13. rész  All about the truth

Sziasztok! 

Tudom, megint kicsit későn érkezik meg az általam írt rész, de szorgosan dolgozok a probléma megoldásán! :) Örülök, hogy érkezik egy-egy visszajelzés, tényleg nagyon jól esik, szóval nyugodtan hagyjatok néhány sort lent. :)

 Nem húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok nektek! 

xx Luca

"A lie may take care of the present, but it has no future."

("Egy hazugság megóvhatja a jelent, de nincs számára jövő.")

Lana

Reggel, ébredés után az első gondolataim közt szerepel, hogy nagy valószínűséggel egyedül vagyok, mert nem hallom Harry egyenletes szuszogását, és nem érzékelem a mozgását. Miután kinyitom a szemem, valóban ezzel szembesülök. Hűlt helyét találom, a párnáján egy összehajtott lappal. Egy üzenet várt rám egészen idáig, amit Harry sietősen írhatott, mert a betűk egy része elnagyolt és a tinta is elkenődött valamennyire, így jó néhány másodpercre szükségem van ahhoz, hogy egyáltalán felfogjam a lényegét. " Nem volt szívem felébreszteni, de interjúra kellett mennem korán reggel. Sietek vissza hozzád Szépségem xx H ". Nem bajlódott mosolygós arcokkal meg szívecskékkel, de ettől függetlenül aranyosnak találom. A toll az ágy mellett hever a földön, még arra sem volt ideje, hogy felvegye onnan, de írt nekem. Értékelem, és nagyon kedves gesztus. Mikor sikerül kimásznom az ágyból és elindulok a fürdő felé, kopognak.

• Remek- szinte ki se mondom, és elindulok a másik irányba. Nem hiszem, hogy a reggeli ábrázatommal ajtót kéne nyitnom, ezért magamra kapok egy felsőt és egy nadrágot, a hajamat pedig ajtónyitás előtt csak átborzolom a kezemmel, hogy felvegyen valamilyen emberi formát.
• Szobaszerviz- hallom a bejárat másik oldaláról.
• Nyitom- megpróbálok nem meglepetten állni a meg nem rendelt reggelim láttán, de elég hamar lebukok.
• Mr Styles küldte önnek- a szobapincér üdén és mosolygósan áll előttem, az arcomról pedig lassan eltűnik a döbbenet és átragad rám is a jókedv.
• Köszönöm- beengedem és a pénztárcám felé igyekszem.
• Hagyja csak, már mindent elrendeztek. Jó étvágyat.
• Oh, hát..köszönöm. Viszlát!- a pincér egy biccentés után elhagyja a helyiséget. Magamra maradok a hatalmas adag kajával. Harry nem tudom, hogy gondolta, hogy képes leszek egyedül elpusztítani az egészet. Miközben a reggelivel szemezek, megakad a tekintetem egy összehajtott lapon. Már épp nyúlnék érte, amikor újból kopognak.
• Ezt nem hiszem el- sóhajtok, és megint elindulok az ajtó felé. A tükörbe pillantva megállapítom, hogy nem is olyan borzasztó a képem ezen a reggelen, ahhoz képest, mennyire kimerültem a tegnapi koncert után. Ahogy visszagondolok, eszembe jutnak Harry kedves kis utalásai, amiket a dalok alatt tett gesztusaiból szűrtem le. A szerelmes pillantások és az az ellenállhatatlan mosoly, amivel rám nézett. Teljesen meg is feledkezek az ajtón dörömbölő vendégemről. Egy újabb kopogást követően összerezzenek, majd ajtót nyitok.
• Jó reggelt, egy bizonyos Lana Anderson nevű hölggyel van hivatalos reggelim.- mosolyogva, az ajtófélfának dőlve, kezemet a szám elé tartva próbálok nem hangosan felnevetni, annyira aranyos, ahogy ezt mondja. Hihetetlen, hogy ebben a melbournei melegben is képes hosszú nadrágban flangálni, ami ráadásul fekete, csak úgy, mint a felsője. Haja kissé kócos, össze-vissza túrta már, ezért jobb oldalt kiáll a füle előtt néhány göndör fürt. Pólója nyakában lógó napszemüvege csak annyira húzza le a könnyű anyagot, hogy a mellkasán lévő tetoválás teteje sejtelmesen elővillanjon. Ne tudom magam türtőztetni, a lábaim szinte maguktól megindulnak felé, hogy átszeljék az alig másfél méteres távolságot.
• Azt hiszem jó helyen jársz- pólójánál fogva magához húzom és gátlástalanul megcsókolom a folyosó kellős közepén. Mikor már kellő közelségben érzem őt, a két kezemet felvezetem a tarkójára, ami láthatóan tetszik neki, és érzem, hogy elmosolyodik.
• Ha tudom, hogy így vársz, még jobban sietek.- alig néhány másodpercre válnak szét ajkaink, és minden szó után kapok egy apró csókot a számra. Egy kisebb lépést teszek hátra, de húzom magammal. Nem akartam nekiesni az ajtón kívül, de most már nem tudok mit tenni, ezért jobb, ha bejövünk a szobába.
• Nagyon aranyos volt a reggeli kis üzeneted- a csók befejeztével sem engedem el őt, mindketten leülünk a kanapéra. Haját óvatosan kisimítom az arcából, hogy lássam rendesen a szemeit. Szeretem a szemét, mert mindig csillog és vidám.
• Édes voltál alvás közben, nem akartalak felkelteni- lábaimat az ölében pihentetem, a fejét a vállamra hajtja.
• Képzelem milyen bájos lehettem- nem bírom ki nevetés nélkül, azok után, hogy azért láttam én már magamat a tükörben ébredés után. Minden vagyok olyankor, csak édes nem.
• Szerintem igenis az voltál- felemeli a fejét, így pont egy vonalba kerülnek a szemeink. - Komolyan.
• Akkor ez egy különleges reggel lehetett.
• Az volt- tekintete szinte belefúródik az enyémbe. Remélem, hogy most mindketten ugyan arra gondolunk. Kérdő tekintetemet látva Harry újra szólásra nyitja a száját, és attól, amit mond, hatalmasat dobban a szívem. - Mert melletted ébredhettem fel.

Tudom, hogy ez még korai, és talán elhamarkodott lenne, de ez a mostani a tegnap este óta már nem az első alkalom, hogy legszívesebben kimondanám, hogy szeretem. Mikor elrohantam Valery-éktől, és otthon kihúztam a listámon a 'Szerelembe esni' pontot, egy pillanatra úgy voltam vele, hogy meggondolatlan döntés volt, hiszen alig volt időnk megismerni egymást. Az egy dolog, hogy én már sok mindent tudok Harryről, de ő még alig tud rólam valamit. Többek között a betegségemről sem tud, ezért folyamatosan lelkiismeret furdalásom van, de még félek elmondani neki ezeket a dolgokat. Nem akarom, hogy rosszkor tudja meg, biztos vagyok benne, hogy eljön a megfelelő pillanat, hogy bevalljam az érzelmeimet és kitálaljak Harrynek. Így is sűrűn megkérdezi, hogy vannak e rosszulléteim azóta. Szerencsémre tényleg elég rég volt, de sosem tudni, mikor jön egy újabb. Erről rögtön eszembe jutnak a gyógyszereim, és sietősen, bocsánatot kérve elindulok a fürdőbe. Beveszem a gyógyszereimet. Konstatálom, hogy ha hazamegyek, ki kell váltanom a következő adagot, mert elég kevés maradt. Gyorsan megmosom a fogam, hogy ne lehessen érezni a gyógyszert a számon. Meg kell kapaszkodnom valamiben, mert a szívem hirtelen száguldozni kezd, a lehető legrosszabb értelemben. Zúgni kezd a fejem, és homályos foltokat látok a fürdőszoba berendezései helyett. Megpróbálok keresni egy biztos pontot, kezeimmel kitapogatom, hol van a csempézett fal. Hátamat nekivetve lassan lecsúszok, Muszáj leülnöm egy kicsit, mert félő, hogy elájulok. Ilyen még sosem fordult elő velem, de az orvos ezt is említette néhány héttel ezelőtt. Már vártam, mikor jön el az újabb lépcsőfok, ahonnan nincs visszaút. Ezek szerint pont ma, pont most kellett felbukkannia az újabb mellékhatásnak.Gyűlölök hazudni. Utálom, hogy ezt kell tennem, és nem tudom, meddig tart még, mert ha eljön a pillanat, hogy a külsőmön előbukkanó jeleket nem tudom mások számára láthatatlanná tenni, akkor minden kiderül és nem titkolózhatok tovább.

Mielőtt még kínosan hosszú időre maradnék távol, visszasietek Harryhez.

• Lana, jól vagy? Megint rosszul voltál?- aggódó pillantásait meglátva legszívesebben felpofoznám magam, amiért ilyen helyzetbe hozom mindkettőnket.
• Nem, dehogy is, csak elfelejtettem valamit- gyorsan el akarom terelni a témát, mielőtt valami hülyeséget mondanék- hol is van az a reggeli? Éhen halok.

Harry láthatóan könnyen túllendül ezen a kérdésen, így mosolyogva húz magával a konyha irányába.

• Nem tudtam, hogy mit szeretnél enni, úgyhogy az én kedvencemet kértem, remélem nem gond.- pajkos vigyorral az arcán derekam köré fonja a kezeit és finom csókokat kapok az arcomra. Haja csikizi az arcom, nem tudom visszatartani a kuncogásomat. Egy könnyed mozdulattal a pulton találom magam, Harry ellép előlem, és odahúz egy bárszéket. Figyelemmel kísérem minden mozdulatát, ahogy a reggelinket magunk mellé pakolja, szép sorban. Palacsinta, méz, mogyoróvaj, tejszínhab, gyümölcsök és még mindig nincs vége.
• Nem vitted egy kicsit túlzásba? Mintha egy seregnek rendeltél volna.- arcát kezeim közé fogom, amint lehetőségem adódik rá.
• Még nem is láttad a legjobbat- egyik kezével lefejti az enyémeket az arcáról, és mindkét tenyerembe kapok egy-egy puszit.
• Mi lenne az?- kíváncsian nyújtogatom a nyakam, de nem látok semmit.- Hazz, na.
• Maradj ott, mindjárt megtudod.
• Ez nem ér, remélem tudod- nem neheztelek rá, de azért tényleg nem fair, hogy ezt csinálja. Hosszú percek óta csak pakolászik, és nem hajlandó elárulni semmit.
• Aki kíváncsi, hamar megöregszik.
• Aki éhes, hamar leájul innen- kontráztam, mire csak megrázta a fejét, és édesen felnevetett.
• Türelem szívem, türelem.- nem akarok nyafogós barátnő lenni, el is szégyellem magam a viselkedésem miatt. Kénytelen vagyok egy ültő helyemben megvárni, míg elkészül a "remekmű". Harry direkt úgy áll, hogy ne lássak semmit, és mindig akkor köhög, amikor hallhatnék valamit.- Kész is van.

Lassan fordul meg, de rögtön megpillantom ennek az okát. A kezében tart két bögrét, a felém szálló illatokból ítélve tejes kávé, a tetején tejhab, megszórva fahéjjal. A tetején szív alakban van rászórva némi csoki forgács is.

• Na, megérte várni?
• Abszolút- nagyon szeretem a kávét, nem is tudom, mennyit tudnék meginni belőle, valószínűleg elég sokat.- De ha ezt mind megesszük meg megisszuk, tudod hogy fogunk kinézni?
• Kövérek és boldogak leszünk, együtt. Tudom- gyermeki mosolyában elveszek, és mámoros tekintettel veszem el a kellemesen meleg italt.
• Bolond vagy, tudod?
• Te bolondítottál meg- kezdem azt hinni, hogy ez lesz életem legtökéletesebb napjainak egyike. A komolynak tűnő pillanatot megtöri Harry, játékosan egy kis habot ken az arcomra.
• Hé, ez mi volt?- hirtelen felindulásból én is kenek egy keveset az övére.
• Eredeti célom az volt, hogy lepuszilom, szóval neked is meg kell tenned, nincs visszaút.- drámaian felvonja a szemöldökét, és felém fordítja a habos felét az arcának.
• Te kezdted Harry, úgyhogy...-nem fejezem be a mondatot, inkább őt utánzom. Jó néhány másodpercig ülünk így egymással szemben.
• Így sosem fogunk jóllakni.-a füléhez hajolok, és mikor már azt hiszi, hogy teljesítem a kérését, halkan a fülébe suttogok.
• Akkor is te kezdted- a mondatom befejeztével egy puszit nyomok az arcára, kínosan ügyelve arra, hogy elkerüljem a tejszínhabos részt.
• Csak a te kedvedért – a habot eltávolító puszik nyomán ég a bőröm, és folyton a hideg ráz.

A reggelink a kis hadműveletünk után sem folytatódik komolyabban. Egymást etetjük, sikeresen össze is kenjük magunkat a kalóriában nem igen szegény masszákkal.

• Most nézd meg hogy festünk- nevetve kinyújtom a felsőm, amit az övével egyetemben sikeresen összekoszoltunk.
• Csodálatosan- kapok még egy szájra puszit, majd percekig csak bámulunk, hol egymásra, hol arra a rumlira, amit csináltunk.
• Ideje pakolni- leugrok a pultról, majdnem bele is esek Harry ölébe, aminek ő szemmel láthatóan nagyon is örült volna.
• Szívem, ezért van a takarító és a szobalány. Nem azt terveztem, hogy a barátnőmmel egész nap hotelszobát fogok pakolni, bár..
• Bár?- gúnyosan nézek rá, kíváncsi vagyok, hogyan folytatja a mondandóját azok után, hogy hamiskásan vigyorogni kezd.
• Lennének benti elfoglaltságra ötleteim- Harry szemöldökhuzogatva ül velem szemben. Hirtelen nem tudok mást reagálni, csak összeborzolom a haját, és magára hagyom.
• Oszd meg velem, miután átöltöztem, kérlek- ironikusan szólok vissza immáron már a fürdő felé tartva.
• Szívesen mesélek, ha megvársz- hallom, hogy jön utánam, ezért gyorsan magamra zárom az ajtót.
• Sajnos nem hallak!
• Lana ez nem vicces- hallom, hogy ő is nevet- Nem engedsz be? Komolyan?
• Már miért engednélek be? Tudtommal öltözök.
• Én is úgy tudom, ezért nem értem, mi a probléma.- átbujtatom a fejem a póló kivágásán, azt, amit bepiszkítottunk pedig bedobom a szennyesek közé. Így teszek a nadrággal is, majd gyorsan felveszek egy farmert. Megigazítom a hajam a tükörben, és egy három perces smink után kilépek a szobába.
• Látod, már kész is vagyok, segítség nélkül is ment- hátulról átölelem Harry derekát, aki durcásan, nekem háttal áll.
• Pedig segíteni akartam.
• Legközelebb- jobb, ha ráhagyom. Nem gondolja komolyan, de azért ne gondolja, hogy egyik pillanatról a másikra mindent megengedek neki. Az egy dolog, hogy megszerettem, és valóban ő a barátom, de komoly észérveket tudnék felsorolni, amiért még szégyenlősebben viselkedek előtte. A legfontosabb az, hogy alig pár napja vagyunk egy pár. Korainak érzem jelen pillanatban azt, hogy a következő, képzeletbeli szintre lépjünk, bár az sem biztos, hogy ez sokáig így marad.
• Szavadon foglak- hirtelen fordul meg, ezzel majdnem fellök, de megtart a derekamnál és belecsókol a nyakamba.- Viszont előtte fontos dolgunk van ám.
• És mi az?- nem tudom eldönteni, hogy most tényleg így gondolja, vagy ez egy újabb ártatlan kis vicc.
• El kell mennünk valahova- teljesen érzelemmentes hangon közli, ami végképp összezavar. Összevont szemöldökkel nézek rá, az arcom külön életet kezd élni.
• Hova?
• Államtitok- suttogásától kirázott a hideg, meleg leheletét éreztem a fülemen és a nyakamon is.

Harry

Lana egész úton a fülemet rágja, de eddig még egy árva szót sem sikerült kiszednie belőlem. Még a megérkezése előtt megszerveztem ezt a napot, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. Az előző randik nem voltak egy kicsit sem romantikusak, a londoni városnézésünk egy merő rohanás volt, a focimeccs pedig...hát magáért beszél. Tudom, hogy élvezte őket, és nem is az a fajta lány, aki odavan a giccsesen csöpögős dolgokért, de ez még inkább arra sarkallt, hogy elvigyem egy igazi randira. Egy olyanra, amit sosem fog elfelejteni.

• Még mindig nem mondasz semmit?- akármilyen nehéz, muszáj lesz ellenállnom a kiskutya tekintetének.
• Hiába próbálkozol, ez egy meglepetés, és a meglepetések azért meglepetések, mert.. mert meglepőek.
• Oh, hát ezt sosem találtam volna ki- nagyon szeretem, amikor nevet, ilyenkor mindig átragad rám is a jókedve.
• Ha így gúnyolódsz, akkor csak egy mekibe viszlek.
• Veled még ott is jó- fejét a vállamra hajtja, testével visszafordul előre, és továbbra is érdeklődve figyel a taxi hátsó üléséről. Úgy tesz, mintha rá akarna jönni, merre tartunk. Ez lehetetlen, Melbourne-t nem ismeri úgy, mint a tenyerét.

Mikor lassítani kezd az autó, összefűzöm az ujjainkat, és az ölembe húzom a kezeit.

• Mindjárt odaérünk- megpuszilom a homlokát, amivel sikerül kizökkentenem a gondolataiból.

Amint meglátom az úti célunkat, izgatottabbá válok. Nagyon remélem, hogy ő is szereti ezeket a lányos dolgokat. Nem mintha valami nagyon bonyolult dolgot terveztem volna, tulajdonképpen ez is csak egy séta, viszont a helyszín különleges: a Royal Botanic Garden. Első látásra beleszerettem a helybe, és tudtam, ide el kell hoznom Lanat. Hatalmas park, tele fákkal, szökőkutakkal, egzotikus növényekkel, padokkal, egyszerűen tökéletes, legalábbis ln büszkén meséltem el a többieknek, mit találtam ki, és látszólag ők is jó ötletnek tartották. Ez segít, hogy ne izguljak annyira. Hiába, hogy ez csak egy együtt töltött délután lesz, ráadásul már nem kell esedeznek Lananál azért, hogy a barátnőm legyen, hiszen már az, de a tény, hogy együtt járunk kivált belőlem egy megfelelési vágyat, hogy minél jobb legyek és ő pedig a lehető legboldogabb.

• Most sem árulod el, ugye?- lemondó tekintetén megesik a szívem, így se szó, se beszéd, megragadom a kezét, és határozott léptekkel megindulok a bejárat felé.
• Szerintem már magadtól is rájössz- napszemüvegét a kezében tartva, tátott szájjal áll mellettem. Azt hiszem, sikerült levennem a lábáról, ha csak egy kicsit is vagy csak egy időre, de ennél több nekem nem is kell már, már annak is nagyon örülök, hogy ennyire boldog.
• Harry, ez..baszki ez nagyon szép- gyorsan a szája elé teszi a kezét, szemével pedig hunyorog.- Bocsi, szóval...erre nincsenek szavak.
• Ne kérj bocsánatot, nekem is valami ilyesmi jutott először eszembe, amikor megláttam. Már akkor eldöntöttem, hogy ide elhozlak, már ha egyáltalán bevállalod értem az utazást.
• Köszönöm- egy óvatos puszi az arcra, és már el is húzódik. A környéket vizslatja.
• Nincsenek itt.- tudom, mit, vagyis inkább kit keres. Nem mintha teljes inkognitóban jöttünk volna ide, de már messziről felismerem ezeket a hiénákat. Most egy sincs itt, ha meg igen, minden tiszteletem, mert én nem látom őket, tökéletes az álcájuk.
• Kik? Ja, én csak. Nem mintha szégyenkeznem kéne, mert egyáltalán nem, csak azért tartok tőlük egy kicsit.
• Nem kell- bal karomat a vállán pihentetem, így andalgunk végig a parkon. Mit park? Egy egész pagony.- Szóval, nem bántad meg, hogy nem maradtál rendet rakni?
• Abszolút nem, jaj Harry. És köszö..-nem engedem, hogy befejezze a mondanivalóját, mert már annyit hallottam ezt a 'köszönöm'-öt, hogy a fülemen jön ki.
• Nehogy megköszönd-mutatóujjammal elcsitítom, és anélkül, hogy megállnánk, megcsókolom. Engem az sem zavarna mondjuk, ha az egész világ minket figyelne, én akkor is büszkén fognám a kezét és ölelném magamhoz. Lana kezd a részemmé válni, attól függetlenül, hogy elég friss a kapcsolatunk.

Jó darabig sétálgatunk kint, szinte észre sem vesszük az idő múlását. Minden annyira egyszerűnek tűnik most. Nincs semmi más, csak mi. Lana segít felidézni azokat az időket, amikor még csak a közeli ismerőseim tudhatták, ki az a Harry Styles, nem kellett attól félnem, hogy valamelyik elszólásom néhány napon belül a címlapokon fog virítani, elferdítve valami szennylapon. Hihetetlen, hogy már egy hónap is eltelt az első találkozásunk óta. Akkor még legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy itt fogunk kikötni, az meg csak a hab a tortán, hogy Lana valóban olyan, amilyennek megismertem, közvetlen mindenkivel, kedves, barátságos, és vicces.

• ..szerinted is?- fogalmam sincs, mire kéne válaszolnom, annyira elbambultam. Csak állok mellette és nézem, valamit mutatott, de elterelte a figyelmemet.
• Természetesen- ez gondolom jó válasz lesz. Nevetéséből arra következtetek, hogy mégsem volt annyira jó, a könnyeivel küszködve kapaszkodik belém.
• Közöd sincs ahhoz, amit mondtam, ugye?- átfésüli a hajam a kezével, ezek szerint megint sikerült széttúrnom. Imádom, ahogy az apró ujjai átszelik a tincseimet, jóleső borzongás fut végig a hátamon minden alkalommal.- Fáradt vagy biztos.
• Nem, minden oké.-az órámra pillantok, már elmúlt fél három, órák óta a tűző napon sétálgatunk.- Van kedved még hozzám?
• Hát, ha te nem vagy fáradt- keze megtalálja az enyémet és ujjainkat összefűzve elindulunk arra, ahol kitett minket a taxi- nem kéne aludnod az esti koncert előtt? Nem akarom, hogy elájulj az álmosságtól.
• Édes vagy, hogy aggódsz, de nem fogok. Most pedig, meghívhatom hölgyem egy romantikus ebédre?
• Hm, hadd gondolkozzak- játékosan a szája elé tartja egyik ujját, majd néhány pillanat múlva már meg is kapom a választ, természetesen gúnyolódik és a saját kiejtésemet ismerem fel a hangjában- "természetesen"
• Haha, akkor gyere- kijutunk a némi árnyékot nyújtó fák alól, szemünket ismét napszemüveg mögé rejtjük, nem mintha el lehetne menekülni a szikrázó napsütéstől.

Lana

Olyannyira jól érzem magam Harryvel, hogy észre sem veszem, hogy már ennyi az idő, az ebéd szóra pedig, egyfajta végszóként, meghallom, hogy Harry hasa megkordul. Furán venné ki magát, ha én nem ennék semmit, bár a hirtelen meleg miatt úgy érzem, ha egy falatot meg kéne ennem, tuti felrobbannék, de hát a gyógyszereimet sem tanácsos éhgyomorra bevenni, ezért nem nagyon tiltakozom az ebéd ellen. Pláne, ha még romantikus is lesz, bár ezt kötve hiszem, a reggelinkből kiindulva. Mentségére szóljon, hogy szerelmesre tervezte, de a saját viselkedésünk miatt nem úgy sikerült, bár mindenféleképpen tökéletes volt számomra az is.

• Sosem ettem még ausztrál kaját- Harryvel már hosszú percek óra az étlapot vizsgáljuk, de hamar rájövünk, nem a magunkfajta, európai embereknek találták ki ezeket a tengeri herkentyűket.

• Én sem- eszembe jut a lista. Érdekes, hogy akaratán kívül további egy nemzet ételével bővíti , hiszen Valery segített az egyik pontban, mellékesen akkor találkoztunk Harryvel először az alapítványon kívül. A betegségem gondolata által kissé elszomorodok, de próbálom nem kimutatni a velem szembe ülő fiúnak.
• Baj van?- megfogja az asztalon lévő kezemet
• Nincs semmi, csak nem tudok dönteni- a lehető leghitelesebb mosolyomat vetem be, egész nagy sikerrel.
• Hát én se nagyon.- tehetetlenül bámulunk még az előttünk heverő kis füzetkére, majd feladjuk.
• Harry, nem lenne romantikusabb ha rendelnénk egy pizzát?
• De, határozottan. Az olaszok romantikusak- gyermeki vigyorral az arcán áll fel az asztaltól. Letesz némi aprót az italokért, és már megyünk is vissza a hotelbe.

Titkon reméltem, hogy nem fog sokáig elhúzódni a mai délutánunk, mert kimerültnek érzem magam. Egy újabb jel, amit szinte már állandóan érzek magamon. Nem telik el úgy nap, hogy ne fáradnék el néhányszor, és ne kelljen lefeküdnöm egy kicsit pihenni. A hotelbe visszaérve megrendeljük a pizzát. Míg várjuk, hogy megérkezzen, elterpeszkedünk a nappaliban a tévé előtt és unottan kapcsolgatunk össze-vissza.

• Örvendjetek, megérkeztünk- hirtelen kivágódik az ajtó, és szembe találjuk magunkat a 4/5-el.
• Már kezdtem aggódni, hogy elvesztetek- Harry csípős megjegyzését senki sem veszi magára, a srácok pedig nem zavartatják magukat, beülnek közénk, mellénk, illetve oda, ahol még van hely.
• Nem kell aggódni, mi mindig itt leszünk nektek- Louis hanyagul tárcsázni kezd, és rendel további 4 pizzát.
• Meghívtátok magatokat egy ebédre hozzánk?- én inkább nem szólok semmit, mert látom, hogy Harry nem egészen erre gondolt, amikor az étteremben eldöntöttük, mennyire jó lesz nekünk itt ebédelni.
• Aha- Zayn rövid és tömör válasza semmilyen reakciót sem vált ki Liam, Niall és Louis hármasában, engem sem zavarnak, sőt. Szeretek velük lenni, nagyon megkedveltem őket.
• -Ne puffogj már, én örülök, hogy itt vannak. Ne aggódj, lesz még alkalmunk kettesben lenni- megpróbálom a lehető leghalkabban Harry fülébe suttogni. Eddig kényelmesen feküdtünk ketten a kanapén, mostanra belepréselődtem Hazz ölébe. Válaszként csak megsimogatja a hajam és ad egy puszit a vállamra.
• Na és sikerült a nagy terved?- Niall kíváncsi tekintettel néz ránk, közvetlenül mellőlem.
• Félig meddig.
• Félig?- hitetlenkedve nézek a barátomra. Felvillanyoz a gondolat, hogy ő a barátom, bár jobban szeretem a "párom" szót. Tényleg olyanok vagyunk, mintha egymás párjai lennénk, én legalábbis azóta érzem magam egésznek, amióta őt elhozta hozzám a sors.
• Romantikus ebéd a parton, na az nem jött össze, de majd legközelebb- kacsint, majd meghalljuk a kopogást.
• Uhh, majd én nyitom- Liam felpattan a kanapé széléről és néhány másodperc múlva visszaér egy halom dobozzal a kezében.
• Amore- mormolja Niall, miközben a félig nyitott dobozból, már húzza is ki az első szeletet.
• Azért ne fulladj bele a pizzába- teljesen olyanok mindannyian, mint akik eddig éheztek. Niallhez hasonlóan Liam és Zayn is félig eltűnt a dobozban, Harry pedig tele szájjal nevet Louis bénázásán. Doncasteri barátunk ugyanis képtelen kinyitni a dobozt. Vagy úgy sikerül megfognia, hogy majd' leégnek az ujjai, vagy úgy, hogy teljesen képtelenség legyen égül mindenki sikeresen elfogyasztja a pizzát- legalábbis részben. A gyógyszereim miatt nem nagyon tudok enni, de azért legyűrtem egy-két szeletet, hogy Harry lássa azt, hogy eszek. Így nem fog rám szólni, és nem fogja folyton azt hajtogatni, hogy nem látott csak reggelizni. Lehet, hogy csak én kombinálok, és észre sem venné, ha bármi ilyesmi történne, de minél kisebb a lehetősége annak, hogy véletlenül megtud valamit, annál jobb. Át kell alaposan gondolnom, hogyan is vezessem fel a témát. Nem akarom rázúdítani egyszerre az egészet, mert akkor szegény sokkot kap. Ki kell találnom, hogyan legyen ez az egész. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy nem itt és nem most fogja megtudni. Otthon, talán nálunk. De mindenféleképpen Londonban. Biztonságban fogom érezni a titkom, ha ott tudja meg, nem tudom miért, de így van.

Hamarosan a fiúknak el kell indulniuk a főpróbára, este megint koncert. Aggódok, megint. A mai napom abszolút keserédes. Harry szívét lelkét kitette, ennél tökéletesebb még sosem volt az együtt töltött néhány óránk, de a betegségem beárnyékolja a boldogságom. Egyfolytában érzem, hogy nem vagyok egészséges. Hiába, minden csoda három napig tart, ez is. De legalább még előfordul, hogy akár ilyen hosszú ideig nem jelentkeznek a rosszullétek.

• Ígérd meg, hogy vigyázol magadra- Harry nem nagyon akar egyedül hagyni, de muszáj lesz neki. Csak később csatlakozok hozzájuk, Paul elviszi őket a helyszínre, majd visszajön értem. Még van három óra a kapunyitásig.
• Megígérem- a nyakába csimpaszkodok, Harry pedig a hátán cipel- remélem nem kapsz sérvet a kezdés előtt.
• Ne beszélj butaságokat- könnyedén ejt a kanapéra, és rögtön leül mellém- de tényleg nagyon vigyázz.
• Hazz- elveszem a kezét a hajamról, hogy a szemébe tudjak nézni- nem egyedül megyek oda, és nem írom ki magamra, hogy "Hello lányok, én vagyok Harry Styles barátnője". Nincsenek szuicid hajlamaim.
• Tudom, csak féltelek- amint alkalma akad, újra a hajamat birizgálja.- Paulnak is mondtam már, hogy rád ne úgy vigyázzon, mint rám vagy Zaynre. Mert mi simán elfutunk mellőle, és akkor kergethet minket percekig. Figyelmeztettem, hogy téged nem engedhet el egyedül sehova. Ha valami baj van, akkor ő ott les, és engem is tudsz hívni. Ott lesz...- először csak nevetni támadt kedvem azon, milyen aranyos, de most inkább befogom azt a lepcses száját egy csókkal.
• Rosszabb vagy, mint egy nagymama- alig hallhatóan megremeg a hangom, de gyorsan elhessegetem a gondolataimat.
• Csak féltelek- homlokát az enyémnek dönti, és megcsap jellegzetes illata. A haja vége még kissé nedves a zuhany után, és kellemes mentol illat lengi körbe. Nem is tudok szavakkal válaszolni neki, így csak hozzábújok. Van még néhány percünk az indulásig, aztán egy időre el kell engednünk egymást. Nem a világ vége, másfél órát kell kibírnunk anélkül, hogy egy légtérben tartózkodnánk, de a mai napom után ez nehezen megy. Fáradt és nyűgös vagyok, minden vágyam, hogy aludhassak egy jót Harry mellett. Összebújva, lustán és boldogan.

Halk, mégis határozott kopogásra figyelünk fel. Indulnia kell, máris.

• Ott találkozunk- búcsúzóul megcsókolom, ő pedig szorosan magához ölel.
• Várni foglak Hercegnőm- egy utolsó homlokpuszi, és már kint is van. Olyan rossz kedvem van, hogy sóhajtozni sincs kedvem. Nem bajlódok sokat a készülődéssel, gyorsan lezuhanyzom és hajat mosok, és magamra aggatom a kikészített ruháimat. Hajszárítás közben elolvasom Valery összes üzenetét, anya aggódó emailjeit és Jamie komolytalan célozgatásait. Indulás előtt alig néhány perccel még gyorsan küldök mindegyikőjüknek egy-egy gyors, rövid, de tartalmas üzenetet, hogy még élek, nem raboltak el és minden a legnagyobb rendben van. Anya természetesen még mindig nyaggat a múltkori gyógyszeres üggyel, azóta folyton felhozza intő példának, amit megértek. Teljesen igaza van, buta döntés volt. Valery pedig csípős megjegyzéseit osztotta meg velem, és megfenyegetett egy telefonhívással. Egész jó ötlet, kár, hogy egy fél világ választ el minket és röpke 12-13 óra időeltolódás.

Újra ugyan az a kopogás, és én már veszem is a táskám, benne a gyógyszerekkel és egy kis ásványvízzel. Gondosan bezárom magam után az ajtót és a szobához tartozó kulcsot elteszem.

• Őrület van?- Paul teljesen tisztában van azzal, mire célzok, és csak egy bátorító mosoly után válaszol.
• Mint miniíg, de ne aggódj, megkaptuk ám az utasítást- hangosabban felnevet, miközben a lifthez sietünk.
• Ahj, ne már. Tényleg szólt? Azt hittem csak túloz, amikor délután mesélte.
• Nem, konkrétan felvázolta, hogy ő és Zayn mire képesek, ezért rád hogyan kell vigyázni.
• Hát, végül is, ő a szakember, nem?- ironizálok, és szerencsémre Paul is veszi a lapot.
• Természetesen- ez a nap szava.

A helyszínen tényleg óriási tömeg várakozik. Nagyjából fél óra- húsz perc múlva kinyitját a kapukat, és mindeki elfoglalhatja a helyét. Mi Paullal a hátsó bejárathoz igyekszünk, és próbálunk a lehető legkisebb felhajtással bejutni.

• Sziasztok- bátortalanul dugom be a fejem az öltözőbe, nem tudom, mi vár rám odabent, és inkább nem kockáztatok. Szerencsémre mindenki tetőtől talpig felöltözve várakozik, mindenkin az utolsó simításokat végzik. Harry mellé telepedek le egy székre.
• Mennyien vannak?- elhaló hangon kérdezi, szinte már sápadt az izgalomtól.
• Nem vészes, pont elegen- most már óvatosabban nyúlok a hajához, mert nemrég lett beállítva, a lakk még épphogy megszáradt rajta.
• Nagyon izgulok- kicsit előre hajol és csak suttogva beszél. Hasonlóan válaszolok neki, pedig látszólag a többieknek is ezen járhat az esze, mert senki nem beszél hangosan, csak dobolnak a lábukon vagy a dohányzóasztalon.
• Nem kell izgulnod, szuper lesz. Megint- furcsa úgy puszit adni a szájára, hogy érzem a púder enyhe illatát.- Ráadásul jól áll neked a smink édesem.
• Ez most nem vicces- előtűnnek a gödröcskéi, amit utoljára a pizzaevésnél láthattam.
• Tudom, de azért nevetsz rajta.
• 5 perc!- időnk sincs felfogni, ki szól be, csak hirtelen mindenki elindul a helyére. Még belefér egy utolsó csók, és már el is tűnnek a szemem elől. Amint ez megtörténik, és egy pár percre egyedül maradok, visszaülök pihenni. Rettentő fáradtnak és kimerültnek érzem magam, és nem hiszem, hogy alkalmas leszek ugyan olyan lelkesedéssel végigállni a koncertet, mint tegnap.

Meghallom az első hangokat, amikor úgy döntök, ideje összeszednem magam, és kimenni innen végre. Hamar megtalálom Lou-tm így ismételten csatlakozom hozzá.Észreveszem, hogy a koncert alatt többször aggodalmas arccal néz rám, de nem foglalkozok vele, megpróbálok arra koncentrálni, hogy talpon maradjak, már csak Harry kedvéért is. Holnap késő délután ugyanis már megyek is haza, majd otthon elengedhetem magam egy kicsit, de most még nem, nagyon nem. Az állapotom egészen a koncert végéig kitart, már nem is próbálok tenni ellene semmit, úgyis reménytelen. A legtöbb, amit tehetek, hogy leplezem a többiek előtt, esetleg fáradtságra hivatkozok, de egy idő után majd ez is feltűnő lesz nekik. Már nem tudom bevetni az időeltolódást, ráadásul sokkal később keltem, mint ők.

• Szia- Harry fáradtan borul a nyakamba, kicsit még zilál és kapkodva veszi a levegőt, majd boldogan konstatálja, hogy ez alkalommal is elkerülte őt a balszerencse.
• Örülök, hogy épségben megúsztad- szokásához híven, megint széttúrta a haját, és tükör nélkül birizgálja, ennek eredményeképp a homlokára rá van tapadva az egész eleje. Megpróbálom elrendezgetni, de nem hagyja magát.
• Jó így a hajam- direkt szétborzolja, "csak azért is" alapon, daccból.

Elég kábának érzem magam, így nem kezdek vitába vele, nem is érdemes. Próbálok mosolyogni, erősen koncentrálok arra, hogy ne hagyjanak most cserben a lábaim. Időnként belefolyok én is a beszélgetésbe, de főként csak helyeselek hébe-hóba és Harryt figyelem. Boldog, felszabadult, nincs semmi gondja most. Még. Amint visszaérünk a hotelbe, azonnal megrohamozzuk a fürdőt felváltva. Mire a szobába érünk, már Harry nyelve sem pörög úgy, meglátszik rajta az egész napos ébrenlét, és aranyos tőle, hogy nem akart magamra hagyni azzal, hogy elmegy pihenni, de most szegénykém majd' összeesik a fáradságtól. Többek közt ezért is fogjuk rövidre az esti készülődést, majd kevéssel hajnali 2 után sikerül ágyba kerülnünk. Karjait automatikusan körém fonja, és szorosan magához ölel, én pedig kényelmesen hozzábújok, így alszunk el.

• Jó reggelt álomszuszék- ezúttal nem tudok többet aludni hat óránál, és már reggel 8-kor kipattan a szemem. Mellettem Harry édesen szuszog, úgy ragaszkodik az ágyhoz és a takaróhoz, mintha az élete függene tőle. Elkezdem simogatni az arcát, hiszen még össze kell pakolnunk, el kell köszönni a srácoktól és időben kéne indulnunk. Majd a repülőn alszunk, ha kell.
• Ne, ne mondd, hogy reggel van- nem hajlandó kinyitni a szemét, épp csak annyira, hogy megbizonyosodjon róla, verőfényes napsütés van, vagy átverem.
• Elmúlt 8 óra- láthatóan nem teszi boldoggá a kijelentésem, és anélkül, hogy bármit is mondana, újra magához húz, és rendre utasít.
• Normális ember legalább 8-10 órát alszik, mielőtt még elfáradna és újra visszafeküdne aludni.
• Hagylak akkor aludni, de nekem muszáj összepakolnom- adok egy puszit a karjára, hátha elenged, végül néhány perces próbálkozásom után sikerrel járok. A lehető leghalkabban öltözök fel, és pakolom össze a holmimat. Nem hagytam szanaszét túl sok mindent, de a biztonság kedvéért mindent átnézek többször is. Időközben hallom, hogy Harry majd elájul az éhségtől, de annyira álmos, hogy erre sem ébred fel. Rendelek reggelit, amíg összepakolok neki is néhány ruhát. Nem tudom hány éjszakát tölt majd Londonban, de azt tervezem, hogy nem engedem egyedül éjszakázni és áthívom hozzánk. Legalább megismeri anyut és Jamiet, és ha van egy kis szerencséje, akkor Valery sem csinál hülyét magából újra.

Tizenegy körül végzek mindennel, megérkezik a késői reggeli és felébred őkegyelme is. Először simán elmegy mellettem, mintha ott sem lennék. Szemem nem rebben, hiszen, mikor megláttam az arcát, tudtam, ez nem élete reggele. Néhány méterrel mögöttem megáll, hümmög, majd megfordul.

• Jó reggelt- én is felé fordulok a bárszéken. Kicsit gyűrött az arca, morcos még a kezdeti álmosságtól és nincs mosolygós kedvében, de tökéletesen fest.
• Azt hittem kápráznak a szemeim és egy angyal van itt- megjelenik hamiskás mosolya, amitől nyomban elolvadok, meg persze a nyálas szövegtől. Nem hinném, hogy mi az a tipikus, csöpögős pár lennénk, de tetszik ez az oldala is Harrynek.
• Azt hittem te nem vagy ez a romantikus fajta- a bárszékről lehuppanva elé állok és a nyakába csimpaszkodok.
• Én is- azonnal letámadja az ajkaimat és én nem bánom.- Sikerült összepakolni vagy kell még segítség?
• Már reggelink is van- büszkélkedek, mire egy újabb ellenállhatatlan mosoly a válasza.

Sokkal jobban vagyok, mint tegnap, ezért nem is idegeskedek, amikor látom, ez volt az utolsó adag gyógyszerem. Pontosan annyit hoztam, amennyire szükségem van általában, az pedig, hogy a következő adagomat otthon vehetem be, megnyugtat: ezek szerint nem kell több.

Reggeli után átnézem még egyszer, utoljára a holmimat.

• Biztos megvan minden, de ha nem, én visszajövök ide, nyugi.
• Jó, jó. Csak a biztonság kedvéért megnéztem.- nem vagyok fáradt, de jól esik lustán heverni a kanapén Harry karjaiban.
• Mire gondolsz?
• Arra, hogy ez lesz az első közös utazásunk- nme kérdés, egyben ez tesz jelenleg boldoggá is.
• Bizony..de remélem nem az utolsó- szavai hallatán kiráz a hideg. Figyelemmel követem a mozdulatait, mintha valamit nem mondana el.
• Baj van?- ezúttal én aggódok érte, ez nagy szó, ha az elmúlt néhány napot figyelembe vesszük.
• Semmi- ismét mosolyog, ami jó jel, de csak jel.
• Harry, komolyan.
• Tényleg semmi- megpuszilja a homlokomat, és felhúz a kanapéról.- Gyere, köszönjünk el a srácoktól, aztán lassan induljunk el.

Harry

Madarat lehetne fogatni velem, ilyen boldognak utoljára nem tudom mikor éreztem magam. Minden tökéletes, már amennyire a helyzetből ki lehet hozni a maximumot. A búcsú után azonnal elindulunk a magángéphez, ahol egy újabb pihentető alvást tudok beiktatni majd. Közel fél nap az út, tehát elviekben kora hajnalban érünk Londonba.

• Arra gondoltam, hogy azt az egy-két napot nálunk is tölthetnéd- sűrű szempilla rebegtetések közepette néz fel rám Lana felszállás után. Megakad minden gondolatom, és visszajátszom az előbb elhangzottakat.- Már ha te is szeretnéd.
• Persze, hogy szeretném- eléggé meglepődtem, azt hittem ezzel még várni akar, de én semmi jónak nem vagyok elrontója. És most nem arra gondolok, hogy de jó, lesz alkalmam rávenni valami olyasmire, amire erősebb pillanataiban nem tudnám. Örülök, hogy megismerhetem az anyukáját és a testvérét, akikről már sokat mesélt, és már találkoztunk is, de még semmit sem tudok róluk.
• Akkor ezt megbeszéltük. Val miatt pedig ne aggódj, majd felhívom a figyelmét a normális viselkedésre.
• Kedvelem azt a lányt. Majdnem olyan, mint te.
• Ezt hogy érted?
• Te vagy a barátnőm, nyilván nem véletlenül- ügyetlenül játszok a hajával. Megint majdnem kimondtam, de az utolsó pillanatban meggondolom magam.

Nem beszélünk többet felszállásig, ami azt eredményezi, hogy szépen lassan elalszom, ezután felváltva ébredünk fel hosszabb-rövidebb időre. Nem is érzékelem az idő múlását, csak azt veszem észre, hogy már nem érzem a végtagjaimat, és kezdem túlaludni magamat. Megpróbálom kinyitni a szemem, és legnagyobb meglepetésemre megpillantom a kijelzőn, hogy hamarosan hazaérünk. Finomat ébreszteni kezdem Lanat, ahogy elnézem, neki is szüksége van néhány percre, hogy összeszedje magát.

• Hogy bírjátok ti ezt folyamatosan?- szegény olyan fáradt, mint én reggel, mikor felébresztett. Alig tudja nyitva tartani a szemét, de kitartóan gyalogol át velem a várón, egészen ki a taxiállomásig.
• Már néha úgy érzem, kezdek hozzászokni. Később azonban kiderül, hogy nagyon nem- beülünk az első üres taxiba, és elindulunk. Lana bediktálja a pontos címet. Habár én is tudom, merre kell menni, nem kockáztatok, mert félő, hogy még most is sikerülne visszaaludnom néhány percre. Hamarosan megállunk a már ismerős családi ház előtt. Kifizetem a taxit, és segítek eljutni Lananak a kapuig, ahol megszenvedünk még a kulcsokkal, de végül sikeresen bejutunk a házba.

Mindenhol síri csend van, ezért a lehető legóvatosabban közlekedünk.

• Hagyd lent a cuccaidat- suttogja Lana. Gyönyörűen fest a hajnali homályban.- majd holnap, ébredés után elintézzük.
• Várj meg- a keze után nyúlok, mielőtt eltűnne a lépcsőn.
• Nem tudok megszökni, ne aggódj. Gyere- szinte egy hang nélkül feljutunk az emeletre, onnan pedig a szobájába.

A hosszú út után mindkettőnknek szüksége van egy forró zuhanyra, ráadásul itt nincs olyan jó idő, mint Melbourne-ben. Az éjszakák már csípősek, a hajnal pedig kellemetlenül hideg kezd lenni.

• Pont ilyen szobát képzeltem hozzád- annyit aludtunk, hogy most egyikünk sem képes lehunyni a szemét.
• Nincs benne semmi különös- szétnéz a régi emlékek közt a falon, és elhagyja a száját egy óriási sóhaj.
• De. Az, hogy a tied.
• A tied meg akkor azért olyan, mert a tied, és ez bárkire igaz.- szomorkás a hangja, de az elmúlt napokban többször észrevettem. Nem akarok rákérdezni a rosszullétekre, mert abból csak vita lenne. Remélem nem gondolja azt, hogy azért, mert nem nyúzom ezzel éjjel-nappal, már nem is érdekel. Igenis érdekel, és félek, hogy valami komoly baja van. Először eszembe jutott mindenféle vitaminhiány, vérszegénység, meg efféle dolgok, de nem vagyok orvos, Lanat pedig nem szeretném felhúzni.

Addig gondolkodok ezen, amíg meg nem hallom egyenletes levegővételeit magam mellől. Lábaink teljesen összegabalyodtak, kezével próbálja átérni a derekamat, fejét pedig a mellkasomon pihenteti. Néhány tincsét hátravonom az ujjaimmal, és addig nézem őt, míg el nem alszunk. Hihetetlen, hogy az együtt töltött időnk legnagyobb részében aludtunk. Folyton csak alszunk, mint akik minden nap lefutják a maratont, de éppen ezért ébredünk olyan frissen késő délelőtt.

• Jó reggelt- vidáman ugrándozik le előttem a lépcsőn, és beesik az anyukája nyakába-megjöttünk.
• Hallottam, jó reggelt- Lana anyukája kedvesen mosolyog ránk, és rögtön elént tesz egy-egy bögrét és kávéval kínál.
• Köszönöm- elfogadom a koffeinbombát, ami tényleg az. Rég ittam ilyen jó kávét, mert ilyen csak Londonban van.
• Én magatokra is hagylak titeket- magához veszi a kulcsait és elköszön- Lana, ma későn érek haza, Jamie pedig csak holnap jön haza. Vigyázzatok magatokra, és lehetőleg ne essen darabokra a ház.
• Értem anyu, oké anyu, persze anyu- gúnyosan mosolyog mellettem Lana.
• Ne szemtelenkedjen kisasszony.
• Sosem anya, szeretlek. Vigyázz magadra- megölelik egymást, majd ténylegesen egyedül maradunk.
• Mindjárt jövök, felveszek valamit-komolyabban kellene vennem az itteni időjárást.

Belépve Lana szobájába, megakad valami furán a szemem. Az íróasztalhoz közelebb lépve kezembe veszek egy listát. Különböző célkitűzések, számomra érthetetlen dolgok. Hirtelen nem tudok mit kezdeni magammal, homályos az egész előttem, nem tudom, mit gondoljak, vagy mit ne. Ezért inkább leviszem magammal és rákérdezek. Ez valami vicc? Vagy egy játék? Nem hiszem, hogy egy régi dolog lenne, Lana szobájában ugyanis nem utal semmi a kisgyerekkorra. Tehát a kis papírkával a kezembe visszaindulok a konyhába, ahonnan a reggeli készítésének a zajai hallatszódnak ki.

• Kérdezhetek valamit?- tényleg nem akarok számon kérően viselkedni, elvégre ez nem az én házam, és joggal lenne dühös, ha a dolgai közt kutakodnék, de mivel nem ez történt, szimpla kérdésként vetem fel a gondolatot, valójában mi is ez.
• Persze- vidáman megfordul, de amint meglátja, mi van a kezemben, halál sápadttá válik és kiejti a kiskanalat a kezéből- Ja ne...
• Mi ja ne? Mi ez?- egyre jobban érdekel ez a dolog.
• Ezt nem szabadott volna megtalálnod. Azaz, nem megtalálnod kellett volna- könnyeivel küszködve fordul el, és céltalan pakolásba kezd.
• Lana, mondd el, mi ez. Miért baj, hogy megtaláltam?
• Harry- fátyolos tekintettel néz rám, mindent otthagy, és kivezet a nappaliba- beszélnünk kell.
• Ez nem hangzik túl jól- most már én is kezdek félni ettől a beszélgetéstől, de továbbra is próbálok bizalmat sugározni felé. Leültet magával szemben, köztünk van a kis dohányzóasztal, erre teszi le a lapot.
• Figyelj, én nem tudom, hogyan illik ebbe belekezdeni. Rengeteg módját kitaláltam már annak, hogyan kéne ezt közölnöm bárkivel is, legfőként veled.- nem bírok várni, hosszasan bámul hol a papírra, hol rám.
• Lana, nyugi. Nekem elmondhatod, bármi is legyen az.- nem azért mondom ezt, mert ez a kötelességem, vagy hasonló, tényleg úgy gondolom, hogy ha már egy pár vagyunk, akkor már a kezdetektől meg kell tudnunk oldani a problémákat.
• Harry, erre egyikünk sem áll készen, remélem ezt megérted. Ha a valódi okot nem is, de ezt muszáj lesz.
• Lana, ne terelj, kérlek.
• Akkor marad a B-terv.- mélyen a szemembe néz, és őszinte sajnálattal, mégis határozottan jelenti ki a dolgokat- Harry, leukémiás vagyok.

A szám hirtelen kiszárad, a fejembe szálló vér zúgásától nem hallok semmit. Percekig meredten nézek magam elé, de látni nem látok már. Furcsa vízióim támadnak, mindenhonnan ez visszahangzik: leukémia. A szédülés mellé társul az émelygés és az adrenalinsokk. Hiába próbálok megszólalni, nem találom a szavakat. Ha ki is tudnám mondani azokat a dolgokat, amik most a fejemben kavarognak, akkor sem lennének tisztán érthetőek és értelmesek.

• Ne haragudj, ki kell mennem egy kicsit a friss levegőre- válaszát meg sem várva felpattanok a helyemről és kábát, ingatag módon indulok el valamerre. A konyha felé indulok, közben meglátom a teraszajtót. Könnyedén meglököm, és kilépek a hűvös októberi levegőre. Hallom, hogy Lana utánam jön.
• Harry, én..nem tudom, mit mondjak.
• Ne mondj semmit,csak..-képtelen vagyok felfogni, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a szemébe tudjak nézni, de nem megy- mióta tudod?
• Úgy hat hete, körülbelül.
• Tehát az első találkozásunkkor már tisztában voltál vele- nyers kijelentésemre leszegi a fejét, és a küszöböt kezdi el bámulni.- Így van?
• Nem akartam, hogy idő előtt megtudd. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy idáig jutunk, ha ezt tudom, már rég elmondtam volna, de nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Ha elmondtam volna, megsajnáltál volna, nekem pedig arra egyáltalán nincs szükségem.
• Mi a gyógymód?
• Nem kértem a drága kezelésekből- eddig nyugodtan beszéltünk, de ezen a ponton elborult az agyam.
• Micsoda? De miért? Ezt nem teheted meg a családoddal Lana.
• Azt hiszem, ezzel elkéstél. Nem engedem, hogy egy, hangsúlyozom, lehetséges megoldás miatt ekkora költségekbe verje magát anya.
• A pénz nem akadály.
• Nem Harry, nem. Nem kell és kész, fogd fel.-egyre intenzívebb az ő hangja is- ha volna más választásom, élnék a lehetőséggel, de ezt nem várhatom el tőlük.
• Ha, volna, ha volna..elég- némán bemegyek a lakásba, felrohanok az emeletre, magamhoz veszem azokat a dolgaimat, amit az éjjeli szekrényen hagytam, majd rögtön visszaindulok a földszintre.
• Elmész?- könnyei utat törnek maguknak, de nem hisztizik.
• Ezt most fel kell dolgoznom- mindezek után nem érzem magam jobban, sőt. Egy utolsó féreg vagyok, amiért a barátnőmet, akit szeretek, magára hagyom, de képtelen vagyok elviselni a gondolatot. - Legjobb lesz, ha átmegyek a saját lakásomba.
• Harry, sajnálom- most már elcsuklik a hangja.
• Szeretlek- nem így terveztem ezt a kis vallomásomat, ez így egyáltalán nem jó. Nem fair, hogy ezt csinálja velem, akármennyire is nem az ő hibája mindez. Homlokon csókolom, végigsimítok hosszú, szőke haján, és kilépek az ajtón. Némán áll, nem tudja, hogyan kéne reagálnia. Kilépek a kapunk, és jobbra fordulok. Nem nézek semerre, csak megyek a lehető legrövidebb úton a lakásom felé. Nem kérek a taxiból, buszra sem szállok, csak megyek.

Lana

Eddig attól féltem, hogy megharagszik rám, ha megtudja, mennyi ideig hazudoztam és elveszítem őt. Most már attól félek, hogy akkora fájdalmat okoztam neki, hogy sosem kapom vissza. Az, hogy kimondta, szeret, még jobban összetörte a szívem. Amióta elment, azóta állok a nappaliban, kezemben az idióta listám, amit nem voltam képes elpakolni, és nincs arra lehetőségem, hogy helyrehozzam. Úgy érzem, most már csak a csoda segíthet.
Minden órában megpróbáltam elérni Harry-t az elmúlt órákban, sikertelenül. Végül csak egy sms-t küldött. "Nem sokára felszáll a gép, sajnálom, hogy nem köszöntem el személyesen. Vigyázz magadra, amíg nem érek vissza. H" Ennyi csupán, de a semmitől több.

•   Szeretlek..annyira szeretlek..-elhaló hangon suttogom magam elé a telefonnak. Remélem hamarosan személyesen neki is el tudom ezt mondani.

12. rész/2 Melbourne 

Sziasztok :) 

Ahogy megígértem itt a 12. rész második fel:) Remélem tetszeni fog. 

Jó olvasást, puszi Tami xx<3

Lana

A főpróba azzal van vége, hogy letesztelik, működnek e a színpadon található „csapóajtók” ahol a srácok a koncert elején feljönnek, majd a végén leugranak. Meglepő lett volna, ha minden simán megy. Az elején, míg a másik négy fiú rúgója, van tudom is én hogy mi az, működött, Harry-nek csak a feje látszódik ki.

-        Mi történt? – kezeit feltartva, nevetve kérdezi. A többiek kíméletlenül röhögnek rajta, és én sem tudom megállni, hogy ne törtjön ki belőlem. – Na, szépen vagyunk, hogy kiröhögsz. – nézz felém Harry, én pedig arcomat eltakarva nevetek.

-        Kedvelem a barátnődet Harry. – kiabál oda Paul.

-        Édes lásd be, hogy ez már csak hab a tortán, annak, amit ti itt műveltetek. És vicces. – kiabálok oda neki én is.

-        Érdekes, hogy ezek a dolgok mindig veled történnek meg Hazz. – mondja Zayn.

-        Semmi érdekes nincsen ezen. Szálljatok le rólam, és inkább csinálja meg valaki ezt az ízét.

A srácok még kétszer megcsináltál a fel leugrálást, és mikor jónak nyilvánították, a főpróba hivatalosan is véget ért. Oda adták a mikrofonokat az egyik dolgozónak, majd ugyan az az ember leszerelte róluk a fülhallgatót, meg az a valamit, amit a nadrágjukhoz erősítenek. Nem tudom, ezeknek a szakszerű megnevezését. Harry lejön a színpadról míg a többi srác elindul hátra. A székek között elég nagy hely van, így gond nélkül oda tud hozzám jönni, és leül mellém. A kezét átlendíti a vállamon és egy apró puszit nyom az arcomra.

-        Na, jól van fiatalok én, itt hagylak benneteket, de Harry úgy tíz perc múlva létszíves, te is gyere hátra az öltözőbe. – Paul feláll és elindul arra amerre a másik négy srác is ment.

-        Na, hogy tetszett a főpróba? – Harry felém fordul fejével, és a megkeresi a másik kezem, majd összefűzi ujjainkat.

-        Egyszer még valamelyikkőtök maradandó károsodást fog szenvedni, de imádtam, és ez még csak a próba volt. Mit fogtok ti csinálni a koncerten? – mosolygok rá.

-        Nagyjából ezeket, csak más helyzetekben, és nem ebben a sorrendben.

-        Én örülök neki, hogy ilyenek vagytok. – szégyenlősen lehajtom a fejem, és az újperceit kezdem el simogatni.

-        Miért? – Harry felemeli összekulcsolt kezeinket és apró, érzéki puszikat hagy, az ujjaimon.

-        Mert a sok viccelődésből látszik, ti tényleg azért csináljátok mindezt, mert élvezitek. És, ezekből az apró csínytevésekből lehet rájönni arra, valóban szeretitek egymást, és ezt nagyon becsülöm bennetek. 

-        Ahhoz képest, ha elesek, mind azt öten fölöttem állva röhögnek rajtam. – mosolyog Harry.

-        Tudod azt szokták mondani, a barát felsegít, a legjobb barát pedig csak az után segít felállni miután jól kiröhögte magát. A ti esetetekben ez pontosan így van. Elesel, kinevetnek, de utána valamelyikük oda megy és kezet nyújt neked. Vagy például megvédenek attól, hogy törölközővel a fejeden, a kilövellő tűzbe sétálj. – mosolyogva húzom fel szemöldökömet.

-        Erről is tudsz?

-        Persze, hogy tudok kicsim. Nem egy rajongó videózta le akkor és tette fel az internetre. – nevetek. – Nagyon tisztelem bennetek, hogy így vigyáztok egymásra, és hogy úgy szeretitek egymást, mint a testvérek. – Harry-vel csak nézünk egymásra. Apró mosoly jelenik meg az arcán, és közeledni kezd felém. A szája óvatosan ér az enyémhez. Ajkai elnyílnak, így kér engedélyt, én pedig örömmel fogadom nyelvét, és kezdek bele az érzéki lassú táncba. Szabad kezemet felvezetem a tarkójára, és elkezdek játszani a puha fürtökkel. Elválnak ajkaink, és Harry egy kósza tincset a fülem mögé tűr, és csak néz rám. Zavarba hoz, hisz nem tudom, mi járhat a fejébe, miért néz rám így.

-        Mi az? – kérdezem, miközben a kezem még mindig a tarkóján pihen és óvatosan simogatom a bőrét.

-        Semmi. – mosolyog, rám miközben válaszol.

-        Na, mondd el. – hasát megbökve kérlelem. Harry épp szólásra nyitja a száját, mikor Paul jelenik meg mögötte.

-        Harry jönnöd kéne öltözni.

-        Azonnal megyek. – Harry szeretet teljesen mosolyog turné menedzserére. Paul kacsint egyet, és hátat fordít, és visszaindul, gondolom az öltözőkhöz. Harry figyelmét újra nekem szenteli. Én viszont felállok, és a kezemet nyújtom felé.

-        Gyere, menjünk. – Harry a térdére támaszkodva áll fel, majd kezeit az enyémmel egybe fűzi, és elindulunk hátra.

-        Tényleg annyira tetszett a próba? – kezét átveti vállamon.

-        Nagyon jó volt. Ha a próba ilyen király volt, már nem tudom, hogy a koncerttől mit várjak. – apró puszit nyomok az arcára, amikor az öltözőjéhez érünk. A többiek felváltva mászkálnak át egymáshoz, vagy épp amikor ez túl megerőltető nekik egyszerűen csak át ordítanak a másikhoz.

-        Bejössz? – Harry szemöldök húzogatva néz rám.

-        Nem Harry, nem megyek be. El kell mennem a mosdóba, szóval öltözz nyugodtan. Én pedig megkeresem az őrző védőtöket, aki nélkül már számos törött csontotok lenne, és útba igazítást kérek.

-        Kicsim, ez nem igaz, tudunk magunkra vigyázni. – karba teszi kezeit, mint egy duzzogó kis gyerek, én pedig szívem szerint azonnal a nyaka köré fonnám a karom, és magunk mögött zárnám be az ajtót. De, nem teszem, e helyett csak két kezem közé fogom arcát, és lágyan megcsókolom.

-        Hát persze édes. – mosolygok rá. Látja rajtam az apró cinizmust, de ahogy én látom, tetszik neki.

-        Ezért még kapsz. – magához húz, és közel hajol a fülemhez, halkan suttog. – Hosszú még az este. – felhúzott szemöldökkel nézek, rám majd megcsóválom a fejem, és benoszogatom az öltözőjébe.

-        Befelé. – Harry rám kacsint, én meg elindulok, hogy megkeressem Pault-t. Amikor meg találom, a többi munkatársával beszélget. Ahogy meglát, mosolyra húzza a száját.

-        Hé, kislány minden rendben?

-        Igen persze, csak szükségem lenne a mellékhelységre. – zavartan mosolygok rá. Paul elmondja, hogy merre kell menni, én pedig megtapsolom magam, ha megtalálom, és öröm táncot járok majd, ha vissza is tudok jönni.

Elmegyek jobbra, majd balra, majd megint balra, és utána egyenesen. Szinte szédülök már az ide-oda forgástól, de végül megtalálom. Bemegyek, és mint egy paranoiás megbizonyosodok róla, hogy nincs ide bent senki. A mosdó teljesen üres, így megnyugszom. A tükör elé állok és bele nézek, és ahogy meglátom, magam kicsit meglepődök. Igaz, hogy túlzás lenne azt mondanom, hogy sok idő telt el azóta, hogy megtudtam beteg vagyok, de az elmúlt időkben már láttam jeleit. Sokszor a fal, fehér színével megegyező volt az arcom, a szemem alatt karikák, a kialvatlanságtól. De, most ezek mintha egyik pillanatról a másikra eltűntek volna. A szemem csillog, az arcomon természetes pirosság található, és nem kétségbe ejtően fehér, hanem olyan alap bőr színe van. Most így hogy magamat nézem, a tükörbe rá jövök, hogy az elmúlt két napban semmilyen rosszullétem nem volt. Szemezek magammal, és megállapítom, boldog vagyok.  Talán tényleg igaz, hogy a szerelem mindenre képes. Nem érzem korainak, hogy azt mondom, szeretem Harry-t, hisz mindig is szerettem, mint embert. Na, jó ez így ebben a formában nem igaz, hogy csak szerettem. Ciki vagy nem, de én mindig is valahol mélyen szerelmes voltam Harry-be. Vagyis inkább abba a képbe, amit elképzeltem róla, a személyiségéről alkotott képbe. És nem csalódtam. Bele mosolygok tükörképembe, picit megrázom a fejem, és kiveszem a táskámból a gyógyszereket. Beveszem a szükséges adagot, és víz segítségével lenyelem. Visszarakom a dobozokat a táskám mélyére, és kimegyek az ajtón, és elindulok. Az elágazáshoz érve megtorpanok, és nem megyek tovább. Teljesen elfelejtettem melyik irányból jöttem. Bal jobb? Azt hiszem jobb. Elindulok, azonban semmi sem ismerős erre felé, elfordulok balra, tovább megyek. Vagy már 5 perce bolyongók és rá jövök, rossz irányba fordultam, azonban annyit forgolódtam, hogy inkább megállok, és nem mozdulok.

-        Basszus. – szitkozódok, miközben kiveszem a farzsebemből a telefonomat, és megkeresem Harry számát. A második csörgést követően felveszi.

-        Aggódnom kellene, hogy egy épületben vagyunk, és te mégis felhívsz? – hallom Harry hangján, hogy jól mulat.

-        Eltévedtem. – mondom halkan.

-        Eltévedtél? Kicsim ezt mégis, hogy csináltad? – aggodalom tölti el hangját.

-        Minden jel arra mutat, hogy bal helyett jobbra fordultam, és jelen pillanatban már nem tudom, hol vagyok.

-        Maradj ott ahol vagy, érted küldöm Paul-t. – Harry köszönés nélkül rakja le a telefont, én pedig nagyon butának érzem magam. A falnak dőlve várom, hogy Paul megtaláljon. 3-4 perc telik el mikor meghallom Paul hangját, ahogy a nevemen szólít, majd meglátom, ahogy balról befordul.

-        Jaj, te lány, hát a szívbajt hozod itt mindenkire.

-        Ne haragudj, de teljesen elfelejtettem merről jöttem.

-        Ugyan, semmi baj. Na, gyere, menjünk vissza még mielőtt Harry a dalukhoz híven, szívrohamot kap. – Hatalmas nevetés hagyja el a számat, és elindulok Paul után.

A fejemet fogom, miközben Paullal visszafelé megyünk, mert az útvonal olyan könnyű, mint az 1x1 és e pillanatban, egy tudatlan csitrinek érzem magam, az arcom pedig paradicsom piros lesz, mikor meglátom Harry-t. Kínomban nem tudok mit csinálni, ahogy látom, milyen aggodalmasan néz rám a zöld szempár, csak hülyén vigyorgok. Harry látja rajtam, végül ő is száj harapdálva fogja vissza a nevetést.

-        Ne mondj semmit. – mutatok rá nevetve.

-        Nem szándékoztam. – teszi fel két kezét, majd ölelésébe von. – Meg haragszol, ha azt mondom, valamiért nem vagyok meglepődve, hogy ez veled történt meg?

-        Nem haragszom meg, mert én sem lepődtem meg. Jobb, ha hozzá szoksz édes. – államat meg támasztom mellkasán és úgy nézek rá.

-        Szívesen hozzá szokom. – kapok egy apró puszit a szám szélére.

-        Mellesleg, nagyon lazára vetted a stílust. – kibontakozok öleléséből, és végig nézek rajta. Egy sima fekete póló, és a szokásos fekete nadrág van rajta, amin már számtalan lyuk van. – Harry, kicsim megvárod, míg egyszer csak szétfoszlik ez a nadrág?

-        Most miért? Szeretem ezt a nadrágot.

-        Tudom, és jól is áll. Ne aggódj. – megpaskolom a fenekét ő pedig hitetlenkedve néz rám.

-        Neked elhiszem. – szeretetteljesen néz rám, én pedig elpirulok.

-        Hogy érzi magát a gerlepár? – hallom a hátam mögül Louis hangját. Meg fordulok, közben Harry hátulról átölel, a hasamra helyezi két kezét, én pedig az én kezeimet ráhelyezem az övére. Louis után a többiek is előbukkannak az ötözőjükből, és meg kell hagyni jól, néznek ki. Egyszerűen, de jól. Louis egy fehér, piros hosszú ujjú Vans pólót vett fel, és fekete farmert. Liam egy sötét famert húzott magára, hozzá egy sima fehér trikót és egy fekete Fullcap sapkát. Zayn egy fekete Batman logós pólót, és fekete nadrágot visel. Niall is egy fekete farmert vett fel, hozzá fehér, mintás trikót.

-        Srácok, nagyon jól néztek ki.

-        Köszönjük szépen. – Liam aranyosan rám mosolyog. 

A srácok és én még beszélgetünk egy kicsit közben, Harry egy lépést sem tágít a hátam mögül, hatalmas keze még mindig a hasamon pihen, és úgy ölel magához, és az én kezem még mindig az övével van összefűzve. Most, ahogy így itt állunk egyfajta bizalmat kelt bennem, hogy nem szégyell a többiek előtt, és ez jó érzés. Most így, ahogy itt állok a srácokkal, és nevetek velük együtt, érzem, hogy valóban megkedveltek, már csak Louis folytonos piszkálódásából érzem, hisz ugyan ezt csinálja a többiekkel is.

Paul jelenik meg mellettünk, és értesíti a srácokat, hogy a helyükre kéne menniük. Harry-vel kézen fogva indulunk el, a színpad mögé. Oda érve az egyik itt dolgozó felszereli rájuk az egyedi fülhallgatókat. Én, mint egy buzgó kis gyerek sorra nézem meg a srácok fülében lévő dolgot, és nagyon tetszik. Harry-nek csak egy HS felírat, van rajta, Niall-nek pedig hazájához híven ír zászló mintásra csinálták, meg amin neki is szerepel a monogramja. Zayn-nek egy ZAP, és egy POW feliratút csináltak akár csak a tetkója, Liam-én kedvenc filmjének logója díszeleg, a Batman. Louis pedig nem hazudtolta meg önmagát az övére a gördeszkázó pálcika embert rakták rá. A srácok kacagnak rajtam, amiért ilyen lelkesen tetszenek ezek az apró dolgok.

 Paul megjelenik a függöny mögül, és megkérdezi a srácokat készen állnak e, mert nem sokára kezdenek. A srácok, mint akikbe villámcsapott feltöltődnek, és felállnak a csapat kiáltáshoz, én pedig egy kicsit háttérbe vonulok. Körbe állnak a kezüket egymásra teszik, majd egymásra néznek, és egyszerre szólalnak meg.

-        3, 2, 1 We push! (szerkesztőit megj.: Nyomjuk! ). – kiabálják, majd a kezükkel úgy tesznek, mintha lenyomnának valamit, majd az égbe emelik, nekem pedig a sírás fojtogatja a torkomat, hogy mind ezt láthatom.  Megveregetik egymás vállát, utána Harry oda jön hozzám, és egy apró csókot kapok tőle.

-        Élvezd a koncertet kicsim. – simogatja meg az arcom.

-        Ne félj, a többi rajongóval együtt fogok ugrálni. – bököm meg az orrát.

-        Fiúk 5 perc. – Újra Paul jelenik meg.

-        Menj édes. – gyors puszit nyomok az arcára.

-        Gyere Lana, elkísérlek a helyedre. – Rákacsintok, Harry-re ő pedig rám mosolyog.

Közvetlen a színpad bal oldalához vezet engem Paul, ahol a fiúkhoz nagyon közel álló dolgozok, tartózkodnak, mint például Lou, a fodrászuk akit, volt szerencsém futólag megismerni. Mellé állok, ő rám mosolyog, és a kisfilmnek pont a végét kapom el. Megkezdődik a visszaszámlálás, és elsötétül minden. Mivel ilyen közel vagyok, a színpadhoz látom, hogy a srácok felállnak a helyükre. Harry és Zayn az emelvényen jelenik meg, Louis lent a színpad bal oldalán, Liam középen, Niall pedig a jobb oldalon.  Az intro még tart pár másodpercig, majd felgyúlnak a fények, és megszólal az Up All Night című dal, és Liam csodálatos hangja. A rajongók teljesen felpörögnek, és torkuk szakattából énekelnek a srácokkal, és nem félek én is követni a példájukat. Mindenegyes szót velük énekelek. Fények villognak mindenhol, és a füst gépek is életre kelnek, és csak remélni tudom, hogy Harry nem sétál bele az egyikbe. A háttérben a hatalmas kivetítőkön a srácokról különböző montázsok, különböző effektekkel megbolondítva jelennek meg, keresztezve rengeteg Melbourne felirattal. Heart Attack, Loved You First, One Thing, More Than This így követik egymást a dalok. More Than This közben Harry folyamatosan engem figyel, nekem pedig pír szökik az arcomra, és biztos vagyok benne, ezzel felkeltette pár, egy jó pár rajongó figyelmét. Viszont nem érdekel, mert nem egyszer mélyen a szemembe néz, ahogy énekel, nekem pedig úgy zakatol a szívem, hogy úgy érzem, mindjárt kiszakad a helyéről, és a koncert végén meg kell keresni.  A számot egy kisebb szünet követi, én pedig érzem, hogy azok a rajongók, akik közel vannak a színpadhoz, kíváncsi tekintettel méregetnek, és nem egy ilyen szempárral összeakad a tekintetem, és látom bennük, hogy valamit sejtenek. De kell nekem ezzel foglalkoznom? Nem! Jelen pillanatban hidegen hagynak a kérdő, és szikrázó szemek, lesz ennél még rosszabb is.

Pár perc múlva a C’mon C’mon című szám intro változata csendül fel, beindulnak a füstgépek, és a srácok a színpad alól jönnek fel a liftszerű szerkezettel és a dal ritmusa és a srácok buzdítása végett az aréna újra életre kell én pedig hangosan énekelem a dalt. Bele élve magukat rohangálnak fel alá, Harry feltűnően sokat futkározik, a színpad azon oldalára ahol én tartózkodom, és ez nekem nagyon tetszik. Dal végére a srácok felállnak az emelvényre, ami a Change My Mind felcsődülését követően lassan elkezd emelkedni. Egyre feljebb és feljebb emelkednek, nekem pedig a torkomban dobog a szívem, ahogy ott fent látom őket. Tudom, hogy nem lesz baj, de mégis csak a szerelmem himbálózik a levegőben a többiekkel együtt. Folyamatosan integetnek a rajongóknak, és a szemükkel pásztázzák őket, hogy minél több könnybe lábat szembe tudjanak bele nézni, és a rajongókra mosolyogni. Végül az aréna közepén felépített színpadra érkeznek meg.

Bele kezdenek az One Way Or Another című feldolgozott dalukba. A színpad különböző fényekben úszik, és a füst, ami a színpad négy sarkából árad, kék és zöld színűre van megvilágítva. Hirtelen a dal átvált a Teenage kicks-re, és a színpad szinten különböző fényáradatban úszik. A két dalt követően a Twitter kérdések következik, én pedig fogom a hasam a nevetéstől, a sok vicces feladat miatt. Meg kell hagyni, hogy a rajongók nagyon kreatívak, és leleményesek, de a srácok kérdés, és habozás nélkül csinálják meg a hitetlenebbnél hihetetlenebb feladatokat. A rajongók is rengeteget nevetnek, és elvezik, a srácok bohóckodását.

Mikor az utolsó vicces kérést teljesítik, szépen lassan visszaállnak a mozgó emelvényre, és elindul a Last First Kiss, majd a Moments, közben folyton integetnek, és Harry nem egyszer megfordul és megkeresi tekintetemet, én pedig csak hatalmasra nyílt szemekkel figyelem, és mosolygok, és a dal miatt könny gyűlik a szemembe. Miután újra biztos talajon állnak a Back For you következik, és az előbbi lassú hangulat eltűnik, és rajongók újra felveszik a pörgős stílust. A dal végén a srácok a színpadi liftre állnak, és eltűnnek, és egy újabb szünet következik, azonban én nem mozdulok, és Harry sem jön ki a színpadhoz.

A szünetet követően a Summer Love kellemes dallama csendül fel. A srácok a színpad baloldalára ülnek, Niall kezében gitár, ezzel megadva a dal alaphangulatát. A rajongók most a kezükben tartott világító rudakat a magasba emelik, és gyönyörű az egész. Én pedig becsukott szemmel élvezem a srácok csodálatos hangját. Az Over Again követő az előző dalt, és most a srácok a színpad szélére ülnek le, és Harry közvetlen a baloldalra ül, le nekem pedig mosoly kúszik arcomra. Az Over Again-t egy újabb lassú dal következik a Little Things. A közönség egy emberként énekelnek a srácokkal, végül a dal utolsó sorait ők fejezik be.

Teenage Dirtybag, Rock me, She’s Not Afraid, Kiss You, Live While Were Youg. Így jönnek egymás után a dalok. A srácok folyamatosan éneklésre buzdítják a rajongóikat, bár ez e nélkül is megy, hiszen mindenki kiabálva énekel. Rengeteget futkároznak, és piszkálják egymást. Ahányszor valamelyik fiú a baloldalra jön óvatosan oda int nekem, vagy rám kacsint, én pedig gyermeteg boldogságot érzek. Remekül érzem magam, talán eddig ez életem egyik legjobb estéje. Az utolsó dal következik a What Makes You Beautiful, és a közönség az eddiginél és jobban megörül. A dal közben a füstgépek folyamatosan működnek, hatalmas labdák kerülnek elő, és színes konfettiket lövellnek ránk, és a dal utolsó mondata után a srácok megköszönnek mindent, és egymást átkarolva hajolnak meg, és utána bemutatják a banda többi tagját, a zenészeket.

 Mérhetetlen boldogságot érzek, és levakarhatatlan vigyorral tapsolok, és sikítok.  Látni azt az öt srácot, akik eddig a példaképeim voltak, és akiknek rengeteg mindent köszönhetek, leírhatatlan érzés. A banda még tovább zenél egy kicsit míg a srácok szépen hülyülve leugranak a színpadi lift helyére.

-        Lana! Gyre velem. – Lou mosolyogva fordul felém, és biccent a fejével, hogy kövessem. Örülök neki, hogy mindig van velem valaki, mert biztos, hogy ebben a felfordulásban, újra elvesznék. – Remélem, azt tudod, hogy nagyon szép hangod van. – szólal meg Lou mikor mellé érek.

-        Hogy nekem? – nézek rá értetlenül. – Ugyan már. – legyintek egyet. – Ez inkább elviselhető, mint remek.

-        Elviselhető? Úgy énekelted ki a magas hangokat, mint egy profi énekes. Hallottalak. Harry tudja? – mosolyog rám kedvesen.

-        Nem adódott még olyan helyzet, hogy hallja a nem remek hangomat, és nem is tervezem, hogy megmutatom neki. – Hitetlenkedve rázza meg a fejét, én pedig csak mosolygok.

Az ide-oda rohangáló embereket kerülgetve, megyünk a fiúkhoz, akik jelen pillanatban egy öltözőbe tömörültek, és még mindig a koncert felpörgött hangulatának hatása alatt vannak. Piszkálják, ugratják egymást, verekednek, én pedig mosolyogva figyelem ezt az öt bolondod, és még mindig azon gondolkozom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy én itt és most velük lehetek. Velük és Harry-vel.

Harry

A srácokkal túlpörögve szabadulunk be az egyik öltözőbe, és a színpadról ide is magunkkal hozzuk a poénkodást. Niall azonnal rá veti magát, az ide készített ételekre, én pedig próbálok lenyelni egy korty vizet, ha Louis hagyná. Levágom magam a kanapéra, és nézem, ahogy a négy legjobb barátom nyúzza egymást. A koncert fergeteges volt, és meglepő módon semmi kínos dolog nem történt velem, ami nagy szó. Általában én vagyok az első, aki közelebbről megismerkedik a színpaddal. De most a szerencsétlenség nem tartott velem, talán ez Lana-nak köszönhető, és az ő pozitív kisugárzásának. A koncert alatt többször megkerestem a tekintetét, és a jutalmam egy csodaszép mosoly volt, vagy mikor épp nem vette észre, hogy őt figyelem, kétségtelenül élvezte a koncertet. Viszont, azt sem kerülte el a figyelmemet, hogy pár rajongó, akik közvetlenül rá láttak arra a helyre ahol Lana állt, szikrázó, vagy épp kíváncsi szemekkel nézték, hogy vajon ki is lehet ő. A lassú számoknál nem egyszer láttam, hogy Lana szeme könnyes, és olyankor egy perce aggodalom ült szívemre, de utána szintén kaptam egy biztató mosolyt, tudtomra adva, ő is akárcsak a többi rajongó miattunk sír. A sok gondolkodás közepette eszembe jut, hogy ő most nincs itt velünk, és épp amikor állnék föl, hogy megkeresse, Lou oldalán jelenik meg, és mosolyogva néz körbe. Felállok, és oda sétálok hozzá, és két kezemet a derekára vezetem és összekulcsolom őket pont középen. Ahogyan az elmúlt napokban szokásává vált, most is apró kezeit a csípőmre teszi, és két hüvelyk úját a V vonalba helyezi. Esküszöm mintha azok a pici hüvelyk újjak pont erre lettek volna méretezve, pont oda illik. Apró csókot adok tökéletesen metszett szájára, és tovább is ott tartanám a sajátomat, ha valaki nem dobva fejbe egy marék akármivel. Mosolyogva húzódik el tőlem, én pedig kérdés nélkül nézek hátra egyenesen Louis-ra.

-        Nem bírtad volna ki igaz? – nem haragszom rá, inkább vigyorogva beszélek hozzá.

-        Úgy ismersz? – húzogatja a szemöldökét.

-        Nem Louis, nem. – visszafordulok a barátnőmhöz, aki jót kuncog rajtunk. – Hogy tetszett a koncert?

-        Szerintem nagyon élvezte. – Lana helyett Lou válaszol, olyan vigyorral az arcán, ami csak akkor jelenik meg ha tud valamiről. Kicsit elnézve a vállam fölött Lana a fejét rázza Lou-nak. Látja, hogy észrevettem, így inkább csak próbálja elterelni a dolgot, egy csodás fogas mosollyal.

-        Miért ráztad ez előbb a fejed?

-        Ennek a lánynak csodálatos hangja van. – ránézek Lou-ra aki még mindig bőszen vigyorog.

-        Csak ugyan? – szólal meg a hátam mögül Liam, és látom, hogy a többiek is érdeklődve figyelnek. Lanára tapad minden szempár, és ettől pír kúszik az arcára.

-        Ne már! Ne nézzetek ennyire. – szégyenlősen rejti el arcát a mellkasomba, nekem pedig mosolyognom kell.

-        Hé, igazat mondd Lou? – szólók neki, ő pedig lassan felemeli szégyenlősen a fejét.

-        Ő azt mondja, hogy jó, én pedig nem értek vele egyet. Elviselhető. Ebbe a kategóriába tartozok.

-        Hallanunk kell téged egyszer. – Niall teli szájjal szólal meg, és a többiek egyetértően bólogatnak.

-        Biztos, hogy nem! – Lana bőszen tiltakozik, én pedig látom, hogy komolyan gondolja.

-        Srácok, majd egyszer, ha ő is úgy akarja. – Liam leállítja helyettem a srácokat, és hálásan nézek rá. Megvárom, míg a többiek elfoglalják magukat valamivel, és mikor megbizonyosodok róla, hogy nem velünk foglalkoznak, közel hajolok Lana-hoz, hogy csak ő hallja, amit mondok.

-        A szerencse kabalám vagy. – súgom a fülébe, majd apró puszit nyomok a füle tövére. Elhúzódik és érdeklődve néz rám.

-        Miért? 

-        Semmi kínos dolog nem történt velem, pedig ez már a sokadik koncert, és eddig mindig történt velem valami. De most hogy te itt vagy, nem estem el, nem találtak el semmivel, és nem akartam a tűzbe sétálni. Te vagy a szerencsém. - nem igazán tud mit mondani, így csak hosszasan néz a szemembe, miközben az ajkát rágja, nekem pedig a tekintet a szemem és a rágcsáló ajakak között cikázik, és valamiért ettől az apró mozdulattól megindul bennem valami, aminek nem kéne, így próbálom elterelni a témát. – Ígérj meg nekem valamit. – Ismét közel hajolok a füléhez.

-        Mit?

-        Hogy mindig a szerencse kabalám maradsz, és itt leszel, velem azokon a koncerteken ahova el tudsz jönni. – ismét elhúzódik, és az arcomat figyeli, majd közel hajol a fülemhez.

-        Megígérem. – a lehető leghalkabban mondja, és lehelete jól esően csiklandozza a fülem, és az érzéstől kiráz a hideg. Gyengéden megpuszilja az arcom, de én többet akarok, így újra megkeresem ajkait.

-        Menjetek szobára. – Louis nem bír magával, de jelen pillanatban nem foglalkozok vele.

-        Mi lenne, ha a lehető leghamarabb felöltöznék és, visszamennénk a hotelba?

-        Az jó lenne. – újra egy apró puszi adok a szájára, ő pedig kimegy az öltözőből. 

Úgy fél óra múlva már mindannyian az autóba ülünk és a mai koncertről beszélgetünk. Kezem Lana vállán pihen, ő pedig az oldalamhoz simulva hallgatja, hogy ki mit látott a közönségbe. A srácok őt is kérgezgetik arról, neki mi tetszett a legjobban, de Lana nem mondd konkrét dolgot, csak annyit, hogy szinte minden, és többször meg köszöni, hogy itt lehetett. Lana nagyon jól megtalálja a hangot a srácokkal, és minél több időt töltenek együtt, Lana annál jobban oldódik fel, és kiderül, szinte semmiben sem különbözik Louis-tól. Rengeteget poénkodnak, húzzák egymás agyát, mi pedig a többiekkel már nem kapunk levegőt. Egy újabb oldala Lana-nak amit megismerhettem. Mindig is szerettem, ha egy lányképes volt arra, hogy megvetessen egy fiút. Ezt én mindig is különlegesnek tartottam, nem csoda, hogy Lana-ban ez is meg. Ő egy különleges lány számomra. Megfeledkezve magamról, a többiekről és helyről, megakad rajta a tekintetem és csak nézem. Nézem gyönyörű mosolyát, ahogy önfeledten nevet a többiekkel, nézem, milyen felszabadult. Megérezhette, hogy valaki figyeli, mert felém kapja fejét, és érdeklődően néz rám, én pedig csak mosolygok, és adok egy apró puszit a homlokára, majd elfordítom a fejem, a magából hülyét csináló Louis felé.

Paul Lana végett elintézte, hogy a hotel gazdasági bejáratát igénybe vegyük, így egyelőre Lana-t még nem tesszük ki a fotósok, és a rajongók kereszttüzének. A hotel előtt várakozók közül, van néhány szemfüles rajongó, és fotós, akik észreveszik a sötét autót, és elkezdenek rohanni, de mire a kocsihoz érnek Lana már bent vár, a hotelban, én pedig nyugodt szívvel tudok képet csinálni, és autogramot osztani. Szó sincsen arról, hogy szégyellném őt, vagy el akarom titkolni, csak Lana kérését teljesítenem. Elmondása szerint még nincs felkészülve a hatalmas tömegre, én pedig ezt megértem. Az első időkben én sem tudtam mit kezdeni a helyzettel, de idővel megtanultam, és remélem lesz idő arra, hogy ezt ő is megszokja. Remélem.

Mikor úgy látom minden itt tartózkodóval csináltam képet, és aláírtam mindent, amit elém tartottak, és a fotósok is elégszer kattintottak a gépükkel, elindulok befelé. Bent meg találom Lana-t ő pedig tudni szeretné, minden rendben van e. Hatalmas mosollyal az arcomon bólintok, és a srácokkal a hátunk mögött, megyünk a recepcióhoz, hogy átvegyünk a szobakulcsot. Mindenki megkapja a már kupiban álló szobájának kulcsát, és így együtt hatan a lifttel felmegyünk arra az emeletre, ahol a szobák találhatóak. Felérve, elköszönünk egymástól, és mindenki elindul a saját szobájának irányába. Én próbáltam a lehető legkisebb rumlit csapni, és szerintem jó munkát végeztem, mert belépve a szobába Lana nem szörnyed el a látványtól. Na, igen, a fiúknál és a lányoknál mást jelent „a legkisebb rumli fogalma” és én is kisebb rendetlenségre emlékeztem. A bőröndömből a ruhák szanaszét vannak, a kanapéra a reggel használt törölközőm csak oda van dobva, a dvd-ék is szanaszét hevernek az asztalon. Így jár az, aki nem kéri a szobatakarítást. Lana mosolyogva néz szét, miközben leveszi cipőjét, kabátját a fogasra helyezi, és bőröndjét elhelyezi az enyém mellet.

-        Mentségemre legyen szólva, biztos voltam benne, hogy nem ekkora a felfordulás. Ne haragudj. – bűnbánóan nézek rá, de ő inkább elneveti, magát mintsem véleményt mondjon.

-        Hazz, van egy bátyám, akinek nem erőssége a takarítás, láttam már ennél nagyobb rendetlenséget. Nem zavar, ne aggódj. – elfordul tőlem, és kinyitja az erkély ajtót, majd óvatosan kilép, és csak az után lép teljesen a korláthoz miután biztos benne, hogy nem látja senki. Nem habozok, leveszem a cipőm, és én is kimegyek. Mikor kiérek Lana pont akkor vesz egy hatalmas levegőt, és engedi ki, én pedig hátulról szorosan magamhoz ölelem. Kezemet a kedvenc helyemre a hasára helyezem, ő pedig megkeresi és összefűzi sajátjával. Mellkasom szorosan találkozik hátával, Lana pedig picit megdönti fejét, így pont az állam alatt van a feje. Óvatosan magamba szívom hajának kellemes illatát, és egy apró puszit adok a fejére, majd a homlokára.

-        Ez csodálatos. – Elég magasan vagyunk ahhoz, hogy úgy érezzük, mintha a lábunk alatt lenne az egész város, ami most az esti fényáradatban úszik, és tényleg csodálatos.

-        Valóban. – Államat nyakhajlatába helyezem, közben pedig újait simogatom.

-        Köszönöm. – Lana fejét az enyémnek dönti, azonban én nem értem mit kösz meg, így felemelem a fejemet és rá nézek.

-        Mit kicsim?

-        Mindent. Az egész mai napot, azt hogy most itt állhatok veled ezen a csodálatos estén. – meghatnak a szavai, és érzelmek vihara dúl bennem. Szívem szerint most csak annyit válaszolnék, hogy Szeretlek, de nem teszem. Lehet, hogy ő még ezt korainak érezné. De az igazág az, én nem érzem annak. Van Lana-ban valami, ami nagyon hamar megfogott, és az elmúlt két napban a hiánya miatt olyat éreztem, amit eddig még soha. Szeretem őt, biztos vagyok benne, de még korai lenne kimondani.

-        Ne köszönj semmit! Inkább én köszönöm, hogy most itt vagy velem. – apró puszit adok arcára, ő viszont kibontakozik ölelésemből, felém fordul, és megcsókol. Nem habozok vissza csókolni. Nyelvem engedélyt kér tőle, és örömmel veszem, hogy megkaptam. Lassan becézgetjük egymást, közben Lana keze felvándorol a taromra, és lágyan simogatja a bőrömet, és a hajamat. Szeretem, mikor ezt csinálja. Szeretek vele csókolózni. Közelebb húzom magamhoz, és a csók egyre mélyebb lesz, és a ritmusa is felgyorsul.  Érzem, ha most nem állok meg, akkor nem lesz vissza út, így akármennyire is nem szeretném, lelassítom a csókunk ritmusát, majd egy apró szájra puszi után elhúzódok tőle, és nézem kipirult arcát.

-        Mi lenne, ha rendelnénk valamit. Nem igazán láttalak az elmúlt órákban enni vagy inni.

-        Rendben. Már úgy is éhes vagyok. – mosolyog rám.

-        Miért nem szóltál hamarabb? – nézek ré rosszallóan.

-        Jelen pillanatban nem azzal voltam elfoglalva. – ez a lány mindig tudja, mit kell mondani. Nem szólók csak mosolyogva csóválom fejem, megfogom a kezét, és magam utána húzom.

Lana és én kiválasztottuk a vacsorát, és miután leadom a rendelést, körülbelül húsz perc múlva kopognak az ajtón. Kinyitom, és az itt dolgozó sráctól át veszem az ételeket, és adok neki némi borravalót. Szatyrokkal a kezemben sétálok vissza a pulthoz, majd kiszedem belőle a fehér, átmelegedett dobozokat. Közben Lana tányért, és evőeszközt tesz az asztalra. Én keresek az ételek kiszedésére alkalmas eszközt. Lana folyamatosan át akarja tőlem venni mondván, hogy majd ő megcsinálja, viszont én nevetve a helyére parancsolom, ő pedig inkább nem tiltakozik, és hagyja, hogy kiszolgáljam.

Beszélgetve, nevetve fogyasztjuk el a vacsorát. Lana-nak néha vannak olyan beszólásai, hogy sokszor az összerágott étel újra majdnem a tányéromon köt ki. Beszélgetünk a családról, a srácokról, és arról, hogy tetszett neki a koncert. Könnyedén beszélgetünk, nincs az a gyerekes, és kínos csend. Mi mindig tudunk miről beszélni. Lana is sokat mesél, nem tart magába semmit, és én sem. Elmeséli, hogy a jó öreg Paul megosztott vele néhány számunka ciki, számára vicces sztorik, de ahogy látta, hogy néha szégyenemben eltakarom a kezemmel az arcom, lefejti onnan, és biztosít, hogy nem kell kínosan éreznem magam. Emlékeztet arra, nem egy dolgot látott már rólunk, úgy hogy nem lepődött meg csak nagyon nevetett, és akárhányszor elmesélt egy újat, én csak azért, hogy lássam mosolyát, újra és újra megkértem mondja csak tovább mit mondott még neki Paul, és én is meséltem neki egy két dolgot.

-        Jesszusom, tele vagyok. – Lana eltolja maga elől a tányért, hol ott még csak az étel felét ette meg.

-        Biztos? Hisz alig ettél – mutatok a villámmal a tányérja felé.

-        Biztos. Ne aggódj nekem ennyi elég volt, és köszönöm. – veszek egy nagy levegőt, és rá nézek, miközben én is eltolom a szinte üres tányérom.

-        Kicsim, elég legyen, hogy mindent megköszönsz, rendben?

-        Rendben. – feláll, és elkezdi összeszedni a koszos tányérokat, majd a mosogatóba teszi, és elkezdi elmosni. Én pár másodpercig csendben figyelem csodás alakját, formás fenekét, majd megállapítom, nem bírom tovább, és oda sétálok hozzá. Hátulról csípőjére helyezem a kezem, és lassan érzéki csókokat hagyok a nyakán, és mikor Lana megdönti egy kicsit a fejét, hogy jobban hozzá férjek, lassan kiveszem a kezéből az egyik tányért a másikból a szivacsot, ő pedig megelőzve következő mozdulatomat megfordul. Mohón tapasztom össze ajkainkat, és érzem, nem tiltakozik. Mind két kezét a nyakam köré fonja, én pedig a kezemet lassan levezetem a combja alá és megemelem, ő pedig tudja, mit szeretnék, körém fonja lábait, és így viszem el őt a pultig. Óvatosan felrakom Lana-t a pultra, de közben egyszer sem szakadnak el ajkaink. Türelmetlenül faljuk egymás száját, majd Lana hirtelen áttér a nyakam, a fülemre én pedig kezdem elveszíteni a fejem, de megálljt parancsolok magamnak. Megint. Óvatosan húzódok el tőle, majd egy utolsó apró csókot adok jelenleg most piros ajkaira. Nézünk egymás szemébe és szerintem tudja, hogy miért hagytam abba, mert csak mosolyra húzza száját, és megpuszilja a szám szélét.

-        Én elmegyek fürdeni. – jelen pillanatban ez a legjobb megoldás, le kell hűtenem magam.

-        Rendben, én pedig igénybe veszem addig a géped, ha nem nagy probléma. – mosolyog rám.

-        Nyugodtan. – simítom meg arcát, majd kicsit arrébb lépek, hogy le tudjon ugorni a pultról.

A bőröndömből kiveszek egy tiszta alsónadrágot és egy fehér pólót bár nem szívesen, és bemegyek a fürdőszobába, levetkőzők, és azonnal hidegre állítom a vizet, hogy lenyugodjak. Beállok a zuhany alá, és szívem szerint ordítanék a szúró érzéstől, de nem teszem. Lassan állítom kellemesre a hő fokot, míg teljesen el nem érem a kívánt hatást. Át dörzsölöm magam a tusfürdővel, lemosom magamról, és elzárom a vizet. Szárazra törölközök, és felveszem a pólót, és az alsót, megmosom a fogam, és már megyek is kifelé. Lana a kis asztalnál ül a laptoppal, és kikerekedett szemekkel nézni a képernyőt. Valami nagyon érdekes lehet, mert nem veszi észre, hogy mellé sétálok, és már értem mit néz annyira. Twitteren számtalan követője lett, még annak ellenére is, hogy megpróbáltunk a lehető legjobban titokban lenni. Viszont a legnagyobb meglepetést az okozza, mikor megnyitja a facebook oldalát, és egy csomó One Direction rajongó oldalt látok, amit ő lájkolt be.

-        Kicsim, ezt mind te lájkoltad be? – Lana megrezzen a hangomtól, felnéz rám, de nem látom rajta, hogy kínosan érezné magát.

-        Igen, nem ezt csinálja egy rajongó? Én is az lennék. – büszkén közli velem a tényt, én pedig kezdek ebbe a lányba egyre jobban bele szeretni. Szavak helyett, inkább a szék egyik karfájára, és az asztalra támaszkodva oda hajolok hozzá, és megcsókolom. Ő pedig két kezét a bicepszemre helyezi, és úgy nyújtózkodik felém.

-        Elmegyek, lefürdök én is. – elhúzódik tőlem, és meg csípi az állam.

Feláll az asztaltól, és a bőröndjéhez sétál, ahonnan kivesz egy pólót, és szürke pamut, háromnegyedes nadrágot, majd elindul a fürdő felé, és eltűnik az ajtó mögött. Én pedig sóhajtva ülök le a székre. Biztos vagyok benne, hogy ez lesz életem legszebb estéje, és nem, nem arra gondolok, hogy azért lesz szép. Hanem mert mellette fogok elaludni, és fogok felébredni. Eszembe jut, hogy talán az ágyat sem csináltam meg így, gyorsan lecsukom a gépet, és bemegyek a hálószobába, és szembe találom magam egy össze vissza gyűrött ággyal. Szépen megigazítom a lepedőt, a párnákat felverem, a takarót szépen leterítem, és máris jobban tetszik a látvány, majd Lana jelenik meg az ajtóban.

-        Az ágyat sem csináltad meg reggel? – kérdezi, miközben oda jön hozzám és kezét derekam köré fonja.

-        Siettem. – vigyorgok.

-        Persze, siettél. – bólogat cinikusan, én pedig felhúzom a szemöldököm.

-        Nem hiszel nekem? – kérdezem tőle.

-        Nem. – kicsit megnyomja a szót, én pedig azonnal ledöntöm az ágyra és elkezdem csikizni.

-        Harry ne. – alig tud, beszélni a nevetéstől én pedig már csak azért sem hagyom abba. – Harry kérlek! – teljesen rajta ülök a csípőjén, ő pedig kapálózik alattam, miközben nevetve ide-oda veti a fejét.

-        Mondd, hogy hiszel nekem. – nem hagyom abba, úgy mondom.

-        Jó, jó hiszek neked, csak kérlek, hagyd abba. – abba hagyom a kínzását, ő pedig kipirult arcal néz rám, miközben én még mindig a csípőjén ülök. Megfogom két kezét és a feje fölé vezetem, miközben közelítek felé, végül ajkaink újra megtalálják egymást. Egyszerűen nem tudok betelni vele, és nem is akarok. Lana újai erősen markolják meg az enyémet. Egy apró utó csók után elhúzódok tőle, ő pedig szeretetteljesen néz rám, de tekintetében ott bujkál az álmosság is. 

-        Álmos vagy kicsim? – eltűrök egy kósza tincset az arcából,

-        Egy kicsit, hosszú volt az út. – leszállok a csípőjéről, ő pedig feláll. Bemászok az ágyba és kicsit megemelem magam mellett a takarót, és intek a fejemmel, hogy másszon be mellém. Nem habozva bújik be a takaró alá, én pedig oda nyúlok az asztalon található lámpához, és lekapcsolom. Lana ráfekszik kinyújtott karomra, és úgy simul a mellkasomhoz, közben pedig lábaink összegabalyodnak, a másik kezemet pedig csípőjére vezetem, és úgy ölelem magamhoz.

-        Jó éjt Hazz. – szeretem, mikor a becenevemen szólít. A szemem megszokja a sötétet, és látom, hogy Lana felnéz rám. A homlokom neki döntöm az övének, és először az orrát majd puszilom meg, majd megkeresem ajkait, és egy rövid csókot adok neki.

-        Jó éjt kicsim.

Figyelem őt, ahogy mosolyogva lecsukja szemeit, és még jobban hozzám simul, én pedig elveszem csípőjéről a kezem, és elkezdem simogatni az arcát, a haját. A haja olyan selymes, hogy szinte a szálak csak úgy siklanak az újaim között. Néhány perc múlva Lana légzés lassabb lesz, és édesen kezd elszuszogni én pedig úgy, érzem, szívem szerint megállítanám az időt, hogy itt ragadjunk, így összebújva. 

Nagyon Boldog Születésnapot a világ egy legcsodálatosabb emberének!
Az embernek aki éltet, és erőssé tesz! :)
Boldog Szülinapot Harry <3