Sziasztok :)
Meghoztam az új részt és nagyon remélem, hogy tetszeni fog és annak ellenére is olvassátok, hogy nem sietek az új részekkel. Ahogy már többször mondtam nem fogom félbe hagyni a történetet csak a gépem nélkül elég nehéz. Egy igen fontos forfuló ponthoz érkeztünk bár nem ez lest az első és utolsó.
Egy dolgot még muszály megosztanom veletek: egy hatalmas álmom vált valóra :') ONE DIRECTION KONCERTRE MEGYEK. ! Elsem hiszem. Ki az a szerencsés, aki szintén ott lesz a Bécsi koncerten?
Nem szaporítom a szót, jó olvasást és kitartást a hét hátra levő részéhez. :))
Valery
A legjobb barátom itt fekszik eszméletlenül a büdös, fertőtlenítő szagú kórházban, egy hátborzongató fehér ágyban, amiben Lana elveszik, mert jelen pillanatban az ágy színe és az övé megegyezik. Egy cső lóg ki a karjából, amiről az infúziót kapja. Csak a nevét tudom és ezt is azért, mert a nővér mondta, de azt, hogy ez mit szolgál neki, a franc se tudja. Nem akarom, hogy itt legyen. Lana-nak még eszméletlenül is fájdalmai vannak, mert legalább percenként megrándul az arca. Én minden egyes mozdulatánál jobban megszorítom Niall kezét, és csak akkor engedek a szorításon, amikor egy halk "aut" hallok magam mellől. Nézem az arcát és azt kívánom, hogy bárcsak ez egy rohadtul elcseszett álom lenne, amiből hamarosan felébredünk. Totál megkattanok attól, hogy Lana itt fekszik és nem ébred fel, hisz már tündérmesékről kezdek ábrándozni. Ez itt nem is lehetne valóságosabb. Niall szorosabban ölel magához, de csak annyira, hogy még tudjam Lana kezét fogni.
– Valami nagyon nincs rendben Niall, érzem. - mondom ki, ami magamban érzek.
- Kicsim, ne fesd az ördögöt a falra, várjuk meg mit mondd az orvos - újra felzokogok és Niall mellkasába fúrom az arcom.
- Harry teljesen ki lesz borulva. – Niall juttatja eszembe, hogy elfelejtettem Harry-nek szólni.
– Kicsim mindjárt jövök - felállok a székből és az ajtóhoz megyek.
- Hova mész? - az aggódó kék szempár belém akar látni és én csak bágyadtan rá mosolygok.
–Felhívom Harry-t. Tudnia kell mi történt - Niall aprót bólint. A folyosóra kilépve látom, hogy Delia és Jamie egy egy poharat szorongatnak, amiben biztos hogy egy jó adag fekete kávé van. Biztatóan rájuk mosolygok majd egy kicsit arrébb húzódok. Kiveszem a zsebemből a telefont és remegő ujjakkal keresem ki a mára legjobb barátommá vált ember számát. Leülök a székre, miközben arra várok, hogy Harry felvegye. A lábam rángatózik, mert már a hatodik csörgést hallom, de Harry még mindig nem veszi fel. Fújtatok egyet és amikor már épp leakarom rakni akkor hallom meg, az aranyos rekedtes hangját, amitől megszakad a szívem, hisz tudom ki lesz borulva. Hogy a francba mondjam el neki?
Harry
A telefonom csengőhangja bántja a fülemet. Nyögve fordulok a jobb oldalamra és tapogatom ki a készüléket. Elég régóta csöröghet, ha még az álmomban is ez szólt. Rohadtul nincsen kedvem most senkihez, hisz épp hogy csak sikerült végre normálisan elaludnom. A telefonom fénye vakító, alig tudom kivenni ki kereshet. Amint tisztul a látásom Valery mosolygós arca néz vissza rám a képernyőről. Elhúzom a zöld ikont és a fülemhez emelem.
– Val, éjjel nem tudom hány óra van, nagyon rosszul alszom, úgy hogy most nincsen kedvem a " hívjuk fel éjjel Harry-t" poénodhoz. – hadarom el. Nem szól bele csak halk szipogást hallok a telefonba. Felülök az ágyon. – Val, mi a baj? - még mindig csend van, csak a szipogást hallom – Összevesztetek Niall-el? - halk hümmögést hallok, ami egyenlő a nem válasszal. – Valery, szólalj már meg az isten szerelemére! – szólok rá, mert kezdek ideges lenni.
- Lana... - hangja meggyötört és halk a sírástól. A gyomrom azonnal összeugrik, amikor meghallom a nevet. Azonnal éber leszek, és kimászok az ágyból.
– Mi történt? - nem várok a válaszra, már veszem is fel a nadrágot, amit este csak ledobtam a székre.
– Rosszul lett az éjjel, és be kellet hozni a kórházba. - érzem a hangján, mennyire aggódik a legjobb barátjáért. – Harry - úgy mondja ki a nevem, mintha megoldást várna tőlem. A szívem összeszorul a hangjától.
– Val, nem sokára ott vagyok. – ezzel lerakom a telefont. Idegesen kapkodom magamra a ruháimat. – Add uram, hogy ne legyen nagyobb baja. – imádkozok halkan.
A kocsim kerekei csikorognak, mikor leparkolok a kórház előtt. Természetesen most is jelen van jó barátom, a szerencsétlenség, mert majdnem kiesek az autóból, majd pedig az ajtót úgy vágom be, hogy csoda ha nem ébredt fel az összes kórházban tartózkodó beteg.
A recepción tartózkodó hölgy nem túl segítőkész, de végül sikerül kiszednem belőle a szoba számot. Nem foglalkozok a szúrós tekintettel, ami szinte lyukat éget a hátamba csak megyek előre. A hófehér folyosón a sokadik ajtó előtt Delia, Jamie-hez bújva sírdogál. Jamie arca megtört, fáradt, és tele van aggódással. Nem kell semmit sem kérdeznem, minden az arcára van írva. Delia miközben megtörli az orrát, félig fel pillant és mikor meglát újra zokogni kezd.
- Harry- kibontakozik fia öleléséből és szinte el kell kapnom, úgy siet hozzám. Szorosan fonja körém karjait és a vállamra hajtja fejét és így zokog tovább. Ahogyan csak tőlem telik, ölelem magamhoz. A hozzám képest apró test most rázkódik a sírástól.
- Kérlek, ne sírj - mintha Lana-t ölelném és vigasztalnám. Annyira hasonlítanak egymásra.
– A lányom bent fekszik és nincs eszmélténél. Harry mi lesz, hogy ha..
– Ne is gondolj arra. Minden rendben lesz - két kezem közé fogom a megtört, de annál gyönyörűbb arcot és arra kényszerítem,hogy rám nézzen. Most látom csak meg igazán, hogy Lana kitől örökölte a szépségét. – Jó kezekben van - magamban imádkozom, hogy képes legyek megnyugtatni, miközben én magam is kétségbe vagyok esve. – Be lehet hozzá menni?
- Hát persze drágám, menj csak. – Delia a könnyei mögül mosolyog rám. Jamie a kórházi szoba melletti falnak támaszkodik. Mikor odaérek, halványan rám mosolyog, majd bemegyek. Bent Lana ágyánál Niall és Valery ülnek. Niall együtt érzően néz rám, Valery viszont azonnal felpattan a székről és odarohan hozzám.
– Harry– az amúgy mindig életvidám lány, most olyan aprónak tűnik, a hangja szinte elhal a szoba csendjében. Erősen szorít magához, és felzokog.
– Val, kérlek ne sírj – simogatom a hátat, de ő csak egyre jobban sír. Segítséget kérően nézek Niall-re.
– Kicsim, gyere menjünk ki egy kicsit, hadd legyen itt Harry egyedül Lana-val – Val elenged és szomorúan néz rám. Megszakad a szívem, hogy így látom őt. Megsimogatom arcát, majd elfordul tőlem és kimegy.
- Minden rendben lesz Harry - Niall magához ölel én pedig vállába fúrom az arcom. – Nyugalom - elhúzódik és rám mosolyog, majd egyedül hagy.
Odasétálok az ágy mellé, közelebb húzom a széket és leülök. Most látom csak igazán, hogy Lana bőrének színe hófehér, arca sápadt. Kezem közé fogom kezét, ami most jéghideg. Dörzsölgetni kezdem apró kezét, bár nem tudom biztosan használ-e valamit. Karjából egy vékony cső lóg ki. Arca időnként megrándul, ebből tudom, hogy még ilyenkor is fájdalmai vannak. És a legnagyobb probléma, hogy nem ébred fel. Itt fekszik, kétségbeejtően sápadt állapotban. Az ágy szélére könyökölök, számhoz emelem kezét és apró csókokat hagyok hideg bőrén. Érzem, hogy könny szúrja a szemem, majd azt hogyan folyik végig arcomon.
- Ébredj fel kicsim, kérlek - fohászkodok, és csak nézem őt.
Az időérzékem már rég elhagyott, így nem tudom, mennyi ideje ülök itt ugyan abban a helyzetben. Senki nem jön be, hagyják hogy egyedül legyek vele, de érzem, hogy az álmosság erőt vesz rajtam. Fejem lehajtom az ágyra úgy, hogy Lana keze a fejem alatt van. Próbálom magam arra kényszeríteni, hogy ne aludjak el, de nem megy. Így alszok el Lana kezén, bele kapaszkodva.
Lana
Az ismerős kórházi fertőtlenítő szag bántja az orromat és erőssége ébredésre késztet. A fejem kínzóan fáj, és még az is nagy fájdalmak árán sikerül, hogy kinyissam a szemem. A halvány fény, ami a fejem felett világít bántja a szemem. Az izmaim és ízületeim fájnak, mintha ólomból lennének alig bírom megemelni a bal kezemet. A jobbal próbálkozom azonban valami súlyos dolog nehezedik a kézfejemre. A selymes akadály felé fordítom a fejem. Harry a kezemre hajtott fejjel alszik. Szája elnyílt, halkan szuszogva veszi a levegőt. Más szót nem találok a látványra csak azt hogy ilyen nyugodt állapotban olyan mint egy angyal. Egy angyal, aki azért szállt le a földre hogy mellettem legyen. És, amit én nem hagyok. Fáj, hogy nem tudom feltétel nélkül elfogadni a segítségét. Folyton csak azon jár az agyam, hogy teher vagyok a számára, bár soha semmi jelét nem adta annak, hogy ezt így gondoljam. Mégis úgy érzem megnehezítem az életét. És hogy nem kellene a részének lennem, hiszen most éli a legizgalmasabb részét. Lányok ezreinek szívét dobogtatja meg, mikor a színpadon áll. Kell ennél több egy olyan korú srácnak mint Harry? Nem hinném. Hatalmas bánat ül szívemen, de a konkrét okát nem tudom. Hisz biztosan tudom, hogy azóta itt van mellettem mióta behoztak. Órákig elnézném nyugodt arcát, de szabad kezem már mozdul és finoman beletúrok a selymes hajzuhatagba, ami most egy kicsit kirúgta az aranyos fürtöket, mert Harry annyiszor túrt bele idegesen. Lágyan simogatom fejbőrét minek hatására Harry úgy ébredezik mint egy pár hetes kisbaba. Először arcát belefúrja a kezembe majd hirtelen felkapja a fejét.
– Kicsim. - felemeli a kezemet és erősen két keze közé szorítja és megcsókolja. – Felébredtél. – szemében hála csillog, és öröm.
– Hazz, mennyi az idő? - Harry előveszi a telefonját.
- Hét óra van. Kicsim nincs szükséged valamire?
- Egy kis víz jól esne – mosolygok rá erőtlenül. Az ágyam melletti asztalról Harry elveszi a poharat és a vízzel teli kancsóból teli tölti. - Tessék – óvatosan a számhoz emeli a poharat és segít inni. Hagyom, mert nincs más választásom, mert jelenleg egy poharat sem tudok megfogni olyan erőtlen a kezem, de nagyon kényelmetlenül érzem magam. Jól esik a hűs víz, nagyokat kortyolok.
– Köszönöm - Harry óvatosan elemeli a számtól a poharat.
– Hogy vagy édesem?
- Kimerült vagyok. Úgy érzem, mintha átment volna rajtam egy kamion. – együtt érző zöld szempárral nézek farkas szemet. – Nem tudom, mi történt velem az éjjel.
– Szerintem nem sokára be fog jönni az orvos és többet fogunk tudni - mikor Harry befejezi a mondatot, akkor nyílik az ajtó. Dr. Raynolds lép be rajta, mögötte anya, Jamie, Valery és Niall.
– Jó reggelt Lana, hogy van?
- Nem jól doktor úr. Kimerült vagyok.
– Érthető – túl komoly. Ez nem jelent jót. – Lana nem kertelek. A baj nagyobb már, mint azt gondolnák. – Harry megszorítja a kezem. Érzem, mint árad benne szét a feszültség. – Sajnos a rák olyan mértékben előre haladott, hogy már a gyógyszer sem fog hatni. Ez a fajta gyógyszer, amit eddig szedett, a legerősebb volt, de úgy látszik ez már nem elég. Ahogyan négy hónappal ezelőtt is elmondtam, most már nem maradt más megoldás. Vagy megpróbálja a kemoterápiát, vagy a kezelést New York-ban, de mint azt tudják, a második opció igen költséges. – a szobában meghűl a levegő. Jamie kétségbe esve túr bele hajába, Valery halkan felzokog, anya pedig lesokkolva néz engem. Harry még erősebben fogja a kezem, majd felemeli és a homlokát neki dönti. - Ha még mindig az mellett az elhatározás mellett marad, hogy inkább éli az életét addig, ameddig lehet, akkor tudnia kell, a leghosszabb idő ami még hátra lehet az fél év.
– A kezelést választja. - Harry fejét fel kapva közli az orvossal.
– Harry! - szólok rá.
- A pénz nem gond.
- Harry!!– ismétlem meg.
- Tessék? - rám néz. Szemében kétségbe esés.
– Nem. Nem fogsz semmit sem kifizetni – odafordulok az orvoshoz. – Egyik lehetőséggel sem élnék. – anya és Jamie egyszerre szólalna meg, Valery is felkapja a fejét. Figyelmeztetően felemelem az ujjam. – Mindenki tartsa meg a véleményét magának. Nagykorú vagyok, az én döntésem. Doktor úr, mikor mehetek haza?
- Te komolyan azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerűen megy? - Harry olyan hévvel áll fel a székről hogy az hátra borul. Összerezzenek a hangtól, ahogy a fém hozzácsapódik a kőhöz.
– Harry, ne kezd.
– Ne Harry-zz itt nekem. Te most ugye rohadtul viccelsz itt mindenkivel?
– Szerintem jobb lesz, ha mi most kimegyünk. – Jamie jobbnak látja, ha ez ketten beszéljük meg.
- Később vissza jövök önhöz Lana, és uram, a kiabálást mellőzze kérem. – Harry összeszorított szájjal bólint. Szaporábban veszi a levegőt, tekintetével követi, ahogy utolsónak Niall hagyja el a szobát, majd újra rám néz.
- Szóval?
- Nincs szóval Harry, ez a döntésem. Nem fogsz rám milliókat költeni, a kemót pedig nem vállalom. Normálisan akarok kinézni a maradék időmben.
– Az összes vagyonomat odaadnám azért, hogy meggyógyulj. Hát nem érted?
- Harry, kérlek hagyd abba. Nem kell a pénzed. Ennyi volt, törődjetek bele. Én is ezt teszem.
– Törődjünk bele? Istenemre mondom, te nem vagy normális – idegesen túr bele a hajába, fel alá járkál az ágyam előtt. – Nagyon könnyen kezeled ezt az egészet. Senkire nem gondolsz, csak magadra és azt hiszed, mindenki olyan könnyen elfogadja ezt az egészet. Tudod mi a rohadt nagy igazság? Önző vagy. És ez az egész, amiről azt gondolod, hogy bárkinek is segítesz, egy hatalmas tévedés. Jusson már el az agyadig, hogy ezzel csak fájdalmat okozol mindenkinek, főleg annak az embernek, aki úgy beléd szeretett, hogy már nem tudja elképzelni az életét nélküled! – Harry olyan mérges, hogy kivágja az ajtót és otthagy. Könnyek szúrják a szemem, mert igaza van, de nem fogom meggondolni magam. Jobban fáj most az, hogy Harry úgy meg haragudott rám, hogy így elrohant. Anya dugja be a fejét, és szó nélkül kér engedélyt, hogy bejöhessen. Szipogva bólintok.
– Majd megbékél– anya leül a székre, és nyugtatóan simogatja a kezem. – De igaza van.
- Tudom – és már nem csak szipogok hanem egyenest zokogok.
Az elmúlt néhány óra csak arról szólt, hogy mindenkitől végighallgattam ugyan azt. Tudom, hogy igazuk van, de nem gondolom meg magam. Harry azóta nem jött vissza és ez jobban érdekel. De akkor sem fogom neki hagyni, hogy milliókat költsön rám. De akkor is: miért nem jön már vissza?
Egyedül vagyok a szobában, anya elment beszélni az orvossal, Jamie kávét ment venni, Niall és Val pedig enni mentek. Velary alig akar velem beszélni. Halk kopogás hallatszik a szoba csendjében, majd lassan nyílik az ajtó. Harry szégyenlősen dugja be a fejét.
– Bejöhetek?
- Persze - feljebb ülök, mert a nap folyamán sikerült valamennyire visszanyernem az erőm. Harry beljebb jön, majd leül az ágyam szélére.
– Kicsim, ne haragudj – ahogy megszólal, én a tarkójánál fogva közelebb húzom és megcsókolom. Éreznem kell édes ajkait és szédítő csókját. Most utoljára.
– Semmi gond - elhúzódom tőle és megsimogatom arcát, ő pedig a tenyerembe hajtja azt. - Csak kérlek érts meg.
- Nem tudlak, de nem akarok veled veszekedni. Úgy akarom veled eltölteni a hátra lévő időt, hogy az jó legyen. - nem szólalok meg, csak mosolygok. Nem fogja így gondolni az után, hogy elmondom, milyen döntésre jutottam.
Az este letargikus hangulata nehèz súlyként nehezedik a vállamra és a kocsiban a hallgatás szinte már fül süketítő. Kezem Harry kezei között pihen, finoman megnyugtatóan simogatja a bőröm én mégis lassan szét robbanok az idegtől. A hasam görcsben és szivem szerint sírnék. Jamie feltünően sokat néz hátra es a pillantása sem a megszokott. Látja rajtam, hogy más van a háttérben mint a rosszullétem. Rá nézek Ő pedig lassan megrázza a fejét és vissza fordul és az ablokon bámul kifele. A testvéri telepátia nem csak az ikreknél működik?
Anya leparkol az autóval és az a parányi önbizalom is elszáll belőlem, ami eddig épp, hogy tartani tudta az elhatározásom. De nem táncolhatok vissza.
A lakásba belépve nem tudok tovább várni. Úgy érzem, ha nem mondom el neki minél hamarabb akkor egyszerűen szét fog feszíteni a félelem érzése.
- Anya, Jamie magunkra hagynátok egy kicsit? Beszélnem kell Harry-vel. - egy értetlen és egy hitetlenkedő szempár néz rám és Harry tekintete lyukat éget a hátamba.
- Persze, kicsim. - nem túl meggyözően hagyják el a közős helyiségünk terét. Oda fordulok Harry-hez, és tisztán látom rajta, hogy izgul vagy inkabb fél.
- Mi a baj kicsim?
- Harry, ezt így nem csinálhatod tovább velem.
- Mégis miről beszélsz? - Harry közelebb lép én pedig egyett hátrálok. Nem tenne jót az érintése.
- Arról, hogy jobb ha nélkülem folytatod tovább az életed. - szemei kitágulnak szája elnyilik.
- Te most csak viccelsz velem. - egyre szaporábban veszi a levegőt. - Mondd, hogy csak egy átkozott játékot akarsz üzni velem. - hangja kicsit megemelkedik, szeme kicsit fényleni kezd.
- Harry egy időzitett bomba vagyok, ami bármikor felrobbanhat. Nincs szükséged arra, hogy egy halálra itélt lányt ápolgass, miközben az énekléssel és a rajongókkal kell foglalkoznod. Hidd el nekem is nagyon nehéz, iszonyúan. - szemem megtelik könnyel, hangom el-el csuklik. - Mindennél jobban szeretlek, épp ezér akarlak, és foglak elengedni.
- Nem teheted ezt velem Lana, én az életemnél is jobban szeretlek. Már nem tudok létezni nélküled. - nem tudom és nem is engedi, hogy elkerüljem a közelségét. Szorosan fogja két keze közé arcom én pedig túl gyenge vagyok és túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne hajtsam bele a tenyerébe az arcom.
- Pedig meg kell próbálnod. - erőt veszek magamon és hátrébb lépek.
- Lana, kicsim ne tedd ezt.
- Kérlek, most menj el. - megrázza fejét, szeméből könnyek hullnak, ahogy az enyémből is. - Harry, jobb lesz így nekünk.
- Nem tudom miből gondolod, hogy ez bármikor is jó lesz nekünk. Elmegyek, de egyett ne felejts el, amíg a szivünk dobog, nem szünlekmeg szeretni. - Megfordul és az ajtót kivágva távozik még az sem érdekli, hogy Valery az ajtóban áll és majdnem fellöki. Csak nézek utána szememből megállás nélkül potyognal a könnyek. Hangosan csikorognak a kerekek, ahogy Harry dühösen elhajt. Valery néz és én rá nézek.
- Lana. Csak nem? - zokogva bólintok. Valery az ölelésébe zár, de nem őszinte. Válla fölött nézem a helyet, ahol Harry autója pár perce állt. Egy szavamat sem hiszem el, csak álltatom Harryt és magamat. Próbálom meggyőzni magamat arról, hogy jó döntést hoztam, de most érzem csak igazán, hogy rohadt nagyot tévedtem.
