótolni valakinek a társaságát, ezért ahelyett, hogy jól érezném magam, beveszem az aktuális adag gyógyszeremet. Sokáig bámulom a dobozát, minden egyes sort elolvasok rajta, még a latin kifejezéseket is megpróbálom tanulmányozni. Rettentő izgalmas, mit ne mondjak. Párszor végigfut a hideg a hátamon, érzem a nyelvemen a keserű ízét a piruláimnak, a szám száraz, lassan homokot fogok köpni, jobb esetben vattát. A multkori akcióm után nem merem újra itthon hagyni a gyógyszereket, és talán meg tudnám oldani, hogy amikor a srácokkal találkozok, észrevétlenül bevegyem őket.

- Úristen..- a hangomat csak azért hallom, mert teljesen csendes a ház. Hirtelen átfut az agyamon, kikkel fogok én ma találkozni. Rá kéne döbbennem, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, hiszen, akárhogy is nézzük, hiába találkoztam már egyszer a One Direction-nel, ma hivatalosan is bemutat nekik Harry, mint a barátnőjét. Az izgalomtól újra előjön a jól ismert harc a gyomromban, a pillangók szinte átvágják magukat, a szivem pedig úgy dobog, hogy félek, elhagyom egyszer. Nem tudom, hogy kéne viselkednem, mit kéne mondanom nekik. Miről fogunk egyáltalán beszélgetni? Ott fogok ülni csendben Harry mellett és felnevetni illedelmesen a vicceken? Vagy majd kérdezgetem őket, mint valami idióta újságíró, esetleg, mint egy visszafogott rajongó? Fogalmam sincs, lehet ez lesz életem leggázabb estéje, de ha Harry ragaszkodik hozzá, akkor elmegyek. Ha nem is sül el jól ez az egész, akkor is ott leszek mellette.

Harry

Még mindig képtelen vagyok felfogni, mi történt, amióta kiszálltam Lana-ék háza előtt az autóból. Eredeti tervem csupán annyi volt, hogy rájöjjek, mi is történik velük, erre úgy jövök el, hogy a vigyort képtelen vagyok levakarni az arcomról, kezd görcsbe rándulni az arcom, és idegesen kapkodok minden után. Már bátran kijelenthetem, hogy a barátnőm, anélkül, hogy ez az idill elillanna. Úgy érzem, ezt most meg kell valakivel osztanom, különben megkattanok estig. Louis számát próbálom hívni, de valamiért ki van kapcsolva. Niall viszont szinte azonnal felveszi.

- Cső, na mizu?

- Jó étvágyat, drága Niall.

- Kösz – néhány pillanatig csend volt, és mielőtt megszólalhattam volna, folytatta- Mi ez a hirtelen jött, kicsattanó jókedv ilyen korán?

- Mit csinálsz ma, kb..hétkor?

- Mit csináljak? Mert tuti te már kitaláltál valamit.

- Szeretnék bemutatni valakit nektek.- mély levegőt veszek.Végülis, tudja kiről van szó, de azért hozzáteszem- úgy értem hivatalosan is szeretném, ha megismernétek Lanat.

- Lana? Tesó, miért nem mondtad?- hangja hallhatóan izgatottabb lett, eddig érződött némi passzivitás az esti programmal kapcsolatban, de most kifejezetten lelkes.

- Mert csak most derült ki, mármint, nemrég jöttem el tőle.

- Ja, nálatok ez így megy. Vagy kiderül, hogy együtt vagyunk, vagy nem. Harry...

- Louis rángatott ma ki az ágyból, hogy szedjem össze magam, és jöjjek el hozzá – kiváncsi vagyok, mit gondolhatnak az emberek, amikor látják, hogy vezetés közben beszélek a "semmibe". Vicces látvány lehet egy magában beszélő srácot látni az utcán lavírozni a forgalomban.

- És? Nem küldött el ezek szerint- Niall a rá jellemző nevetésével betölti az egész kocsi utasterét.

- Nem mondhatnám, bár amikor eljöttem, akkor szó szerint elküldött hozzátok.

- Jó ilyennek hallani téged- kicsit komolyabb hangra váltott. Tudom, mire gondol, és én is örülök ennek.

- Jó ilyennek érezni magam megint. Ha látnál most, remeg mindenem, olyan vagyok, mint egy beszari 14 éves.

- Mert az vagy Harry.

- Kapd be Horan. Este találkozunk. Addig meg megdumálom ezt a többiekkel.

- Szeretlek.

- Én is- röhögve tesszük le a telefont. Szeretem a random telefonbeszélgetéseket, kövessem el azt bármelyikükkel. Tudom, hogy bármi történjen, cikizzenek halálra akárhányszor, akkor is csak rájuk számíthatok, mert ők azok, akik mellettem állnak, történjen bármi. Nem fognak soha ellenem fordulni ,mert ők a legjobb barátaim, ezért is fontos nekem annyira, hogy mit gondolnak Lanaról. Szeretném, ha jóba lennének. Mint bármelyikünk Pezzel vagy El-lel. Lana pont olyan kedves, bájos és vicces, mint ők, és ha mindannyiukkal sikerül olyan kapcsolatot kialakítani, amilyet a másik két lánynak, akkor előre kijelentem, hogy minden a legnagyobb rendben van,és az életem tökéletesebb már nem is lehetne. Lelassítok, és félreállok. A kávézó előtt még egyszer megpróbálom elérni Louist, de most sikerrel is járok.

- Boo Bear, már azt hittem fel sem veszed nekem a telefont – próbálom elrejteni az izgatottságot a hangomban.

- Tudod, hogy neked bármikor elérhető vagyok. Na, hogy ment?

- Elküldött – amint benyitok, régi ismerősként intek a bent dolgozóknak. Szeretek ide járni, nem néznek rám, mint egy ufóra, nem tapadnak rám. Tisztában vannak azzal, hogy szeretem a kávéjukat, és mindig beugrok ide, ha erre járok. Függő lettem.

- Hogyhogy elküldött? Na ne szórakozz velem. Bunkó voltál?- Louis annyira meg van lepve, hogy a kelleténél magasabb a hangja, értetlenkedve magyaráz.- Elfelejtettem mondani, hogy viselkedj normálisan, de reménykedtem abban, hogy ez magadtól menni fog.

- Elküldött, de csak hozzátok. Este szeretném bemutatni nektek. - hallom, hogy csukódik mögötte egy ajtó, és valahogy elcsendesedik az a minimális háttérzaj is,amit eddig hallottam.

- De hát már találkoztunk.- csak értetlenkedik.

- Louis, ne tedd a hülyét. Hivatalosan, mint a barátnőmet, úgy szeretném bemutatni nektek.

- Na végre, hogy kinyögted. Gratulálok.

- Remélem El is el tud jönni, vagy szerinted korai lenne szembesíteni őt az egész famíliánkkal? Nem ijed majd meg? Oh, Lou, azt se tudom, mit kéne tennem...megint! Újra és újra ebbe a helyzetbe hoz.

- Csak szeretnéd, ha minden jól menne. Nyugodj meg, ja és semmiféleképpen ne a te lakásodban találkozzunk. Amilyen idegesnek tűnsz most, tutira felgyújtod estig.

- Jó, de akkor hol?

- Megoldjuk. Nyugi. Igyál egy kávét, ne idegeskedj. Ha bármi probléma van, akkor nyugodtan hívj. Én addig megkérdezem El-t, van-e kedve jönni ma. Lanaval pedig nem lesz semmi baj, mind bírjuk, szerintem kedves. Legalábbis amikor találkoztunk, szimpi volt.

- Köszi Louis- hálás voltam. Louis a legjobb barátom, legalábbis ő az, aki a legközelebb áll hozzám. És aki ma már másodszorra nyomja el bennem a túlpörgött, parás Harryt

- Ezt ma már hallottam. - elköszönés nélkül kinyomja a telefont, én pedig rendelek egy tejes kávét. Amíg várok, újra a telefonomhoz nyúlok, ezúttal Liam-et próbálom elérni, de mielőtt bármit is tehetnék, két üzenetet is meglátok a képernyőn, mind olvasatlan. Az egyik Zayn-től, a másik Liam-től jött. Még jó,hogy bármit titokban tud tartani Niall, amiről nem tájékoztatom előre, hogy én szeretném közölni. Mindegy, ennyivel kevesebb "gond". Gyorsan megiszom a latte-mat, és összeszedem magam. Ma még muszáj összefutnom a többiekkel, hiszen Louis-nak igaza van, kizárt, hogy nálam találkozzunk, mert még a végén tényleg eljön a világvége, amilyen zizi lettem.

- De akkor mégis hol?- Louisnak lassan felesleges köszönnöm, mikor felveszi a telefont.

- Bárhol Harry – lehet, hogy most nevet rajtam, de tudja mennyire ideges vagyok- Megint túlparázod. Niall? Liam nem hiszem, hogy a múltkori után beenged minket egyszerre a lakásába. Zayn-ről nem tudok nyilatkozni, nálam meg..kicsit nagy a kupi.

- Kicsit?- teszem hozzá ironikusan. Ismerem Lou-t, ő a legrendetlenebb köztünk. A kis kupi felér egy háborús harctérrel.

- Harry, ne húzd ki a gyufát. Inkább hívd fel Niallert- megint kinyomja. Imádom ezeket a telefonbeszélgetéseket. Tökre értelmetlenek. Mindegy, irány Niall lakása. Már nincs kedvem telefonálgatni, és amúgy is néhány perc alatt odaérek.

- Hogy te milyen pletykás vagy! - kopogás nélkül lépek be az ajtón. Lerúgom a cipőm, ez nála alapszabály, semmi nappali, csak miután nincs rajtad cipő és kabát.

- Mi van? Cipő?- mielőtt megfordulna, még azért rákérdez.

- Levettem- a szememet forgatva huppanok mellé a kanapéra. Meccs, megint. Sosem fogja meguni szerintem.- Tarthatjuk nálad a bemutatkozós estét?

- Simán- felém se néz. Bágyadt, tehát nem rég kelhetett fel. Sokadjára. Ez az átka annak, ha nincs semmilyen fix programunk, vagy kötelelző megjelenés. Annyira ellustulunk egy nap alatt, hogy képesek vagyunk egész nap abban a göncben döglődni a négy fal között, amiben aludtunk, ami jobb esetben nem egy farmer és talán valami kényelmesebb felsőt átveszünk.

- Tényleg? - meglepődök, milyen gyorsan beleegyezik.

- Haver, kinél van olyan állapot a lakásban, ahova szívesen vinnéd a barátnődet?- gúnyosan felém fordítja a fejét- Te parás vagy, Louis kupis, Liam biztos nem enged be minket a múltkori után, Zayn pedig..hagyjuk...

- Louis pont ezt mondta. Nem ismeritek ti egymást valahonnan?

- Várj – összevont szemöldökkel néz rám, mutatóujját a magasba emeli- De lehet. Mintha már találkoztam volna vele.

Lana

Nem is tudom, mi a nehezebb: egyformára kifesteni a két szemünket, vagy odaállni négy idegen-ismerős elé, és azt mondani, hogy igen, én vagyok az. Ez a kérdés azóta foglalkoztat, amióta elkezdtem készülni az esti csapatos találkozóra. Nem szeretném Harry-t kellemetlen helyzetbe hozni, el akarom kerülni a kínos kérdéseket, de legfőképp arra törekszem, hogy a mai nap hátralevő részében a lehető legkisebb feltűnéssel kezeljem a betegségem.

Megállapítom, hogy kellőképpen hasonlítok magamra, és lerohanok az emeletről, hogy még Harry érkezése előtt bevegyem az utolsó előtti adagot. Gondoskodtam mindenféle praktikus dologról, több ajakír is van a táskámban. Mostanában egyre durvább jeleit vélem felfedezni az állandó gyógyszeres kezelésnek. Már nem csak a szám, de a bőröm szinte mindenütt ki van száradva, ahol nem éri ruha, és így ki van szolgáltatva a legkisebb, közvetlen légmozgásnak is. A színem is fakóbb, mintha folyton az ájulás határán lennék, a szemem alatti karikák pedig 8-10 óra alvás után sem tűnnek el. Csak remélni tudom, hogy ez még azoknak sem tűnik föl, akik nem látnak minden nap. Kellemetlen, amikor az utcán összefutok egy régi csoporttárssal, ismerőssel, aki a hogylétem felől érdeklődik. Hülyén venné ki magát, ha mindegyikőjüknek automatikusan rávágnám az ilyen kérdéseire, hogy "Áh, remekül vagyok. Csontvelő átültetésre várok, mivel épp leukémiám van, de ettől eltekintve, minden a legnagyobb rendben van!" Igazán megalázó és tele van önsajnálattal.

Minden ehhez hasonló gondolatom szerte foszlik, amikor meghallom a csengőt. Gyorsan dedobom a táskámba a gyógyszereket, és mielőtt ajtót nyitnék, még gyorsan megigazítom a hajam a tükörben. Sosem voltam az a fajta lány, aki órákat képes a tükörrel szemben tölteni, de ma egyszerűen mindig találok egy-két korrigálni valót magamon: a ruhámon, a hajamon, úgy az egész látványon. Jó benyomást szeretnék tenni, nem akarom, hogy bármilyen őrült rajongás, esetleg az ellenszenv halvány – és egyébként is hamis – gondolata felmerüljön a srácokban.

- Szia Szépségem – Harry egyszerűen tökéletesen fest, mint mindig, a mosolyát pedig le kéne védetni. A látványtól kissé kábán támasztom az ajtófélfát- Na, már nem is üdvözölsz?

- Szia – egy határozott lépéssel előtte termek, alig néhány milliméterre tőle, és egy óvatos puszit adok a szájára. Semmi több, most gyógyszereztem!

- Szia? - nevetve felhúzza a szemöldökét, és a derekamnál fogva magához húz. Olyan szorosan ölelem át, amennyire csak tudom. Magamba szívom a már megszokott, de soha meg nem unható illatát. - Hiányoztál.

- Alig bírtam ki egyedül, nélküled a mai napot – a nyakába fúrom az arcom, és ha lehetséges, még jobban magamhoz vonom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz hozzá szoknom. Hozzá, mint gondolathoz, hozzá, mint társasághoz, hozzá, mint a barátomhoz, aki tulajdonképpen még csak alig fél napja az.

- Ez jobban esik, mint a szia- hallom, hogy mosolyog. A környékbeliektől tartva finoman magam után húzom, jelezve, jöjjön be.

- Egész nap egyedül voltam, olyan jó, hogy végre van valaki rajtam kívül a lakásban- amíg én felkapom a kabátom, legalább eltelik három perc. Annyira bénának érzem magam, Harry meg csak áll velem szembe és mosolyog.

- Gyere, segítek- a dzsekim gallérját szép lassan elegyengeti, majd a kezét a hátamra vezeti.

- Ó, természetesen a felebaráti szeretet vezérel, és csak segíteni szeretnél embertársadon- tudom, mire megy ki a játék, és ő is. Megvillan tökéletes fogsora és felbukkannak a gödröcskéi.

- Hát persze- még mindig így néz rám. Megunom, és megcsókolom. Nem bírom tovább, és teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ezt akarta elérni. Tudatni akarom vele, hogy én nem az a lány vagyok, akinek hosszú napok kellenek ahhoz, hogy feloldódjon a barátja társaságába. Na, a srácok előtt biztos nem leszek ilyen bátor, de egyenlőre csak mi ketten vagyunk itt. Itt és most.- Többször kéne segítenem. Szívesen megteszem, komolyan.

- Segítség nélkül is megcsókolnálak, de ha te ezt feltételekhez szeretnéd szabni,....- meglátva Harry arcát elfog a nevetés, hihetetlen aranyos, a szemei olyanok, mint két csillogó zöld golyó, a szája elnyílt, de még épp hogy nem formál o alakot.

- Isten ments-próbál újabb csókot lopni, de felkapom a táskám, és egy gyors mozdulattal kilépek a teraszra.

- El fogunk késni – angyalian próbálok mosolyogni, és csak reménykedni tudok abban, hogy nem esek át a ló túloldalára és nem vigyorgok retardált módjára.

- Na, még a végén 2 kerek perccel később érünk oda – kézen fogva kísér a kocsiig, ahol kinyitja nekem az ajtót, és megvárja, míg beülök. Csak ezután kerüli meg az autót, majd beszáll és már el is hajtunk. Nem nehéz ilyenkor dugóba keveredni, elkezdődött az esti csúcsforgalom, mi mégis könnyedén szeljük át a hosszú utcákat. Mindvégig arra próbálok összpontosítani, hogy tényleg ne rontsak el semmit. Egy hírességekkel teli lakásban leszek ki tudja meddig, és még csak azt sem tudom, mit kéne mondanom egy 'hello'-n kívül.

- Ennyire izgulsz?- Harry imád dekoncentráltan vezetni, folyton eltereli valami a figyelmét. Most is, ahogy megállunk, felém fordul, mintha tengernyi ideje lenne az út közepén.

- Látszik?- megfogja a kezem, és a sebváltóra helyezi. Érzem, ahogy néha rászorít biztatásképp hatalmas tenyerével az enyémre.

- És most?

- Sokkal jobb- bátrabban mosolygok, és már a lábremegéstől sem tartok, amikor lelassít és szép óvatosan felkanyarodik az autófeljáróra. Nem mondanám, hogy ez London legfelkapodtabb környéke, de azért eléggé puccos környék. Miután kiszálltunk, és elértünk az ajtóig, vagy háromszor megigazítottam mindenemet.

- Gyönyörű vagy, nem kell izgulnod. Végül is, már találkoztál mindenkivel.- Harry kedvesen maga mellé húzva lép be a lakásba. Ujjaim görcsösen ragaszkodnak az övéibe. Az előszobába lépve Harry lesegíti a kabátom, és miután szabályosan elrúgja a cipőjét az egyik sarokba, így teljes kupacot képezve, illedelmesen lehajolok és leveszem az enyémet, egymás mellé helyezem őket, és egy félreeső pontba teszem.

- Olyan jól nevelt vagy- kapok homlokpuszit, de mire válaszolhatnék, már rég a nappali felé vesszük az irányt. A lakás nem rumlis, de azért látszik, hogy tényleg laknak benne. És az is, hogy nem él itt egy nő se. Persze, persze, rend van, de minden annyira férfias. A falak színe, az elrendezés, és a teljesen üres polcok. Nincs egy kép se kirakva, néhány könyv elvétve, eldőlten megtalálható, de a képregények, a videojátékok és a DVD-k mindent ellepnek.

- Itt vannak! - egy harsány felkiáltás kizökkent a gondolataimból, és amilyen hirtelen a hang jött, úgy jelenik meg egy arc is. - Sziasztok, már vártunk titeket.

- Hello – nem tudom, most be kéne mutatkoznom? Vagy csak próbáljak meg elfogadható közvetlenséggel mindenkit végigölelni?

- Nem kell úgy megilletődni- Niall széles mosolya miatt késztetést érezek, hogy lazítsak a kezem szorításán. Ölelése váratlanul ért, de rögtön viszonoztam.- Lana, ugye?

- Igen, szia- két puszival is köszön, majd int, hogy kövessük.

- Srácook- miután Harry illedelmesen, khm, jelezte, hogy megérkeztünk, Liam,Louis és Zayn is megjelenik a nappaliban. Gyorsan körbepillantok, mert az elém táruló látvány döbbenetes. Mind az öten, életnagyságban előttem állnak. Szerencsémre nem nekem kell megtörni ezt a néhány másodperc alatt beállt csöndet.

- Uh, én már láttalak téged- Louis bal szemét becsukva, és a két mutatóujját felém tartva "üdvözöl". Igen, már amennyire üdvözlésnek lehet hívni azt, hogy játékból, az ujjaiból rögtönzött puskákból felénk lő.

- Louis- Harry eltakarja a szemeit a tenyerével, és kínjában felnyög. Fájdalmas arca elárulja, vagyis inkább csak érzem, megkért mindenkit, hogy viselkedjen. Próbálkozni azért lehet.- Megkértelek, ...

Én viszont nem tudom ennyire tragikusan felfogni a dolgokat, nem kicsit könnyítik meg a dolgomat a jelenlévők azzal, hogy ők sem feszengenek, hanem régi- jó?- ismerősként üdvözölnek. Sokkal kínosabbra számítottam, most pedig kezdem azt érezni, mintha a gombóc a torkomban elapadt volna, szinte teljesen...szinte.

Amíg Liam és Zayn is üdvözöl, átfut az agyamon, hogy az addig rendben van, hogy emlékeznek rám nagyjából, vagy egy kicsit jobban, de mit fogok én itt csinálni? Harry meleg érintését érzem a derekamnál, ahogy finoman a nappali másik vége felé irányít, lábaim maguktól indulnak el a hatalmas kanapé felé. Úgy érzem magam, mintha vallatásra készülnénk. Harry jobbján ülök, velem szemben, az ülőgarnitúra másik felében Louis és Liam, a köztünk lévő részen Zayn és Niall, és mindannyian árgus szemekkel figyelik, ahogy Harry a kezei közt szorongatja görcsös ujjaimat.

- Nem kell félni, nem fogunk megenni – Liam kedvesen előre hajol, könyökével megtámaszkodik a térdén. Ezek szerint nyilvánvaló a szorongásom. Remeg a lábam, nem tudok mit csinálni. Az egyetlen biztos pontom tényleg a bal kezem csupán, mert azt Harry közrefogja hatalmas tenyerével. Ebből merítek bátorságot, amikor valaki kérdez tőlem valamit.

- Na de hogy találkoztatok az alapítvány után? - Louis szemében csillog a kíváncsiság, habár kétség sem fér hozzá, tud mindenről. Legalábbis a legfontosabb dologról biztosan tudomást szerzett már, csak próbál elkezdeni egy hosszabb beszélgetést velem.

Mielőtt megszólalhatnék, bevillan, hogy Valery mit össze nem magyarázott csak azért, hogy bejussunk azon az ominózus ajtón. Egy nagyobb levegővétellel húzom tovább a csendet, de végül muszáj elkezdenem..

- Abban a kínai étteremben, ahol történetesen ti is ott voltatok- tekintetemmel megpróbálok jelezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy már akkor is legalább olyan kíváncsiak voltak, mint ahogy most felénk néznek. Harry halk kuncogása egy pillanatra eltereli a figyelmem, de visszatalálok az engem vizslató tekintetekhez.

- De hogy jutottatok be? Ha jól emlékszem, később értetek oda, mint mi- Liam nagyon jól ráérzett a dolgok lényegére, ezért sem bírtam visszafojtani a nevetésemet.

- A legjobb barátnőm intézkedett. Vagyis, konkrétan megfenyegette a biztonsági őrt, aki annyira szánalmasnak látta az egészet, hogy inkább beengedett minket.

- Megfenyegette?- Harry eléggé meglepett arccal néz rám, egy diszkrét bólintás után megpróbálom felidézni a szavait.

- Ha jól emlékszem csípéssel, rúgással és harapással. Eszelős arca volt, az ajtónál álló férfi helyében én is elálltam volna az útjából- a hangom elég gyorsan elcsuklik a nevetéstől, a levegőt kapkodva veszem, hátha helyre áll minden. Hát nem.

- Kis harcias- Niall arca kipirosodott a sok nevetéstől, miután Louis felvázolta azt, ahogyan ő a jelenetet elképzelte.

- Életem legjobb édes savanyúja volt- magam mellé pillantok, a hang irányába. Harry arcán megjelennek a gödröcskék, arccal felém mosolyog, ettől akarva-akaratlanul is nekem is széles mosolyra húzódik a szám. Számomra sem a kaja volt a legérdekesebb, hanem Ő. Érzem, hogy pír szökik az arcomra, tényleg hihetetlen, ahogy újra találkoztunk.

- Ohh, olyan gyorsan felnőnek- Louis drámaian törölgeti a szemeit, belőlünk meg kirobban a nevetés.

- Louis te tényleg nagyon vicces vagy- a gombócnak nyoma veszett, kényelmesen hátradőlök Harry karjaiban. Nincs itt mitől félni!

Nem tudom, hogy a sorra bezárt ablakok vagy hosszú percek óta tartó nevetés miatt, de úgy érzem a tüdőm kezd összeszűkülni. Kicsit olyan, mintha valaki ott ülne mögötte, és rángatná, majd a megkaprintott részeket minél kisebbre próbálná összegyűrni. Összeszorítom a szemeimet egy pillanatra, nem mintha bármi változna ettől, a fájdalom nem fog elmúlni. Ez is csak velem történhet meg, a tünetek a beszélgetés kellős közepén jelentkeznek. Ennyire még sosem fájt semmi, úgy érzem, rozsdás szögek zörögnek a csontjaimban, szúr belülről a bőröm.

- Lan, minden rendben?- aggódó zöld szemek csillognak előttem, amikor kinyitom a szemem. Harry már nem csak a kezem fogja, karjai egész testem tartják. Úgy érzem, enélkül daraokra hullanék a gyengeségtől és ettől a kínzó fájdalomtól.

- Persze, csak azt hiszem jobb, ha kimegyek egy kicsit a friss levegőre.- megpróbálok mosolyt erőltetni az arcomra, de a többiek nem reagálnak, döbbent arcokkal vagyok körülvéve.

- Gyakran előfordul veled az ilyen? Elég para, már bocs. - Zayn tekintete össze-vissza cikázik, köztem, Harry és a hátsó terasz között.

- Nem, egyáltalán nem- míg sikerül talpra állnom és Harry segítségével elindulunk az ajtó irányába, elmondok néhány imát, hogy az én egyetlen választottam ne firtassa a dolgot.

- Dehogynem Lana- Harry magában fortyog, nem tudok már mit mondani neki, remélem elfogadja a tényt, hogy "nem tudok erről semmit".

- Kérsz egy kis vizet vagy teát?- Liam már a konyha felé menet fordul hátra. A nappaliban lévő dohányzóasztal tele van mindenféle édességgel, vízzel, üditővel. Ahogyan ők fogalmaztak "jobb vendégvárót nem tudnak sütni". Ha az émelygésemre még meg kell innom egy édes teát, a koleszterinszintem a sztratoszférába fog ugrani.

- Köszönöm, nem kérek semmit.- kedvesen mosolygok, amíg határozott léptekkel haladunk

A kertbe kilépve a hűvös londoni este fogad minket. Nincs még késő, alig múlt fél kilenc. Harry úgy fogja a kezem, mintha félne attól, hogy elfutok.

- Tényleg nincs semmi baj? Tudom, hogy mindig megkérdezem Lana, de nagyon aggódok.

- Nincs miért, komolyan. Biztos csak sok volt az édes.

- Aha- kételkedik az igazságban, látom rajta. Sosem éreztem ennél szemetebbnek saját magam, de tudom, nem ez a megfelelő alkalom, pláne nem időzítés. Még ki kell találnom, hpgyan mondjam el neki, hiszen mindenképp meg kell tudnia az igazságot, csak félek, hogy az kettőnkbe kerülne, és ezt nem akarom elengedni.

Harry

Csak nézem az arcát, ahogy valamit figyel a távolban. Szerencsére nem esik, és az idő is viszonylag kellemes, így már jó pár perce kint ülünk a hátsó teraszon. Nem akarom tovább firtatni ezt a rosszullét-dolgot, mert csak veszekedés lenne belőle, ami kettőnkbe kerülne, na azt már nem. Arcára kezd visszatérni az élet, apró piros foltok díszítik a bőrét a szeme alatt, és a tekintete sem olyan fátyolosan csillogó, ezek szerint megtette a hatását a friss levegő.

- Mit gondolsz a srácokról?- egy pillanatra összerezzen, majd elmosolyodik. Imádom, amikor mosolyog.

- Eddig is szimpatikusak voltak, mint emberek, mint személyiségek, de ma megbizonyosodtam arról, hogy tényleg olyanok, amilyenek és ez nem színészet. Mármint, eddig sem gondoltam ezt, de most minden annyira igazi, és...- nem tudom abbahagyni a mosolygást, édes, ahogy magyaráz és amikor elered a nyelve, még izgatottabb a hangja és kicsit hadar.- Harry? Baj van?

- Nincs, miért?

- Mert elég bárgyún nézel rám- keze közé veszi az arcom és orrát az enyémhez dörgöli, kapok egy finom eszkimópuszit, aztán egy igazit, pontosan a szám sarkába.

- Örülök, hogy így gondolod. Sokat számít az ő véleményük, és a tied is. Fontos, hogy a barátaim elfogadják a barátnőmet, és ugyan ez fordítva.- előbbi gesztusait viszonzom, majd visszaballagunk a srácokhoz. Egyrészt kezd hideg lenni, másrészt végül is azért vagyunk itt, hogy Lana megismerje őket, és ők is Lanat.

A lakásba belépve felénk irányul minden figyelem. Louis és Zayn felpattannak, és elénk rohanva, engem félrelökve kicsit felkapják Lanat, és elviszik a kanapéig, ami előtt Niall és Liam felhalmoztak mindenféle "finomságot", úgymint gumicukor meg ásványvíz.

- Harry?- Lana csak ennyit tud kinyögni, én meg már látom lelki szemeim előtt, mi fog történni. Dr Tommo és Dr Malik , a világ legrosszabb orvosai.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz- Lou halálosan komolyan gondolja a szituációt, a barátnőm arcán pedig – hozzáteszem jogos – félelem fut át.

- Szaturáció rendben- Zayn hasonlóan Louishoz, rezzenéstelen arccal közli a tényeket.

- A muníció bekészítve- Liam rendezgeti még a nassolni valókat, miközben Niall is megérkezik.

- Fagyit?- kedvesen Lana felé nyújtja a dobozkát, majd félig suttogva egy kacsintás mellett hozzáteszi- Dupla csokis!

- Cukorbeteg leszek srácok- halk kacagása megálljt parancsol minden izmomnak. Csak állok a nappaliba vezető boltív alatt és figyelem, ahogy körbeugrálják őt. Mostmár egészen biztos, hogy a "család" tagja lehet. Illetve már az.

- Még a végén többet ártanak a kedves doktor urak- ellököm magam a faltól. A Lana körül legyeskedő fiúkat kitúrva huppanok le a kanapéra, és az ujjainkat összefűzöm. Szeretem ezt az érzést, kicsit büszkének is érzem magam, amiért egy ilyen lányt tudhatok magam mellett.

Miután lenyugodtak a kedélyek, még beszélgettünk egy kicsit. Ez az utolsó napunk Londonban. Nem tudom, mi legyen, egyszerűen megoldatlannak látom a problémát. Most, hogy itt van nekem Lana, nem akarok ilyen távol kerülni tőle. Mellette szeretnék maradni még egy kicsit, de nem lehet. Már mindenki összepakolt, ha jól láttam, Niall már a lépcsőfordulóba is táskákat pakolt.

- Harry, nem lenne gond, ha hazavinnél?- Lana bágyadtan ül mellettem, fejét a vállamon pihenteti. Lassan háromnegyed tíz, még mindenkiben tombol az energia, hiszen fel vannak dobódva az indulástól. Louis és Zayn rendületlenül rázzák magukat a konzol előtt. találtak valami ostoba játékot, amit Niall még lelkesen mutogatott is, Liam pedig, ismervén a szabályokat, még buzgóbban magyarázta el a lényeget.

- Dehogy- nem tudom megállni, hogy ne érjek a hajához. Gyorsan elköszönünk a többiektől, és kocsiba ülünk.

A rádió halkan szól, az esti csúcsforgalom már eltűnt. Pont ideális az idő, most van jó néhány forgalmi dugó mentes perc az utcákon.

- Köszönöm.- nem tudom, mire gondol Lana, és a döbbenetet nem is tudnám tisztábban kifejezni.

- Mit is?

- Hogy megbíztál bennem annyira, hogy összehozd a többiekkel a találkát.

- Ne nekem köszönd. Magadnak. Lana, ha nem gondolnám komolyan, bele se kezdtem volna. Annak meg nagyon örülök, hogy ilyen jól kijöttök, és ha kell ezerszer is elmondom, akármilyen közhelyes is, hogy ez mennyire fontos- egy piros lámpa alkalmat ad arra, hogy felé forduljak és a figyelmem az útról felé irányuljon. Nem válaszol, legalábbis nem szavakkal. Szégyenlősen lehajtja a fejét. Mielőtt újra visszatérnék a vezetéshez, megfogom a kezét és a sebváltó és a tenyerem közé zárom.

Lana

Harry szavai nagyon jól esnek, nem is tudom, miként válaszoljak. Kezem után nyúl, hogy a sebváltóra tegye. Ma eléggé hozzászokott ehhez, ami nem zavar, addig is jobban figyel arra, hogy tulajdonképpen egy autóban ül, vezet és néha az utat is figyelnie kéne. Nem tart sokáig ez a meghitt, csendes pillanat, a telefonom elkezd pittyegni."Te, ma, nálam. Most! xx V "

- Hú, de nagyon mosolyog valaki.

- Nem lenne gond, ha elkanyarodnál itt balra?- pillarebegtetve figyelem Harryt, aki válasz helyett inkább cselekszik.

- Hova lesz a fuvar, hölgyem?- fura, öreges kiejtéssel kezd beszélni. Imádnivaló.

- Valery üzent, hogy "Én, ma, nála, most"- próbálom utánozni a stílust és Valery beszédhangját.

- Hm, kedves meghívás. Fura barátnőd van, az már biztos. De amilyen fura, annyira illik hozzád.

- Kifejtenéd Harold?- tudom, tudom, hogy fura. Valery ilyen, amióta ismerem. Valamit mindig máshogy csinál, mint kéne, folyton tervez valamit, bár a megvalósítás nem mindig úgy sikerül, ahogy az ő, illetve néhány esetben mi elgondoljuk.

- Teljesen olyan, mint mikor energiabomba robban Louisban, csak ő lány. A biztonsági őrös történetet míg élek, nem fogom elfelejteni.

- Hát igen, ő Val..- annyi hasonló emlék jut eszembe hirtelen, hogy képtelen vagyok visszafogni a nevetésemet. Harry kérdőn rámnéz, de látja rajtam, hogy jelenleg képtelen vagyok bármit is megmagyarázni.- Ott az a ház balra.

- Látom, a barátnőd mindjárt kiesik az ablakból- Harry sem bírja tovább nevetés nélkül. Automatikusan az emelet felé kapom a fejem. Valery valóban lóg kifelé, és kémleli az utcát, mikor érek már oda. Mikor az autó lelassít a ház előtt, meghallom a hisztérikus sikítását, és valami artikulálatlan kiabálást. Tagadhatatlanul ő az, ezt a frekvenciát akkor is megismerném, ha golyóálló üveg mögött lennék, bekötött szemmel. Igazi, hamisítatlan Miss Miller.

Rögtön azután, hogy mindketten kimásztunk a kocsiból, kivágódik a bejárati ajtó, Valery pedig ahelyett, hogy rohanna tovább, hirtelen lefagy.

- Baszki, ezt most mindketten láttátok- egyáltalán nem zavartatja magát, hangosan elkezd röhögni.

- Szia Val- lemondóan köszönök, megint nem hazudtolta meg magát.

- Hello Valery!

- Szia Lana és Isteni jel- ugrálva lejön a lépcsőn, és kinyitja a kaput, a vigyor még mindíg az arcán virít- Gyors köszönést, mert fázik a lábam.

- Milyen tapintatos vagy- kérdőn felé fordulok. Nem tudom, hogy mitől ilyen izgatott, ennél azért normálisabban is tud viselkedni. Harry felé fordulok, aki időközben, észrevétlenül közvetlenül mögém áll. "Csak azért is" alapon, hosszú és forró csókot váltunk Harryvel. Ő kezdte a játékot, én pedig partner vagyok benne. Mikor sikerül szétválnunk, idiótán vigyorgunk mindketten. Végignézem, amíg beül a kocsiba, és elhajt, miközben még visszainteget.

- Ez gusztustalan volt, remélem tudod- Val szinte a nyakamba ugrik, ahogy megölel- Hiányoztál.

- De hát nemrég találkoztunk.

- Tudom. - ennyivel el is intézi a dolgot, megragadott karomnál fogva rángat be.- Anyáék nincsenek itthon, nem akartam egyedül aludni. Ne aggódj, a családodat leinformáltam, mindenki tudja, hogy hol vagy, és most pedig mesélj.- Mindezt anélkül, hogy feltettem volna bármilyen kérdést.

- Val, én..sajnálom.- barátnőm ismét lefagyott, abbahagyott mindent, amit csinált és halálsápadt arccal nézett rám.

- Te bocsánatot kértél most az előbb?

- Igen, igazad volt.

- Ezt fel kell írnom valahova- halvány mosoly jelent meg az arcán.- Azért az egy kicsit rosszul esett, hogy fel sem hívtál.

Először nem esik le, miről beszél. Érthetetlenül pillogok, mire végre kiböki.

- Komolyan, ha nem nyálazzátok össze az utcát, meg se tudom, hogy osztoznom kell a legjobb barátnőmön?

- Jézusom- teljesen kiment a fejemből, hogy felhívjam Val-t, pedig tényleg illett volna? Nem ez nem a legmegfelelőbb kifejezés, sokkal inkább egyfajta kötelesség.

- Jól van, nyugi. Én így is örülök nektek.- megint a nyakamba omlik, és teljes testsúlyával rám akaszkodik. Miller-Anderson 1:0, én a földön, a legjobb barátnőmnek nevezett, őrült nőszemély pedig rajtam fetreng és röhögünk saját magunkon.

- Oh, visszafogott gratulációt is várhattam volna, de minek!?

- Hisz ismersz. Visszafogott és nőies.

- Repedezik a plafon. Na meg a csontjaim is, leszállni rólam- lendületből legurítom magamról a támadómat, és sikeresen felállunk a konyha csempézett padlójától. Nem túl kényelmes, és hideg is.

- Csináltam vacsit, vigyük fel a szobába. Már minden elő van készítve, film, csoki, párnák, takarók. Csupa kényelem és mennyország.

- Val- jelentőségteljesen ránézek. Nem szokása így előkészülni.

- Jó, az alapötletet az adta, hogy nem volt kedvem beágyazni. Na gyere már.

Miután sikerült befészkelnünk magunkat, elmeséltem az egész napomat, egészen onnan, hogy elviharzott.

- Tehát, akkor semmi romantika, csak így?

- Romantikus volt...mondjuk a maga módján,de az volt.

- Egy romantikus berobbanás.

- De romantikus!- megpróbálom megvédeni Harry egyszerűségét, amit a délelőtt folyamán produkált. Mintha meghallotta volna, vagy megérezte volna, hogy róla beszélünk, ami valljuk be, teljesen egyértelmű volt a fogadtatásunk után, felvillant a telefonom kijelzője. Rápillantva édes gödröcskékkel és egy zöld szempárral találtam magam szembe.

- Nem veszed fel?- Valery gátlástalanul nyúlt a készülékért, hogy megnézze, ki hív.

- De, amint visszaadod- kivettem a kezéből, és gyorsan felvettem- Szia.

- Szia szépségem.Ráérsz kicsit?

- Rád? Mindig.

- És mondjuk úgy egy pár napra?- értetlen arckifejezésemre Val ahelyett, hogy még közelebb húzódna, egyenesen a füle felé rángatja a telefonom.

- Ezt hogy érted pontosan?- hezitál, és csak jó néhány másodperc elteltével kapok választ a kérdésemre.

- Hajnalban, órákon belül indul a gépünk Ausztráliába, és az jutott az eszembe, hogy..de ha korai, vagy gyors, váratlan, akkor...

- Harry, édesem, kiböknéd?- aranyos, ahogy össze van zavarodva. Gondolom már fáradt is, ráadásul utaznak tovább. Tudtam, tisztában voltam a ténnyel, hogy turnén vannak, de oylan jó volt egy kicsit elfelejteni. Most pedig elszorul a szivem. Nagyon fog hiányozni, sőt még annál is jobban.

- Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha kapnál..kapnál mondjuk egy kis borítékot, amiben lenne egy repülőjegy. Természetesen Melbourne-be szól. Lana, szeretném, ha látnál minket élőben, és én is látni szeretnélek téged élőben.- azt hiszem, nem kapok levegőt. Vagy csak elfelejtettem lélegezni. Szerencsére nem vagyok egyedül, így Valery a segítségemre siet.

- Mit gondolkozol kisanyám?! Én ma már egyszer felnyitottam a szemed, azt hittem, mostantól egyedül is képes leszel létni, ahelyett, hogy csak néznél.

- Szia Valery

- Harry, mizujs?

- Csak nem egy újabb "kibaszott isteni jel" vagyok?- a döbbentségem még mindig dominál, de megpróbálom megzavarni a "bájcsevejt".

- De, és nagyon szívesen megnéznélek, élőben a színpadon. Szeretnék nagyon büszke lenni rád.

- Komolyan?- hallatszik a hangján, mennyire izgatott, édesen felnevet- A jegyedet már lefoglaltam, a fiúk pedig alig várják, hogy utánunk gyere, de nálam biztos nem jobban. Viszont most megyek, még le kell ellenőriznme pár dolgot indulás előtt. Aludj jól.

- Jó éjt, Harry.

- Álmodj szépeket!

Mindketten letettük a telefont, és érzem, bárgyú vigyor van a képemen. Alig hiszem el, hogy ez az én életem, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez velem történik meg.

- Val, ez tudod, hogy mit jelent?

- Hm, talán azt, hogy elutazol?- kezei láthatatlan mérleget tartanak, tenyereit billegteti. Visszafogom az arcmimikámat, és kirohanok a szobából.

- Haza kell mennem. Holnap átjössz?

- Ne már, hova mész? Persze, segítek összepakolni.- hallom, hogy lohol utánnam, le a lépcsőn, ki egészen az előszobáig. Gyorsan felhúzom a cipőm, magamra rántom a kabátom, és kilépek a hideg éjszakába.- Lana, hova rohansz?

- Dolgom van! Reggel hívlak!- rohanok, Nem tudom, miért, hiszen nem vagyok késésben, de minél előbb haza akarok jutni. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de most szükségem van a listámra. Nagyon fontos dolgom van, amit minél hamarabb el kell intéznem.

Bajlódok egy kicsit a zárral, de végül sikerül bejutnom a házunkba. A lehető leghalkabban próbálok közlekedni, több-kevesebb sikerrel. A szobámba vezető lépcsőn kettesével veszem a fokokat, úgy rohanok fel. A szobámba érve kirángatom a listámat az egyik fiókból. Sietősen ledobom az asztalomra, keresek egy tollat. "7. Szerelembe esni."