You're not playing fair
Sziasztok :)
Tudom elég késő van, és valószínű, hogy ma már senki nem fogja ma elolvasni a részt, hisz elmúlt 11 óra, de itt van az új. Bár nem sikerült össze hoznom, hogy egy héten belül hozzam, de a lényeg, hogy készen van. Ha van olyan, aki az elmúlt két részben szomorkodott azért, ahogyan alakultak a dolgok Harry és Lana között, azok remélem most örülni fognak. :)
Lenne még valami :) Ebben a részben szereplő dal, tudom, hogy fent van az albumon, de remélem senkit nem fog zavarni, hogy én így alakítottam ebben a történetben. :)
Legyetek jók, és rosszak is, kitartást a hét további részéhez, már nem sok van! ;)
Puszi Tami <3
" Ha hiszel valamiben,
akkor azt nem kellene feladnod. "
- Harry Styles
Lana
A helyzeten már semmi sem segít. Azt gondoltam egyszerű lesz ez az egész, de minden egyre rosszabb. Ahogyan én is egyre rosszabbul lettem. Harry távozását követő nap a szokottnál is nagyobb fájdalmaim voltak, de próbáltam nem foglalkozni vele, így se Jamie-nek, se anyának nem szóltam, de nem tudtam túl sokáig leplezni a fájdalmaim, mert az arcomra minden rá volt írva. Azt hittem, ez is csak egy újabb fájdalmas időszak, és két nap alatt levonul. Tévedtem.
- Lana, ez így nem lesz jó, el kell mennünk az orvoshoz. A héten amúgy is kontrollra kéne mennünk- erőtlenül fekszem az ágyamba, az izmaim fájnak.
- Az a nagy helyzet édesanyám, hogy nem bírok felkelni- a helyzet még engem is megrémít, hát még anyát.
- Ne szórakozz velem te lány, ez nem játék! Így is rengeteget romlott az állapotod, mióta ezt a Harry nélküli baromságot játszod!- Szemében a düh apró jelét látom. Sokszor vettem viccnek az állapotom, amit anya nem igazán vesz jó néven.
- Ez most nem vicc anya! Nagyon fájnak az izmaim, tényleg nem tudok felkelni.
Anya rémülten, szinte remegő kézzel hívta fel a kezelőorvosomat, aki az ezt követő napokon kijárt hozzám, mivel én a saját két lábamon nem tudtam hozzá elmenni. Azt pedig nem engedtem, hogy tolószékben vigyenek végig a kórházon. Azt a megaláztatást nem vállaltam. A legelső alkalommal, mikor Dr. Raynolds meglátott, csaknem düh rohamot kapott, mikor be lett avatva a történésekbe, hogy miért is nem vagyok hajlandó enni, friss levegőre menni, és egyéb más tevékenységet csinálni, ami kicsit is segíthetne abban, hogy később menjek el az élők sorából. Két napig kaptam infúziót, folyadékpótlásként, de a szervezetem makacsul ellenállt, semmit nem javultam. Az étel még mindig nem ment le a torkomon, az enyhe, pár korty tea is kínzott. Égett a bőröm a fájdalmaktól, és fájt a szívem a szeretteimért. Valery és Niall folyamatosan mellettem voltak, és kétségbe esve kérleltek, hogy tegyek valamit. Folyamatosan azt sulykolták belém, hogy Én vagyok az egyetlen, aki változtathat a dolgokon. Tudtam, hogy igazuk van. Tudtam, hogy Harry-ről beszélnek, de én csak annyit kértem Niall-től, hogy ne mondja el neki, hogy milyen állapotba kerültem. Bekövetkezett az, amitől az elejétől fogva tartottam: függök Harry-től. És ezt a testem, és betegségem is érzi. Röhej, nem igaz? A harmadik napon a tetőfokra hágott a rosszullétem. Egyik percről a másikra a lázam az egekbe emelkedett, amit én nem tudtam ébren átvészelni. Estére lázálomba kerültem.
- Lana, kicsim, mi van veled? - anya lágy hangját hallom, de válaszra képtelen vagyok. Nem érzek mást, csak fájdalmat. Próbálok válaszolni, de akárhogy is szeretném, nem tudom kinyitni a szemem, hang nem jön ki a számon.
Csak a hangokat hallottam, éreztem, amikor simogatva kérleltek, hogy legyek újra eszméletemnél.
- Doktor úr, mi történt?
- Túl magas a láza. Így lázálomba került. Az a legfontosabb, hogy minél hamarabb újra normális hőmérsékletűre hozzuk a testét. - próbálok összpontosítani, de valami mély, és sötét magával húz.
Mindenem fáj. A fejem, a végtagjaim, de a szemem és a szám még mindig nem engedelmeskedik. Öntudatom nagyon messze jár, mégis az ismerős hangok, úgy jutnak el a fülemhez, mintha magamnál lennék.
- Niall, miért nem ébred fel? - Itt vannak! A legjobb barátaim itt ülnek mellettem, és arra várnak, hogy felébredjek. Küzdök, de nem megy.
- Nagyon magas a láza kisasszony, ezért nem ébred fel. A teste így próbálja leküzdeni a hirtelen hőmérséklet változást. - az orvosom hangját hallom. Hát Ő is itt van? - és újra nem vagyok tudatomnál.
Újra hallok, és érzek mindent, de az időt nem érzékelem.
- Jaj húgi, miért csinálod ezt? Kérlek térj magadhoz. még nem volt elég belőled, igaz sosem lesz. - A testvérem hangszíne szívszorító. Itt van. Birkózom, hogy ne merüljek el újra a sötétségben, de erősebb nálam.
- Lana - újabb ismerős hangok. Beszélnek és próbálom beazonosítani. Nem vagyok magamnál, mégis szívemet melengeti az érzés, ami elönti, mikor rájövök, hogy Louis, és Liam van itt. De csak ők. Zayn hangját nem hallom.
- Mondjátok azt, hogy még nem...- Liam hangja kétségbe esett, aggódó.
- Nem lehet tudni - az orvosom még mindig itt van.
Ismét a sötétség. Újra a tudatlanság.
- Képzeld Lan, Harry itt volt, de anyukád és Jamie nem engedték be - Jaj, ne! Remélem nem tudja mi van velem.
- De ne aggódj, nem tudja, hogy rettenetes állapotban vagy - finom érintést érzek az ujjaimon, és azt ahogyan összekulcsolja kezünket a legjobb barátom. Megszorítja. Reagálnék, de bárhogy is küzdök még mindig nem megy. - Mint mindig most is magán kívül volt, azt hiszi, te kérted meg őket, hogy ne engedjék be, akárhányszor idejön - a legjobb is, ha ezt hiszi.
- Ébredj fel, hallod! Még korai, hogy itt hagyj minket - én próbálkozok, tényleg.
De újabb homály, és már nem vagyok itt.
Halk, és összemosódó hangfoszlányokat hallok. De ez most más. Valahogy tompább, nem olyan mintha, itt ülnének mellettem. Hallom, ahogyan az eső kopog az ablakon, azt is érzem, hogy talán résnyire nyitva van. Esőtől friss levegő éri arcom. A hangokat még mindig hallom, próbálok összepontosítani, kinyitni a szemem.
- Kicsim, kérlek, ne taszíts el magadtól - tisztán hallom, a mély hangot, ami számomra szinte angyali ének. Harry!
- Nem bírok élni nélküled - erőlködöm, de nem reagál a testem. - Szeretlek!
- Én is szeretlek. - öntudatlanul szólalok meg halkan, de ez nem elég. Ő nem hallja.
- Addig fogok itt állni a szakadó esőben, míg ki nem nézel az ablakon. - Én megtenném Harry, esküszöm, de nem megy. Kérlek menj haza, nagyon beteg leszel. Fohászkodok magamban. Harry!
- Lana!
Körém zárul a tudatlanság.
- Engedjetek be! - zavargást érzek magam körül. A szemem még mindig csukva, újra csak a fülemre hagyatkozom.
- Harry, kérlek. - Valery kétségbe van esve. Harry itt van, és már tudja, milyen állapotba kerültem.
- Hagyjatok! - gyengéd érintést érzek arcomon. Próbálkozom, de nem tudom arcom belehajtani a nagy tenyérbe.
- Kicsim, ne hagyj itt. Kelj fel, kérlek. Esküszöm, abbahagyom, amit magammal és másokkal művelek, csak ébredj fel. A családodnak még szüksége van rád. Nekem is szükségem van a tudatra, hogy jól vagy. Szeretlek!
Válaszolnék, hogy én is, annyira szeretném látni zöld szemeit, de a köd újra erősebb nálam.
- A láza kezd lejjebb menni. Úgy látszik, az infúzióba adagolt lázcsillapító, a borogatás, és a sok szeretet segít a szervezetének. - újra Dr. Raynolds hangját hallom. A lázam lejjebb megy, de miért nem tudok fel ébredni? Fel akarok ébredni!
Pénteken este tértem magamhoz. Akkora már szinte mindenki a szobában tartózkodott. Anya, Jamie, Val, Niall, Liam, Louis. Egy egész fogadó bizottság várt arra, hogy végre magamhoz térjek. Könnyes szemek fogadtak, hatalmas ölelések. Szinte mindenki száját elhagyta a: Köszönöm Istenem, miközben az plafon felé néztek. Az, hogy két napig öntudatlanul feküdtem, végül hasznomra vált. Aznap este, Niall lettem, csak lány kiadásban. Majdnem felfaltam a hűtőt, megittam az összes vizet, üdítőt, és teát. Jobban lettem. Ez talán köszönhető a csodának is, hogy ez az állapot nem követelte az életem végét, de én jobban szeretem a tudatot, hogy a családom, és a barátaim miatt voltam újra magamnál.
Minderre az ablak alá beépített, kipárnázott szekrényemen ülve emlékezek vissza. Elképesztő az emberi szervezet és az elme. Lenyűgöző, hogy bár kommunikálni nem tudtam velük, mindent szót hallattam, amit akkor hozzám intéztek. Minden érintést éreztem. És a legelképesztőbb, hogy meghallottam ŐT. Ez egy elég intő jel, nem?
Az eső fáradhatatlanul kopog az ablakomon, az ég sötét, felhős, én mégis élvezem a látványt. A forró tea a kezemben oldja a borúsnak tűnő hangulatot. Anya és Jamie már nyugodtabban ment el a munkába, mert tudják, jobban vagyok. Újra rendesen eszem, kimegyek a levegőre. Persze nem a nyílt utcára, mert abból ki tudja mi lenne. Ma már kétszer jártam a kertben. Szeretem, mikor esik az eső, ilyenkor a levegő frissebb. Imádom az érzést, mikor a tüdőm megtelik a friss londoni levegővel, imádom, mikor kifújom, és látom a saját leheletem. Mégis decembert írunk.
Az apró eső cseppekből vizuálisan alakzatokat képzek, ezzel szórakoztatom magam. Az internet, és a tévé most nem vonz. Nem akarok újra olyan dolgokat látni, ami ismét előhozná belőlem a depressziót.
A nap folyamán nem nagyon van mit csinálnom. A ház tiszta, takarítani nincsen mit. A ruhákat anya már kimosta, szennyes sincsen. Így inkább nekiállok tanulni, hiszen a nyakamon az előre hozott érettségi időpontja.
Az ég már sötét, mikor úgy döntök, elég lesz mára. Ha most valaki látná a szobámat, azt hinné, hogy a világ legnagyobb stréberébe botlott bele. Mindenhol tételek, könyvek, füzetek, kihúzók, tollak, színes jelző papírok. Szerencsére, hamar fog az agyam, így nagyon sok tételt sikerült megtanulnom. Biztos vagyok magamban, így a januári vizsga menni fog. Még mindig egyedül vagyok itthon, és most hogy már a tanulást is befejeztem, és kellőképp lefárasztottam az agyam, összepakolok és egy nagy fürdés után az ágyba bújva megnézek egy filmet. A sok tételt, a kijelölt mappába összerendezgetem, a könyveimet visszarakom az asztalom fiókjába. Pakolás közben a gondolataimba férkőzik, hogy Valery ma felém sem nézett, és már kezdeném rossz néven venni, mikor eszembe jut, hogy még tegnap szinte elkérte magát tőlem, hogy ma hadd menjen el a srácok lemezbemutató koncertjére. November 25.-én jelent meg a Mindnight Memories, és nem meglepő, hogy hatalmas sikere lett. A srácok menedzsere ezért úgy döntött, hogy nem várnak a turnéig, tartanak egy lemezbemutató koncertet limitált számú jeggyel. A srácokra gondolva mosoly kúszik az arcomra. Eszembe jut, hogy ők is itt voltak végig, egy ember kivételével. Zayn még mindig haragszik rám, jogosan. A többiek ezért nem is mondták el neki, hogy mi volt velem az elmúlt napokban, úgy gondolták, hogy most jobban haragszik, mintsem érdekelje mi van velem. Nem haragszom rá. Nincs hozzá jogom. Senkinek nem mondtam még el, hogy hallottam mindent, azt is, hogy Harry, mit gondolt, hogy itt volt az ablakom alatt, és hogy végül, sikerült kierőszakolnia, hogy bejöhessen hozzám. A kitartása példa értékű, és nekem értékelnem kéne. A gondoltaim leragadnak nála. Most nem szomorúsággal gondolok rá, hanem valahogyan másképp. Másképp érzem a hiányát, valami megváltozott bennem, de emellett ott van a makacsságom, hogy ki akarok tartani a döntésem mellett. Annyira el vagyok merülve a képzeletemben, hogy nem is veszem észre, hogy egy ruha darabot ide oda rakosgatok. Kinevetem saját magam, a csitri butaságom. Veszek egy mély levegőt, megrázom a fejem, hátha ettől eltűnnek a buta gondolatok a fejemből. Elmegyek a fürdőbe és meleg vizet engedek magamnak. A pólómat venném le, amikor meghallom a mindig rosszkor megszólaló csengőt.
- Esküszöm egyszer leszerelem - morgolódok magamban.
Az ajtóhoz érve gondolkodás nélkül, kissé hevesen nyitom ki azt. A levegő a tüdőmben ragad, lélegezni is elfelejtek. Az már igaz, hogy ha valakire sokat gondolsz, akkor hamarosan feltűnik. Harry itt van, és azokkal a gyönyörű zöld szemeivel megint úgy néz rám, mintha bele akarna látni a fejembe. Megbabonázó egy nézése van, talán ezért kerülök mindig a hatalma alá.
Harry
Nem köt le semmi. Nem érzem az adrenalin hatását, amit általában akkor szoktam, mikor koncertre készülünk, csak Ő jár a fejemben és az, hogy ki kell találnom valamit, amivel újra elérhetem, hogy velem legyen. A hiánya teljesen más emberré tesz, nem bírok magammal, nem bírok megmaradni a bőrömbe. Semmi kedvem nincsen a mai koncerthez, úgy hogy Lana nem lesz ott. Nincs kedvem ahhoz, hogy álarc mögé rejtsem azt, amit valójában érzek, de tudom, muszáj megtennem, mert ha a rajongók meglátják ezt a fajta ábrázatomat, azonnal védőüzemmódba fognak kapcsolni, és nem fogják Lana-t békén hagyni. Idegesít a gondolat, hogy nem voltam ott, amikor felébredt, nem csókolhattam meg örömömben. Itthon kellett kivárnom a végkifejletet, majd az egész le lett rendezve egy telefonnal.
Tudtam, hogy Niall megígérte Lana-nak, hogy nem mond nekem semmi az állapotáról, de mikor az rosszabbra fordult, Niall is megváltozott. Ő pont nem az az ember, aki hazudni tud a hozzá közel álló embereknek. Végül ökölbe szorított kézzel, ütésre készen szedtem ki belőle, hogy mi nyomja a lelkét. Elmondott mindent, én pedig úgy indultam el, hogy senki sem fog tudni megállítani, ha kell összeverekedek bárkivel, de akkor is bejutok abba a szobába. Bejutottam.
Lassan el kellene indulnom az O2-be, de még mindig akörül forognak a gondolataim, mitévő legyek. Semmi kedvem ehhez az egészhez, kisgyerek módjára szenvedek. Az agyam forog, mit kellene tennem. Lejátszom az összes beszélgetést, ami valaha köztünk zajlott, és ez adja az ötletet.
- Hát persze! - senki nem hallja felkiáltásom, mégis úgy beszélek, mintha hallana valaki. Rá pillantok az órámra. Még van két óra kezdésig, ennyi idő alatt oda érek Lana-hoz, és a koncertre is.
A forgalom nekem kedvez, az összes zöld lámpát el érem. A majdnem fél órás utat, megteszem tizenöt perc és lefordulok a Lana házához vezető utcára. Lassítok, mikor a házhoz érek, halkan parkolok le. Kinézek az ablakon és látom, hogy ég a szobájában a villany, és lent a nappaliban is. Mély levegőt veszek, hagyom, hogy megtöltse a tüdőm, és valamelyest enyhítsen a görcsön, ami a gyomromban gyűlt össze. Lecsukom a szemem, és elmondok egy imát halkan, hogy csak én halljam. Megszorítom a nyakamban lógó keresztet, és össze szedve az összes erőm, és bátorságom, kiszállok az autóból. Az ajtóhoz érve, először csak kopogásra emelem a kezem, de végül meg teszem. Halkan hallom hangját, de nem értem, hogy mit mondd, és az ajtót is a szokottnál hevesebben nyitja ki. Látszik rajta, hogy most nem tudja, hogy a levegőt benntartsa vagy kifújja.
- Szia! - hangom halk. Félek, amire most készülök az sem lesz már elég.
- Harry, mit csinálsz itt?
- Tudsz róla, hogy ma lemezbemutató koncertünk lesz? - határozottnak próbálom mutatni magam, és talán annak is tűnök, de belül úgy érzem rögtön felmondják a szolgálatot a lábaim, ahogyan ezekbe a gyönyörű sötét barna szemekbe nézek.
- Valery említette. Ott kellene lenned, és nem itt.
- Tudod vannak bizonyos apró dolgok, amikhez az énekesek ragaszkodnak a fellépésük előtt. Ezzel én is így vagyok. A szerencse kabalám nélkül nem vagyok hajlandó színpadra lépni. - az arc kifejezése és az apró mosoly a szája sarkában, amolyan, hihetetlen-ez-a-gyerek gondolatra hasonlít.
- Eldöntötted, hogy megnehezíted mind kettőnk dolgát? - most, annyira más. Nem szomorú, inkább jó kedvűen kérdezi meg tőlem.
- Nem, azt döntöttem el, hogy vissza szerezlek. Lan, kérlek. El kell jönnöd. Mióta nem jársz el velem, ezekre a hivatalos baromságokra, azóta a szokottnál is szerencsétlenebb vagyok. A múltkor elvágottam Ellen Degeneres előtt. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy előre vették fel a műsört. így nem élő adásban égettem le magam. Olyan mintha valami, rossz játékot űzne velem a sors.
- Senkinek nem lesz jobb, ha oda megyek.
- A szavadat adtad. Emlékszel? Megígérted, hogy minden koncerten ott leszel velem.
- Nem fair, ahogy játszol. Ezzel tisztában vagy, ugye?
- Ismered a mondást: Szerelemben és háborúban mindent szabad. Én pedig visszavonhatatlanul beleszerettem egy lányba, akivel képes vagyok háborúba szállni, csak hogy meggyőzzem arról: Neki mellettem a helye. Nos, betartod, amit ígértél? - arrébb lép az ajtóból, és a kabátjáért nyúl.
- Szerencséd, hogy olyan ember vagyok, aki betartja a szavát. - mondja, miközben becsukja az ajtót, és kulcsra zárja. Olyan közel kerül hozzám, hogy, amikor felnéz rám, csak pár centi választ el minket egymástól. Büszkén mosolygok rá. Ő megrázza fejét, és autó felé indul. Én a háta mögött örömömben belebokszolok a levegőbe, mint egy idióta, és mikor Ő hátra fordul, úgy teszek mintha nem történt volna semmi.
Diadal ittasan szállok be mellé az autóba, mert tudom, azt hiszi, hogy csak azért jön, hogy ne essek keljek a színpadon. Még nem tudja mi vár rá.
Lana
Nem tudom elhinni, hogy itt ülök mellette, és azt sem, hogy képes volt meggyőzni. Hihetetlen, hogy mire nem képes ez a gyerek. Kell ennél több, hogy jobban szeressem? Őt jobban szeretem, mit valaha, de a helyzeten, hogy mindenki utál ezt mit sem változtat. A rajongók, ha meglátnak felbőszülnek, Zayn pedig, szerintem még arra sem fog méltatni, hogy rám nézzen. Elhaladunk az O2 mellett és a nagy tömeg láttán görcsbe ugrik össze a gyomrom. Hatalmasat sóhajtok, amit Harry is hall.
- Ne izgulj, nem lesz semmi baj.
- Könnyen beszélsz. Nem te vagy a közutálat tárgya.
- Kicsim, nem hagyom, hogy bárki is bántson. - rá nézek, ő pedig biztatóan mosolyog. Miért ilyen jó kedvű?
Egy hátsó bejáraton megyünk be, ahol tényleg senki nem vesz észre minket. Egyenlőre. Idegesen kullogok Harry után, aki már egy kicsit sietősebbre vette a tempót.
- Az Isten áldjon meg te gye.. - Lou-nak el akad a szava, és még a fésű is kiesik a kezéből, amikor meg lát. - Lana. - mosolya szinte körbe fut az arcán, amikor felkiált. Késő lenne neki azt mondanom, hogy halkabban, mert már mindenki meg hallotta.
- Lana? - tompán hallom barátnőm hangját, miközben kibontakozok Lou öleléséből. Két öltözővel arrébb lévő ajtón lép ki Valery és te-mi-a-jó-francot-keresel-itt nézéssel néz rám.
- Később. - motyogom. Ekkora már a banda többi tagja is elő kerül, és mindenki pont úgy néz rám, ahogyan az előbb Valery.
- Ne nézzetek már így rám, mert itt vagyok.
- Jobb lenne, ha nem lennél. - Zayn az ajtófélfának támaszkodik, és lenéző tekintetél megfájdul a szívem.
- Zayn! - Perrie keményen szól rá.
- Hagyd, igaza van. - értek egyet vele.
- A francokat van igaza. Lana nem azért jött ide, hogy fájdalmat okozzon nekem, hanem azért, mert én megkértem. Mert egyszer megígérte, hogy minden koncerten velem lesz, és tartja a szavát. És ha ez neked nem tetszik Zayn, akkor nyugodtan hátat fordíthatsz, és vissza sétálhatsz az öltöződbe. Nem kell róla tudomást venned. - Zayn szótlanul fordul meg, és csukja be maga mögött az ajtót. Együtt érzően néz rám mindenki, erre pedig nekem nincsen szükségem. Megrázom a fejem, és időközben felbukkanó Palu-t, megkérem kísérjen el oda, ahol nyugodtan végig tudom nézni a koncertet. Harry utánam szól, de nem fordulok meg, Valery is szeretne tenni valamit, de megint csak megrázom a fejem, és egy mosollyal az arcomon közlöm vele, hogy legyen Niall-el.
Az idő telik, szinte nem is érzékelem. Csak ülök a széken, ahová Paul vezetett, és azon gondolkozom, hogy tényleg nem kellene itt lennem. Nem néznek felém, tudják, hogy úgy sem beszélnék. Zayn lenéző tekintete fáj, és mély nyomott hagy bennem. Gondolataimból visító hangok szakítanak ki. Elkezdték beengedni a rajongókat, én pedig még rosszabbul érzem magam. Nem tudom, hogy miért, de valamilyen oknál fogva, nem foglalkoznak velem, amikor észre vesznek. Sem egy rossz megjegyzés, sem egy ölni tudó pillantás.
- Nem sokára színpadra lépnek. - felnézek, és Perrie ül le mellém. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan szólnak az új dalok élőben. Állítólag lesz egy dal, amit nem raktak fel az albumra, de ma el éneklik.
- Még mindig ugyan annyira szeretem őket, mint azelőtt, attól függetlenül, hogy már a barátaimnak mondhatom őket. Szóval, én is nagyon várom, hogy újra hallhassam élőbe őket. Milyen dalról beszélsz?
- Azt nem tudom. - felemeli két kezét, de a mosolyt nem tudja leplezni.
- Rosszul hazudsz, mondták már?
- Említették egy párszor. - neveti el magát, és a jó kedve rám is hatással van.
- Szerinted meddig fog rám Zayn haragudni?
- Nem sokáig. - rám kacsint egyet, és ha nem tudnám, hogy Perrie alapjáraton ilyen bolondos, biztos azt gondolnám róla, hogy van valami baj az elméjével.
- Nem lenne értelme kérdéseket feltennem, igaz?
- Igaz. - a téma annyiba marad, másról kezdünk elbeszélgetni, és időközben hozzánk csatlakozik még Eleanor, Sophie, és az én kelekótya legjobb barátnőm.
A görcs egyre jobban oldódik, ahogyan a barátaim felhőtlenül, és jókedvűen beszélgetnek. Annyira belemerülünk a jó kedve, hogy már csak azt vesszük észre, hogy elsötétül minden, és a fiúk szokásához híven, most is amolyan igen-mi-vagyunk-azok, belépéssel jelennek meg a színpadon. Az aréna szinte robban, és vele együtt az én szívem is, ahogyan meglátom Harry-t.
Az aréna zeng a sikoltásoktól. A srácok kitesznek magukért, soha nem láttam még így őket. Persze vannak megszokott dolgok, mint például, hogy Liam piszkál mindenkit, Niall és Harry viccelődése, Louis poénos szónoklatai, és az hogy Payno megint úgy marad egyedül a színpadon, hogy észre sem veszi, csak akkor, amikor a nagy szónoklata utána szólítani akarja valamelyik bandatársát, de senkit nem talál a színpadon.
Visszatérésük után, az utolsó dalokat éneklik, és kezd úgy tűnni, hogy lassan véget ér a koncert. A mellettem ülő Perrie megbúvó mosollyal sandít felém. Rá kérdeznék, hogy miért nézett így rám, de vége lesz az utolsó dalnak, de ahelyett, hogy a szokott módon, még jobban felpörgetve a közönséget köszönnének el, meg hallom Harry hangját, ahogyan megkér mindenkit, hogy egy kicsit legyen csendben.
- A srácok és Én egy apró meglepetéssel készültünk nektek. Van egy dal, ami nem került fel az albumra. Egy dal, amit én írtam, egy olyan lánynak, aki mindennél többet jelent a számomra. Ezzel a dallal szeretném vele tudatni, hogy nélküle gyenge vagyok, és csak is ő tesz engem erőssé. A dal címe: Strong - minden szót hozzám intéz, folyamatosan rám néz, majd elindul a dal. Zayn kezdi a dalt, és sokszor rám pillant. Liam veszi át a következő szólót, és én csak hallgatom a szavakat, amik nekem szólnak. You make me strong. Liam gyönyörű hangon fejezi be a szólóját, és Harry eddig sosem hallott erővel kezd el énekelni, miközben folyamatosan rám néz.
I'm sorry, if I say "I need you"
But I don't care,
I'm not scared of love
'Cause when I'm not with you I'm weaker
Is that so wrong?
Is it so wrong?
That you make me storng.
Sírva hallgatom a dalt, érzem, ahogyan a legjobb barátnőm magához ölel, én pedig hozzá bújva próbálom felfogni, hogy ez nekem szól. Csak nekem. Írt rólam egy dalt, amiben mindent elmond. Mindent, amit tudnom kell, ami mindent megváltoztat.
