24. rész

I want you back 

Sziasztok :)
Van egy jó hírem! Van gépem, így van arra lehetőségem, hogy normális körülmények között írjak, így meg is ragadtam az alkalmat, és befejeztem a következő részt :) Remélem tetszeni fog :)
Puszi Tami <3

Harry

A lakás ahová belépek, most nem kelti az otthon, édes otthon érzését. Rideg, idegen, csak egy hatalmas kőhalmaz, ami most jobb lenne, ha rám omlana. Bármerre nézek, mindenhol van egy tárgy ami rá emlékezetet. Hogy fogom én itt kibírni? A válasz: sehogy. A kabátom ledobom a földre a cipőmet szó szerint lerúgom. Az sem érdekel, hogy merre repül. Ránézek a kanapéra, egy újabb emlék, a konyhapult egy másikat juttat eszembe. Így haladok tovább, fel, egészen az emeletre a szobámig. Sötét van, és nem érzem a magaménak. Felkapcsolom villanyt. Általános rendetlenség uralkodik a szobámba. Az ágy be vetetlen, pár ruhám hanyagul, a szoba különböző részein eldobva. Kínzókamra most ez számomra, hiszen annyi minden történt itt. Körbe pillanatok és a falam tele van képekkel, ahonnan az ő mosolygós arca néz vissza rám. Miért teszi ezt velem? Merül fel bennem a kérdés, és ezzel együtt valahonnan melyről a harag apró szikrája tör magának utat. Észre veszem a nyitott fürdőszobában, néhány ruháját, és a gyomrom összeugrik. Mi van, ha most végleg nincs vissza út? Ha most komolyan gondolja? Nem tudom megérteni mégis, hogy lehet nála erősebb ez a rögeszme, ami a tetteit irányítja. Hogyan tudnék felül kerekedni rajta? Nem tudom, tanácstalan vagyok. Jelenleg csak egyre tudom a választ: nincs itt velem. A harag most már tűzként lobban bennem, és meggondolatlanul esek neki a szobámnak. A bennem tomboló düh, olyan erőket mozgat meg bennem, melynek hatására egyenest széttépem az ágyneműt. Zilálva nézem az anyagot, amit cafatokra téptem. Az ép elmém valahova nagyon messzire szaladt, hisz az ágynemű után neki esek a falnak, az összes képet leszedem és azzal a lendülettel a kemény beton tömbhöz vágom. Az üveg hangosan robban szét, ahogy a falhoz csapódik, a szilánkok milliónyi darabként hullanak szét. Nem csillapítja haragom, így neki esek az asztalnak. Lesöprök mindent és egy újabb kép landol a földön. A szekrény ajtót feltépem és kirángatom a ruháit. Mikor az utolsó darab is eltűnik az öklöm találkozik a szekrény ajtó belsejére szerelt tükörrel. Éles fájdalom nyilall az ujjaimba, ahogy az üveg felsérti.
– Harry! - hallok egy ismerős hangot a hátam mögött, pont amikor egy újabb ütést mérnék a tükörképembe. Már emelem újra a kezem, amikor két vékony kar, hátulról lefog.
– Engedj el! - sosem hallott hang jön ki a torkomon. Kiabálok, amitől én magam is megijedek.
– Harry, kérlek. Elég! – Valery szorosan ölel hátulról, a kezemet lefogva. Arcát szorosan hozzá préseli a hátamhoz és megérzem ahogy átnedvesedik a pólóm. – Harry, könyörgök. – sírástól rekedtes hangja képes arra, hogy a messzire szaladt ép elmémet visszacsalogassa. Lenyugszom egy pillanatra és megfordulok az engem szorosan tartó karokban. Valery arcán könnyek csorognak, ahogy rápillant véres kezemre. Pár pillanatig csak nézem őt, majd elszakad a cérna.
– Val. - zokogok fel. Mint apró gyermek, úgy bújok hozzá és keresek vigaszt ölelésében. Térdem meg-meg csuklik, most az apró női test tart meg.
- Édesem, kérlek nyugodj meg. - nem bírok tovább a lábamon maradni, Valeryvel együtt csúszok le a szekrény mentén. Kétségbe esve bújok hozzá. Ő bal kezével szorít magához, míg a jobbal az arcomat simogatja miközben a mellkasába fúrom azt.
Nem tudom mennyi ideig ül így itt velem, de türelmesen várja míg elfáradok a sírástól. Szipogva emelem fel a fejem, és rá nézek. A legjobb barátom gyönyörű kék szempárja együtt érzően, biztató mosollyal az arcán néz rám. Arcom felé nyúl és gyengéden törli le az utolsó könny cseppet, amit kipréselek magamból.
– Mit fogok ezek után csinálni? Mi lesz velem Val?
- Harry, tudod, hogy szeretlek és pont ezért kérlek arra, hogy hagyd ezt abba. Az egyetlen dolog, ami tenned kell, hogy türelmes leszel.
– Türelmes?
- Harry, mióta az eszem helyét tudom, azóta ismerem Lana-t, és tudom, hogy ez nála csak egy időszakos állapot. – még egy ilyen helyzetben is képes egy nagyon apró fel mosolyt csalni az arcomra azzal, ahogyan magáról beszél.
- Az eszed helyét? - kérdezek vissza fej csóválva.
- Csak nem egy mosolyt látok ott bujkálni? - bökdösi meg az arcom. - Komolyra fordítva a szót, higgy nekem. Lana is rá fog jönni, hogy egy hatalmas nagy baromságot csinált most.
- Én ezt nem fogom bírni. Már most hülyét kapok attól, hogy tudom, szerinte ez a legjobb megoldás.
- Francokat! Harold Edward Styles hagyd most ezt abba, mert lányokat megszégyenítő módon viselkedsz. Minden rendben lesz. Hallod?
-  Hallom – hangom nem meggyőző. Ő szó nélkül újra magához ölel.
– Szemügyre vetted már mit műveltél?
- Most is épp ezt teszem.
– Ha nem tudnám, hogy alapból ép elmével rendelkezel, most rád hívnám a pszichiátriát.
– Képes lennél bevitetni? - nézek fel rá.
- Viccelsz? Haver, én adnám rád a kényszerzubbonyt. – a pocsék hangulatom ellenére, jó ízűen felnevetek. – Na ez az a hang, amit szeretek hallani, nem az elviselhetetlen lányos bőgésed. - fej rázva nézek rá. - Gyere, kössük be a kezedet. – feláll, és felém nyújtja a kezét. Kezébe helyezem a kezem és nehezen felállok a földről.

– Beszéltél valamit Lana-val, mielőtt eljöttél? - a konyha asztalnál ülünk és Valery hozzáértő
módon kötözi be a kezem.
– Igen, de nem hiszem hogy hallani szeretnéd, amit mondtam neki. - kérdőn nézek rá, ő pedig sóhajtva emeli égnek a tekintetét. – Megmondtam neki, hogy már egyáltalában nem látom benne azt az embert, akit én a legjobb barátomnak nevezek. Majd azzal jöttem el tőle, hogy ha ő azt kívánja, hogy egyedül oldjon meg mindent én nem állok ennek az útjába. – hitetlenkedve nézek rá. Nem tudom elhinni, hogy képes lenne magára hagyni.
- Magára hagynád? Pont úgy mint amikor kiderült, hogy beteg?
- Te erről honnan tudsz? Tudod mit? Lényegtelen. Ezt csak azért csinálom, hogy észbe kapjon. Harry valamit tennem kell. - Nem szólok csak nézem ahogy az utolsó mozdulatot elvégzi a kezemen. - Kész. - mosolyog rám. - Most pedig menjünk rendet rakni. – sóhajtok, mert nincs kedvem ehhez, inkább a tombolásom eredményének a közepére feküdnék és csak akkor kelnék fel, amikor minden rendbe jött.

- Ember, mekkora erő van benned? - Valery kitágult szemekkel nézi a darabokra szaggatott, egykor ágyneműnek nevezett anyagot. Rántok egyet a vállamon. Nem tudok neki értelmes választ adni, de inkább ezen töltsem le a haragom, mint valaki máson, akit szeretek. Az a kevés élet, amit Valery belém vert, pillanatok alatt köddé válik. Érzem, mint változik meg arcom, vállaim újra megereszkednek, és újra egy élő hullának érzem magam, pedig még csak két óra telt el azóta, mióta Lana kimondta azokat a szavakat, amik éles késként vágódtak bele a szívembe. Felveszek egy képkeret a földről, és a benne lévő kép hatására újabb könnyek szúrják a szemem. Ledobom az ágyra, majd megdörzsölöm az arcom. Egyedül akarok lenni. Rá nézek Valery-re aki, szintén engem néz.
- Valery, egyedül szeretnék lenni. - szemeiben látom, hogy nem neheztel, együtt érzően mosoly rám. Az anyag darabot, amit a kezében tart, lassan lerakja az ágyra, és meg kerüli azt.
- Vigyázz magadra kérlek. - szeme fényesebb lesz a szokottnál. Látom, mint gyűlik könny a szemébe. Összeráncolt szemöldökkel nézem. - Nem élném túl, ha veled is történne valami. - megsimogatja arcom, majd választ sem várva hátat fordít, és ár perc múlva hallom ahogy az ajtó csukódik.

Hüvös decemberi levegő csapja meg arcom, ahogy kilépek a kertbe. Mély levegőt veszek, és a hideg, tiszta levegő átjárja a tüdőm. Leülök a lépcsőre, és felnézek az égre. Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy a ragyogó csillagok visszanéznek rám. Eszembe juttatják azt a csillogást, amit Lana szemében láttam mindig. Megállíthatatlanul kezdik végig szántani az arcomat a sós könnyek. Mikor fogja végre megérteni, hogy mellette akarok lenni? Mikor veszi észre, hogy nem kell egy tökéletesen megcsinált híresség, hanem csak Ő? Az összes hibájával együtt, amikbe ugyan úgy rohadtul szerelmes vagyok. Szerelmes vagyok mindenbe, ami hozzá tartozik. A szeplőkbe az arcán, az aranyos apró anyajegyekbe a testén, a gyönyörűen hatalmas barna szemeibe, és a legfontosabb dologba, belé. Abba, aki.

Lana

Szánalmasnak érzem magam. Tegnap óta nem aludtam semmit most pedig úgy viselkedek, mint egy szánalmas film szerencsétlen főszereplője. London utcáit járom, ahová emlékek fűznek. És semmit sem használ, sőt még nyomorultabbul érzem magam.

A kerület egyetlen játszóterének kopott hintáján ülök és azon gondolkodok hogy mégis mi a fenét műveltem én tegnap. Ellöktem magamtól azt az embert, aki két éve mindennél többet jelent nekem. Akiről minden éjjel álmodtam. Elküldtem egy olyan hülyeséggel, hogy ez mind kettőnknek jó lesz. A világ nem hallott még ekkora baromságot hiszen rohadt szarul érzem magam. Halk lépteket hallok a hátam mögött, de nem törődök vele, biztos egy kis gyerek, aki iskola után inkább ide jön, minthogy  egyenesen haza menjen. A hintát lassan lököm, és a homokot bámulom, amibe vonalakat rajzolok a lábammal. A látókörömben két számomra nagyon ismerős fekete csizma jelenik meg, és érzem, ahogyan a hozzá tartozó test leül a hintára. Neheze, de felemelem rá tekintem. Szégyenlem magam, mert mindenben igaza volt, amit tegnap mondott. Félve nézek a legjobb barátom szemébe.
- Anyukád mondta, hogy elmentél kiszellőztetni a fejed. Tudtam, hogy itt leszel. - ellöki magát a lábával. A hűvös szél belekap fekete hajába.
- Senki sem ismer nálad jobban. - mosolygok rá bágyadtan.
- Azért akad valaki. - nem néz rám, előre mered. Halkan hümmögök egyet. - Figyelj Lan, tudom, hogy tegnap ismételten keményen beszéltem veled, és gondolkoztam is sokat. Nem tudom, és nem is befolyásolhatom a döntéseidet, de arra megkérhetlek, hogy a közel jövőben próbálj meg olyan el határozásokra jutni, amivel nem töröd össze a körülötted élők szívét. Mert mostanság, ez nálad igen sűrűn megtörténik.
- Tudom. - lehajtott fejjel értek vele egyet.
- És még mindig úgy gondolom, hogy te vagy a világ legidiótább embere.
- Ezt is tudom.
- De az én idióta legjobb barátom, aki mellett mindig ott leszek. - felkapom a fejem, és idiótán mosolygok rá.
- Azt hittem, megint nem állsz szóba velem hetekig.
- Először én is azt hittem, de aztán gondolkodtam, és Harry is elég csúnyán nézett rám, mikor elmondta neki, hogy pár jó kívánság kíséretében otthagytalak.
- Szóval voltál nála. - aprót bólint. A kíváncsiság erősebb nálam, és a kérdés úgy csúszik ki a számon, hogy észre sem veszem. - Hogy van? - Valery összeráncolt szemöldökkel néz rám.
- Nem jól. Tegnap majdnem szét verte az egész házat. Hál istennek időben érkeztem, így csak a szobáját tette tönkre. - a szívem a torkomban dobog, a gyomrom megint apróra ugrik össze. Tudhattam volna, nem? Nem tudok, mit mondani, így csak lehajtom a fejem. - Jól lesz, ahogyan te is. De azt tudnod kell, hogy egymás nélkül semmik vagytok. Magamon érzem a tekintetét, de nem nézek rá. A távolba meredek, és az emlékek hívatlanul jönnek elő. Egyszerre jut eszembe minden. Minden perc, óra, nap, érintés csók. A nevetésének hangja. Minden szarság, ami megnehezíti azt, hogy úgy gondoljam jó döntést hoztam. Én magam is tudom a választ, hogy ezzel elcsesztem mindent, és soha sem mondanám ki hangosan, hogy: Igen, vissza akarom őt kapni. 

23. rész Rögeszme

Sziasztok :)
Meghoztam az új részt és nagyon remélem, hogy tetszeni fog és annak ellenére is olvassátok, hogy nem sietek az új részekkel. Ahogy már többször mondtam nem fogom félbe hagyni a történetet csak a gépem nélkül elég nehéz. Egy igen fontos forfuló ponthoz érkeztünk bár nem ez lest az első és utolsó.
Egy dolgot még muszály megosztanom veletek: egy hatalmas álmom vált valóra :') ONE DIRECTION KONCERTRE MEGYEK. ! Elsem hiszem. Ki az a szerencsés, aki szintén ott lesz a Bécsi koncerten?
Nem szaporítom a szót, jó olvasást és kitartást a hét hátra levő részéhez. :))

Valery

A legjobb barátom itt fekszik eszméletlenül a büdös, fertőtlenítő szagú kórházban, egy hátborzongató fehér ágyban, amiben Lana elveszik, mert jelen pillanatban az ágy színe és az övé megegyezik. Egy cső lóg ki a karjából, amiről az infúziót kapja. Csak a nevét tudom és ezt is azért, mert a nővér mondta, de azt, hogy ez mit szolgál neki, a franc se tudja. Nem akarom, hogy itt legyen. Lana-nak még eszméletlenül is fájdalmai vannak, mert legalább percenként megrándul az arca. Én minden egyes mozdulatánál jobban megszorítom Niall kezét, és csak akkor engedek a szorításon, amikor egy halk "aut" hallok magam mellől. Nézem az arcát és azt kívánom, hogy bárcsak ez egy rohadtul elcseszett álom lenne, amiből hamarosan felébredünk. Totál megkattanok attól, hogy Lana itt fekszik és nem ébred fel, hisz már tündérmesékről kezdek ábrándozni. Ez itt nem is lehetne valóságosabb. Niall szorosabban ölel magához, de csak annyira, hogy még tudjam Lana kezét fogni.
– Valami nagyon nincs rendben Niall, érzem. - mondom ki, ami magamban érzek.
- Kicsim, ne fesd az ördögöt a falra, várjuk meg mit mondd az orvos - újra felzokogok és Niall mellkasába fúrom az arcom.
- Harry teljesen ki lesz borulva. – Niall juttatja eszembe, hogy elfelejtettem Harry-nek szólni.
– Kicsim mindjárt jövök - felállok a székből és az ajtóhoz megyek.
- Hova mész? - az aggódó kék szempár belém akar látni és én csak bágyadtan rá mosolygok.
–Felhívom Harry-t. Tudnia kell mi történt - Niall aprót bólint. A folyosóra kilépve látom, hogy Delia és Jamie egy egy poharat szorongatnak, amiben biztos hogy egy jó adag fekete kávé van. Biztatóan rájuk mosolygok majd egy kicsit arrébb húzódok. Kiveszem a zsebemből a telefont és remegő ujjakkal keresem ki a mára legjobb barátommá vált ember számát. Leülök a székre, miközben arra várok, hogy Harry felvegye. A lábam rángatózik, mert már a hatodik csörgést hallom, de Harry még mindig nem veszi fel. Fújtatok egyet és amikor már épp leakarom rakni akkor hallom meg, az aranyos rekedtes hangját, amitől megszakad a szívem, hisz tudom ki lesz borulva. Hogy a francba mondjam el neki?

Harry

A telefonom csengőhangja bántja a fülemet. Nyögve fordulok a jobb oldalamra és tapogatom ki a készüléket. Elég régóta csöröghet, ha még az álmomban is ez szólt. Rohadtul nincsen kedvem most senkihez, hisz épp hogy csak sikerült végre normálisan elaludnom. A telefonom fénye vakító, alig tudom kivenni ki kereshet. Amint tisztul a látásom Valery mosolygós arca néz vissza rám a képernyőről. Elhúzom a zöld ikont és a fülemhez emelem.
– Val, éjjel nem tudom hány óra van, nagyon rosszul alszom, úgy hogy most nincsen kedvem a " hívjuk fel éjjel Harry-t" poénodhoz. – hadarom el. Nem szól bele csak halk szipogást hallok a telefonba. Felülök az ágyon. – Val, mi a baj? - még mindig csend van, csak a szipogást hallom – Összevesztetek Niall-el? - halk hümmögést hallok, ami egyenlő a nem válasszal. – Valery, szólalj már meg az isten szerelemére! – szólok rá, mert kezdek ideges lenni.
- Lana... - hangja meggyötört és halk a sírástól. A gyomrom azonnal összeugrik, amikor meghallom a nevet. Azonnal éber leszek, és kimászok az ágyból.
– Mi történt? - nem várok a válaszra, már veszem is fel a nadrágot, amit este csak ledobtam a székre.
– Rosszul lett az éjjel, és be kellet hozni a kórházba. - érzem a hangján, mennyire aggódik a legjobb barátjáért. – Harry - úgy mondja ki a nevem, mintha megoldást várna tőlem. A szívem összeszorul a hangjától.
– Val, nem sokára ott vagyok. – ezzel lerakom a telefont. Idegesen kapkodom magamra a ruháimat. – Add uram, hogy ne legyen nagyobb baja. – imádkozok halkan.

A kocsim kerekei csikorognak, mikor leparkolok a kórház előtt. Természetesen most is jelen van jó barátom, a szerencsétlenség, mert majdnem kiesek az autóból, majd pedig az ajtót úgy vágom be, hogy csoda ha nem ébredt fel az összes kórházban tartózkodó beteg.
A recepción tartózkodó hölgy nem túl segítőkész, de végül sikerül kiszednem belőle a szoba számot.  Nem foglalkozok a szúrós tekintettel, ami szinte lyukat éget a hátamba csak megyek előre. A hófehér folyosón a sokadik ajtó előtt Delia, Jamie-hez bújva sírdogál. Jamie arca megtört, fáradt, és tele van aggódással. Nem kell semmit sem kérdeznem, minden az arcára van írva. Delia miközben megtörli az orrát, félig fel pillant és mikor meglát újra zokogni kezd.
- Harry- kibontakozik fia öleléséből és szinte el kell kapnom, úgy siet hozzám. Szorosan fonja körém karjait és a vállamra hajtja fejét és így zokog tovább. Ahogyan csak tőlem telik, ölelem magamhoz. A hozzám képest apró test most rázkódik a sírástól.
- Kérlek, ne sírj - mintha Lana-t ölelném és vigasztalnám. Annyira hasonlítanak egymásra.
– A lányom bent fekszik és nincs eszmélténél. Harry mi lesz, hogy ha..
– Ne is gondolj arra. Minden rendben lesz - két kezem közé fogom a megtört, de annál gyönyörűbb arcot és arra kényszerítem,hogy rám nézzen. Most látom csak meg igazán, hogy Lana kitől örökölte a szépségét. – Jó kezekben van - magamban imádkozom, hogy képes legyek megnyugtatni, miközben én magam is kétségbe vagyok esve. – Be lehet hozzá menni?
- Hát persze drágám, menj csak. – Delia a könnyei mögül mosolyog rám. Jamie a kórházi szoba melletti falnak támaszkodik. Mikor odaérek, halványan rám mosolyog, majd bemegyek. Bent Lana ágyánál Niall és Valery ülnek. Niall együtt érzően néz rám, Valery viszont azonnal felpattan a székről és odarohan hozzám.
– Harry– az amúgy mindig életvidám lány, most olyan aprónak tűnik, a hangja szinte elhal a szoba csendjében. Erősen szorít magához, és felzokog.
– Val, kérlek ne sírj – simogatom a hátat, de ő csak egyre jobban sír. Segítséget kérően nézek Niall-re.
– Kicsim, gyere menjünk ki egy kicsit, hadd legyen itt Harry egyedül Lana-val – Val elenged és szomorúan néz rám. Megszakad a szívem, hogy így látom őt. Megsimogatom arcát, majd elfordul tőlem és kimegy.
- Minden rendben lesz Harry - Niall magához ölel én pedig vállába fúrom az arcom. – Nyugalom - elhúzódik és rám mosolyog, majd egyedül hagy.
Odasétálok az ágy mellé, közelebb húzom a széket és leülök. Most látom csak igazán, hogy Lana bőrének színe hófehér, arca sápadt. Kezem közé fogom kezét, ami most jéghideg. Dörzsölgetni kezdem apró kezét, bár nem tudom biztosan használ-e valamit. Karjából egy vékony cső lóg ki. Arca időnként megrándul, ebből tudom, hogy még ilyenkor is fájdalmai vannak. És a legnagyobb probléma, hogy nem ébred fel. Itt fekszik, kétségbeejtően sápadt állapotban. Az ágy szélére könyökölök, számhoz emelem kezét és apró csókokat hagyok hideg bőrén. Érzem, hogy könny szúrja a szemem, majd azt hogyan folyik végig arcomon.
- Ébredj fel kicsim, kérlek - fohászkodok, és csak nézem őt.
Az időérzékem már rég elhagyott, így nem tudom, mennyi ideje ülök itt ugyan abban a helyzetben. Senki nem jön be, hagyják hogy egyedül legyek vele, de érzem, hogy az álmosság erőt vesz rajtam. Fejem lehajtom az ágyra úgy, hogy Lana keze a fejem alatt van. Próbálom magam arra kényszeríteni, hogy ne aludjak el, de nem megy. Így alszok el Lana kezén, bele kapaszkodva.

Lana

Az ismerős kórházi fertőtlenítő szag bántja az orromat és erőssége ébredésre késztet. A fejem kínzóan fáj, és még az is nagy fájdalmak árán sikerül, hogy kinyissam a szemem. A halvány fény, ami a fejem felett világít bántja a szemem. Az izmaim és ízületeim fájnak, mintha ólomból lennének alig bírom megemelni a bal kezemet. A jobbal próbálkozom azonban valami súlyos dolog nehezedik a kézfejemre. A selymes akadály felé fordítom a fejem. Harry a kezemre hajtott fejjel alszik. Szája elnyílt, halkan szuszogva veszi a levegőt. Más szót nem találok a látványra csak azt hogy ilyen nyugodt állapotban olyan mint egy angyal. Egy angyal, aki azért szállt le a földre hogy mellettem legyen. És, amit én nem hagyok. Fáj, hogy nem tudom feltétel nélkül elfogadni a segítségét. Folyton csak azon jár az agyam, hogy teher vagyok a számára, bár soha semmi jelét nem adta annak, hogy ezt így gondoljam. Mégis úgy érzem megnehezítem az életét. És hogy nem kellene a részének lennem, hiszen most éli a legizgalmasabb részét. Lányok ezreinek szívét dobogtatja meg, mikor a színpadon áll. Kell ennél több egy olyan korú srácnak mint Harry? Nem hinném. Hatalmas bánat ül szívemen, de a konkrét okát nem tudom. Hisz biztosan tudom, hogy azóta itt van mellettem mióta behoztak. Órákig elnézném nyugodt arcát, de szabad kezem már mozdul és finoman beletúrok a selymes hajzuhatagba, ami most egy kicsit kirúgta az aranyos fürtöket, mert Harry annyiszor túrt bele idegesen. Lágyan simogatom fejbőrét minek hatására Harry úgy ébredezik mint egy pár hetes kisbaba. Először arcát belefúrja a kezembe majd hirtelen felkapja a fejét.
– Kicsim. - felemeli a kezemet és erősen két keze közé szorítja és megcsókolja. – Felébredtél. – szemében hála csillog, és öröm.
– Hazz, mennyi az idő? - Harry előveszi a telefonját.
- Hét óra van. Kicsim nincs szükséged valamire?
- Egy kis víz jól esne – mosolygok rá erőtlenül.  Az ágyam melletti asztalról Harry elveszi a poharat és a vízzel teli kancsóból teli tölti. - Tessék – óvatosan a számhoz emeli a poharat és segít inni. Hagyom, mert nincs más választásom, mert jelenleg egy poharat sem tudok megfogni olyan erőtlen a kezem, de nagyon kényelmetlenül érzem magam. Jól esik a hűs víz, nagyokat kortyolok.
– Köszönöm - Harry óvatosan elemeli a számtól a poharat.
– Hogy vagy édesem?
- Kimerült vagyok. Úgy érzem, mintha átment volna rajtam egy kamion. – együtt érző zöld szempárral nézek farkas szemet. – Nem tudom, mi történt velem az éjjel.
– Szerintem nem sokára be fog jönni az orvos és többet fogunk tudni - mikor Harry befejezi a mondatot, akkor nyílik az ajtó. Dr. Raynolds lép be rajta, mögötte anya, Jamie, Valery és Niall.
– Jó reggelt Lana, hogy van?
- Nem jól doktor úr. Kimerült vagyok.
– Érthető – túl komoly. Ez nem jelent jót. – Lana nem kertelek. A baj nagyobb már, mint azt gondolnák. – Harry megszorítja a kezem. Érzem, mint árad benne szét a feszültség. – Sajnos a rák olyan mértékben előre haladott, hogy már a gyógyszer sem fog hatni. Ez a fajta gyógyszer, amit eddig szedett, a legerősebb volt, de úgy látszik ez már nem elég. Ahogyan négy hónappal ezelőtt is elmondtam, most már nem maradt más megoldás. Vagy megpróbálja a kemoterápiát, vagy a kezelést New York-ban, de mint azt tudják, a második opció igen költséges. – a szobában meghűl a levegő. Jamie kétségbe esve túr bele hajába, Valery halkan felzokog, anya pedig lesokkolva néz engem. Harry még erősebben fogja a kezem, majd felemeli és a homlokát neki dönti. - Ha még mindig az mellett az elhatározás mellett marad, hogy inkább éli az életét addig, ameddig lehet, akkor tudnia kell, a leghosszabb idő ami még hátra lehet az fél év.
– A kezelést választja. - Harry fejét fel kapva közli az orvossal.
– Harry! - szólok rá.
- A pénz nem gond.
- Harry!!– ismétlem meg.
- Tessék? - rám néz. Szemében kétségbe esés.
– Nem. Nem fogsz semmit sem kifizetni – odafordulok az orvoshoz. – Egyik lehetőséggel sem élnék. – anya és Jamie egyszerre szólalna meg, Valery is felkapja a fejét. Figyelmeztetően felemelem az ujjam. – Mindenki tartsa meg a véleményét magának. Nagykorú vagyok, az én döntésem. Doktor úr, mikor mehetek haza?
- Te komolyan azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerűen megy? - Harry olyan hévvel áll fel a székről hogy az hátra borul. Összerezzenek a hangtól, ahogy a fém hozzácsapódik a kőhöz.
– Harry, ne kezd.
– Ne Harry-zz itt nekem. Te most ugye rohadtul viccelsz itt mindenkivel?
– Szerintem jobb lesz, ha mi most kimegyünk. – Jamie jobbnak látja, ha ez ketten beszéljük meg.
- Később vissza jövök önhöz Lana, és uram, a kiabálást mellőzze kérem. – Harry összeszorított szájjal bólint. Szaporábban veszi a levegőt, tekintetével követi, ahogy utolsónak Niall hagyja el a szobát, majd újra rám néz.
- Szóval?
- Nincs szóval Harry, ez a döntésem. Nem fogsz rám milliókat költeni, a kemót pedig nem vállalom. Normálisan akarok kinézni a maradék időmben.
– Az összes vagyonomat odaadnám azért, hogy meggyógyulj. Hát nem érted?
- Harry, kérlek hagyd abba. Nem kell a pénzed. Ennyi volt, törődjetek bele. Én is ezt teszem.
– Törődjünk bele? Istenemre mondom, te nem vagy normális – idegesen túr bele a hajába, fel alá járkál az ágyam előtt. – Nagyon könnyen kezeled ezt az egészet. Senkire nem gondolsz, csak magadra és azt hiszed, mindenki olyan könnyen elfogadja ezt az egészet. Tudod mi a rohadt nagy igazság? Önző vagy. És ez az egész, amiről azt gondolod, hogy bárkinek is segítesz, egy hatalmas tévedés. Jusson már el az agyadig, hogy ezzel csak fájdalmat okozol mindenkinek, főleg annak az embernek, aki úgy beléd szeretett, hogy már nem tudja elképzelni az életét nélküled! – Harry olyan mérges, hogy kivágja az ajtót és otthagy. Könnyek szúrják a szemem, mert igaza van, de nem fogom meggondolni magam. Jobban fáj most az, hogy Harry úgy meg haragudott rám, hogy így elrohant. Anya dugja be a fejét, és szó nélkül kér engedélyt, hogy bejöhessen. Szipogva bólintok.
– Majd megbékél– anya leül a székre, és nyugtatóan simogatja a kezem. – De igaza van.
- Tudom – és már nem csak szipogok hanem egyenest zokogok.

Az elmúlt néhány óra csak arról szólt, hogy mindenkitől végighallgattam ugyan azt. Tudom, hogy igazuk van, de nem gondolom meg magam. Harry azóta nem jött vissza és ez jobban érdekel. De akkor sem fogom neki hagyni, hogy milliókat költsön rám. De akkor is: miért nem jön már vissza?
Egyedül vagyok a szobában, anya elment beszélni az orvossal, Jamie kávét ment venni, Niall és Val pedig enni mentek. Velary alig akar velem beszélni. Halk kopogás hallatszik a szoba csendjében, majd lassan nyílik az ajtó. Harry szégyenlősen dugja be a fejét.
– Bejöhetek?
- Persze - feljebb ülök, mert a nap folyamán sikerült valamennyire visszanyernem az erőm. Harry beljebb jön, majd leül az ágyam szélére.
– Kicsim, ne haragudj – ahogy megszólal, én a tarkójánál fogva közelebb húzom és megcsókolom. Éreznem kell édes ajkait és szédítő csókját. Most utoljára.
– Semmi gond - elhúzódom tőle és megsimogatom arcát, ő pedig a tenyerembe hajtja azt. - Csak kérlek érts meg.
- Nem tudlak, de nem akarok veled veszekedni. Úgy akarom veled eltölteni a hátra lévő időt, hogy az jó legyen. - nem szólalok meg, csak mosolygok. Nem fogja így gondolni az után, hogy elmondom, milyen döntésre jutottam.

Az este letargikus hangulata nehèz súlyként nehezedik a vállamra és a kocsiban a hallgatás szinte már fül süketítő. Kezem Harry kezei között pihen, finoman megnyugtatóan simogatja a bőröm én mégis lassan szét robbanok az idegtől. A hasam görcsben és szivem szerint sírnék. Jamie feltünően sokat néz hátra es a pillantása sem a megszokott. Látja rajtam, hogy más van a háttérben mint a rosszullétem. Rá nézek Ő pedig lassan megrázza a fejét és vissza fordul és az ablokon bámul kifele. A testvéri telepátia nem csak az ikreknél működik?
Anya leparkol az autóval és az a parányi önbizalom is elszáll belőlem, ami eddig épp, hogy tartani tudta az elhatározásom. De nem táncolhatok vissza.
A lakásba belépve nem tudok tovább várni. Úgy érzem, ha nem mondom el neki minél hamarabb akkor egyszerűen szét fog feszíteni a félelem érzése.
- Anya, Jamie magunkra hagynátok egy kicsit? Beszélnem kell Harry-vel. - egy értetlen és egy hitetlenkedő szempár néz rám és Harry tekintete lyukat éget a hátamba.
- Persze, kicsim. - nem túl meggyözően hagyják el a közős helyiségünk terét. Oda fordulok Harry-hez, és tisztán látom rajta, hogy izgul vagy inkabb fél.
- Mi a baj kicsim?
- Harry, ezt így nem csinálhatod tovább velem.
- Mégis miről beszélsz? - Harry közelebb lép én pedig egyett hátrálok. Nem tenne jót az érintése.
- Arról, hogy jobb ha nélkülem folytatod tovább az életed. - szemei kitágulnak szája elnyilik.
- Te most csak viccelsz velem. - egyre szaporábban veszi a levegőt. - Mondd, hogy csak egy átkozott játékot akarsz üzni velem. - hangja kicsit megemelkedik, szeme kicsit fényleni kezd.
- Harry egy időzitett bomba vagyok, ami bármikor felrobbanhat. Nincs szükséged arra, hogy egy halálra itélt lányt ápolgass, miközben az énekléssel és a rajongókkal kell foglalkoznod. Hidd el nekem is nagyon nehéz, iszonyúan. -  szemem megtelik könnyel, hangom el-el csuklik. - Mindennél jobban szeretlek, épp ezér akarlak, és foglak elengedni.
- Nem teheted ezt velem Lana, én az életemnél is jobban szeretlek. Már nem tudok létezni nélküled. - nem tudom és nem is engedi, hogy elkerüljem a közelségét. Szorosan fogja két keze közé arcom én pedig túl gyenge vagyok és túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne hajtsam bele a tenyerébe az arcom.
- Pedig meg kell próbálnod. - erőt veszek magamon és hátrébb lépek.
- Lana, kicsim ne tedd ezt.
- Kérlek, most menj el. - megrázza fejét, szeméből könnyek hullnak, ahogy az enyémből is. - Harry, jobb lesz így nekünk.
- Nem tudom miből gondolod, hogy ez bármikor is jó lesz nekünk. Elmegyek, de egyett ne felejts el, amíg a szivünk dobog, nem szünlekmeg szeretni. - Megfordul és az ajtót kivágva távozik még az sem érdekli, hogy Valery az ajtóban áll és majdnem fellöki. Csak nézek utána szememből megállás nélkül potyognal a könnyek. Hangosan csikorognak a kerekek, ahogy Harry dühösen elhajt. Valery néz és én rá nézek.
- Lana. Csak nem? - zokogva bólintok. Valery az ölelésébe zár, de nem őszinte. Válla fölött nézem a helyet, ahol Harry autója pár perce állt. Egy szavamat sem hiszem el, csak álltatom Harryt és magamat. Próbálom meggyőzni magamat arról, hogy jó döntést hoztam, de most érzem csak igazán, hogy rohadt nagyot tévedtem.

22. rész Van ami elkerülhetetlen

Sziasztok! 

Úristen, nem is tudom mivel kezdjem. Tudom, hogy nagyon sokára hoztam az új részt, de mostanra lett kész. Azt mondtam több idők lett júliusban, de nem úgy alakult, ahogy én gondoltam. Ettől függetlenül remélem velem vagytok meg és maradtok is, és tetszeni fog a rész, és továbbra is olvassátok majd a történetet. Ez után a rész után atud érdekes lenni. Nem tudom, mikor tudom hozni az új részt. Tökre ment megint a gépem és telefonról írni nem túl nagy élmény. Pont ezért is van az, hogy nincs a meg szokott részhez illő kép és a pontot sem tudom kihúzni a listáról, ami ebben a részben teljesül. 
Várok hideget,meleget csak írjátok nekem. 
Kitartást a sulihoz :) 
Puszi Tami ♡ 



Harry

Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon hosszú ideig Niall adósa leszek. Mindenkinek ilyen barátot kívánok amilyen Ő. Neki köszönhetem, hogy most Lana itt fekszik a karjaim között. Vicces, hogy Niall a legelejétől fogva jobban hisz bennünk, a kapcsolatunkba, mint mi magunk. A selymes hajszálak, könnyedén csúsznak ki ujjaim közül, ahogy simogatom Lana gyönyörű szőke haját. Tudom, hogy sok nehézséggel kell majd még szembe néznem, néznünk, de mindent vállalok, csak ne kelljen még egyszer egy napnál többet távol töltenem tőle. Ami az én esetemben nehezen oldható meg főleg úgy, hogy már tervben van a következő turné, amiről Lana még nem is tud.
• Hiányoztál. – szalad ki a számon. Lana lassan felemeli fejét a mellkasomról, majd mélyen a szemembe néz. Kezével óvatosan simít végig arcomon, úgy mintha bármikor megrepedhetne, mint egy porcelán.  Hüvelykujjával végig simít a számon, amit puhán megpuszilok. Majd feljebb ül, és megcsókol.
Szabad kezemet az arcára teszem, és úgy húzom még közelebb magamhoz. Lana úgy fordul, hogy teljesen velem szemben legyen, majd egyik lábát átveti combjaimon, és rám ül. A csók egyre hevesebb lesz, kezeim a számomra nem tiltott helyeken kezd el kalandozni. Csípőjénél feljebb húzom pólójának vékony anyagát, és hüvelykujjammal kezdem el simogatni a selymes bőrt. Ő türelmetlenül túr bele hajamba, és kaparja végig fejbőrömet. Ez egy fajta jel lett nálunk, és nem késlekedek észrevenni. Könnyedén állok fel Lana-val együtt a kanapéról, Ő pedig azonnal körém kulcsolja lábait. Így megyek fel vele az emeletre, miközben egymás ajkát faljuk. A szobába érve, az ajtó hangos csapódása jelzi, hogy kizártam mindent, és mindenkit. Csak Ő van és én.

Végre sikerül előbb felébrednem, mint Lana, és van lehetőségem arra, hogy most én nézhessem, őt miközben alszik. Mellkasa lassan, ritmusosan mozdul fel és le, orrából halk szuszogás hallatszik, haja kissé kócosan öleli körbe arcát. Testét nem takarja más csak, a halványkék szaténtakaró, és épp csak annyi látszik, ki amennyinek kell. Nézem őt, mint egy megszállott, és nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá. Arcából eltűrök egy kósza tincset, amit ő érzékel, de nem ébered fel, csak ösztönösen közelebb húzódik hozzám. A takaró kicsit lejjebb csúszik mellkasáról, miközben mozdul. Szerintem más férfi a helyemben kihasználná a helyzetet, de többet ér nekem ez a lány, mint a férfi ösztön, így óvatosan visszahúzom rá a takarót, hogy újra elrejtse azt, amit egyedül csak én láthatok.
Közel fél óra telik el azzal, hogy nézem őt, mint egy örült az áldozatát. Egyszer-egyszer végig simítok szeplős arcán.
• Harry, legalább már húsz perce nézel folyamatosan, hanem több ideje. – kinyitja az egyik szemét, és sunyin mosolyog. Kitudja, mióta van ébren. – Ne nézz! Reggel csúnya vagyok.
• Ouch! Ez nekem fájt. Lana, reggel te nem csúnya vagy, hanem hülye. – közlöm vele a tényt, ő pedig meglepve néz rám.
• A csúnyaság és a hülyeség nem egy dolog Harold.
• Harold. – ismétlem utána.  – Mikor így nevezel, tudom, bajban vagyok. – közelebb húzódok hozzá, és fölé hajolok, ő pedig a hátára fordul. A takaró megint lejjebb csúszik, nekem pedig kezd egyre jobban felforrni a vérem, de próbálom magam türtőztetni. Viszont kettőnk közül, ő az, aki megteszi az első lépést, és kezét hajamba vezetve húzza közelebb magához a fejem, és hevesen megcsókol. Valami különös erő szállta meg éjszaka a barátnőmet, mert nagyon erejére talált, ezt bizonyítja az, hogy olyan gyorsan fordít meg, hogy kell, pár pillanat mire felfogom, alulra kerültem. Más férfit ez bizony idegesítené, de miért szólnék én egy rossz szót is, miközben Lana fedetlen teste az én testemhez szorul? Érzem, most kapom meg a büntetésem azért, amit mondtam, hisz Lana azokat a helyeket kezdi el csókolgatni, amire igencsak érzékeny vagyok. Készülök vele felvenni a ritmust, és kicsit tovább menni, mikor elhúzódik tőlem és kacér vigyorral az arcán megrázza a fejét.
• Ezt most elintéztem magamnak, igaz? – nézek rá. Ő pedig kárörvendően bólogat.
• Megyek, csinálok kakaót. – mászik le rólam. Körbe tekeri magát a takaróval, de mielőtt kilépne, még visszafordul. – Te is kérsz?
• Kicsim, ne már. – nézek rá, mintha hatalmas kínokat élnék át. – Most tényleg itt hagysz? Így. – mutatok a testem közepe felé.
• Láthatod. – húzza büszke mosolyra a száját. – Így legalább megtanulod, hogy ne hülyézz le egy lányt. Főleg ne engem. – és kimegy.
• Lana! – szólok utána. Mikor újra meglátom az ajtóba, kezdek megörülni, hogy megesett rajtam a szíve, de amit ezután mondd, csak hab a tortán.
• Ja, és szerintem menj el fürdeni, és hűtsd le magad egy kicsit, mert ha csak itt fekszel nem fog egyhamar alapállásba kerülni. – mutat a lábam közé. Lepillantok a takaróra, és kínomban inkább kezemmel eltakarom a szemem. – Szeretlek. – és most végleg ott hagy.
Nekem pedig valóban le kell hűtenem magam, hisz kínos itt feküdnöm, és szemeznem a dudorral, ami a takaróm alatt szemezik velem.

A lépcsőn lefelé menet hallom a bögre és a kanál össze ütközésének hangját. Halkan sétálok oda a falhoz és lesem meg, hogy Lana mit csinál. Szorgalmasan állítja össze azt a csodát, amit Ő egyszerű kakaónak hív. Észrevétlenül osonok a háta mögé és amikor átkarolom derekát a meglepettségtől ugrik egyet.
- Jesszus Harry, majdnem ki öntöttem a kakaót. - megfordul a karomban és felém nyújtja az egyik bögrét.
- Lesz ma egy meglepetésem. - nézek rá a bögrém pereme felett miközben iszok a kakaóból és érzem milyen hálásak az ízlelőbimbóim.
- Kicsim, te megszállottja lettél a meglepetéseknek. - hangja semleges. Le teszem a kezemből a bögrét, kiveszem az övéből is. Megmarkolom a csípőjét és felteszem a pultra.
- Hibáztatsz érte?
- Nem. - jelenti ki egyszerűen és ezzel együtt körém fonja lábait és úgy ránt közelebb magához.
- Nem is kérdezel többet?
- Nem Édes. Hozzá szoktam már, hogy bármit is ezzel kapcsolatban süket fülekre találok.
- Nem vagy oda ezért, igaz?
- Őszintén? Nem.
- Miért tartunk meg mindig itt?
- Mert akárhányszor meghallom, hogy meglepetés valami megmagyarázhatatlan érzés jön fel bennem, hogy megint pénzt költesz rám, amit én nem tudok viszonozni.
- Semmit nem kell viszonoznod, főleg úgy, hogy annak anyagi értéke legyen. Mikor látod meg már végre, hogy nekem az is elég, hogy vagy? Honnan jön ez a bizonytalanság velem szembe? Tettem valamit, amiért ezt érzed?
- Nem! De hogy is. Harry nálad jobb embert nem is kívánhatnék magamnak. - látom, hogy mondani akar még valamit, de nem teszi. Várakozóan nézek rá. Sóhajt egyet és folytatja.
- Justin. Ő is elhalmozott minden szarral és tudod mi lett a vége. Édes, ne értsd félre te egyáltalán nem vagy olyan mint Ő, de amit tett az élénken fog bennem élni mind addig amíg meg nem halok. – úgy néz rám mintha rendben lenne a magyarázata és észre sem veszi mit mondd. Az utolsó szó hallatán érzem mint tódul az arcomba a vér.
- Ha már itt tartunk, hogy kinek mi nem tetszik, akkor itt van az én problémám. Tudod kicsim, elegem van abból, hogy a halál szóval úgy dobálózol mintha ez  természetes lenne pedig tudjuk, hogy a te esetedben ez nem az. Elgondolkozol néha azon, hogy míg te viccelődsz ezzel, addig a körülötted lévők mit éreznek? - nem szól csak néz rám én pedig lemondóan megrázom a fejem és le hajtom.
- Sajnálom. Igazad van. - hozzám bújik és úgy szorít magához mintha most tenné utoljára. Nem tudok rá haragudni mikor így ölel magához. Visszaölelem és belecsókolok a hajába. Felemeli fejét, megtámasztja a mellkasomon és felnéz rám.
- Szeretlek. – aprót csücsörít a szájával én pedig apró mosolyra húzom a szám.
- Én is szeretlek. – mondom két csók között.

Lana

Kopogtatnak az ajtón pont amikor a pólómat húzom át a fejemen. Valamelyik fiú vagy Velary állhat oda kint, mert Harryn és rajtam kívül csak ők tudják a kapu kódot. Harry szapora léptekkel indul el az ajtó felé, hogy kinyissa. Mielőtt megtenné, rám néz és amit úgy látok, hogy még nincs a helyén azt rendezem. Rámosolygok Ő pedig kacsint egyet és kinyitja az ajtót.
– Csá haver, mizu? - Zayn hangját hallom az ajtó felől.
-Szia Zayn. – beljebb lép és lepacsizik Harry-vel. Mikor meglát, szája olyan mosolyra húzódik, amit eddig csak a képeken láttam. Örömmel tölti el a szívemet, hogy ez a Zayn "bugyiszaggató" Malik féle mosoly nekem szól.
- Szia Lan. – felpattanok az ágyról és a kinyújtott karok közé vetem magam.
- Zayn, annyira örülök, hogy látlak. – apró puszit kapok az arcomra, amit még mindig félénken viszonzok. Soha nem fogok hozzá szokni, hogy ők már úgy kezelnek mint egy ezer éves ismerőst? - Hogy vagy?
- Élvezem az édes semmit tevést. Bár minden jobb lenne ha a jegyesem többet lenne otthon. – az apró, szerelemmel teli mosoly mindent elárul. Nagyon szereti Perrit.
- Tényleg, Perri hogy van?
- Jól, csak sokat van távol. Nagy sikere lett itt Angliában és az államokban az új albumnak így sok a fellépés és mióta tudja az egész világ, hogy eljegyeztem, interjú interjú hátán. - szomorúan ránt egyet a vállán. – De persze próbál minél több időt itthon tölteni. De ezt hagyjuk is. Biztos érdekel miért vagyok itt.
- Most hogy mondod. – mosolygok rá.
- Én vagyok a meglepetés – egyértelmű lehet a számukra, hogy nem értem mi van mert elég fura fejet vágok. Rá nézek Harry-re aki csak mosolyog.
- Ne értsd félre, nagyon örülök, hogy itt vagy, de Te?
- Miért nem vagyok elég jó? - a színlelt megsértődés mindegyik srácnak nagyon jól megy. Ezt talán gyakorolják a tükör előtt?
- Nem Zayn maga a meglepetés, hanem az amit csinálni fogtok. Úgy, hogy menj és szedd össze magad kicsim. Neked pedig megengedem, hogy magaddal vidd a legféltettebb kincsemet.
- Haver, ha nem lennék én is szerelmes most nagyon csúnyán kiröhögnélek. – Zayn a kanapéhoz megy és le ül. Én valamiért még mindig itt állok. Zayn valamit elkezd matatni maga alatt majd előhúzza Harry egyik zokniját és felmutatja.
– Az azért van ott, mert... - Zayn felemeli a kezét, így belefolytja Harry-be a szót.
- Nem akarom tudni. - jelenti ki és inkább fel áll. Én gyorsan kikapom a kezéből a zoknit és amilyen gyorsan csak lehet eltűnök az emeleten.

Zayn vezetési tudása jó néhány fokkal jobb mint Harry-é. Akaratlanul elmosolyodom, ahogy eszembe jut Harry hogy is szokott vezetni.
- Min mosolyogsz? - Zayn féloldalasan néz rám, mert közben az utat is figyeli.
– Ezt ne mondd el Harry-nek, de sokkal jobban vezetsz mint Ő.
- Lan, nála mindenki jobban vezet. Mikor legelőször beültem mellé, örültem, hogy élve kiszálltam az autóból. Utána gondolkodtam el, hogy a fenébe adhatták neki oda az engedélyt.
A reakcióm csak egy jó ízű nevetésre futja. Az út további részében mindenfeléről beszélgetünk. Most van lehetőségem arra, hogy végre őt is jobban meg ismerjem. Arról kérdezem, Ő hogyan éli meg a hírességet, a rajongók egy részének túlzott rajongását, a családjának a hiányát és az utálkozók részéről kapott vádakat a származása miatt. Mindenre készségesen válaszol és mire a végére ér, akkor fordul be egy kocsi felhajtóra.
- Ez a te házad.
– Micsoda meglátás – hangja cinikusan elismerő. De közben sunyin mosolyog. Mégis milyen meglepetés várhat itt rám? - Oda bent majd meglátod miért vagyunk itt - ez valami közös tulajdonság ebben az öt gyerekben, hogy megválaszolják a kimondatlan kérdéseimet? - Csak gyere, oké? - némán bólintok.
A ház olyan, amire számítottam. Minden modern, a bútorok és a berendezés csak ontja magából, hogy rohadtul drága volt. Zayn otthona abban különbözik a többiekétől, hogy itt nem a lakberendező által választott képek lógnak a falon, hanem az Ő alkotási. A házban mindent megmutat, majd megáll egy ajtó előtt és rám néz. Mosolyog egyet és kinyitja az ajtót. A szám tátva marad, mikor meglátom ez melyik szoba. Meg kell erőltetnem magam, hogy visszatartsam a könnyeim.  A graffiti szoba, amit eddig csak a filmben láttam és most itt állok a szoba közepén és a saját szememmel láthatom Zayn kreativitását. A szívem csordultig telik meg boldogsággal, hiszen ez egy magam fajta rajongónak felbecsülhetetlen. Már az is feszegette a határaimat, hogy az autóban úgy beszélt velem mintha nem csak négy hónapja ismerne, de ez itt! Csodálkozom, hogy még nem bömbölök úgy, mint egy érzelmileg labilis tini.
– Zayn, ezek a rajzok. Gyönyörűek. – nézem a falat és ennél több nem telik tőlem.
– Köszönöm. Most már tudod, hogy miért vagy itt?
- Igen. - azonnal rájöttem, mi a meglepetés és minden fenntartásom ellenére nagyon hálás vagyok Harry-nek.
– Amikor felírtad ezt a pontot a listára, akkor volt valami elképzelésed?
- Semmi. Rajzolgatok csak, de akárhányszor nekiálltam valaminek soha nem tudtam befejezni. De most van néhány ötletem.
– Tényleg? Elmondod nekem is? - Zayn egy állványt húz közelebb és egy hatalmas tiszta lapot feszít ki rá.
- Meglepődsz, ha azt mondom, Harry-hez van köze?
– Valahonnan sejtettem. – együtt érzően rám mosolyog. - Nagyon szereted igaz?
- Túlságosan is - szomorkásan rá mosolygok.
– Ez miért baj? - nem szeretek erről beszélni, de úgy érzem vele beszélhetek erről.
- Beteg vagyok Zayn. Súlyos beteg. Csak idő kérdése, mikor jön el az a pillanat, amikor már a gyógyszerek nem segítenek. Amikor ez bekövetkezik, onnantól a napjaim meg vannak számlálva. Mikor nincs velem, folyton azon jár az eszem, hogyan óvhatnám meg őt a fájdalomtól, ami velem jár. Mindig egy lehetőséghez lyukadok ki. De visszavonhatatlanul beleszerettem a legjobb barátodba és nem tudom megtenni.
– A szakításra gondolsz. - bólintok.
– Napról napja jobban szeretem őt és ezzel együtt egyre önzőbb leszek, nem tudom megtenni pedig ez lenne a helyes döntés. - könnyek szúrják a szemem és nem bírom visszatartani. Forró könnyek szánták végig arcomon. Zayn a kezébe fogja a kezem.
– Lana figyelj most rám. Harry tudja, hogy mit vállalt azzal, hogy akkor is veled maradt miután ez kiderült és te annyira tiltakoztál. Sokkal nagyobb fájdalmat okozol neki azzal, ha még idő előtt elhagyod. Mert akkor tudja, hogy vagy de nem mellette. Hagyd, hogy kitartson melletted a végsőkig. Lana te vagy Harry mentő öve. A gyógyír számára.
- Zayn, mégis miről beszélsz?
- Harry még mielőtt találkozott volna veled, kezdett egy olyan mély letargiába került ahonnan már mi sem tudtuk kihúzni. Eleinte még tudta leplezni a bánatát, de egy idő után a magány, amit a szerelem hiánya okozott neki, olyan mértékű pecsétet nyomott a lelki állapotára, hogy már nem volt képes arra, hogy leplezze azt, ami zajlik benne. A színpad sem segített neki. Amikor már kezdett mindez tetőzni, akkor találkozott veled. Azon a napon, mikor először meglátott új fordulatot vett minden. Egy cél lebegett a szeme előtt: Te. Visszatért a régi Harry, az az ember, akit mi megismertünk, és amikor igent mondtál neki arra, hogy a barátnője leszel, az helyre tett mindent. Magán kívül volt a boldogságtól. – csak ülök és nézek magam elé. Mi ez? Erről én miért nem tudok?
- Zayn, nem tudom mit mondhatnék erre. A fenébe is, Harry ezt soha nem mondta el nekem.
- Nem is kell semmit sem mondanod. Csak vedd végre észre, hogy ő mindenkinél jobban szeret téged. Verd ki a fejedből azt a sok sületlenséget, amik ott kavarognak. Szeretném, ha nem most kezdenél el ezeken gondolkodni Lan. Most azért vagy itt, hogy jól érezd magad. Nem akartam elrontani a kedved, de szükségét éreztem, hogy ezt megtudd. – újra sírni kezdek. - Lan, kérlek ne sírj. Szeret téged és te szereted őt. Kell ennél több?
- Nem. - hangom alig hallható suttogás.
– Akkor nincs min gondolkodni. De ha mégis agyalni szeretnél ezen, akkor azt halaszd el későbbre. Most inkább alkossunk valami jót. Elmondod mire gondoltál?
- Persze. - suttogom. - Az ötletem az lenne, hogy lerajzolhatnánk minden olyan helyet, ahová Harry elvitt. Vannak számunkra olyanok, amik sokat jelentenek nekünk. A nevezetességek, amikről a hazánk híres. Egy csókolózó párt az esőben, egy táncoló párt a tengerparton. Egy utat, amin van egy határvonal. Szintén egy párt, ahol a lány egyik lába a vonal egyik oldalán a másik a másik oldalon és egy fiút, aki megcsókolja. – elpirulok, miközben elmesélem Zayn-nek az ötletemet.
- Ki gondolta volna, hogy Harry ilyen leleményes is tud lenni. - Zayn kijelentése azonnal elűzi bánatom és mosoly kúszik arcomra. Zayn arca is felvidul.
– Szeretném ha ez az övé lenne. Hogy ha már nem leszek és erre ránéz, eszébe jusson, hogy valaha voltam neki.
- Hé, elég a szomorkodásból. – koppintott egyet az orromra.
- Szerinted örülni fog neki?
- Ha én kapnék tőled egy ilyen képet, biztos hogy újra beléd szeretnék. - elpirulok. – Na gyere kezdjünk neki.

Zayn először megmutatja az alapokat. Közben elmondom neki, hogy az egészet festékszóróval szeretném. Megmutatja, hogyan tudok vékony és vastag csíkot húzni, árnyékolni.  Próbálgatom az újonnan szerzett tudásomat, és miután úgy látom menni fog, nekilátunk. Zayn szerint jobban tesszük, ha először megrajzoljuk és utána festjük át a fekete festékszóróval. Mivel ő az, aki ehhez ért, csak bólintok. Zayn átvállalja a rajz nehezebbik részét. A nevezetességeket, amivel én nagyon sokat időznék. Így hát neki látok a magam részének. Megrajzolom az esőben csókolózó párt, majd a tengerparti élményemet, végül a határvonalat, és magunkat. Sok időt vesz igénybe, de annyira koncentrálok, hogy nem is érzékelem. E közben Zayn is halad a rajzokkal. Az utolsó simítást végzem el és amikor megvagyok, nem is vesszük észre, hogy egyszerre lépünk hátra. Mindketten megnézzük a képet és elégedett vagyok. Meglepően jól ment a rajzolás.
– Amikor azt mondtad rajzolgatsz, azt elfelejtetted említeni, hogy ilyen jól. – szégyenlősen rátok egyet a vállamon. Megakad a szemem a London Eye-on. Zayn tovább gondolta a rajzot és nem tévedett nagyot. Az egyik kapszulába egy csókolózó párt rajzolt. Oda mutatok miközben rá nézek.
– Harry elmesélte.

A témát annyiban hagyjuk. A rajzot tovább folytatjuk és átfestjük a festékszóróval. A kép lassan kezd összeállni és nekem egyre jobban tetszik. Zayn rettenetesen tehetséges és örülök, hogy ő segít nekem ebben.
Úgy fél óra múlva készen leszünk.
- Két dolog még hiányzik. – Zayn félre döntött fejjel nézi a képet.
– És mi lenne az?
- A jobb alsó sarokban írd alá - teszem amit mondd. Amilyen szépen csak tudom oda írom a nevem.
– És mi a másik dolog?
- Egy keret.
– Te tudsz keretet csinálni? - nézek rá meglepődve.
– Hát persze. - mondja ki büszkén.
Odalép egy szekrényhez és kiveszi azt, ami szükséges.

Újra az autóban ülök. Megkértem Zaynt miután befejeztük a képet, hogy vigyen vissza Harry-hez. Valamiért úgy érzem, még ma oda kell neki adnom.Csöndben telik út, majd Zayn leparkol Harry háza előtt.

– Zayn, nem tudom hogyan köszönhetném meg neked a mai napot. – fordulok felé.
- Nem kell semmivel sem. És ne feledd, amit ma elmondtam neked Lan. Verd ki azt a sok butaságot a fejedből.
– Megpróbálom. – mosolygok rá bágyadtan.
– Menj és add oda a hajas babának a képet. – nevetve megrázom a fejem, adok egy apró puszit Zayn arcára és kiszállok. A hátsó ülésről kiveszem a becsomagolt képet, becsukom az ajtót és a kapuhoz lépek. Beütöm a kódot és Zayn csak akkor indul el az autóval, amikor mosolyogva integetek neki.

Ahogy az ajtó felé haladok a  gyomron egyre jobban zsúgorodik össze az izgalomtól. Tartok attól, hogy Harry-től nem azt a reakciót kapom, amire számítok hanem csak megbántom vele. Lassú léptekkel haladok az bejárati ajtóhoz, de mégis túl hamar érek oda. A kopogásom olyan halk, hogy csoda lesz ha Harry meghallja. Hallom a kulcs zörgését és az ajtó nyílik. Harry arca felderül ahogy meglát és ez a vidám arc képes arra hogy enyhítse a gyomromban tomboló ideggörcsöt, hisz képtelenség, hogy az én csupa szív emberem haragudjon rám.  A szemem az arcáról elindul lejjebb és a szám tátva marad. Csak egy szürke Nike melegítő nadrág van rajta, ami őrjítő módon lóg a csípőjén bennem pedig nagyou mélyen elindul valami. Tele tetovált felső testét nem takarja semmi nekem pedig kiszárad a szám.
- Kicsim, azt hittem haza mész. – hangja olyan szelíd, hogy életemben nem halottam meg ehhez foghatót. Olyan megnyugtató. Szinte már zene füleimnek. Mik ezek a fura érzések ma? Harry közelebb lép hozzám, két kezét arcomra simítja és gyengéden megcsókol. – Miért nem hívtál? - kérdezi, mikor elhúzódik. Szégyenlősen megrántom a vállam. Ő arrébb lép, hogy beljebb mehessen.
– Valójában azért nem szóltam, mert hoztam neked egy meglepetést. – a képet óvatosan neki támasztóm a falnak míg leveszem a cipőmet.
– Nekem? - felé fordulok és látom a meglepettséget az arcán.
- Igen, neked. - kezembe veszem a képet és látom Harry tágra nyílt szemét az ajándéka nagyságától.  Oda nyújtom felé.
– Tessék, remélem Tetszeni fog.
- Imádom. – az ismerős csillogás a szemében a szívembe mar, ami újra össze rántja a gyomron. A csudába! Mi van ma velem?
- De hisz még ki se bontottad
- Nem számít. Bár mi is ez már most imádom. - felém lép és egy apró gyors csókot ad a számra. – Köszönöm. - szégyenlősen mosolygok. Kisfiús érdeklődéssel tépi le róla a papírt. Mikor meglátja mi van a képen, az arcán tisztán látható a felismerés.
– Itt tartom a kezemben az összes helyet ahol voltunk. Minden egy képen.
- Tetszik? -kétségbe esett arcomat látva, széles mosollyal az arcán hevesen bólogat. Neki támasztja a kanapénak a képet és közelebb lép hozzám. Ajka lassan,finoman becézgeti az enyémet.
– Nagyon tetszik. Köszönöm. - mondja két csók között, nekem pedig úgy oldódik fel a görcs a gyomromban, mint a pezsgő tabletta a vízben. Két kezem közé fogom édes arcát és megcsókolom, de úgy igazán. Harry a csípőmnél fogva ránt magához. Lassan végig simít derekamon és fenekemen megállapodik. Finoman megszorítja én pedig elrugaszgodok a földtől és a csípője köre fonom a lábam. Szorosan tart, így megy fel velem a lépcsőn és az utolsó, amire emlékszem, mielőtt elvesznék az érzelmek viharában az az ajtó csapódásának hangja, ami kizárja a külvilágot.

Harry mellkasa gyorsabban emelkedik a megszokottnál, és én is szaporább lélegzettel pihegek, miközben a tetoválásainak körvonalait rajzolom körbe. Újjai lassan szántanak végig hajamba és egyszer-egyszer belecsókol. Mélyen magamba szívem Harry jellegzetes illatát. Parfüm, tusfürdő, és most némi izzadtság keveréke. Harry illat. A kedvencem.
- Bármennyire is szeretném az egész éjjelt a kedvenc helyemen eltölteni, és szagolni az illatod, haza kell mennem. – megbökdösöm az orommal a mellkasát és felnézek rá.
- Csak az illatom miatt szeretsz?
- Beléd vagyok szerelmes, az illatod csak plusz extra. – mosolygok rá, és megbököm az orrát.
– Nem akarom, hogy haza menj.
– Én sem, de otthon is kell lennem, mert a végén anya az fogja hinni, hogy szó nélkül ide költöztem. – szelíden rá mosolygok és megcsókolom. Harry lassan a csípőmre helyezi a kezét, majd hirtelen maga alá fordít. Csókja heves érzem benne, hogy tényleg nem akarja, hogy elmenjek. A nyakam a következő célpont és tudom, hogy mit művel. Tudja, hogy érzékeny a fülem alatti pont és ezzel akarja elérni, hogy itt maradjak.
– Harry! – suttogom a nevét halkan. – Kérlek, haza kell mennem. - felemeli a fejét és szomorúan néz rám.
- Jól van. - legördül rólam, majd összefonja maga előtt a két karját. Arca olyan komor lett mint egy kisgyereknek, aki nem kapott fagyit.
– Ne duzzogj! – próbálok nem törődöm stílusában rá nézni és beszélni, de lebigyesztett ajkát látva érzem kezdek megenyhülni így inkább sarkon fordulok és elindulok a fürdőbe, mert ha most hagyom, hogy hasson rám nem jutok haza. Felkapkodom a földről a ruháimat és bezárom magam mögött a fürdőszoba ajtót. Felveszem őket és a mosdóhoz lépek és a kezembe veszem a fogkefémet és elkezdem mosni a fogom. Miután alaposan kiöblítem a szám, vissza rakom a fogkefét és a hűs vízzel megmosom az arcom. Jól esik a hideg víz felhevűlt bőrömnek. Elzárom a csapot és amikor kiegyenesedem meg kell kapaszkodnom a mosdó szélébe, hogy ne essek össze. Jó pár percig forog velem a fürdőszoba. Összeszorított szemekkel várom, hogy elmúljon a szédülés és a hozzátársuló hányinger. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozik a rosszul lét. Veszek egy mély levegőt, amit mélyen a gyomromban érzek. Kicsit megmozgatom a fejem, próbálom helyre rakni a szervezetem. Mikor úgy érzem talán újra jobban vagyok az ajtóhoz lépek egy újabb mély levegőt veszek és fel veszem a " minden rendben" álarcot, amit olyan tökéjre fejlesztettem, hogy még Harry sem lát mögé.

Harry leparkol a házunk előtt és bágyadtan néz rám. Ettől a tekintettől a gyomrom picire zsúgorodik. Mikor szerettet ennyire belém, hogy szinte minden pillanatot velem akar tölteni? És én ezt most miért érzem rossznak, amikor elméletileg minden rendben van köztünk? Miért nincs rám hatással az, amit Zayn ma elmondott nekem? Inkább csak rosszabb lett tőle minden. Megszorítom a kezét, ő pedig felemeli és egyenként végig csókolja az újjperceimet.
– Mikor látlak?
- Holnap reggel én foglak ébreszteni. – mosolygok rá és megsimogatom az arcát, amit a tenyerembe hajt. Az arcáról a tarkójára simítom a kezem és úgy húzom finoman közelebb magamhoz. Csókja lágy, azt érzem benne, mintha most csókolna utoljára és kiakarna élvezni minden egyes másodpercet és centimétert. Miért van az, hogy én is ezt teszem? - Szeretlek.
– Szeretlek. - ismétli meg. Kiszállok az autóból, becsukom az ajtót és várok. Harry beindítja a motort és csak nagyon lassan indul el. Ahogy látom az autó egyre távolodó alakját, az amúgy is borsó nagyságú gyomromból, most egy apró homokszem lesz vagy talán még annyi sem. Kéretlen könny szúrja a szemem. Miért érzem úgy, mintha most sétált volna ki az életemből?

A szobám magányában tetőzik az  érzés, hogy valami nagyon nincsen rendben. Most, hogy se Zayn se Harry nincs itt, már senki nem tereli el a gondolataimat. Most érzem csak igazán, hogy hulla fáradt vagyok, kimerült, és szédelgek.

A fürdőszobai tükörből a szokottnál is sápadtabb lány néz vissza rám.  Dühösen csapombe magam mögött az ajtót és inkább a szörnyű kinézetem helyett az esti gyógyszeremmel foglalkozok.
Az ágyam idegen a számomra kellemetlenül hideg és nem találom benne a helyem. Hiányzik mellőlem Ő, aki a megnyugvást hozza nekem. Forgolódok, és csak nagy kínok árán sikerül elaludnom.

Az éjszaka közepén valami iszonyatos fájdalomra ébredek. Felülök és szaporán kapkodom a levegőt, de a tüdőm nem telik meg teljesen oxigénnel. A bőröm ég, úgy fájnak a csontjaim, a fejem majd szét szakad, forog velem a  sötét szoba. Kínzó fájdalom nyilal a bordáim közé, és a mellkasomba. Olyan, mintha folyamatosan gyűrödne össze mint egy műanyag üveg. Úgy érzem a két kezem és lábam zsibbad, és használhatatlan. Érzem most minden fájdalom, ami az elmúlt hónapokban nem jelentkezett, felszínre tör. Ezt most már egyedül nem tudom megoldani. Keserves sírás közepette, kiábolom el magam, amilyen hangosan csak tudom. Anyát és Jamie-t szólongatom. Hallom a lábak dobogását, és az ajtó kivágódik és a bátyám rémült arca jelenik meg. Anya a háta mögött. Jamie minden kérdés nélkül nyalából fel az agyról és le siet velem a lépcsőn. A fájdalmak nem akarnak múlni, minden percben egyre erősebbek lesznek, könyörtelenül kínoznak. Halványan, de érzékelem, ahogy Jamie betesz az autóba, majd sietve elindul. Az elsúhanó házak mind csak összemosódott foltok. Hallom, ahogy anya azzal próbál nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de ez inkább csak az ő lelkét szolgálja.

Az autó hirtelen meg áll Jamie kiszáll és kapkodva nyitja ki az ajtót. Még érzékelem, ahogy sietve visz be a kórházi ajtón, megcsap a fertőtlenítő szaga. Az ügyeletes orvosnak elhadarja mi a betegségem. A folyamatos fájdalom, percről percre szívja ki belőlem az élet erőt és az elsúhanó fehér fények bántják a szemem. Nem vágyom másra, csak hogy aludjak és elmerüljek egy olyan világban, ahol minden rendben van. Ahol nincsen betegség, és kétségbe esett szerelem, csak a boldogság a családom, a barátaim és főként Ő.
Az utolsó emlékem, mielőtt elnyel a megváltó sötétség a legjobb barátom könny áztatta arca és azt ahogyan zokogva beszél valakivel telefonon, és a mellette álló szőke bandatag kétségbe esett pillantása. Mennyi idő telhetett el, hogy ők már itt vannak? Mikor szóltak nekik? Nem marad több erőm, hogy a kérdéseken és a válaszokon gondolkodjak körém zárul a sötétség, de mielőtt végleg hagynám, hogy ellepjen Harry édes arca jelenik meg az emlékeimben. 

Díj

Sziasztok :) Kaptam tegnap a egy díjat, és nem mástól mint, a kis társ írómtól Lucustól.

A szabályok: 

Írj magadról 11 dolgot

Válaszolj 11 kérdésre

Tegyél fel 11 kérdést

Küldd el 11 embernek

11 dolog magamról:

- 3 olyan ember van az életemben, akit valóban a barátomnak nevezhetek.
- Betegesen félek a pókoktól, és a darazsaktól.
- Ha valami nem sikerül elsőre, könnyen feladom.
- Jelenleg cukrásznak tanulok
- Csak modern romantikus könyveket olvasok el.
- Imádom a Marvel filmeket.
- Az össze Harry Potter filmet képes lennék végig nézni egymás után, ha lenne rá egy napom.
- A sztárok körébe tartozó példaképeim előtt az anyukám az, akire felnézek, és erőt ad mindenhez.
- A szüleim elváltak.
- A kedvenc, de úgy igazán a kedvenc énekesnőm Demi Lovato.
- Nem tudnám elképzelni az életemet a testvérem, az anyukám és a barátaim nélkül.

Válasz a 11 kérdésre:

Melyik tulajdonságodra vagy a legbüszkébb?

Talán arra, hogy megbízható vagyok, és hozzám bármikor fordulhatnak a családtagjaim, és a barátaim, ha valami baj van. 

Hová utaznál a legszívesebben a nyár folyamán?

Angliába. :D

Melyik az a tudományág, amelyik a legtávolabb áll tőled?

Hát akkor itt talán nem csak egyet sorolok fel: Matematika, Kémia, és Fizika. ( Ezekből hatalmas nagy analfabéta vagyok :D )

Hány testvéred van?

Van egy bátyám, és őt is mindenkinél jobban szeretem. 

Ha most azonnal megismerhetnél bárkit, ki lenne az? (Néha olyan butaságok jutnak eszembe. Bocsi!)

Lehet, hogy sablonosnak tűnek, de azt az embert akire igencsak felnézek : Harry Styles ( igen őt :D )

Hogyan vélekedsz a tetoválásokról és a testékszerekről?

Imádom a tetoválásokat, és nagyon szeretem az orr piercinget. Nagyon tetszik Perrie Edwards orrában lévő karika :D Gondolkozok is rajta, hogy csináltatok egyet. :D

Mi volt az utolsó film, amit megnéztél?

Csillagainkban a hiba c. filmet a moziban. 

Szoktál könyvet olvasni? Ha igen, milyen témájúakat?

Szoktam, de nálam ez változó. Valamikor hetekig nem lehet mást látni, csak hogy a laptop előtt ülök, és olvasok. Mindenek előtt romantikus könyveket, de kedvenceim a mostani, fiatalos romantikus könyvek. 

Mi volt a legutóbbi kitűzött cél az életedben, amit sikerült elérned?

Nagyon sok célt kitűzök magamnak, de sohasem teljesítem. Vagy magam miatt, vagy a körülmények miatt. 

A természetes vagy a festett hajat részesíted előnyben?

Mindkettőnek meg van a maga előnye. Én magamból indulok ki, hogy szeretem a festett hajat, mert nekem is festve van. Szóval inkább a festet. Oda vagyok a színes hajvégekért. ( Bár nekem nincsen, de ez már mellékes :D )

Mi az első emléked a legjobb barátoddal/barátodról?

Ahogyan mondtam nekem három igaz barátom van. Az egyikről, hogy pici növésű, de annál aranyosabb, a másodikról mikor először ott aludtam nála, és hajnali kettőig xboxoztunk, úgy hogy másnap neki meccse volt, amire én elkísértem. Szóval a sok nevetés. És a harmadik emberről pedig, mikor együtt elmentünk megnézni a This is us című filmet, és Little Things közbe elsírtam magam, majd ráhajtottam a fejemet a vállára, ő pedig kinyújtotta a kezét, és összekulcsolt kézzel néztük végig azt a jelentet. Akkor tudatosult bennem, hogy ő mindig mellettem lesz. 

11 kérdés tőlem: 

- Mi az amit igazán nem szeretsz magadban? 

- Mi az a legnagyobb hiba amit elkövettél? 

- Mi az, amin ha tudnál változtatnál? 

- És mi az amiről úgy gondolod, soha nem akarod, hogy megváltozzon az életedben? 

- Ha van olyan híresség akire felnézel, az miért van? 

- Mi a legboldogabb emléked? 

- Hol élnél legszívesebben? 

- Milyen egzotikus tájra látogatnál el legszívesebben? 

- Mi az az étel, amit igazán nem szeretsz? 

- Mit gondolsz, mi lenne az az egy dolog az életedben, ami ha teljesülne, akkor úgy gondolod, életed végigég boldog leszel? 

- Mit gondolsz, milyen esélye van egy átlagos rajongónak arra, hogy miután találkozott a kedvencével, ő másképp fog rá nézni? 

3 bloggerina akinek küldöm: 

Nessa

Azy

K Nesi

21. rész Heart by heart

Sziasztok :)

Tudom nem siettem el a részt, de csak mostanra tudtam befejezni. És még ráadásul későn is rakom fel, de itt van, kész van, és csak remélni tudom, hogy tetszeni fog. :) És abban is bízom, hogy még van aki olvassa. Szeretném ha tudnátok, hogy így fognak jönni a részek. Így, hogy fel rakom ahogy végzek vele. Lehet, hogy a következő rész hamarabb fog jönni, igyekszem. De Június utolsó heteiben, és Július elején nem tudom, hogyan fogom tudni hozni a részeket, mert még én sem tudom mikor, de a következő hét után valamikor elkezdődik a nyári, kötelező gyakorlatom, ami 4 hét, és hát... nem lesz egyszerű. Ígérem, hogy amikor nem leszek fáradt, ami nem sűrűn van ilyenkor, vagy lesz közbe szabad napom, írni fogok, hogy tudjam hozni nektek a részt. :)
Jó olvasást az eddig kitartó olvasóimnak :)
Nagyon sok puszi, és hatalmas szeretet <3
Tami<3

Harry

Halk, mégis kivehető szitkozódást hallok a fürdőből, és rögtön oda szaladok az ajtóhoz.

·         Kicsim, minden rendben? Bejöhetek? – a kezem már a kilincsen várakozik, fejem közelebb hajtom az ajtóhoz.

·         Ne gyere be! – Lana hangja tele van pánikkal, nekem pedig azonnal remegni kezd a kezem a kilincsen a kétségbeeséstől.

·         Lana, nem úgy hallom a hangodon, bemegyek.

·         Ne! – hiába ellenkezik, az ajtó már tárva nyitva, nekem pedig a tüdőmben akad a lélegzetem, ahogy meglátom, hogy Lana körül szinte minden teljesen véres. A törölköző, amit a lábához szorít, a szőnyeg, amin ül, és a lábnyomok, amik a zuhany kabintól indulnak, és a szőnyegnél végződnek, egyenesen hátborzongatóak. Lana könnyes szemmel néz rám, majd lemondóan megrázza fejét, és elfordítja azt. A szégyen apró jelét vélem felfedezni, én pedig ennek hatására össze szedem magam.

·         Mi történt? – szaladok oda, és vetődök térdre Lana mellett, nem foglalkozok a fájdalommal, ami a térdembe nyilall.

·         Elvágtam magam. – hangja életlen, és rekedt. Felnézek rá, a lassan hulla sápadt arcára, ami még így is gyönyörű. Elveszem a már teljesen átivódott törölközött, és megnézem a sebét. Értetlenül nézem az apró vágást, amiből csak úgy ömlik a vér. Először nem értem, de eszembe jut az, amit a minap olvastam.

·         Vérzékenység. – hangosan gondolkozom, és csak jóval később jövök rá, hogy hangosam mondtam ki, amit magamban gondoltam. Akkor, mikor magamon érzem Lana tekintetét.

·         Te utána néztél a betegségemnek? – halvány mosoly játszik arcát, és látom nem haragszik, én valamiért mégis szégyellem magam.

·         Csak egy kicsit. – hangom halk.

·         Na, és tudod, hogy ilyenkor mit kell csinálni? Mert most először nekem fogalmam sincsen. – Lana arcából folyamatosan száll kifele a szín, és a testéből az erő.

·         Nyomó kötést kell rátenni, de én nem tudom, hogyan kell. – a kezdeti nyugodtságom kezd elillanni, és a kétségbeesés váltja fel amiatt, hogy elméletben tudom, mit kell csinálni, de gyakorlatban nem tudok elvégezni. – Kicsim be kell, vigyelek a kórházba. – a két térde alá nyúlok, és emelném fel, mikor Lana heves tiltakozásba kezd.

·         Nem! Hemzsegnek oda kint a fotósok és az újságírók. Nem akarok holnapra a címlapra kerülni Harry. Ha, most kiviszel így, mindenki elkezd majd az után kutatni, hogy mi történt. – tudom, hogy igaza van, mégis feldühít a konoksága. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy, még ilyenkor is azzal foglalkozik, hogy mit fognak róla írni.

·         És most mégis mit vársz tőlem? Nézzem végig, ahogy elvérzel? – dühösen szólok hozzá, és nézek rá.

·         A hotelnek van egy képzett ápolója, menj és szólj neki.

·         Figyelj, nem vagyok orvos, de rengeteg vért vesztettél már így is, és abban biztos vagyok, hogy egyszerű nyomó kötés nem lesz elég. Szerintem egy jó adag infúzióra is szükséged lenne.

·         Harry, kérlek, tedd, amit mondok. - könyörgően néz rám, és tehetetlen vagyok ezzel a nézéssel szemben. Hangos sóhaj hagyja el a szám, és a kijárat felé indulok. Szinte feltépem az ajtót, és rohanok a lépcsőhöz. Pont akkor lép ki az ajtón Niall, és kis híján fellököm.

·         Hé, Harry! Mi a baj? – Niall próbál kikerülni az utamból, de még így is neki megyek a vállának, de nem érdekel, rohanok tovább.

·         Lana! – kiabálok neki vissza, és látom az arcán a felismerést, és azt, ahogyan a zacskó chipszet eldobva elkezd szaladni a szobánk felé. A lépcsőhöz érve kettesével megyek lefele, ami nem volt túl jó ötlet, mert nem alacsony szinten van a szobánk. Mikor leérek, és a recepcióhoz rohanok, kifulladva próbálom elmondani a hölgynek, hogy mi a problémám. A helyzetet felmérve gyorsan cselekszik, és azonnal tárcsázni kezd. Meg mondom neki a szoba számot, és újra rohanni kezdek. Mikor újra belépek a fürdőszobába Lana bőre már a szőnyeg színével megegyező. Niall térdein fekszik, aki kétségbeesetten szorongatja Lana kezét. A vér még mindig ömlik a bokájából. Oda lépek a szekrényhez, és kiveszek belőle még egy törölközőt, és pont akkor érkezik meg a hotel orvosa, amikor újra letérdelnék, hogy oda szorítsam a sebre.

·         Jó estét! – az orvos sietősen köszön, nem foglalkozik velem, azonnal Lana-hoz rohan. – Mi történt?

·         Elvágtam a bokámat. – alig hallható Lana hangja.

·         Hölgyem, ez a vágás nem túl nagy ahhoz, hogy ennyi vér ömöljön belőle. – mutat körbe.

·         Leukémiás vagyok. – az orvos megáll egy pillanatra.

·         Így már értem. – az orvos, gyors mozdulatokkal nyitja ki a táskáját, és kiveszi a belőle a benne található összes gézlapot, és kötszert. Hatalmas gombócot alkot az elővett anyagokból, majd ráteszi Lana sebére, és egy újabb guriga gézzel, jó szorosan Lana bokájához rögzíti.

·         Nyomó kötést csináltam neki. Tudom, furcsán hangzik, de ebben az esetben az a szerencse, hogy jó helyen vágta el magát. A nyomó kötés segíteni fog. – az összes szót hozzám intézi. Rá nézek Lana-ra, aki már épp, hogy csak eszméleténél van. Az orvos, kivesz a táskájából egy műanyag zacskót, amiben valami átlátszó folyadék van. Leteszi maga mellé, majd tűt, és tapaszt vesz elő. Lana könyökhajlatában megkeresi a vénáját, és beleszúrja a tűt, aminek a végén egy kis csapszerű műanyag van. A zacskóba beleilleszt egy csövet, másik végét pedig a tűhöz erősíti, majd a zacskónál babrál valamit, és a folyadék megindul. – Kérem, uram tegye meg, hogy ezt felemelve tartja. – Niall sokkos állapotban figyeli végig, amit az orvos csinál. – Infúziót adtam neki, ami nem pótolja az elvesztett vért, de jobban lesz tőle. Itt élnek?

·         Nem, Angliában.

·         Nagyon komoly betegsége van a kishölgynek, feltételezem, van kezelő orvosa, erősen ajánlom, hogy amint haza térnek, menjenek el hozzá, és kérjék, hogy adjanak neki vért.

·         Meg lesz. – ennyi. Se több se kevesebb, ami a számon kifér.

·         Vigyük át a hölgyet az ágyra. – Rá nézek Niall-re, aki azonnal felpattan, és Lana térdei alá nyúlva felemeli. Én szorosan haladok mellettük, fogom a zacskót. Niall lerakja Lana-t az ágyra, az orvos eközben, elmegy a szobában található fogasért, majd közvetlenül az ágy mellé teszi. Kiveszi a zacskót kezemből, és felakasztja a fogasra. – A zacskó tartalma, úgy két óra múlva fog lecsöpögni, ha nem bánja megvárnám, hogy utána kivegyem a tűt a hölgy kezéből.

·         Természetesen. – Lana szemei csak résnyire vannak nyitva. Látom az éberség és az ájulás határán van, de egyik sem következik be. Határozottan nincsen jól. Niall leül az egyik karosszékbe és kezeit a térdére támasztva tarja meg a fejét, és csak nézi Lana-t. Szeme tele van aggodalommal. Én leülök az ágy szélére, és óvatosan a kezembe veszem Lana kezét amiből, most egy hatalmas cső, és tű áll ki. Hüvelyujjammal simogatom kézfejét, ő pedig gyengéden megszorítja, az én kezemet.

****

Két óra elteltével sem változtatok a pózomon, és folyamatosan simogatom a mellettem fekvő lány kezét. Kicsit megnyugvás számomra, hogy Lana arcába kezd vissza térni a szín. Niall sem mozdult meg az óta mióta Lana-t átvitte az ágyra. Két órája a széken ül, és hol Lana-t, hol pedig a folyamatosan csöpögő infúziót szuggerálja. Az utolsó cseppek is eltűnnek, és lefolynak a csövön, és az orvos nem szólva semmit teszi a dolgát. A tűt kihúzza Lana karjából, a zacskót leveszi a fogasról, és kidobja.

·         Hogy van Lana? Lana igaz? – Lan aprót bólint, és megköszörülve a torkát válaszol.

·         Jobban vagyok. Köszönöm doktor úr. – hangja halk, alig hallható, de mégis kivehető minden szó.

·         Lana, itt hagyok pár fejfájás csillapítót, ha esetleg szüksége lenne rá. Azt viszont komolyan mondtam, hogy amint haza érnek, keresse fel az orvosát és mondjon el mindent, ami történt, és ő tudni fogja, hogy mire lesz szüksége. Arra számítson, hogy ameddig nem pótolják az elvesztett vért, nem lesz túl jó a közérzete, és nem fogja jól érezni magát.

·         Úgy lesz, megígérem. – szelíden mosolyog. Felkelek az ágyból, és kikísérem az orvost az ajtóig. Még utoljára elmondja, hogy Lana próbáljon meg sokat pihenni majd megköszönök neki mindent, és jó éjszakát kívánva becsukom az ajtót. Niall eközben már az ágy szélénél térdel és próbál némi életet lehelni Lana-ba. Úgy látszik sikerül neki, hisz Lana arcán apró mosoly terül szét.

·         A Niall féle buta viccek ellen nem lehet mit tenni. – megborzolom szőke hajú barátom haját, ő pedig sértődötten rántja el a fejét.

·         Nekem legalább van humorom veled ellentétben.

·         Ez kikérem magamnak, én igenis vicces vagyok.

·         Persze, a színpadon. Mikor akkor taknyolsz, hogy csoda, hogy még nem tört el semmid. Na, akkor vicces vagy. – Niall halálosan komoly arccal intézi felém a szavakat, és én kezdem el hinni, hogy mind ezt komolyan is gondolja, de a végére elröhögi magát, ezzel Lana arcára egy újabb mosolyt csalva.

·         Fogd be Horan!

·         Tudod Lana, akkor mindig a vezetéknevemen szólít, ha igazam van.

·         Ez nem igaz! – ellenkezek.

·         Nem? Szerintem három év alatt sikerült ezt kitapasztalnom Styles. – nem tudok vissza vágni, így csak fintorgok rá egyet, és ő ugyan ezt teszi.

·         Jaj, fiúk elég! Olyanok vagytok, mint a gyerekek. – Lana nevetve tornázza feljebb magát.

·         Ezért szeretsz minket. – Niall óvatosan megpöccinti Lana orrát.

·         Ez így van.

·         Hogy vagy? – kérdezem.

·         Jobban, mint két órával ezelőtt voltam. – Lana maga elé bámul, látszik mondani, szeretne valamit, de hezitál, végül felemeli fejét, és rá néz Niall-re. – Niall erről Valery-nek nem kéne tudnia.  

·         Miért akarsz mindent eltitkolni előle?

·         Nem mindent, csak ezt. Nem akarom elrontani az itt töltött időtöket. Ha ezt most elmondod neki, akkor anyáskodni akar majd felettem, én nem azért van itt, hogy engem ápoljon, és felügyeljen, hanem hogy veled legyen. – elhúzza a száját, és kérlőn néz Niall-re. – A jobb oldalamon ül egy ember, aki szinte biztos, hogy akaratom ellenére is meg fogja tenni ezt Val helyett. Kérlek Niall, nem akarom, hogy zaklatott legyen. Sőt azt sem akarom, hogy erről bármelyik másik fiú tudjon. – sokszor nem értem, hogy Lana-nak ez mire jó, hogy mindent titokban akar tartani, csak azért, hogy ne aggódjunk érte. De késő van, és látom kimerült, nincsen kedvem vele vitatkozni, így amikor megérzem, magamon tekintetét bólintok egyet.

·         Lakat a számon. – Niall feltartja két kezét, de látom, ő sem érti, hogy Lana mit miért csinál. – Viszont, akkor én most megyek. Elég sok ideje elvagyok már csoda, hogy még Val nem ébredt fel.

·         Köszönök mindent, Nialler. – becenevét hallva, Niall mosolyogva megrázza a fejét, és apró puszit ad Lana homlokára.

·         Kösz haver mindent. – nézek fel rá.

·         Jól van már, ne köszöngessetek meg mindent. – bele csap a kezembe, és elindul az ajtó felé. Mielőtt kilépne rajta, még visszafordul, és szigorúan néz Lana-ra. – Pihenj! – Lana mosolyogva feltartja két kezét, majd Niall a folyosóra lép, és becsukja az ajtót. Én felállok, és az időközben magamra kapott pólót, és nadrágot leveszem. Lana eközben lejjebb csúszik, és befészkeli magát a takaró alá hátat fordítva nekem. Bemászok mellé az ágyba, és vele szemben fekszek le. Rá nézek és látom, megviselte az, ami az elmúlt órákban történt. Szomorúan néz rám, és én anélkül, hogy kimondaná, tudom, hogy mi jár a fejében. Fül mögé tűrök egy tincsit, és megrázom a fejem. Tudom, hogy arra gondol, nekem ezt az egészet most nem kellett volna végig néznem, és végig csinálnom vele. Tudom, azt kívánja bár ez az egész akkor történt volna meg, mikor én nem vagyok vele. De ő szerelmem, és az a dolgom, hogy ha baj van, akkor mellette legyek. És ez, ha tetszik neki, ha nem mindig is így lesz.

·         Harry? – halkan szólal meg. Hangja olyan, mintha szégyellné magát, és nagy erők árán mer csak hozzám szólni.

·         Tessék? – szelíden nézek rá, hogy valamelyest enyhítsem zavarát, vagy azt, ami most benne zajlik, akár mi is legyen az.

·         Nem hiszem, hogy most, csak úgy el tudnék aludni. Énekelnél nekem? – egyrészt meglep a kérdése, hiszen eddig soha nem kért tőlem ilyet. Másrészt pedig öröm járja végig a testem, a tudattól, hogy az én hangom hallatán szeretne elaludni. A hátamra fordulok, és biccentek a fejemmel, hogy feküdjön a mellkasomra. Nem mozdul olyan könnyedén, mint máskor, most nehezen megy neki. Elhelyezi fejét a mellkasomon, kezével átöleli derekam.

·         Mit szeretnél hallani? – gyengéden végig simítok frissen mosott haján. Az idő közben megszáradt, természetesen hullámos tincsek könnyedén siklanak ki ujjaim közül. Felnéz rám, és apró szégyenlős mosoly jelenik meg az arcán.

·         A Little Things-et. – felemelem a fejem, és apró csókot adok a szájára. Lana visszahajtja fejét a mellkasomra, én pedig halkan belekezdek a dalba.

****

And all your little things. Az utolsó mondat után, csend telepszik a szobára, csak Lana egyenletes szuszogását hallom. Meg mosolyogtat az orrából jövő halk levegő vételnek a hangja, és az, hogy megnyugvást jelent számára a hangom. A szemem megakad az időközben összefűzött kezünkön. Hüvelykujjammal simogatom bőrét, és elmerülök a gondolataimba . A gondolatokban, amik sokszor maguk alá gyűrnek. Soha, de soha nem mondanám neki, de megrémiszt a hirtelen jött változás, ami a külsején mutatkozik. A bőre egyre fakóbb, a szemei egyre nagyobbnak tűnnek az arcán, és a fekete karikák a szeme alatt, amit az alvás hiány okoz, és a súlyvesztése, igencsak kétségbe ejtő. Félre ne értsetek, nem az zavar, hogy nem olyan élénk a bőre színe, meg nem olyan az alakja, mint amikor megismertem őt. Hanem az, hogy ez jel arra, hogy az állapota elég gyorsan romlik. Visszavonhatatlanul beleszerettem a mellkasomon fekvő lányba, és nem tudom elképzelni, hogy mi lesz velem, ha ő már nem lesz itt nekem. 

Lana

Reggel, mikor felébredek, a fejembe elviselhetetlen fájdalom nyíllal, és ha ez nem lenne elég, szédülök, és határozottan nem vagyok jól. Óvatosan kelek fel Harry fedetlen felsőtestéről, hogy ő nem ébredjen fel. Legalább ő aludjon kettőnk helyett is. Felállok az ágyról, és úgy érzem, hogy azonnal visszaszédülök, de valahogy megtartom magam. Elindulok a pult felé, ami a konyhát helyettesíti, és ott megtalálom a fejfájás csillapítót, amit az orvos hagyott itt. Kiveszek belőle egy szemet, majd a kezembe véve egy poharat, töltök bele vizet és beveszem vele a gyógyszert. Jól esik a hűvös víz, és valamennyire csillapítja a gyomrom émelygését. Mióta itt vagyunk, nem nagyon volt alkalmam körbe nézni a konyhának álcázott helyiségben. Most meg teszem, és áldom a hotelt, amiért találok a szekrényben egy doboz filteres teát. Kiveszek belőle egyet, és megcsinálom magamnak. Mindent a lehető leghalkabban csinálok, hogy Harry véletlenül se keljen fel. Ahogy végzek a teával, és az már egy bögrében gőzölög, belém hasít egy kínzó érzés, és elindulok Harry felé. Csöndben közelebb húzom a fotelt az ágyhoz, és úgy fordítom, hogy szabad kilátásom legyen Harry arcára. Mielőtt leülnék, kezembe veszem a vékony plédet, ami most a földön hever, körbe tekerem magam vele, és a bögrével a kezemben ülök le. Tartom a kezemben a forró italt, de nem iszok belőle. Csak nézem Harry-t, aki alvás közben olyan számomra, mint egy angyal. A szerelem, amit iránta érzek szinte már kínzóan erős. Görcsbe rándul a gyomrom, ahogy visszaemlékszek a tegnapra, vagy a mára, már nem is tudom. Nem kellett volna végig néznie ezt az egészet. Belém égett a tekintet, a sok vér láttán, ami tegnap fogadta. Vajon miért érzek a történtek miatt bűntudatot, szégyent? Talán azért, mert nem kellene ilyen estéket végig csinálnia velem? Ehelyett inkább ki kéne aludnia magát, és másnap úgy felkelni, hogy azon kívül, hogy a rajongók nem e ölik meg a szeretettükkel, ne legyen más problémája! Lehet, hogy még időben el kéne még engednem őt? A gondolatra, könny gyűlik a szemembe és rájövök, hogy ez egy totál elcseszett gondolat. Időben? Már rég átléptem azt az időkorlátot, amikor még el tudtam volna engedni. De meg kellene tennem. Kellene. De nem megy. Nem megy, mert már az boldogsággal tölti el szívemet, ahogyan itt fekszik, és alszik. Ahogyan beszívja a levegőt, és erős mellkasa megemelkedik, majd mikor kifújja, az visszaereszkedik, és enni való hang jön ki az orrán. Nem tudom elengedni, mert ő már a részem lett. Része lett az életemnek a haja, a gödröcskék, amik akkor jelennek meg mikor mosolyog. A szeme csillogása, mikor boldog, és mikor rám néz. A nevetésének hangja, a borzalmas vezetési tudása, de mind ezek előtt az önzetlensége, és határtalan szeretete. Az együtt érzése, a biztonság érzése, és a szerelem, amit kapok tőle. Mind ezt el kéne tudnom engedni, az ő érdekében, de talán most az egyszer önző vagyok, mert nem teszem meg. Még. De mind ezek ellenére, patakokban folynak a könnyeim, az emléktől, ahogyan a véres törölközőt a kezében fogta. Mindezek miatt, olyan súly nehezedik a lelkemre, ami elviselhetetlen fájdalmat okoz. Nem veszem észre, hogy egyre hangosabban szipogok, és kapkodom a levegőt, aminek következtében Harry felébred. Amikor elveszem a szemem elől a kezem, Harry aggódó tekintetével találom szembe magam. Nézem egy ideig arcát és minden gondolatom újra felszínre jön, majd valahonnan nagyon mélyről keserves zokogás tör ki belőlem.  Csak lehajtom a fejem, és hallom, ahogy Harry gyors mozdulatokkal ki kel az ágyból. Kiveszi a kezemből a bögrét, és kérdés nélkül a két lábam alá nyúl, és kiemel a fotelból. Olyan könnyű vagyok már, hogy szinte erőfeszítésébe sem kerül, az hogy az ágyra üljön velem, és úgy tartson, mint egy pár grammos új szülöttet. Mint egy apró csöppség, összekuporodok a karjaiban, szorosan köré fonom a kezeimet, és sírok. Keservesen sírok. Harry nyakam köré fonja a karját, és úgy húz magához, szabad kezével, pedig az arcomat simogatja, és törli le a kövér könnyeket.

·         Kicsim, nyugodj meg.

·         Harry. – szipogom a nevét. – Menjünk haza. – felnézek rá, és ő aprót bólint.

****

Két nap telt el, azóta, hogy visszajöttünk Angliába. Egy napja annak, hogy utoljára beszéltem Harry-vel. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de egyszerűen nem tudok a szemébe nézni, még annak ellenére sem, hogy egy órán keresztül, vigasztalt a karjai közt a hotel szobában, és bizonygatott arról, hogy nem változott benne semmi, és nincsen mit szégyellnem. Bár csak egy nap, de egy egész örökké valóságnak tűnnek az elmúlt órák, amiket nélküle töltöttem, bezárva a szobámba, az ágyamban, a takaró alatt. Percre pontosan két óránkét hív, de nem veszem fel. Az utolsó próbálkozása után kapok tőle egy sms-t, amiben leírja, tudja, hogy most ezt miért csinálom. A sírás újra rám tőt, mikor arra kér, ne taszítsam el őt magamtól, és hogy érzi, nem tudom egyhamar túltenni magam ezen az egészen, de szeretne segíteni. És az utolsó mondat az, ami megadja a löketet a sírásnak ami, nem fog egy hamar elmúlni. A mondat: Az utolsó lélegzetemig szeretni foglak!

A hideg víz jól esően hat a felhevült arcbőrömnek. A tükör előtt állok, és megrémiszt a tükörképem. A szemem vörös, és ég a sok sírástól, karikák lógnak a szemem alatt. Mondjuk, ki szörnyen nézek ki. Farkasszemet nézek saját magammal, és eszembe jut Harry. Görcsbe rándul a gyomrom, a gondolatra, hogy lehet, hogy haragszik rám, és amikor legközelebb találkozni akar velem, az csak azért lesz, hogy közölje velem; elege van belőlem. Tudom, hogy tudja, miért nem akarok találkozni vele, de nem biztos, hogy megértő lesz. Nem biztos, hisz a hívásaira sem válaszoltam eddig, és arra gyönyörű sms-re sem, ami miatt, bőgtem, mint egy óvodás, akinek megráncigálták a haját, vagy elvették a csokiját. Vagy inkább nevezzük hisztinek. Bennem van az akarat, hogy most azonnal összekapjam magam, és kocsiba ülve elhajtsak Harry-hez, de egyszerűen nem merek. Hogy miért? Szégyellem magam. Bár, tudom, nem kellene, hiszen Harry nem egyszer elismételte, de nem segít. Zavar, hogy végig kellett ezt néznie, pedig ha mellettem marad, akkor lesz rosszabb is.

·         Mekkora egy hülye vagy te Lana Anderson. – beszélek a saját tükörképemhez. Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni magam. Kisebb nagyobb sikerrel, de megnyugszom. Kijövök a fürdőből, amikor megszólal a csengő. Remegő gyomorral, indulok el az ajtó felé, és mielőtt kinyitnám, csak állok előtte. Úgy viselkedek, mint akit üldöznek, és nem mer ajtót nyitni. – Na, jó elég. – határozom el magam, és mielőtt meggondolnám magam egy határozott mozdulattal kinyitom az ajtót. Amikor meglátom az előttem álló szőke barátomat, a lelkiismeretemnek még nagyobb löketet adva, megnyugszom, hogy nem Harry van itt.

·         Niall! – magam sem tudom, hogy miért, de szorosan magamhoz ölelem, és nem engedem el addig, amíg Niall nem adja a tudtomra, hogy nem jut oxigénhez.

·         Lana, én is nagyon örülök, hogy látlak, de még túl fiatal vagyok a halálhoz. – elfúló hangon beszél hozzám, én pedig nevetve engedem el.

·         Ne haragudj. – bocsánatkérően nézek rá.

·         Hú! Semmi gond. Jó érzés, hogy így örülsz nekem. – mosolyog rám. Megpillantok a kezében egy hatalmas nagy tokot, és tudom, hogy mi van benne.

·         Az minek? – mutatok a tok felé.

·         Elmondom, ha végre bemehetek. Kezd erősebb lenni a szél.

·         Oh, ne haragudj. Gyere be Nieller. – becsukom magunk mögött az ajtót, és megvárom míg Niall leveszi a cipőjét, és kabátját.

·         Kérsz egy teát?

·         Jól esne egy jó forró ital.

·         Akkor gyere. - bemegyünk a konyhába, ahol Niall otthonosan helyet foglal a pultnál található széken.

·         Hogy vagy Lana?

·         Őszintén? – nézek hátra a vállam fölött. Niall aprót bólint. – Pocsékul vagyok.

·         Látszik rajtad. – elé rakom a gőzölgő teát, és rántok egyet a vállamon.

·         Harry küldött? – a lényegre térek, mert van egy olyan érzésem, hogy hiába szoros a kapcsolatom Nial-el, de most nem önszántából jött.

·         Nem. Egyáltalában nem ő küldött. Magamtól jöttem. – sokat mondóan nézek rá. – Ne nézz így rám, ez az igazság. – belekortyol az italba, majd gyorsan vissza is köpi.

·         Ennyire rossz?

·         Nem, csak baromi meleg. – nevet fel kínosan.

·         Niall! Hogy van? – tudja, hogy kiről beszélek. Niall leteszi az asztalra a bögrét, majd a pulton összekulcsolja két kezét, és rám néz.

·         Nem jól. Sőt baromi rosszul van. Hiányzol neki Lana, és nem érti, hogy miért nem engeded, hogy itt legyen veled. A végére, már próbálta saját magával elhitetni, hogy ő csinált valamit. És ha én vagyok ott, akkor ez sikerül is.

·         De hisz ő nem tehet semmiről. Jaj, Niall nem tudom, mit csináljak. – sóhajtok fel, és én is leülök a pulthoz.

·         Ezért vagyok itt, hogy segítsek neked. – felnézek rá, és a meleg mosolya nyugtatóan hat rám.

·         És mégis hogy?

·         Nem is sejted? – kérdőn nézek rá, ő pedig a válla fölött néz a gitár irányába, nekem pedig leesik. A felismerés kiül az arcomra. – Dalt fogunk írni. Amit gitár kísérettel el is fogunk énekelni. Ennél jobb gyógyír nem létezik. És nincsen olyan bánat, amit ne enyhítene.

·         Niall…

·         Nem Lana, most szépen kiírod magadból, amit úgy érzel, hogy ki kell írnod. Úgy halottam remek hangod van. Kíváncsi vagyok. Úgy hogy emeld meg a popsidat, és hozd le azt a gitárt, amiről Harry áradozott nekem. Hadd lássam. – olyan komolyan néz rám, és beszél velem, hogy nem ellenkezem. Felmegyek az emeletre, és a szekrényből kiveszem a gitárt. Mikor visszamegyek a konyhába, Niall az utolsó kortyot issza ki a bőgréből, és mikor meglátja, a gitárom majdnem félre nyel.

·         Jesszusom! Jól vagy? – közelebb lépek hozzá, és egy kicsit megütögetem a hátát.

·         Tudod te, milyen kincset tartasz a kezedbe? – hitetlenkedve néz rám, nekem pedig nevetnem kell az arc kifejezésén.

·         Nem Niall, nem tudom. Nem értek ezekhez. És mielőtt belekezdenél, inkább gyere, nehéz dolgod lesz velem.

·         Miért? – elindulok a nappaliba, Niall pedig elmegy a gitárjáért, és azzal együtt ül le velem szembe a kapaéra.

·         Mert, még sohasem gitároztam. – mosolygok rá.

·         Hát.. Valóban nem lesz egyszerű, szóval kezdjünk neki.

****

Egy óra megy el azzal, hogy Niall megtanítsa nekem az alapokat, és én magam is meglepődök, milyen gyorsan tanulom meg, és hogy mennyire fogékony vagyok a zene e műfajára. Niall-en egyszer kétszer eluralkodik a zene hatalma, és elkezd gitározni. Remekül játszik ezen a hangszeren, és hogy ezt így, itt ülve hallgathatom, leírhatatlan érzés.

·         Azt hittem nehezebben fog menni, de meglepően gyorsan tanulsz.

·         Mi a következő lépés?

·         Dalt fogunk, vagyis inkább fogsz írni. Én csak a zenei alapot alkotom meg hozzá és tanítom meg neked. Így még egy pontot kilehet húzni a listádról. – az arckifejezésem inkább hasonlít egy olyanéra, akinek szörnyű fájdalmai vannak, mint egy olyanra, akinek van most bármi ötlete is egy dalhoz, de a mondat második fele, a szívemet melengeti.

·         Örülök, hogy viccesnek találod. Niall, én ehhez nem értek.

·         Lana! Ne hazudj nekem. Hallottam Harry-től, hogy milyen dalokat írtál. – bosszúsan néz rám, én pedig elszégyellem magam.

·         De, most nem tudom, hogyan kezdhetnék neki. Nem vagyok jó passzban. A fejem tele van mindennel, vagyis..

·         Vagyis?

·         Inkább egy valakivel. – lehajtom a fejem, és nadrágomat kezdem el piszkálni.

·         Ilyenkor a legjobb dalt írni Lan. Azt a sok gondolatot, ami a fejedbe kavarog, vesd papírra. Ürítsd ki az elméd, és alkoss mondatokat azokból a zavaró gondolatokból. Szóval, akkor az már meg van, hogy ki lesz a dalod ihletője. Igaz? – szégyenlős mosolyra húzom a szám, és Niall is elmosolyodik. – Akkor nem kell semmi mást tenned, mint rá gondolsz, és írsz. – Niall szavai erőt adnak, és magamhoz veszem az időközben előkészített papírt és tollat.

****

Újabb két óra telik el. Niall-lel szinte azonnal egymásra hangolódunk. Ahogyan késznek nyilvánítom az első versszakot, ő miután átolvasta, azonnal neki kezdett a zene alaphoz, amit most a gitár szolgáltat. Niall segítő szavai meglepően jól hatnak rám, és sokkal könnyebben megy az írás. Sokszor mosoly kúszik az arcomra, mikor Harry-re gondolok, és olyan mondatokat vetek a papírra, amin én magam is csodálkozok. Amikor végzek az egész dallal, Niall-en a sor, hogy tökéletesítse. Ahogy elhangzanak az utolsó akkordok, megkönnyebbülök. Megmagyarázhatatlan nyugodtság száll meg. A következő órában, Niall megtanítja nekem dal akkordjait, és a végére, együtt játsszuk el a dalt, ami talán életem egyik legjobbja lett. A cím magáért beszél, és aki ismer, tudja, hogy a Heart by heart csak is róla szól.  

Harry

Az ablakból nézem, ahogyan a szőke hajú barátom, kitolat a feljáróról, majd rálépve a gázra, elhajt. Niall azzal a mondattal hagyott itt engem, hogy: Majd én megoldok mindent. Tudom a szándék, és az igyekezete a fontos, amit én értékelek is, de nem neki kéne megoldani ezt az egész helyzetet, ami most fenn áll. Nekem kellene Lana-hoz elmennem, és személyesen is elmondani neki sokadára, hogy mellette állok. Vagy talán most rajta lenne a sor? Nem tudom. Össze vagyok zavarodva, nem értem Lana miért taszít el magától. Hisz, ő nem tehet róla, hogy beteg lett. Nem tehet arról, hogy már egy kis vágás is, ekkora problémát jelenet az ő számára. Nem tudom, hogyan értessem meg vele, hogy előttem ne szégyellje a betegsége tüneteit. Meg ígértem neki, hogy vigyázok rá, még a kapcsolatunk elején. De most még sem hagyja, hogy vele legyek. A gondolatok szinte már kicsordulnak az fejemből, és csak még lehangoltabb állapotba kerülök, miközben a teraszajtó ablakán keresztül nézem, ahogyan Londont ismét elárasztja az eső. A turnénak vége, most pihenünk, és így, hogy Lana nem akar velem találkozni, nem tudom magam mivel lefoglalni. Ebben a nagyházban nélküle, én csak egy apró porszem vagyok. Próbálom összeszedni magam, és élni az átlagos emberek életét, akik a tévé előtt poshadnak, mikor nem kell dolgozniuk. Kiválasztok magamnak két olyan filmet, amiben viszonylag kevés a romantika. Beteszem az egyiket és elindítom. Nagykorúság ide vagy oda, kimegyek a konyhába és csinálok magamnak, egy hatalmas bögre, forró kakaót. A zene után ez a másik, ami enyhíteni tudja a bánatom. A bizalmam a fájdalom enyhítése iránt azonnal elszáll, mikor eszembe jut, hogy az elmúlt két hónapban Lana csinálta meg ezt nekem. Csak az ő kakaója ér fel anyáéhoz. A srácok is sokszor csináltak már, de közülük csak Liam kakaója az elfogadható. Egyre jobban magam alá kerülök.

****

A második film utolsó percei telnek, és én semmivel sem vagyok jobban. Aludni sem tudok, mert ha elalszok, azonnal ő jelenik meg álmomban. Két napja nem láttam, és komolyan mondom, sírni tudnék az érzéstől, amit kivált belőlem a hiánya. Hiányzik, hogy hozzám bújjon, hiányzik, hogy hosszú haja beterítse a mellkasomat, hiányzik a keze, a szája, mindene. Ő hiányzik. Mérgesen állok fel a kanapéról, és kikapcsolom zajforrást, és levágom a kanapára a távirányítót. A konyhába megyek, hogy megtartsam az angolok hű szokását, és csinálok magamnak egy nyugtató teát, mert érzem, újra kezd fel forrni bennem a harag. Csapkodva rakom össze magamnak az italt, a bögrét olyan hangosan rakom le a pultra, hogy csoda hogy nem törik össze. Unottan, és ingerülten mártogatom a filtert a forró vízbe. Nem rakok bele semmit, se cukrot, se citromot, se tejet, hadd hasson minél hamarabb. Az első korty azonnal összehúzza az arcomat, és így, hogy nincsen benne semmi, elkap a hányinger. Lerakom a pultra a bögrét, és ingerülten vakarom meg a fejem. Oda kintről ismerős hangokat hallok. A kapu nyílik, és hallom, ahogy egy autó elindul. A kapura néző ablakhoz sétálok, és kinézek rajta. Az autót meglátva, a szívem a torkomban kezd dobogni, és nevetséges vigyor ül az arcomra. Látom, ahogyan lassan megáll a garázs előtt, és kiszáll a gitárjával együtt. Haja laza hullámokban omlik a vállára, vékony lábait csőnadrágba bújtatta, és hideg miatt, most egy egyszerű, de mégis hozzá illő pulcsit vett fel. Elindul az ajtó felé, és látom, hogy arcán épp, hogy csak enyhe smink van. Mielőtt az ajtóhoz érne, összeszedem magam, és kinyitom az ajtót. Meglát, majd megáll előttem. Lehajtja a fejét, érzem, hogy zavarban van. Álla alá nyúlok, és szépen lassan felemelem a fejét. Nem tudom elmondani, az érzést, amit gyönyörű barnai szemei keltenek bennem. Halványan rá mosolygok, és megsimogatom az arcát. Ő belehajtja arcát a tenyerembe, és szinte fizikai nyugodtság száll meg, amiért ismét érezhetem selymes bőrét.

·         La.. – nem tudok megszólalni, mert Lana a tarkómnál fogva húz magához, és mohón csókol meg. Én a derekánál fogva húzom magamhoz még közelebb, és csak falom az ajkait. Két nap hiánya van benne ebben a csókban, és érzem Lana is most próbálja bepótolni az elmúlt 48 órát.

·         Sajnálom, sajnálom, annyira sajnálom Harry. – bocsánat kérés tömkelegébe kezd bele, mikor elhúzódik tőlem. – Szeretlek. – az, ahogyan rám néz, elfeledtet velem mindent, és már csak az számít, hogy itt van, és újra magam mellett tudhatom.

·         A gitárt miért hoztad magaddal? – elveszem tőle a hangszert, és arrébb állok, hogy Lana be tudjon menni a házba. Nem válaszol mindaddig, amíg be nem csukom az ajtót.

·          Segítni fog nekem abban, hogy elmondjam, mit érzek irántad. – meglepettség ül ki az arcomra, ő pedig szégyenlősen elmosolyodik. Ahelyett, hogy a meglepett, és értetlen arcomat nézné, tovább leveszi a cipőjét, és kiveszi a kezemből a gitárját.

·         Gyere. – felém nyújtja a kezét, és a kanapé felé biccent a fejével. Leülök a kanapéra, és Lana is mellém ül. Nem szólok, csak nézek, ahogy kiveszi a gitárját, és elhelyezi a lábán. – Írtam rólad egy dalt. A most következő néhány percben, eléneklem neked mind azt, amit irántad érzek. És remélem a dal után, megbocsájtasz nekem, hogy így viselkedtem.

·         Lana.

·         Kérlek, most még ne mondj semmit. Annyit még tudnod kell, hogy a zenei alapot Niall írta. – eszembe jut, ahogyan néhány órával ezelőtt elment tőlem, és most itt ül velem szemben az a lány, aki az életet jelenti nekem, és egy dalt fog elénekelni, ami rólam szól. Niall, te tudsz valamit. Rá mosolygok, ő pedig elhelyezi ujjait a húrokon, majd vesz egy hatalmas nagy levegőt, és belekezd. – A dal címe: Heart by heart (szerk. megjelenítés: miközben elolvassátok a dalszöveget kattintsatok a linkre, és hallgassátok közben a daltJ)

When your soul finds the soul it was waiting for

(Amikor a lelked megtalálja azt a lelket, amire várt)

When someone walks into your heart through an open door

(Amikor valaki besétál az életedbe egy nyitott ajtón keresztül)

When your hand finds the hand it was meant to hold

(Amikor a kezed megtalálja azt a kezet, amit fognia kell)

Don't let go

(Ne engedd el!)

Someone comes into your world

(Valaki belép a világodba)

Suddenly your world has changed forever

(Hirtelen az egész világod megváltozik)

 No there's no one else's eyes

( Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

( Bele láthat a bensőmbe)

No one else's arms can lift

(Senki más karja nem emelhet)

Lift me up so high

( Engem ilyen magasra)

Your love lifts me out of time

(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)

And you know my heart by heart           

( És teljesen ismered a szívemet)

When you're one with the one you were meant to be find

( Amikor egy vagy azzal, akinek megkellett találnia)

Everything falls in place, all the stars align

( Minden a helyére kerül, a csillagok sorban állnak)

When you're touched by the cloud that has touched your soul

(Amikor megérint a felhő, amit megérintette a lelkedet)

Don't let go

(Ne engedd el)

Someone comes into your life

(Valaki belép az életedbe)

It's like they've been in your life forever

(Olyan, mintha mindig is benne lett volna)

No there's no one else's eyes

( Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

( Bele láthat a bensőmbe)

No one else's arms can lift

(Senki más karja nem emelhet)

Lift me up so high

( Engem ilyen magasra)

Your love lifts me out of time

(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)

And you know my heart by heart         

( És teljesen ismered a szívemet)

So now we've found our way to find each other

( Már megtaláltuk az utat, hogy megtaláljuk egymást)

So now I found my way, to you

(Úgyhogy meg van az út hozzád)

No there's no one else's eyes

(Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

(Bele láthat a bensőmbe)

No there's no one else's eyes

( Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

( Bele láthat a bensőmbe)

No one else's arms can lift

(Senki más karja nem emelhet)

Lift me up so high

( Engem ilyen magasra)

Your love lifts me out of time

(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)

And you know my heart by heart         

( És teljesen ismered a szívemet)

And you know my heart by heart

( És teljesen ismered a szívemet)

And you know my heart by heart

( És teljesen ismered a szívemet)

And you know my heart by heart

Lana teljesen beleéli magát a dalba, és mindvégig a szemembe néz, hogy érezzem, csak nekem énekel. A hang ami Lana-ban lakozik, letaglóz, és csak akkor veszek levegőt, mikor már nagyon muszáj. Hangja teljesen átjárja a testem, és a dalszöveg miatt, pedig érzem, ha nem fogom vissza magam, fiú létemre elsírom magam. Az utolsó mondat után lerakja maga mellé a gitárt, és ölében összekulcsolja két kezét, és rám nézve vár, hogy végre megszólaljak. Hitetlenkedve, mosollyal az arcomon megrázom a fejem, és ahogy ő kint az ajtó előtt tette, úgy én is minden szó nélkül magamhoz húzom, és megcsókolom.