2014. március 30., vasárnap

19. rész  Határvonal 

Sziasztok :) 

Ahogy ígértem, itt van az új rész, és remélem tetszeni fog. Nem mondanám biztosra, de szerintem visszatért belém az ihlet, bár nem tudom, hogy ezen a héten hogy fogom tudni alkalmazni, mert munkahetem lesz, és olyankor olyan vagyok, mint egy zombi. Vagyok, de nem csinálok semmit. Írni fogok, ha nem tudom csütörtökön hozni a részt, hanem csak hétvégén. Nos, ezzel a résszel kívánom, hogy nektek teljen jól a hetetek :) 
Puszi Tami :) <3 


A szerelem olyan, mint a szél, 
nem látod, de érzed.






Lana

Két napja annak, hogy Harry elrepült Japánba, és az óta nem igazán tudok magammal mit kezdeni, és ezzel Valery is így van. Aznap kiszedtem belőle, hogy mégis miért nem szólt, hogy kijön a reptérre, és elmondta, hogy bizony közte és Niall között alakul valami, és pont ezért van az, hogy együtt szenvedünk. Bár számomra kicsit kétségbe ejtő, hogy két napot nem bírok már úgy ki, hogy ne okozzon fizikai fájdalmat a hiánya. Soha nem mutatom, és soha nem mondom, még Valery-nek se, de látom magamon, hogy kezd romlani az állapotom, ami már nem csak belülről, de kívülről is meglátszik.  Kétségbe ejtő, hogy ennyire szeretem őt. Mikor nincs velem, ezek a gondolatok folyton bekúsznak az elmémbe, és teljesen a hatalmuk alá kerítik a gondolataimat, és olyanokra is gondolok, amikre akkor nem, ha Harry mellettem van. Folyton elő jön bennem a kép, ahogy Harry nézett rám a reptéren. Egyszerűen ki tudtam belőle olvasni, hogy tényleg nem akar elmenni. És ez még jobban összezavar, ha nincs itt, ilyenkor mindig a nyakamban lévő láncot markolászom, ami a születésnapom óta folyamatosan rajtam van, és képtelenség, hogy valaha is leveszem. Bár a „valaha” szó az én szótáramban nem pont azt jelenti, amit eredetileg.
Holnap este landol Harry-ék gépe, és ezzel a Take Me Home turné véget ér. Harry-vel folyamatosan beszélünk. Általában szöveges üzenetet küldök egymásnak, de Harry mellett, Niall az, akivel szintén folyamatosan beszélek. Mindig Valery-ről érdeklődik, és amikor visszakérdezek, hogy miért akarja ennyire tudni, hogy mi van a barátnőmmel, akkor lerendezi annyival, hogy csak érdeklődik. Ő pedig azt hiszi, hogy ezt én el is hiszem. Ez ment tegnap előtt estig. Akkor sikerült belőle kiszednem, hogy nem közömbös Valery iránt. Ennek tudatában, mikor Valery át jött hozzám szenvedni, nem tudtam elrejteni, hogy nem tudom sajnálni. Persze neki semmit nem mondtam el, mert nem az én dolgom, de ha még azután is tartanom kell a számat, miután haza jöttek szét fogok robbanni.
Viszont annak okára nem jöttem rá, hogy a gyógyszereim miért járatják velem a bolondját. Eddig mindig rendszerszerűen, amikor bevettem, egy kis idő múlva, olyan voltam, mint akit bedrogoztak. Olyankor elég volt lefeküdöm, aludni egy kicsit, és utána jobb volt. De, most hol semmi bajom tőle, hol jönnek a régi tűnetek. És ettől ez elmúlt napokban kicsit feszült lettem. Mindig úgy ütemeztem a gyógyszer bevételét, hogy akkor ne Harry-vel legyek, és eddig ez így működött is, de így már nem tudom, hogy mikor fogok kiütve az ágyba dőlni, és mikor vagyok, úgy mond a „régi”.
Próbálok nem sokat agyalni ezeken a dolgokon, így inkább leülök tanulni annak reményében, hogy hamar elmegy a mai nap, hogy már csak a holnapot szenvedjem végig egészen estig.

Harry

A Japánban töltött két nap eszméletlen volt, de örülök, hogy már megyünk haza, és az sem zavar, hogy hajnali nem tudom hány óra van. Már csak arra vágyom, hogy a repülőn ülhessek, és hazafelé menjek. Hiányzik Lana, és a családom is. Nem tudom meg mondani az idejét annak, mikor tudtam elmenni Holmes Chapelbe anyáékhoz. De, ha minden jól megy, akkor hamarosan meglátogatom őket. Az utolsó ruhadarabot dobom be a bőröndömbe. Éppen összehúznám a cipzárt, amikor a hotel szobám ajtaja kivágódik és Louis jön be rajta. Az arca nyúzott, látszik nem túlzottan aludta ki magát. Mondhatnám azt, hogy majd alszik a gépen, de azt az időt ő azzal tölti, hogy a másikat piszkálja, vagyis engem.
·         A bőröndöd, most nem pont úgy néz ki, ahogy két napja. – röhögve mutat a ruhakupac felé. Megrántom a vállam, és inkább összehúzom a cipzárt.
·         Két napja a barátnőm pakolt nekem össze, aki most nincs itt, hogy ezt újra megtegye. – leveszem az ágyról a bőröndöt és a földre rakom.
·         Csak egy hosszú repülő út választ el minket a csajainktól. Ezt már te is kibírod hős szerelmes. – Louis feláll az ágyról, és összeborzolja a hajam. Morogva rántom el a fejem. Épp válaszolnék, amikor Paul jelenik meg az ajtóban.
·         Gyerünk srácok, ideje haza menni. – azonnal a bőröndömért nyúlok, és már indulok is kifelé az ajtón. A hátam mögül hallom, hogy Paul és Louis halkan kuncognak, de jelen pillanatban ez sem érdekel. Csak az, hogy minél hamarabb a londoni reptér talaját érezzem a lábaim alatt, és otthon Lana apró testét az enyém mellett.
****
Úgy érzem, ötünk közül egyedül én vagyok az, aki valamire is használható lenne. Zayn szokásához híven azonnal elaludt amint, a gép egyenesbe került, Niall inkább csak felületesen pihen a fülhallgatóval a fülében, Louis most kivételesen nem piszkál senkit, szerintem nyitott szemmel alszik, Liam a telefonját bújja, de látszik rajta, hogy még pár perc és zsebre vágja a telefont, és a kijelző helyett inkább a szemhéját fogja bámulni belülről. Mivel egy ideig egyik barátom sem lesz használható és tizenhat órát fogunk utazni, amiből még csak egy óra telt el, úgy döntök egy kicsit még én is alszok. Előveszem a telefonom, és a fülhallgatót. Bedugom a fülembe, és elindítom a lejátszási listámat. Miközben helyezkedem, látom, hogy Liam már alszik is és apró mosolyra húzom a szám. Jó érzés, hogy így ismerem már őket. Mielőtt elmerülnék a zene világában, végig nézek az előttem, és mellettem heverő legjobb barátaimon, akikkel egy újabb turnét nyomtunk le. Százharmincegy koncertet hülyültem velük végig, és bár jó érzés, hogy vége van, ha újra kéne kezdenem az egészet, isten a tanúm rá, hogy megtenném, ha ők, akkor is mellettem lennének.
****
Amilyen ébernek gondoltam magam, pont annyira voltam még álmos. A szemem dörzsölöm, miközben megnézem az időt a telefonomon. Kicsit meglepve veszem tudomásul, hogy kilenc óra. Csupán csak három órát aludtam még pluszba. Kiveszem a fülhallgatót a fülemből és látom, hogy a többiek is kezdenek ébredezni, Zayn kivételével. Ő elnyílt szájjal alszik ugyan úgy, ahogyan három órával ezelőtt.
·         Hát srácok, nem kicsit vagyunk ki. – Liam nevetve tornázza magát fel a székében, miközben a nyakát forgatja. Gondolom sikerült elaludnia.
·         Nyugtasson a tény, hogy Zayn helyettünk is alszik tovább. – Louis, Zayn orrát piszkálja, aki annyira mélyen alszik, hogy csak megvakarja azt, de a szemét nem nyitja ki.  
·         Ki mit tervez, ha haza értünk? – Louis felhagy Zayn piszkálásával, és inkább visszaül a helyére.
·         Én egy hétig ki sem szállok az ágyból Sophie-val együtt. – Liam fáradtan mosolyog.
·         Valami ilyesmit terveztem én is, csak Eleanorral. – nevet Louis. – Harry?
·         Én holnap el akarom vinni Lana-t anyáékhoz, és közben pedig teljesíteni egy újabb pontot. 
·         Melyiket? – felém kapja Niall a fejét.
·         Egyszerre lenni két helyen. – mosolygok halványan.
·         Azt meg, hogy? – kérdőn néz rám Louis, én pedig csak mosolygok.
·         Az legyen az én titkom. És te Nialler? Mit csinálsz, ha hazaértünk? – karba teszem a kezem, és sejtelmesen mosolygok rá, Ő pedig összehúzott szemmel, értetlenül néz rám. Ír barátom azt hiszi, hogy semmiről nem tudok, pedig Lana mindent elmondott. Elmondta, hogy Niall-nak Valery nagyon tetszik, pont ezért vagyok rá kíváncsi, hogy tesz e valamit Niall az ügy érdekébe.
·         Én? Mint mindig. Betelepszek a tévé elé, meccset nézek, és felélem az összes otthon található édesség készletemet. – nem pont erre a válaszra számítottam. Fej rázva nézek rá, ő pedig ne érti, mi bajom van.
****
Az utolsó másfél órát, már alig bírjuk ki. Mindenki hol leül, majd öt perc után újra feláll. Louis-t már a piszkálódás sem köti le, és idő közben Zayn is felkelt, aki inkább csendben szenved. Én pont ennek az ellenkezőjét csinálom. Előveszem a telefonom, játszok rajta, majd elrakom, fel alá járkálok. Niall egyszer még rám is szól, hogy üljek már le, mert már szédül a járkálásomtól. Így erőt veszek magamon, és durcásan levágom magam a helyemre, ami kezd már elviselhetetlenül kényelmetlen lenni.
Ahogy a lábam az utolsó lépcsőfok után a talajt érinti, csak nem letérdelek, és megcsókolgatom a földet. Nos, kevés választ el ettől a cselekedettől, de mégsem teszem meg. Inkább türelmetlenül várom, hogy a kezembe adják a bőröndömet, és amint ez megtörténik nem foglalkozva semmivel, elindulok a kijárat felé. Áldom Paul-t azért mert ismét egy késői órában éretünk ide, így nagyon remélem, hogy most sincsenek itt a fotósok, és rajongóink is, most inkább az ágyaikban alszanak. A többiek hamar beérnek, én, pedig ahogy meglátom a kijárat feliratot, még szaporábbak lesznek a lépteim. Kiérve meglátom őt, ahogy láb rángatva ül az egyik széken, és a srácok hangoskodásának hála észrevesz minket, engem. Feláll a székről és gyors léptekkel elindul felém. A lábaim maguktól mozdulnak, és tartanak Lana felé. Nem érdekel, hogy ki lát, vagy, hogy a többiek ezt mennyire fogják nyálasnak tartani. Oda érve egymáshoz, Lana szinte a testemnek vetődik, én pedig szabad kezemmel át karolom derekát, és elemelem a földtől, közben ajkaink egymásra találnak. A csókunk finom, gyengéd és lassú, és az elmúlt két nap minden perce benne van. Elmémbe bekúszik, a gondolat mi lenne velünk, ha turné közepén ismerkedtünk volna meg, és csak egy hónap múlva találkoztunk volna, akkor vajon, hogy csókolnánk egymást? A gondolat miatt bele mosolygok csókunkba. Lana elhúzódik, és nem tudom jellemezni, hogyan néz rám. Talán, mintha meg akarná jegyezni az arcom minden pontját.
·         Itthon vagy. – szinte suttog, amit csak én hallok. Nevetnem kell. – Miért nevetsz?
·         Mert két nappal ezelőtt te bizonygattad, hogy kibírjuk, most pedig te nézel rám, és beszélsz úgy hozzám, mintha egy hónapja nem láttál volna. – Finoman visszateszem a földre. – De igen, itthon vagyok, és ideig nem megyek sehová. – Gyengéden megcsókolom.
·         Csak haza, hozzád. – hozzám bújik, és a boldogságtól olyan apró dolgokat is észreveszek a bandatársaimon, amire eddig egyáltalán nem figyeltem. Mint hogy, Zayn miközben Perrie kezét fogja, az eljegyzési gyűrűt piszkálja, vagy, hogy Louis azt a sálat tekergeti, amit ő adott Eleanor-nak, és hogy Liam és Sophie egymás hüvelykujjával játszanak, miközben fogják egymás kezét.
·         Na, menjünk. – mosolyogva biccentek a fejemmel a kijárat felé.
****  
Lana elszörnyed, mikor kinyitja a bőröndjeimet, és meglátja, hogy a ruháim csak be vannak dobálva, és már úgy össze vannak gyűrődve, hogy már abba sem lehet biztos valaki, hogy ezek valóban a pólóim és a nadrágjaim. Elnyílt ajkakkal, és felhúzott szemöldökkel néz rám, én meg szégyenlős mosollyal az arcomon megrántom a vállam. Lana csak megrázza a fejét, de az apró mosoly megjelenik az arcán, miközben visszafordítja fejét a ruhák felé. Először egyenként kezdi el kivenni őket, de feladja és inkább magához elől egy kupacot, és azzal együtt kisétál, az ajtón gondolom a fürdőszobába. Én csak az ajtó melletti falnak támaszkodva állok, és érzem, nem akarom megvárni, míg az összes ruhámat, kiviszi a szennyesbe. Hallom puha lépteit oda kintről, és ahogy belép az ajtón nem hagyom, hogy visszamenjen a bőröndjeimhez, elkapom a karját és magamhoz rántom, úgy, hogy szinte neki csapódik a mellkasomnak, és megcsókolom. A hiány, amit az elmúlt két napban éreztem, belülről megőrjített. Lana ez alatt a rövid idő alatt szinte a bőröm alá férkőzött, és mióta legelőször együtt voltunk, azóta szétfeszít a vágyakozás, ha nem érhetek hozzá.  Hevesen csókolom, szinte már falom az ajkait, és ő nem tiltakozik. Mind két kezét a hajamba vezeti, miközben körmeivel végig kaparja fejbőrömet, ezzel előhozva velem egy apró morgást, melynek hatására, kezemmel megfogom, két oldalt a csípőjét, és meg jobban magamhoz, az ágyékomhoz húzom. Érzem, hogy oda lent egyre szűkebb lesz a hely, és ezt Lana is észreveszi. Pimaszul belemosolyog csókunka, és gyengéden megharapja az alsó ajkamat. Itt robban fel bennem a bomba, és a pólója aljáért nyúlok. Szinte letépem róla, és eldobom a szobám egyik részébe, ezt követi az én pólóm, amit Lana a szobából nyíló fürdőszoba felé dob, úgy, hogy az fennakad a kilincsen. Nevetve kezdünk el egyszerre hátrálni. Nem döntöm végig rögtön az ágyon, hagyom, hogy leüljön, közben fölé hajolva, lelököm az összes olyan dolgot az ágyról, ami nem kell oda. A bőröndjeim hangos puffanással érnek földet, Lana pedig a fejem után nyúl, és magához húz. Végig dől az ágyon, de a lábai még mindig a földet érik. Próbálja feljebb tornázni magát, én pedig segítek neki azzal, hogy egy kézzel a dereka alá nyúlok, és feljebb emelem. Ekkor veszem észre, hogy a barátnőm jóval könnyebb lett, mint utoljára volt, de nem akarom ezzel elrontani a pillanatot, így nem szólalok meg. Csupa csók, nyelv, és érintés vagyunk. Időközben mindkettőnk nadrágja is lekerül, így már csak Lananán a fehérneműje, rajtam pedig az alsónadrágom van. A kezdeti hevességet, szépen lassan váltja fel az érzéki játék. Egy apró csókot követően, lassan indulok el lefelé. Először az arcéleinek vonalán hagyok apró puszikat, majd áttérek az érzékeny pontjához, a nyakára. Egyre lejjebb haladok, míg nem a melltartó anyagához nem érek. Felnézek rá, ő pedig felül, tudatva velem, hogy az én feladatom a ruhadarabot eltávolítani. Megcsókolom, miközben a melltartó kapcsához nyúlok, és ki kapcsolom. A szégyenlőség apró jele sem tűnik fel Lana arcán, hisz tudja, már ismerem a testét. Óvatosan újra visszadöntöm az ágyra, és ajkaival kezdek el játszani. Lana kezei végig simítják a hátamat, majd az alsónadrágom pereme alá csúsztatja, és elkezdi letolni. Nem állítom meg, inkább segítek neki, és leveszem magamról. Hasát csókolgatva halod a zavaró anyag felé, ami már csak rajta található. Engedélyt kérően nézek fel, ő pedig válaszul feljebb emeli a csípőjét. Fél mosollyal az arcomon lassan húzom végig az anyagot formás lábain. Kacéran lengetem meg a csipkés vágykeltőt, majd a többi ruha felé dobom. Ő ezt csak egy apró kuncogással nyugtázza, és szégyenlősen eltakarja szemét a kezével.
·         Hé! Ne rejtőzz el előlem. – apró kezét megfogom, és elemelem szemei előtt. – Az első alkalom óta, én már jobba ismerem a tested, mint te saját magad. – mosolygok rá, és megcsókolom.
·         Talán. – húzódik el tőlem.
·         Talán? – felhúzott szemöldökkel nézek rá, és a fejemet látva elneveti magát.
·         Biztos. – ajkaik foga közé veszi, és engem ez az apró mozdulat teljesen megőrjít.
·         Hát, akkor lássuk, igazam van e. – szemtelenül húzogatom a szemöldököm, és lejjebb csúszok.
Furcsa érzés, mikor egy férfi annyira szeret egy lányt, hogy minden testi örömöt, amit egykor csak magának akart először, most felváltja az, hogy lássa, hogy esik szét az élvezettől az alatta fekvő lány, ezzel megmutatva mennyire szereti. Pontosan ez volt az én célom is. Megmutatni neki, mennyire szeretem őt.
·         Harry. – az érzéstől hangos sóhaj hagyja el száját, és körmei mély nyomot hagynak hátamon.
Újaimat kihúzom, abba hagyom duzzadt pontjának izgatását, és visszatérek ajkaihoz. Csókunk közben kicsit feljebb emelkedik, és tudom változtatni, akar a pózunkon, és azt is tudom, hogy miért.
·         Nem. – rázom a fejem mosolyogva, ő pedig nem érti miért.
·         De.. – nem hagyom, hogy abba hagyja, megcsókolom.
Kihúzom a fiókot, és kiveszek onnan egy apró ezüst csomagot, hogy olyan történjen, aminek jelen pillanatban szerintem mélyen csak én örülnék. Furcsa igaz? Lassan hatolok belém hisz ez még csak a második együtt létünk, és még az érzéstől először kicsit megrándul Lana arca. Nem mozgok, csak várok a válaszra, hogy folytathatom. Ezt követően lassan, ritmusosan kezdem el mozgatni csípőmet. Lana lábait a derekam köré fonja, ezzel még nagyobb teret adva, hogy mélyebbre menjek, és olyan pontokat érintsek, amiről ő még nem tud, hogy létezik. Arcáról tükröződik az élvezet, és eddig sosem halott hangok hagyják el a száját. A kéjes sóhajok hatással vannak rám, és csak nagyon nehezen fogom vissza magam, de próbálkozom, mert tudom, hogy nem egyéjszakás lány fekszik alattam. Mintha csak az elmémben olvasna, rám néz, és biztatóan elmosolyodik.
·         Kicsim, nem vagyok porcelánból. – kapkodó levegő vétellel szól hozzám, én pedig hezitálok. Ekkor, egy olyan Lana bújik elő, akit szerintem csak én fogok ismerni. Fülemhez emeli fejét, és bele suttog. – Hadd lássam az igazi Harry-t. – két sarkával még közelebb húz magához, még mélyebbre, és ennyi elég.
Gyorsabban kezdek el mozogni, Lana pedig hátra veti fejét, kezeit a hajamba vezeti, majd egy olyan pontot érintek, amitől hangos sóhajjal hátra veti a fejét. Nyaka elém tárul, és a hívogató, most az izzadságtól sós bőr vonz. Csókolgatom azt a pontot, amiről tudom, hogy az örültbe kergeti. Fejét visszahajtja, és a szemembe néz, én pedig elnyíló ajakaira vezetem tekintetem, és megcsókolom. Testem annyira el van lazulva, hogy Lana könnyű szerrel változtat pózunkon. A hátamra kerülök, Lana pedig teljesen fedetlenül ül a csípőmön. Rám néz, én pedig bíztatóan mosolygok rá, hogy előttem nincs mit takargatnia, és szégyellnie. Száját az enyémre nyomja, és mozogni kezd. Csípőjét, úgy mozgatja, hogy olyat érzek, amit eddig sosem. Kezei megtalálják az enyémet, összefűzi őket, és a fejünk fölé vezeti. Próbálom minél tovább bent tartani, mert minél tovább akarom őt érezni, de ha nem kerülök vissza az eredeti pózba, akkor ez nem fog menni. Visszafordítom, így újra én vagyok felül.
·         Harry! Annyira.. – nem tudja befejezni a mondatot, hátha ívben megfeszül, körmei erősen kapnak újra a hátamba, az eddiginél is gyorsabban kezdem el mozogni, és őt követve engem is elért, aminek el kellet. Lihegve fúrtam az arcom a nyakába, ő pedig a tarkómat kezdte el simogatni. Fel emelem a fejem, és rá nézek.
·         Szeretlek. – mondom miközben kipirult arcát nézem, ő pedig fáradt mosolyra húzza ajakait.
·         Én is szeretlek. Nagyon szeretlek. – egy apró csókot követően, legördülök róla. Az elhasznált óvszert kidobom a kukába. Visszafordulok felé, ő pedig a mellkasomra fekszik, és halkan próbálja rendezni légzését.
·         Arra gondoltam, hogy holnap eljöhetnél velem Holmes Chapelbe. – meztelen hátát simogatom, ő pedig a mellkasomon található madarakat rajzolgatja körbe. Felemeli fejét és rám néz.
·         Bemutatkozás? – mosolyog rám, én pedig aprót bólintok.
·         Van kedved? – eltűrök egy apró, vizes tincset arcából.
·         Persze. – meg csókolja a mellkasomat, és feláll az ágyról. Maga elé emeli a vékony takarót, és feláll. Meztelen háta és feneke még fedetlen, én pedig az oldalamra fordulok, megtámasztom a fejem, és úgy nézem őt.
·         Szemtelen vagy ugye tudod? – válla fölött hátra néz, és kacéran mosolyog.
·         Miért? Mindent láttam már, amit most is nézek. – kisfiús ártatlansággal mosolygok rá. – Hova mész?
·         Fürdeni. – mondja, majd a kilincsre felakadt pólómat hozzám vágja. Az ajtót nem csukja be, résnyire nyitva hagyja, nekem pedig nem kell több, felállok az ágyról, utána megyek a fürdőbe, mert érzem nem volt belőle elég. A következő pillanatban, Lana hátát már a zuhanykabin fala tartja, lábai körbefonják csípőmet, és a meleg víz csak még kellemesebbé teszi, az ismételt együtt létünket.

Lana

·         Kicsim, ne izgulj ennyire. Nem fognak megenni. – Harry a kezemért nyúl, ami eddig a rángatózó lábamon hevert.
·         Nálad sem ért semmit, mikor azt mondtam „Ne izgulj”. – rá nézek, ő pedig csak mosolygok. – Sőt, még jobban elkezdtél izgulni. Szóval ez nem használ. – a körmömet rágva nézek ki az ablakon. A combomra teszi a kezét, egy kicsit megszorítja, így próbálja leállítani a rángást. Egy ideig nem szólok, de nem bírok magammal. – Mi, van, ha nem fognak kedvelni? – fordulok Harry felé. Kétségbe esett hangomat hallva felnevet, én pedig durcásan nézek rá. – Ne nevess ki, hallod!
·         Lana, imádni fognak. Anya már alig várja, hogy megismerjen, Gemma pedig azt, hogy cikis kiskori képeket mutasson neked rólam.
·         Már most szeretem a nővéredet. Ígérem, nem fogok nevetni. – mosolygok rá, úgy, hogy a számban található összes fogamat lássa. Felhúzott szemöldökkel néz rám, mert tudja, nem mondok igazat. – Na, jó csak egy kicsit. – mutatom a két újammal a „picit”. Harry csak egy sóhaj közben megrázza a fejét, és elkapja a kezemet, és összefűzve visszahelyezi a combomra.
Már egy jó ideje haladunk az autópályán, és Harry keze még mindig a lábamon pihen. Néha beszélgetünk, de inkább kellemes csendben telik az idő. Én a melletünk elsuhanó autókat, és a fákat nézem, miközben újaival játszok, ő pedig a vezetésre figyel, és egyszer kétszer ő is részt vesz a játékomban, és elkezdi piszkálni az újaimat. Megjelenik a tábla miszerint a második kijáratnál kell lefordulni Holmes Chapel felé. Harry rutinosan vezet, tudja már, hogy merre kell menni, és annak ellenére, hogy azt terjesztik róla borzalmasan vezet, ami részben igaz is, én nagyon szeretem nézni, ahogy az autójával, a kormánnyal bánik. Magunk mögött hagyjuk az autópályát, és rátérünk, egy egysávos útra, ahol bármerre néz az ember, csak a zöld pusztaságot látja. Egy kis idő után, a távolban felbukkan egy tábla, és közelebb érve hozzá ki lehet venni, hogy Holmes Chapel határába értünk. Harry elkezd lassítani, majd lehúzódik, végül leállítja az autót.
·         Miért álltunk meg? – nézek rá kérdően.
·         Mert van egy meglepetésem. – oda hajol hozzám, és megpuszilja az arcomat, és kiszáll az autóból. Én is követem a példáját, és kiszállok.
·         Meglepetés? Itt? – mutatok körbe. Harry az autója mellett áll, és körbe néz, hogy nem e jön autó. Én értetlenül nézem, ahogy az út közepére megy, és felém fordul.
·         Édes, mégis mit csinálsz?
·         Ha ide jössz, megtudod. – megrázom a fejem, de azért elindulok felé, majd közvetlen előtte megállok. – Tessék, itt vagyok. És most?
·         Látod itt ezt a vonalat? – mutat lefelé. Az aszfaltra egy sárga vastag vonal van felfestve.
·         Igen. – válaszolok.
·         Ezt itt Holmes Chapel határa. – néz rám mosolyogva, de látja még mindig nem értem. – Ez egyik lában tedd ide. – mutat a vonal egyik oldalára. Teszem, amit mond. – A másikat pedig a másik oldalra. – kis terpeszben állok a vastag vonal felett. Szerintem nekem kárt tett az agyamban a szőke hajfesték, mert még mindig nem értem.
·         Harry ennek miértelme van. – mosolygok és széttárom a karom.
·         Hogy mi? Az, hogy egyszerre vagy két helyen. -  És megértem. A szám elé kapok a kezem, és könnyek gyűlnek a szemembe. A nyakába vetem magam ő pedig nevetve karolja át a derekam, és emel el egy kicsit a földtől.
·         Hihetetlen vagy. – könnyes szemekkel nézek rá.
·         Nem, csak nagyon szerelmes. – még mindig erősen tart, és letörli a könnycseppeket az arcomról.
·         Szeretlek. – mondom, és megcsókolom. A nyakába csimpaszkodva, az út közepén állunk, és csak akkor vállnak el ajkaink, amikor egy autó ránk dudál. Nevetve húzódunk el egymástól és Harry elvisz az autóig, és a másik autó sofőrje pedig, csak a fejét csóválja, és elhajt.
·         Én is szeretlek. – visszarak a földre. Nem tudom elmondani, hogy most mit érzek. – Gyere, menjünk anyáék már biztos aggódnak.
****
Még mindig a történtek hatása alatt vagyok, és sírni tudnék a boldogságtól. Nem tudom elhinni, hogy Harry itt van mellettem, és ilyeneket megtesz értem. És ha ez nem lenne elég, még szeret is. Mióta újra elindultunk, a kezét markolászom, ő pedig csak mosolyog, mikor kicsit erősebben szorítom meg. Csak akkor engem el, mikor egy közeledő ház felé mutat, én pedig a nyakam kezdem el nyújtogatni, és szinte már az ablakra tapadok, hogy jobban lássam. 
A gyomrom görcsbe rándul, annyira izgulok. Izgulok, hogy szimpatikus leszek e családjának, hogy tudnak e a betegségemről, és ha igen, akkor mi a véleményük. Utálnak e emiatt vagy el fognak fogadni? Vagy haragszanak rám, amiért Harry a nyakába vett egy beteg lányt? Ezer és annál több kérdést teszek fel magamban. Annyira el vagyok ezekkel foglalva, hogy csak akkor térek magamhoz, mikor a bejárati ajtó, becsukódik mögöttünk, és egy színes hajú lány vágódik Harry-nek, akinek szinte el kell dobnia a táskáját, hogy el tudja kapni, a hirtelen jött lányt. Ha jól sejtem Ő Gemma lesz. Meglepettségtől próbáltam kicsit, a háttérbe vonulni, de Harry keze, ami az enyémet fogta, nem engedett. Soha nem éreztem még ilyen zavarban magam, és ez csak rosszabb lett mikor megláttam egy barna hajú hölgyet elő bukkanni az egyik helységből. Feltételezem a konyhából, mert egy konyharuhával törölgette a kezét. Átkozom magam, amiért összefogtam a hajam, és nem tudtam elrejteni pirosló arcomat. Őt követte egy férfi, aki talán pár évvel lehetett idősebb, mint Harry anyukája.
·         Lana, igaz? – Gemma oda lépett elém. Épp válaszoltam volna, mikor óvatosan magához ölelt. – Sokat hallottam már rólad. Gemma vagyok. A kornyikáló nővére. – mióta itt vagyunk, most történt először, hogy a zavarom elmúlt, és önfeledten felnevettem.
·         Én is örülök, hogy megismerhetlek. – nevetve fordulok Harry felé, aki cinikusan néz a nővérére.
·         Anya, Robin ő itt Lana a barátnőm. – a kezdeti zavar újra visszatért, és csak mosolygok, de megszólalni nem tudok.
·         Lana, már nagyon vártam, hogy megismerjelek. – Harry anyukája elém lép, és magához ölel. Szégyenlősen ölelem vissza. – Anne vagyok.
·         Robin. – Harry nevelőapukája bizonytalanul ölel meg, én pedig a bennem tomboló feszültséget próbálom egy mosollyal leplezni.
·         Lana Anderson. – csak akkor veszem észre, hogy Harry-hez vagyok teljesen simulva, mikor Robin és Anne mosolyra húzza a száját, ahogy látja, hogy a fiúk kezét szorongatom.
A szokásos körök után, valamivel oldottabb leszek, végül elérek arra, pontra, hogy már nem csak akkor szólalok meg, ha kérdeznek. Harry családja nagyszerű, és egyáltalában nem éreztették velem, hogy kívülálló vagyok. Harry és Gemma testvéri viszonya totálisan olyan, mint a miénk Jamie-vel. A különbség csak annyi, hogy itt inkább Gemma az, aki piszkálja Harry-t, de nagyon jól szórakozok. Látszik a nővérén, hogy egyáltalában nem hatja megy, hogy Harry világhírű lett. Az ő szemében még mindig az a kicsi kisfiú, aki anno énekelni próbált.
Időközben Gemma és Robin elugranak a boltba valamiért, ami elengedhetetlen a vacsorához, nekem pedig egyre nagyobb lesz a kíváncsiságom, hogy vajon mennyit tudnak a betegségemről. Most, hogy hárman maradtunk, szótlanabb leszek, hagyom, hogy Harry beszéljen inkább, mert kitudja mióta nem találkozott az édesanyjával. Mindeközben oldalához simulok, és hallgatom, ahogy beszél. Harry az anyukájától tanulhatta, azt a képességét, hogy azonnal észreveszi, ha valakit valami bánt, így ez alól én sem bújhattam ki. Bátorságomat összeszedve kérdezek rá, amit tudnom kell. Lehajtott fejjel várom a választ, de Anne csak mosollyal az arcán szólít a nevemen, és biztosít arról, hogy nem kell aggódnom. Ekkor történt az, hogy az előttem ülő mosolygós nőt a szívembe zártam, és az est további részében, el sem lehetett tőle szakítani.
Rengeteget beszélgettem vele, de a többiekkel is kialakítottam a jó viszonyt. Gemma egy igazán nagyszerű személyiséggel rendelkezik, és nagyon sokat nevetek rajta. Kiderült számomra, hogy a színesebbnél színesebb hajakat Lou csinálja neki.
A vacsora után Gemma elnézést kérve vonul el a szobájába, mondván valami dolga van. Robin is követi nevelt lánya példáját, hiszen ő holnap korán kell a munkája miatt. Köztem és Anne között kialakult jó viszony miatt ma estére felcserélődtek a szerepek. Míg mi a kanapén ülve beszélgettünk, addig Harry az asztalról a szennyeseket pakolja a mosogatógépbe.
·         Hogy, ti nők mennyit tudtok beszélni. – Harry a kanapé mögé áll, és a vállaimra teszi kezét. Én pedig megfogom azokat, és hátra döntve a fejem nézek fel rá. Ő lehajol és egy apró csókot ad a számra.
·         Mindig találunk valami újabb témát, amit ki kell vesézni. Fiam, ezt te nem értheted. – kacsint rám Anne, én pedig elnevetem magam.
·         Igazad van Anya, nem értem, de ha nem haragszol meg, akkor elrabolnám a pletyka partneredet. – Harry összefűzi kezeinket a vállamon.
·         De, hogy is. Menjetek csak fiatalok, nekem még rendet kell raknom a konyhába. – Anne feláll fotelből. – Aludjatok jól. – megáll mellettünk. Az én arcomat megsimogatja. Harry-nek pedig ad egy apró puszit.
·         Szia, anya. – mosolyogva néz anyukája után.
·         Jó éjt Anne. – szólalok meg én is.
·         Mi lenne, ha felmennénk? – Harry a fülemhez hajol, és úgy suttog.
·         Jó ötlet.
Harry régi szobája sokkal vissza fogottabb, mint amilyenben most él. A falakon még mindig megtalálhatók a poszterek azokról az énekesekről, akiket szeret, és a családi fotók sem maradhatnak el. Az ágya is sokkal kisebb, és amikor ránézek, ő csak kajánul mosolyog, és a hátam mögé lépve, derekamat közelebb húzva magához suttog a fülembe.
·         Szorosan, nagyon szorosan össze kell bújnunk, ha el akarunk férni. – nyom egy puszit, a fülem alatti érzékeny pontra, majd elenged. A szekrényéhez lép, kivesz belőle egy törölközőt, a táskájából egy tiszta alsóneműt, és az ajtóhoz lép. – Elmentem fürdeni. – rám kacsint, és magamra maradok a szobámban.
Tudom, hogy mit akar, de nem megyek utána. Inkább jó barátnő módjára, elrendezem a táskáinkat, és az agyról leveszem az ágytakarót. Mosolyogva nyugtázom, hogy Anne mindenre gondolt, és friss ágyneműt húzott és plusz egy garnitúrát hozott ide. Kicsit felverem a párnákat a takarókat felhajtom. Előveszem a saját pizsamának szánt ruhadarabokat, ami Harry egyik pólójából, és egy rövidnadrágból áll. Hajamból kihúzom a hajgumit, ami szorosan fogta a copfomat, és egy laza kontyba fogom a hajam. A táskámban meglátom a gyógyszereimet, és hezitálok, hogy mikor vegyem be. Úgy döntök, csak akkor veszem be, ha már Harry alszik, így visszadobom a fehér dobozt a táskámba. Az ajtó nyílik, és Harry csak egy fekete alsónadrágot visel. A látvány magával ragad, és csak nézem a testét, a tetoválásokat, őt. Orromat megcsapja tusfürdőjének illata, ahogy közelebb lép, és kezeit derekamra vezetve magához húz.
·         Tetszik, amit látsz? – Harry a nyakamhoz hajol, és apró puszikat hagy fülem alatt.
·         Tetszik, nagyon tetszik. – rám néz, én pedig megcsókolom. Ahogy nyelvünk találkozik, érzem a fogrém mentolosan frissítő ízét, és ez nagyon tetszik. Feltámad bennem a kisördög, és olyat mondok, amit eddig egyetlen fiúnak sem mondtam. De mit tehetnék? Harry ezt váltja ki belőlem. – Szerintem erre nem lesz majd szükséged. – nézek a szemébe, miközben újammal lefelé mutatok, majd beleakasztom azt a fekete anyagba. Harry lenéz és érti a célzást, de mire felnéz, én már az ajtón megyek kifele, a fürdőszoba felé.
Jól esik a meleg víz a bőrömön, hiszen sokat utaztunk ma. Felfrissülve szállok ki a zuhany alól. Megtörölközök és magamra veszem a pólót, és a rövidnadrágot. Megállok a tükör előtt, és elmosolyodok, ahogy meglátom magam Harry pólójában. Megmosom a fogam, a hajam átfésülöm, és visszamegyek a szobába. Bent már csak kislámpa ég és Harry az ágyon fekszik, a telefonját bújja, de amint meglát, megnyomja a billentyűzár gombját, és az éjjeli szekrényre teszi azt.
·         Jól áll neked a pólóm. – két kezét a feje alá teszi, és úgy néz rám. Rám nem jellemző kacérsággal indulok el felé, majd megállok közvetlenül az ágy mellett, pont ahol ő fekszik.
·         Tetszik? – felhúzott szemöldökkel nézek rá.

Nem válaszol, inkább hirtelen elkapja a derekamat és maga alá gyűr. Vadul csókol meg. Egyik kezemet felvezetem a hajába, a másikat Harry összefűzi az övével és a fejem fölé vezeti. Az este úgy ér véget, hogy lihegve fekszek Harry mellkasára, és megvárom, míg elalszik. Légzése egyre lassabb lesz. Amikor felnézek, rá látom teljesen elaludt így kikelek az ágyból, és a táskámhoz lépve beveszem a gyógyszereimet. Nem érdekel, hogy nincsen rajtam semmi, nem is foglalkozok azzal, hogy felvegyek valamit, így ahogy vagyok, bújok vissza Harry mellé. Ahogy megérzi, hogy testem az övéhez ér, ragaszkodóan húz közelebb magához, és a derekamat átölelve nyugszik el újra. Magunkra húzom a takarót, és a hasamon lévő újait összefűzöm a sajátommal, így alszok el én is. 

2014. március 27., csütörtök

Sziasztok!

Tudom, nagyon elvagyok csúszva, és már múlthét csütörtökön fel kellet volna raknom az új részt. Ne haragudjatok, hogy még mindig nincsen friss, de nem volt energiám, és őszintén szólva kedvem írni. Nem állítom, hogy alkotói válságban szenvedek, mert tudom, hogy mit akarok írni, csak most egyszerűen, ha leülök nem tudom megfogalmazni azt, ami nyers tartalomba le van nekem írva. Körülbelül 5-6 mondat után megrekedek. Azt akarom, hogy ez a történetem jó legyen, és mindenek előtt végre be legyen fejezve. Épp ezért nem erőltetem, mikor nem megy, mert nem akarok összecsapott, rossz részt hozni nektek. De! Ígérem, hogy legkésőbb, vagy inkább biztos, hogy vasárnap estére fent lesz az új rész. Sok résznek a tartalma meg van már előre írva, és nagyon remélem, hogy helyre jövök egy kicsit, és utána gőzerővel tudom majd nektek írni, és hozni az újakat, mert sok meglepetést tartogatok. Kérlek titeket, hogy ne hagyjátok emiatt abba a történetem olvasását.
Tami :) <3

2014. március 24., hétfő

1. díj

Sziasztok. :)

Ezen történetem első díja, és nagyon köszönöm Steffy-nek. :)!

Szabályok:
- Írj 11 dolgot magadról
- Válaszolj 11 kérdésre
- Tegyél fel 11 kérdést
- Küld tovább 11 embernek

11 dolog rólam : 

- Imádom a romantikus könyveket. 
- Imádom a romantikus vígjátékokat. 
- Szeretem, mikor nem kell semmit sem csinálnom, és a meleg ágyamban nézhetek végig egy jó filmet. 
- Már szinte betegesen szeretem a csokoládét. 
- Van egy cicám, és egy kutyám, akik a mindent jelentik nekem. 
- Első sorban az anyukám a legjobb barátnőm. 
- Nehezen szokok bele az dolgokba. 
- Félénk, és visszahúzódó vagyok.
- DE! A régóta ismert barátaim körében, szeretem ha megtudom őket nevettetni. 
- Oda vagyok a színes hajakért. 
- Szeretek énekelni, az már kérdés mások mennyire szeretik :D 

11 kérdésre 11 válasz :)
1. Mit szeretsz legjobban az életedben?- Az anyukámat, és a barátaimat. 
2. Mikor kezdtél blogírással foglalkozni? - Mikor meg szerettem a One Direction.-t akkor nagyon rá voltam kattanva a blogokra, utána úgy gondoltam kipróbálom magam. Ennek úgy 2 éve :)
3. Kedvenc kajád? - A klasszikus dolgokat szeretem. Rántott hús, krumpli vagy rizs. 
5. Szerelmes vagy? - Igen öt srácba :D Na jó, komolyra véve a szót, nem, nem vagyok szerelmes, de már jó lenne :)
6. Van rá okod, hogy szomorú legyél? - Igen! 
7. Mit tennél ha tudnád, hogy már csak 1 hétig élhetsz? - Elmennék azokra a helyekre ahova mindig is elakartam, de elsősorban kimennék Angliába, hogy végre lássam a legjobb barátnőmet.
8. Mi a leghőbb vágyad? - Sablonosnak hangzik, de találkozni a srácokkal! ( 1D) 
9. Kit szeretsz a világon mindenkinél jobban? - Az anyukámat, a testvéremet, és legeslegjobb barátnőmet.
10. Kedvenc film? - Sok filmet szeretek, nem tudok kiemelni belőle egyet sem :D
11. Coca Cola vagy Pepsi? - Mindkettőt nagyon szeretem :)

A kérdéseim ugyan ezek :) 

11 blog akinek küldöm: 












2014. március 15., szombat

18. rész Louis 

Sziasztok! Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de későn értem haza és már nem volt időm befejezni a részt. De most itt van készen van. Az igazság az, hogy nem pont ez a kedvenc részem, de remélem nektek tetszeni fog. Még egy dolog amit fontos, Luca egy ideig nem fog részeket hozni, mert készül az érettségire. Szóval egy kis ideig, csak én írom a részeket, Biztos, hogy lesznek csúszások, mert maikor munka hetem van, akkor nem tudom, hogyan fogok tudni írni, de igyekezni fogok. Ha nem tudom csütörtökre hozni, úgy is írni fogok, és legkésőbb a jövőhét hétvégén felkerül a következő rész. Nos, amikor meg iskola hetem van akkor biztos, hogy csütörtökönként fent lesz a rész. 
Jó olvasást nektek :) 
Tami <3

Piccadilly Circus




Harry

A világon nincsen annál jobb érzés, mikor arra ébredek fel, hogy mellettem fekszik, a szeretett lány, és meztelen háta az én meztelen mellkasomhoz simul. Lábaink, mint az erős indák, úgy fonódnak össze. Érzem, hogy Lana már ébren van, hiszen gyengéden játszik újaimmal, ami tökéletesen lapos hasán nyugszik. Lassan mozdulok felsőtestemmel, hogy azt higgye, csak helyezkedem, majd amikor nyugodtan játszik tovább a kezemmel, nyakába fúrom arcom, és apró csókokat adok nyakára. Lana kuncogva húzza fel vállait, és felem fordítja fejét.  

-        Jó reggelt, szépségem. – gyengéd csókot helyezek ajkaira.
-        Jó reggelt. – válaszol, mikor elválnak ajkaink.
-        Mióta nem alszol? – könyököm támaszkodva nézek rá, ő pedig ügyelve arra, hogy semmi ne látszódjon ki, a hátára fordul a takaró alatt.
-        Elég régóta. – szelíden mosolyog rám, és arcomon végig simítva, gyengéden elkezdi masszírozni a fülcimpám.
-        Miért nem keltettél fel? – kuszán álló haját kezdem el rendezgetni a hófehér párnán.
-        Mert, annyira aranyosan aludtál. Nem volt szívem felébreszteni téged. Meg különben is, nagyon jól éreztem magam, így a mellkasodhoz simulva.
-        Nem hibáztatlak érte. – vigyorgok, ő pedig felhúzott szemöldökkel néz rám.
-        Nem vagy te egy kicsit öntelt, édesem?
-        Csak amennyire kell. De valld be, imádod ezt bennem. – szemöldök húzogatva nézek rá, ő összeszűkült szemeket mereszt rám. Gyorsan mozdul, majd azon kapom magam, hogy alura kerültem.
-        Nem tagadom, imádom ezt benned. – Lana hirtelen lecsap a számra.  Hosszú haja fátyolként borul arcom köré, kezeit szorosan összefűzi az enyémmel, és a fejem felé vezeti. Másodpercek töredéke alatt eltűnt belőle az előbbi, szégyenlős lány. Már nem zavarja, hogy teljesen meztelen testünk összesimul, sőt egyenesen ingerli a testem, ami nem késik reagálni.
-        Minden elkövetsz, hogy megörüljek? – Lana, a nyakamtól elindul lefelé, a mellkasomra lehel apró, érzéki csókokat. Nem válaszol, csak szemtelenül felnéz rám, és diadal ittasan mosolyog. Nagyon ért ahhoz, hogy megfordítsa a szerepeket, de hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik.  
-        Csak, hogy jól induljon a reggeled. – apró csókot nyom a számra, majd a másik takarót maga köré csavarva, feláll az ágyról, és besétál a fürdőbe, én pedig még mindig próbálom lehűteni magam, és megtalálni a kérdésre a választ: Hol volt eddig ez a lány?

****
Az autóban ülünk, és Lana háza felé tartunk, mert nekem fotózásra kell mennem, és nem szerettem volna, ha egyedül marad a nagy házban. A rádió halkan szól, mi pedig semleges témákról beszélünk, de mégis kellemes telik az utunk. Bár Lana elég furcsa, mióta bevette a gyógyszereit és ez aggodalomra ad nekem okot. Mióta haza jöttünk nem panaszkodott egyszer sem, hogy probléma lenne a gyógyszerével, de az is igaz, hogy nem sokszor kerül szóba ez köztünk. Érzékeny téma ez Lana számára, és ez tiszteletben tartom, de mindezek ellenére, már a lassú pislantása sem tetszik, de nem teszem szóvá. Azonban, mikor egyre erősebben markolássza a combjára helyezett kezemet, tudom, hogy így próbálja legyőzni, azt, amiről nekem fogalmam sincsen. Szorításai egyre erősebbek lesznek, pont akkor, amikor leparkolok a házuk előtt.

-        Kicsim, minden rendben? – leállítom az autót, és felé fordulok.
-        Igen persze. – nem néz rám, és nem túl meggyőző a válasza.
-        Lana. – hangnemem azt sugallja, mondja el.
-        Erősebb gyógyszereket kaptam. Az orvos áradozott róla, hogy ez milyen jó lesz, és nem olyan, mint az előző. Valóban nem olyan, sokkal rosszabb. Egy bizonyos idő eltelte után, szó szerint kiüt engem ez a gyógyszer. Kezedet pedig akkor markolásztam, mikor a hányingeremet próbáltam visszatartani. – bánatosan, félmosolyra húzza a száját. – Ne haragudj, hogy eddig nem mondtam el. Csak nem akartam, hogy a szokásosnál is jobban aggódj.
-        A gyógyszerek miatt nem tudtál aludni reggel? – együtt érzően arcára simítom a kezemet, belehajtja arcát a tenyerembe.
-        Nem, az már nagyon régóta tart. De, így, hogy melletted feküdtem, sokkal tovább aludtam.
-        Mindig tudod, mit kell mondani. – mutató újammal megsimítom, az orrát ő pedig játékosan felhúzza.
-        Ez az igazság.
-        Mit csinálsz a délután hátra levő részében?
-        Szerintem kialszom a gyógyszer mellékhatását, és benézek az alapítványhoz, utána pedig kikísérem a barátomat a reptérre, hogy a magángépük elrepítse egy teljesen más országba. – egészen idáig eszembe se jutott, hogy ma késő este indulunk Japánba. Három éve járjuk a srácokkal a világot, de most érzek először szomorúságot, és egy kisebb nem akarást. Nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni a barátnőmet, még ha csak 3 napra is.
-        Ne is mondd. – elhúzom a számat. Lana kezét a nyakamra simítja, és gyengéden masszírozni kezdi a fülem. – Nem akarok menni.
-        De, igenis el szeretnél menni. Gondolj bele. Japán. Teljesen máskultúrájú rajongók, és egy ország, ahol a technika mindenkit meghódít. Számítanak rád, és elvárom tőled Harry Styles, hogy a lehető legjobb legyél.
-        Hmm. A legjobb lelkesítő beszéd volt, amit valaha halottam. – oda hajolok hozzá. Ajakainkat csak milliméterek választják el, de még nem csókolom meg. – Neked fogok énekelni. – suttogom halkan, szinte már a szájába, majd megcsókolom. Ő pedig bele mosolyog csókunkba.
-        Este találkozunk. – elhúzódik tőlem. – Most pedig menj, mert elkésel. – végig simít arcomon, és kiszáll az autóból. Furcsának tartom, hogy se egy szeretlek, se egy újabb csók. Megkerüli az autót, és lassan halad a házuk felé. Az ablak le van húzva úgy figyelem, majd csalódottan, a kormány felé fordítom fejem. Már épp indítanám az autót, amikor egy kéz megmarkolja az ajtót, és egy másik gyengéden az államnál fogva maga felé fordít. Lana szenvedéllyel teli csókot nyom a számra, és mikor elhúzódik, mosolyog. – Szeretlek. – A meglepettségtől nincs időm válaszolni, és már csak akkor eszmélek fel, mikor Lana becsukja a bejárati ajtót. Mosolyogva megrázom a fejem és beindítom az autót.

****
A fotózás a srácokkal eltereli a figyelmemet, arról, hogy ma este ismét itt kell hagynom Lana-t. Mindenkinek különösen jókedve van, és a szokottnál is többet piszkáljuk egymást. A szünetekben Niall kezében mindig van valami ropogtatni való, Louis mindig talál valamit, amivel piszkálni tudja valamelyikünket, vagy amikor nem, csinálja a már megszokott dolgot. Dobál. Zayn többnyire mindig rajzolgat, de kiveszi a részét a poénkodásból. Liam meg többnyire vagy le akar állítani minket, vagy úgy van vele, hogy nem érdekli és beáll közénk.
Amikor elkészül az utolsó fotó is, a fotós megköszöni a munkákat, mi pedig boldogan indulunk, el az öltözök felé, hogy visszavegyük azokat a ruhákat, amikbe jöttünk.

-        Figyelj Harry, arra gondoltam, hogy ma elrabolnám Lana-t egy kis időre, ha neked nem probléma. – Louis a pólót húzza föl magára.
-        Hova akarod elrabolni? – érdeklődve nézek rá, és a többiek is jobban ide szentelik figyelmüket.
-        Szeretnék neki segíteni megfogni egy galambot. – a többiek halkan nevetnek velem együtt. – Most mi van?
-        Semmi Louis. Persze, hogy nem gond. Meglepetésnek szánod?
-        Igen, úgy, hogy ha lehet, akkor ne írd meg neki.
-        Nem szándékoztam.
-        Remek, akkor én itt is hagylak benneteket. – Louis elmegy mellettem, és kicsit meghúzza a hajamat, a többieknek csak int, és már itt sincsen. Jó érzéssel tölt el, hogy a legjobb barátaim így segíteni akarnak a barátnőmnek.
Lana

Nem rég ébredtem fel, és már sokkal jobban érzem magam. Ahogy mondtam Harry-nek is, amint beléptem a szobám ajtaján, egy gyors átöltözés után, szó szerint bedőltem az ágyba, és ha jól emlékszem, úgy két óra múlva ébredtem. Itt ülök a pultnál kissé még kábán, de a legjobb barátnőm már faggat. Valamiért késztetést érez arra, hogy kérdezősködjön, a tegnap estéről.

-        Te elpirultál. – Valery röhögve csípi meg az arcomat.
-        De hogy is. – fintorogva húzom el a fejem.
-        De hogy nem. Valami eszedbe jutott, na, ki vele. – most már én is érzem, hogy pirosba burkolózik arcom, és mosolyogva rázom meg a fejem. Valery-nek azonnal leesik, aminek le kell. – Csak nem?
-        Jaj Val, de. – Valery vigyorog, mint a vadalma, és érzem jönnek a kínos kérdései.
-        És milyen volt? Mennyi ideig tartott? Harry milyen volt? Oda figyelt rád? Ha fájdalmat okozott kiherélem. – imádom, de ilyenkor sok belőle.
-        Valery!
-        Ne már! A legjobb barátnőm vagy. Na, gyerünk, mesélj.
-        Ha azt mondom eszméletlen volt békén hagysz ezzel a témával? – nevetek.
-        Kezdetnek jó, de nem válaszoltál a többire.
-        Nem azzal voltam elfoglalva, hogy az időt mérjem, Harry nagyon értette a dolgát, és igen oda figyelt rám. Szóval, ha kérhetném, hagyd meg.. azokat. – Valery felröhög, mert nem mondtam ki azt. Már épp rá akarnék szólni, hogy ne nevessen ki, amikor megszólal a csengő. – Nem szeretném, ha célozgatnál Harry-nek. – mondom, miközben az ajtó felé tartok, és hátra fordulva látom Valery védekezően felemeli a két kezét. Ahogy kinyitom az ajtót, egy élénken csillogó halványkék szempárral találom szembe magam. – Louis!
-        Szia, kislány. – gyengéden magához ölel, majd amikor elenged. arrébb lépek az ajtóból, ő pedig beljebb jön.
-        Mi járatban? – kérdezem, miközben ő leveszi a cipőjét.
-        El szeretnélek vinni magammal valahova. – Louis közi velem a tényt, miközben Valery felé sétál. – Szia Val. – őt is megöleli és egy apró puszit nyom arcára.
-        Szevasz Lou. Hogy vagy?
-        Meg vagyok. – mosolyog a barátnőmre. – Szóval, lenne kedved eljönni velem arra a helyre.
-        Milyen helyre akarod őt vinni? – Valery érdeklődve néz a legidősebb banda tagra.
-        Majd elmondom, de neki azt akarom, hogy meglepetés legyen. Szóval? – fordul felém.
-        Rendben, elmegyek.– mosolyogva bólintok.
-        Kapj magadra valamit, aztán indulunk.
-        Engem itt hagytok? – Valery karba tett kézzel néz ránk.
-        De, hogy is, te is jössz velünk. – Lou meghúzza Val egyik tincsét, aki nevetve csap Louis kezére.

Fent a szobámban kinyitom az ablakot, és leellenőrzöm, hogy milyen idő van oda kint. Enyhén hűvös van, de most valamiért nincsen kedvem hatrétegnyi ruhát magara venni. Így a melegítő nadrágot lecserélem egy farmerra, hozzá felveszek egy mintás pólót, és egy pulóvert. Át megyek a fürdőszobába és a tükör előtt a hajamat egy laza lófarokba fogom, azonban az arcomra nagyobb figyelmet fordítok, hisz mostanság elég sápadt vagyok. Felrakok egy kevés alapozót, csak annyit amennyi kell, a szempilláimat is kifestem, egy kevés pirosító, ajak balzsam, és már a táskámat pakolom tele a sok lányos holmival. Telefon, iratok, pénztárca, zsebkendő, ajakbalzsam. A lépcsőn lefele menet hallom, hogy Louis és Valery szócsatáznak persze csak viccből. Ők már a legelső találkozás óta egymásra találtak, mint barátok. Nem csodálkozom, hiszen mind a ketten örültek, és nem normálisak. Szóval a két hülye megérti egymást, de ez így van jól.

-        Készen vagyok. Ha gondoljátok, mehetünk. – megállok a két jó madár mellett.
-        Na, akkor gyertek szépségeim, mert, ahogy múlik az idő, egyre nagyobb lesz a forgalom. – Louis magyarázva indul meg az ajtó felé, míg én ránézek Valery-re, aki hevesen rázza a fejét, hogy nem fog nekem semmit mondani, de közben vigyorog. Mindannyian magunkra húzzuk a cipőt, én felveszem a kabátom, és úgy döntök, több mindet nem vagyok hajlandó magamra aggatni. Valery pedig folyamatosan igazgatja a ruháit. – Hogy ti lányok mennyit tudtok készülni. – Louis hitetlenkedve rázza a fejét, én pedig felhúzott szemöldökkel nézek rá.
-        Tényleg Louis? Ez miért nem zavar akkor, amikor például Eleanor melletted sétál igényes ruhákban? Olyankor jó, hogy tudsz vele dicsekedni, nem igaz?
-        Utálom, ha egy nőnek igaza van.
-        Louis, erőse ajánlom, hogy ezt most hagyd abba. – Valery durcásan áll meg Lou előtt, aki nevetve feltartja a kezét, és inkább elindul kifelé az ajtón, az autója felé. Én nevetve indulok Valery után. Becsukom magunk mögött az ajtót, és bezárom. – Akarsz előre ülni? – fordul vissza Valery.
-        Nekem mindegy, hol ülök. – mosolygok barátnőmre.
-        Jó, akkor elől ülsz. – és el is van döntve. Ahogy az autóhoz sétálok, látom, hogy egyre több fiatal lánynak tűnik fel, hogy valahol már látták ezt az autót, és benne ülő srácot, és egyre nagyobb lesz az érdeklődés. Beülök Louis mellé, aki szint úgy észrevette, hogy kezdenek egyre többen közeledni az autóhoz.
-        Indulhatunk? – néz rám Louis, én pedig mosolyogva bólintok.
-        Louis megtennéd, hogy elindulsz végre? Nem szeretnék maradandó károsodást szenvedni a rajongóid miatt.
-        Te édesem, már akkor maradandó károsodást szenvedtél, amikor megszülettél. – Louis röhögve indítja be az autót, Valery pedig hátulról erőteljesen fejbe vágja. – Tudod, hogy szeretlek. – fordul hátra Louis, és vigyorog.
-        Ez a szerencséd, tökfej. – mosolyogva figyelem, és hallgatóm őket.

Az út további része sem telik másképp. Valery és Louis egyfolytában szekálják egymást, és egyszer-egyszer én is részt veszek a piszkálódásban, de főként csak figyelem a műsorukat. Nagyrészt inkább az foglalkoztat, hogy Louis hova is visz minket. Egyre nagyobb lesz a kíváncsiságom, ahogy egyre a belváros szíve felé haladunk, és amikor Louis leparkol egy hatalmas nagy tér mellett, már tényleg nem tudom, mire készül.

-        Na, kislánykák, megérkeztünk. – Louis felső testével felénk fordul, mi pedig szinte egyszerre, ugyan olyan kérdően nézünk rá. – Ez durva mennyire egyszerre csináljátok. Na, gyertek. – Louis nevetve száll ki az autóból, mi pedig váll rántva követjük. Louis a csomagtartónál babrál valamit, és ahogy oda érünk, ő egy halászhalóhoz hasonló szerkezetet tart a kezében csak kisebb ki szerelésben.
-        Ez meg mi a fenének? – most már tényleg elvesztettem a fonalat, és nem értem mi van.
-        Ez egy nagyon fontos eszköz, ahhoz, amit ma csinálni fogunk.
-        Louis ez a szerkezet, leginkább a Spongyabobban lévő izéhez hasonlít, amivel a medúzákat akarják megfogni.
-        Pontosan. Csak mi nem medúzákat fogunk vele. – értetlenül nézek rá. Valery meg csak röhög.
-        Ne nézz így rám, inkább csak bízd rám magad. – általában ebből szokott lenni a kavarodás, de mindig nevetés a vége. Mosolyogva magam elé emelem a kezemet és hagyom, hogy Louis azt csináljon, amit akar. Bezárja az autót, és elindul a hatalmas tér felé. Valery-vel egymásba karolva megyünk Louis után, és figyeljük, ahogy ez emberek ugyan úgy, értetlenül néznek rá akárcsak mi.
-        Louis, azt remélem, tudod, ha valamelyik fotós ezzel az izével a kezedben lefotóz, véglegesen azt fogják rólad gondolni, hogy totál hibbant vagy.
-        Már így is tudják róla, hogy születésekor a fejét ütötték, azért, hogy felbőgjön. – Valery beszólására ki tőr belőlem a röhögés, ami rá ragad a barátnőmre is.
-        Ez a valami itt a kezedben, nem sokat változtat azon, amit a rajongók gondolnak rólam. De én szeretem, hogy meg tudom nevettetni őket, és hidd el, ha rólam képek készülnek, ők nevetni fognak. Főleg akkor, ha meglátják mit fogunk csinálni.
-        Mikor mondod, el végre mit tervezel? – a hangom már szinte nyafogós.
-        Most. – Louis megtorpan, és csak nem belé ütközünk. Elénk tárul a hatalmas nagy tér, aminek a közepén egy gyönyörű szobor áll, aminek a lépcsőjén, most fiatalok ücsörögnek, és beszélgetnek, és a turisták pedig bőszen kattogtatják fényképező gépüket. Nem emlékszem rá, hogy valaha is jártam volna itt, és szégyenemre nem tudom, hogy mi ez a tér, pedig törzsgyökeres londoni vagyok.
-        Louis?
-        Hmm?
-        Mi ez a tér?
-        Ez kérlek a Piccadilly Circus. London egyik leghíresebb tere. – ahogy Louis kiejti a tér nevét beugrik, hogy halottam már róla. – Híres az óriási kijelzők, és reklám felületek a tér azon részen elhelyezkedő sarokház falán. – mutat Louis a hatalmas ház felé, ami valóban tele van az említett dolgokkal. – És a téren elég gyakoriak a galambok is. – néz rám vigyorogva Louis, nekem pedig leesik, mit is keresünk itt.
-        Ne! Louis ezt nem hiszem el. – a szám elé kapom a kezem, és a szemem a barátnőm és Louis között cikázik.
-        Mint tudjuk, a mellettem álló nem normális oda van a galambokért, ezért úgy gondolta az ő feladata ebben segíteni. – Valery hitetlenkedve mutogat Louis-ra, aki mimikázva utánozza Valery-t miközben beszél.
-        Te mégis honnan tudsz erről? – amint kimondom, már tudom is a választ. – Harry.
-        Pontosan, de most nem ez a lényeg. Akkor? Elkapjuk az egyiknek a grabancát? – Louis szemöldök húzogatva néz rám.
-        Igen, igen, igen, - felpörögve ugrálok.
-        Csak azt nem értem miért pont a legforgalmasabb térre jöttünk. – szólal meg Valery.
-        Mit ér mindez kihívás nélkül? – Louis kérdőn néz Val-ra, aki ránt egyet a vállán. Megállunk a hatalmas szobor mellett, míg a bámészkodók is nézik Louis-t, azzal a valamivel az egyik kezében, a másikkal az állát súrolgatja, és áll és néz.
-        Van valami terved Einstein? – Valery röhögve néz Louis ra, aki Valery felé fordulva ránt egyet a vállán, és mint akit puskából lőttek ki kiabálva kezdi el kergetni a galambokat.
-        Ez nem normális. – néz rám Valery. Valamiért én csak nevetek ezen az egészen, és késztetést érzek arra, hogy kövessen Louis példáját. Rá nézek Valery-re.
-        Ezt fel kell vennem. – elnevetem magam, és futásnak eredek arra, amerre Louis üldözi az áldozatainkat. A nagy futkározás közben egyszer-egyszer Val felé pillantok, aki röhögve veszi fel az egészet.
-        Louis, ez így nem lesz jó. – állítom meg, amikor el akar mellettem futni. – Ha üldözzük őket, csak megijesztjük a galambokat.
-        Van jobb ötleted?
-        Van. Mi lenne, ha valami étellel próbálnánk meg magunkhoz csalogatni az egyiket?
-        Ez nem is olyan rossz ötlet. – Louis az ég felé mutatja egyik ujját. – Azonnal jövök. – Louis elindul az egyik bolt felé, a kezében még mindig ott van a háló, míg Valery mellém sétál.
-        Ha ő nem lenne ki kéne találni. – mellém érve, átkarolja a vállam.
-        Az biztos. – meghatódva nézek utána, és mérhetetlen boldogságot érzek.
-        Lana, ne kámpicsorodj el. Ma örülünk. Szórakozunk. De egy valamit nem értek.
-        És mi lenne az?
-        Mégis honnan jött neked ez, hogy megfogj egy galambot?
-        Nem tudom, mindig is ki akartam próbálni. – nevetek halkan.
-        Már itt is vagyok. – Louis egy zacskót tart a kezébe, amiben két-három darab kifli található.
-        Remek. Szerintem üljünk le mi is a lépcsőre. – Valery elindul a szobor felé, mi pedig követjük. A szoborhoz érve, keresünk egy szabad helyet, ahova leülhetünk, és egymás mellé telepszünk. – Louis adj, egy darab kiflit kérlek. – Louis a zacskóban nyúl és oda adja Valery-nek az egyik kifli felét, a másikat pedig felém nyújtja. Valery és Louis csak dobálja nekik a morzsákat, azonban én tudatosan csinálom. Egyre közelebb és közelebb dobálom magamhoz a kifli darabokat, és az egyik galamb, nagy örömömre pont azt csinálja, amire gondoltam. Folyamatosan, félelem nélkül jön felém, miközben felcsipegeti az apró darabokat, és mikor már szinte a lábamnál jár halkan oda szólók a többieknek.
-        Srácok! – szinte suttogok. Louis nagyon lassan lerakja maga mellé a zacskót én pedig továbbra is egyre közelebb dobálom a kifli darabokat. Mint valami lassított filmben, Louis kezeivel úgy közelít a galamb felé, aki egyelőre zavartalanul csipegeti a neki szánt ételt. – Louis óvatosan!
-        Shh. Tudom, mit csinálok.
-        De, hogy tudod. – szól közbe Valery. Louis kezei már csak milliméterre vannak a szárnyas állattól, majd gyorsan mozdul, és mielőtt a galamb elrepülhetne, két oldalról megfogja.
-        Meg vagy! – a galamb össze visszaficánkol, míg Louis, mint egy lány visít. – Arról nem volt szó, hogy ilyen hevesek, ha megfogják őket.
-        Louis nyugalom. Így csak hergeled, ha visítasz.
-        Én nem visítok. – durcásan néz rám, majd újra a foglyul ejtett galambnak szenteli figyelmét. – Kevin nem szokott ilyeneket csinálni.
-        Mert az egy műanyag valami, te tudatlan. – Valery tesz egy próbát, hátha meg tudja simogatni a galambot, de amit elkezd csapkodni a szárnyával, meggondolja magát.
-        Kevin nem egy műanyag valami. Lana megpróbálod elvenni? – néz rám, én pedig nem tudom, megpróbáljam e, de mivel az én listámon szerepel, bólintok a fejemmel. Óvatosan Louis keze helyére csúsztatom az én kezeimet, és már az én kezeim közül próbál meg elrepülni a galamb. Nem túl kellemes, ahogy a szárnyával csapkod, de minden állatott meglehet nyugtatni, egy kis simogatással, így megpróbálom ezt a lehetőséget. Finoman magamhoz ölelem a megrémült állatot, és elkezdem óvatosan simogatni a fejét. A többiek csendben figyelnek, majd a kistermetű szárnyas egyre jobban megnyugszik.
-        Látom, sikerült megnyugtatnod. – mosolyog Louis, nekem pedig egyre szimpatikusabb lesz a kezemben lévő sötétszürke madár. – Mi lenne, ha csinálnánk egy képet? – aprót bólintok, ő pedig előveszi a telefonját. A tokkal védett Iphone-t felemeli, én pedig vicces grimaszt vágva pózolok. – Kész. – Louis visszacsúsztatja zsebébe a telefont.
-        Szerintem most már engedd, el mi előtt még lekakilja a kabátod. – fintorog Valery, én pedig hallgatok rá, és leteszem a földre a galambot, aki rögtön el is repül. Mindannyian figyeljük, ahogy elrepül, de én hamarabb észhez kapok. Louis nem figyel, így meglepem azzal, hogy hirtelen, szorosan magamhoz ölelem.
-        Köszönöm Louis. – elcsukló hangon adok hálát a banda leéretlenebb tagjának, aki gyengén körém fonja karjait, és halnak kuncog.
-        Nincs mit köszönnöd, és ne sírj. – kicsit eltol magától, és rám néz. Én szégyenlősen elmosolyodok. Valery mellettünk áll én pedig rá nézek és ölelésre nyitom a karom. Magamhoz szorítom a legjobb barátnőmet.
-        Nagyon jó szövetséges vagy. – motyogok a vállába.
-        Tévedsz. Én a legjobb vagyok.
-        Így van. – elengedjük egymást, és halványan rá mosolygok.
-        Lányok, viszont indulnunk kéne, mert én még semmit nem pakoltam össze, és este indul a gép. – szólal meg Louis, én pedig bánatosan elmosolyodok. Elindulok, felé ő pedig átkarolja az én és Valery vállát, és így megyünk a kocsihoz.
****
-        Ti komolyan képesek voltatok egy emberekkel teli téren, így rohangálni a galambok után? – Harry-vel a kanapén ülünk, és hitetlenkedve néz rám, és pedig nevetve bólintok. – Elképesztők vagytok. És ez a videó minden pénzt megér.
-        Tudod, hogy Louis sohasem a legegyszerűbb megoldást választja, én pedig jól éreztem magam. – még jobban Harry oldalához fúrom magam, ő pedig ad egy apró puszit a fejem búbjára.
-        Ez volt Louis célja.
-        Te miért nem jöttél velünk? – Harry mellkasán fekszek, és az ölében nyugvó kezét piszkálom.
-        Mert ez ma Louis napja volt kicsim. Mikor megmutattam nekik a listát, már akkor kitalálta, hogy abba senki más nem segíthet neked csak ő. – összekulcsolja kezünket.
-        Miért mutattad meg nekik a listát Harry?
-        Tudom, hogy nem kérdeztelek meg, de úgy gondoltam tudniuk kell róla. Haragszol emiatt?
-        Mi? De, hogy is. – felnézek rá, és összehúzott szemöldökkel rázom meg a fejem. Válaszként csak egy mosolyt kapok, és előbukkannak a gödröcskéi. Harry mosolyában ezt imádom a legjobban. Beharapva a számat, az ujjamat bedugom a mélyedésekbe evvel, meg nevettetve őt. Egy ideig csak nézzük egymást, majd Harry gyengéden megcsókol. Kezemet a pólója alá vezetem, és izmos hasát kezdem el simogatni, míg ő kezét arcomra helyezi, és úgy tartja a helyén a fejemet. Nem sietünk, a csóknak minden apró részletét kiélvezzük, játszunk egymást nyelvével. Végül elhúzódunk egymástól, és vállának döntöm a fejem, és úgy nézek fel rá, ő pedig orrával hozzá ér az enyémhez.
-        Hiányozni fogsz. – szemeimből őszinteség csillog, én pedig biztatóan rá mosolygok.
-        Csak 3 nap. – apró puszit adok a szájára. – Mellesleg bepakoltál mindent?
-        Azt hiszem igen.
-        Na, nézzük meg azt a bőröndöt. – felállok az kanapéról, de Harry a kezemnél fogva visszaránt úgy, hogy egyenesen az ölébe esek.
-        Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
-        Fogadjunk, hogy csak bedobáltad a ruháidat. – próbálok kényelmesebb helyzetbe kerülni, mert nem élvezem Harry térdeit a veséimbe. Nem válaszol, csak mosolyog rám. Megrázom a fejem, és megint felállok, de Harry visszatart. – Engedj! – szólok rá, nevetve. A bőröndje már a nappaliban van, én pedig oda lépek a táskához, lefektetem a padlóra, és kinyitom. Egy kupac ruhatárul elém, ami egymásra vannak dobálva. Gyengéden a homlokomra csapok, és megrázom a fejem.
-        Én mondtam, hogy nem jó ötlet. – csak nevetek az orrom alatt, és elkezdem kipakolni a ruhákat. Az első pólót hajtogatom bele a bőröndbe, mikor érzem, hogy Harry a hátam mögé térdel, kezeit a derekam köré fonja, és apró csókokat ad a nyakamra.
-        Harry. – szólok rá, de azért arrébb biccentem a fejem, hogy jobban a nyakamhoz férjen. – Ne tereld el a figyelmem.
-        Én? Sosem. – a fülem veszi célzásba, és egy aprót beleharap a fülcimpámba.
-        Inkább segíts! – elhúzódok tőle, mert tudom, ha most hagyom, hogy tovább folytassa amit elkezdett, még a gépet is lefogja késni.
-        Lana, ne már ezzel akarod eltölteni az időt?
-        Tudom, mire célzol édes, de nem. Ha engedek neked, a végén még a gépet is lekésed. – Harry hangosan felnevet, majd mellém térdel, és elkezdi hajtogatni a ruháit. – Innentől kezdve, csak én pakolhatom be a bőröndödet.
-        De, hát ez az utolsó állomása a turnénak.
-        De, jövőre indul a következő. – mosolygok rá.

****
Harry bőröndje rendesen bepakolva lapul anya autójának csomagtartójában, és mielőtt elindultunk volna készítettem egy képet, amit felraktam twittere. Nem kell mondanom, utána rengeteg aranyos és kevésbé aranyos üzenetet kaptam. Én viszem ki Harry-t a reptérre, először ellenkezett, de a meggyőző képességem
elég jó. Úgy egy éve van jogosítványom, de eddig csak párszor vezettem az autót, akkor is csak rövidtávon. Viszont, most nagyon jó érzés, hogy nem én ülök az anyósülésem, hanem Harry. Érzem, ahogy figyeli, hogyan vezetek, miközben beszélgetünk. Ahogy befordulok a reptér parkolójába, a jókedvem azonnal elszáll, mert tudom, nem látom Harry-t három napig, és aggódok is, hiszen mégis csak Japánba a repül, ami nem itt van.

-        Kicsim, te kifejezetten jól vezetsz. – Harry felém fordulva, elismerően néz rám.
-        Jamie érdeme. A bátyám nagyon jól vezet, mikor ül mellette valaki, ha nem akkor sportkocsinak nézi ezt a szerencsétlen autót. – csak nevet a kijelentésemen, de látszik rajta, ő sem felhőtlenül boldog. Megfogom a kezét, és a fejemmel intek, szálljunk ki.
Harry a csomagtartóhoz sétál, és kiveszi a bőröndjét, majd visszacsukja az ajtót. Bezárom az autót, és kézen fogva indulunk el. Bent a többiek már összegyűlve várnak, úgy látszik mi érkeztünk utoljára. A késői időpont miatt, kivételesen egyetlen egy rajongó sincsen itt, ami most jelen pillanatban megkönnyíti a dolgunkat. Nem csak én kísértem ki a páromat, hanem itt van Eleanor, Sophie, és Perrie is. Mindannyian a saját barátjuk kezét szorongatja. Érdekes, hogy csak három napra mennek el, de a többi lányon is látom, nem akarják őket elengedni. Ahogy közelebb érünk legnagyobb meglepetésemre, Valery-t látom megbújni Niall mögött. Meglepve nézek rá, aki csak szégyenlősen ránt egyet a vállán. A tekintetem Niall-ra vezetem, és felhúzott szemöldökkel nézek rá, ő pedig elpirulva, elfordítja a fejét.

-        Nézd, csak kivan itt. – suttogom Harry-nek.  A megfelelő irányba fordítja a fejét, és elismerően mosolyog rám.

Mindenkinek köszönünk egyenként, végül oda érek Valery-hez. Csendben megkérdezem tőle, miért nem szólt, hogy kijön és egyáltalán miért döntött így, ő pedig egy „nem tudom” válasszal intézi el az egészet. A srácok leadják a bőröndjeiket, majd még mielőtt be checkolnának, mindenki elvonul még egy kicsit a barátnőjével. Mosolyogva figyelem, ahogy Valery és Niall, csak beszélgetnek, míg a másik három sráchoz odabújnak a barátnőik, vagy épp lopnak egy-egy apró csókot. De ők? Csak beszélgetnek. Végül, én is Harry-nek szentelem a figyelmemet, aki magához húzva jelzi nekem, ideje vele foglalkoznom.

-        Még egyszer mondom, nem akarok menni. – Harry, arcát a vállamba fúrja, én pedig két kezemmel átkarolom a nyakát. Picit oldalra fordítja fejét, és az orrával a nyakam bökdösi, én pedig kicsit összébb húzom a nyakam, mert csikiz, és aprót kuncogok. – Három napig nem fogom hallani, ezt az aranyos kuncogásodat.
-        Harry. Kibírjuk. Három nap múlva ugyan itt találkozunk. – elhúzódik tőlem, és a szemembe néz. Végig simít arcomon, eltűr egy kósza tincset, végül apró csókot lehel ajkaimra. Úgy csókol, hogy érezzem, ebbe benne van az elkövetkezendő három nap.
-        Mennem kell, be kell chekkolnunk. – elhúzódik tőlem, és kifejezetten fanyarú arccal néz rám.
-        Szeretlek édes. – és még egyszer megcsókolom.
-        Én is kicsim. – szorosan magához ölel, és belecsókol a nyakamba, majd elindul a többiekhez.

Én csatlakozom a többi barátnőhöz, és a félig barátnő mellé állok, akiről még mindig nem tudom, miért van itt. Bár sejtem. Oda állok mellé, belékarolok, és így nézem, ahogy Harry átmegy a váróba, ahol már csak a gépre várakozók tartózkodhatnak.