Sziasztok!

Sajnos ma nem érkezik új rész, mert Tami gépe elromlott. :(  Mindketten nagyon sajnáljuk, próbáltunk megoldást találni, de nem igazán sikerült. Legkésőbb keddig viszont felkerül, jövőhéten csütörtökön pedig én hozok új részt.
Ne haragudjatok, minket is váratlanul ért ez az egész, és nem kis felfordulást okozott.
Addig legyetek jók. ;)

xx Luca

15. rész- You can count on me..



Sziasztok!

Nagyon sajnálom, de úgy látszik, én nem fogom tudni ennél sokkal hamarabb hozni a részeket. Tudom, hogy nem kifogás a suli, de idén érettségizek, megpróbálok mindenhol helytállni. Na de a lényeg, hogy elkészült, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok mindenki véleményére. Nagyon örülünk Tamival, hogy egyre több 'tetszik'-et kapunk, és nem sértődünk meg a kommentek láttán sem! :)
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást :))

xx Luca

" Love is when you don't know what to do, but you know who do you want to do it with." (Szerelem az, mikor nem tudod mit kell tenned, de tudod, hogy kivel.)

Harry

Még mindig nem hiszem el, hogy Lana nem küldött el. A legjobb, amire számítottam, hogy nem pofoz fel, és vágja rám az ajtót, hanem egyszerűen csak nem enged be, és anélkül,hogy a szemébe nézhetnék, elküld. Ehelyett itt tarthatom a karjaimban, boldog és szeret. Talán ez az, ami a legnagyobb örömöt jelenti számomra: szeret. Kimondhatatlan, hihetetlen és felfoghatatlan. Ahogy rám néz, látom a szemében a fátyolos csillogást, azt, amire mindig is vágytam, hogy láthassam egy lány szemében. Nem tudom, hogy történt meg, de a mi szerelmünk olyan gyorsan nőtte ki magát, és ez alatt a rövid idő alatt olyan erőssé vált, hogy már elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is véget érjen. Nem akarom, hogy ez is csak egy legyen, a fiatalkori kapcsolataim közül, azt akarom, hogy Ő legyen az a bizonyos lány számomra, semmi több, csak a mindenem.

Minden szerelmes pillanatnak egyszer eljön a vége, és el kell engednünk egymást, mert határozott léptekkel lépcsőzik fel valaki a teraszra. A hangra szétrebbenünk a kanapén, Lana kíváncsi tekintettel néz a bejárati ajtó felé. Kulcszörgés, hangos nevetés: bizonyára Lana anyukája és Jamie lesznek. Úrrá lesz rajtam valami különös érzés, a gyomrom összeszűkül. Hiába találkoztam már Lana családjával, egyiket sem nevezhetnénk hagyományos bemutatkozásnak, bár csodálkoznék, ha bármi a megszokott módon történne velünk. Nem vagyunk az a fajta pár, akiknek egyszerű, normális élete lehet, és már csak a személyiségünkből és a viselkedésünkből kiindulva, mi sosem leszünk egy átlagos pár, mi mindig rendhagyó módon fogjuk megoldani a problémákat, legyenek azok teljesen hétköznapiak, esetleg nagyobbak.

• Oh, sziasztok- Lana anyukája egy kicsit mintha meg lenne lepve, amiért itt talál. Gondolom utolsó információi szerint faképnél hagytam a halálos beteg lányát. Ettől egyáltalán nem érzem magam jobban, sőt. Jamie tekintete köztem és a húga közt cikázik, végül kisvártatva megszólal.
• Sziasztok. Harry, hogy vagy? Rég láttunk erre- most rajtam a sor, hogy értetlenül álljak a történtek előtt, elfogadom a felém nyújtott kart, és kezet fogok Jamie-vel. Furcsa érzés, és azt hiszem, ez nem egy haragtartó család.
• Hello Jamie, jól, most már- egyre kevésbé érzem magam rosszul a történet miatt ebben a szituációban, és örülök, hogy ilyen pozitívan állnak hozzá ahhoz, hogy Lana mellett vagyok- Üdv, Mrs Anderson.
• Harry, tegezz csak nyugodtan- az idegességemet nem sikerült még teljesen legyűrnöm, de amint Lana anyukája előttem terem, mintha elvágták volna, elfelejtek izgulni. Kellemes az ölelése, csupa szív nő. Barátságosan a fülembe suttog néhány szót, hogy más ne hallhassa, bár ha jól veszem észre, Lana épp Jamie hátán csimpaszkodik, hogy le tudjon venni valamit az egyik felső polcról.- Különben sem vagyok már Mrs Anderson, kérlek, hívj Delia-nak. Örülök, hogy itt vagy. Remélem tudod, mire értem.

Természetesen tisztában vagyok azzal, mire gondol, és nem tudom elrejteni a boldogságomat.

• Én is nagyon örülök. Tudom, persze- keserű szájízzel, de folytatom. Magabiztosnak és határozottnak kell tűnnöm, mert tényleg komolyan gondolom mindezt- és itt is maradok. Remélem sokáig, mondjuk úgy, örökre.

Delia hálás pillantásai mindent elárulnak az érzelmeiről. Ezt biztosan tőle örökölte Lana, az ő arca is árulkodó, nehezen rejti el, ha valami határozott reakciót vált ki belőle. A konyhapultról elvesz néhány apró tálat, benne vendégvárókkal, és elhelyezi szép sorba a dohányzóasztalon, ami előtt ülünk.

• Hozhatok esetleg egy teát, vagy inni valamit?- Delia kedvessége határtalan, tényleg nem értem, miért viselkednek így velem, ettől a jóindulattól mintha kicsit zavarba esnék. Nem igazán tudom, mit is kéne mondanom, ezekkel az apró gesztusokkal próbálja fenntartani a beszélgetést, amihez alig van néhány szavam.
• Hát..köszönöm, nem.
• Harry ne legyél ilyen félénk. Kérsz vagy nem?- vidám hangjára én is elmosolyodok, és bátortalan bólintásom után néhány perccel, megjelenik egy tálcával, rajta néhány bögre, tea, tej, cukor, minden, ami kell. Lana és Jamie is csatlakoznak hozzánk újra, immáron nevetéstől kipirult arccal.

Teljesen elvarázsol ez a család, annyira boldognak tűnnek, egy külső szemlélő meg nem mondaná, mennyi bonyodalom van az életükben, és mennyit küzdenek nap, mint nap a gondolattal, hogy egyszer talán a legfiatalabb családtag elhagyja őket. Megpróbálok erre nem gondolni, és a sötét gondolatokat és képzelgéseket elhessegetni, ennek nincs itt az ideje. Ennek sosincs megfelelő pillanata, mert ezek csak víziók. Lana életben fog maradni, én legalábbis mindent megteszek majd ezért.

Egy kéz hullik az ölembe, és anélkül, hogy felnéznék, mosolyogva veszem a kezeim közé. Nem tudom még mindig szavakba foglalni, milyen itt ülni vele, legszívesebben kiordítanám az ablakon, mennyire boldog vagyok és hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere.

• Mondd, Harry, mennyi ideig leszel még a városban?- Delia rosszalló pillantásokat vet fia felé, aki értetlenül áll anyja reakciója előtt.
• Most egy ideig biztosan maradunk, de hamarosan el kell utaznunk- kevésbé érzem Jamie felől a szimpátiát, a válaszom pedig csak hab a tortán.
• Oh, anyám, ennyi helyet meg sem lehet jegyezni- Delia valamivel közvetlenebb, legalábbis fiával ellentétben nem néz rám kétkedően. Jamie a fejembe akar látni, de ha sikerülne neki, akkor is csak a szerelemmel telt gondolataimat találná. Nem akarom még itt hagyni Lana-t, de hát néhány nap az egész, onnantól kezdve bármikor mellette lehetek.
• Hamarosan?- látszólag Lana sem rajong Jamie kérdéseiért, de engem nem zavar, egyszerűen azt érzem, hogy el akarja lehetetleníteni minden próbálkozásomat, hogy meg tudjam nekik mutatni, tényleg szeretem Lana-t és mellette állok. Minden kedvességem és nyugalmam bevetem, és próbálok nem pofára esni Jamie előtt.
• Igen, de nem maradunk sokáig, Japánban csak 2 napot töltünk. Miután hazajövünk, legalább 2-3 hónapos kikapcsolódás veszi kezdetét- kezemmel végigsimítok Lana karján, és mélyen belenézek barna íriszeibe. Néhány pillanatra elveszünk egymás tekintetében, csak nézünk egymásra, miközben kezeinket összefonjuk és nem engedjük el. Delia halk kuncogását is csak utólag fogom fel, Lana halkan nevetve indul el a konyhába, hogy bevegye a gyógyszerét, anyja pedig követi őt a tálcával. Kettesben maradunk Jamie-vel, ami nem sok nyugalmat okoz nekem, annak ellenére, hogy nincs szándékában fellógatni a tetteim miatt, mégis érzek valami különös ellenállást velem szemben.
• Szóval...- habozik, előredől és a térdeire támaszkodik. Érdeklődve nézek rá, fogalmam sincs, mit akar kérdezni, de elszántan és magabiztosan folytatja- Figyelj, Harry. Nem kételkedek én a szavadban, de egy valamit tudnod kell. Lana az egyetlen testvérem, és mi hárman csak egymásra számíthatunk. Ha nem vagy biztos abban, hogy tudod folytatni így is mellette, akkor még most szállj ki az életéből. Nem akarom, hogy később, amikor már..érted, amikor már nem lesz ilyen jól, akkor dönts úgy, nem bírod tovább.
• Mellette fogok maradni- ennél többet nem igazán merek mondani, mert látom rajta, hogy még nem fejezte be.
• Nehezen, de sikerült megbizonyosodnom arról, hogy a húgom hajthatatlan a betegségével kapcsolatban. Azt nem mondom, hogy elfogadom, mert arra képtelen lennék, de tudnod kell, hogy nem lesz mindig ilyen jól. Mindent megpróbáltam már, hogy rávegyem az orvosi kezelésre, de a gyógyszereken kívül nem hajlandó semmit sem tenni a gyógyulásáért. Ha ezt nem tudod tiszteletben tartani, akkor tényleg jobb, ha még most kilépsz az életéből, mert most még talán fel tudná dolgozni. Később ez már lehetetlen lesz. Gondold át.- elszomorító, hogy így kell beszélnie a testvéréről. Jamie megtört, és a hangjában van valami, ami még mindig ahhoz akar ragaszkodni, hogy Lana-nak semmi baja sem lesz, és meg fog gyógyulni.
• Hinned kell nekem- tartom a szemkontaktust és megpróbálunk úgy beszélgetni, hogy az a konyhába ne hallatszódjon át. Lana és Delia vidáman pakolásznak valamit, miután előkerülnek a gyógyszerek.- Mikor megtudtam, hogy van ez a betegsége, én, őszintén szólva, bepánikoltam. Nem akartam elfogadni a tényt, hogy egyszer eljön az az idő, amikor nem lesz ilyen vidám, nem lesz őszinte minden mosolya, és talán külsőleg is sokat fog változni. Nem taszított a gondolat, csak megfélemlített. Miután közöltem, hogy nekem mennem kell, és anélkül, hogy személyesen elköszöntem volna tőle repülőre szálltam, és elmenekültem a világ másik végébe, sokat gondolkoztam. Önzőnek és hálátlannak éreztem magam, amiért képes voltam a szerelmemet ilyen helyzetbe hozni, és legszívesebben felpofoztam volna magam és visszafutottam volna hozzá, de ez akkor sajnos lehetetlen volt. Mikor eljöttem ide hozzá, nem is reménykedtem abban, hogy valaha elfelejti nekem ezt a ballépésemet. Nem tudnék lemondani róla, egyszerűen képtelen lennék nélküle élni. Tudom, ez furán hangzik, mert még csak alig több, mint egy hónapja láttam őt először, de tudom, hogy ez nem egy futó kaland lesz, mert... Jamie, én szerelmes vagyok a húgodba. Nem tudom, hogyan és miként történt meg, de így van. Nem tudok, és nem is akarok tenni ellene semmit. Támogatni fogom, és ha nem is fogadom el minden döntését ezzel kapcsolatban, igyekezni fogok, hogy a világ legboldogabb lányává tegyem, kerüljön bármibe is. És most nem csak a pénzről beszélek. Láttam a listáját. Ha mással nem is tudok neki segíteni, de megpróbálom az álmait valóra váltani.
• Ennek örülök- megkönnyebbülten ülünk egymással szemben. Még sosem mondtam így ki ezeket a dolgokat. A gondolataim természetesen valami ilyesmi körül forogtak, de sokkal jobban érzem magam attól, hogy volt alkalmam ezt elmondani valakinek. Valakinek, aki közel áll Lana-hoz, meg akarja őt óvni, ha kell tőlem is, de most bebizonyíthatom, hogy tényleg ezt akarom. Szeretnem Lana-t, és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte. Bármit, ami az ő érdekeit szolgálja.
• Egyébként..- nem tudom, jó ötlet-e ezt megkérdezni, de egy próbát teszek, biztosan kevés ember kíváncsi erre a dologra- te hogy vagy? El sem tudom képzelni, hogy neked mennyire nehéz, hiszen neked Lana mindig is az életed része volt.
• Őszintén?- cinikus mosolya elárulta, titkon jól esik neki is, hogy beszélhet valakivel erről.- Pocsékul. Amíg tudok, ki fogok tartani. Nem számít már nekem semmi, csak Lana. Most viszont egy kicsit megkönnyebbültem, hogy te is úgy gondolod, mellette a helyed. Nélküled olyan volt, mint egy élő halott. Tudom, kicsit illúzióromboló, de komolyan aggódtam az állapota miatt ez alatt a néhány nap alatt, és nem gondoltam volna, hogy visszajössz, de örülök. Köszönöm, Harry. Ezek után biztos vagyok abban, hogy nálad jobb embert nem igen találhatna Lana- jól estek a szavai, most érzem csak igazán, hogy minden joggal hívhatom Lana-t a páromnak. Ő az a lány, akiért mindenem odaadnám, és biztos vagyok abban, hogy megtalálom végül a módját annak, hogy változtathassak a jelenlegi helyzeten.

Lana

• Nem értem, mi ütött Jamie-be – a pulton ülök, egy újabb adag gyógyszer bevétele után. Anya kérésére még maradok pár percet a konyhába, bár legszívesebben Harry mellett lennék, ki tudja, mit művel a bátyám.- Amikor hazaértetek, még nem viselkedett így.
• Csak aggódik. Biztosan nem lesz baj, csak hagyd őket kettesben néhány percig, amíg Jamie megbizonyosodik Harry szavahihetőségéről.
• De te miért tudsz így viselkedni, és ő miért nem? Ahj, anya..annyi minden megváltozott.
• Lana, édesem- szeretem anya simogatásait. Mindig olyan érzésem lesz tőle, mintha még kisgyerek lennék, és nem lenne semmi gond. Persze, boldog vagyok, amiért Harry is úgy gondolja, nekünk együtt kell folytatnunk ezek után is, de jó néha visszagondolni a felhőtlen percekre, amikor még nem hárultak elém ekkora akadályok, amikkel még talán a harcot is felesleges felvenni, mindenképp alul fogok maradni.- Azért, mert Jamie a bátyád. Szinte kötelessége kérdőre vonni az egyetlen húga minden udvarlóját.
• Jaj, anya ne hívd már így- muszáj nevetnem a szóhasználaton. Sokszor mondogatom magamban, hogy a "szerelmem" és a "párom", mert nekem Harry nem egy kapcsolat, nekem ő nem egyszerűen udvarol. Harry a társam, ezek szerint a bajban is. Aki képes ekkora áldozatot hozni értem, azt joggal hívhatom így.- És mi van, ha Jamie valami olyat mond, amit nem kéne?
• Ha Harry szeret, akkor nem tud olyat mondani a bátyád. Különben is, nem elűzni akarja mellőled Harry-t, csak még biztosan gyanakvó. Nem ismerik még egymást. Én tudom, hogy ez a fiú téged választott, és tudom, hogy kiáll majd melletted a nehéz pillanatokban is.
• Mostmár én is biztos vagyok benne. Féltem, hogy talán elveszíthetem a hazudozásaim miatt.
• De szerencsére nem így lett, és itt van. Nem enged el- megszorítja a kezem, amitől én is csupa víz leszek. Magamhoz ölelem és belefúrom az arcom a hajába. Anya illata van, amitől megnyugszom. Lassan simogatja a hátam, miközben apró puszit ad az arcomra. Mielőtt még utat törnének a könnyeim, elengedem és fejemet megtámasztom a mellettem lévő szekrényen.
• Honnan tudod ennyire biztosan?- játszok anya hajával. Olyan puha és mindig virágillatú. Számomra ő a tökéletes anya, sosem kívánhatnék nála jobbat. Ha másban nem is, legalább a családom és a barátaim miatt szerencsésnek mondhatom magam, egytől egyik fantasztikus emberek.
• Érzem- kapok egy puszit a tenyeremre, majd rendre utasít- de a konyhapult még mindig nem szék, kisasszony, na lefele!
• Értettem- lehuppanok, ezzel egy időben majdnem átesek egy széken- hoppá.
• Ahj, te- még egy utolsó ölelést kapok, aztán visszaindulok a nappaliba.

Néhány lépés választ el a nappali bejáratától, amikor megüti a fülem a fiúk beszélgetése. Nem szeretném őket megzavarni, és ha illetlenség, ha nem, kíváncsian hallgatom a kérdésre adott választ. Harry szavai meghatóak, ahogyan rólam, illetve rólunk beszél. Legszívesebben egész nap csak hallgatnám őt, szeretem a hangját. Sosem képzeltem volna, hogy ennyi mindent tartogatott magában, de örülök, hogy ezeket mondja. Minden egyes vallomása után, mintha kihagyna néhány ütemet a szívem, majd egyre nagyobbakat dobban. Végszóra lépek csak be közéjük, remélem eddig nem vettek tudomást az ittlétemről. Anélkül, hogy bármit is mondanék, befészkelem magam Harry mellé, pontosabban félig az ölébe. Megnyugtat a jelenléte, és ezek után, ha lehetséges, még jobban szeretem. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki ezt a fiút, de végtelenül hálás vagyok a sorsnak érte.

• Na, miről folyt a diskurzus- megpróbálok úgy tenni, mintha nem most hallgattam volna végig a számomra, világtörténelmi viszonylatban is az egyik legmeghatóbb szerelmi vallomást.
• Semmi különösről- Jamie arcán végre megjelenik az igazi mosolya, amit már nagyon rég láttam. Ezek szerint megbizonyosodott arról, hogy Harry-vel tényleg szeretjük egymást.

A nap hátralevő részét együtt töltjük négyesben. Harry néhányszor eltűnik telefonálni, de ez érthető, fel kell hívnia a családját, és a srácoknak is lejelentkezett. Anya feltűnően sokat kérdez az utazásairól, már már kellemetlen, de Jamie minduntalan elvonja a figyelmemet. Hol hozzám vág valamit, hol Harry-vel viccelődnek valamin. Örülök, hogy azért nem kellett csalódnom a bátyámban. Féltem, hogy nem fogja kedvelni Hazz-t, de szerencsére nem így lett, és végre úgy érzem, nyugalom van. Felszabadultabb lettem, amióta elmondtam Harry-nek, hogy mi az igazság, és azzal, hogy visszajött hozzám, mérhetetlenül boldoggá tett. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem ilyen megértő, vagy ha soha többé nem akar látni, de azért remélem, egyszer a szemembe is elmondja azokat a dolgokat, amiket Jamie-nek mondott.

Vacsora közben valamiért meghal a beszélgetés, de én nem érzem kínosnak a csendet. Csak a villák csörgését hallom, és érzem Harry kezének szorítását az enyémen. Diszkréten jelez a telefonom, hogy itt az ideje bevenni az utolsó adag gyógyszerem ezen a napon. Elnézést kérve előtúrom azokat a fiókból és egy jókora pohár vízzel beveszem őket. Az étkezőasztallal háttal állok, a keserű gyógyszertől kiráz a hideg és összeszorított szemmel próbálok elvonatkoztatni az ízétől.

• Jól vagy kincsem?- anya a semmiből terem mellettem, és a hátamat simogatja mindaddig, míg ne sikerül elengednem a pultot és már nem szorítok semmit a rossz érzéstől.
• Persze, minden rendben anyu- megsimítom a kézfejét és lefejtem a hátamról. Visszaülök Harry mellé, de úgy látszik, sem őt, sem a bátyámat nem sikerült meggyőznöm arról, hogy nem vagyok rosszul. Igen, fájdalmaim vannak. Nem tudom, miért van ez, de így estére elfáradtam, és minden csontom fáj. A vérem helyén sav ömlik az ereimben, a szívem pedig tudomást sem vesz a szabályos ütemességről. Ebből ők semmit sem tudhatnak, mert már így is eléggé kétségbe vannak esve, nem szeretném, ha még jobban megrémülnének. Elég, ha én nem tudom, mi lesz ez után. Inkább megpróbálok arra koncentrálni, hogy mint minden hasonló rosszullét, hamarosan elmúlik, és ha van egy kis szerencsém, csak napok múlva jelentkezik újra.
• Lana- Jamie jelentőségteljesen néz rám, erre kínomban elnevetem magam, ennél jobb álcát nem tudok.
• Nincs semmi baj, csak keserű volt, ennyi- megfogom Harry kezét az asztal alatt. Szegény olyan riadtan néz, szinte belesápadt abba, hogy talán rosszul lehetek.- Köszönöm a vacsorát. - felállok és elkezdek pakolni.
• Hagyd kicsim, majd én, menjetek nyugodtan- anya látszólag semmit sem vett észre, de tudom, amint elhagyja mindenki a konyhát, elkezd sírni. Ezért nem akartam, hogy bárki meglásson, mert félek, hogy észreveszik a változást, azt, hogy az állapotom folyton romlik, néha pedig, amikor szerencsém van, napokig, sőt, akár hetekig stagnál. Igen, ha néhány napig nem történik semmi, akkor már örülök, mert az azt jelenti, hogy nem rosszabbodik az egészségi állapotom, látványosan legalábbis nem.

Harry azóta nem szólalt meg, hogy halál sápadt arccal nézett rám. Kicsit furcsa, de talán csak már ő is fárad. Egy forró fürdő bizonyára mindkettőnknek jól fog esni.

• Minden rendben van?- nem bírok tovább várni arra, hogy mondjon valamit. Az ágy szélén ül, mered rám, még mindig ugyan azzal a riadt tekintetével. Minden mozdulatomat figyeli. Lassan odalépek elé, beállok a két térde közé, és a kezeim közé veszem az arcát- Nagyon elhallgattál.
• Biztos, hogy minden rendben van? Szeretném, ha elmondanád, ha rosszul vagy, vagy ha valami fáj- kezeit a derekam köré fonja és cirógatni kezd. Gondolkodás nélkül beleülök az ölébe, fejem a mellkasára hajtom, a kezemet pedig felvezetem a nyakára.
• Nincs miért aggódnotok. Sosem fogok erről beszélni, most legalábbis még nem. Egyszer, talán eljön annak is az ideje. Nem lehetne úgy tenni, mintha nem történne semmi? Néha már azt érzem, a temetésemet szervezik. Jól vagyok, még nincs semmi komoly bajom.
• Aggódni fogok, de akkor nem mondom ki minden alkalommal.
• Köszönöm Harry- felemelem a fejem és apró csókokat hagyok az arcán, az álla vonalától a szája széléig. Nem bírja tovább, hogy kínzom és lecsap az ajkaimra. Megpróbálom visszafogni őt, több kevesebb sikerrel, majd végleg feladom. Karjait szorosan körém fonja, én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy minél közelebb húzzam magamhoz. A köztünk lévő távolság már nem is lehetne kisebb, amikor hirtelen újra rám tör a gyengeség. Egy pillanatra elvesztem az egyensúlyom és már nem tudok többé Harry-be kapaszkodni. Az izmaim felmondják a szolgálatot, és érzem, hogy kipirul az arcom és lever a víz. Olyan érzésem támad, mint aki egy napja fut. Zilálok és akaratom ellenére folyni kezdenek a könnyeim. Lehajtom a fejem, mert nem tudok Harry szemébe nézni.
• Kicsim, jól vagy? Miért sírsz?- a hajam, egyik pillanatról a másikra, hátrakerül az arcom elől és megérzem Harry puha tenyerét az arcomon.
• Nem sírok, csak örülök, hogy itt vagy. Még mindig alig hiszem el- megpróbálok füllenteni, hiszen jelenleg is borzasztóan fájnak a kezeim. Láthatóan Harry nem hisz nekem, csak megrázza a fejét és maga mellé ültet.
• Miért nem mondod el?
• Mert nem szeretném, ha félnél- kezemmel végigsimítok az arcát, fejét a tenyerembe ejti.
• Te félsz?- nem néz fel rám, meredten bámulja remegő térdeimet.
• Csak néha. De most nem- lassan elmúlik az újabb villám-rosszullét, és átveszi a helyét a Harry iránt érzett szerelmem, hirtelen úgy érzem magam, mint egy kis fruska, aki életében először beszélget fiúval.- Nem bánod, ha én most..?- nem mondok ennél többet, csak felpattanok és elindulok a fürdő felé- Sietek vissza.

Miután magamra zárom az ajtót, elkezdek készülődni és mindvégig az jár a fejemben, hogy ennyire még sosem voltam ideges. Nem tudom, hogy jött ez, hiszen semmi olyan nem fog történni, amit valamelyikünk ne akarna, sőt, nem is jött ez szóba, de érzem, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz a naphoz. Remélem, hogy ez nem ma lesz, mert most nem hiszem, hogy képes lennék rá. Azt akarom, hogy Harry érezze, mennyire szeretem, annak tökéletesnek kell lennie.

A tükörben nézem saját magam, de a fejemben ezer meg ezer kép kavarog. Justin-nak csak egy dologra kellettem, hogy nyerjen egy fogadást. Másnap, miután elsírtam magam Jamie-nek, fájt mindenem, legszívesebben lemostam volna magamról a mocskot, nem mertem az emberek szemébe nézni. Azóta nem is tudom, egyáltalán találkoztam-e Justin-nal, de ha csak rágondolok, elfog a hányinger és mérhetetlen undort érzek iránta. Harry-vel biztosan más lenne. Ő szeret, legalábbis kimondta, ami sokat jelent számomra. Ő biztosan nem engedné, hogy bántódásom essen. Pontosan ezért fogom megadni neki a tökéletes este esélyét, ami még nem jött el, de ami késik, nem múlik.

Zuhanyzás után veszem észre, hogy ruhát nem hoztam be magammal, így felkapom a fehérneműmet és magam köré tekerem szorosan a törölközőmet. Felfogott hajamból kihúzom a hajgumit, így az szőke hullámokban omlik a vállamra. Megbizonyosodok arról, hogy a törölköző elég hosszú ahhoz, hogy nagyobb szégyenlősség nélkül kilépjek benne a fürdőből a szobámba, és kinyitom az ajtót. A párás levegő után jól esik a hálószoba hűs levegője. Nem is figyelek fel először, majd tekintetem találkozik Harry-ével. Édesen mosolyogva áll előttem, nekem pedig fogalmam sincs, mi történhetett. Rögtön a hajamhoz kapom a kezem és rendezgetni kezdem egy kézzel.

• Mi az? Van valami a hajamban? Esetleg az arcomon?- elkezdem dörzsölni a bőrömet, hátha maradt rajta hab vagy fogkrém, bármi, de nem érzek semmit sem, így marad a kérdő tekintet.
• Isten ments- közelebb lép és a derekamnál fogva közel húz magához- Gyönyörű vagy.
• Tudod, el tudom képzelni magam, kócosan és egy lila törölközőbe göngyölve- halkan felnevetek, ahogy homlokát az enyémnek dönti. Elhajolok a csókja elől, legszívesebben már mellette feküdnék a jó meleg ágyban, kényelemben és nyugalomban. A bőröm kezd kihűlni és érzem, nemsokára libabőrös leszek.
• Na- kissé durcásan jegyzi meg, aztán olyat tesz, amire egyáltalán nem számítok. Finoman megharapja az egyik vállam, amitől majdnem felsikoltok.
• Most miért bántasz?- most már nem fogjuk vissza magunkat, és olyan hangosan nevetünk, hogy csodálkozom, hogy még nem kopogtak át a szomszédból. Hirtelen felkap az ölébe és elcipel az ágyig.
• Nem bántalak, de egyet ígérj meg- komolynak tűnik, de sejtem, hogy mi lesz ebből.- 5 perc múlva, ugyan itt találkozunk.
• Ez csak természetes Harold- megigazítom a haját, és elengedem a fürdőbe. Gyorsan felveszem a pizsamámat és megágyazok mindkettőnknek. Mire kijön a fürdőből, már a tévét kapcsolgatom, de amint meglátom, nem érdekel többe egy hülye esti műsor sem.
• Már azt hittem, sosem jössz vissza- kipattanva az ágyból, egyből a nyakába ugrok. Póló nélkül, enyhén nyirkos hajjal áll előttem, és én újra és újra beleszeretek.
• Mondtam, hogy 5 perc- ismét az ölébe vesz és csak úgy, mint az előbb, elvisz az ágyig.
• Futárfiú vagy- amint ő is befekszik mellém, hozzábújok. A mellkasán pihentetem a fejem és fárasztóan bugyuta mesét kezdünk el nézni.
• E l sem hiszem, hogy képes vagy velem ezt nézni- jó néhány perc után mondja csak ki, eddig csak mosolyogva cikázott a tekintete köztem és a képernyő között.
• El sem hiszem, hogy tényleg megteszem- megnézem a telefonomon az időt és megakad a szemem jó néhány értesítésen. Tulajdonképpen azóta nem foglalkoztam semmilyen közösségi oldallal, amióta visszajöttem Sydney-ből. Csak ámulok a posztok láttán. Mindenhol magamat látom viszont, több képen is együtt szerepelünk Harry-vel, válogatott marhaságokkal felcímkézve.
• Mit láttál, ami ennyire nem tetszik?- Hazz óvatosan maga felé irányítja a telefonomat, én pedig készségesen mutatom meg neki a kijelzőmet.
• Te jó isten, ez mind mikor? És hogy?- megszeppenve állok a történtek előtt. Egy hét sem telt el, de már mindenfélét kitaláltak: barátnő vagyok, rajongó vagyok, hogy nézek ki, miért vagyok Harry mellett, mikor találkoztunk, ki is vagyok én valójában, mit képzelek magamról, Harry mit képzel magáról, mi okból ebédelünk mi együtt, ausztrál vagyok, angol vagyok, egy senki vagyok, kedves vagyok, szép vagyok, ocsmány vagyok, pénzéhes vagyok, aranyosnak látszom, Harry boldog, Harry-re rákényszerítettek, rákényszerítettek Harry-t. Muszáj felnevetnem. Nem bántó egyik sem, némelyik kifejezetten vicces. Örülök, hogy az embereknek ennyi idejük van.
• Nem akadsz ki?- meglepődve figyel Harry, de nem tudom megállni még mindig a nevetést.
• Van, amelyik aranyos, mások nevetségesen viselkednek. Kiakadni? Ettől? Ugyan már Harry, több kell ahhoz. Tudtam, hogy ki vagy, teljesen tisztában vagyok mindennel, sokkal rosszabbra számítottam. Különben is, azt ígérted, hogy megvédesz mindentől és mindenkitől, és én hiszek neked.
• Örülök, hogy így állsz hozzá. Ettől féltem a legjobban- végigsimít a hajamon. Kezdem megszokni újra a közelségét. Ez a néhány együtt töltött óra megnyugtatott, de még mindig alig hiszem el, hogy visszajött, hozzám.- Küldtem a többieknek egy-egy SMS-t, hogy holnap nálam találkozzunk.
• Oh, tényleg, velük még nem is beszéltél- nagy levegőt veszek, mert tudom, mire akar kilyukadni- Szerinted hogy fogják fogadni?
• Fogalmam sincs. Niall már tudja, és azt hiszem, négyük közül talán neki a legnehezebb, de reméljük, hogy jobban fogadják, mint én.
• Legyen igazad- ezzel le is zárjuk a témát. A szemhéjam lassacskán elnehezedik és álomba merülök. Egy ideig még érzem, ahogy Harry mellkasa fel-le mozog, aztán már csak az illatát érzem, végül elmerülök a nagy semmiben.

Nem álmodok, nem forgolódok, nem riadok fel minden neszre. Megnyugszom Harry karjaiban, nem aggódok már semmi miatt. Napok óta először sikerül átaludnom az éjszakát bármilyen nehézség nélkül, így kipihentem ébredek már nyolc előtt. Mellettem a világ egyik legcsodálatosabb embere. Szemöldök ráncolva kutat utánam az ágyban, miután óvatosan kimászok mellőle. Amíg nem kel fel, addig gyorsan felöltözök és leszaladok a konyhába reggelit csinálni és kávét főzni. Nem sokkal negyed 9 után megcsörren a telefonom, és a kijelzőn meglátom Valery nevét és vigyori arcát.

• Jó reggelt- anya már nincs itthon, Jamie és Harry pedig az emeleten alszanak, teljes nyugalomban, így nem kell suttognom.
• Madárcsicsergős jó reggelt- hangja kicsit nyúzottabb, mint amihez hozzászoktam.
• Na, mi ez a rossz kedv?- nem tudom hova tenni ezt a hangulatot, Valery nagyon ritkán ilyen.
• Nincs rossz kedvem- mint egy gép, úgy válaszol, minden életkedv nélkül- Na jó, talán egy kicsit- kíváncsi hallgatásom arra készteti, hogy folytassa- Na találd ki, ki csonált hülyét magából egy multicsilliódolláros sztár előtt alig tízen-pár órája!? Hát persze, hogy Valery Miller, hogy találtad ki?
• Ne haragudj, de ez- nevetnem kell, megpróbálok ugyan az ajkamba harapni, mégsem nevethetem ki a legjobb barátnőmet. Megszokhattam volna már, sűrűn kerül kínos helyzetbe, de valahogy mindig kivágja magát, épp ezért nem is értem, mi a probléma- mit is csináltál pontosan?
• Tegnap, miután elmentem tőled, egyenesen Harry lakásához mentem. Esküszöm elindultam haza, nem akartam én semmilyen formában sem beleszólni, hiszen ez csak rátok tartozik, de felment bennem a pumpa. Szóval elindultam, hogy na majd én hú meg há, de...Niall Horan nyitott ajtót, én meg anélkül, hogy egy épkézláb köszönést kinyögtem volna, elkezdtem hadarni, majd amikor megláttam, ki áll előttem, lefagytam. Valamit mondott, de esélyem sem volt felfogni. Sarkon fordultam, és elrohantam- a könnyeimmel küzdve próbálok válaszolni, de ehelyett csuklani kezdek.
• Valery, te jó ég..csináltál már te hülyeséget, de ez mindenen túltesz. Annyira rád vall- fájdalom nyilal a hasamba a visszafolytott nevetéstől, muszáj leülnöm valahova.
• De hát én oda mentem, ahol ti is voltatok, nem értettem, mi van. Nagyon gáz volt..Ráadásul- hirtelen suttogni kezd, a telefonba visszhangzó lépéseket lehet hallani.Természetesen késik az előadásáról- hazafele megkívántam a sajtos chipset, mert azt evett. Na mindegy..azóta kicsit kellemetlenül érzem magam. Mégiscsak ismer téged, és milyen már, hogy egy idióta barátnőd elmegy pattogni a barátodnak, ehelyett..ehelyett neki kezdtem el pattogni és..
• Nyugi, Val, nyugi. Szerintem nem nevetséges, sőt..szórakoztató, de elmondanád, mi akartál mondani Harrynek? Csak mert itt van nálunk.
• MI?? Hupsz...elnézést- ezt nyilván nem nekem mondja, tőlem az ilyen kitörései miatt sosem kér bocsánatot, pedig legalább annyira megijedek, mint bárki más, és csak annyira érzem a dobhártyámban az éles fájdalmat, mint mindenki más..mindegy- hogyhogy ott van? Na jó, tudod mit? Megpróbálok észrevétlenül besurranni az előadóba, ha szerencsém van, nem leszek túl feltűnő- Valery és a naivitása- és ha végeztem a suliban, felhívlak vagy átmegyek, vagy..mindegy majd megoldjuk, szia- köszönés nélkül kinyomja a telefont, én pedig még mindig a sokk hatása alatt állva, némán vigyorogva visszamegyek a konyhába és befejezem a kávéfőzést.

Görcsbe rándul a gyomrom, ha a délutánra gondolok. Harry és Niall tudják, de hogy fogom elmondani Louis-nak, Liam-nek és Zayn-nek? Fogalmam sincs, miként kéne elkezdenem, hogyan fogalmazzam meg, egyáltalán mit mondjak? Bocs, srácok, de eddig eltitkoltam azt a nem elhanyagoló tényt, hogy beteg vagyok? Ja, és nem megfázás, mielőtt valaki erre gondolna, nem. Leukémia. Áh, ez sehogy sem jó. Rosszul érzem magam miattuk, de igazán nem gondoltam volna, hogy valaha ennyit fognak jelenteni- úgy értem igazán és tényleg. Legvadabb álmaimban sem mertem egy percig azt hinni, több közöm lesz hozzájuk egy véletlen találkozásnál vagy egy közös képnél, most meg? Átvertem a barátaimat, ráadásul elég csúnyán.

• Jó reggelt- Jamie rekedten köszön be, miközben még igazgat valamit a pulóverén- Hogy aludtál?
• Jól, nagyon jól- kicsit kínosnak érzem a kérdést, hiszen a bátyám teljesen tisztában van azzal, hogy a barátommal töltöttem az estét, pedig ha jól emlékszem mesére aludtunk el, és nem másra.- Hogyhogy ilyen korán? Nem úgy volt, hogy ma nem mész dolgozni?
• De, de kaptam egy üzenetet reggel, muszáj bemennem segíteni- elvesz egy almát a pultról, gyorsan lehúzza a reggeli kávéját és egy homlokpuszit követően az előszobába siet- Nem tudom, mikor jövök. Van nálam kulcs, ha valami gáz van, majd beszélünk.
• Oké, szia, vigyázz magadra- kidugom a fejem a konyhából és intek neki, de már nem látja meg, így gondolataimba merülve, immáron sokadjára visszatérek a kávéfőzőhöz. Egyszer csak sikerül befejeznem, amit elkezdek.

Meghallom az ajtó nyitódását, és egyszeriben elszáll minden haragom, amit a konyhai gépek ellen érzek a mai napon, vidáman rohanok ki a lépcsőhöz, aminek a tetejéről óvatos léptekkel halad le Harry. A farmerig eljutott, pólót nem sikerült felvennie, de azt hiszem, ezt most nem nagyon bánom. Ahogy beletúr a hajába, fáradtan pislog néhányat, és megköszörüli a torkát, hogy meg tudjon szólalni, egyszerűen elveszi az eszem. Kezd igazán meseszerűvé válni, hogy egy ilyen barátot kaptam a sorstól, aki amellett, hogy kedves, megértő és toleráns, még külsőre is ennyire tökéletes. Ez már bűn.

• Jó reggelt- félmosolyának köszönhetően előtűnnek a gödröcskéi. Imádni való, egyszerűen imádni való.
• Jó reggelt- kapok tőle egy szájra puszit és szorosan megölelem. Jelenleg ő a biztos pont, ha mellettem van, akkor tudom, hogy nem lehet baj.
• Arra gondoltam, hogy mielőtt átmegyünk hozzám, elmehetnénk valahova reggelizni, na?
• Jól hangzik, ma minden elektronikai cucc ellenem szövetkezett- állam megtámasztom a mellkasán és úgy nézek fel kissé bágyadt zöld szemébe.
• Majd ellátom én annak a seregnek a baját- megpuszilja az orrom hegyét, felballagunk az emeletre és röpke tíz perc alatt indulásra kész lépünk ki az előtérbe. Miután sikerül magamra vennem a cipőm, kabátom, táskám, belekarolok Harry-be, és elindulunk gyalog valamerre. Állítja, hogy van a közelben egy jó hely, ugyan nem sikerül meggyőznie erről, hiszen úgy ismerem ezt a környéket, mint a tenyeremet, de nem szólok semmit, csak engedem, hogy vezessen, amerre csak akar.

Harry

Borzasztóan jó volt Lana mellett elaludni megint, bár bevallom, amikor egy szál törölközőben jelent meg a szobában, elfogott a pánik. Nem utalt sehogyan arra, mit is szeretne, ezt még egy kicsit én is korainak gondoltam, de végtelenül boldog voltam, ahogyan érett fiatal felnőttek módjára, vihogó, rondán animált, felismerhetetlen állatok bugyuta történetére merültünk álomba. Vele még a mese nézés is egy program, nem csak időtöltés. Reggel viszont hiányzott mellőlem, így nem késlekedtem tovább, sietősen csináltam egy képet a listájáról. Nem tudom, mennyire látszik, mennyire nem, a lényeget megjegyeztem, és alig várom, hogy beavathassam a srácokat.

• Bízz bennem, erre van valahol- igazából teljesen tisztában vagyok azzal, hogy rossz irányba sétálunk, de van annyi férfias büszkeség bennem, hogy már csak azért sem vallom be. Lana úgy is tudja, erre nincs semmi. Legrosszabb esetben beülünk egy taxiba, és elmegyünk valami olyan helyre, amiről tudom is, hogy merre van.
• Hát persze, drágám. Tudom, hogy nem tévedtél el- szemtelenül kinevet és megigazítja a hajam.
• Szeretem, ha a hajam piszkálod, de most valahogy azt érzem, hogy hülyének nézel- kicsattanó jókedvvel járjuk az utcákat, legalább fél órája. Büszkén fogom a kezét, nem érdekel, ki lát meg minket, hiszen tegnap este bebizonyította számomra, hogy nála türelmesebb, toleránsabb és gyönyörűbb lányt keresve sem találnék.
• Szó sincs róla, csak én, veled ellentétben, tudom, hogy hol vagyunk- játékosan megpöcköli az orrom, és elránt balra, egy kisebb mellékutcába- gyere, így sosem reggelizünk meg.

És valóban, alig néhány perces séta után megállunk egy kávézó előtt. Látszólag csendes, nem is túl zsúfolt. Belépve megdöbbenek, milyen hatalmas, kintről egyáltalán nem látszik az óriási belmagassága és a galéria. Rögtön arra megyünk, egyenesen a belső udvarra néző ablak mellé, egy kis, két személyes asztalhoz. Az idő kint kezd hűvös lenni, hiszen hamarosan itt a november, és vele együtt jön a sűrű esős időszak, de ma még nem. Ma még süt a nap és nincs semmi gond. Már csak a délutáni beszélgetésen kell túlesnünk, és akkor végre rendeződhetnek a dolgaink. Utálom, hogy pont most kell majd néhány napra itt hagynom, de ha visszajövünk, elkezdem az álmai valóra váltását.

Leadjuk a rendelést és türelmesen várunk egy-egy jókora adag, ínycsiklandozó kávéval előttünk. Kicsit hiányolom a sajátomból a cukrot, így fintorogva feltépek még egy cukros papírkát és beleszórom a tartalmát. Utólag még egyszer kiráz a hideg, ami hangos nevetést vált ki Lana-ból.

• Csak nem keserű?
• Áhh, csak még hiányzik belőle legalább 10 kanál cukor- a jókedvem kicsit alább ahgy, amikor meglátom, mennyien kezdenek itt lenni. Egyszer úgy megkérdeznék egy rajongót, hogy hogy az istenbe képesek mindent kideríteni. Jobbak, mint az oknyomozók. Komolyan el kellene gondolkoznia minden rendőrnek és bűnügyisnek, hogy kiket alkalmazzanak, én bátran ajánlanám figyelmébe a Directionereket.
• Azért ennyire nem lehet rossz, vagy igen?- kérdő tekintete visszarángat az asztalhoz, tekintetem leveszem a hirtelen megjelenő lánycsoportról.
• Ja, nem az..kezdenek sokan lenni, nem gondolod?- tudom, hogy tegnap még higgadtan kezelte a dolgokat, de élőben teljesen más. Itt rögtön észreveszik, ha megsértenek vagy sikerül megtalálniuk a gyenge pontodat.
• Harry, engem nem zavarnak, de ha kényelmetlenül érzed magad amiatt, hogy...- elbizonytalanodik és csalódottan hátradől a széken. Nem én nem ezt akartam, jesszusom, mekkora barom vagyok.
• Dehogy is, én vagyok a legboldogabb, ha még ilyen áron is képes vagy velem mutatkozni- megfogom az asztalon lévő kezét, és belepuszilok a tenyerébe. Nagyon remélem, hogy nem akarják bántani őt. Nagyon szeretem Lana-t, és ezt mindenkinek el kell fogadnia, ha tetszik neki, ha nem. Ez ellen nem tudok tenni, nem is akarok, és soha nem is fogok.
• Bocsi, nem szeretnék zavarni, csak arról lenne szó, hogy..uhm..izé- egy tizenhárom év körüli lány áll mellettünk, kezében a telefonja és egy darab lap. Meg sem tud szólalni, zavartak tekint körbe, a szeme megakad Lana-n, aztán hirtelen felém fordul.
• Csináljak rólatok képet?- Lana kedvesen és türelmesen hajol előre és mindvégig a kislányt nézi, aki szégyenlősen felé nyújtja a telefonját. Lazán átkarolom és előveszem a legbájosabb mosolyomat. Gyorsan aláfirkantom neki a lapot, amit elém csúsztat. A nevem mellé írok neki néhány x-et és egy szívecskét, amitől látszólag percekig nem fog tudni még megszólalni. Megköszöni, majd elsétál. Illedelmes volt, nem tolakodó. Azonban,a hogy észrevettem, egyre többen indulnak el a lépcsők felé, így szerencsétlen pincérnő kénytelen nagy nehézségek árán, szó szerint átverekednie magát a késői reggelinkkel.
• Nyilvános reggeli? Ez lesz az új hobbim- Lana jóízűen beleharap a melegszendvicsébe, egyáltalán nem zavartatjuk magunkat. Valamivel nyugodtabb vagyok most, hogy tudok, ő komolyan nem esik pánikba az ilyesfajta szituációktól. Néhányan szúrós pillantásokat vetnek rá, és tudom,annyira tudom, hogy róla beszélnek. Néha elfintorodnak, alig észrevehetően mutogatnak, gúnyosan nevetnek. Minden ilyennél elszorul a torkom, hiszen mérhetetlen haraggal néznek arra a lányra, akit szeretek. Ez nem fair, miért nem tudnak mondjuk ők is velem örülni, hogy boldog vagyok? Mondjuk van néhány tippem, de akkor sem esik jól. Ökölbe szorítom a kezem, ami az asztal alatt van. Legszívesebben rácsapnék az asztalra és itt hagynám ezt az egész kócerájt.
• Szólj, ha menni akarsz- már Lana sem olyan nyugodt, mint az elején, de mosolyt erőltet az arcára.
• Minden a legnagyobb rendben, nem kell aggódnod Harry- most ő fogja meg az én kezem, ezzel nyugtat meg még jobban. Elképesztő, mekkora hatással van rám az érintése, a mosolya, a szeme, a jelenléte, a pozitivitása, egyszerűen mindene.
• De nem akarom, hogy idejöjjenek és..azzal nincs semmi baj, ha kérnek egy képet, vagy aláírást, de ők most nem úgy beszélnek rólunk, ahogy azt illene, vagy nem is tudom. Csak néznek. Ne nevess már ki- látszólag az ő idegei jobban bírják, mint az enyém. Hozzászoktam már ahhoz, hogy az életemet a nyilvánosság előtt élet, és anya előbb megtudja, hol jártam, mint hogy felhívnám, de ez most egy kicsit sok. Lana-t nem engedem, hogy szétszedjék, már így is túl sokat tudnak róla. Kapott hideget-meleget, még elviseli, de nem szeretném, ha elmérgesedne a helyzet. Tudom, hogy nekünk vannak a legjobb rajongóink a világon, de azzal is tisztában vagyok, hogy képesek túlzásba esni, ha valamelyikünket a barátnőjével látják.
• Harry, már százszor elmondtam, de ha kell még legalább ezerszer elmondom: ha neked kényelmetlen, menjünk. Felőlem maradhatunk, és befejezhetjük a reggelit. Nem tudnak kihozni a sodromból, és én nem is látom azt, hogy ezt terveznék. Nézz rájuk, mind olyan kis fiatalok még, nem hiszem, hogy azon járna minden gondolatuk, hogy deportáljanak el mellőled.
• Hogy érdemeltelek én ki téged?- kétség sem férhet hozzá, mennyire csodálatos lány.
• Én én mit mondjak?- nem törődve a fél emeletnyi, árgus szemekkel figyelő rajongóval, Lana áthajol az asztalon és megcsókol. Nem visszük túlzásba természetesen, az gonosz dolog lenne, de ettől klasszisokkal jobb kedvem lesz, mint néhány perce. Lassacskán összeszedjük magunkat, kifizetem a reggelit, Lana minden ellenkezése hiábavaló, nem engedem, hogy egy fontot is fizessen. Kifele menet kiosztok néhány aláírást, Lana pedig készségesen készíti a rajongókkal közös képeket. Csodálom még mindig a türelmét, hiszen nem egy és nem is kettő lány miatt állunk meg, közel egy óránkba kerül, míg kiutunk a nyílt utcára, ahol az első arra járó, üres taxiba beszállunk.
• És most?- levakarhatatlan vigyorral az arcán ül mellettem és fogja a kezem.
• Ugorjunk el hozzátok a bőröndömért, utána mehetünk is a lakásomhoz. Addig írok a srácoknak, hogy mikor találkozzunk ott.
• Oké- egy hatalmas sóhajt követően kibámul az ablakon, majd hol a kezét nézi és a körmét piszkálja, hol a cipője orrát vizsgálgatja.
• Ideges vagy nagyon?- lefogom remegő lábait és kissé megszorítom, hogy tudja, mellette vagyok, nincs mitől félnie.
• Ennyire látszik?- végre rám néz és elmerülhetek gyönyörű barna íriszeiben.
• Nem kell aggódnod- végigsimítok hullámos haján, és néhány tincset elrendezek. Úgy látszik, szokásunkká vált egymás haját birizgálni. Valahogy minden beszélgetésünknél eljön az a pont, amikor találunk valami igazgatni valót, vagy csak fura késztetést érzünk az iránt, hogy hozzáérjünk a másikhoz. Lassít az autó, előrenyújtom az összeget, és kézen fogva sétálunk be a lakásba. Szeretek ide bejönni, mindig olyan otthonos légkör van itt. Egyáltalán nem olyan, mint az én lakásom. Persze, azt is szeretem, de ez annyira más. Oda eddig szinte csak aludni jártam, esetleg átjött néhány ismerősöm, és a srácokkal is sok időt töltöttünk ott, de amióta Lana mellettem van, egészen más értelmet kapott az a hely. Szinte képtelen voltam elviselni a saját kis megszokott közegemet, amikor arra készültem, hogy visszautazok egyedül Sydney-be. Üres nélküle a ház, és már alig várom, hogy eljöjjön ő is hozzám.
• Segítek összepakolni, mit szólsz?- kissé szomorkásan teszi fel a kérdést, látszólag nagyon élvezte, hogy nála voltam.
• Nem kell, csak maradj itt velem- kínosan felnevetek a kijelentésem után. A reggeli készülődés során mindent széttúrtam a bőröndömben, amibe még Niall segített rendesen bepakolni.
• Vagy mondjuk segíthetnék is- azonnal elkezdi szépen összehajtogatni a felsőket, amiket csak begyűrtem a táska legaljába. Ez eltart legalább egy fél óráig, hiszen minden göncöm úgy néz ki, mintha a kutya szájából rángatták volna ki. Azt hiszem, ezek után nagyobb figyelmet kell fektetnem a rendre, mert ez így nem lesz jó. Mivel még mindig rengeteg időnk van délutánig, körbekérdezgetem a többieket, mikor érnek rá. Mindegyikőjüket egyesével felhívom, de még Niall-nek sem mondom el, mi az apropó. Azt tudják, hogy a reptérről ide jöttem, de a végkimenetelét még nem. Bár, hamarosan tele lesz minden bulvár oldal és rajongói portál azzal, hogy én legalább négy cukorral ittam a kávémat, amit a barátnőm társaságában fogyasztottam el.
• Akkor jó lesz mondjuk...egy körül?- Zayn-nel és Louis-sal a legnehezebb egyeztetni, de nem adom fel.- Vagy legyen fél kettő?
• Akkor jó lesz- Zayn végre beleegyezik, hallom a hangján, hogy ezt a néhány napot elég passzívan akarta tölteni, mielőtt újra repülőre ülünk.
• Remek, ott találkozunk.- egy 'hello' kíséretében le is tesszük.

Lana idegesen járkál fel-alá a házban, egészen indulásig. Nem is vesződött sokat a készülődéssel, mondjuk egyáltalán nem az a fajta lány. Sokszor meredt túl sokáig maga elé, és kétségbeesett arccal nézett, de most, hogy már csak a gyógyszereit kell bevennie és indulhatunk, talán mintha még idegesebb lenne. Lenyeli a különböző pirulákat és beledobja a dobozokat a táskájába. Felkapja a telefonját a pultról és megint útnak indulunk. Ezúttal a helyes irányba, és nem tévedünk el.

Lana

Még mindig nem tudtam eldönteni, hogyan adagoljam be a többieknek. Talán csak én fújom fel ekkorára ezt az ügyet, de nekem tényleg fontos az, hogy megértsék ezt az egészet. Nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy beavassam őket minden titkomba, de ez egy olyan dolog, amiről mindenféleképpen tudniuk kell. Vagyunk annyira jóba, azt hiszem. Harry mindent megtesz azért, hogy ne érezzem ezt a pánikot, érezteti velem, hogy mellettem van. Mindketten tudjuk, mennyire nehéz ezzel együtt élni, hiszen most már előtte sem titok, hogy beteg vagyok. Annak ellenére, hogy gyűlölöm magamat 'betegnek' hívni, attól még sajnos igaz. Ez nem egy állapot, ez nem fog elmúlni, legalábbis nincs sok esélyem rá. Megpróbálok élni mindaddig, amíg lehet, és ezt azzal kezdem, hogy nem titkolom el senki elől, hogy leukémiás vagyok, aki megérdemli, hogy a legértékesebb napjaimat együtt töltsem velük: a családom, a szerelmem és a barátaim.

• Itt is volnánk- Harry kinyitja előttem az ajtót. Megdöbbentő, mennyire közel lakunk egymáshoz. Teljesen abban a hitben éltem, hogy több mérföldes távolságokra vagyunk egymástól, de nem. Beérünk az előszobába, Harry lesegíti a kabátomat, és miután levettük a cipőnket, bekísér a nappaliba. Hatalmas, egyszerűen nem találok rá szavakat. Eszembe jut a délelőtti akciója, a 'majd-én-tudom-hol-vagyunk' és kitör belőlem a nevetés.- Mi az?
• Édesem, ebben a lakásban tévedtél már el?- nem tudom visszafojtani a vigyorgásomat, mert meglátom az aranyos és értetlen arcát, aztán leesik neki a tantusz.
• Hogy te milyen vicces vagy, na megállj csak, elkaplak- hirtelen megindul felém és felkap a hátára, és "elrabol". A nappaliból se jutunk ki, ráesünk a kanapéra és lecsap az ajkaimra. Mindig jól esik a csókja, mindig vágyom rá, de ez még annál is jobb, mint amire emlékszem. Minden komolyság eltűnt belőlünk, és a csókunk befejeztével csikizni kezd.
• Ne, ha..hagyd abba, Harry, nem hallod?- a könnyeim végigfolynak az arcomon, rettentően csikis vagyok, és azzal, hogy Harry félkézzel lefog, miközben a hasamon ül, nem segít rajtam. Addig nem hajlandó abbahagyni, amíg nem kérek bocsánatot.
• De..nem tudok beszélni..se- levegő után kapkodok, és csuklani is elkezdek.
• Kapsz 2 másodpercet bocsánatot kérni, különben folytatom- már ő is alig lát a nevetéstől.
• Bocsánat, szeretlek- olyan gyorsan mondom ki, ahogy csak tudom, és lehúzom magamhoz egy újabb csókért. A légzésünk kezd normalizálódni, néhány másodperc elég ahhoz, hogy abbahagyjuk a zihálást. A kopogásra szétrebbenünk, és gyorsan megigazítom a hajamat. Nem hiányzik, hogy a többiek félreértsék a helyzetet. Amint eszembe jutnak, újból elér a komor hangulat, és visszatér a gombóc a torkomba.
• Szia....sztok- Louis nagyon meglepődik, amikor meglát, én pedig egyenesen a nyakába ugrok.
• Szia Louiiis- nagyon hiányoztak már, jó újra látni őket
• Lana, de jó téged látni- Liam-nek is a nyakába ugrok, és két-két puszival üdvözlöm őket. Zayn is mosolyogva tárja ki a karjait, hogy öleljem meg.
• Szia Kislány- körém fonja a karját, majd játékosan összeborzolja a hajam. Bezzeg ha én tenném ezt vele..!
• Szia Niall- tudom, hogy tudja, Ő pedig ezzel teljesen tisztában van, ezért kínosan állunk egymással szembe, de nem tart sokáig a zavarunk- Jó téged újra látni.
• Szia Lana- szorosan megölel és a fülemhez hajol- reméltem hogy ez a balfék eljut hozzád.
• Hallom ám- Harry a semmiből terem mellettünk.
• Ez az igazság, haver- Niall szokásához hűen, vidáman közli Hazza-val a tényeket. Mind elindulunk a nappaliba. Úgy látszik, már mindenkinek megvan a saját helye, tudatosan indulnak egy az ülőgarnitúra egy-egy pontjába, én természetesen Harry mellett kapok helyet.
• Na, meséljetek csak, mi ez a villámtalálkozás?- Liam kedvesen teszi fel a kérdést, minden szemrehányás nélkül, szemében őszinte kíváncsiságok vélek felfedezni. Harry megfogja a kezem, és bátorítóan bólint egyet.
• Jézusom, terhes vagy?- Louis őrült ötlete megmosolyogtat, és titkon azt kívánom, bárcsak ezt kellene mondanom az igazság helyett.
• Nem, ott nem tartunk Lou, de ne aggódj, ha arra kerül a sor, azonnal felhívlak- próbálom húzni az időt, de már Zayn is érdeklődve figyel.
• Akkor?- Niall már rájött, miről is szeretnék beszélni, mert szomorúan néz ránk.
• Tudom, hogy ez..-nagy levegőt veszek, mielőtt folytatnám-nem, egyáltalán nem tudom. Fogalmam sincs, hogyan kezdhetnék ebbe bele. Komoly dologról van szó, és elég rég óta gondolkozom azon, hogy miként tudnám elmondani nektek. Harry már tudja, és ha minden információm helyes, akkor Niall is. Liam, Zayn, Louis, a helyzet az, hogy nem tudok kertelni, és bármilyen szövegen agyaltam, egyik sem volt megfelelő. Még ezt sem tartom tökéletesnek, de már nincs visszaút. Tartalak titeket annyira, hogy elmondom nektek, hiszen nem hazudozhatok életem végéig- keserűen felnevetek saját fekete humoromon. Sokkal komolyabb pillanatra számítottam, de egyszerűen csak megered a nyelvem, és egymás után jönnek a szavak. Kérdő tekintetekkel találom magam szembe, ennek ellenére habozok még néhány pillanatot- A helyzet az, hogy én...leukémiás vagyok. Nem, nem azért mondom ezt, hogy sajnáljatok, csak nem akarom, hogy váratlanul érjen titeket, ha esetleg rosszabbodna az állapotom, mármint drasztikusan.

Teljes csend. A levegőben mintha még a porszemek is megálltak volna. Senki sem tud megszólalni, Niall annak ellenére is, hogy tudott már róla, ledöbbent. Szerintem csak most fogta fel, hogy ez tényleg igaz, és nem egy rossz álom. Zayn csak néz előre, nem rám, nem az asztalra, nem a padlóra, a semmire. Louis riadtan pillant körbe, mintha azt várná, hátha valaki egyszer csak felnevet, és közli, van egy rejtett kamera valahol, az egész csak átverés. Liam összeszorított ajkakkal szegi le a fejét, nekem pedig a szívem szakad meg, hogy így látom őket. Még jó néhány percig uralkodik a csend, amit egy telefon zavar meg. Hirtelen a zsebemhez nyúlok és kihúzom onnan a készüléket. Valery arca villan fel, remegő ujjaimmal felveszem és elhadarok valamit, ami először az eszembe jut.

• Visszahívlak, most annyira nem alkalmas. Szia Valery- ezzel ki is nyomom. Meg sem várom, hogy köszönjön, ez később is ráér. Mire felnézek, Louis már a nyakamba omlik.
• Lana, mond hogy ez nem igaz, kérlek- Zayn arcán átsuhan a fájdalom, és a felismerés. Őt is eléggé lesokkolta a hír, amit nem csodálok, egyáltalán nem. Harry kezét már annyira szorítom, hogy elfehérednek az ujjaim, de érzem, képtelen vagyok akkora erőt kifejteni, hogy fájdalmat okozzak neki. Elkövetem a legnagyobb hibát, amire csak képes vagyok: belenézek Niall szemeibe. Azon nyomban elöntik az enyémeket is a könnyek, ahogyan az övét, és nem tudom megakadályozni, hogy ne kezdjek el sírni
• Annyira sajnálom srácok. Én, én csak nem tudtam, mikor mondjam el, vagy hogy hogyan, én..nem akartam- lehajtom a fejem és szégyenkezem a saját butaságom miatt.
• Lana, ne kérj bocsánatot- Louis után Niall jön közelebb, és ugyan könnyes szemmel, de mosolyogva simít végig a karomon. Nagyon a szívembe zártam ezt az ír fiút, ha korábban ismerem meg, talán most rá mondhatnám, hogy a legjobb barátom.- Erről te nem tehetsz, és hidd el, mindenben támogatni fogunk.
• Bármiben, amiben csak tudunk, segítünk. Egy szavadba kerül- Liam is visszatér a sokk-hatásból.
• Köszönöm, hálás vagyok, amiért ilyen jól fogadtátok- eszembe jut Harry reakciója. Hát, mi még mindig hatan üldögélünk itt, úgyhogy nagy baj nem lehet.
• És azt lehet tudni, hogy..- Louis küzd a szavakkal, nem tudom eldönteni, mit akar kérdezni, két dolog jut eszembe, de Zayn kisegíti barátját.
• Mi erre a gyógymód?- ettől féltem, így elég nehézkesen válaszolok.
• Nincs- és még mielőtt folytatnám, Harry megpróbál a szavamba vágni, de nem hagyom- Harry, nincs, fogadd el, kérlek.- durcásan beszívja a levegőt, végül csak ad egy puszit a fejem búbjára, és ennyiben hagyja a dolgot.
• Mióta tudod?- Liam hangja gyenge, de neki nem kell a könnyei ellen küzdenie
• Elég rég óta, már az első találkozásunk előtt tudtam. Pontosabban a betegségem hozott össze veletek, de ez hosszú. Ne haragudjatok, be kell vennem a gyógyszereim- pontosan tudom, hogy még legalább 5-10 percet várnom kéne, de nem merek tovább így köztük maradni, inkább hagyom, hogy tényleg elfogadják a dolgokat. Szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy Harry el fogja mesélni nekik a döntésemet, ezért nem is fáradoztam vele. Számomra nincs megoldás. Ha mégis lesz, isteni csoda, ha nem, akkor nekem ez a sorsom. A hideg víz kellemesen hűsít, a gyógyszereim megfelelően keserűek, szinte már hiányzik ez az íz, amikor nem érzem.

Harry

• Higgyétek el, lenne megoldás, csak ő nem szeretné- megpróbálok úgy beszélni, hogy Lana ne nagyon hallja meg, hiszen nem kérdeztem meg tőle, hogy el akarja-e mesélni a listát, vagy nem.- Addig is..- elkezdem keresgélni a képet a telefonomba.
• Mi az, hogy nem szeretné? Ilyen nincs!- Louis kissé felháborodva sziszegi, amit teljesen megértek.
• Miért nem akarja, hogy kezeljék? Ezt nem értem. Ő egy életvidám lány, nem ezt nézném ki belőle- Zayn is értetlenül áll a dolgok előtt, csak úgy, mint Liam.
• Én mondtam neki, hogy a pénz nem akadály, de hallani sem akar róla- nem tudom, mi tévő legyek. Ránagyítok a listáról készül képre, hogy láthatóvá váljanak a gyöngybetűkkel írt sorok.
• Talán nem a pénzzel tudjuk majd rávenni- Niall fejében, mintha megfogalmazódni látszana valami, de megvárja, míg megmutatom nekik a képet.
• Ez a bakancslistája. Megfogadtam, hogy Lana lesz a legboldogabb lány a világon. Egyenlőre ennyivel tudunk hozzájárulni, természetesen teljes titokban. Remélem számíthatok a segítségetekre srácok.
• Ne viccelj, ez a minimum- Louis megveregeti a vállam- ez volt mindennek az oka, ugye?
• Igen, de most már..nem tudom, mi lesz, én nem akarom elveszíteni őt már soha többé, de hát látjátok, milyen makacs tud lenni.
• Ne aggódj, együtt megoldjuk.- Zayn szavai szívmelengetőek. Nagyon örülök, hogy ilyen barátaim vannak, jobbakat sosem kívánhatnék. Már csak az kell, hogy teljesüljön a tervünk.
• Köszönöm. Később ezt még megbeszéljük, nem sokára szerintem visszajön Lana- amint kimondtam, mér meg is jelenik a nappali bejáratánál, látszólag lenyugodott. Neki is szüksége volt néhány percre, de most már minden rendben.

14. rész I'll be standing right next to you. 

Sziasztok :) 

Nagyon szeretném megköszönni nektek, hogy kezdtek egy kicsit aktívabbak lenni, a tetszikek-et illetően, higgyétek el nekünk ez is nagyon sokat számít, mert így tudjuk, hogy elolvastátok, és hogy tetszett :) Lucával nagyon meglepődtünk, mikor a Vasárnapi rész, csak pár órája volt fent, de már HÁROM tetszik-et nyomtatok. Csak így tovább drága olvasóim. Komizzatok, tetszikeljetek, mert ne felejtsétek sokat számít nekünk.

Nem is szaporítom a szót, itt a 14. rész, és jó olvasást :)

Puszi Tami xx

When you're one with the one you were meant to be find,

(Mikor együtt vagy az igazival, akit neked szántak) 

Everything falls in place all the stars align, 

(Minden a helyére kerül, még a csillagok is sorban állnak) 

When you're touched by the cloud that has touched your soul, 

( Mikor megérint a felhő, mely megérintette a lelked) 

DON'T LET GO! 

( NE ENGEDD EL!)

Lana

Szédelegve botladozok el a kanapéig, és a lábaim maguktól feladják a szolgálatot, és erőmet vesztve zuhanok a kipárnázott bútordarabra. A fejem zúg, és nem látok a könnyfátyoltól, de még mindig a kezemben tartom a telefont, és kitartóan bámulom, annak ellenére, hogy nem látom. A rosszullét határán vagyok, és az újabb sírógörcs, ami készül feltörni, csak rontani fog a helyzeten. A fejemben kavarognak a dolgok, de mindig ugyan oda lyukadok ki. Tudtam, hogy ez lesz. Mind végig tudtam, ha tovább titkolom, az csak rontani fog Harry reagálásán. Valery folyamatosan rágta a fülem, hogy mondjam el neki, de én meg voltam győződve arról, nem jött el a megfelelő pillanat. Ez sem pont az volt. Nem így kellett volna megtudnia. És az, hogy így elrohant, kétségek, és tudatlanság közt hagyva, még rosszabb mintha, itt állna velem szemben és ki kelve magából, kikérné magának, hogy hazudtam neki, vagy rosszabb esetbe szakított volna velem. Ez a két opció is jobb lenne a mostani helyzetnél. Az sms-ből arra tudok következtetni, hogy a tervezett holnap reggeli indulás helyett már ma felszállt a külön bejáratú gépükre és visszament a srácokhoz.  Bár, lehet, hogy az ő helyébe én sem fogadtam volna másképp. Meg tudom őt érteni, de én akkor is azt akarom, hogy itt legyen, és elmondjam, neki mennyire sajnálom, hogy nem mondtam el neki.

Még egy jó ideig egyedül leszek a lakásba, ami jelen pillanatban isteni megváltás nekem, mert nincsen kedvem se anyának, se Jamie-nek magyarázkodni. Légző gyakorlatokkal próbálom helyre állítani a szervezetem, és próbálom feldúlt szívemet lenyugtatni. Tudom, mire van szükségem, vagy inkább kire. Mérgesen letörlöm a folyton kibuggyanó könnyeimet, és meg keresem a hívás listába Valery számát.

-        Minden apró, és piszkos részletet tudni akarok. – Valery köszönés nélkül, vidáman veszi fel a telefont, nekem pedig újra sírni van kedvem.

-        Val.. – szipogok a telefonba.

-        Jézusom Lan. Mi a baj? – hallom, ahogy a háttérben egy ajtó csukódik. Gondolom bezárta a szobaajtót.

-        Harry.. – Nem tudok többet kinyögni, zokogni kezdek, Valery pedig felhúzza magát.

-        Mi? Mi van vele? Bántott? Kinyírom. – ha nem épp az ájulás határán lennék, biztos, hogy a fejemet hátra vetve nevetnék a barátnőmön, de most a szakadozott lélegzeten kívül nem tudok más hangot kiadni. – 15 perc és ott vagyok. – Valery köszönés nélkül rakja le a telefont, én a térdemre támaszkodva, arcomat a kezembe temetem, és sírok.

15 perce ugyan abban a pózba ülök, és a könnyeim nem akarnak elfogyni, és a legjobb barátom, kopogás nélkül jön be bejárati ajtón, én pedig könnyes szemmel nézek fel rá, és ahogy meglátom kétségbe esett arcát, felpattanok, és a nyaka köré fonva kezemet kapaszkodok, a jelen pillanatban egyetlen biztos pontba. Az eddiginél jobban kezdek sírni, míg Valery szorít magához. A sírás annyira uralma alá veszi a testemet, hogy érzem, a lábam ismét felmondja a szolgálatot, és többször akarna össze csuklani alattam, de Valery tart.

-        Hé! Elég! Hallod. Fejezd be, mert a végén elájulsz. – én pedig csak sírok, és sírok. – Lana az istenit, hagyd abba. – éles hangja végre eljut hozzám, és összeszedem magam. – Ülje a kanapéra, hozok neked egy pohár vizet. – ellentmondást nem tűrő hangját hallva teszem amit, mondd, míg ő kimegy a konyhába, és hallom, ahogy kinyitja a szekrényajtót, majd becsukja, és meg nyitja a csapot. – Tessék. – felém nyújtja a vizet, én pedig nagyokat kortyolva kiiszom. – Jobb? – aprót bólintok. – Lan. – a kezemért nyúl, és az ölébe húzza, én pedig olyan erősen szorítom a kezét, hogy félő még a végén eltöröm. – Mi történt? – nézek rá, és a számat rágom, így próbálom vissza tartani a sírást. – Mondd el! – halkan utasít, de én még mindig nem tudok megszólalni. – A telefonba azt mondtad Harry. – bólintok. – Bántott? – megrázom a fejem. – Olyan tett, amit te nem szerettél volna? – ismét nemet intek a fejemmel. – Lana, kezdek ideges lenni, szóval, ha nem szeretnéd, hogy felhívjam a göndört, akkor szólalj meg.

-        Megtalálta a listát. – alig hallható hangon szólalok meg. Valery pedig becsukott szemmel vesz egy nagy levegőt. – Elmondtam neki.

-        Hogy fogadta?

-        Szerinted, hogy fogadta? Nézz körbe Val, látod itt valahol? – hangom kicsit ideges lesz, de Valery elnézi nekem. – Elment. Érted? – újra előtör belőlem a sírás, és Valery ölébe dőlök. – Azt mondta, gondolkodnia kell, de már úton van a srácokhoz. Újra több ezer méterrel felettünk repül, de még küldött egy sms-t. – Val türelmesen hallgat, és a hajamat simogatva várja, hogy újra megnyugodjak. Percekkel később ismét alább hagy a sírásom.

-        Befejezted a sírást? – ülő helyzetbe tornázom magam, és aprót bólintok. – Akkor most figyelj rám, és hallgass végig csukott szájjal. – érdeklődve nézek rá. – Harry most a legjobb időszakát éli. Nap, mint nap a színpadon áll, és azt csinálja, amit mindig is szeretett volna. Csupán a megjelenésével, több ezer lány szívét dobogtatja meg, és váltja valóra álmaikat. A négy legjobb barátjával bejárják a világot, és akár mennyire azt mondják Harry-ről, hogy érett, és jól kezeli a dolgokat, ez neki is megrázó hír volt. Gondolj bele az ő helyzetébe, te mit tennél, ha kiderülne róla, hogy halálos beteg? – megrántom a vállam. – Ugyan azt, amit ő. Hidd el, Harry most nem azért ment el, mert nem akar melletted, lenni, hanem szüksége van arra, hogy a hallottakat feldolgozza, és lehet, hogy ehhez neki az kell, hogy a srácokkal legyen, vagy csak énekeljen a színpadon. Hidd el, holnap minden meg fog oldódni. Haza jönnek, és te elmész hozzá. – megrázom, a fejezem. – Ne ellenkezz. Szereted ezt az embert. – ezzel a kijelentéssel nem tudok vitatkozni. – Vagy ha nem te, akkor Harry fog ide jönni, ebben biztos vagyok.

-        Miért vagy ebben olyan biztos?

-        Mert én egy külső szemlélő vagyok. Te is és én is másképp látjuk azt, ahogy Harry rád néz. Amikor Harry meglát, téged felcsillannak a szemei, és mérhetetlen szeretet árad szét azokban a zöld csodákban. Harry a megtestesítője annak, hogy a szem a lélek tükre. Csak egyszer, kell mélyen bele nézned, és mindenre megkapod a választ holnap.

-        Már holnap? – szipogok.

-        Igen Lana már holnap. Ő ide jött, hogy megkérjen, legyél a barátnője, most rajtad a sor. Te hibáztál, hozd helyre, amíg még lehet.

-        Amíg még lehet? – kérdőn nézek rá.

-        Igen. Amíg még lehet. Kérlek, ne kérd, hogy megmagyarázzam, mert a végén te fogsz vigasztalni engem.

-        El sem hiszem, hogy ezt mondtad. – nevetek.

-        Én sem. Most pedig szedd össze magad, menj el fürdeni, és aludjunk. Holnap mindent másképp fogsz látni. – letörli az egyik kósza könnycseppet az arcomról, és bíztatóan rám mosolyog.

-        Itt alszol?

-        Persze, hogy itt. Csak nem gondolod, hogy egyedül hagylak.

-        Szeretlek. – a nyakába vetem magam, és ölelem, és csak ölelem.

-        Én is téged.

                                                                                        ~*~

Valery-nek nem lett igaza, nem láttam semmit sem másképp. Egy hatalmas tátongó űrrel a mellkasomban ébredtem. Ha már igaza nem is lett, de szemtanúja lehetett az egyik gyakori rosszullétemnek. Meglepően jól kezelte a dolgot, és minden féle hiszti, és gyerekes kétségbe esés nélkül segített túl lennem rajta, majd röhögve közölte, hogy most már tudja, mit kell majd ilyenkor csinálnia. Előttem mutatta az erőset, de mikor visszafeküdtem, azzal a céllal, hogy pihenek egy kicsit, egy kis idő elteltével, a szükség felkeltett, azonban mielőtt kinyitottam volna a fürdőszoba ajtót, Valery keserves sírását hallottam a zárt ajtón keresztül. Nem mentem be. Nem mentem be, mert ismerem Val-t, nem akarta volna, hogy előtte térdelve vigasztaljam a betegségem miatt. Így hát, csendben visszamentem a szobába és megvártam, míg újra besüppedt mellettem az ágy.

Kora délelőtt mikor már mind a ketten véglegesen felkeltünk, a konyha pultnál ülve kavargajuk a kávénkat. Ő nem beszél a hajnali rosszullétemről, én szólok arról, hogy mit hallottam. Mind ezek helyett, a leeresztett Lana-t látva, újra lelket próbál önteni belém kisebb nagyobb sikerrel. A végére már odáig jutok, hogy nem megyek el Harry-hez. Hagynom kellene még neki egy kis időt. Valery a fejébe vette, hogy ő már csak azért is eléri nálam azt, hogy neki induljak. Míg felöltöztem, és fogat mosok, és próbálok emberi formát faragni magamból, folyton a fülem rágja.

-        Valery elég! – állok meg előtte. – Rendben igazad van. Helyre fogom hozni, de csak késő délután érkeznek meg. Azt hiszem olyan négy vagy öt körül.

-        Nagyon jó vagyok. Bár a szüleimnél is így elérném, amit akarok.

-        Igen Val, valóban nagyon jól csinálod ezt az egészet, és köszönöm. De most fogd magad és menny el a dokihoz és kérj egy igazolást, mert ma iskolába kellett volna menned.

-        Igazad van, megyek, mert lekésem a rendelési időt.

-        Köszönök mindent. – szorosan magamhoz ölelem, ő pedig ugyan ezt teszi.

-        Ne köszönj semmit, ez a dolgom. – rám kacsint és elindul a szobámból. – Ne fáradj, tudom, hol kell kimenni. – széttárt karokkal állok a szoba közepén, és mosolyogva megrázom a fejem.

Az ablakhoz lépek, és kinézek rajta. Látom, ahogy a legjobb barátom haja ide-oda leng miközben sietve indul el a helyes irányba. Hálát adok az istennek, hogy ő van nekem, nélküle már kiszáradással tartanék a kórházba. Valóban sikerült neki lenyugtatnia egy kicsit, és az ablaknál állva, a most tiszta eget figyelve, gondolom végig mind azt, amit Valery mondott. Igaza van. El kell mennem Harry-hez, nem hagyhatom ezt annyiba. Talán tényleg csak át kell gondolnia az egészet, viszont ha egy olyan választ kapva jövök haza, amire próbálok nem gondolni. Hát, szerintem az sokkal rosszabb lesz, mint amikor kiderült, hogy beteg vagyok.  A szívem ezer darabjára fog törni, és a kis szilánkokat Harry padlóján hagyva jövök el, és akkor talán végérvényesen feladom ezt az egészet.

Az idő, mintha ólomlábakon járna, olyan lassan telik. Próbálom elterelni a gondolataimat azzal, hogy a szobám, és lassan a ház minden négyzet centijéről enni lehetne, úgy kitakarítottam, de még sem telt el elég idő. Ahogy ilyenkor az embereknél szokás, kicsit kínozzák magukat azokkal a dolgokkal, amik a bánatukhoz kapcsolódik. Én is pont ugyan ezt csinálom. Miközben takarítok, a srácok második albumának utolsó dala csendül fel. Ez elmúlt két órában, ahányszor meg halottam Harry hangját, sírni kezdtem. De mindenegyes szónál, amit kiejtett, egyre biztosabb lettem abba, hogy elmegyek hozzá. Többször a kezembe veszem a telefont, hogy felhívom, de mindig lemondok róla, mert eszembe jut, talán még a gépen ülnek.

Négy óra. Gyomorgörccsel kezdek el átöltözni, mert úgy érzem, nem épp illendő melegítő nadrágban neki indulni. A szekrényből kiveszek, egy viszonylag sötétkék farmert, egy fehér hosszú ujjú pólót, és egy farmer inget. Minden magamra veszek, és a fürdőszobába megyek. A mosdónál megnyitom a csapot, bevizezem egy kicsit a kezem, és előre hajolva, vizes kezemmel felnyomkodom egy kicsit a hajamat, hogy hullámos legyen. Amíg megszárad, és teljesen felugrik, addig csinálok egy laza feles parkettafonást a frufrumból. A fülemig lefonom, majd egy apró hullám csattal rögzítem. Ez alatt a hajam kezd számomra elfogadhatóan hullámossá válni. A sminkelést illetően úgy döntök, nem viszem túlzásba. A szemhájamra egy csillogó nagyon halvány barna festéket kenek. Ezután csak a szempillámat festem ki, és rakok egy kis pírosítót, hogy legyen valami színe az arcomnak. A szemöldökömnek is adok egy kis szint. Szépen a barna szemöldök ceruzával óvatosan satírozok rá egy keveset, a számra pedig csak ajakápolót teszek, és készen is vagyok. Ki megyek a szobámba és a táskámba bele pakolom, az irataimat, a telefonom, az utazáshoz szükséges kártyát és a parafatáblámról leveszem a listát, azt is bele rakom, és magamhoz kapom, a táskát mielőtt meggondolnám magam. Az ajtó előtt elhelyezett cipős szekrényből kiveszem a fehér converese tornacipőmet, és magamra húzom. A tükör előtt át rakom, a vállamon a táskát majd megállok. Farkasszemet nézek magammal, majd hirtelen felindulásból lekapom a kulcsot helyéről, és szinte feltépem az ajtót, és abban a pillanatban hátra is hőkölök. A barna szem találkozik egy zöld gyönyörűséggel, és most egy kétségbeesett, meggyötört arccal. Harry áll velem szemben, egy hatalmas bőrönddel maga mellett. Rögtön ide jött volna a repülő térről? Nem szólunk, de látom, habozik, hogy előre lépjen egy lépést vagy sem. Bennem pedig egy olyan bátorság tör utat magának, amivel nem tudok megbirkózni, így hagyom hogy a testem felett átvegye az irányítást. Másodpercek töredéke alatt szelem át a köztünk lévő távolságot, és Harry-t a tarkójánál fogva húzom magamhoz, és csókolom meg. Titkon reménykedek ő is ezt akarja, és ahogy kezeit derekamra vezeti meg is kapom a választ. A csókunk nem gyengéd, de érzelmekkel teli, csak úgy faljuk egymás ajkait. Harry teljesen hozzám préselődik, a kezei, már teljesen közre fogják derekam, és úgy emel föl egy kicsit, míg én a tarkóján lévő kezemet a hajába vezetem, a másikat pedig az arcára.

Percek telnek el, amik másodperceknek tűnnek a számomra, de egyszerűen se én nem tudok betelni Harry-vel, sem Harry velem. Csak úgy faljuk egymás ajkait, itt az ajtóban állva, kitéve a nyilvánosság kegyetlenségének, de se őt se engem nem érdekel jelen pillanatban. Érzem a kétségbe esést csókjában, és talán a bocsánatomért való esedezést.  De valóban neki kellene bocsánatot kérnie? Hevességünk kezd alább hagyni, végül egy apró puszi után elválnak ajkaink, és Harry lassan visszatesz a földre, és nézzük egymást. Látom rajta, hogy keresi a szavakat, és az igazság az, hogy, nekem is jár az eszem, hogyan kellene kezdenem. Végül ő töri meg a csendet, és szakítja meg a szemkontaktust. Lehajtott fejjel szólal meg.

-        Lana, én.. – aranyos mikor nem találja a szavakat, de jelen pillanatban örülnék neki, ha megtalálná őket. Lassan felemeli a fejét. – Hova készültél?

-        Hozzád, te buta. – két kezem közé fogom az arcát, így kényszerítem, hogy rám nézzen.

-        De hát miért? – kérdőn néz rám.

-        Szerinted? – szégyenlősen megrántja a vállát. – Mert, tegnap a párom egy szeretlek kíséretében itt hagyott, és túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy ezt annyiba hagyjam.

-        Lana, én annyira sajnálom. – Harry-n megint úrrá lesz a kétségbe esés.

-        Nem neked kell bocsánatot kérned Harry, ha valakinek ezt meg kell tennie, az én vagyok. – kezeimet dereka köré fonom, és arcomat, amennyire tudom, a mellkasába fúrom, ő pedig állát megtámasztja a fejemen, miközben derekam közepén összekulcsolja kezeit, úgy ölel vissza. – Sajnálom Harry, hidd el nagyon. – suttogom. Puszit nyom a fejem búbjára, és kicsit elhúzodik.

-        Kicsim bemehetnénk? – aprót bólintok. Harry megfogja bőröndjét, és belépdel utánam. Én a cipőmet visszahelyezem oda, ahonnan nem rég elvettem, és a lábamra húztam, közben pedig Harry is követi a példám. Felé fordulok, és látom, engem figyel.

-        Gyere. – megfogom a kezét, és magam utána húzom a kanapéhoz. Leülök, majd Harry is elhelyezkedik mellettem. – Kérlek, kérdezz, nem igazán tudom, hogy hol kellene elkezdenem.

-        A legfontosabb, hogy miért nem akarod a kezelést? – valahol éreztem, hogy ez lesz az első kérdése.

-        Rengeteg pénzbe kerül Harry. Nekünk, vagyis anyának erre nincsen kerete, és nem vagyok hajlandó bele menni abba, hogy anya a bizonytalan miatt adósságokba verje magát.

-        De Lana a pénz.. – felemelem a kezem ezzel belé szorítva a szót.

-        Nem Harry, hallani sem akarok erről. Tudom, mit akarsz mondani, de nem fogadom el.

-        Bármit mondhatok, akkor sem fogod meggondolni magad igaz?

-        Anya egy hónap után feladta a próbálkozást, és kérlek, te se tedd, csak próbálj meg megbarátkozni a döntésemmel. Nem kérlek, hogy fogadd el, meg törődj bele, csak egyszerűen hadd töltsem el úgy a maradék időt, ahogy én szeretném. Harry rajtad áll, hogy mellettem maradsz e vagy sem. Ha úgy döntesz, maradsz, akkor a világ legboldogabb embere leszek, de ha arra a következtetésre jutsz, nem tudod ezt csinálni azt is megértem. – kezeim közé veszem a kezét, az ölembe húzom, és elkezdek játszani ujjaival, így várom a válaszát. Pár másodpercnyi csend borul ránk, végül Harry összefűzi kezeinket, a szabad kezével állam alá nyúl, és felemeli fejem, így éri el, hogy a szemébe nézzek.

-        Melletted a helyem, mert szeretlek téged. És nincsen az az isten, aki távol tudna tartani tőled. És bármi történjen, én itt leszek neked. Érted? Mert szeretlek! – könny gyűlik a szemembe, és hirtelen felindulásból az ölébe mászok, és akárcsak az ajtóban, olyan hevesen csókolom meg. Harry szeret, engem én szeretem őt, és mellettem marad. Kell ennél több?

-        Szeretlek. – suttogom, és homlokom az övének döntöm.

-        Megnézhetném még egyszer a listádat? – meglepve nézek rá, de úgy döntök nincs több titok. A táska még mindig a vállamon át vetve pihen a derekamon. Belenyúlok, és oda adom neki. Látom, hogy érdeklődve végig olvassa az összes pontot, és az egyiknél mosolyogva fel néz, én pedig a nyakamat nyújtva meglesem mit találhatott benne, ami mulattatja. Az ujja a 7. pontnál pihen, én pedig szem forgatva pirulok el, de így legalább tudja, hogy nem csak úgy mondom, hogy szeretem, mert biztos vagyok, benne érzi, ennek a papírnak a súlyát még akkor is, ha a tömege valójában pehelykönnyű. Tovább halad a tekintete, majd hirtelen összeszalad a szemöldöke, és felnéz rám.

-        Mi a baj?

-        Szeretném, ha mesélnél nekem erről a pontról. – Harry felém fordítja a lapot, és ujjával meg pöcögteti az utolsó pontot.

-        Jól van. – Még mindig az ölében ülök, ő pedig combomon pihenteti szabad kezét, majd lerakja maga mellé a lapot, és a másik kezét is a combomra helyezi. Én lehajtott fejjel kezdem el piszkálni pólója szélét, így kezdek bele a történetbe.

Harry

Lélegzet visszafojtva hallgatom a barátnőmet. Egyre jobban szorul össze a szívem, ahogy Lana egyre csak meséli a nagymamájától szóló történetet. Soha nem tudtam igazán felfogni, hogy a rajongók mit értenek az alatt „Ők meg mentették az életemet”. Lana-nak hála sikerült teljes mértékben megértenem a rajongóinkat, és azt, hogy talán a túlhevült rajongók nem véletlenül viselkednek úgy ahogy. Lehet, hogy felszín alatt egy Lana-éhoz hasonló történet lapul. Meghatódok mikor Lana közli, neki soha csak egy jóképű arc, és csodás mosoly voltunk. Neki mindig is nagy helyet foglaltunk el a szívében.

-        Hát ennyi. Ezért írtam rá a listára, bár sosem voltam benne biztos, hogy az teljesülni fog. Igaz, akkor még azt sem gondoltam, hogy egyszer itt fogsz ülni a kanapén, miközben én az öledben terpeszkedek. – szeretem ezeket a vicces szó fordulatait, szeretem őt, és örülök, hogy kimondtam és ezt már ő is tudja.

-        Remélem azzal tisztában vagy, hogy már van rá lehetőséged. – a füle mögé tűrök egy kósza tincset, és megsimogatom arcát.

-        Egyelőre ezt hagyjuk függőbe kérlek. – látom az arcán a bizonytalanságot, és tudom, mire gondol.

-        A fiúknak el akarod mondani? – megrántja a vállát.

-        Te mit gondolsz?

-        Azt, hogy igen. Lana a fiúk nagyon kedvelnek téged. Néha akkor is szóba hoz valamelyikük, amikor nem vagyunk együtt. Amikor visszamentem Melbourne-be a srácok folyamatosan rágták a fülem, hogy mi történt, azt hajtogatták remélik nincs nagy baj, és hogy rendbe leszünk. Sikerült elérned, hogy hamar a szívükbe zárjanak, szerintem joguk van tudni. Bár..

-        Bár? – hallattak miatt Lana-nak jobb kedve lesz, és felhúzott szemöldökkel néz rám.

-        Na, jó. Ne akadj, ki kérlek, de Niall tudja. – Lana nem szól, csak néz. – El kellett mondanom valakinek, mert különben a mellkasom szétrobbant volna. És Niall.. Hát Niall-nak van egy olyan képessége, hogy a nélkül megered a nyelved, hogy észrevennéd. És..

-        Harry vegyél levegőt! – mosolyogva foglya közre arcom. – Nem baj. Niall és én kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, mint a többiekkel. El fogom nekik mondani. Nincs több hazugság. – csodálattal nézek az ölemben ülő lányra.

-        Van még valami, amit meg kell rólad tudnom? – viccnek szánom, de ő mosolyogva bólint. Ki pattan az ölemből, és felém nyújtja kezét.

-        Gyere. – megfogom a kezét, és hagyom, hogy húzzon maga után. A szobája felé tartunk, rajtam meg eluralkodik a kíváncsiság. És csak remélni, tudom, hogy nem egy újabb feldolgozást igénylő dolog kerül felszínre. A szobájába belépve felém fordul ad egy gyors csókot a számra, és az asztalához siet, én közben leülök az ágyra. A fiókjában matat, végül egy jó pár papírral a kezében fordul felém. Óvatosan leül mellém, és felém nyújtja a lapokat, én pedig érdeklődve veszem el tőle.

Az első sorokat olvasva azonnal rájövök, hogy Lana dalszövegeket ír, méghozzá nem akármilyeneket. Csodálatosan használja a szavat, és minden szövegnek mondani valója van, nem csak egymás után írt szavak. Teljesen meg vagyok lepődve.

-        Szóval tényleg igaz amit Lou mondott. – nézek rá mosolyogva.

-        Igen, de nem mondanám, hogy remek hangom van, csak az átlagnál jobb. – szégyenlősen néz rám.  Tovább olvasom a lapokat. Van egy két szám, aminek nagyon mély, és szomorú hangulata van. Warrior(Harcos), Shouldn’t come back ( Nem kellene vissza térned).

-        Valamiért úgy érzem, hogy ez a két dal nem csak úgy íródott. – mutatom felé.

-        Nem valóban nem. Tudod Harry elötted nekem eddig összesen két kapcsolatom volt. A Shouldn’ come back című dal a legelső barátomról szól, aki azért szakított velem, mert többszöri próbálkozás után sem adtam be neki a derekam, majd később vissza akarta sírni magát. Nem engedtem. A Warrior című dal pedig a legutóbbi barátomról Justinról szól, aki nagyon fájdalmasan bánt el velem. Justinnak volt egyfajta képessége, egy olyan képesség, hogy tudta mit kell mondani egy lánynak, és mit kell tenni azért, hogy szó nélkül azt tegye a barátnője, amit akar. Én egy fogadás áldozata voltam. Justin és haverjai fogadtak egymás között, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy elérje, hogy lefeküdjek vele. Én is bele kerültem Justin bűvkörébe, és engedtem neki. Másnap közölte velem ezt az egészet, és én összetörtem. Sírtam, bánatos voltam, majd dühös, rettentő dühös. Én így enyhítem a bennem tomboló érzelmeket. Van még egy pár dal, ami erről a két fiúról szól. Olyanok, amik akkor íródtak, amikor abban a tévhitben éltem, szeretnek. A Made in the Usa a legelsőről szól, mert Amerikából költöztek Londonba, Two Pieces pedig Justinról, még nagyon az elején voltuk, de nagyon értette a dolgát. – csak hallgatom Lana hangját, ahogy mesél. Azt a két gyökeret, akik előttem voltak, szívem szerint agyon verném, de hál, istennek már nem szerepelnek Lana életében. Nem értem, hogy egy ilyen gyönyörű, és nagyszerű lányt, hogy lehet így kihasználni. A dalszövegeket figyelve megfogalmazódik bennem egy kérdés. És már fel is teszem, mielőtt meggondolnám magam.

-        Rólam is írtál dalt? – a kérdést feltettem, már nincs vissza út. Lana arcán megjelenik a számomra oly csodás szégyenlős mosoly, és aprót bólint. Óvatosan hajt párat az összetűzött lapok között, és két dal tárul elém. Heart by Heart (Szívtől szívig), Lightweight (Pehelykönnyű). Ha a barátnőm nem ülne itt mellettem, hanem tök egyedül lennék, biztos elsírnám magam. Egyszerűen elképesztő, ahogy Lana a szavakat használja, és hogy így életre tudja kelteni a mondatokat. – Kicsim ez.. Ez egyszerűen gyönyörű.

-        Tudod, amiko Ligtwieght-t írtam, akkor még csak a rendezvényen találkoztam veled, de.. Most elmondok neked egy titkot. – Félre rakom a lapokat, és Lana-ért nyúlva ösztönzöm arra üljön az ölembe. – Talán már akkor is szerettelek. Mindig is te voltál a bandából az a személy, akihez megmagyarázhatatlan érzelmeket tápláltam. Valamiért én mindig úgy gondoltam, hogy te nem vagy olyan mit amilyennek a média beállít, és mélyen megvoltam róla hogy az a kép, amit én elképzeltem rólad, az a való életben is úgy van. És egyáltalában nem tévedtem.

-        Tényleg? – felhúzott szemöldökkel nézek rá, és lassan arcára simítom a kezem, és lassan közelítek felé.

-        De nem ám. – Lana a ma este folyamán már harmadszorra kerget az őrületbe ezekkel a heves csókokkal. Elhúzódik tőlem.

-        A Heart by Heart-ot nem rég írtam. Tudom, nem sok ideje vagyunk együtt, de minden érzelmem megtalálod abban a dalban. – csak nézek és mosolygok, több nem telik tőlem.

-        És megzenésítetted már őket?

-        Az akkordok meg vannak, de csak zongorán tudom eljátszani, nem véletlenül szeretnék legalább egy dalt megtanulni gitáron.  Valery-nál szoktam a zenét megírni a dalokhoz, náluk van zongora, mert hát Val sem semmi. Viszont! – ismét kipattan az ölemből, és oda lép egy ajtóhoz. Arra tudok következtetni, hogy egy gardrób szerűség lehet ott. Kinyitja az ajtót, és elém tárul egy gitár.

-        Nem tudsz gitáron játszani, de mégis van egy. – kérdőn nézek rám. – Nem mellesleg ezért Niall szerintem képes lenne még a hűtőt is megosztani veled. – Lana mélyről jövően nevet fel, én pedig imádom hallani.

-        Mivel a családom tudja, hogy dalokat írok, és tudok – idéző jeleket formál ujjaival – énekelni, egyszer anya és Jamie összehozták erre a pénzt. De megtanulni az óta sem tudtam. – A lista jut eszembe, amin van négy olyan pont, amibe az én négy legjobb barátom tud segíteni. Niall kapásból meg tudná tanítani Lana-t gitározni. De ezt inkább még nem mondom neki.  Még mindig az ágyon ülök, Lana visszacsukja az ajtót, és oda sétál hozzám, beáll a két lában közé, én pedig combját át karolva, magamhoz húzom. Kezeit a tarkómra helyezi, és így hajol le, hogy megcsókoljon. Kicsit még közelebb húzom magamhoz, aminek az lesz az eredménye, hogy Lana elveszti egyensúlyát, és eldőlünk az ágyon, de a csókot nem szakítjuk meg. Lana hátra nyúl kezeimért, majd a fejem fölé vezeti őket, és összekulcsolja ujjainkat. A gátlások napról napra egyre kisebbek lesznek bennünk, és ez bennem egyre elviselhetetlenebb vágyat kelt, persze jó értelemben.

-        Tudod egy valamit nem értek. – mondom, neki mikor óvatosan elhúzódok.

-        És mi lenne az? – Lana megtámasztja állát a mellkasomon és így néz rám.

-        Hogy akartál elmenni hozzám, ha nem is tudod a címem?

-        Már hogyne tudnám, már voltam nálad, amikor a srácokkal találkoztunk.

-        Az nem az én lakásom volt, hanem Niall-é. – nevetek.

-        Tényleg?

-        Igen. – mosolyogva füle mögé tűrök egy tincset.

-        Hát pedig még Val-nak is az t a címet adtam meg. – ránt egyet a vállán.

-        Miért? – ezt nem értem.

-        Tudni szerette volna, bár azt nem tudom mi.. Oh jaj! – hirtelen feltámaszkodik két kezére, és ki kerekedett szemekkel néz rám.

-        Mi az? – teljesen elvesztetem a fonalat.

-        Azt hiszem Valery azért kérte a címed, amiről azt hittem, hogy a tied, hogy beszéljen veled. – Lana kétségbe van esve viszont, engem elkap a nevetőgörcs. – Most miért nevetsz?

-        Gondolj bele. Nem engem fog ott találni a felhevült barátnőd hanem Niall-t akinek valószínűleg halvány lila gőze nem lesz arról mi a szitu. És már előre látom, hogy Niall tuti teli pofazacskóval fog ajtót nyitni, míg Valery már akkor el fogja kezdeni a mondandóját, mikor még csak résnyíre van ki nyitva az ajtó. – Lana elgondolkozik egy percre, majd kitör belőle a nevetés.

-        Minden bizonnyal így lesz. – gyönyörű mosolyát látva, most én nem fogom vissza magam, és arcát kezem közé fogva húzom magamhoz.

-        Csak hogy tudd, ma nem engedlek haza. – Lana szemöldök húzogatva néz rám.

-        Reméltem is. – Lana mosollyal az arcán csókol meg újra.

Valery

Harry lakására tartok éppen, és vagy hatszor lejátszom, magamba mit fogok a göndörnek mondani. Olyan igazi Valery módjára kiosztom. Igaz, hogy tegnap megvédtem, de amit csinált akkor sem volt fair. Leszállok a buszról, és már csak egy kevés hiányzik, hogy a célomhoz érjek. Harry egy igencsak puccos apartmanban lakik, vagy, hogy a fenébe nevezik az ilyeneket, és nem lesz egyszerű bejutnom, de megoldom. Az időjárás, nem megszokott módjára kellemes még a nap is előbújt, de csak egy igazán kicsit. Az ajtóhoz érve látom, hogy csengők hegye sorakozik, és csak kulccsal lehet bemenni, vagy ha beengednek. Mint ahogy sejtettem. De mivel eldöntöttem, én akkor is beszélek Harry-vel, inkább várok egy kicsit, hátha valamelyik itt lakó dús gazdag beképzelt egyén kiszambázik az ajtón. Tizenöt perc telik el mikor a szerencse végre tesz is valami értem. Az ajtón kijönnek, de velem nem foglalkoznak, és ahogy elfordul az öltönyös csávó, már futok is ajtóhoz. Így kell Valery módra bejutni valahova.

A lifttel felmegyek, arra az emeletre ahol Harry lakik, és próbálok visszaemlékezni az ajtószámra, majd megállok a 16-os előtt és csak reménykedek, jó helyre jöttem. Magamat nem meghazudtolva nem csak egyszer csöngetek, szinte rá tenyerelek a csengőre.

-        Jövők már! – Nem túlismerős a hang, de ahogy hallom, valami épp zabál, így nem esek pánikba, hogy lehet, nem ő lakik itt. Az ajtó alig nyílik, de én már elkezdek magyarázni.

-        Harry, mégis hogy a büdös francba gondoltad a… és belém akad a szó, mert nem épp Harry áll előttem, hanem az One Direction szőke tagja Niall, aki épp teli szájjal, értetlen fejjel néz rám. – Te mit keresel itt? – Jól van Valery szép volt.

-        Inkább kezdjük, előröl! 1: Te ki vagy? 2: Honnan ismered Harry-t? 3: Minden bizonnyal Lana miatt jöttél, szóval csak közölném, Harry Lana-nál van. – megnémulva állok, és nem fogom fel, hogy hozzám beszélnek. – Hahó! – kezét lengeti a szemem előtt, én pedig magamhoz térve hirtelen sarkon fordulok, és egyenesen kifelé tartok az utcára.

Csak találkozzak Lana-val! Agyon fogom verni! Szórakozik velem? Én meg teljesen meghülyültem? Épp az imént hagytam faképnél Niall-t. Niall Horan-t baszki.

Niall

A bőröndöm a nappali közepén hever, én pedig terpeszkedve ülök a tévé előtt egy zacskó chips kíséretében, és élvezem az otthon nyújtotta kényelmet. Harry-től még mindig nem kaptam semmit, hírt, de amíg nem kapok olyan üzenetet, hogy összedőlt körülötte minden, addig inkább nem gondolok erre. Akármennyire is élvezem a semmit tevést, folyton folyvást eszembe jut Lana és, hogy ez az élet vidám lány beteg, de még sem fog meggyógyulni a saját elhatározásából. A listáról már tudok, de nagyon kíváncsi lennék, mik szerepelnek rajta, és csak reménykedni tudok, hogy nem nehezíti meg Lana Harry dolgát, és valamilyen isteni csoda által úgy dönt, hogy elmondja nekünk. Épp egy újabb adag chipset tömnék a számba, amikor csöngetnek. Csöngetnek? Szerintem inkább rátapostak a csengőmre.

-        Jövök már! – szólalok meg teli szájjal.

Alig, hogy kinyitom az ajtót, már hallok egy női hangot, aki meg sem várva, hogy teljesen kinyissam az ajtót, már magából kikelve magyaráz, de ahogy meglát, meglepődik, és nagyon valószínű, hogy nem rám számított. Nézünk egymásra, bennem pedig megfogalmazódik a kérdés: Ki ez a lány? És miért ilyen gyönyörű? De nem tudok túl sokat gondolkodni, mert három kérdésem után, akadozva próbál megszólalni, de mivel nem jön össze neki, fogja magát, és faképnél hagy. A folyosón értetlenül állva nézek a semmibe, ahol az ismeretlen lány eltűnt. A telefonom jelez, hogy valaki kommunikálni kíván velem szöveg formájában, így nem foglalkozok az előbbi furcsa látogatómmal, inkább megnézem, kiírt. 

Harry: Holnap délután gyülekező nálam. Fontos! Majd még írok, hogy mikor. Harry.

És ez most jó vagy rossz?