21. rész Heart by heart
Sziasztok :)
Tudom nem siettem el a részt, de csak mostanra tudtam befejezni. És még ráadásul későn is rakom fel, de itt van, kész van, és csak remélni tudom, hogy tetszeni fog. :) És abban is bízom, hogy még van aki olvassa. Szeretném ha tudnátok, hogy így fognak jönni a részek. Így, hogy fel rakom ahogy végzek vele. Lehet, hogy a következő rész hamarabb fog jönni, igyekszem. De Június utolsó heteiben, és Július elején nem tudom, hogyan fogom tudni hozni a részeket, mert még én sem tudom mikor, de a következő hét után valamikor elkezdődik a nyári, kötelező gyakorlatom, ami 4 hét, és hát... nem lesz egyszerű. Ígérem, hogy amikor nem leszek fáradt, ami nem sűrűn van ilyenkor, vagy lesz közbe szabad napom, írni fogok, hogy tudjam hozni nektek a részt. :)
Jó olvasást az eddig kitartó olvasóimnak :)
Nagyon sok puszi, és hatalmas szeretet <3
Tami<3
Harry
Halk, mégis kivehető szitkozódást hallok a fürdőből, és
rögtön oda szaladok az ajtóhoz.
·
Kicsim, minden rendben? Bejöhetek? – a kezem már
a kilincsen várakozik, fejem közelebb hajtom az ajtóhoz.
·
Ne gyere be! – Lana hangja tele van pánikkal,
nekem pedig azonnal remegni kezd a kezem a kilincsen a kétségbeeséstől.
·
Lana, nem úgy hallom a hangodon, bemegyek.
·
Ne! – hiába ellenkezik, az ajtó már tárva
nyitva, nekem pedig a tüdőmben akad a lélegzetem, ahogy meglátom, hogy Lana
körül szinte minden teljesen véres. A törölköző, amit a lábához szorít, a
szőnyeg, amin ül, és a lábnyomok, amik a zuhany kabintól indulnak, és a
szőnyegnél végződnek, egyenesen hátborzongatóak. Lana könnyes szemmel néz rám,
majd lemondóan megrázza fejét, és elfordítja azt. A szégyen apró jelét vélem
felfedezni, én pedig ennek hatására össze szedem magam.
·
Mi történt? – szaladok oda, és vetődök térdre
Lana mellett, nem foglalkozok a fájdalommal, ami a térdembe nyilall.
·
Elvágtam magam. – hangja életlen, és rekedt.
Felnézek rá, a lassan hulla sápadt arcára, ami még így is gyönyörű. Elveszem a
már teljesen átivódott törölközött, és megnézem a sebét. Értetlenül nézem az
apró vágást, amiből csak úgy ömlik a vér. Először nem értem, de eszembe jut az,
amit a minap olvastam.
·
Vérzékenység. – hangosan gondolkozom, és csak
jóval később jövök rá, hogy hangosam mondtam ki, amit magamban gondoltam.
Akkor, mikor magamon érzem Lana tekintetét.
·
Te utána néztél a betegségemnek? – halvány
mosoly játszik arcát, és látom nem haragszik, én valamiért mégis szégyellem
magam.
·
Csak egy kicsit. – hangom halk.
·
Na, és tudod, hogy ilyenkor mit kell csinálni?
Mert most először nekem fogalmam sincsen. – Lana arcából folyamatosan száll
kifele a szín, és a testéből az erő.
·
Nyomó kötést kell rátenni, de én nem tudom,
hogyan kell. – a kezdeti nyugodtságom kezd elillanni, és a kétségbeesés váltja
fel amiatt, hogy elméletben tudom, mit kell csinálni, de gyakorlatban nem tudok
elvégezni. – Kicsim be kell, vigyelek a kórházba. – a két térde alá nyúlok, és
emelném fel, mikor Lana heves tiltakozásba kezd.
·
Nem! Hemzsegnek oda kint a fotósok és az
újságírók. Nem akarok holnapra a címlapra kerülni Harry. Ha, most kiviszel így,
mindenki elkezd majd az után kutatni, hogy mi történt. – tudom, hogy igaza van,
mégis feldühít a konoksága. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy, még ilyenkor is
azzal foglalkozik, hogy mit fognak róla írni.
·
És most mégis mit vársz tőlem? Nézzem végig,
ahogy elvérzel? – dühösen szólok hozzá, és nézek rá.
·
A hotelnek van egy képzett ápolója, menj és
szólj neki.
·
Figyelj, nem vagyok orvos, de rengeteg vért
vesztettél már így is, és abban biztos vagyok, hogy egyszerű nyomó kötés nem
lesz elég. Szerintem egy jó adag infúzióra is szükséged lenne.
·
Harry, kérlek, tedd, amit mondok. - könyörgően
néz rám, és tehetetlen vagyok ezzel a nézéssel szemben. Hangos sóhaj hagyja el
a szám, és a kijárat felé indulok. Szinte feltépem az ajtót, és rohanok a
lépcsőhöz. Pont akkor lép ki az ajtón Niall, és kis híján fellököm.
·
Hé, Harry! Mi a baj? – Niall próbál kikerülni az
utamból, de még így is neki megyek a vállának, de nem érdekel, rohanok tovább.
·
Lana! – kiabálok neki vissza, és látom az arcán
a felismerést, és azt, ahogyan a zacskó chipszet eldobva elkezd szaladni a
szobánk felé. A lépcsőhöz érve kettesével megyek lefele, ami nem volt túl jó
ötlet, mert nem alacsony szinten van a szobánk. Mikor leérek, és a recepcióhoz
rohanok, kifulladva próbálom elmondani a hölgynek, hogy mi a problémám. A
helyzetet felmérve gyorsan cselekszik, és azonnal tárcsázni kezd. Meg mondom
neki a szoba számot, és újra rohanni kezdek. Mikor újra belépek a fürdőszobába
Lana bőre már a szőnyeg színével megegyező. Niall térdein fekszik, aki
kétségbeesetten szorongatja Lana kezét. A vér még mindig ömlik a bokájából. Oda
lépek a szekrényhez, és kiveszek belőle még egy törölközőt, és pont akkor
érkezik meg a hotel orvosa, amikor újra letérdelnék, hogy oda szorítsam a
sebre.
·
Jó estét! – az orvos sietősen köszön, nem
foglalkozik velem, azonnal Lana-hoz rohan. – Mi történt?
·
Elvágtam a bokámat. – alig hallható Lana hangja.
·
Hölgyem, ez a vágás nem túl nagy ahhoz, hogy
ennyi vér ömöljön belőle. – mutat körbe.
·
Leukémiás vagyok. – az orvos megáll egy
pillanatra.
·
Így már értem. – az orvos, gyors mozdulatokkal
nyitja ki a táskáját, és kiveszi a belőle a benne található összes gézlapot, és
kötszert. Hatalmas gombócot alkot az elővett anyagokból, majd ráteszi Lana
sebére, és egy újabb guriga gézzel, jó szorosan Lana bokájához rögzíti.
·
Nyomó kötést csináltam neki. Tudom, furcsán hangzik,
de ebben az esetben az a szerencse, hogy jó helyen vágta el magát. A nyomó
kötés segíteni fog. – az összes szót hozzám intézi. Rá nézek Lana-ra, aki már
épp, hogy csak eszméleténél van. Az orvos, kivesz a táskájából egy műanyag
zacskót, amiben valami átlátszó folyadék van. Leteszi maga mellé, majd tűt, és
tapaszt vesz elő. Lana könyökhajlatában megkeresi a vénáját, és beleszúrja a
tűt, aminek a végén egy kis csapszerű műanyag van. A zacskóba beleilleszt egy
csövet, másik végét pedig a tűhöz erősíti, majd a zacskónál babrál valamit, és
a folyadék megindul. – Kérem, uram tegye meg, hogy ezt felemelve tartja. –
Niall sokkos állapotban figyeli végig, amit az orvos csinál. – Infúziót adtam
neki, ami nem pótolja az elvesztett vért, de jobban lesz tőle. Itt élnek?
·
Nem, Angliában.
·
Nagyon komoly betegsége van a kishölgynek, feltételezem,
van kezelő orvosa, erősen ajánlom, hogy amint haza térnek, menjenek el hozzá,
és kérjék, hogy adjanak neki vért.
·
Meg lesz. – ennyi. Se több se kevesebb, ami a
számon kifér.
·
Vigyük át a hölgyet az ágyra. – Rá nézek
Niall-re, aki azonnal felpattan, és Lana térdei alá nyúlva felemeli. Én
szorosan haladok mellettük, fogom a zacskót. Niall lerakja Lana-t az ágyra, az
orvos eközben, elmegy a szobában található fogasért, majd közvetlenül az ágy
mellé teszi. Kiveszi a zacskót kezemből, és felakasztja a fogasra. – A zacskó
tartalma, úgy két óra múlva fog lecsöpögni, ha nem bánja megvárnám, hogy utána
kivegyem a tűt a hölgy kezéből.
·
Természetesen. – Lana szemei csak résnyire
vannak nyitva. Látom az éberség és az ájulás határán van, de egyik sem
következik be. Határozottan nincsen jól. Niall leül az egyik karosszékbe és
kezeit a térdére támasztva tarja meg a fejét, és csak nézi Lana-t. Szeme tele
van aggodalommal. Én leülök az ágy szélére, és óvatosan a kezembe veszem Lana
kezét amiből, most egy hatalmas cső, és tű áll ki. Hüvelyujjammal simogatom
kézfejét, ő pedig gyengéden megszorítja, az én kezemet.
****
Két óra elteltével sem
változtatok a pózomon, és folyamatosan simogatom a mellettem fekvő lány kezét.
Kicsit megnyugvás számomra, hogy Lana arcába kezd vissza térni a szín. Niall
sem mozdult meg az óta mióta Lana-t átvitte az ágyra. Két órája a széken ül, és
hol Lana-t, hol pedig a folyamatosan csöpögő infúziót szuggerálja. Az utolsó
cseppek is eltűnnek, és lefolynak a csövön, és az orvos nem szólva semmit teszi
a dolgát. A tűt kihúzza Lana karjából, a zacskót leveszi a fogasról, és
kidobja.
·
Hogy van Lana? Lana igaz? – Lan aprót bólint, és
megköszörülve a torkát válaszol.
·
Jobban vagyok. Köszönöm doktor úr. – hangja
halk, alig hallható, de mégis kivehető minden szó.
·
Lana, itt hagyok pár fejfájás csillapítót, ha
esetleg szüksége lenne rá. Azt viszont komolyan mondtam, hogy amint haza érnek,
keresse fel az orvosát és mondjon el mindent, ami történt, és ő tudni fogja,
hogy mire lesz szüksége. Arra számítson, hogy ameddig nem pótolják az
elvesztett vért, nem lesz túl jó a közérzete, és nem fogja jól érezni magát.
·
Úgy lesz, megígérem. – szelíden mosolyog.
Felkelek az ágyból, és kikísérem az orvost az ajtóig. Még utoljára elmondja,
hogy Lana próbáljon meg sokat pihenni majd megköszönök neki mindent, és jó
éjszakát kívánva becsukom az ajtót. Niall eközben már az ágy szélénél térdel és
próbál némi életet lehelni Lana-ba. Úgy látszik sikerül neki, hisz Lana arcán
apró mosoly terül szét.
·
A Niall féle buta viccek ellen nem lehet mit
tenni. – megborzolom szőke hajú barátom haját, ő pedig sértődötten rántja el a
fejét.
·
Nekem legalább van humorom veled ellentétben.
·
Ez kikérem magamnak, én igenis vicces vagyok.
·
Persze, a színpadon. Mikor akkor taknyolsz, hogy
csoda, hogy még nem tört el semmid. Na, akkor vicces vagy. – Niall halálosan
komoly arccal intézi felém a szavakat, és én kezdem el hinni, hogy mind ezt
komolyan is gondolja, de a végére elröhögi magát, ezzel Lana arcára egy újabb
mosolyt csalva.
·
Fogd be Horan!
·
Tudod Lana, akkor mindig a vezetéknevemen
szólít, ha igazam van.
·
Ez nem igaz! – ellenkezek.
·
Nem? Szerintem három év alatt sikerült ezt
kitapasztalnom Styles. – nem tudok vissza vágni, így csak fintorgok rá egyet,
és ő ugyan ezt teszi.
·
Jaj, fiúk elég! Olyanok vagytok, mint a
gyerekek. – Lana nevetve tornázza feljebb magát.
·
Ezért szeretsz minket. – Niall óvatosan
megpöccinti Lana orrát.
·
Ez így van.
·
Hogy vagy? – kérdezem.
·
Jobban, mint két órával ezelőtt voltam. – Lana
maga elé bámul, látszik mondani, szeretne valamit, de hezitál, végül felemeli
fejét, és rá néz Niall-re. – Niall erről Valery-nek nem kéne tudnia.
·
Miért akarsz mindent eltitkolni előle?
·
Nem mindent, csak ezt. Nem akarom elrontani az
itt töltött időtöket. Ha ezt most elmondod neki, akkor anyáskodni akar majd
felettem, én nem azért van itt, hogy engem ápoljon, és felügyeljen, hanem hogy
veled legyen. – elhúzza a száját, és kérlőn néz Niall-re. – A jobb oldalamon ül
egy ember, aki szinte biztos, hogy akaratom ellenére is meg fogja tenni ezt Val
helyett. Kérlek Niall, nem akarom, hogy zaklatott legyen. Sőt azt sem akarom,
hogy erről bármelyik másik fiú tudjon. – sokszor nem értem, hogy Lana-nak ez
mire jó, hogy mindent titokban akar tartani, csak azért, hogy ne aggódjunk
érte. De késő van, és látom kimerült, nincsen kedvem vele vitatkozni, így
amikor megérzem, magamon tekintetét bólintok egyet.
·
Lakat a számon. – Niall feltartja két kezét, de
látom, ő sem érti, hogy Lana mit miért csinál. – Viszont, akkor én most megyek.
Elég sok ideje elvagyok már csoda, hogy még Val nem ébredt fel.
·
Köszönök mindent, Nialler. – becenevét hallva,
Niall mosolyogva megrázza a fejét, és apró puszit ad Lana homlokára.
·
Kösz haver mindent. – nézek fel rá.
·
Jól van már, ne köszöngessetek meg mindent. –
bele csap a kezembe, és elindul az ajtó felé. Mielőtt kilépne rajta, még
visszafordul, és szigorúan néz Lana-ra. – Pihenj! – Lana mosolyogva feltartja
két kezét, majd Niall a folyosóra lép, és becsukja az ajtót. Én felállok, és az
időközben magamra kapott pólót, és nadrágot leveszem. Lana eközben lejjebb
csúszik, és befészkeli magát a takaró alá hátat fordítva nekem. Bemászok mellé
az ágyba, és vele szemben fekszek le. Rá nézek és látom, megviselte az, ami az
elmúlt órákban történt. Szomorúan néz rám, és én anélkül, hogy kimondaná,
tudom, hogy mi jár a fejében. Fül mögé tűrök egy tincsit, és megrázom a fejem.
Tudom, hogy arra gondol, nekem ezt az egészet most nem kellett volna végig
néznem, és végig csinálnom vele. Tudom, azt kívánja bár ez az egész akkor
történt volna meg, mikor én nem vagyok vele. De ő szerelmem, és az a dolgom,
hogy ha baj van, akkor mellette legyek. És ez, ha tetszik neki, ha nem mindig
is így lesz.
·
Harry? – halkan szólal meg. Hangja olyan, mintha
szégyellné magát, és nagy erők árán mer csak hozzám szólni.
·
Tessék? – szelíden nézek rá, hogy valamelyest
enyhítsem zavarát, vagy azt, ami most benne zajlik, akár mi is legyen az.
·
Nem hiszem, hogy most, csak úgy el tudnék
aludni. Énekelnél nekem? – egyrészt meglep a kérdése, hiszen eddig soha nem
kért tőlem ilyet. Másrészt pedig öröm járja végig a testem, a tudattól, hogy az
én hangom hallatán szeretne elaludni. A hátamra fordulok, és biccentek a
fejemmel, hogy feküdjön a mellkasomra. Nem mozdul olyan könnyedén, mint máskor,
most nehezen megy neki. Elhelyezi fejét a mellkasomon, kezével átöleli derekam.
·
Mit szeretnél hallani? – gyengéden végig simítok
frissen mosott haján. Az idő közben megszáradt, természetesen hullámos tincsek
könnyedén siklanak ki ujjaim közül. Felnéz rám, és apró szégyenlős mosoly
jelenik meg az arcán.
·
A Little Things-et. – felemelem a fejem, és apró
csókot adok a szájára. Lana visszahajtja fejét a mellkasomra, én pedig halkan
belekezdek a dalba.
****
And all your little
things. Az utolsó mondat után, csend telepszik a szobára, csak Lana
egyenletes szuszogását hallom. Meg mosolyogtat az orrából jövő halk levegő
vételnek a hangja, és az, hogy megnyugvást jelent számára a hangom. A szemem
megakad az időközben összefűzött kezünkön. Hüvelykujjammal simogatom bőrét, és
elmerülök a gondolataimba . A gondolatokban, amik sokszor maguk alá gyűrnek.
Soha, de soha nem mondanám neki, de megrémiszt a hirtelen jött változás, ami a
külsején mutatkozik. A bőre egyre fakóbb, a szemei egyre nagyobbnak tűnnek az
arcán, és a fekete karikák a szeme alatt, amit az alvás hiány okoz, és a
súlyvesztése, igencsak kétségbe ejtő. Félre ne értsetek, nem az zavar, hogy nem
olyan élénk a bőre színe, meg nem olyan az alakja, mint amikor megismertem őt.
Hanem az, hogy ez jel arra, hogy az állapota elég gyorsan romlik.
Visszavonhatatlanul beleszerettem a mellkasomon fekvő lányba, és nem tudom
elképzelni, hogy mi lesz velem, ha ő már nem lesz itt nekem.
Lana
Reggel, mikor felébredek, a fejembe elviselhetetlen fájdalom
nyíllal, és ha ez nem lenne elég, szédülök, és határozottan nem vagyok jól.
Óvatosan kelek fel Harry fedetlen felsőtestéről, hogy ő nem ébredjen fel.
Legalább ő aludjon kettőnk helyett is. Felállok az ágyról, és úgy érzem, hogy
azonnal visszaszédülök, de valahogy megtartom magam. Elindulok a pult felé, ami
a konyhát helyettesíti, és ott megtalálom a fejfájás csillapítót, amit az orvos
hagyott itt. Kiveszek belőle egy szemet, majd a kezembe véve egy poharat,
töltök bele vizet és beveszem vele a gyógyszert. Jól esik a hűvös víz, és
valamennyire csillapítja a gyomrom émelygését. Mióta itt vagyunk, nem nagyon
volt alkalmam körbe nézni a konyhának álcázott helyiségben. Most meg teszem, és
áldom a hotelt, amiért találok a szekrényben egy doboz filteres teát. Kiveszek
belőle egyet, és megcsinálom magamnak. Mindent a lehető leghalkabban csinálok,
hogy Harry véletlenül se keljen fel. Ahogy végzek a teával, és az már egy bögrében
gőzölög, belém hasít egy kínzó érzés, és elindulok Harry felé. Csöndben
közelebb húzom a fotelt az ágyhoz, és úgy fordítom, hogy szabad kilátásom
legyen Harry arcára. Mielőtt leülnék, kezembe veszem a vékony plédet, ami most
a földön hever, körbe tekerem magam vele, és a bögrével a kezemben ülök le.
Tartom a kezemben a forró italt, de nem iszok belőle. Csak nézem Harry-t, aki
alvás közben olyan számomra, mint egy angyal. A szerelem, amit iránta érzek
szinte már kínzóan erős. Görcsbe rándul a gyomrom, ahogy visszaemlékszek a
tegnapra, vagy a mára, már nem is tudom. Nem kellett volna végig néznie ezt az
egészet. Belém égett a tekintet, a sok vér láttán, ami tegnap fogadta. Vajon
miért érzek a történtek miatt bűntudatot, szégyent? Talán azért, mert nem kellene
ilyen estéket végig csinálnia velem? Ehelyett inkább ki kéne aludnia magát, és
másnap úgy felkelni, hogy azon kívül, hogy a rajongók nem e ölik meg a
szeretettükkel, ne legyen más problémája! Lehet, hogy még időben el kéne még
engednem őt? A gondolatra, könny gyűlik a szemembe és rájövök, hogy ez egy
totál elcseszett gondolat. Időben? Már rég átléptem azt az időkorlátot, amikor
még el tudtam volna engedni. De meg kellene tennem. Kellene. De nem megy. Nem
megy, mert már az boldogsággal tölti el szívemet, ahogyan itt fekszik, és
alszik. Ahogyan beszívja a levegőt, és erős mellkasa megemelkedik, majd mikor
kifújja, az visszaereszkedik, és enni való hang jön ki az orrán. Nem tudom
elengedni, mert ő már a részem lett. Része lett az életemnek a haja, a gödröcskék,
amik akkor jelennek meg mikor mosolyog. A szeme csillogása, mikor boldog, és
mikor rám néz. A nevetésének hangja, a borzalmas vezetési tudása, de mind ezek
előtt az önzetlensége, és határtalan szeretete. Az együtt érzése, a biztonság
érzése, és a szerelem, amit kapok tőle. Mind ezt el kéne tudnom engedni, az ő
érdekében, de talán most az egyszer önző vagyok, mert nem teszem meg. Még. De
mind ezek ellenére, patakokban folynak a könnyeim, az emléktől, ahogyan a véres
törölközőt a kezében fogta. Mindezek miatt, olyan súly nehezedik a lelkemre,
ami elviselhetetlen fájdalmat okoz. Nem veszem észre, hogy egyre hangosabban
szipogok, és kapkodom a levegőt, aminek következtében Harry felébred. Amikor
elveszem a szemem elől a kezem, Harry aggódó tekintetével találom szembe magam.
Nézem egy ideig arcát és minden gondolatom újra felszínre jön, majd valahonnan
nagyon mélyről keserves zokogás tör ki belőlem.
Csak lehajtom a fejem, és hallom, ahogy Harry gyors mozdulatokkal ki kel
az ágyból. Kiveszi a kezemből a bögrét, és kérdés nélkül a két lábam alá nyúl,
és kiemel a fotelból. Olyan könnyű vagyok már, hogy szinte erőfeszítésébe sem
kerül, az hogy az ágyra üljön velem, és úgy tartson, mint egy pár grammos új
szülöttet. Mint egy apró csöppség, összekuporodok a karjaiban, szorosan köré
fonom a kezeimet, és sírok. Keservesen sírok. Harry nyakam köré fonja a karját,
és úgy húz magához, szabad kezével, pedig az arcomat simogatja, és törli le a
kövér könnyeket.
·
Kicsim, nyugodj meg.
·
Harry. – szipogom a nevét. – Menjünk haza. –
felnézek rá, és ő aprót bólint.
****
Két nap telt el, azóta, hogy visszajöttünk Angliába. Egy
napja annak, hogy utoljára beszéltem Harry-vel. Nem tudom megmagyarázni, hogy
miért, de egyszerűen nem tudok a szemébe nézni, még annak ellenére sem, hogy
egy órán keresztül, vigasztalt a karjai közt a hotel szobában, és bizonygatott
arról, hogy nem változott benne semmi, és nincsen mit szégyellnem. Bár csak egy
nap, de egy egész örökké valóságnak tűnnek az elmúlt órák, amiket nélküle
töltöttem, bezárva a szobámba, az ágyamban, a takaró alatt. Percre pontosan két
óránkét hív, de nem veszem fel. Az utolsó próbálkozása után kapok tőle egy
sms-t, amiben leírja, tudja, hogy most ezt miért csinálom. A sírás újra rám
tőt, mikor arra kér, ne taszítsam el őt magamtól, és hogy érzi, nem tudom
egyhamar túltenni magam ezen az egészen, de szeretne segíteni. És az utolsó
mondat az, ami megadja a löketet a sírásnak ami, nem fog egy hamar elmúlni. A
mondat: Az utolsó lélegzetemig szeretni
foglak!
A hideg víz jól esően hat a felhevült arcbőrömnek. A tükör
előtt állok, és megrémiszt a tükörképem. A szemem vörös, és ég a sok sírástól,
karikák lógnak a szemem alatt. Mondjuk, ki szörnyen nézek ki. Farkasszemet
nézek saját magammal, és eszembe jut Harry. Görcsbe rándul a gyomrom, a
gondolatra, hogy lehet, hogy haragszik rám, és amikor legközelebb találkozni
akar velem, az csak azért lesz, hogy közölje velem; elege van belőlem. Tudom,
hogy tudja, miért nem akarok találkozni vele, de nem biztos, hogy megértő lesz.
Nem biztos, hisz a hívásaira sem válaszoltam eddig, és arra gyönyörű sms-re
sem, ami miatt, bőgtem, mint egy óvodás, akinek megráncigálták a haját, vagy
elvették a csokiját. Vagy inkább nevezzük hisztinek. Bennem van az akarat, hogy
most azonnal összekapjam magam, és kocsiba ülve elhajtsak Harry-hez, de
egyszerűen nem merek. Hogy miért? Szégyellem magam. Bár, tudom, nem kellene,
hiszen Harry nem egyszer elismételte, de nem segít. Zavar, hogy végig kellett
ezt néznie, pedig ha mellettem marad, akkor lesz rosszabb is.
·
Mekkora egy hülye vagy te Lana Anderson. –
beszélek a saját tükörképemhez. Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni
magam. Kisebb nagyobb sikerrel, de megnyugszom. Kijövök a fürdőből, amikor
megszólal a csengő. Remegő gyomorral, indulok el az ajtó felé, és mielőtt
kinyitnám, csak állok előtte. Úgy viselkedek, mint akit üldöznek, és nem mer
ajtót nyitni. – Na, jó elég. – határozom el magam, és mielőtt meggondolnám
magam egy határozott mozdulattal kinyitom az ajtót. Amikor meglátom az előttem
álló szőke barátomat, a lelkiismeretemnek még nagyobb löketet adva,
megnyugszom, hogy nem Harry van itt.
·
Niall! – magam sem tudom, hogy miért, de
szorosan magamhoz ölelem, és nem engedem el addig, amíg Niall nem adja a
tudtomra, hogy nem jut oxigénhez.
·
Lana, én is nagyon örülök, hogy látlak, de még
túl fiatal vagyok a halálhoz. – elfúló hangon beszél hozzám, én pedig nevetve
engedem el.
·
Ne haragudj. – bocsánatkérően nézek rá.
·
Hú! Semmi gond. Jó érzés, hogy így örülsz nekem.
– mosolyog rám. Megpillantok a kezében egy hatalmas nagy tokot, és tudom, hogy
mi van benne.
·
Az minek? – mutatok a tok felé.
·
Elmondom, ha végre bemehetek. Kezd erősebb lenni
a szél.
·
Oh, ne haragudj. Gyere be Nieller. – becsukom
magunk mögött az ajtót, és megvárom míg Niall leveszi a cipőjét, és kabátját.
·
Kérsz egy teát?
·
Jól esne egy jó forró ital.
·
Akkor gyere. - bemegyünk a konyhába, ahol Niall
otthonosan helyet foglal a pultnál található széken.
·
Hogy vagy Lana?
·
Őszintén? – nézek hátra a vállam fölött. Niall
aprót bólint. – Pocsékul vagyok.
·
Látszik rajtad. – elé rakom a gőzölgő teát, és
rántok egyet a vállamon.
·
Harry küldött? – a lényegre térek, mert van egy
olyan érzésem, hogy hiába szoros a kapcsolatom Nial-el, de most nem önszántából
jött.
·
Nem. Egyáltalában nem ő küldött. Magamtól
jöttem. – sokat mondóan nézek rá. – Ne nézz így rám, ez az igazság. –
belekortyol az italba, majd gyorsan vissza is köpi.
·
Ennyire rossz?
·
Nem, csak baromi meleg. – nevet fel kínosan.
·
Niall! Hogy van? – tudja, hogy kiről beszélek.
Niall leteszi az asztalra a bögrét, majd a pulton összekulcsolja két kezét, és
rám néz.
·
Nem jól. Sőt baromi rosszul van. Hiányzol neki
Lana, és nem érti, hogy miért nem engeded, hogy itt legyen veled. A végére, már
próbálta saját magával elhitetni, hogy ő csinált valamit. És ha én vagyok ott,
akkor ez sikerül is.
·
De hisz ő nem tehet semmiről. Jaj, Niall nem
tudom, mit csináljak. – sóhajtok fel, és én is leülök a pulthoz.
·
Ezért vagyok itt, hogy segítsek neked. –
felnézek rá, és a meleg mosolya nyugtatóan hat rám.
·
És mégis hogy?
·
Nem is sejted? – kérdőn nézek rá, ő pedig a
válla fölött néz a gitár irányába, nekem pedig leesik. A felismerés kiül az
arcomra. – Dalt fogunk írni. Amit gitár kísérettel el is fogunk énekelni. Ennél
jobb gyógyír nem létezik. És nincsen olyan bánat, amit ne enyhítene.
·
Niall…
·
Nem Lana, most szépen kiírod magadból, amit úgy
érzel, hogy ki kell írnod. Úgy halottam remek hangod van. Kíváncsi vagyok. Úgy
hogy emeld meg a popsidat, és hozd le azt a gitárt, amiről Harry áradozott
nekem. Hadd lássam. – olyan komolyan néz rám, és beszél velem, hogy nem
ellenkezem. Felmegyek az emeletre, és a szekrényből kiveszem a gitárt. Mikor
visszamegyek a konyhába, Niall az utolsó kortyot issza ki a bőgréből, és mikor meglátja,
a gitárom majdnem félre nyel.
·
Jesszusom! Jól vagy? – közelebb lépek hozzá, és
egy kicsit megütögetem a hátát.
·
Tudod te, milyen kincset tartasz a kezedbe? –
hitetlenkedve néz rám, nekem pedig nevetnem kell az arc kifejezésén.
·
Nem Niall, nem tudom. Nem értek ezekhez. És
mielőtt belekezdenél, inkább gyere, nehéz dolgod lesz velem.
·
Miért? – elindulok a nappaliba, Niall pedig
elmegy a gitárjáért, és azzal együtt ül le velem szembe a kapaéra.
·
Mert, még sohasem gitároztam. – mosolygok rá.
·
Hát.. Valóban nem lesz egyszerű, szóval kezdjünk
neki.
****
Egy óra megy el azzal, hogy Niall megtanítsa nekem az
alapokat, és én magam is meglepődök, milyen gyorsan tanulom meg, és hogy
mennyire fogékony vagyok a zene e műfajára. Niall-en egyszer kétszer
eluralkodik a zene hatalma, és elkezd gitározni. Remekül játszik ezen a
hangszeren, és hogy ezt így, itt ülve hallgathatom, leírhatatlan érzés.
·
Azt hittem nehezebben fog menni, de meglepően
gyorsan tanulsz.
·
Mi a következő lépés?
·
Dalt fogunk, vagyis inkább fogsz írni. Én csak a
zenei alapot alkotom meg hozzá és tanítom meg neked. Így még egy pontot kilehet
húzni a listádról. – az arckifejezésem inkább hasonlít egy olyanéra, akinek
szörnyű fájdalmai vannak, mint egy olyanra, akinek van most bármi ötlete is egy
dalhoz, de a mondat második fele, a szívemet melengeti.
·
Örülök, hogy viccesnek találod. Niall, én ehhez
nem értek.
·
Lana! Ne hazudj nekem. Hallottam Harry-től, hogy
milyen dalokat írtál. – bosszúsan néz rám, én pedig elszégyellem magam.
·
De, most nem tudom, hogyan kezdhetnék neki. Nem
vagyok jó passzban. A fejem tele van mindennel, vagyis..
·
Vagyis?
·
Inkább egy valakivel. – lehajtom a fejem, és
nadrágomat kezdem el piszkálni.
·
Ilyenkor a legjobb dalt írni Lan. Azt a sok
gondolatot, ami a fejedbe kavarog, vesd papírra. Ürítsd ki az elméd, és alkoss
mondatokat azokból a zavaró gondolatokból. Szóval, akkor az már meg van, hogy
ki lesz a dalod ihletője. Igaz? – szégyenlős mosolyra húzom a szám, és Niall is
elmosolyodik. – Akkor nem kell semmi mást tenned, mint rá gondolsz, és írsz. –
Niall szavai erőt adnak, és magamhoz veszem az időközben előkészített papírt és
tollat.
****
Újabb két óra telik el. Niall-lel szinte azonnal egymásra
hangolódunk. Ahogyan késznek nyilvánítom az első versszakot, ő miután
átolvasta, azonnal neki kezdett a zene alaphoz, amit most a gitár szolgáltat.
Niall segítő szavai meglepően jól hatnak rám, és sokkal könnyebben megy az
írás. Sokszor mosoly kúszik az arcomra, mikor Harry-re gondolok, és olyan
mondatokat vetek a papírra, amin én magam is csodálkozok. Amikor végzek az
egész dallal, Niall-en a sor, hogy tökéletesítse. Ahogy elhangzanak az utolsó
akkordok, megkönnyebbülök. Megmagyarázhatatlan nyugodtság száll meg. A
következő órában, Niall megtanítja nekem dal akkordjait, és a végére, együtt
játsszuk el a dalt, ami talán életem egyik legjobbja lett. A cím magáért
beszél, és aki ismer, tudja, hogy a Heart
by heart csak is róla szól.
Harry
Az ablakból nézem, ahogyan a szőke hajú barátom, kitolat a
feljáróról, majd rálépve a gázra, elhajt. Niall azzal a mondattal hagyott itt
engem, hogy: Majd én megoldok mindent. Tudom
a szándék, és az igyekezete a fontos, amit én értékelek is, de nem neki kéne
megoldani ezt az egész helyzetet, ami most fenn áll. Nekem kellene Lana-hoz
elmennem, és személyesen is elmondani neki sokadára, hogy mellette állok. Vagy
talán most rajta lenne a sor? Nem tudom. Össze vagyok zavarodva, nem értem Lana
miért taszít el magától. Hisz, ő nem tehet róla, hogy beteg lett. Nem tehet
arról, hogy már egy kis vágás is, ekkora problémát jelenet az ő számára. Nem
tudom, hogyan értessem meg vele, hogy előttem ne szégyellje a betegsége tüneteit.
Meg ígértem neki, hogy vigyázok rá, még a kapcsolatunk elején. De most még sem
hagyja, hogy vele legyek. A gondolatok szinte már kicsordulnak az fejemből, és
csak még lehangoltabb állapotba kerülök, miközben a teraszajtó ablakán
keresztül nézem, ahogyan Londont ismét elárasztja az eső. A turnénak vége, most
pihenünk, és így, hogy Lana nem akar velem találkozni, nem tudom magam mivel
lefoglalni. Ebben a nagyházban nélküle, én csak egy apró porszem vagyok. Próbálom
összeszedni magam, és élni az átlagos emberek életét, akik a tévé előtt
poshadnak, mikor nem kell dolgozniuk. Kiválasztok magamnak két olyan filmet,
amiben viszonylag kevés a romantika. Beteszem az egyiket és elindítom.
Nagykorúság ide vagy oda, kimegyek a konyhába és csinálok magamnak, egy
hatalmas bögre, forró kakaót. A zene után ez a másik, ami enyhíteni tudja a
bánatom. A bizalmam a fájdalom enyhítése iránt azonnal elszáll, mikor eszembe
jut, hogy az elmúlt két hónapban Lana csinálta meg ezt nekem. Csak az ő kakaója
ér fel anyáéhoz. A srácok is sokszor csináltak már, de közülük csak Liam
kakaója az elfogadható. Egyre jobban magam alá kerülök.
****
A második film utolsó percei telnek, és én semmivel sem
vagyok jobban. Aludni sem tudok, mert ha elalszok, azonnal ő jelenik meg
álmomban. Két napja nem láttam, és komolyan mondom, sírni tudnék az érzéstől,
amit kivált belőlem a hiánya. Hiányzik, hogy hozzám bújjon, hiányzik, hogy
hosszú haja beterítse a mellkasomat, hiányzik a keze, a szája, mindene. Ő
hiányzik. Mérgesen állok fel a kanapéról, és kikapcsolom zajforrást, és levágom
a kanapára a távirányítót. A konyhába megyek, hogy megtartsam az angolok hű
szokását, és csinálok magamnak egy nyugtató teát, mert érzem, újra kezd fel
forrni bennem a harag. Csapkodva rakom össze magamnak az italt, a bögrét olyan
hangosan rakom le a pultra, hogy csoda hogy nem törik össze. Unottan, és
ingerülten mártogatom a filtert a forró vízbe. Nem rakok bele semmit, se
cukrot, se citromot, se tejet, hadd hasson minél hamarabb. Az első korty
azonnal összehúzza az arcomat, és így, hogy nincsen benne semmi, elkap a
hányinger. Lerakom a pultra a bögrét, és ingerülten vakarom meg a fejem. Oda
kintről ismerős hangokat hallok. A kapu nyílik, és hallom, ahogy egy autó
elindul. A kapura néző ablakhoz sétálok, és kinézek rajta. Az autót meglátva, a
szívem a torkomban kezd dobogni, és nevetséges vigyor ül az arcomra. Látom,
ahogyan lassan megáll a garázs előtt, és kiszáll a gitárjával együtt. Haja laza
hullámokban omlik a vállára, vékony lábait csőnadrágba bújtatta, és hideg
miatt, most egy egyszerű, de mégis hozzá illő pulcsit vett fel. Elindul az ajtó
felé, és látom, hogy arcán épp, hogy csak enyhe smink van. Mielőtt az ajtóhoz
érne, összeszedem magam, és kinyitom az ajtót. Meglát, majd megáll előttem. Lehajtja
a fejét, érzem, hogy zavarban van. Álla alá nyúlok, és szépen lassan felemelem
a fejét. Nem tudom elmondani, az érzést, amit gyönyörű barnai szemei keltenek
bennem. Halványan rá mosolygok, és megsimogatom az arcát. Ő belehajtja arcát a
tenyerembe, és szinte fizikai nyugodtság száll meg, amiért ismét érezhetem
selymes bőrét.
·
La.. – nem tudok megszólalni, mert Lana a tarkómnál
fogva húz magához, és mohón csókol meg. Én a derekánál fogva húzom magamhoz még
közelebb, és csak falom az ajkait. Két nap hiánya van benne ebben a csókban, és
érzem Lana is most próbálja bepótolni az elmúlt 48 órát.
·
Sajnálom, sajnálom, annyira sajnálom Harry. –
bocsánat kérés tömkelegébe kezd bele, mikor elhúzódik tőlem. – Szeretlek. – az,
ahogyan rám néz, elfeledtet velem mindent, és már csak az számít, hogy itt van,
és újra magam mellett tudhatom.
·
A gitárt miért hoztad magaddal? – elveszem tőle
a hangszert, és arrébb állok, hogy Lana be tudjon menni a házba. Nem válaszol mindaddig,
amíg be nem csukom az ajtót.
·
Segítni
fog nekem abban, hogy elmondjam, mit érzek irántad. – meglepettség ül ki az
arcomra, ő pedig szégyenlősen elmosolyodik. Ahelyett, hogy a meglepett, és
értetlen arcomat nézné, tovább leveszi a cipőjét, és kiveszi a kezemből a
gitárját.
·
Gyere. – felém nyújtja a kezét, és a kanapé felé
biccent a fejével. Leülök a kanapéra, és Lana is mellém ül. Nem szólok, csak nézek,
ahogy kiveszi a gitárját, és elhelyezi a lábán. – Írtam rólad egy dalt. A most
következő néhány percben, eléneklem neked mind azt, amit irántad érzek. És
remélem a dal után, megbocsájtasz nekem, hogy így viselkedtem.
·
Lana.
·
Kérlek, most még ne mondj semmit. Annyit még
tudnod kell, hogy a zenei alapot Niall írta. – eszembe jut, ahogyan néhány
órával ezelőtt elment tőlem, és most itt ül velem szemben az a lány, aki az
életet jelenti nekem, és egy dalt fog elénekelni, ami rólam szól. Niall, te
tudsz valamit. Rá mosolygok, ő pedig elhelyezi ujjait a húrokon, majd vesz egy
hatalmas nagy levegőt, és belekezd. – A dal címe:
Heart by heart (szerk.
megjelenítés: miközben elolvassátok a dalszöveget kattintsatok a linkre, és
hallgassátok közben a dalt
J)
When your soul finds
the soul it was waiting for
(Amikor a lelked
megtalálja azt a lelket, amire várt)
When someone walks
into your heart through an open door
(Amikor valaki besétál
az életedbe egy nyitott ajtón keresztül)
When your hand finds
the hand it was meant to hold
(Amikor a kezed
megtalálja azt a kezet, amit fognia kell)
Don't let go
(Ne engedd el!)
Someone comes into
your world
(Valaki belép a
világodba)
Suddenly your world
has changed forever
(Hirtelen az egész
világod megváltozik)
No there's no one else's eyes
( Nem, nincs más, aki
a szemével)
That could see into me
( Bele láthat a
bensőmbe)
No one else's arms can
lift
(Senki más karja nem
emelhet)
Lift me up so high
( Engem ilyen magasra)
Your love lifts me out
of time
(A szerelmed az
időhatás alól is kiemel)
And you know my heart
by heart
( És teljesen ismered
a szívemet)
When you're one with the one you were meant to be find
( Amikor egy vagy azzal, akinek megkellett találnia)
Everything falls in place, all the stars align
( Minden a helyére kerül, a csillagok sorban állnak)
When you're touched by the cloud that has touched your soul
(Amikor megérint a felhő, amit megérintette a lelkedet)
Don't let go
(Ne engedd el)
Someone comes into your life
(Valaki belép az életedbe)
It's like they've been in your life forever
(Olyan, mintha mindig is benne lett volna)
No there's no one else's eyes
( Nem, nincs más, aki a szemével)
That could see into me
( Bele láthat a bensőmbe)
No one else's arms can lift
(Senki más karja nem emelhet)
Lift me up so high
( Engem ilyen magasra)
Your love lifts me out of time
(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)
And you know my heart by heart
( És teljesen ismered a szívemet)
So now we've found our way to find each other
( Már megtaláltuk az utat, hogy megtaláljuk egymást)
So now I found my way, to you
(Úgyhogy meg van az út hozzád)
No there's no one else's eyes
(Nem, nincs más, aki a szemével)
That could see into me
(Bele láthat a bensőmbe)
No there's no one else's eyes
( Nem, nincs más, aki a szemével)
That could see into me
( Bele láthat a bensőmbe)
No one else's arms can lift
(Senki más karja nem emelhet)
Lift me up so high
( Engem ilyen magasra)
Your love lifts me out of time
(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)
And you know my heart by heart
( És teljesen ismered a szívemet)
And you know my heart by heart
( És teljesen ismered a szívemet)
And you know my heart by heart
( És teljesen ismered a szívemet)
And you know my heart by heart
Lana teljesen beleéli magát a
dalba, és mindvégig a szemembe néz, hogy érezzem, csak nekem énekel. A hang ami
Lana-ban lakozik, letaglóz, és csak akkor veszek levegőt, mikor már nagyon
muszáj. Hangja teljesen átjárja a testem, és a dalszöveg miatt, pedig érzem, ha
nem fogom vissza magam, fiú létemre elsírom magam. Az utolsó mondat után
lerakja maga mellé a gitárt, és ölében összekulcsolja két kezét, és rám nézve
vár, hogy végre megszólaljak. Hitetlenkedve, mosollyal az arcomon megrázom a
fejem, és ahogy ő kint az ajtó előtt tette, úgy én is minden szó nélkül
magamhoz húzom, és megcsókolom.
