Sziasztok!
Úristen, nem is tudom mivel kezdjem. Tudom, hogy nagyon sokára hoztam az új részt, de mostanra lett kész. Azt mondtam több idők lett júliusban, de nem úgy alakult, ahogy én gondoltam. Ettől függetlenül remélem velem vagytok meg és maradtok is, és tetszeni fog a rész, és továbbra is olvassátok majd a történetet. Ez után a rész után atud érdekes lenni. Nem tudom, mikor tudom hozni az új részt. Tökre ment megint a gépem és telefonról írni nem túl nagy élmény. Pont ezért is van az, hogy nincs a meg szokott részhez illő kép és a pontot sem tudom kihúzni a listáról, ami ebben a részben teljesül.
Várok hideget,meleget csak írjátok nekem.
Kitartást a sulihoz :)
Puszi Tami ♡
Harry
Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon hosszú ideig Niall adósa leszek. Mindenkinek ilyen barátot kívánok amilyen Ő. Neki köszönhetem, hogy most Lana itt fekszik a karjaim között. Vicces, hogy Niall a legelejétől fogva jobban hisz bennünk, a kapcsolatunkba, mint mi magunk. A selymes hajszálak, könnyedén csúsznak ki ujjaim közül, ahogy simogatom Lana gyönyörű szőke haját. Tudom, hogy sok nehézséggel kell majd még szembe néznem, néznünk, de mindent vállalok, csak ne kelljen még egyszer egy napnál többet távol töltenem tőle. Ami az én esetemben nehezen oldható meg főleg úgy, hogy már tervben van a következő turné, amiről Lana még nem is tud.
• Hiányoztál. – szalad ki a számon. Lana lassan felemeli fejét a mellkasomról, majd mélyen a szemembe néz. Kezével óvatosan simít végig arcomon, úgy mintha bármikor megrepedhetne, mint egy porcelán. Hüvelykujjával végig simít a számon, amit puhán megpuszilok. Majd feljebb ül, és megcsókol.
Szabad kezemet az arcára teszem, és úgy húzom még közelebb magamhoz. Lana úgy fordul, hogy teljesen velem szemben legyen, majd egyik lábát átveti combjaimon, és rám ül. A csók egyre hevesebb lesz, kezeim a számomra nem tiltott helyeken kezd el kalandozni. Csípőjénél feljebb húzom pólójának vékony anyagát, és hüvelykujjammal kezdem el simogatni a selymes bőrt. Ő türelmetlenül túr bele hajamba, és kaparja végig fejbőrömet. Ez egy fajta jel lett nálunk, és nem késlekedek észrevenni. Könnyedén állok fel Lana-val együtt a kanapéról, Ő pedig azonnal körém kulcsolja lábait. Így megyek fel vele az emeletre, miközben egymás ajkát faljuk. A szobába érve, az ajtó hangos csapódása jelzi, hogy kizártam mindent, és mindenkit. Csak Ő van és én.
Végre sikerül előbb felébrednem, mint Lana, és van lehetőségem arra, hogy most én nézhessem, őt miközben alszik. Mellkasa lassan, ritmusosan mozdul fel és le, orrából halk szuszogás hallatszik, haja kissé kócosan öleli körbe arcát. Testét nem takarja más csak, a halványkék szaténtakaró, és épp csak annyi látszik, ki amennyinek kell. Nézem őt, mint egy megszállott, és nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá. Arcából eltűrök egy kósza tincset, amit ő érzékel, de nem ébered fel, csak ösztönösen közelebb húzódik hozzám. A takaró kicsit lejjebb csúszik mellkasáról, miközben mozdul. Szerintem más férfi a helyemben kihasználná a helyzetet, de többet ér nekem ez a lány, mint a férfi ösztön, így óvatosan visszahúzom rá a takarót, hogy újra elrejtse azt, amit egyedül csak én láthatok.
Közel fél óra telik el azzal, hogy nézem őt, mint egy örült az áldozatát. Egyszer-egyszer végig simítok szeplős arcán.
• Harry, legalább már húsz perce nézel folyamatosan, hanem több ideje. – kinyitja az egyik szemét, és sunyin mosolyog. Kitudja, mióta van ébren. – Ne nézz! Reggel csúnya vagyok.
• Ouch! Ez nekem fájt. Lana, reggel te nem csúnya vagy, hanem hülye. – közlöm vele a tényt, ő pedig meglepve néz rám.
• A csúnyaság és a hülyeség nem egy dolog Harold.
• Harold. – ismétlem utána. – Mikor így nevezel, tudom, bajban vagyok. – közelebb húzódok hozzá, és fölé hajolok, ő pedig a hátára fordul. A takaró megint lejjebb csúszik, nekem pedig kezd egyre jobban felforrni a vérem, de próbálom magam türtőztetni. Viszont kettőnk közül, ő az, aki megteszi az első lépést, és kezét hajamba vezetve húzza közelebb magához a fejem, és hevesen megcsókol. Valami különös erő szállta meg éjszaka a barátnőmet, mert nagyon erejére talált, ezt bizonyítja az, hogy olyan gyorsan fordít meg, hogy kell, pár pillanat mire felfogom, alulra kerültem. Más férfit ez bizony idegesítené, de miért szólnék én egy rossz szót is, miközben Lana fedetlen teste az én testemhez szorul? Érzem, most kapom meg a büntetésem azért, amit mondtam, hisz Lana azokat a helyeket kezdi el csókolgatni, amire igencsak érzékeny vagyok. Készülök vele felvenni a ritmust, és kicsit tovább menni, mikor elhúzódik tőlem és kacér vigyorral az arcán megrázza a fejét.
• Ezt most elintéztem magamnak, igaz? – nézek rá. Ő pedig kárörvendően bólogat.
• Megyek, csinálok kakaót. – mászik le rólam. Körbe tekeri magát a takaróval, de mielőtt kilépne, még visszafordul. – Te is kérsz?
• Kicsim, ne már. – nézek rá, mintha hatalmas kínokat élnék át. – Most tényleg itt hagysz? Így. – mutatok a testem közepe felé.
• Láthatod. – húzza büszke mosolyra a száját. – Így legalább megtanulod, hogy ne hülyézz le egy lányt. Főleg ne engem. – és kimegy.
• Lana! – szólok utána. Mikor újra meglátom az ajtóba, kezdek megörülni, hogy megesett rajtam a szíve, de amit ezután mondd, csak hab a tortán.
• Ja, és szerintem menj el fürdeni, és hűtsd le magad egy kicsit, mert ha csak itt fekszel nem fog egyhamar alapállásba kerülni. – mutat a lábam közé. Lepillantok a takaróra, és kínomban inkább kezemmel eltakarom a szemem. – Szeretlek. – és most végleg ott hagy.
Nekem pedig valóban le kell hűtenem magam, hisz kínos itt feküdnöm, és szemeznem a dudorral, ami a takaróm alatt szemezik velem.
A lépcsőn lefelé menet hallom a bögre és a kanál össze ütközésének hangját. Halkan sétálok oda a falhoz és lesem meg, hogy Lana mit csinál. Szorgalmasan állítja össze azt a csodát, amit Ő egyszerű kakaónak hív. Észrevétlenül osonok a háta mögé és amikor átkarolom derekát a meglepettségtől ugrik egyet.
- Jesszus Harry, majdnem ki öntöttem a kakaót. - megfordul a karomban és felém nyújtja az egyik bögrét.
- Lesz ma egy meglepetésem. - nézek rá a bögrém pereme felett miközben iszok a kakaóból és érzem milyen hálásak az ízlelőbimbóim.
- Kicsim, te megszállottja lettél a meglepetéseknek. - hangja semleges. Le teszem a kezemből a bögrét, kiveszem az övéből is. Megmarkolom a csípőjét és felteszem a pultra.
- Hibáztatsz érte?
- Nem. - jelenti ki egyszerűen és ezzel együtt körém fonja lábait és úgy ránt közelebb magához.
- Nem is kérdezel többet?
- Nem Édes. Hozzá szoktam már, hogy bármit is ezzel kapcsolatban süket fülekre találok.
- Nem vagy oda ezért, igaz?
- Őszintén? Nem.
- Miért tartunk meg mindig itt?
- Mert akárhányszor meghallom, hogy meglepetés valami megmagyarázhatatlan érzés jön fel bennem, hogy megint pénzt költesz rám, amit én nem tudok viszonozni.
- Semmit nem kell viszonoznod, főleg úgy, hogy annak anyagi értéke legyen. Mikor látod meg már végre, hogy nekem az is elég, hogy vagy? Honnan jön ez a bizonytalanság velem szembe? Tettem valamit, amiért ezt érzed?
- Nem! De hogy is. Harry nálad jobb embert nem is kívánhatnék magamnak. - látom, hogy mondani akar még valamit, de nem teszi. Várakozóan nézek rá. Sóhajt egyet és folytatja.
- Justin. Ő is elhalmozott minden szarral és tudod mi lett a vége. Édes, ne értsd félre te egyáltalán nem vagy olyan mint Ő, de amit tett az élénken fog bennem élni mind addig amíg meg nem halok. – úgy néz rám mintha rendben lenne a magyarázata és észre sem veszi mit mondd. Az utolsó szó hallatán érzem mint tódul az arcomba a vér.
- Ha már itt tartunk, hogy kinek mi nem tetszik, akkor itt van az én problémám. Tudod kicsim, elegem van abból, hogy a halál szóval úgy dobálózol mintha ez természetes lenne pedig tudjuk, hogy a te esetedben ez nem az. Elgondolkozol néha azon, hogy míg te viccelődsz ezzel, addig a körülötted lévők mit éreznek? - nem szól csak néz rám én pedig lemondóan megrázom a fejem és le hajtom.
- Sajnálom. Igazad van. - hozzám bújik és úgy szorít magához mintha most tenné utoljára. Nem tudok rá haragudni mikor így ölel magához. Visszaölelem és belecsókolok a hajába. Felemeli fejét, megtámasztja a mellkasomon és felnéz rám.
- Szeretlek. – aprót csücsörít a szájával én pedig apró mosolyra húzom a szám.
- Én is szeretlek. – mondom két csók között.
Lana
Kopogtatnak az ajtón pont amikor a pólómat húzom át a fejemen. Valamelyik fiú vagy Velary állhat oda kint, mert Harryn és rajtam kívül csak ők tudják a kapu kódot. Harry szapora léptekkel indul el az ajtó felé, hogy kinyissa. Mielőtt megtenné, rám néz és amit úgy látok, hogy még nincs a helyén azt rendezem. Rámosolygok Ő pedig kacsint egyet és kinyitja az ajtót.
– Csá haver, mizu? - Zayn hangját hallom az ajtó felől.
-Szia Zayn. – beljebb lép és lepacsizik Harry-vel. Mikor meglát, szája olyan mosolyra húzódik, amit eddig csak a képeken láttam. Örömmel tölti el a szívemet, hogy ez a Zayn "bugyiszaggató" Malik féle mosoly nekem szól.
- Szia Lan. – felpattanok az ágyról és a kinyújtott karok közé vetem magam.
- Zayn, annyira örülök, hogy látlak. – apró puszit kapok az arcomra, amit még mindig félénken viszonzok. Soha nem fogok hozzá szokni, hogy ők már úgy kezelnek mint egy ezer éves ismerőst? - Hogy vagy?
- Élvezem az édes semmit tevést. Bár minden jobb lenne ha a jegyesem többet lenne otthon. – az apró, szerelemmel teli mosoly mindent elárul. Nagyon szereti Perrit.
- Tényleg, Perri hogy van?
- Jól, csak sokat van távol. Nagy sikere lett itt Angliában és az államokban az új albumnak így sok a fellépés és mióta tudja az egész világ, hogy eljegyeztem, interjú interjú hátán. - szomorúan ránt egyet a vállán. – De persze próbál minél több időt itthon tölteni. De ezt hagyjuk is. Biztos érdekel miért vagyok itt.
- Most hogy mondod. – mosolygok rá.
- Én vagyok a meglepetés – egyértelmű lehet a számukra, hogy nem értem mi van mert elég fura fejet vágok. Rá nézek Harry-re aki csak mosolyog.
- Ne értsd félre, nagyon örülök, hogy itt vagy, de Te?
- Miért nem vagyok elég jó? - a színlelt megsértődés mindegyik srácnak nagyon jól megy. Ezt talán gyakorolják a tükör előtt?
- Nem Zayn maga a meglepetés, hanem az amit csinálni fogtok. Úgy, hogy menj és szedd össze magad kicsim. Neked pedig megengedem, hogy magaddal vidd a legféltettebb kincsemet.
- Haver, ha nem lennék én is szerelmes most nagyon csúnyán kiröhögnélek. – Zayn a kanapéhoz megy és le ül. Én valamiért még mindig itt állok. Zayn valamit elkezd matatni maga alatt majd előhúzza Harry egyik zokniját és felmutatja.
– Az azért van ott, mert... - Zayn felemeli a kezét, így belefolytja Harry-be a szót.
- Nem akarom tudni. - jelenti ki és inkább fel áll. Én gyorsan kikapom a kezéből a zoknit és amilyen gyorsan csak lehet eltűnök az emeleten.
Zayn vezetési tudása jó néhány fokkal jobb mint Harry-é. Akaratlanul elmosolyodom, ahogy eszembe jut Harry hogy is szokott vezetni.
- Min mosolyogsz? - Zayn féloldalasan néz rám, mert közben az utat is figyeli.
– Ezt ne mondd el Harry-nek, de sokkal jobban vezetsz mint Ő.
- Lan, nála mindenki jobban vezet. Mikor legelőször beültem mellé, örültem, hogy élve kiszálltam az autóból. Utána gondolkodtam el, hogy a fenébe adhatták neki oda az engedélyt.
A reakcióm csak egy jó ízű nevetésre futja. Az út további részében mindenfeléről beszélgetünk. Most van lehetőségem arra, hogy végre őt is jobban meg ismerjem. Arról kérdezem, Ő hogyan éli meg a hírességet, a rajongók egy részének túlzott rajongását, a családjának a hiányát és az utálkozók részéről kapott vádakat a származása miatt. Mindenre készségesen válaszol és mire a végére ér, akkor fordul be egy kocsi felhajtóra.
- Ez a te házad.
– Micsoda meglátás – hangja cinikusan elismerő. De közben sunyin mosolyog. Mégis milyen meglepetés várhat itt rám? - Oda bent majd meglátod miért vagyunk itt - ez valami közös tulajdonság ebben az öt gyerekben, hogy megválaszolják a kimondatlan kérdéseimet? - Csak gyere, oké? - némán bólintok.
A ház olyan, amire számítottam. Minden modern, a bútorok és a berendezés csak ontja magából, hogy rohadtul drága volt. Zayn otthona abban különbözik a többiekétől, hogy itt nem a lakberendező által választott képek lógnak a falon, hanem az Ő alkotási. A házban mindent megmutat, majd megáll egy ajtó előtt és rám néz. Mosolyog egyet és kinyitja az ajtót. A szám tátva marad, mikor meglátom ez melyik szoba. Meg kell erőltetnem magam, hogy visszatartsam a könnyeim. A graffiti szoba, amit eddig csak a filmben láttam és most itt állok a szoba közepén és a saját szememmel láthatom Zayn kreativitását. A szívem csordultig telik meg boldogsággal, hiszen ez egy magam fajta rajongónak felbecsülhetetlen. Már az is feszegette a határaimat, hogy az autóban úgy beszélt velem mintha nem csak négy hónapja ismerne, de ez itt! Csodálkozom, hogy még nem bömbölök úgy, mint egy érzelmileg labilis tini.
– Zayn, ezek a rajzok. Gyönyörűek. – nézem a falat és ennél több nem telik tőlem.
– Köszönöm. Most már tudod, hogy miért vagy itt?
- Igen. - azonnal rájöttem, mi a meglepetés és minden fenntartásom ellenére nagyon hálás vagyok Harry-nek.
– Amikor felírtad ezt a pontot a listára, akkor volt valami elképzelésed?
- Semmi. Rajzolgatok csak, de akárhányszor nekiálltam valaminek soha nem tudtam befejezni. De most van néhány ötletem.
– Tényleg? Elmondod nekem is? - Zayn egy állványt húz közelebb és egy hatalmas tiszta lapot feszít ki rá.
- Meglepődsz, ha azt mondom, Harry-hez van köze?
– Valahonnan sejtettem. – együtt érzően rám mosolyog. - Nagyon szereted igaz?
- Túlságosan is - szomorkásan rá mosolygok.
– Ez miért baj? - nem szeretek erről beszélni, de úgy érzem vele beszélhetek erről.
- Beteg vagyok Zayn. Súlyos beteg. Csak idő kérdése, mikor jön el az a pillanat, amikor már a gyógyszerek nem segítenek. Amikor ez bekövetkezik, onnantól a napjaim meg vannak számlálva. Mikor nincs velem, folyton azon jár az eszem, hogyan óvhatnám meg őt a fájdalomtól, ami velem jár. Mindig egy lehetőséghez lyukadok ki. De visszavonhatatlanul beleszerettem a legjobb barátodba és nem tudom megtenni.
– A szakításra gondolsz. - bólintok.
– Napról napja jobban szeretem őt és ezzel együtt egyre önzőbb leszek, nem tudom megtenni pedig ez lenne a helyes döntés. - könnyek szúrják a szemem és nem bírom visszatartani. Forró könnyek szánták végig arcomon. Zayn a kezébe fogja a kezem.
– Lana figyelj most rám. Harry tudja, hogy mit vállalt azzal, hogy akkor is veled maradt miután ez kiderült és te annyira tiltakoztál. Sokkal nagyobb fájdalmat okozol neki azzal, ha még idő előtt elhagyod. Mert akkor tudja, hogy vagy de nem mellette. Hagyd, hogy kitartson melletted a végsőkig. Lana te vagy Harry mentő öve. A gyógyír számára.
- Zayn, mégis miről beszélsz?
- Harry még mielőtt találkozott volna veled, kezdett egy olyan mély letargiába került ahonnan már mi sem tudtuk kihúzni. Eleinte még tudta leplezni a bánatát, de egy idő után a magány, amit a szerelem hiánya okozott neki, olyan mértékű pecsétet nyomott a lelki állapotára, hogy már nem volt képes arra, hogy leplezze azt, ami zajlik benne. A színpad sem segített neki. Amikor már kezdett mindez tetőzni, akkor találkozott veled. Azon a napon, mikor először meglátott új fordulatot vett minden. Egy cél lebegett a szeme előtt: Te. Visszatért a régi Harry, az az ember, akit mi megismertünk, és amikor igent mondtál neki arra, hogy a barátnője leszel, az helyre tett mindent. Magán kívül volt a boldogságtól. – csak ülök és nézek magam elé. Mi ez? Erről én miért nem tudok?
- Zayn, nem tudom mit mondhatnék erre. A fenébe is, Harry ezt soha nem mondta el nekem.
- Nem is kell semmit sem mondanod. Csak vedd végre észre, hogy ő mindenkinél jobban szeret téged. Verd ki a fejedből azt a sok sületlenséget, amik ott kavarognak. Szeretném, ha nem most kezdenél el ezeken gondolkodni Lan. Most azért vagy itt, hogy jól érezd magad. Nem akartam elrontani a kedved, de szükségét éreztem, hogy ezt megtudd. – újra sírni kezdek. - Lan, kérlek ne sírj. Szeret téged és te szereted őt. Kell ennél több?
- Nem. - hangom alig hallható suttogás.
– Akkor nincs min gondolkodni. De ha mégis agyalni szeretnél ezen, akkor azt halaszd el későbbre. Most inkább alkossunk valami jót. Elmondod mire gondoltál?
- Persze. - suttogom. - Az ötletem az lenne, hogy lerajzolhatnánk minden olyan helyet, ahová Harry elvitt. Vannak számunkra olyanok, amik sokat jelentenek nekünk. A nevezetességek, amikről a hazánk híres. Egy csókolózó párt az esőben, egy táncoló párt a tengerparton. Egy utat, amin van egy határvonal. Szintén egy párt, ahol a lány egyik lába a vonal egyik oldalán a másik a másik oldalon és egy fiút, aki megcsókolja. – elpirulok, miközben elmesélem Zayn-nek az ötletemet.
- Ki gondolta volna, hogy Harry ilyen leleményes is tud lenni. - Zayn kijelentése azonnal elűzi bánatom és mosoly kúszik arcomra. Zayn arca is felvidul.
– Szeretném ha ez az övé lenne. Hogy ha már nem leszek és erre ránéz, eszébe jusson, hogy valaha voltam neki.
- Hé, elég a szomorkodásból. – koppintott egyet az orromra.
- Szerinted örülni fog neki?
- Ha én kapnék tőled egy ilyen képet, biztos hogy újra beléd szeretnék. - elpirulok. – Na gyere kezdjünk neki.
Zayn először megmutatja az alapokat. Közben elmondom neki, hogy az egészet festékszóróval szeretném. Megmutatja, hogyan tudok vékony és vastag csíkot húzni, árnyékolni. Próbálgatom az újonnan szerzett tudásomat, és miután úgy látom menni fog, nekilátunk. Zayn szerint jobban tesszük, ha először megrajzoljuk és utána festjük át a fekete festékszóróval. Mivel ő az, aki ehhez ért, csak bólintok. Zayn átvállalja a rajz nehezebbik részét. A nevezetességeket, amivel én nagyon sokat időznék. Így hát neki látok a magam részének. Megrajzolom az esőben csókolózó párt, majd a tengerparti élményemet, végül a határvonalat, és magunkat. Sok időt vesz igénybe, de annyira koncentrálok, hogy nem is érzékelem. E közben Zayn is halad a rajzokkal. Az utolsó simítást végzem el és amikor megvagyok, nem is vesszük észre, hogy egyszerre lépünk hátra. Mindketten megnézzük a képet és elégedett vagyok. Meglepően jól ment a rajzolás.
– Amikor azt mondtad rajzolgatsz, azt elfelejtetted említeni, hogy ilyen jól. – szégyenlősen rátok egyet a vállamon. Megakad a szemem a London Eye-on. Zayn tovább gondolta a rajzot és nem tévedett nagyot. Az egyik kapszulába egy csókolózó párt rajzolt. Oda mutatok miközben rá nézek.
– Harry elmesélte.
A témát annyiban hagyjuk. A rajzot tovább folytatjuk és átfestjük a festékszóróval. A kép lassan kezd összeállni és nekem egyre jobban tetszik. Zayn rettenetesen tehetséges és örülök, hogy ő segít nekem ebben.
Úgy fél óra múlva készen leszünk.
- Két dolog még hiányzik. – Zayn félre döntött fejjel nézi a képet.
– És mi lenne az?
- A jobb alsó sarokban írd alá - teszem amit mondd. Amilyen szépen csak tudom oda írom a nevem.
– És mi a másik dolog?
- Egy keret.
– Te tudsz keretet csinálni? - nézek rá meglepődve.
– Hát persze. - mondja ki büszkén.
Odalép egy szekrényhez és kiveszi azt, ami szükséges.
Újra az autóban ülök. Megkértem Zaynt miután befejeztük a képet, hogy vigyen vissza Harry-hez. Valamiért úgy érzem, még ma oda kell neki adnom.Csöndben telik út, majd Zayn leparkol Harry háza előtt.
– Zayn, nem tudom hogyan köszönhetném meg neked a mai napot. – fordulok felé.
- Nem kell semmivel sem. És ne feledd, amit ma elmondtam neked Lan. Verd ki azt a sok butaságot a fejedből.
– Megpróbálom. – mosolygok rá bágyadtan.
– Menj és add oda a hajas babának a képet. – nevetve megrázom a fejem, adok egy apró puszit Zayn arcára és kiszállok. A hátsó ülésről kiveszem a becsomagolt képet, becsukom az ajtót és a kapuhoz lépek. Beütöm a kódot és Zayn csak akkor indul el az autóval, amikor mosolyogva integetek neki.
Ahogy az ajtó felé haladok a gyomron egyre jobban zsúgorodik össze az izgalomtól. Tartok attól, hogy Harry-től nem azt a reakciót kapom, amire számítok hanem csak megbántom vele. Lassú léptekkel haladok az bejárati ajtóhoz, de mégis túl hamar érek oda. A kopogásom olyan halk, hogy csoda lesz ha Harry meghallja. Hallom a kulcs zörgését és az ajtó nyílik. Harry arca felderül ahogy meglát és ez a vidám arc képes arra hogy enyhítse a gyomromban tomboló ideggörcsöt, hisz képtelenség, hogy az én csupa szív emberem haragudjon rám. A szemem az arcáról elindul lejjebb és a szám tátva marad. Csak egy szürke Nike melegítő nadrág van rajta, ami őrjítő módon lóg a csípőjén bennem pedig nagyou mélyen elindul valami. Tele tetovált felső testét nem takarja semmi nekem pedig kiszárad a szám.
- Kicsim, azt hittem haza mész. – hangja olyan szelíd, hogy életemben nem halottam meg ehhez foghatót. Olyan megnyugtató. Szinte már zene füleimnek. Mik ezek a fura érzések ma? Harry közelebb lép hozzám, két kezét arcomra simítja és gyengéden megcsókol. – Miért nem hívtál? - kérdezi, mikor elhúzódik. Szégyenlősen megrántom a vállam. Ő arrébb lép, hogy beljebb mehessen.
– Valójában azért nem szóltam, mert hoztam neked egy meglepetést. – a képet óvatosan neki támasztóm a falnak míg leveszem a cipőmet.
– Nekem? - felé fordulok és látom a meglepettséget az arcán.
- Igen, neked. - kezembe veszem a képet és látom Harry tágra nyílt szemét az ajándéka nagyságától. Oda nyújtom felé.
– Tessék, remélem Tetszeni fog.
- Imádom. – az ismerős csillogás a szemében a szívembe mar, ami újra össze rántja a gyomron. A csudába! Mi van ma velem?
- De hisz még ki se bontottad
- Nem számít. Bár mi is ez már most imádom. - felém lép és egy apró gyors csókot ad a számra. – Köszönöm. - szégyenlősen mosolygok. Kisfiús érdeklődéssel tépi le róla a papírt. Mikor meglátja mi van a képen, az arcán tisztán látható a felismerés.
– Itt tartom a kezemben az összes helyet ahol voltunk. Minden egy képen.
- Tetszik? -kétségbe esett arcomat látva, széles mosollyal az arcán hevesen bólogat. Neki támasztja a kanapénak a képet és közelebb lép hozzám. Ajka lassan,finoman becézgeti az enyémet.
– Nagyon tetszik. Köszönöm. - mondja két csók között, nekem pedig úgy oldódik fel a görcs a gyomromban, mint a pezsgő tabletta a vízben. Két kezem közé fogom édes arcát és megcsókolom, de úgy igazán. Harry a csípőmnél fogva ránt magához. Lassan végig simít derekamon és fenekemen megállapodik. Finoman megszorítja én pedig elrugaszgodok a földtől és a csípője köre fonom a lábam. Szorosan tart, így megy fel velem a lépcsőn és az utolsó, amire emlékszem, mielőtt elvesznék az érzelmek viharában az az ajtó csapódásának hangja, ami kizárja a külvilágot.
Harry mellkasa gyorsabban emelkedik a megszokottnál, és én is szaporább lélegzettel pihegek, miközben a tetoválásainak körvonalait rajzolom körbe. Újjai lassan szántanak végig hajamba és egyszer-egyszer belecsókol. Mélyen magamba szívem Harry jellegzetes illatát. Parfüm, tusfürdő, és most némi izzadtság keveréke. Harry illat. A kedvencem.
- Bármennyire is szeretném az egész éjjelt a kedvenc helyemen eltölteni, és szagolni az illatod, haza kell mennem. – megbökdösöm az orommal a mellkasát és felnézek rá.
- Csak az illatom miatt szeretsz?
- Beléd vagyok szerelmes, az illatod csak plusz extra. – mosolygok rá, és megbököm az orrát.
– Nem akarom, hogy haza menj.
– Én sem, de otthon is kell lennem, mert a végén anya az fogja hinni, hogy szó nélkül ide költöztem. – szelíden rá mosolygok és megcsókolom. Harry lassan a csípőmre helyezi a kezét, majd hirtelen maga alá fordít. Csókja heves érzem benne, hogy tényleg nem akarja, hogy elmenjek. A nyakam a következő célpont és tudom, hogy mit művel. Tudja, hogy érzékeny a fülem alatti pont és ezzel akarja elérni, hogy itt maradjak.
– Harry! – suttogom a nevét halkan. – Kérlek, haza kell mennem. - felemeli a fejét és szomorúan néz rám.
- Jól van. - legördül rólam, majd összefonja maga előtt a két karját. Arca olyan komor lett mint egy kisgyereknek, aki nem kapott fagyit.
– Ne duzzogj! – próbálok nem törődöm stílusában rá nézni és beszélni, de lebigyesztett ajkát látva érzem kezdek megenyhülni így inkább sarkon fordulok és elindulok a fürdőbe, mert ha most hagyom, hogy hasson rám nem jutok haza. Felkapkodom a földről a ruháimat és bezárom magam mögött a fürdőszoba ajtót. Felveszem őket és a mosdóhoz lépek és a kezembe veszem a fogkefémet és elkezdem mosni a fogom. Miután alaposan kiöblítem a szám, vissza rakom a fogkefét és a hűs vízzel megmosom az arcom. Jól esik a hideg víz felhevűlt bőrömnek. Elzárom a csapot és amikor kiegyenesedem meg kell kapaszkodnom a mosdó szélébe, hogy ne essek össze. Jó pár percig forog velem a fürdőszoba. Összeszorított szemekkel várom, hogy elmúljon a szédülés és a hozzátársuló hányinger. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozik a rosszul lét. Veszek egy mély levegőt, amit mélyen a gyomromban érzek. Kicsit megmozgatom a fejem, próbálom helyre rakni a szervezetem. Mikor úgy érzem talán újra jobban vagyok az ajtóhoz lépek egy újabb mély levegőt veszek és fel veszem a " minden rendben" álarcot, amit olyan tökéjre fejlesztettem, hogy még Harry sem lát mögé.
Harry leparkol a házunk előtt és bágyadtan néz rám. Ettől a tekintettől a gyomrom picire zsúgorodik. Mikor szerettet ennyire belém, hogy szinte minden pillanatot velem akar tölteni? És én ezt most miért érzem rossznak, amikor elméletileg minden rendben van köztünk? Miért nincs rám hatással az, amit Zayn ma elmondott nekem? Inkább csak rosszabb lett tőle minden. Megszorítom a kezét, ő pedig felemeli és egyenként végig csókolja az újjperceimet.
– Mikor látlak?
- Holnap reggel én foglak ébreszteni. – mosolygok rá és megsimogatom az arcát, amit a tenyerembe hajt. Az arcáról a tarkójára simítom a kezem és úgy húzom finoman közelebb magamhoz. Csókja lágy, azt érzem benne, mintha most csókolna utoljára és kiakarna élvezni minden egyes másodpercet és centimétert. Miért van az, hogy én is ezt teszem? - Szeretlek.
– Szeretlek. - ismétli meg. Kiszállok az autóból, becsukom az ajtót és várok. Harry beindítja a motort és csak nagyon lassan indul el. Ahogy látom az autó egyre távolodó alakját, az amúgy is borsó nagyságú gyomromból, most egy apró homokszem lesz vagy talán még annyi sem. Kéretlen könny szúrja a szemem. Miért érzem úgy, mintha most sétált volna ki az életemből?
A szobám magányában tetőzik az érzés, hogy valami nagyon nincsen rendben. Most, hogy se Zayn se Harry nincs itt, már senki nem tereli el a gondolataimat. Most érzem csak igazán, hogy hulla fáradt vagyok, kimerült, és szédelgek.
A fürdőszobai tükörből a szokottnál is sápadtabb lány néz vissza rám. Dühösen csapombe magam mögött az ajtót és inkább a szörnyű kinézetem helyett az esti gyógyszeremmel foglalkozok.
Az ágyam idegen a számomra kellemetlenül hideg és nem találom benne a helyem. Hiányzik mellőlem Ő, aki a megnyugvást hozza nekem. Forgolódok, és csak nagy kínok árán sikerül elaludnom.
Az éjszaka közepén valami iszonyatos fájdalomra ébredek. Felülök és szaporán kapkodom a levegőt, de a tüdőm nem telik meg teljesen oxigénnel. A bőröm ég, úgy fájnak a csontjaim, a fejem majd szét szakad, forog velem a sötét szoba. Kínzó fájdalom nyilal a bordáim közé, és a mellkasomba. Olyan, mintha folyamatosan gyűrödne össze mint egy műanyag üveg. Úgy érzem a két kezem és lábam zsibbad, és használhatatlan. Érzem most minden fájdalom, ami az elmúlt hónapokban nem jelentkezett, felszínre tör. Ezt most már egyedül nem tudom megoldani. Keserves sírás közepette, kiábolom el magam, amilyen hangosan csak tudom. Anyát és Jamie-t szólongatom. Hallom a lábak dobogását, és az ajtó kivágódik és a bátyám rémült arca jelenik meg. Anya a háta mögött. Jamie minden kérdés nélkül nyalából fel az agyról és le siet velem a lépcsőn. A fájdalmak nem akarnak múlni, minden percben egyre erősebbek lesznek, könyörtelenül kínoznak. Halványan, de érzékelem, ahogy Jamie betesz az autóba, majd sietve elindul. Az elsúhanó házak mind csak összemosódott foltok. Hallom, ahogy anya azzal próbál nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de ez inkább csak az ő lelkét szolgálja.
Az autó hirtelen meg áll Jamie kiszáll és kapkodva nyitja ki az ajtót. Még érzékelem, ahogy sietve visz be a kórházi ajtón, megcsap a fertőtlenítő szaga. Az ügyeletes orvosnak elhadarja mi a betegségem. A folyamatos fájdalom, percről percre szívja ki belőlem az élet erőt és az elsúhanó fehér fények bántják a szemem. Nem vágyom másra, csak hogy aludjak és elmerüljek egy olyan világban, ahol minden rendben van. Ahol nincsen betegség, és kétségbe esett szerelem, csak a boldogság a családom, a barátaim és főként Ő.
Az utolsó emlékem, mielőtt elnyel a megváltó sötétség a legjobb barátom könny áztatta arca és azt ahogyan zokogva beszél valakivel telefonon, és a mellette álló szőke bandatag kétségbe esett pillantása. Mennyi idő telhetett el, hogy ők már itt vannak? Mikor szóltak nekik? Nem marad több erőm, hogy a kérdéseken és a válaszokon gondolkodjak körém zárul a sötétség, de mielőtt végleg hagynám, hogy ellepjen Harry édes arca jelenik meg az emlékeimben.
- Nem kell semmivel sem. És ne feledd, amit ma elmondtam neked Lan. Verd ki azt a sok butaságot a fejedből.
– Megpróbálom. – mosolygok rá bágyadtan.
– Menj és add oda a hajas babának a képet. – nevetve megrázom a fejem, adok egy apró puszit Zayn arcára és kiszállok. A hátsó ülésről kiveszem a becsomagolt képet, becsukom az ajtót és a kapuhoz lépek. Beütöm a kódot és Zayn csak akkor indul el az autóval, amikor mosolyogva integetek neki.
Ahogy az ajtó felé haladok a gyomron egyre jobban zsúgorodik össze az izgalomtól. Tartok attól, hogy Harry-től nem azt a reakciót kapom, amire számítok hanem csak megbántom vele. Lassú léptekkel haladok az bejárati ajtóhoz, de mégis túl hamar érek oda. A kopogásom olyan halk, hogy csoda lesz ha Harry meghallja. Hallom a kulcs zörgését és az ajtó nyílik. Harry arca felderül ahogy meglát és ez a vidám arc képes arra hogy enyhítse a gyomromban tomboló ideggörcsöt, hisz képtelenség, hogy az én csupa szív emberem haragudjon rám. A szemem az arcáról elindul lejjebb és a szám tátva marad. Csak egy szürke Nike melegítő nadrág van rajta, ami őrjítő módon lóg a csípőjén bennem pedig nagyou mélyen elindul valami. Tele tetovált felső testét nem takarja semmi nekem pedig kiszárad a szám.
- Kicsim, azt hittem haza mész. – hangja olyan szelíd, hogy életemben nem halottam meg ehhez foghatót. Olyan megnyugtató. Szinte már zene füleimnek. Mik ezek a fura érzések ma? Harry közelebb lép hozzám, két kezét arcomra simítja és gyengéden megcsókol. – Miért nem hívtál? - kérdezi, mikor elhúzódik. Szégyenlősen megrántom a vállam. Ő arrébb lép, hogy beljebb mehessen.
– Valójában azért nem szóltam, mert hoztam neked egy meglepetést. – a képet óvatosan neki támasztóm a falnak míg leveszem a cipőmet.
– Nekem? - felé fordulok és látom a meglepettséget az arcán.
- Igen, neked. - kezembe veszem a képet és látom Harry tágra nyílt szemét az ajándéka nagyságától. Oda nyújtom felé.
– Tessék, remélem Tetszeni fog.
- Imádom. – az ismerős csillogás a szemében a szívembe mar, ami újra össze rántja a gyomron. A csudába! Mi van ma velem?
- De hisz még ki se bontottad
- Nem számít. Bár mi is ez már most imádom. - felém lép és egy apró gyors csókot ad a számra. – Köszönöm. - szégyenlősen mosolygok. Kisfiús érdeklődéssel tépi le róla a papírt. Mikor meglátja mi van a képen, az arcán tisztán látható a felismerés.
– Itt tartom a kezemben az összes helyet ahol voltunk. Minden egy képen.
- Tetszik? -kétségbe esett arcomat látva, széles mosollyal az arcán hevesen bólogat. Neki támasztja a kanapénak a képet és közelebb lép hozzám. Ajka lassan,finoman becézgeti az enyémet.
– Nagyon tetszik. Köszönöm. - mondja két csók között, nekem pedig úgy oldódik fel a görcs a gyomromban, mint a pezsgő tabletta a vízben. Két kezem közé fogom édes arcát és megcsókolom, de úgy igazán. Harry a csípőmnél fogva ránt magához. Lassan végig simít derekamon és fenekemen megállapodik. Finoman megszorítja én pedig elrugaszgodok a földtől és a csípője köre fonom a lábam. Szorosan tart, így megy fel velem a lépcsőn és az utolsó, amire emlékszem, mielőtt elvesznék az érzelmek viharában az az ajtó csapódásának hangja, ami kizárja a külvilágot.
Harry mellkasa gyorsabban emelkedik a megszokottnál, és én is szaporább lélegzettel pihegek, miközben a tetoválásainak körvonalait rajzolom körbe. Újjai lassan szántanak végig hajamba és egyszer-egyszer belecsókol. Mélyen magamba szívem Harry jellegzetes illatát. Parfüm, tusfürdő, és most némi izzadtság keveréke. Harry illat. A kedvencem.
- Bármennyire is szeretném az egész éjjelt a kedvenc helyemen eltölteni, és szagolni az illatod, haza kell mennem. – megbökdösöm az orommal a mellkasát és felnézek rá.
- Csak az illatom miatt szeretsz?
- Beléd vagyok szerelmes, az illatod csak plusz extra. – mosolygok rá, és megbököm az orrát.
– Nem akarom, hogy haza menj.
– Én sem, de otthon is kell lennem, mert a végén anya az fogja hinni, hogy szó nélkül ide költöztem. – szelíden rá mosolygok és megcsókolom. Harry lassan a csípőmre helyezi a kezét, majd hirtelen maga alá fordít. Csókja heves érzem benne, hogy tényleg nem akarja, hogy elmenjek. A nyakam a következő célpont és tudom, hogy mit művel. Tudja, hogy érzékeny a fülem alatti pont és ezzel akarja elérni, hogy itt maradjak.
– Harry! – suttogom a nevét halkan. – Kérlek, haza kell mennem. - felemeli a fejét és szomorúan néz rám.
- Jól van. - legördül rólam, majd összefonja maga előtt a két karját. Arca olyan komor lett mint egy kisgyereknek, aki nem kapott fagyit.
– Ne duzzogj! – próbálok nem törődöm stílusában rá nézni és beszélni, de lebigyesztett ajkát látva érzem kezdek megenyhülni így inkább sarkon fordulok és elindulok a fürdőbe, mert ha most hagyom, hogy hasson rám nem jutok haza. Felkapkodom a földről a ruháimat és bezárom magam mögött a fürdőszoba ajtót. Felveszem őket és a mosdóhoz lépek és a kezembe veszem a fogkefémet és elkezdem mosni a fogom. Miután alaposan kiöblítem a szám, vissza rakom a fogkefét és a hűs vízzel megmosom az arcom. Jól esik a hideg víz felhevűlt bőrömnek. Elzárom a csapot és amikor kiegyenesedem meg kell kapaszkodnom a mosdó szélébe, hogy ne essek össze. Jó pár percig forog velem a fürdőszoba. Összeszorított szemekkel várom, hogy elmúljon a szédülés és a hozzátársuló hányinger. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozik a rosszul lét. Veszek egy mély levegőt, amit mélyen a gyomromban érzek. Kicsit megmozgatom a fejem, próbálom helyre rakni a szervezetem. Mikor úgy érzem talán újra jobban vagyok az ajtóhoz lépek egy újabb mély levegőt veszek és fel veszem a " minden rendben" álarcot, amit olyan tökéjre fejlesztettem, hogy még Harry sem lát mögé.
Harry leparkol a házunk előtt és bágyadtan néz rám. Ettől a tekintettől a gyomrom picire zsúgorodik. Mikor szerettet ennyire belém, hogy szinte minden pillanatot velem akar tölteni? És én ezt most miért érzem rossznak, amikor elméletileg minden rendben van köztünk? Miért nincs rám hatással az, amit Zayn ma elmondott nekem? Inkább csak rosszabb lett tőle minden. Megszorítom a kezét, ő pedig felemeli és egyenként végig csókolja az újjperceimet.
– Mikor látlak?
- Holnap reggel én foglak ébreszteni. – mosolygok rá és megsimogatom az arcát, amit a tenyerembe hajt. Az arcáról a tarkójára simítom a kezem és úgy húzom finoman közelebb magamhoz. Csókja lágy, azt érzem benne, mintha most csókolna utoljára és kiakarna élvezni minden egyes másodpercet és centimétert. Miért van az, hogy én is ezt teszem? - Szeretlek.
– Szeretlek. - ismétli meg. Kiszállok az autóból, becsukom az ajtót és várok. Harry beindítja a motort és csak nagyon lassan indul el. Ahogy látom az autó egyre távolodó alakját, az amúgy is borsó nagyságú gyomromból, most egy apró homokszem lesz vagy talán még annyi sem. Kéretlen könny szúrja a szemem. Miért érzem úgy, mintha most sétált volna ki az életemből?
A szobám magányában tetőzik az érzés, hogy valami nagyon nincsen rendben. Most, hogy se Zayn se Harry nincs itt, már senki nem tereli el a gondolataimat. Most érzem csak igazán, hogy hulla fáradt vagyok, kimerült, és szédelgek.
A fürdőszobai tükörből a szokottnál is sápadtabb lány néz vissza rám. Dühösen csapombe magam mögött az ajtót és inkább a szörnyű kinézetem helyett az esti gyógyszeremmel foglalkozok.
Az ágyam idegen a számomra kellemetlenül hideg és nem találom benne a helyem. Hiányzik mellőlem Ő, aki a megnyugvást hozza nekem. Forgolódok, és csak nagy kínok árán sikerül elaludnom.
Az éjszaka közepén valami iszonyatos fájdalomra ébredek. Felülök és szaporán kapkodom a levegőt, de a tüdőm nem telik meg teljesen oxigénnel. A bőröm ég, úgy fájnak a csontjaim, a fejem majd szét szakad, forog velem a sötét szoba. Kínzó fájdalom nyilal a bordáim közé, és a mellkasomba. Olyan, mintha folyamatosan gyűrödne össze mint egy műanyag üveg. Úgy érzem a két kezem és lábam zsibbad, és használhatatlan. Érzem most minden fájdalom, ami az elmúlt hónapokban nem jelentkezett, felszínre tör. Ezt most már egyedül nem tudom megoldani. Keserves sírás közepette, kiábolom el magam, amilyen hangosan csak tudom. Anyát és Jamie-t szólongatom. Hallom a lábak dobogását, és az ajtó kivágódik és a bátyám rémült arca jelenik meg. Anya a háta mögött. Jamie minden kérdés nélkül nyalából fel az agyról és le siet velem a lépcsőn. A fájdalmak nem akarnak múlni, minden percben egyre erősebbek lesznek, könyörtelenül kínoznak. Halványan, de érzékelem, ahogy Jamie betesz az autóba, majd sietve elindul. Az elsúhanó házak mind csak összemosódott foltok. Hallom, ahogy anya azzal próbál nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de ez inkább csak az ő lelkét szolgálja.
Az autó hirtelen meg áll Jamie kiszáll és kapkodva nyitja ki az ajtót. Még érzékelem, ahogy sietve visz be a kórházi ajtón, megcsap a fertőtlenítő szaga. Az ügyeletes orvosnak elhadarja mi a betegségem. A folyamatos fájdalom, percről percre szívja ki belőlem az élet erőt és az elsúhanó fehér fények bántják a szemem. Nem vágyom másra, csak hogy aludjak és elmerüljek egy olyan világban, ahol minden rendben van. Ahol nincsen betegség, és kétségbe esett szerelem, csak a boldogság a családom, a barátaim és főként Ő.
Az utolsó emlékem, mielőtt elnyel a megváltó sötétség a legjobb barátom könny áztatta arca és azt ahogyan zokogva beszél valakivel telefonon, és a mellette álló szőke bandatag kétségbe esett pillantása. Mennyi idő telhetett el, hogy ők már itt vannak? Mikor szóltak nekik? Nem marad több erőm, hogy a kérdéseken és a válaszokon gondolkodjak körém zárul a sötétség, de mielőtt végleg hagynám, hogy ellepjen Harry édes arca jelenik meg az emlékeimben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése