21. rész Heart by heart

Sziasztok :)

Tudom nem siettem el a részt, de csak mostanra tudtam befejezni. És még ráadásul későn is rakom fel, de itt van, kész van, és csak remélni tudom, hogy tetszeni fog. :) És abban is bízom, hogy még van aki olvassa. Szeretném ha tudnátok, hogy így fognak jönni a részek. Így, hogy fel rakom ahogy végzek vele. Lehet, hogy a következő rész hamarabb fog jönni, igyekszem. De Június utolsó heteiben, és Július elején nem tudom, hogyan fogom tudni hozni a részeket, mert még én sem tudom mikor, de a következő hét után valamikor elkezdődik a nyári, kötelező gyakorlatom, ami 4 hét, és hát... nem lesz egyszerű. Ígérem, hogy amikor nem leszek fáradt, ami nem sűrűn van ilyenkor, vagy lesz közbe szabad napom, írni fogok, hogy tudjam hozni nektek a részt. :)
Jó olvasást az eddig kitartó olvasóimnak :)
Nagyon sok puszi, és hatalmas szeretet <3
Tami<3

Harry

Halk, mégis kivehető szitkozódást hallok a fürdőből, és rögtön oda szaladok az ajtóhoz.

·         Kicsim, minden rendben? Bejöhetek? – a kezem már a kilincsen várakozik, fejem közelebb hajtom az ajtóhoz.

·         Ne gyere be! – Lana hangja tele van pánikkal, nekem pedig azonnal remegni kezd a kezem a kilincsen a kétségbeeséstől.

·         Lana, nem úgy hallom a hangodon, bemegyek.

·         Ne! – hiába ellenkezik, az ajtó már tárva nyitva, nekem pedig a tüdőmben akad a lélegzetem, ahogy meglátom, hogy Lana körül szinte minden teljesen véres. A törölköző, amit a lábához szorít, a szőnyeg, amin ül, és a lábnyomok, amik a zuhany kabintól indulnak, és a szőnyegnél végződnek, egyenesen hátborzongatóak. Lana könnyes szemmel néz rám, majd lemondóan megrázza fejét, és elfordítja azt. A szégyen apró jelét vélem felfedezni, én pedig ennek hatására össze szedem magam.

·         Mi történt? – szaladok oda, és vetődök térdre Lana mellett, nem foglalkozok a fájdalommal, ami a térdembe nyilall.

·         Elvágtam magam. – hangja életlen, és rekedt. Felnézek rá, a lassan hulla sápadt arcára, ami még így is gyönyörű. Elveszem a már teljesen átivódott törölközött, és megnézem a sebét. Értetlenül nézem az apró vágást, amiből csak úgy ömlik a vér. Először nem értem, de eszembe jut az, amit a minap olvastam.

·         Vérzékenység. – hangosan gondolkozom, és csak jóval később jövök rá, hogy hangosam mondtam ki, amit magamban gondoltam. Akkor, mikor magamon érzem Lana tekintetét.

·         Te utána néztél a betegségemnek? – halvány mosoly játszik arcát, és látom nem haragszik, én valamiért mégis szégyellem magam.

·         Csak egy kicsit. – hangom halk.

·         Na, és tudod, hogy ilyenkor mit kell csinálni? Mert most először nekem fogalmam sincsen. – Lana arcából folyamatosan száll kifele a szín, és a testéből az erő.

·         Nyomó kötést kell rátenni, de én nem tudom, hogyan kell. – a kezdeti nyugodtságom kezd elillanni, és a kétségbeesés váltja fel amiatt, hogy elméletben tudom, mit kell csinálni, de gyakorlatban nem tudok elvégezni. – Kicsim be kell, vigyelek a kórházba. – a két térde alá nyúlok, és emelném fel, mikor Lana heves tiltakozásba kezd.

·         Nem! Hemzsegnek oda kint a fotósok és az újságírók. Nem akarok holnapra a címlapra kerülni Harry. Ha, most kiviszel így, mindenki elkezd majd az után kutatni, hogy mi történt. – tudom, hogy igaza van, mégis feldühít a konoksága. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy, még ilyenkor is azzal foglalkozik, hogy mit fognak róla írni.

·         És most mégis mit vársz tőlem? Nézzem végig, ahogy elvérzel? – dühösen szólok hozzá, és nézek rá.

·         A hotelnek van egy képzett ápolója, menj és szólj neki.

·         Figyelj, nem vagyok orvos, de rengeteg vért vesztettél már így is, és abban biztos vagyok, hogy egyszerű nyomó kötés nem lesz elég. Szerintem egy jó adag infúzióra is szükséged lenne.

·         Harry, kérlek, tedd, amit mondok. - könyörgően néz rám, és tehetetlen vagyok ezzel a nézéssel szemben. Hangos sóhaj hagyja el a szám, és a kijárat felé indulok. Szinte feltépem az ajtót, és rohanok a lépcsőhöz. Pont akkor lép ki az ajtón Niall, és kis híján fellököm.

·         Hé, Harry! Mi a baj? – Niall próbál kikerülni az utamból, de még így is neki megyek a vállának, de nem érdekel, rohanok tovább.

·         Lana! – kiabálok neki vissza, és látom az arcán a felismerést, és azt, ahogyan a zacskó chipszet eldobva elkezd szaladni a szobánk felé. A lépcsőhöz érve kettesével megyek lefele, ami nem volt túl jó ötlet, mert nem alacsony szinten van a szobánk. Mikor leérek, és a recepcióhoz rohanok, kifulladva próbálom elmondani a hölgynek, hogy mi a problémám. A helyzetet felmérve gyorsan cselekszik, és azonnal tárcsázni kezd. Meg mondom neki a szoba számot, és újra rohanni kezdek. Mikor újra belépek a fürdőszobába Lana bőre már a szőnyeg színével megegyező. Niall térdein fekszik, aki kétségbeesetten szorongatja Lana kezét. A vér még mindig ömlik a bokájából. Oda lépek a szekrényhez, és kiveszek belőle még egy törölközőt, és pont akkor érkezik meg a hotel orvosa, amikor újra letérdelnék, hogy oda szorítsam a sebre.

·         Jó estét! – az orvos sietősen köszön, nem foglalkozik velem, azonnal Lana-hoz rohan. – Mi történt?

·         Elvágtam a bokámat. – alig hallható Lana hangja.

·         Hölgyem, ez a vágás nem túl nagy ahhoz, hogy ennyi vér ömöljön belőle. – mutat körbe.

·         Leukémiás vagyok. – az orvos megáll egy pillanatra.

·         Így már értem. – az orvos, gyors mozdulatokkal nyitja ki a táskáját, és kiveszi a belőle a benne található összes gézlapot, és kötszert. Hatalmas gombócot alkot az elővett anyagokból, majd ráteszi Lana sebére, és egy újabb guriga gézzel, jó szorosan Lana bokájához rögzíti.

·         Nyomó kötést csináltam neki. Tudom, furcsán hangzik, de ebben az esetben az a szerencse, hogy jó helyen vágta el magát. A nyomó kötés segíteni fog. – az összes szót hozzám intézi. Rá nézek Lana-ra, aki már épp, hogy csak eszméleténél van. Az orvos, kivesz a táskájából egy műanyag zacskót, amiben valami átlátszó folyadék van. Leteszi maga mellé, majd tűt, és tapaszt vesz elő. Lana könyökhajlatában megkeresi a vénáját, és beleszúrja a tűt, aminek a végén egy kis csapszerű műanyag van. A zacskóba beleilleszt egy csövet, másik végét pedig a tűhöz erősíti, majd a zacskónál babrál valamit, és a folyadék megindul. – Kérem, uram tegye meg, hogy ezt felemelve tartja. – Niall sokkos állapotban figyeli végig, amit az orvos csinál. – Infúziót adtam neki, ami nem pótolja az elvesztett vért, de jobban lesz tőle. Itt élnek?

·         Nem, Angliában.

·         Nagyon komoly betegsége van a kishölgynek, feltételezem, van kezelő orvosa, erősen ajánlom, hogy amint haza térnek, menjenek el hozzá, és kérjék, hogy adjanak neki vért.

·         Meg lesz. – ennyi. Se több se kevesebb, ami a számon kifér.

·         Vigyük át a hölgyet az ágyra. – Rá nézek Niall-re, aki azonnal felpattan, és Lana térdei alá nyúlva felemeli. Én szorosan haladok mellettük, fogom a zacskót. Niall lerakja Lana-t az ágyra, az orvos eközben, elmegy a szobában található fogasért, majd közvetlenül az ágy mellé teszi. Kiveszi a zacskót kezemből, és felakasztja a fogasra. – A zacskó tartalma, úgy két óra múlva fog lecsöpögni, ha nem bánja megvárnám, hogy utána kivegyem a tűt a hölgy kezéből.

·         Természetesen. – Lana szemei csak résnyire vannak nyitva. Látom az éberség és az ájulás határán van, de egyik sem következik be. Határozottan nincsen jól. Niall leül az egyik karosszékbe és kezeit a térdére támasztva tarja meg a fejét, és csak nézi Lana-t. Szeme tele van aggodalommal. Én leülök az ágy szélére, és óvatosan a kezembe veszem Lana kezét amiből, most egy hatalmas cső, és tű áll ki. Hüvelyujjammal simogatom kézfejét, ő pedig gyengéden megszorítja, az én kezemet.

****

Két óra elteltével sem változtatok a pózomon, és folyamatosan simogatom a mellettem fekvő lány kezét. Kicsit megnyugvás számomra, hogy Lana arcába kezd vissza térni a szín. Niall sem mozdult meg az óta mióta Lana-t átvitte az ágyra. Két órája a széken ül, és hol Lana-t, hol pedig a folyamatosan csöpögő infúziót szuggerálja. Az utolsó cseppek is eltűnnek, és lefolynak a csövön, és az orvos nem szólva semmit teszi a dolgát. A tűt kihúzza Lana karjából, a zacskót leveszi a fogasról, és kidobja.

·         Hogy van Lana? Lana igaz? – Lan aprót bólint, és megköszörülve a torkát válaszol.

·         Jobban vagyok. Köszönöm doktor úr. – hangja halk, alig hallható, de mégis kivehető minden szó.

·         Lana, itt hagyok pár fejfájás csillapítót, ha esetleg szüksége lenne rá. Azt viszont komolyan mondtam, hogy amint haza érnek, keresse fel az orvosát és mondjon el mindent, ami történt, és ő tudni fogja, hogy mire lesz szüksége. Arra számítson, hogy ameddig nem pótolják az elvesztett vért, nem lesz túl jó a közérzete, és nem fogja jól érezni magát.

·         Úgy lesz, megígérem. – szelíden mosolyog. Felkelek az ágyból, és kikísérem az orvost az ajtóig. Még utoljára elmondja, hogy Lana próbáljon meg sokat pihenni majd megköszönök neki mindent, és jó éjszakát kívánva becsukom az ajtót. Niall eközben már az ágy szélénél térdel és próbál némi életet lehelni Lana-ba. Úgy látszik sikerül neki, hisz Lana arcán apró mosoly terül szét.

·         A Niall féle buta viccek ellen nem lehet mit tenni. – megborzolom szőke hajú barátom haját, ő pedig sértődötten rántja el a fejét.

·         Nekem legalább van humorom veled ellentétben.

·         Ez kikérem magamnak, én igenis vicces vagyok.

·         Persze, a színpadon. Mikor akkor taknyolsz, hogy csoda, hogy még nem tört el semmid. Na, akkor vicces vagy. – Niall halálosan komoly arccal intézi felém a szavakat, és én kezdem el hinni, hogy mind ezt komolyan is gondolja, de a végére elröhögi magát, ezzel Lana arcára egy újabb mosolyt csalva.

·         Fogd be Horan!

·         Tudod Lana, akkor mindig a vezetéknevemen szólít, ha igazam van.

·         Ez nem igaz! – ellenkezek.

·         Nem? Szerintem három év alatt sikerült ezt kitapasztalnom Styles. – nem tudok vissza vágni, így csak fintorgok rá egyet, és ő ugyan ezt teszi.

·         Jaj, fiúk elég! Olyanok vagytok, mint a gyerekek. – Lana nevetve tornázza feljebb magát.

·         Ezért szeretsz minket. – Niall óvatosan megpöccinti Lana orrát.

·         Ez így van.

·         Hogy vagy? – kérdezem.

·         Jobban, mint két órával ezelőtt voltam. – Lana maga elé bámul, látszik mondani, szeretne valamit, de hezitál, végül felemeli fejét, és rá néz Niall-re. – Niall erről Valery-nek nem kéne tudnia.  

·         Miért akarsz mindent eltitkolni előle?

·         Nem mindent, csak ezt. Nem akarom elrontani az itt töltött időtöket. Ha ezt most elmondod neki, akkor anyáskodni akar majd felettem, én nem azért van itt, hogy engem ápoljon, és felügyeljen, hanem hogy veled legyen. – elhúzza a száját, és kérlőn néz Niall-re. – A jobb oldalamon ül egy ember, aki szinte biztos, hogy akaratom ellenére is meg fogja tenni ezt Val helyett. Kérlek Niall, nem akarom, hogy zaklatott legyen. Sőt azt sem akarom, hogy erről bármelyik másik fiú tudjon. – sokszor nem értem, hogy Lana-nak ez mire jó, hogy mindent titokban akar tartani, csak azért, hogy ne aggódjunk érte. De késő van, és látom kimerült, nincsen kedvem vele vitatkozni, így amikor megérzem, magamon tekintetét bólintok egyet.

·         Lakat a számon. – Niall feltartja két kezét, de látom, ő sem érti, hogy Lana mit miért csinál. – Viszont, akkor én most megyek. Elég sok ideje elvagyok már csoda, hogy még Val nem ébredt fel.

·         Köszönök mindent, Nialler. – becenevét hallva, Niall mosolyogva megrázza a fejét, és apró puszit ad Lana homlokára.

·         Kösz haver mindent. – nézek fel rá.

·         Jól van már, ne köszöngessetek meg mindent. – bele csap a kezembe, és elindul az ajtó felé. Mielőtt kilépne rajta, még visszafordul, és szigorúan néz Lana-ra. – Pihenj! – Lana mosolyogva feltartja két kezét, majd Niall a folyosóra lép, és becsukja az ajtót. Én felállok, és az időközben magamra kapott pólót, és nadrágot leveszem. Lana eközben lejjebb csúszik, és befészkeli magát a takaró alá hátat fordítva nekem. Bemászok mellé az ágyba, és vele szemben fekszek le. Rá nézek és látom, megviselte az, ami az elmúlt órákban történt. Szomorúan néz rám, és én anélkül, hogy kimondaná, tudom, hogy mi jár a fejében. Fül mögé tűrök egy tincsit, és megrázom a fejem. Tudom, hogy arra gondol, nekem ezt az egészet most nem kellett volna végig néznem, és végig csinálnom vele. Tudom, azt kívánja bár ez az egész akkor történt volna meg, mikor én nem vagyok vele. De ő szerelmem, és az a dolgom, hogy ha baj van, akkor mellette legyek. És ez, ha tetszik neki, ha nem mindig is így lesz.

·         Harry? – halkan szólal meg. Hangja olyan, mintha szégyellné magát, és nagy erők árán mer csak hozzám szólni.

·         Tessék? – szelíden nézek rá, hogy valamelyest enyhítsem zavarát, vagy azt, ami most benne zajlik, akár mi is legyen az.

·         Nem hiszem, hogy most, csak úgy el tudnék aludni. Énekelnél nekem? – egyrészt meglep a kérdése, hiszen eddig soha nem kért tőlem ilyet. Másrészt pedig öröm járja végig a testem, a tudattól, hogy az én hangom hallatán szeretne elaludni. A hátamra fordulok, és biccentek a fejemmel, hogy feküdjön a mellkasomra. Nem mozdul olyan könnyedén, mint máskor, most nehezen megy neki. Elhelyezi fejét a mellkasomon, kezével átöleli derekam.

·         Mit szeretnél hallani? – gyengéden végig simítok frissen mosott haján. Az idő közben megszáradt, természetesen hullámos tincsek könnyedén siklanak ki ujjaim közül. Felnéz rám, és apró szégyenlős mosoly jelenik meg az arcán.

·         A Little Things-et. – felemelem a fejem, és apró csókot adok a szájára. Lana visszahajtja fejét a mellkasomra, én pedig halkan belekezdek a dalba.

****

And all your little things. Az utolsó mondat után, csend telepszik a szobára, csak Lana egyenletes szuszogását hallom. Meg mosolyogtat az orrából jövő halk levegő vételnek a hangja, és az, hogy megnyugvást jelent számára a hangom. A szemem megakad az időközben összefűzött kezünkön. Hüvelykujjammal simogatom bőrét, és elmerülök a gondolataimba . A gondolatokban, amik sokszor maguk alá gyűrnek. Soha, de soha nem mondanám neki, de megrémiszt a hirtelen jött változás, ami a külsején mutatkozik. A bőre egyre fakóbb, a szemei egyre nagyobbnak tűnnek az arcán, és a fekete karikák a szeme alatt, amit az alvás hiány okoz, és a súlyvesztése, igencsak kétségbe ejtő. Félre ne értsetek, nem az zavar, hogy nem olyan élénk a bőre színe, meg nem olyan az alakja, mint amikor megismertem őt. Hanem az, hogy ez jel arra, hogy az állapota elég gyorsan romlik. Visszavonhatatlanul beleszerettem a mellkasomon fekvő lányba, és nem tudom elképzelni, hogy mi lesz velem, ha ő már nem lesz itt nekem. 

Lana

Reggel, mikor felébredek, a fejembe elviselhetetlen fájdalom nyíllal, és ha ez nem lenne elég, szédülök, és határozottan nem vagyok jól. Óvatosan kelek fel Harry fedetlen felsőtestéről, hogy ő nem ébredjen fel. Legalább ő aludjon kettőnk helyett is. Felállok az ágyról, és úgy érzem, hogy azonnal visszaszédülök, de valahogy megtartom magam. Elindulok a pult felé, ami a konyhát helyettesíti, és ott megtalálom a fejfájás csillapítót, amit az orvos hagyott itt. Kiveszek belőle egy szemet, majd a kezembe véve egy poharat, töltök bele vizet és beveszem vele a gyógyszert. Jól esik a hűvös víz, és valamennyire csillapítja a gyomrom émelygését. Mióta itt vagyunk, nem nagyon volt alkalmam körbe nézni a konyhának álcázott helyiségben. Most meg teszem, és áldom a hotelt, amiért találok a szekrényben egy doboz filteres teát. Kiveszek belőle egyet, és megcsinálom magamnak. Mindent a lehető leghalkabban csinálok, hogy Harry véletlenül se keljen fel. Ahogy végzek a teával, és az már egy bögrében gőzölög, belém hasít egy kínzó érzés, és elindulok Harry felé. Csöndben közelebb húzom a fotelt az ágyhoz, és úgy fordítom, hogy szabad kilátásom legyen Harry arcára. Mielőtt leülnék, kezembe veszem a vékony plédet, ami most a földön hever, körbe tekerem magam vele, és a bögrével a kezemben ülök le. Tartom a kezemben a forró italt, de nem iszok belőle. Csak nézem Harry-t, aki alvás közben olyan számomra, mint egy angyal. A szerelem, amit iránta érzek szinte már kínzóan erős. Görcsbe rándul a gyomrom, ahogy visszaemlékszek a tegnapra, vagy a mára, már nem is tudom. Nem kellett volna végig néznie ezt az egészet. Belém égett a tekintet, a sok vér láttán, ami tegnap fogadta. Vajon miért érzek a történtek miatt bűntudatot, szégyent? Talán azért, mert nem kellene ilyen estéket végig csinálnia velem? Ehelyett inkább ki kéne aludnia magát, és másnap úgy felkelni, hogy azon kívül, hogy a rajongók nem e ölik meg a szeretettükkel, ne legyen más problémája! Lehet, hogy még időben el kéne még engednem őt? A gondolatra, könny gyűlik a szemembe és rájövök, hogy ez egy totál elcseszett gondolat. Időben? Már rég átléptem azt az időkorlátot, amikor még el tudtam volna engedni. De meg kellene tennem. Kellene. De nem megy. Nem megy, mert már az boldogsággal tölti el szívemet, ahogyan itt fekszik, és alszik. Ahogyan beszívja a levegőt, és erős mellkasa megemelkedik, majd mikor kifújja, az visszaereszkedik, és enni való hang jön ki az orrán. Nem tudom elengedni, mert ő már a részem lett. Része lett az életemnek a haja, a gödröcskék, amik akkor jelennek meg mikor mosolyog. A szeme csillogása, mikor boldog, és mikor rám néz. A nevetésének hangja, a borzalmas vezetési tudása, de mind ezek előtt az önzetlensége, és határtalan szeretete. Az együtt érzése, a biztonság érzése, és a szerelem, amit kapok tőle. Mind ezt el kéne tudnom engedni, az ő érdekében, de talán most az egyszer önző vagyok, mert nem teszem meg. Még. De mind ezek ellenére, patakokban folynak a könnyeim, az emléktől, ahogyan a véres törölközőt a kezében fogta. Mindezek miatt, olyan súly nehezedik a lelkemre, ami elviselhetetlen fájdalmat okoz. Nem veszem észre, hogy egyre hangosabban szipogok, és kapkodom a levegőt, aminek következtében Harry felébred. Amikor elveszem a szemem elől a kezem, Harry aggódó tekintetével találom szembe magam. Nézem egy ideig arcát és minden gondolatom újra felszínre jön, majd valahonnan nagyon mélyről keserves zokogás tör ki belőlem.  Csak lehajtom a fejem, és hallom, ahogy Harry gyors mozdulatokkal ki kel az ágyból. Kiveszi a kezemből a bögrét, és kérdés nélkül a két lábam alá nyúl, és kiemel a fotelból. Olyan könnyű vagyok már, hogy szinte erőfeszítésébe sem kerül, az hogy az ágyra üljön velem, és úgy tartson, mint egy pár grammos új szülöttet. Mint egy apró csöppség, összekuporodok a karjaiban, szorosan köré fonom a kezeimet, és sírok. Keservesen sírok. Harry nyakam köré fonja a karját, és úgy húz magához, szabad kezével, pedig az arcomat simogatja, és törli le a kövér könnyeket.

·         Kicsim, nyugodj meg.

·         Harry. – szipogom a nevét. – Menjünk haza. – felnézek rá, és ő aprót bólint.

****

Két nap telt el, azóta, hogy visszajöttünk Angliába. Egy napja annak, hogy utoljára beszéltem Harry-vel. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de egyszerűen nem tudok a szemébe nézni, még annak ellenére sem, hogy egy órán keresztül, vigasztalt a karjai közt a hotel szobában, és bizonygatott arról, hogy nem változott benne semmi, és nincsen mit szégyellnem. Bár csak egy nap, de egy egész örökké valóságnak tűnnek az elmúlt órák, amiket nélküle töltöttem, bezárva a szobámba, az ágyamban, a takaró alatt. Percre pontosan két óránkét hív, de nem veszem fel. Az utolsó próbálkozása után kapok tőle egy sms-t, amiben leírja, tudja, hogy most ezt miért csinálom. A sírás újra rám tőt, mikor arra kér, ne taszítsam el őt magamtól, és hogy érzi, nem tudom egyhamar túltenni magam ezen az egészen, de szeretne segíteni. És az utolsó mondat az, ami megadja a löketet a sírásnak ami, nem fog egy hamar elmúlni. A mondat: Az utolsó lélegzetemig szeretni foglak!

A hideg víz jól esően hat a felhevült arcbőrömnek. A tükör előtt állok, és megrémiszt a tükörképem. A szemem vörös, és ég a sok sírástól, karikák lógnak a szemem alatt. Mondjuk, ki szörnyen nézek ki. Farkasszemet nézek saját magammal, és eszembe jut Harry. Görcsbe rándul a gyomrom, a gondolatra, hogy lehet, hogy haragszik rám, és amikor legközelebb találkozni akar velem, az csak azért lesz, hogy közölje velem; elege van belőlem. Tudom, hogy tudja, miért nem akarok találkozni vele, de nem biztos, hogy megértő lesz. Nem biztos, hisz a hívásaira sem válaszoltam eddig, és arra gyönyörű sms-re sem, ami miatt, bőgtem, mint egy óvodás, akinek megráncigálták a haját, vagy elvették a csokiját. Vagy inkább nevezzük hisztinek. Bennem van az akarat, hogy most azonnal összekapjam magam, és kocsiba ülve elhajtsak Harry-hez, de egyszerűen nem merek. Hogy miért? Szégyellem magam. Bár, tudom, nem kellene, hiszen Harry nem egyszer elismételte, de nem segít. Zavar, hogy végig kellett ezt néznie, pedig ha mellettem marad, akkor lesz rosszabb is.

·         Mekkora egy hülye vagy te Lana Anderson. – beszélek a saját tükörképemhez. Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni magam. Kisebb nagyobb sikerrel, de megnyugszom. Kijövök a fürdőből, amikor megszólal a csengő. Remegő gyomorral, indulok el az ajtó felé, és mielőtt kinyitnám, csak állok előtte. Úgy viselkedek, mint akit üldöznek, és nem mer ajtót nyitni. – Na, jó elég. – határozom el magam, és mielőtt meggondolnám magam egy határozott mozdulattal kinyitom az ajtót. Amikor meglátom az előttem álló szőke barátomat, a lelkiismeretemnek még nagyobb löketet adva, megnyugszom, hogy nem Harry van itt.

·         Niall! – magam sem tudom, hogy miért, de szorosan magamhoz ölelem, és nem engedem el addig, amíg Niall nem adja a tudtomra, hogy nem jut oxigénhez.

·         Lana, én is nagyon örülök, hogy látlak, de még túl fiatal vagyok a halálhoz. – elfúló hangon beszél hozzám, én pedig nevetve engedem el.

·         Ne haragudj. – bocsánatkérően nézek rá.

·         Hú! Semmi gond. Jó érzés, hogy így örülsz nekem. – mosolyog rám. Megpillantok a kezében egy hatalmas nagy tokot, és tudom, hogy mi van benne.

·         Az minek? – mutatok a tok felé.

·         Elmondom, ha végre bemehetek. Kezd erősebb lenni a szél.

·         Oh, ne haragudj. Gyere be Nieller. – becsukom magunk mögött az ajtót, és megvárom míg Niall leveszi a cipőjét, és kabátját.

·         Kérsz egy teát?

·         Jól esne egy jó forró ital.

·         Akkor gyere. - bemegyünk a konyhába, ahol Niall otthonosan helyet foglal a pultnál található széken.

·         Hogy vagy Lana?

·         Őszintén? – nézek hátra a vállam fölött. Niall aprót bólint. – Pocsékul vagyok.

·         Látszik rajtad. – elé rakom a gőzölgő teát, és rántok egyet a vállamon.

·         Harry küldött? – a lényegre térek, mert van egy olyan érzésem, hogy hiába szoros a kapcsolatom Nial-el, de most nem önszántából jött.

·         Nem. Egyáltalában nem ő küldött. Magamtól jöttem. – sokat mondóan nézek rá. – Ne nézz így rám, ez az igazság. – belekortyol az italba, majd gyorsan vissza is köpi.

·         Ennyire rossz?

·         Nem, csak baromi meleg. – nevet fel kínosan.

·         Niall! Hogy van? – tudja, hogy kiről beszélek. Niall leteszi az asztalra a bögrét, majd a pulton összekulcsolja két kezét, és rám néz.

·         Nem jól. Sőt baromi rosszul van. Hiányzol neki Lana, és nem érti, hogy miért nem engeded, hogy itt legyen veled. A végére, már próbálta saját magával elhitetni, hogy ő csinált valamit. És ha én vagyok ott, akkor ez sikerül is.

·         De hisz ő nem tehet semmiről. Jaj, Niall nem tudom, mit csináljak. – sóhajtok fel, és én is leülök a pulthoz.

·         Ezért vagyok itt, hogy segítsek neked. – felnézek rá, és a meleg mosolya nyugtatóan hat rám.

·         És mégis hogy?

·         Nem is sejted? – kérdőn nézek rá, ő pedig a válla fölött néz a gitár irányába, nekem pedig leesik. A felismerés kiül az arcomra. – Dalt fogunk írni. Amit gitár kísérettel el is fogunk énekelni. Ennél jobb gyógyír nem létezik. És nincsen olyan bánat, amit ne enyhítene.

·         Niall…

·         Nem Lana, most szépen kiírod magadból, amit úgy érzel, hogy ki kell írnod. Úgy halottam remek hangod van. Kíváncsi vagyok. Úgy hogy emeld meg a popsidat, és hozd le azt a gitárt, amiről Harry áradozott nekem. Hadd lássam. – olyan komolyan néz rám, és beszél velem, hogy nem ellenkezem. Felmegyek az emeletre, és a szekrényből kiveszem a gitárt. Mikor visszamegyek a konyhába, Niall az utolsó kortyot issza ki a bőgréből, és mikor meglátja, a gitárom majdnem félre nyel.

·         Jesszusom! Jól vagy? – közelebb lépek hozzá, és egy kicsit megütögetem a hátát.

·         Tudod te, milyen kincset tartasz a kezedbe? – hitetlenkedve néz rám, nekem pedig nevetnem kell az arc kifejezésén.

·         Nem Niall, nem tudom. Nem értek ezekhez. És mielőtt belekezdenél, inkább gyere, nehéz dolgod lesz velem.

·         Miért? – elindulok a nappaliba, Niall pedig elmegy a gitárjáért, és azzal együtt ül le velem szembe a kapaéra.

·         Mert, még sohasem gitároztam. – mosolygok rá.

·         Hát.. Valóban nem lesz egyszerű, szóval kezdjünk neki.

****

Egy óra megy el azzal, hogy Niall megtanítsa nekem az alapokat, és én magam is meglepődök, milyen gyorsan tanulom meg, és hogy mennyire fogékony vagyok a zene e műfajára. Niall-en egyszer kétszer eluralkodik a zene hatalma, és elkezd gitározni. Remekül játszik ezen a hangszeren, és hogy ezt így, itt ülve hallgathatom, leírhatatlan érzés.

·         Azt hittem nehezebben fog menni, de meglepően gyorsan tanulsz.

·         Mi a következő lépés?

·         Dalt fogunk, vagyis inkább fogsz írni. Én csak a zenei alapot alkotom meg hozzá és tanítom meg neked. Így még egy pontot kilehet húzni a listádról. – az arckifejezésem inkább hasonlít egy olyanéra, akinek szörnyű fájdalmai vannak, mint egy olyanra, akinek van most bármi ötlete is egy dalhoz, de a mondat második fele, a szívemet melengeti.

·         Örülök, hogy viccesnek találod. Niall, én ehhez nem értek.

·         Lana! Ne hazudj nekem. Hallottam Harry-től, hogy milyen dalokat írtál. – bosszúsan néz rám, én pedig elszégyellem magam.

·         De, most nem tudom, hogyan kezdhetnék neki. Nem vagyok jó passzban. A fejem tele van mindennel, vagyis..

·         Vagyis?

·         Inkább egy valakivel. – lehajtom a fejem, és nadrágomat kezdem el piszkálni.

·         Ilyenkor a legjobb dalt írni Lan. Azt a sok gondolatot, ami a fejedbe kavarog, vesd papírra. Ürítsd ki az elméd, és alkoss mondatokat azokból a zavaró gondolatokból. Szóval, akkor az már meg van, hogy ki lesz a dalod ihletője. Igaz? – szégyenlős mosolyra húzom a szám, és Niall is elmosolyodik. – Akkor nem kell semmi mást tenned, mint rá gondolsz, és írsz. – Niall szavai erőt adnak, és magamhoz veszem az időközben előkészített papírt és tollat.

****

Újabb két óra telik el. Niall-lel szinte azonnal egymásra hangolódunk. Ahogyan késznek nyilvánítom az első versszakot, ő miután átolvasta, azonnal neki kezdett a zene alaphoz, amit most a gitár szolgáltat. Niall segítő szavai meglepően jól hatnak rám, és sokkal könnyebben megy az írás. Sokszor mosoly kúszik az arcomra, mikor Harry-re gondolok, és olyan mondatokat vetek a papírra, amin én magam is csodálkozok. Amikor végzek az egész dallal, Niall-en a sor, hogy tökéletesítse. Ahogy elhangzanak az utolsó akkordok, megkönnyebbülök. Megmagyarázhatatlan nyugodtság száll meg. A következő órában, Niall megtanítja nekem dal akkordjait, és a végére, együtt játsszuk el a dalt, ami talán életem egyik legjobbja lett. A cím magáért beszél, és aki ismer, tudja, hogy a Heart by heart csak is róla szól.  

Harry

Az ablakból nézem, ahogyan a szőke hajú barátom, kitolat a feljáróról, majd rálépve a gázra, elhajt. Niall azzal a mondattal hagyott itt engem, hogy: Majd én megoldok mindent. Tudom a szándék, és az igyekezete a fontos, amit én értékelek is, de nem neki kéne megoldani ezt az egész helyzetet, ami most fenn áll. Nekem kellene Lana-hoz elmennem, és személyesen is elmondani neki sokadára, hogy mellette állok. Vagy talán most rajta lenne a sor? Nem tudom. Össze vagyok zavarodva, nem értem Lana miért taszít el magától. Hisz, ő nem tehet róla, hogy beteg lett. Nem tehet arról, hogy már egy kis vágás is, ekkora problémát jelenet az ő számára. Nem tudom, hogyan értessem meg vele, hogy előttem ne szégyellje a betegsége tüneteit. Meg ígértem neki, hogy vigyázok rá, még a kapcsolatunk elején. De most még sem hagyja, hogy vele legyek. A gondolatok szinte már kicsordulnak az fejemből, és csak még lehangoltabb állapotba kerülök, miközben a teraszajtó ablakán keresztül nézem, ahogyan Londont ismét elárasztja az eső. A turnénak vége, most pihenünk, és így, hogy Lana nem akar velem találkozni, nem tudom magam mivel lefoglalni. Ebben a nagyházban nélküle, én csak egy apró porszem vagyok. Próbálom összeszedni magam, és élni az átlagos emberek életét, akik a tévé előtt poshadnak, mikor nem kell dolgozniuk. Kiválasztok magamnak két olyan filmet, amiben viszonylag kevés a romantika. Beteszem az egyiket és elindítom. Nagykorúság ide vagy oda, kimegyek a konyhába és csinálok magamnak, egy hatalmas bögre, forró kakaót. A zene után ez a másik, ami enyhíteni tudja a bánatom. A bizalmam a fájdalom enyhítése iránt azonnal elszáll, mikor eszembe jut, hogy az elmúlt két hónapban Lana csinálta meg ezt nekem. Csak az ő kakaója ér fel anyáéhoz. A srácok is sokszor csináltak már, de közülük csak Liam kakaója az elfogadható. Egyre jobban magam alá kerülök.

****

A második film utolsó percei telnek, és én semmivel sem vagyok jobban. Aludni sem tudok, mert ha elalszok, azonnal ő jelenik meg álmomban. Két napja nem láttam, és komolyan mondom, sírni tudnék az érzéstől, amit kivált belőlem a hiánya. Hiányzik, hogy hozzám bújjon, hiányzik, hogy hosszú haja beterítse a mellkasomat, hiányzik a keze, a szája, mindene. Ő hiányzik. Mérgesen állok fel a kanapéról, és kikapcsolom zajforrást, és levágom a kanapára a távirányítót. A konyhába megyek, hogy megtartsam az angolok hű szokását, és csinálok magamnak egy nyugtató teát, mert érzem, újra kezd fel forrni bennem a harag. Csapkodva rakom össze magamnak az italt, a bögrét olyan hangosan rakom le a pultra, hogy csoda hogy nem törik össze. Unottan, és ingerülten mártogatom a filtert a forró vízbe. Nem rakok bele semmit, se cukrot, se citromot, se tejet, hadd hasson minél hamarabb. Az első korty azonnal összehúzza az arcomat, és így, hogy nincsen benne semmi, elkap a hányinger. Lerakom a pultra a bögrét, és ingerülten vakarom meg a fejem. Oda kintről ismerős hangokat hallok. A kapu nyílik, és hallom, ahogy egy autó elindul. A kapura néző ablakhoz sétálok, és kinézek rajta. Az autót meglátva, a szívem a torkomban kezd dobogni, és nevetséges vigyor ül az arcomra. Látom, ahogyan lassan megáll a garázs előtt, és kiszáll a gitárjával együtt. Haja laza hullámokban omlik a vállára, vékony lábait csőnadrágba bújtatta, és hideg miatt, most egy egyszerű, de mégis hozzá illő pulcsit vett fel. Elindul az ajtó felé, és látom, hogy arcán épp, hogy csak enyhe smink van. Mielőtt az ajtóhoz érne, összeszedem magam, és kinyitom az ajtót. Meglát, majd megáll előttem. Lehajtja a fejét, érzem, hogy zavarban van. Álla alá nyúlok, és szépen lassan felemelem a fejét. Nem tudom elmondani, az érzést, amit gyönyörű barnai szemei keltenek bennem. Halványan rá mosolygok, és megsimogatom az arcát. Ő belehajtja arcát a tenyerembe, és szinte fizikai nyugodtság száll meg, amiért ismét érezhetem selymes bőrét.

·         La.. – nem tudok megszólalni, mert Lana a tarkómnál fogva húz magához, és mohón csókol meg. Én a derekánál fogva húzom magamhoz még közelebb, és csak falom az ajkait. Két nap hiánya van benne ebben a csókban, és érzem Lana is most próbálja bepótolni az elmúlt 48 órát.

·         Sajnálom, sajnálom, annyira sajnálom Harry. – bocsánat kérés tömkelegébe kezd bele, mikor elhúzódik tőlem. – Szeretlek. – az, ahogyan rám néz, elfeledtet velem mindent, és már csak az számít, hogy itt van, és újra magam mellett tudhatom.

·         A gitárt miért hoztad magaddal? – elveszem tőle a hangszert, és arrébb állok, hogy Lana be tudjon menni a házba. Nem válaszol mindaddig, amíg be nem csukom az ajtót.

·          Segítni fog nekem abban, hogy elmondjam, mit érzek irántad. – meglepettség ül ki az arcomra, ő pedig szégyenlősen elmosolyodik. Ahelyett, hogy a meglepett, és értetlen arcomat nézné, tovább leveszi a cipőjét, és kiveszi a kezemből a gitárját.

·         Gyere. – felém nyújtja a kezét, és a kanapé felé biccent a fejével. Leülök a kanapéra, és Lana is mellém ül. Nem szólok, csak nézek, ahogy kiveszi a gitárját, és elhelyezi a lábán. – Írtam rólad egy dalt. A most következő néhány percben, eléneklem neked mind azt, amit irántad érzek. És remélem a dal után, megbocsájtasz nekem, hogy így viselkedtem.

·         Lana.

·         Kérlek, most még ne mondj semmit. Annyit még tudnod kell, hogy a zenei alapot Niall írta. – eszembe jut, ahogyan néhány órával ezelőtt elment tőlem, és most itt ül velem szemben az a lány, aki az életet jelenti nekem, és egy dalt fog elénekelni, ami rólam szól. Niall, te tudsz valamit. Rá mosolygok, ő pedig elhelyezi ujjait a húrokon, majd vesz egy hatalmas nagy levegőt, és belekezd. – A dal címe: Heart by heart (szerk. megjelenítés: miközben elolvassátok a dalszöveget kattintsatok a linkre, és hallgassátok közben a daltJ)

When your soul finds the soul it was waiting for

(Amikor a lelked megtalálja azt a lelket, amire várt)

When someone walks into your heart through an open door

(Amikor valaki besétál az életedbe egy nyitott ajtón keresztül)

When your hand finds the hand it was meant to hold

(Amikor a kezed megtalálja azt a kezet, amit fognia kell)

Don't let go

(Ne engedd el!)

Someone comes into your world

(Valaki belép a világodba)

Suddenly your world has changed forever

(Hirtelen az egész világod megváltozik)

 No there's no one else's eyes

( Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

( Bele láthat a bensőmbe)

No one else's arms can lift

(Senki más karja nem emelhet)

Lift me up so high

( Engem ilyen magasra)

Your love lifts me out of time

(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)

And you know my heart by heart           

( És teljesen ismered a szívemet)

When you're one with the one you were meant to be find

( Amikor egy vagy azzal, akinek megkellett találnia)

Everything falls in place, all the stars align

( Minden a helyére kerül, a csillagok sorban állnak)

When you're touched by the cloud that has touched your soul

(Amikor megérint a felhő, amit megérintette a lelkedet)

Don't let go

(Ne engedd el)

Someone comes into your life

(Valaki belép az életedbe)

It's like they've been in your life forever

(Olyan, mintha mindig is benne lett volna)

No there's no one else's eyes

( Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

( Bele láthat a bensőmbe)

No one else's arms can lift

(Senki más karja nem emelhet)

Lift me up so high

( Engem ilyen magasra)

Your love lifts me out of time

(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)

And you know my heart by heart         

( És teljesen ismered a szívemet)

So now we've found our way to find each other

( Már megtaláltuk az utat, hogy megtaláljuk egymást)

So now I found my way, to you

(Úgyhogy meg van az út hozzád)

No there's no one else's eyes

(Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

(Bele láthat a bensőmbe)

No there's no one else's eyes

( Nem, nincs más, aki a szemével)

That could see into me

( Bele láthat a bensőmbe)

No one else's arms can lift

(Senki más karja nem emelhet)

Lift me up so high

( Engem ilyen magasra)

Your love lifts me out of time

(A szerelmed az időhatás alól is kiemel)

And you know my heart by heart         

( És teljesen ismered a szívemet)

And you know my heart by heart

( És teljesen ismered a szívemet)

And you know my heart by heart

( És teljesen ismered a szívemet)

And you know my heart by heart

Lana teljesen beleéli magát a dalba, és mindvégig a szemembe néz, hogy érezzem, csak nekem énekel. A hang ami Lana-ban lakozik, letaglóz, és csak akkor veszek levegőt, mikor már nagyon muszáj. Hangja teljesen átjárja a testem, és a dalszöveg miatt, pedig érzem, ha nem fogom vissza magam, fiú létemre elsírom magam. Az utolsó mondat után lerakja maga mellé a gitárt, és ölében összekulcsolja két kezét, és rám nézve vár, hogy végre megszólaljak. Hitetlenkedve, mosollyal az arcomon megrázom a fejem, és ahogy ő kint az ajtó előtt tette, úgy én is minden szó nélkül magamhoz húzom, és megcsókolom.  

Hi everybody!! :)

Nem, nem új résszel jelentkezem, bár arra sem kell sokat várni. De!Ahogy már mondtam nem ígérek semmit, hozom amint készen van:)
Az ok amiért most bejegyzést írtam, az az, hogy szeretném megkérni minden olvasómat, hogy látogassatok el Lucus blogjára. Igen, az én pici társírom megnyitotta az első önálló blogját! Én mint protekcióval rendelkező olvasó, már 8 részt elolvastam, és pici Luca nagyon jól ír, és maga a történet is nagyon érdekes lesz! A prológus és az első rész már fent van! Kérlek titeket olvassátok el, és ha tetszik iratkozzatok fel, mert ő és az írása tényleg megérdemlik, hogy sokan olvassák. :)
Puszi Tami xx

20. rész Angel in the night

Sziasztok :)

Hát nem is tudom hol kezdjem. Nagyon sajnálom, hogy eddig nem volt rész, de szeretném ki menteni magam Lucus véleményével mi szerint megérte várni a részre. Idézem: " Az eleje édes, a közepét végig röhögtem, a végén már tökre izgultam. "
Nagyon remélem, hogy ti is ilyen véleménnyel lesztek. Viszont, tényleg nem tudom, hogy mikor hozom az új részt, mert akárhányszor határidőre akarom hozni, annál jobban nem megy, és olyan részeket írok ami nem tetszik. Szóval, remélem megértitek, hogy amint kész a következő, hozom. De idő pontot nem tudok.
A részről: Kifejezetten tetszik ez a rész, de még mindig nem a legjobb. :D
Már alig várom, hogy megírjam, és feltehessem nektek a következő részeket, mert most jön még csak a java.
Köszönöm, ha kivártátok a részt, és továbbra olvassátok a történetem :)
Puszi Tami :)

Lana

Két napot töltöttünk Harry szüleinél, és végül annyira megszerettem őket, hogy haza sem akartam jönni. Anne nagyon a szívembe zárta magát, nem csak a személyisége miatt, és azért ahogy gondoskodik a csaknem húszéves fiáról, és a lányáról, hanem azért is, mert nem nézett rám másképp a betegségem miatt. Egyáltalában nem gondolt olyanokat, amiket én összekombináltam a fejembe. Gemma igazán jó barátom lett, és persze nem maradhatott ki, hogy ne mutasson nekem kiskori képeket Harry-ről. Más jellemzőt nem találok, minthogy visítva röhögött mellettem a képeken, és Harry vörösödő fején. Én csak szelíden mosolyogtam, mert én teljesen máshogy láttam, azokat az aranyos képeket. De mit lehet mondani? Egy nővérnek ez a dolga. Biztos, hogy Harry is ugyan ezt csinálta volna fordított esetben. Bár csak két nap volt, de igazán hasznosan töltöttük el. Harry megmutatott mindent Holmes Chapel-ben, és láttam rajta, hogy jó érzés neki végig járni újra azokat a helyeket, ahol a hírnév előtt, a normális napjait töltötte. Megmutatta azt a fát, ahol legelőször csókolózott egy lánnyal, és nem félt közölni velem, hogy nem fogták vissza magukat. Én ekkor csak mosolyogva megáraztam a fejem, majd azon kaptam magam, hogy hirtelen, óvatosan a fának nyom, és megcsókol. Rengeteg játszóteret végig jártunk, és egy apró búvóhelyet is megmutatott, ahol először és utoljára szívott bele az egyik haverja cigijébe. Elmondása szerint ez volt az a hely, ahol majdnem megfulladt, és megfogadta többet nem nyúl a káros anyaghoz. Elvitt az iskolájához, és ahogy jártuk körbe az épületet mindig mutatott egy helyre, hogy ott épp mit csinált először. Megtudtam, hogy hol húzta meg legelőször annak a lánynak a haját, aki tetszett neki, vagy, hogy a falnak melyik részére firkált krétával. Egy vérbeli rossz fiú nem igaz?

Azon a napon, mikor az autóba pakoltuk be a táskákat, és Anne elénk állt azzal, hogy reméli, még találkozunk, sokadára jött fel bennem egy keserű érzés, és kellett visszatartanom a sírást, az egyetlen kérdés miatt, ami az elmúlt időben sokszor feltettem magamnak: Lesz rá elég időm?

****

A napok teltek, a kapcsolatuk pedig a normális úton haladt, és fejlődött, és lett egyre szorosabb. Most, hogy vége lett a turnénak, és a többi srác is próbálja bepótolni azt az időt, amit a szerelmeik, és a családjaik nélkül töltöttek, lelkiismeret furdalás nélkül foglalkozhattunk csak egymással. A szó szoros értelmében. Valery miatt nem kellett aggódnom, hiszen fekete hajú barátnőm, elkezdett nagyon sok időt tölteni Niall-lel, amit a média is észrevett, és egyre több internetes cikk, és újság foglalkozik a témával. Persze a mi családlátogatásunkat is azonnal megírta az újság, és az internet, valamint felkerültek azok a titokban csinált rajongói képek, amiket mi nem vettünk észre. Ennek köszönhető, hogy a rajongók most megint őrjöngnek, de ahogy Harry és mindegyik más fiú mondja: majd lenyugszanak. Erre mondom azt, hogy azt élve meg is kell érni.

Egyre több időt, töltünk egymásnál, amit a kialakított szekrény részek is bizonyítanak. Anyának kicsit furcsa lett, hogy pár férfi alsóval, és pólóval többet kell mosnia, de persze mind ezt jó értelemben. Harry-nél pedig az esetek többségében már én végzem el ezt a feladatot. De nagy meglepetést tud okozni, mikor kinyitom a szekrényt, és szépen be vannak hajtogatva az ott maradt ruháim, és még ki is vannak mosva.

****

·         Harry, kicsim nekem miért kell mennem? Miért kell újra repülőn ülnöm? – karba tett kézzel vágom le magam az ágyra a bőrönd mellé, és morcosan nézek Harry-re.

·         Nem akarsz velem tölteni pár napot Los Angeles-be? – Harry tettetet, sértődéssel néz rám, én pedig összehúzom a szemem.

·         Ne gyere nekem a fordított pszichológiával vagy mivel. – mutatok rá, ő pedig válasz helyett inkább elkapja a kezemet, másik kezével megtámasztja magát a combom mellett az ágyon, és úgy hajol fölém.

·         Csak gondolj bele kicsim. Te. Én. Los Angeles. Tengerpart. Jó idő. Kényelmes hotel szoba. – minden szó után egy apró puszit ad az arcom valamelyik részére, és az utolsó szónál szájon csókol, én pedig aprót rá ütök a vállára. – Na? Meggyőztelek?

·         Túl jól csinálod. – két kezemre támaszkodok az ágyon, így húzódok el tőle egy kicsit, ő pedig büszke mosolyra húzza a száját, és tovább pakol a bőröndbe. Harry-nek és a srácoknak LA-be kell utazniuk, mert onnan fog élőben menni a YouTube csatornájukon a hét órás 1D DAY. Harry nem kérte, hanem kijelentette, hogy nekem is mennem kell, mert nem is lehetne jobb alkalom arra, hogy pár napot eltöltsek vele az angyalok városában. Ami, így bele gondolva nem is rossz ötlet, sőt egyenesen oda vagyok érte. Csak a repülővel van problémám. Nem azt mondom nem szép a felhők felett, és amikor Melbournbe utaztam akkor egy igazi élmény volt, mert először repültem, de több órát végig utazni ülve, még első osztályon sem piskóta. 

·         Ha ez változtat az arcberendezéseden, akkor elárulom, lesz számodra egy meglepetésem.

·         Az arcberendezésemen? Harold, nem vagy te egy kicsit pimasz? – felhúzott szemöldökkel nézel rá.

·         Néha szereted, amikor pimasz vagyok. – utálom, mikor ezt csinálja.

·         Na, jó milyen meglepetés? – egy újabb dolog, amit nem tudom, hogy fogok viszonozni.

·         Ha elmondom, akkor nem lesz meglepetés. – mosolyog rám szelíden.

·         Édes, nem lesz már elég ezekből a meglepetésekből? Annyi mindent kaptam már, és tettél értem, hogy már ezt sem tudom, hogyan viszonozzam. – ülő helyzetbe tornázom magam, és lehajtott fejjel a nyakamban lévő láncot kezdem el piszkálni. Harry lábfeje jelenik meg a látószögembe, kezét állam alá rakja, és így kényszerít, hogy a szemébe nézzek.

·         Nem kell semmit sem viszonoznod. Nekem az mindennél többet jelent, hogy mellettem vagy, és hogy szeretsz. Érted? – szégyenlősen mosolygok, és aprót bólintok. Lehajol, és megcsókol. Elhúzódna, de én a tarkójához nyomom kezem és így húzom vissza magamhoz. Bele mosolyog csókunkba, majd lassan végig dönt az ágyon.

·         Így le fogjuk késni a gépet. – közlöm vele, mikor a pólóm aljához nyúlna.

·         Mi lenne, ha eggyel, későbbi géppel mennénk? – a melltartóm pereméig tolja a pólóm, de megállítom a kezét.

·         Paul a göndör hajadból egyenest csinálna. – nevetve, a vállát tolva nyomom el magamtól.

·         Nem kizárt. – Harry feláll, és a kezét nyújtja felém.

****

Szenvedek. Csendben szenvedek, mert még 3 óra sem telt el az útból, de én már 5 percenként változtatok az ülő pózomon.  Hol Harry vállának dőlök, de az azért nem jó, mert egy kis idő után kényelmetlen, ahogy a szék karfája a bordáim közé nyomódik, hol, mint egy fiú kinyújtom, és terpeszbe vágom a lábam, hol pedig nőisen feljebb csúszok, és keresztbe vetem végtagjaim. Ez megy úgy egy órája, Harry pedig csendben, kuncog rajtam. Nyugtat a tény, hogy nem egyedül szenvedek. Valery Niall mellett ugyan ezt csinálja, de ő még pluszba, az idegét úgy vezeti le, hogy Niall kezét morzsolja. Vicces mikor, Niall száját halkan elhagyja az „au” szócska, Valery ekkor csak bocsánatkérően rámosolyog, és ad egy apró békítő puszit Niall szájára. Ők ketten a napokban döntöttek úgy, hogy nem kerülgetik tovább egymást, hivatalosan is egy párt alkotnak, a rajongók nagy bánatára. Niall elmondása szerint, már akkor tudta, hogy Valrey kell neki, mikor ott ált előtte meglepett arccal és kikerekedett szemekkel. Valery pedig mióta meglátta Niall-t az Xfactor-ban azóta oda van érte, így egy nagy álma vált valóra. Ne értsétek félre, Valery tényleg Niall-t szereti, nem pedig a hírnevét, ezt bizonyítja az is, hogy minden szenvedése ellenére, mindig úgy helyezkedik, hogy Niall-hez tudjon bújni. Gondolatmenetemből egy apró mozdulat szakít ki. Harry szorosabban fűzi össze kezeinket, én pedig fáradtan mosolygok rá. Aprót biccent a fejével, hogy fejem hajtsam a vállára. Megteszem, amit kér, de mielőtt alvással próbálnám átvészelni a hátralévő 7 órát, feljebb emelem a fejem, Harry pedig gyengén megcsókol.

****

A hotel szoba ajtaján belépve elém tárul a töménytelen luxus. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű, és modern berendezést. Minden bútorról és kiegészítőről süt, hogy egy vagyonba került. Gyerekes kíváncsisággal nézek körbe, és akár mennyire is nem számít nekem a pénz, és ezek a dolgok nem tesznek boldoggá, jól érzem magam most, ebben a környezetben. Itt Harry-vel. Érzem, hogy ez nem csak egyszerű pár nap lesz. Tekintetem megakad a szoba, hatalmas kétszárnyú üvegajtaján, ami az erkélyre nyílik. Azonnal elindulok az ajtó felé, és akár egy filmben a kezem a két kilincsre helyezem, és

egyszerre nyitom ki azt. A los angelesi meleg azonnal megcsapja az arcom, és tenger illata bekúszik orromba. Az erkély korlátjához sétálok, és lenézek. Nagyon magasan vagyunk, és lent tartózkodó rajongók, csak apró pontoknak tűnnek. Végig nézek a kilátáson, és úgy érzem, egész Los Angeles a lábam alatt hever. A korlátnak támaszkodok, és hatalmasat szippantok a meleg nyári levegőből. Lentről hatalmas sikolyt hallok, és rájövök, ez nekem szól. Megmosolyogtat a tény, hogy észrevettek, és már ennek örülnek. Két kar fonódik derekam köré, és Harry göndör tincsei megcsikizik arcom, mikor állát a vállamon támasztja meg. Oda lentről egy újabb sikítás veszi kezdetét, és Harry úgy gondolja, műsorozik egy kicsit a lányainak. Maga felé fordít és szája már az enyémet falja. Fej rázva húzódok el tőle, miközben kipirosodott arccal mosolygok.

·         Na, hogy tetszik? – kicsit hátrébb húzódunk, hogy kikerüljünk a rajongók látószögéből. Harry ismét hátulról ölel át, én pedig összefűzöm kezeinket a hasamon.

·         Gyönyörű ez a kilátás, és ez az idő. Több mint kellemes. Köszönöm. – felé fordulok, és nyaka köré fonom a kezem, és apró puszit adok ajkaira.

·         Én köszönöm, hogy itt vagy velem kicsim. – magához ölel, arcát a nyakamba fúrja, én pedig a tarkóját simogatom.

·         Mit szólnál hozzá, ha ez után a hosszú repülő út után lazítanánk egyet? – Harry kíváncsi tekintettel emeli fel a fejét.

·         Mit tervezel?

·         Te, én, fürdőszoba, habfürdő, együtt. – szelíden, mégis kacéran mosolygok rá.

·         Tetszik az ötlet. – Harry gyorsan mozdul, és már azon kapom magam, hogy felnyalábol a földről, és a karjaiban visz el a fürdőig

****

A másnap olyan szinten gyorsan telik, hogy nem tudok lépést tartani vele. A reggeli korán kelés nem volt probléma, mert most Harry hozzám simuló teste sem segített abban, hogy hajnali 6 óránál tovább aludjak. Harry mindenhová magával visz, mert azt szeretné, ha látnám, mi megy, olyankor mikor készülnek valamire.

Az egész 1D Day egy stúdióba fog zajlani, ami már most be van rendezve. Hatalmas kijelző, kanapé, képek, és egy hatalmas telefonfülke. A nap során a szerencsés rajongók, akik a stúdióból nézhetik az egészet, lassan megérkeznek, és elfoglalják a helyüket, és nagyon aranyosak, amikor meglátják valamelyik fiút, és a szájukhoz kapják a kezüket. Rengeteg minden lesz a hét óra alatt, és a srácok felváltva fogják, vezeti az egészet. Lesz divatbemutató, valamilyen kvíz, ahol, ha nem találják el a helyes választ, akkor valami borzalmas ételt kell meg kóstolniuk. Amikor megláttam egy bogárnak kinéző valamit, a gyomrom felfordult, és amikor egy finomnak kinéző rózsaszín húsra azt mondták valami birka származék, akkor már tényleg ott voltam, hogy szaladok a mellékhelységbe. Rekordokat próbálnak meg majd megdönteni, ami lássuk be nehéz feladat lesz nekik. És nagyon sok minden mást is fognak csinálni, és ez miatt van az, hogy egyelőre csak ennyit jegyeztem meg. Ha jól emlékszem, először Liam és Harry lesznek ketten, utánuk Louis és Niall, majd Liam és Zayn, Harry és Niall, Louis és Zayn, és a végét már együtt zárják, úgy ahogy el fogják kezdeni. Mindenki lázasan fel alá mászkál, végzik az utolsó simításokat. Lou a fiúk haján dolgozik, a ruhájuk viszont marad az, amit magukra vettek. Csodálkoztam is reggel, hogy Harry, mintha temetésre készülne, fekete pólót, és egy sötét farmert vett fel. Meglepő, hogy nem azt a nyúzott fekete farmert, amin több a lyuk, mint az ép anya. Amikor elsütöttem neki a viccet, miszerint úgy néz ki mintha temetésre menne nem tartotta olyan mulatságosnak, mint én. A stúdió balra eső részébe húzódok, és figyelem, ahogy az utolsó rajongók is megérkeznek. Néhányuk mikor meglát, teljesen meglepődik, és sokkos állapotban integet nekem, én pedig mosolyogva intek vissza. A velem szemben lévő kis folyosó végén a göndör hajú szívtipró tűnik fel, aki egyenesen felém tart. Szelíden mosolygok rá, ő pedig mikor oda ér hozzám, óvatosan a combomra támaszkodik, és apró puszit ad a számra. Én végig simítok karján, viszont, amikor a póló újjához, érek, elhúzódok, és amikor meglátom, mi van ott, elfog a nevetés.

·         Most miért nevetsz? – kérdőn néz rám, nem érti mi lelt engem. 

·         Komolyan? Biztosító tűvel fogtad fel a pólód úját, hogy ne keljen húzogatnod? – a nevetéstől alig bírom elmondani, amit akartok, de csak sikerül. Harry szégyenlős mosollyal néz rám, és megrántja a vállát. – Nagyon jól áll. – simogatom meg arcát. – Új divatot fogsz teremteni. – két szemét összehúzza, én pedig újra elnevetem magam.  – Nagyon jó reklám lenne belőle. – Harry sokat mondóan néz rám. – Befejeztem. – két kezem feltartom, és olyan aranyosan próbálok rá mosolyogni, ahogy csak tudok. Harry végül megrázza a fejét, és amikor oda szólnak neki, hogy hamarosan kezdenek, egy apró csókot ad a számra, és jókedvűen oda szalad a többiekhez, és újra átfutja a menetrendet. 

****

Mikor már azt hiszem, hogy az össze könnyem kifolyt a nevetéstől, egy újabb kacagás tőr rám, és a hasam már görcsöl. Az utolsó percek következnek, de isten a tanúm rá, hogy újra és újra végig ülném az elmúlt hét órát.

A srácok a rájuk hulló színes, fényes papírok közepette köszönnek el a nézőktől, és köszönik meg mindenkinek a részvételt. Miután a kamerák leállnak, és vége van az élő adásnak, a stúdióban tartózkodó rajongók lemehetnek a srácokhoz még beszélgetni, én pedig úgy döntök, hogy ezt az időt, az öltözőjében töltöm el.

****

Kis idő múlva, már a liftbe lépünk be, és Harry megnyomja az emeletünk számát, és miután becsukódik, az ajtó hirtelen közelebb húz magához, a karjával, ami a vállamon pihen. Szenvedélyesen csókol meg, én pedig nem váratom meg visszacsókol, ugyan olyan hevesen, ahogyan Ő, bár egy kicsit frusztrál, hogy egy liftben akar belekezdeni egy heves csókcsatába. Amilyen hirtelen csókolt meg, olyan gyorsasággal, távolodik el ajkaimtól, nekem pedig kell pár perc, hogy rendezzem gondolataimat.

·         Tetszett az élő adásunk? – Harry mintha mi sem történt volna, úgy teszi fel a kérdést, én pedig összeráncolt szemöldökkel nézek fel rá. Nem néz rám, meredten néz egy apró pontot a lift ajtón, de a szája szélén ott bujkál a pimasz mosoly, mert tudja, mit tesznek velem az ilyen heves csókok. Hirtelen jött bátorság száll meg, és ez, mióta együtt vagyok Harry-vel gyakran megtörténik. De mikor készülnék, bele menni a játékába a lift megáll, és az ajtó kinyílik. Magamban dühösen fujtatok egyet. Harry átkarolja a vállam, és húz közelebb oldalához.

·         Már teljesen meg vagyok bizonyosodva arról, hogy titeket kiskorotokba a fejetekre ejtettek, és hogy vétek lett volna a sorstól, ha titeket nem hoz össze.

·          Tudod sokan mondták már, hogy valami történhetett a születésem során, de erről még orvosi szakvélemény nem született. – halvány grimasz játszik arcán, én pedig felnevetek.

·         Van valami terved az est további részére? – kérdezem, miközben Harry kinyitja a hotel szoba ajtaját, és udvariasan maga elé enged.

·         Kicsim, nekem mindig van tervem. – büszkén mosolyog rám. – És most nem is akármilyen. – az önteltségétől egyre kíváncsibb leszek, hiszen az elmúlt időkben rengeteg meglepetést okozott nekem, és fúrja az oldalam, hogy most vajon mivel akar elkápráztatni.

·         Gondolom, fölösleges lenne megkérdeznem, hogy mit tervezel. – nézek Harry-re, miközben a cipőmet veszem le.

·         Lan, már otthon is mondtam, ha elárulnám mi az, amit tervezek, nem lenne neked meglepetés. Szóval, mi lenne, ha csak egyszerűen sodródnál a Harry féle árral, és meglepődnél? – olyan aranyosan mosolyog rám, és a gödröcskéinek sosem tudtam ellen állni, így ráveszem magam, és csöndbe maradok. Magam elé emelem két kezem, így mutatom felé, hogy megadtam magam. – Köszönöm. – a kanapénak dőlve rázom a fejem, ő pedig néhány másodperc alatt átszeli a köztünk lévő távolságot, és át öleli derekam. – Mit szólnál hozzá, ha nyugodtan megvacsoráznánk, és utána megpróbálnálak elvinni észrevétlenül arra a helyre ahova, szeretnélek?

·         Csak akkor, ha nem te készíted a vacsorát. – bökök az orrára.

·         Mi bajod a főző tudományommal?

·         Harry, édes a csirkén kívül mást nem igazén tudsz elkészíteni. Volt pár próbálkozásod, emlékszel? – ahogy visszaemlékszik azokra az estékre, amikor ő főzött, halvány grimasz jelenik meg az arcán, majd az egyetértés.

·         Szerintem maradjunk a hoteles kajánál. – gyors csókot nyom a számra, és elindul a telefonhoz, hogy leadja a rendelést.

                                                                            **** 

  A vacsorát követően a szobánkba megyek, ahova a bőröndömet becipeltem, és elkezdek kutatni benne. Harry azt mondta szerinte valami lengét kellene felvennem, mert hiába van sötét oda kint az itteni meleg, még ilyenkor is fullasztó. Attól eltekintve, hogy otthon Londonban, nem sűrűn hordunk nyári ruhát, akad egy kettő a szekrényemben, amit bele raktam a bőröndbe, hisz nem tudtam milyen melegre is kell majd számítanom. Az össze sarumat, és nyári cipőmet elhoztam. A választásom egy fehér alapú, színes virágmintás egybe ruhára esik, és hozzá kiveszek egy sima egyszerű sarút. Miután beledugom mind a két lábamat, majd a két kezemet a ruhába, rájövök, egyedül nem tudom felhúzni a cipzárt, így meg kell kérnem Harry-t, hogy segítsen. Résnyire kinyitom a szobánk ajtaját. Harry a kanapén ül, és a tévét kapcsolgatja.

·         Édes! Tudnál nekem segíteni egy kicsit? – Harry kíváncsian fordul felém.

·         Baj van? – feláll az kanapéról, és elindul felém, és némi aggodalom látszik arcán. Belép az ajtón, én pedig hátat fordítok neki.

·         Az a nagy baj, hogy nem tudom felhúzni a ruhám cipzárját. – féloldalasan nézek rá a vállam fölött, és látom, mosolyog. Sóhajt egyet, majd közelebb lép, és a cipzárért nyúl. Lassan húzza fel a hátam közepéig, és megáll. Megérzem puha ajkait, a még fedetlen bőrömön. Apró, gyengéd csókokat hagy rajtam, és halad egyre följebb ajkaival, és cipzárral. Én becsukott szemmel próbálom kordában tartani érzelmeimet, de tudom, ha néhány másodpercen belül ezt nem hagyja abba, akkor nem megyünk sehova. Mikor már teljesen felhúzta a cipzárt, óvatosan arrébb söpri a hajamat, és a nyakamon lévő érzékeny pontot veszi célba. Ösztönösen döntöm arrébb a fejem, hogy jobban oda férjen. Lassan halad felfele a fülemhez, majd megáll.

·         Gyönyörű vagy. – halkan suttog a fülembe, a hangjától, és leheletétől kiráz a hideg. 

·         Még sem akarsz elmenni arra a helyre? – mielőtt folytatná, megfordulok a karjaiban.

·         Nagy a kísértés, hogy a cipzárt, most inkább lehúzzam, de máshogy szeretnék most örömet szerezni. – sokatmondóan nézek rá.

·         Tudod, kezdem megismerni egy teljesen más oldaladat.

·         És nem tetszik? – nem hagyja, hogy válaszoljak. Két keze közé fogja arcom, és megcsókol. Úgy, hogy érezzem azt a Harry-t, akiről az előbb beszéltem. Nyelvével megböki ajkam, így kér bejutást, amit megadok neki. Egyik kezem a tarkójára, másikat a hajába vezetem. Apró köröket rajzolok bőrére, fejbőrét viszont durván végig kaparom úgy, hogy a zöld kendő, amit egésznap viselt a kezembe marad. Harry ekkor mélyen beszívja a levegőt az orrán, és óvatosan megharapja alsó ajkam. Elhúzódik tőlem, homlokát az enyémnek dönti, és csak nézzük egymást.

·         Nem merném állítani, hogy nem tetszik. – szégyenlősen mosolygok rá.

·         Menjünk. – int a fejével az ajtó felé. Látom nem áll szándékában át öltözni, de nem is érdekel.

·         Várj! – szólok utána, és az újammal mutatom, hogy jöjjön vissza. Meg áll előttem, és kérdőn néz rám. A kezemben lévő anyagot olyanra hajtom, ahogyan a hajában volt, majd gondosan hátra fogom vele a szemébe logó göndör fürtöket, és óvatosan megkötöm a tarkójánál. Harry mind ezt szó nélkül tűri, és folyamatosan néz. – Hiányérzetem lenne, ha ez nem lenne rajtad. – apró csókot adok a szájára, és a cipőmért nyúlok. Harry-nek az elmúlt időkben a szokásává vált, hogy folyton kendőt hord a fején. Engem nem zavar, hisz nagyon jól áll neki. Kint az előtérben felveszem a szandálomat, majd a kinti tükörben, még utoljára elrendezem a ruhámat, majd elfogadom Harry felém nyújtott kezét, és kilépünk a folyósóra.

****

Harry oldalához simulva sétálok a tengerpart azon szakaszán, ahol most jelen pillanatban egy lélek sincs, csak mi ketten. A meleg homokot a lábujjaim között érzem, a tenger illata folyton az orromba kúszik, mikor egy nagyobb áramlat miatt, a tenger víz kijjebb húzódik. Késő van, a hold már magasan jár, nekem pedig mérhetetlen boldogság ül a szívemre. Nem beszélünk, hiszen nem kellenek szavak, mert itt vagyunk, egymásnak. Harry a vállamat simogatja, és egyszer - egyszer belecsókol a hajamba, és még közelebb von magához.

·         Tetszik? – Harry megáll, és elkapva a derekam maga felé fordít.

·         Csodálatos. A part, a csend, a nyugalom, te. – gyengéden megcirógatom arcát, majd kezemre helyezi kezét, és a tenyerembe hajtja arcát, majd bele csókol a kezembe.

·         Akkor most jöjjön a meglepetés. – mosolyog rám, és elhúzódik. Kíváncsian nézek rá. Harry felém nyújtja a kezét, én pedig nem értem.

·         Hölgyem, felkérhetem egy táncra? – és rögtön jön a felismerés. A lista, a pont ahol azt írtam táncolni szeretnék éjjel a tengerparton. A sírás a torkomat fojtogatja, de visszatartom, itt és most semmi helye a könnyeknek. Mosolyogva fogadom el a felém nyújtott kezet, és Harry nevetve ránt magához közelebb. Kezeit derekamra helyezi, én felvezetem a nyakához, és a tarkóján összekulcsolom őket, és így egymáshoz simulva kezdünk bele az alaptánclépésekbe, ami jelen pillanatba az egyet jobbra egyet balra. A lassú mozgás közben ajkaink többször egymásra találnak. Harry elhúzódik tőlem, kezével végig simít karomon, majd a tarkóján összefűzi kezeinket. Hátrébb lép, majd megforgat, végül, ahogy a táncos filmek végződni szoktak, megdönt egy kicsit. Nézzük egymást, nem szólunk, végül Harry nagyon lassan közelít ajkaim felé, én pedig nem tudom kivárni. Megszüntetem a köztünk lévő távolságot.

·         Szeretlek. – mikor elhúzódok, ezt, a mindennél többet jelentő szót, próbálom neki, úgy mondani, vagyis inkább suttogni, hogy érezze, minden szerelmem, és érzelmem benne van.

·         Szeretlek kicsim. – egy utolsó, apró csókot ad a számra, mielőtt, nekem nevetséges mosoly ülne ki arcomra, majd hirtelen kiszabadulok karjaiból, és a víz felé futok.

·         Lana! – kétségbe esetten szól utánam.

·         Kapj el! – nevetve válaszolok neki, ő pedig hitetlenkedve rázza meg a fejét, majd elindul utánam. Csak addig megyek, míg a víz a bokámig ér. Csak párszor sikerül kitérnem Harry elől, majd a következő próbálkozásom nem jön össze, és elkapja a derekam. A hirtelen mozdulatnak az lesz a következménye, hogy mind a ketten a vizes homokban kötünk ki. Egyenesen Harry mellkasára esek. Nevetve próbálom magam feltornázni, de Harry nem engedi. A tarkómnál fogva húz magához, és ajkai már az ajkaimon. Két kezemmel meg kell támaszkodnom a feje mellett, miközben a csók egyre, és egyre hevesebb lesz. Örültek módjára faljuk egymás ajkát, ma már sokadára. A levegő egyre forróbb lesz köztünk, és a testünk is kezdi elérni a kritikus pontot. Harry hirtelen változtat helyzetünkön, és maga alá gyűr. Kezeimmel a csípőjét fogom, majd magamról, és a helyről megfeledkezve, elkezdem feljebb húzni a pólóját, miközben Harry combomon végig simítva tolja egyre feljebb a ruhám alját. Végül most először kettőnk közül ő az, akihez visszatér a józanész. Elhúzódik, én pedig kipirult arccal nézek rá, a mellkasom pedig vadul mozog fel és le. A szeme úgy csillog akár egy angyalnak az éjben.

·         Szerintem ideje visszamenni a hotelbe. Minél hamarabb. – Harry feláll, majd engem is felsegít. Elrendezem a ruhámat, miközben Harry felkapja mindkettőnk cipőjét, és sietős léptekkel indulunk vissza.

                                                                                       ****

Harry alig tudja kinyitni a hotel ajtaját, mert egyszerűen nem akar elengedni, és még inkább nem akarja megszakítani a csókunkat. Percegik, szenvedünk, mert nem tudja úgy beledugni a kártyát az elektromos zárba, hogy nem néz oda, de végül csak sikerül. Magam után húzom, szinte ráncigálom Harry-t, aki kezével ügyetlenül húzza ki a kártyát, majd fél lábbal csukja be az ajtót, ami végül hatalmas csattanással zárul be. Harry eldobja a kártyát, a két pár cipőt a hotel szoba valamelyik szegletébe, majd mikor mind két keze szabad, én ösztönösen ugrok egyet, és csípője köré fonom a lábam, ő pedig a fenekemet megfogva tart. Nem zavar, mert jelen pillanatban nem érzem, hogy helye lenne itt bármilyen jó modornak is. Vadul faljuk egymás ajkait, és botladozva megyünk el az ágyig, majd nem figyelve semmilyen óvatosságra egyenesen a közepére esünk. Lábaim még mindig Harry derekát ölelik, ő pedig fejem mellett támaszkodik két kezén. Türelmetlenül nyúlok Harry pólójáért, és szinte rángatom az anyagot. Harry mosolyogva segít nekem. Az övéhez nyúlok, de ő meg akarja állítani a kezem. Jelentőség teljesen nézek rá, tudatva, hogy most nincsen szükségem semmilyen gyengédségre. Akarom őt, most és azonnal. Harry feltartja két kezét, én pedig felülök és miközben az övét rángatom, megcsókolom. Amint meg van az öve, a nadrág gombjához nyúlok, és kigombolom. Ő a ruhám cipzárjához nyúl, és lehúzza azt, miközben én lejebb tolom a nadrágját, ő pedig a ruhámat a vállamon. Végül először rólam kerül le a mintás ruha, majd ezt követi Harry nadrágja. Megszabadulunk a megmaradt zavaró anyagoktól, és Harry gyors mozdulatokkal a fiókhoz nyúl, és kiveszi belőle a kiscsomagolást. Tudatosul bennem, hogy ő már készült, de jelen pillanatban ez az, ami a legkevésbé érdekel. Harry gondoskodik arról, hogy ne hagyjak magam után egy anya nélküli csöppséget. Végül két lában közé helyezkedik, majd rám néz, és látom rajta, vissza akar venni a hevességből.

·         Kicsim, nem vagyok üvegből, nem fogok összetörni. Kérlek.

Harry-nek nem kell több, teljesen belém vezeti magát, én pedig végre megérzem azt magamban, amire egésznap vágytam. Ismét csipője köré fonom lábaimat, ő pedig mozog, most igazán mozog. A szobában egyre melegebb lesz, és hangos sóhajok töltik meg a helyet. Harry eltalál bennem egy olyan pontot, amitől hangos nyögés tőr fel belőlem, és érzem, ha most nem csókolom meg leszek ennél hangosabb is. Izzadt tarkójára vezetem kezeimet, és úgy húzom magamhoz. Ajkai az ajkaimon, kezeink összefűzve a fejem felett. Egymás szájába sóhajtunk, én pedig az élvezettől becsukott szemmel hajtom hátra a fejem.

·         Kérlek, ne csukd be a szemed! Nézz rám! Látni akarom a gyönyört a szemedben.

Harry mély hangon szól hozzám, én pedig eleget teszek kérésének, mélyen bele nézek a szemébe. Látom az arcán, hogy már nincsen messze, ahogyan én sem. Úgy helyezem a csípőmet, hogy Ő még mélyebbre tudjon menni, végül ez adja meg nekünk az utolsó lökést. Ívben megfeszült háttal, és Harry nevét mondva, lépek át a gyönyör kapuján, ahova Harry is követ néhány másodperc múlva. Mély nyögés hagyja el torkát, majd rám rogy. Meleg leheletét a nyakamnál érzem, és apró csókot adok izzadt homlokára, ahová most a göndör tincsek tapadnak. Felemelkedik mellkasomról, és egy apró csókot követve legördül rólam. A használt óvszert az éjjeliszekrény melletti kukába dobja, majd visszafekszik a párnára. Félig kinyújtja karját, és fejével biccent, hogy feküdjek rá. Közelebb húzódok hozzá, és lábamat összefonom az övével. Nem szégyellem, és nem jövök zavarba attól, hogy mind ketten ruha nélkül, fedetlen testtel fekszünk az ágyon. 

Lassan mind kettőnknek rendeződik a légzése.

·         Lehet, hogy gyakrabban kéne téged, egy nap többször felhúznom azokkal a csókokkal. – hasizmainak vonalát rajzolgatom körbe, majd felhúzott szemöldökkel nézek fel rá.

·         És ezt miért gondolod így?

·         Mert, ha mindenegyes alkalommal ez lesz a végeredmény, akkor megéri.

·         Csal ezért éri meg? – Harry összehúzott szemmel néz rám, majd hirtelen ismét magam alá gyűr.

·         Nem csak azért. Mindenért, ami veled kapcsolatos. – újra megcsókol. Kezeimet hajába vezetem, és fejbőrét simogatom. Mikor elhúzódik és rám néz, látom kimerült, és magamon is érzem.

·         Fáradt vagy. Hosszú volt a nap. – simogatom meg arcán.

·         Hozzád sosem vagyok fáradt. – orrával megböki az enyémet, és aprót kuncogok.

·         Megyek, lefürdök. – apró puszit adok szájára, és felkelek az ágyról. Már nem bajlódok azzal, hogy magam köré tekerjek bármit is, úgy ahogy vagyok, elindulok a fürdőbe, de látom, Harry jönne utánam. Megállok, és visszafordulok. – Egyedül.

·         Most miért vagy ilyen? – Harry kisfiús duzzogással néz rám.

·         Mert vannak olyan női tevékenységek, amiket neked nem kell látnod. Létszíves maradj ide kint. – nevetek, majd becsukom magam mögött az ajtót, de hallom, hogy Harry motyogva duzzog. 

     Nem akarok túl sokáig bajlódni magammal, így a zuhanyzás mellett döntök. A számomra megfelelő hőmérsékletre állítom a vizet, és beállok a zuhany alá. Kellemesen hat rám a langyos víz. A tusfürdővel végig kenem a testem minden pontját, majd a samponért nyúlok, és beledörzsölöm a hajamba. Lemosom, és kellemes illatú balzsamot kenem rá. Rajta hagyom egy kicsit, míg a lábamat leborotválom.  A már oda készített női borotváért nyúlok, majd módszeresen elkezdem borotválni a lábam. Mikor a jobb lábam kész, áttérek a balra. Balnál mindig szerencsétlenkedek, és ez történik most is. A vádlimat borotválva nem figyelek oda eléggé, és mélyen bele vágok inamba, amiből azonnal elkezd ömleni a vér. Gyorsan lemosom a hajamról a balzsamot, azonban mikor lenézek a lábamhoz, megijeszt a látvány. Csupa vér a víz. Elzárom a vizet, és magam köré tekerem az egyik törölközött. Pirosló nyomokat hagyok, magam után mikor kijövök a zuhany alól. A hófehér szőnyeg azonnal véres lesz, én pedig egy kéztörlőt kapok le a szekrényről, és azt szorítom vágásra.

·         A francba. – Ez nem lehet igaz. Nem érhet így véget az este. A vérzés nem akar elállni, én pedig érzem, hogy fokozatosan száll ki belőlem az erő, ahogy egyre több vért vesztek. A törölköző, kezdi magát teljesen megszívni a vérrel.

·         Kicsim, minden rendben? Bejöhetek? – Harry kopog az ajtón, engem pedig elfog a pánik.

·         Ne gyere be! – nem tudod leplezni az ijedséget, így az a hangomon is hallható.

·         Lana, nem úgy hallom a hangodon, bemegyek.

·         Ne!

De már késő. Az ajtó nyílik és Harry arca másodperceken belül változik át a rengeteg vér láttán. 

Sziasztok!

Az utolsó posztomhoz kaptam egy igencsak szép hangú kommentet. Figyeljetek, és ez neked is szól kedves Nem Publikus olvasóm. Igen van más dolgom is. Iskolába járok, délutáni tanításokra, így azon a héten se délelőttöm, se délutánom, és kora vagy éppen este haza érve, nem mindig van energiám neki ülni írni. A következő héten pedig munka hetem van és higgyétek el akkor olyan vagyok mint az élő halott. Ezeken a heteken jó volt mikor Luca segített, de neki az érettségire kell tanulnia. Az egyik jó tanács az volt: "akkor ne ígérgess". Sajnálom azt hittem, betudom fejezni a részt, de nem fogok úgy ülni a gép előtt, hogy nem jönnek maguktól a szavak, hanem csak erőltetem. Az sem a legjobb, mert akkor a rész nem lesz olyan, amiről én magam is úgy gondolom, hogy tetszeni fog nektek. Szóval akkor most közlöm, nem tudom mikor tudom befejezni a következő részt, de igyekszem, és ha tényleg szeretitek a történetem, és azt ahogyan írok, akkor kivárjátok, hogy normálisan megírjam. Akinek nem inge ne vegye magára.
Másrészt: személy szerint nem igazán tudom elviselni, hogy valaki így beszéljen velem, úgy hogy nem is ismer. Nem olyan baromi egyszerű megírni egy részt, és ezután sem fogom erőltetni, ha nem jön az ihlet akár tetszik ez valakinek akár nem. Kurva sokat dolgozok részekkel, és szerintem nem érdemlem meg, hogy valaki ilyen szintű szemtelen kommentárt írjon nekem, azért, mert nem pontban csütörtökön raktam fel a részt. Úgy beszélj, hogy nem tudod mi van a háttérben, miért nem tudtam befejezni.
És akkor nem ígérek semmit, munka hetem van, és kimerült leszek, de sietni fogok.

Sziasztok :)

Tudom, most már lassan az következik, hogy akik tényleg folyamatosan olvassák, és írnak nekem, leszedik a fejemet. De kérlek nézzétek el nekem, hogy ma nem tudom befejezni a részt, és felrakni, mert angol tételeket kell megírnom, és angol szavakat tanulnom. DE! a csúszás csak egy nap. Holnap péntek, és hamar fogok a suliba végezni, úgy hogy estére fent lesz a rész.

Nagyon szeretlek titeket, puszi Tami <3