Sziasztok :)
Nagyon Boldog Karácsonyt nektek :)) Remélem sok ajándékot kaptatok közte mondjuk egy MM albummal, vagy koncertjegy, vagy esetleg az Our Moment parfüm :)) Én a This Is Us dvd-ét kaptam meg :))
Azonban tartozom egy bocsánat kéréssel, mert már egy jó pát napja, sőt már múlt héten készen volt a rész, de nem igazán volt rá időm, hogy felrakjam, ezért ne haragudjatok rám. Viszont, Luca részéhez, semmi vissza jelzést nem kaptunk, hogy tetszik e nektek Luca írás stílusa, remélem a következő résznél kicsit aktívabbak lesztek. Hisz sokszor elmondtam, fontos lenne tudni mit gondoltok!! :) Viszont most itt van egy újabb általam írt rész, remélem nektek is annyira fog tetszeni mint nekem. Igen! Ez az első alkalom, hogy teljes mértékbe megvagyok elégedve az írásommal. Remélem továbbra is velünk maradtok, mert ne feledjétek, nem sokára igazán beindul a történet :)
Még egyszer Boldog Karácsonyt Drága olvasóim :)
Puszi Tami :))
Ui: Nagyon Boldog Születésnapot utólag is Louis Tomlinson :)
Ui2: Ne haragudjatok, hogy kb a rész háromnegyedénél ilyen háttérrel ellátott lesz a szöveg, de valamiért nem tudok vele mit kezdeni :/
Lana
Kinyitom a szemem, és érzem, hogy még nagyon korán van.
Kómásan kezdek el tapogatni az éjjeli szekrényen a telefonom után, majd amint
megtalálom meg nézem az időt. Fél hat. A készüléket lerakom magam mellé az
ágyba. Kezemmel kicsit megdörzsölöm az arcom, és amint sikerül ki kerülnöm a
reggeli kómás állapotból, azonnal eszembe jut a tegnap este. Veszek egy mély
levegőt, és csak bámulom a plafont, közben érzem, hogy az emlékek hatására
folyamatosan mosolygok. Szinte újra érzem Harry kezét a kezembe, és leheletét a
nyakamon. Látom a kisfiús mosolyt, és azokat az ellenállhatatlan gödröcskéket
az arcán, és a különlegesen, zölden csillogó szempárt. Az igazság az, hogy nem
tudom elhinni, hogy ez megtörtént. Azt várom, hogy ez csak egy álom az álomban,
és mindjárt felébredek. Ez nem történhet meg velem pont most, pont ebben a
helyzetben, de az biztos, hogy ez nem véletlen. Azon kezdek el gondolkozni,
hogy talán évekkel ezelőtt tehettem valami rosszat, amire nem emlékszem, és
isten ezzel büntet engem, hogy a betegségem kiderülése után, az utamba került
Harry. Vagy pont, hogy ez egy fajta isteni jel, ami mondani akar nekem,
valamit, de úgy döntök, nem agyalok túl sokat. A kezdeti levakarhatatlan mosoly
most mégis eltűnik, mikor meg kísérlem a felkelést. Próbálnék, rá támaszkodni a
kezemre azonban nem megy. Olyan mintha zseléből lennének a végtagjaim. Gyenge
vagyok. Szinte azonnal visszazuhanok az ágyba, és erőmet veszítve ejtem a fejem
a párnára. Elviselhetetlen fájdalom nyíllal a fejembe, és oda kapok. A homlokom
tűz forró, szinte égeti a kezemet. Megérintem a mellkasomat, a hasamat. Minden
honnan csak úgy árad a forróság. Nem esek pánikba. Korábban már utána néztem,
mire számítsak, mik lesznek az első tünetek. Kezemmel masszírozom a fejem,
hátha enyhül a fájdalom, azonban feltehetően a lázam miatt, nem fog alább
hagyni. Nem fogok szólni anyának vagy Jamie-nek, tudom, mit kell tennem.
Húszpercnyi fekvés után, újra megpróbálok ki kelni az
ágyból, és amikor ez sikerül, hatalmas sóhaj szökik ki a számon. Felállok
azonban kicsit meg szédülök, de talpon maradok. Hűtő fürdőt kell vennem, és
mind ezt úgy, hogy anya és a testvérem semmit ne vegyen belőle észre. Az
ajtóhoz megyek, és próbálom minél halkabban kinyitni az ajtómat, és mint valami
őt éves, aki épp a tegnap elkészült sütiből, készül lopni, kinézek a folyosóra.
Igaz, hogy korán van még, de bármi megtörténhet. Meg könnyebbülve nyugtázom,
hogy síri csönd van oda kint, és minden ki alszik.
A fürdőszobába érve, becsukom magam mögött az ajtót, és
halkan kulcsra zárom. Elkezdem engedni a vizet, de mi előtt bele ülnék, a
szekrényből ki veszem a lázmérőt, hogy tudjam, milyen magas most a lázam.
Elhelyezem a hónaljam alatt, és várok pár percet, majd mikor az elkezd csipogni,
kiveszem. 38, 5. Kikapcsolom, a szerkezetet és vissza teszem a helyére, és neki
állok levenni a ruháimat. Elzárom a vizet, és bemászok a kádba, bevizezem a
testem, majd miután megszoktam, újra megnyitom a csapot, ezúttal csak hideget
engedek, és szépen lassan elkezdem hűteni a vizet.
Jól esik felhevült testemnek, és érzem, hogy a hűtő fürdő
MOST még használ. Érzem, hogy a testhőmérsékletem, kezd vissza állni a
normálisra.
Egy idő után a szervezetemnek már kezd elviselhetetlenül
hűvös lenne a víz, és ezt fogaim vacogásával adja a tudtomra. Felállok, és
leveszem a fogasról, a törölközőmet, és alaposan meg törölközök. Próbálom
letörölni a hideg vizet a testem összes részéről, hogy még véletlenül se fázzak
meg, hiszen az én betegségem olyan, hogy egy idő után, azonnal elkapok mindent.
Erre rá segít az is, hogy én mindig is ilyen voltam. Úgy érzem, sikerült alaposan megtörölköznöm,
és magamra veszem a köntösömet. Újra az
ajtóhoz lépek, és ismét reménykedek, hogy se anyával, se a bátyámmal nem futok
össze. Oda kint még mindig nincsen senki, így besietek a szobámba. Előveszek
egy tiszta alvós pólót, ami általában Jamie nem használt pólóit jelenti, aminek
a mérete kétszer nagyobb, mint ami jó lenne rám, de én szeretem. A nem használt Jamie póló mellé előveszek egy
pizsama nadrágot, a fiókomból pedig egy jó meleg zoknit. Úgy döntök, visszabújok még egy kicsit, az
ágyba. Először csak fekszek az oldalamon, és kavarognak a fejembe a
dolgok. Az egy dolog, hogy anyuék előtt
azt mutatom, erős vagyok, de mikor így egy magam vagyok a sötét szobámba, sokat
gondolkodok, és a tegnap este Harry-vel plusz még egy agyalni való a sok közé.
A találkának köszönhetem azt, hogy ez a kisebb rosszul létem nagy hatást
gyakorol rám. Mi van, ha Harry többet akar majd? De mindannyian tudjuk, hogy ez
buta kérdés, hiszen akkor nem hívott volna el. De mégis. Érzem, hogy én is többet akarok. A szívem
többet akar, de az eszem tudja: ez nem jó ötlet.
Mikor legközelebb felébredek, a fény az ablakon keresztül,
minden apró résen próbál beszökni. Sikerül találnia egy kisebb pontot a
függönyön keresztül, hogy félig az arcomba süssön. Jót tett a szervezetemnek ez a pluszalvás, és
könnyebben is kelek ki az ágyból.
A konyhában megcsinálom a kávét, pont, úgy ahogy minden
reggel iszom. Leülök az pulthoz, és szépen lassan kezdem el kortyolgatni. Lépteket hallok oda fentről, és halk
beszélgetést, végül Jamei és anya egyszerre jelennek meg a konyhában.
-
Jó reggelt! – köszönök előre.
-
Jó reggelt kicsim! Miért nem alszol még? –
kérdezi anya, miközben Jamie is elmotyog egy jó reggelt, félét. Furcsállom,
hiszen máskor mindig kapok tőle egy szelíd ölelést, vagy egy homlok puszit.
Valószínű, hogy nem aludt jól. Amint lesz, rá alkalmam kiderítem.
-
Kialudtam magam.
– Nem szeretek neki hazudni, de inkább felfogom kegyes hazugságként.
Ezzel próbálom elűzni a bűntudatomat.
-
Figyelj kicsim, valamit szeretnék, vagyis
szeretnék megbeszélni veled. – Anyának mostanában nem túl sokszor látott mosoly
jelenik meg az arcán, nekem pedig ettől feltámad a kíváncsiságom.
-
Rendben.
Hallgatlak. – mosolygok.
-
Tegnap, amíg te nem voltál itthon, a bátyád és
én újra megnéztük a listádat. – a mosoly lefagy az arcomról, mert valamiért úgy
érzem, hogy az ötlet, ami anyám fejében kavarog, csak neki tetszik.
-
És? – érzem, hogy szépen lassan kezdek pánikba
esni, hogy megint tépnem, kell majd a számat ugyan arról.
-
Úgy döntöttünk, hogy mikor délután haza érünk a
munkából, elviszünk téged a Queen’s Way-re.
-
Oké. – nyugtázom. – De ott mi is található?
-
Különleges ételek. – És leesik. Hatalmas mosoly
jelenik meg az arcomon, majd gyerekes örömmel, ugrok anya nyakába, és ölelem
meg sűrű köszönömök közepette, hiszen sokat jelent ez nekem, hogy anya ilyen
hamar a tettek mezejére lép. Miután szeretett anyámból kiszorítottam a szuszt
is a bátyámhoz rohanok, és a nyakába csimpaszkodok. Megölel, de nem olyan Jamie
féle ölelés, ez nem túl őszinte. Egyre nagyobb bennem a késztetés, hogy
kiderítsem mi a baja.
-
Örülök, hogy tetszik az ötlet. Most viszont, míg
itthon vagyok, szeretném, ha mindent elmesélnem a tegnap estéről. – Anya
gyermeteg kíváncsisága a szívemig hatol, és elfeledkezve minden ezzel
kapcsolatos problémámról önfeledten kezdek el mesélni. Idő közben, azonban arra
leszek figyelmes, hogy a testvérem a szokottnál hangosabb rakja a mosogatóba a
bögréjét, és idegesen hagyja el a konyhát. Viszont anya annyira sürget, mert
mindent tudni akar, hogy nem foglalkozok ezzel. Minden apró részletet elmesélek
neki.
Az időt, amit egyedül vagyok, itthon próbálom hasznosan
eltölteni, amiben segít, hogy a postás egy hatalmas borítékot tartva a kezében
csönget be. Alá írom az átvevő lapot, mosolyogva elköszönök a már jól ismert
postásunktól. Az ágyon ülve kíváncsian tépem fel, és másra számítottam, de az
érettségi tételek húzom ki a borítékból. Hát, az igazgatónőm tényleg nem várat
meg.
Így, ezzel ment el a napom nagy része, hogy amit tudtam
tételt azt kidolgoztam. Hálát adok az istennek azért, hogy olyan aggyal
születtem, hogy hamar megjegyzem a tananyagokat. Így történt most is, hogy
amint éreztem, hogy már szinte felreped a koponyám akkorára duzzadt az agyam,
levezetés képpen, összepakoltam magam körül a könyveket, és közben már mondtam
is fel magamban az anyagot. Az össze cuccomat, magamhoz véve megyek fel a
szobámba, majd beérve, lerakom az asztalra, és szó szerint bedőlök az ágyba. Kimerültem.
Túl hamar. Azonnal lecsukom a szemem, és Harry arca jelenik meg előttem. Ami
nem túl jó.
-
Lana! –
Szólongat, valaki miközben az arcomat gyengéden simogatja. Kinyitom a szemem és
anyát látom meg. – Szia, kicsim, jót aludtál?
-
Szia, anya! Mennyi az idő? – lassan tolom fel
magam az ágyról, és remélem, hogy nem lesz hasonló eset, mint a reggeli, itt
anya előtt.
-
Mindjárt három óra.
-
Jesszusom, így elaludtam?
-
Semmi gond. De most mi lenne, ha ki kelnél az
ágyból, elkészülnél, és elmennénk a Queen’s Way-re?
-
Persze, nem sokára kész leszek. – Azonnal ki
kelek az ágyból és a szekrényhez lépek.
-
Anya! – szólok, neki mielőtt kimenne.
-
Igen?
-
Jamie itthon van?
-
Igen. Együtt jöttünk haza.
-
Akkor szólnál, neki kérlek, hogy jöjjön be
hozzám egy kicsit.
-
Persze. – Anya rám mosolyog, majd ki megy. A
szekrényembe kutatva keresek magamnak egy viszonylag normális ruhát. Végül a
póló, farmer, és farmerkabát mellett döntök. Az összeválogatott ruhákat az
ágyra dobom. Halk kopogást hallok az ajtó felöl, majd Jamie bedugja a fejét.
-
Anya szólt, hogy beszélni akarsz velem. Minden
rendben? – Jamie beljebb jön, és becsukja maga mögött az ajtót.
-
Mondd meg te, hogy minden rendben van- e. – Várakozás
teljesen nézek a bátyámra, aki jelen pillanatban nem érti, hogy miről van szó.
-
Lana, nem tudom, miről beszélsz.
-
Észrevettem, hogy reggel nem igazán volt veled
minden rendben, és szeretném tudni, hogy mi történt.
-
Semmi. – A semmi Jamie-nél minden jelent.
-
Na, jó! Ha nem mondod el mi a baj, nem megyek
veletek sehova. – Karba tett kézzel állok meg Jamie előtt, ő pedig felnéz rám.
Végül sóhajt egyet, és az orrnyergét kezdi elmasszírozni.
-
Rendben. A betegséged kiderülése óta, rosszakat
álmodok. Néha olyanokat, amik megviselnek. Ugyan ez történt, az éjszaka is, és
hatással volt rám. Ez mellé még társul az is, hogy féltem a húgomat, hogy
belekerül a kíméletlen sztárvilágba, a sok kegyetlen fotós, újságíró, és
riporter közé, és nem utolsó sorba, a mindenre elszánt rajongók körébe.
-
Jamei, megértelek. Hidd el én is tartok ettől. –
Ami igaz, hiszen a randi óta csak az jár a fejemben, hogy mi lesz majd velem.
Az internet világát éljük és volt szerencsém pár igazán megdöbbentő hírt
olvasni a fiúkkal kapcsolatban. Szemtelen fotósok, mindenre elszánt firkászok,
akiknek az okoz örömet, hogy az igazság helyett, egy hazugággal teli sztorit
írjanak le. Már szinte megszállottá vált rajongók, akik a nagy izgalom végett
kikelnek a saját bőrükből és belebújnak egy teljesen ismeretlen személyiséggel
rendelkező testbe, egy olyanba, ami nem ismeri a visszafogott szót. De ők is
részese a „családnak”. Megérteni
megértem őket, hiszen én is rajongók vagyok, de felfogni nem tudom, hogy mégis
mi mehet végbe bennük, ami arra késztetik őket, hogy szinte a hotel ajtaján ne
tudjanak ki jönni a srácok anélkül, hogy lelki sérülést ne szenvedjenek, attól,
hogy közre zárja egy sikoltozó tömeg.
-
Nagyon össze tudod zavarni az embert. Elmész
randizni Harry-vel, de te is tartasz attól, hogy majd a média szétszed. Ez
kissé zavaros, nem gondolod?
-
Tudom, hogy az.
-
Akkor tegyél ellene, hagyd ezt az egészet.
-
Megtenném, ha tudnám. Csakhogy nem megy.
-
Mégis mért nem?
-
Ahj, Jamie. Nem tudom el magyarázni, érted?
-
Örülnék, ha megpróbálnád. – na, jó határozottan
kezdem unni a testvérem cinizmusát.
-
Oké. Figyelj! A randi óta, csak Harry-n jár az
eszem. Kattogok, mert tudom, hogy ez nem jó, nem jó, ha túl közel engedem
magamhoz őt, főképpen az nem jó, ha engedem neki, hogy ő túl közel engedjen
magához. De! A szívem mást mond, és sokkal nagyobb hatással van rám, mint az
eszem ésszerűsége. Mindig oda lyukadok ki, hogy igen ez nem helyes ebben a
helyzetben, de érzem, hogy valami oka van annak, hogy Harry PONT most került az
utamba. És ez az érzés sokkal erősebb, és legyőz engem. Értesz? – Jamie arcán
mosoly jelenik meg, én pedig nem értem, hogy mégis mit talál viccesnek,
miközben én a szívemet öntöm ki neki.
-
Az első felét értettem, de második részt inkább
betudom egyfajta csajgondolkodásnak, és nem kezdek el rajta agyalni. Viszont – Jamie a térdére támaszkodva fel
áll, és közelebb jön, és két keze közé fogja az arcom. – Nem vitatkozok veled,
hagyom, hogy arra a meg magyarázhatatlan érzésre bízd magad, bár tudom, hogy
nem kellene ezt tennem. De kérlek, próbálj meg helyesen cselekedni, és ne tégy
kárt saját magadban kicsi lány. – Jamie a homlokomhoz érinti ajkát, és megkapom
a már szokássá vált puszimat. Rám kacsint, és elindul az ajtó felé, én pedig az
ágyhoz lépek, és felveszem a kezembe a nadrágot. Mielőtt Jamie kimenne, az
ajtón még visszafordul. – Ja, igen. Ha Harry kárt tesz benned, minden
szempontból, kiherélem a gyereket. – nem tehetek róla, de elkap a röhögés.
-
Jamei menjél kifelé – nevetve mutatok az ajtó
felé.
-
Igyekezz, nem sokára indulunk.
Az autóban tagadhatatlan a jó kedv, főleg úgy hogy a legjobb
barátom itt ül mellettem a hátsó ülésen. Anya és Jamei tudják mennyire fontos,
azt hogy Valery mindenben mellettem legyen, így beavatták őt is, a tervbe.
Megparancsolták neki, hogy ahogy kicsöngetnek az utolsó órájáról, azonnal vegye
az irányt haza fele. Hál istennek, anyának sem veszi el a kedvét, a tudat, hogy
ez egy újabb pont teljesítése a listáról, amit meg kell tennünk mielőtt én itt,
hagyom őket. Az autó felkavarja a gyomromat, de próbálom nem mutatni és
tudomást sem venni róla. Valery épp azt ecseteli, hogy a mostani programunk
lesz az első értelmes dolog, ami a mai napon történni fog vele, miközben nekem
elkezd csörögni a táskámban elhelyezett telefonom. Érdeklődve kutatok a
készülék után, mikor meg találom, látom, hogy sms-em jött. Valery már a mondat
végére ért, és kíváncsian néz rám.
Elhúzom a kis ikont, és megpillantom Harry nevét. Érzem, hogy az arcomra
mosoly kúszik, Valery pedig hümmög mellettem egyet, de közben vigyorog, mint a
vadalma. A randi után még aznap este tövéről hegyére el kellett neki mindent
mesélnem skypon. A mesém végére érve, annyi volt a véleménye, hogy eddig sem
szerette kevésbé Harryt, most még jobban fogja. Lehúzom a kisablakot a
telefonomon, és megnyitom az üzenetet.
Szia, Lana! Sokat hezitáltam, hogy mit írhatnék neked egy
sms-ben, végül nem jutottam egyről a kettőre. Na, jó a lényeg hogy, az
elkövetkezendő 1 hétben, Ausztráliában leszek, hiszen folytatódik a turné.
Tegnap voltam olyan hülye, hogy ezt elfelejtsem neked mondani. Először Adelaide-ben lesz 3
koncert, utána pedig 2 Perth-ben, de a hétvégére újra haza megyünk Londonba.
Szeretném megtudni, hogy lenne e kedved ismét találkozni velem?
Meg
mosolyogtat a félénksége. Valery oldalba bök, jelezve hogy írjak neki vissza.
Szia,
Harry! Először is had mondjam el, nagyon tetszik, hogy ilyen esetlenül, és
félénken írsz. Ennyire ijesztő vagyok, hogy félsz nekem írni? A viccet félre
téve a válaszom igen, szívesen találkoznék veled újra. Mesélj a koncerteken
kívül mi mindent fogtok még csinálni? Próbáljatok sokat a koncertekre, ne hogy
esések sorozat legyen a vége!
Azonnal
jön a válasz. Úgy látom nem csak nagy sztár lett, hanem egy igazi telefon guru.
Lány létemre én nem írok ilyen gyorsan.
A
válaszod feldobta a napomat. Vettem a célzást, de a rajongók jót mulatnak
rajtam, ha elesek, és ezek szerint te is láttál már egy párat. Csak nem titkon
rajongó vagy? A koncerten kívül: interjú, dedikálás, interjú, rádiózás, reggeli
műsorok, és így tovább.
-
Val, titkolnom kellene, hogy rajongó vagyok? – kérdezem
barátnőmet, suttogva, hogy ne adjak okot, az elől ülő két személynek a
kérdezősködésre.
-
Ezzel kapcsolatba légy vele őszinte. – összehúzott szemmel
nézek rá.
-
Nem vagy vicces.
-
Nem is annak szántam. – és nem tudok neki visszavágni, de igazából
nem is akarok, igaza van.
Talán
visszalépsz, ha azt mondom igen? Mert igen, egy rajongóval van dolgod. De, had
mondjam el, én a nyugodtabb féle vagyok, hisz nem készüllek elrabolni. Vagy
talán mégis? :D Ami a hetedet illeti, én már abban elfáradtam, hogy ezt végig
olvastam. Kitartás!
Valery,
türelmesen ül mellettem és várja a fejleményeket, Jamie és anya velünk nem
törődve beszélgetnek elől. A telefonom
újra jelez.
Van
egy rossz hírem. Nem szabadulsz tőlem. Az, hogy rajongó vagy, csak még boldogabbá
tesz. A kitartáshoz pedig erőt adtok TI rajongók. A tudat, hogy ezt mind
értetek csináljuk, erőt ad, hogy ne tikkadjak ki, már ez első nap után. Lana
mennem kell, a gép mindjárt elindul, nekem pedig el kell raknom a telefont.
Hétvégén, hívlak! Vigyázz magadra! Nagyon várom, hogy újra lássalak.
Hétvégén
találkozunk, és inkább te vigyázz magadra, hogy a túlfűtött rajongó társaim, ne
szegyjenek szét. Szeretném, ha a hétvégén minden féle kár nélkül jönnél haza
és… Várlak. Ha, történik, veled valami érdekes a héten azonnal írj!
Elraktam
a telefont, és egy ideig csak néztem magam elé. Érdekes, hogy már ez a pár
szöveges üzenet is milyen furcsa érzéseket kelt bennem. A tudat, hogy ő
Ausztráliában, tulajdonképpen egy másik földrészen van, én meg itt, hát.. furcsa.
Jobban mondva hiányzik. Pedig még csak együtt sem vagyunk. De nekem nem
szabadna ezt éreznem, és már megint saját magammal veszekszek.
-
Kicsim, minden rendben? – rángat ki anya, a vívódásomból.
Felnézek és a visszapillantó tükörben, két aggódó szempárt látok.
-
Persze, semmi gond. – mosolygok rá, ő pedig megnyugszik.
-
Lan! – hajol oda hozzám Valery. – Hagyd, hogy a dolgok a
saját útjukon haladjanak. – úgy, mondja, hogy csak én halljam. A szívem igazat
ad, az eszem tiltakozik. A legjobb barátnőm azt tanácsolja, éljek, a bátyám
pedig, hogy ne okozzak saját magamnak fájdalmat, az édesanyám, pedig bár hogy
döntök Harry-vel kapcsolatba támogat. Kire hallgassak? A szívedre! Mondja egy hang a fejembe, ami valahonnan nagyon
mélyről szól hozzám.
Az
autó megáll, mi pedig kiszállunk, és éttermek sokasága tárul elénk. Minden féle
földrész, különleges ételei megtalálhatók itt. Valery, Jamei és én egymásra
nézünk, majd rántunk egyet a vállunkon és úgy döntünk, elkezdjük a Queen’s Way
legelején.
Körülbelül
2 és fél órával később, újra beszállunk, az autóba én pedig úgy érzem, hogy nem
férek el a kocsiban, hiszen akkora lettem, mint egy bálna. És érzem, hogy egy
újabb kocsikázás után, otthon ez a sok különleges étel, a vécémből fog vissza
bámulni rám, darabos pép formájában. De a lényeg, hogy még egy pontot
kihúzhatok a listáról hála a családomnak, Anyának, Jamei-nek és, Valery-nek.
Harry
a héten betartotta a kérésemet, és minden leírt. Szó szerint mindent. Így
kommunikáltunk ebben az öt napban, bár nem értettem, hogy ha írni van ideje,
akkor inkább miért nem beszélünk a telefonon, de inkább nem kérdeztem rá,
gondolván ő tudja. Az egyik sms-ben leírta büszkélkedve, hogy most nem ő, hanem
Louis esett, egy hatalmasat Adelaide-ben, én pedig nem várva azonnal
használatba vettem jó öreg barátomat, a google mellet a youtube-ot. Mondanom
nem kell, hogy mikor legelőször megláttam a videót, leestem a székről akkorát nevettem.
Ahogy alkalmam nyílt rá megmutattam Valerynek, is szintén fuldokolt a
nevetéstől. Talán nem is az esés volt a vicces, hanem az ahogy Liam
megszeppenve megállt előtte, vagy az, hogy Niall alig tudta elkezdi a szólóját,
mert úgy nevetett. Elmondta, hogy Liam fokozottan ügyel az ausztrál rajongók
épségére, és ennek hangot is adott twitteren, azzal, hogy kiírta, hogy mindenki
vigyázzon, mert kígyók találhatóak a hotel közelében. Valamint elmondta, hogy
lassan így, a nem tudja hányadik twitter kérdés után, rájött, hogy nagyon
leleményes rajongóik vannak, hiszen néha olyan dolgokat találnak ki amit, ők is
alig bírnak ki nevetés nélkül. A kérdésem csak annyi volt hozzá: Miért csak
most jöttél rá? Az üzenetek mappám kezdett betelni, de szívem nem volt törölni
a sok értelmesebbnél értelmesebb üzenetekből. Sokszor csináltam azt, hogy
miután elköszöntünk egymástól, elkezdtem visszaolvasni őket, és mindig
megmosolyogtatott az az egy, amiben legelsőnek leírta, hogy bizony hiányzom
neki, és az igazság az, hogy nem kellett gondolkoznom, hogy visszaírjam: Te is
nekem.
Péntek
van én pedig, a tételek fölött görnyedek, és dolgozom kifele őket, hogy minél
hamarabb meg legyek, és túl legyek rajta. Így hétvége felé, már kicsit kimerült
vagyok, a sok tananyag miatt, és a kisebb rosszulléteim miatt, amik most furcsa
mód egyre gyakrabban jelentkeztek. Többször meg fordult a fejemben, hogy a
rosszullétek számának megnövekedése miatt, lemondom a hétvégét, de akkor mindig
pont jött egy sms, ami kiverte ezt a gondolatot a fejemből. Leírom a történelem
utolsó tételének utolsó mondatát, és lecsapom a tollat, és nagysóhaj közepette
dőlök hátra a széken. Meg masszírozom, egy kicsit a halántékom, meg a tarkóm,
és úgy döntök, ledőlök egy kicsit. Bebújok, az ágyba magamra húzom a takarómat,
magamhoz ölelem a kiskoromban kapott plüss kutyámat, és lecsukom a szemem.
Érzem épp, mély álomba merülnék mikor a telefonom, most számomra idegesítően
kezd el csörögni. Furcsállom a zene hangját hiszen, eddig csak pityeget
tudtomra adva, hogy szöveges üzenetem jött, most pedig a csengőhangom visít a
csöndes szobában. Mivel lekapcsoltam az asztalon található kislámpát most
csukott szemmel tapogatózok az éjjeli szekrényen, majd magam elé emelve,
hunyorogva nézek a képernyőre, de amint meg látom a hívó nevét, azonnal éber
leszek, és mosoly kúszik az arcomra. Lassan ez az őt betű lesz a boldogságom
kulcsa. Harry.