I want you back
Sziasztok :)
Van egy jó hírem! Van gépem, így van arra lehetőségem, hogy normális körülmények között írjak, így meg is ragadtam az alkalmat, és befejeztem a következő részt :) Remélem tetszeni fog :)
Puszi Tami <3
Harry
A lakás ahová belépek, most nem kelti az otthon, édes otthon érzését. Rideg, idegen, csak egy hatalmas kőhalmaz, ami most jobb lenne, ha rám omlana. Bármerre nézek, mindenhol van egy tárgy ami rá emlékezetet. Hogy fogom én itt kibírni? A válasz: sehogy. A kabátom ledobom a földre a cipőmet szó szerint lerúgom. Az sem érdekel, hogy merre repül. Ránézek a kanapéra, egy újabb emlék, a konyhapult egy másikat juttat eszembe. Így haladok tovább, fel, egészen az emeletre a szobámig. Sötét van, és nem érzem a magaménak. Felkapcsolom villanyt. Általános rendetlenség uralkodik a szobámba. Az ágy be vetetlen, pár ruhám hanyagul, a szoba különböző részein eldobva. Kínzókamra most ez számomra, hiszen annyi minden történt itt. Körbe pillanatok és a falam tele van képekkel, ahonnan az ő mosolygós arca néz vissza rám. Miért teszi ezt velem? Merül fel bennem a kérdés, és ezzel együtt valahonnan melyről a harag apró szikrája tör magának utat. Észre veszem a nyitott fürdőszobában, néhány ruháját, és a gyomrom összeugrik. Mi van, ha most végleg nincs vissza út? Ha most komolyan gondolja? Nem tudom megérteni mégis, hogy lehet nála erősebb ez a rögeszme, ami a tetteit irányítja. Hogyan tudnék felül kerekedni rajta? Nem tudom, tanácstalan vagyok. Jelenleg csak egyre tudom a választ: nincs itt velem. A harag most már tűzként lobban bennem, és meggondolatlanul esek neki a szobámnak. A bennem tomboló düh, olyan erőket mozgat meg bennem, melynek hatására egyenest széttépem az ágyneműt. Zilálva nézem az anyagot, amit cafatokra téptem. Az ép elmém valahova nagyon messzire szaladt, hisz az ágynemű után neki esek a falnak, az összes képet leszedem és azzal a lendülettel a kemény beton tömbhöz vágom. Az üveg hangosan robban szét, ahogy a falhoz csapódik, a szilánkok milliónyi darabként hullanak szét. Nem csillapítja haragom, így neki esek az asztalnak. Lesöprök mindent és egy újabb kép landol a földön. A szekrény ajtót feltépem és kirángatom a ruháit. Mikor az utolsó darab is eltűnik az öklöm találkozik a szekrény ajtó belsejére szerelt tükörrel. Éles fájdalom nyilall az ujjaimba, ahogy az üveg felsérti.
– Harry! - hallok egy ismerős hangot a hátam mögött, pont amikor egy újabb ütést mérnék a tükörképembe. Már emelem újra a kezem, amikor két vékony kar, hátulról lefog.
– Engedj el! - sosem hallott hang jön ki a torkomon. Kiabálok, amitől én magam is megijedek.
– Harry, kérlek. Elég! – Valery szorosan ölel hátulról, a kezemet lefogva. Arcát szorosan hozzá préseli a hátamhoz és megérzem ahogy átnedvesedik a pólóm. – Harry, könyörgök. – sírástól rekedtes hangja képes arra, hogy a messzire szaladt ép elmémet visszacsalogassa. Lenyugszom egy pillanatra és megfordulok az engem szorosan tartó karokban. Valery arcán könnyek csorognak, ahogy rápillant véres kezemre. Pár pillanatig csak nézem őt, majd elszakad a cérna.
– Val. - zokogok fel. Mint apró gyermek, úgy bújok hozzá és keresek vigaszt ölelésében. Térdem meg-meg csuklik, most az apró női test tart meg.
- Édesem, kérlek nyugodj meg. - nem bírok tovább a lábamon maradni, Valeryvel együtt csúszok le a szekrény mentén. Kétségbe esve bújok hozzá. Ő bal kezével szorít magához, míg a jobbal az arcomat simogatja miközben a mellkasába fúrom azt.
Nem tudom mennyi ideig ül így itt velem, de türelmesen várja míg elfáradok a sírástól. Szipogva emelem fel a fejem, és rá nézek. A legjobb barátom gyönyörű kék szempárja együtt érzően, biztató mosollyal az arcán néz rám. Arcom felé nyúl és gyengéden törli le az utolsó könny cseppet, amit kipréselek magamból.
– Mit fogok ezek után csinálni? Mi lesz velem Val?
- Harry, tudod, hogy szeretlek és pont ezért kérlek arra, hogy hagyd ezt abba. Az egyetlen dolog, ami tenned kell, hogy türelmes leszel.
– Türelmes?
- Harry, mióta az eszem helyét tudom, azóta ismerem Lana-t, és tudom, hogy ez nála csak egy időszakos állapot. – még egy ilyen helyzetben is képes egy nagyon apró fel mosolyt csalni az arcomra azzal, ahogyan magáról beszél.
- Az eszed helyét? - kérdezek vissza fej csóválva.
- Csak nem egy mosolyt látok ott bujkálni? - bökdösi meg az arcom. - Komolyra fordítva a szót, higgy nekem. Lana is rá fog jönni, hogy egy hatalmas nagy baromságot csinált most.
- Én ezt nem fogom bírni. Már most hülyét kapok attól, hogy tudom, szerinte ez a legjobb megoldás.
- Francokat! Harold Edward Styles hagyd most ezt abba, mert lányokat megszégyenítő módon viselkedsz. Minden rendben lesz. Hallod?
- Hallom – hangom nem meggyőző. Ő szó nélkül újra magához ölel.
– Szemügyre vetted már mit műveltél?
- Most is épp ezt teszem.
– Ha nem tudnám, hogy alapból ép elmével rendelkezel, most rád hívnám a pszichiátriát.
– Képes lennél bevitetni? - nézek fel rá.
- Viccelsz? Haver, én adnám rád a kényszerzubbonyt. – a pocsék hangulatom ellenére, jó ízűen felnevetek. – Na ez az a hang, amit szeretek hallani, nem az elviselhetetlen lányos bőgésed. - fej rázva nézek rá. - Gyere, kössük be a kezedet. – feláll, és felém nyújtja a kezét. Kezébe helyezem a kezem és nehezen felállok a földről.
– Beszéltél valamit Lana-val, mielőtt eljöttél? - a konyha asztalnál ülünk és Valery hozzáértő
módon kötözi be a kezem.
– Igen, de nem hiszem hogy hallani szeretnéd, amit mondtam neki. - kérdőn nézek rá, ő pedig sóhajtva emeli égnek a tekintetét. – Megmondtam neki, hogy már egyáltalában nem látom benne azt az embert, akit én a legjobb barátomnak nevezek. Majd azzal jöttem el tőle, hogy ha ő azt kívánja, hogy egyedül oldjon meg mindent én nem állok ennek az útjába. – hitetlenkedve nézek rá. Nem tudom elhinni, hogy képes lenne magára hagyni.
- Magára hagynád? Pont úgy mint amikor kiderült, hogy beteg?
- Te erről honnan tudsz? Tudod mit? Lényegtelen. Ezt csak azért csinálom, hogy észbe kapjon. Harry valamit tennem kell. - Nem szólok csak nézem ahogy az utolsó mozdulatot elvégzi a kezemen. - Kész. - mosolyog rám. - Most pedig menjünk rendet rakni. – sóhajtok, mert nincs kedvem ehhez, inkább a tombolásom eredményének a közepére feküdnék és csak akkor kelnék fel, amikor minden rendbe jött.
- Ember, mekkora erő van benned? - Valery kitágult szemekkel nézi a darabokra szaggatott, egykor ágyneműnek nevezett anyagot. Rántok egyet a vállamon. Nem tudok neki értelmes választ adni, de inkább ezen töltsem le a haragom, mint valaki máson, akit szeretek. Az a kevés élet, amit Valery belém vert, pillanatok alatt köddé válik. Érzem, mint változik meg arcom, vállaim újra megereszkednek, és újra egy élő hullának érzem magam, pedig még csak két óra telt el azóta, mióta Lana kimondta azokat a szavakat, amik éles késként vágódtak bele a szívembe. Felveszek egy képkeret a földről, és a benne lévő kép hatására újabb könnyek szúrják a szemem. Ledobom az ágyra, majd megdörzsölöm az arcom. Egyedül akarok lenni. Rá nézek Valery-re aki, szintén engem néz.
- Valery, egyedül szeretnék lenni. - szemeiben látom, hogy nem neheztel, együtt érzően mosoly rám. Az anyag darabot, amit a kezében tart, lassan lerakja az ágyra, és meg kerüli azt.
- Vigyázz magadra kérlek. - szeme fényesebb lesz a szokottnál. Látom, mint gyűlik könny a szemébe. Összeráncolt szemöldökkel nézem. - Nem élném túl, ha veled is történne valami. - megsimogatja arcom, majd választ sem várva hátat fordít, és ár perc múlva hallom ahogy az ajtó csukódik.
Hüvös decemberi levegő csapja meg arcom, ahogy kilépek a kertbe. Mély levegőt veszek, és a hideg, tiszta levegő átjárja a tüdőm. Leülök a lépcsőre, és felnézek az égre. Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy a ragyogó csillagok visszanéznek rám. Eszembe juttatják azt a csillogást, amit Lana szemében láttam mindig. Megállíthatatlanul kezdik végig szántani az arcomat a sós könnyek. Mikor fogja végre megérteni, hogy mellette akarok lenni? Mikor veszi észre, hogy nem kell egy tökéletesen megcsinált híresség, hanem csak Ő? Az összes hibájával együtt, amikbe ugyan úgy rohadtul szerelmes vagyok. Szerelmes vagyok mindenbe, ami hozzá tartozik. A szeplőkbe az arcán, az aranyos apró anyajegyekbe a testén, a gyönyörűen hatalmas barna szemeibe, és a legfontosabb dologba, belé. Abba, aki.
Lana
Szánalmasnak érzem magam. Tegnap óta nem aludtam semmit most pedig úgy viselkedek, mint egy szánalmas film szerencsétlen főszereplője. London utcáit járom, ahová emlékek fűznek. És semmit sem használ, sőt még nyomorultabbul érzem magam.
- Anyukád mondta, hogy elmentél kiszellőztetni a fejed. Tudtam, hogy itt leszel. - ellöki magát a lábával. A hűvös szél belekap fekete hajába.
- Senki sem ismer nálad jobban. - mosolygok rá bágyadtan.
- Azért akad valaki. - nem néz rám, előre mered. Halkan hümmögök egyet. - Figyelj Lan, tudom, hogy tegnap ismételten keményen beszéltem veled, és gondolkoztam is sokat. Nem tudom, és nem is befolyásolhatom a döntéseidet, de arra megkérhetlek, hogy a közel jövőben próbálj meg olyan el határozásokra jutni, amivel nem töröd össze a körülötted élők szívét. Mert mostanság, ez nálad igen sűrűn megtörténik.
- Tudom. - lehajtott fejjel értek vele egyet.
- És még mindig úgy gondolom, hogy te vagy a világ legidiótább embere.
- Ezt is tudom.
- De az én idióta legjobb barátom, aki mellett mindig ott leszek. - felkapom a fejem, és idiótán mosolygok rá.
- Azt hittem, megint nem állsz szóba velem hetekig.
- Először én is azt hittem, de aztán gondolkodtam, és Harry is elég csúnyán nézett rám, mikor elmondta neki, hogy pár jó kívánság kíséretében otthagytalak.
- Szóval voltál nála. - aprót bólint. A kíváncsiság erősebb nálam, és a kérdés úgy csúszik ki a számon, hogy észre sem veszem. - Hogy van? - Valery összeráncolt szemöldökkel néz rám.
- Nem jól. Tegnap majdnem szét verte az egész házat. Hál istennek időben érkeztem, így csak a szobáját tette tönkre. - a szívem a torkomban dobog, a gyomrom megint apróra ugrik össze. Tudhattam volna, nem? Nem tudok, mit mondani, így csak lehajtom a fejem. - Jól lesz, ahogyan te is. De azt tudnod kell, hogy egymás nélkül semmik vagytok. Magamon érzem a tekintetét, de nem nézek rá. A távolba meredek, és az emlékek hívatlanul jönnek elő. Egyszerre jut eszembe minden. Minden perc, óra, nap, érintés csók. A nevetésének hangja. Minden szarság, ami megnehezíti azt, hogy úgy gondoljam jó döntést hoztam. Én magam is tudom a választ, hogy ezzel elcsesztem mindent, és soha sem mondanám ki hangosan, hogy: Igen, vissza akarom őt kapni.
