My Bucket List

13. rész  All about the truth

Sziasztok! 

Tudom, megint kicsit későn érkezik meg az általam írt rész, de szorgosan dolgozok a probléma megoldásán! :) Örülök, hogy érkezik egy-egy visszajelzés, tényleg nagyon jól esik, szóval nyugodtan hagyjatok néhány sort lent. :)

 Nem húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok nektek! 

xx Luca

"A lie may take care of the present, but it has no future."

("Egy hazugság megóvhatja a jelent, de nincs számára jövő.")

Lana

Reggel, ébredés után az első gondolataim közt szerepel, hogy nagy valószínűséggel egyedül vagyok, mert nem hallom Harry egyenletes szuszogását, és nem érzékelem a mozgását. Miután kinyitom a szemem, valóban ezzel szembesülök. Hűlt helyét találom, a párnáján egy összehajtott lappal. Egy üzenet várt rám egészen idáig, amit Harry sietősen írhatott, mert a betűk egy része elnagyolt és a tinta is elkenődött valamennyire, így jó néhány másodpercre szükségem van ahhoz, hogy egyáltalán felfogjam a lényegét. " Nem volt szívem felébreszteni, de interjúra kellett mennem korán reggel. Sietek vissza hozzád Szépségem xx H ". Nem bajlódott mosolygós arcokkal meg szívecskékkel, de ettől függetlenül aranyosnak találom. A toll az ágy mellett hever a földön, még arra sem volt ideje, hogy felvegye onnan, de írt nekem. Értékelem, és nagyon kedves gesztus. Mikor sikerül kimásznom az ágyból és elindulok a fürdő felé, kopognak.

• Remek- szinte ki se mondom, és elindulok a másik irányba. Nem hiszem, hogy a reggeli ábrázatommal ajtót kéne nyitnom, ezért magamra kapok egy felsőt és egy nadrágot, a hajamat pedig ajtónyitás előtt csak átborzolom a kezemmel, hogy felvegyen valamilyen emberi formát.
• Szobaszerviz- hallom a bejárat másik oldaláról.
• Nyitom- megpróbálok nem meglepetten állni a meg nem rendelt reggelim láttán, de elég hamar lebukok.
• Mr Styles küldte önnek- a szobapincér üdén és mosolygósan áll előttem, az arcomról pedig lassan eltűnik a döbbenet és átragad rám is a jókedv.
• Köszönöm- beengedem és a pénztárcám felé igyekszem.
• Hagyja csak, már mindent elrendeztek. Jó étvágyat.
• Oh, hát..köszönöm. Viszlát!- a pincér egy biccentés után elhagyja a helyiséget. Magamra maradok a hatalmas adag kajával. Harry nem tudom, hogy gondolta, hogy képes leszek egyedül elpusztítani az egészet. Miközben a reggelivel szemezek, megakad a tekintetem egy összehajtott lapon. Már épp nyúlnék érte, amikor újból kopognak.
• Ezt nem hiszem el- sóhajtok, és megint elindulok az ajtó felé. A tükörbe pillantva megállapítom, hogy nem is olyan borzasztó a képem ezen a reggelen, ahhoz képest, mennyire kimerültem a tegnapi koncert után. Ahogy visszagondolok, eszembe jutnak Harry kedves kis utalásai, amiket a dalok alatt tett gesztusaiból szűrtem le. A szerelmes pillantások és az az ellenállhatatlan mosoly, amivel rám nézett. Teljesen meg is feledkezek az ajtón dörömbölő vendégemről. Egy újabb kopogást követően összerezzenek, majd ajtót nyitok.
• Jó reggelt, egy bizonyos Lana Anderson nevű hölggyel van hivatalos reggelim.- mosolyogva, az ajtófélfának dőlve, kezemet a szám elé tartva próbálok nem hangosan felnevetni, annyira aranyos, ahogy ezt mondja. Hihetetlen, hogy ebben a melbournei melegben is képes hosszú nadrágban flangálni, ami ráadásul fekete, csak úgy, mint a felsője. Haja kissé kócos, össze-vissza túrta már, ezért jobb oldalt kiáll a füle előtt néhány göndör fürt. Pólója nyakában lógó napszemüvege csak annyira húzza le a könnyű anyagot, hogy a mellkasán lévő tetoválás teteje sejtelmesen elővillanjon. Ne tudom magam türtőztetni, a lábaim szinte maguktól megindulnak felé, hogy átszeljék az alig másfél méteres távolságot.
• Azt hiszem jó helyen jársz- pólójánál fogva magához húzom és gátlástalanul megcsókolom a folyosó kellős közepén. Mikor már kellő közelségben érzem őt, a két kezemet felvezetem a tarkójára, ami láthatóan tetszik neki, és érzem, hogy elmosolyodik.
• Ha tudom, hogy így vársz, még jobban sietek.- alig néhány másodpercre válnak szét ajkaink, és minden szó után kapok egy apró csókot a számra. Egy kisebb lépést teszek hátra, de húzom magammal. Nem akartam nekiesni az ajtón kívül, de most már nem tudok mit tenni, ezért jobb, ha bejövünk a szobába.
• Nagyon aranyos volt a reggeli kis üzeneted- a csók befejeztével sem engedem el őt, mindketten leülünk a kanapéra. Haját óvatosan kisimítom az arcából, hogy lássam rendesen a szemeit. Szeretem a szemét, mert mindig csillog és vidám.
• Édes voltál alvás közben, nem akartalak felkelteni- lábaimat az ölében pihentetem, a fejét a vállamra hajtja.
• Képzelem milyen bájos lehettem- nem bírom ki nevetés nélkül, azok után, hogy azért láttam én már magamat a tükörben ébredés után. Minden vagyok olyankor, csak édes nem.
• Szerintem igenis az voltál- felemeli a fejét, így pont egy vonalba kerülnek a szemeink. - Komolyan.
• Akkor ez egy különleges reggel lehetett.
• Az volt- tekintete szinte belefúródik az enyémbe. Remélem, hogy most mindketten ugyan arra gondolunk. Kérdő tekintetemet látva Harry újra szólásra nyitja a száját, és attól, amit mond, hatalmasat dobban a szívem. - Mert melletted ébredhettem fel.

Tudom, hogy ez még korai, és talán elhamarkodott lenne, de ez a mostani a tegnap este óta már nem az első alkalom, hogy legszívesebben kimondanám, hogy szeretem. Mikor elrohantam Valery-éktől, és otthon kihúztam a listámon a 'Szerelembe esni' pontot, egy pillanatra úgy voltam vele, hogy meggondolatlan döntés volt, hiszen alig volt időnk megismerni egymást. Az egy dolog, hogy én már sok mindent tudok Harryről, de ő még alig tud rólam valamit. Többek között a betegségemről sem tud, ezért folyamatosan lelkiismeret furdalásom van, de még félek elmondani neki ezeket a dolgokat. Nem akarom, hogy rosszkor tudja meg, biztos vagyok benne, hogy eljön a megfelelő pillanat, hogy bevalljam az érzelmeimet és kitálaljak Harrynek. Így is sűrűn megkérdezi, hogy vannak e rosszulléteim azóta. Szerencsémre tényleg elég rég volt, de sosem tudni, mikor jön egy újabb. Erről rögtön eszembe jutnak a gyógyszereim, és sietősen, bocsánatot kérve elindulok a fürdőbe. Beveszem a gyógyszereimet. Konstatálom, hogy ha hazamegyek, ki kell váltanom a következő adagot, mert elég kevés maradt. Gyorsan megmosom a fogam, hogy ne lehessen érezni a gyógyszert a számon. Meg kell kapaszkodnom valamiben, mert a szívem hirtelen száguldozni kezd, a lehető legrosszabb értelemben. Zúgni kezd a fejem, és homályos foltokat látok a fürdőszoba berendezései helyett. Megpróbálok keresni egy biztos pontot, kezeimmel kitapogatom, hol van a csempézett fal. Hátamat nekivetve lassan lecsúszok, Muszáj leülnöm egy kicsit, mert félő, hogy elájulok. Ilyen még sosem fordult elő velem, de az orvos ezt is említette néhány héttel ezelőtt. Már vártam, mikor jön el az újabb lépcsőfok, ahonnan nincs visszaút. Ezek szerint pont ma, pont most kellett felbukkannia az újabb mellékhatásnak.Gyűlölök hazudni. Utálom, hogy ezt kell tennem, és nem tudom, meddig tart még, mert ha eljön a pillanat, hogy a külsőmön előbukkanó jeleket nem tudom mások számára láthatatlanná tenni, akkor minden kiderül és nem titkolózhatok tovább.

Mielőtt még kínosan hosszú időre maradnék távol, visszasietek Harryhez.

• Lana, jól vagy? Megint rosszul voltál?- aggódó pillantásait meglátva legszívesebben felpofoznám magam, amiért ilyen helyzetbe hozom mindkettőnket.
• Nem, dehogy is, csak elfelejtettem valamit- gyorsan el akarom terelni a témát, mielőtt valami hülyeséget mondanék- hol is van az a reggeli? Éhen halok.

Harry láthatóan könnyen túllendül ezen a kérdésen, így mosolyogva húz magával a konyha irányába.

• Nem tudtam, hogy mit szeretnél enni, úgyhogy az én kedvencemet kértem, remélem nem gond.- pajkos vigyorral az arcán derekam köré fonja a kezeit és finom csókokat kapok az arcomra. Haja csikizi az arcom, nem tudom visszatartani a kuncogásomat. Egy könnyed mozdulattal a pulton találom magam, Harry ellép előlem, és odahúz egy bárszéket. Figyelemmel kísérem minden mozdulatát, ahogy a reggelinket magunk mellé pakolja, szép sorban. Palacsinta, méz, mogyoróvaj, tejszínhab, gyümölcsök és még mindig nincs vége.
• Nem vitted egy kicsit túlzásba? Mintha egy seregnek rendeltél volna.- arcát kezeim közé fogom, amint lehetőségem adódik rá.
• Még nem is láttad a legjobbat- egyik kezével lefejti az enyémeket az arcáról, és mindkét tenyerembe kapok egy-egy puszit.
• Mi lenne az?- kíváncsian nyújtogatom a nyakam, de nem látok semmit.- Hazz, na.
• Maradj ott, mindjárt megtudod.
• Ez nem ér, remélem tudod- nem neheztelek rá, de azért tényleg nem fair, hogy ezt csinálja. Hosszú percek óta csak pakolászik, és nem hajlandó elárulni semmit.
• Aki kíváncsi, hamar megöregszik.
• Aki éhes, hamar leájul innen- kontráztam, mire csak megrázta a fejét, és édesen felnevetett.
• Türelem szívem, türelem.- nem akarok nyafogós barátnő lenni, el is szégyellem magam a viselkedésem miatt. Kénytelen vagyok egy ültő helyemben megvárni, míg elkészül a "remekmű". Harry direkt úgy áll, hogy ne lássak semmit, és mindig akkor köhög, amikor hallhatnék valamit.- Kész is van.

Lassan fordul meg, de rögtön megpillantom ennek az okát. A kezében tart két bögrét, a felém szálló illatokból ítélve tejes kávé, a tetején tejhab, megszórva fahéjjal. A tetején szív alakban van rászórva némi csoki forgács is.

• Na, megérte várni?
• Abszolút- nagyon szeretem a kávét, nem is tudom, mennyit tudnék meginni belőle, valószínűleg elég sokat.- De ha ezt mind megesszük meg megisszuk, tudod hogy fogunk kinézni?
• Kövérek és boldogak leszünk, együtt. Tudom- gyermeki mosolyában elveszek, és mámoros tekintettel veszem el a kellemesen meleg italt.
• Bolond vagy, tudod?
• Te bolondítottál meg- kezdem azt hinni, hogy ez lesz életem legtökéletesebb napjainak egyike. A komolynak tűnő pillanatot megtöri Harry, játékosan egy kis habot ken az arcomra.
• Hé, ez mi volt?- hirtelen felindulásból én is kenek egy keveset az övére.
• Eredeti célom az volt, hogy lepuszilom, szóval neked is meg kell tenned, nincs visszaút.- drámaian felvonja a szemöldökét, és felém fordítja a habos felét az arcának.
• Te kezdted Harry, úgyhogy...-nem fejezem be a mondatot, inkább őt utánzom. Jó néhány másodpercig ülünk így egymással szemben.
• Így sosem fogunk jóllakni.-a füléhez hajolok, és mikor már azt hiszi, hogy teljesítem a kérését, halkan a fülébe suttogok.
• Akkor is te kezdted- a mondatom befejeztével egy puszit nyomok az arcára, kínosan ügyelve arra, hogy elkerüljem a tejszínhabos részt.
• Csak a te kedvedért – a habot eltávolító puszik nyomán ég a bőröm, és folyton a hideg ráz.

A reggelink a kis hadműveletünk után sem folytatódik komolyabban. Egymást etetjük, sikeresen össze is kenjük magunkat a kalóriában nem igen szegény masszákkal.

• Most nézd meg hogy festünk- nevetve kinyújtom a felsőm, amit az övével egyetemben sikeresen összekoszoltunk.
• Csodálatosan- kapok még egy szájra puszit, majd percekig csak bámulunk, hol egymásra, hol arra a rumlira, amit csináltunk.
• Ideje pakolni- leugrok a pultról, majdnem bele is esek Harry ölébe, aminek ő szemmel láthatóan nagyon is örült volna.
• Szívem, ezért van a takarító és a szobalány. Nem azt terveztem, hogy a barátnőmmel egész nap hotelszobát fogok pakolni, bár..
• Bár?- gúnyosan nézek rá, kíváncsi vagyok, hogyan folytatja a mondandóját azok után, hogy hamiskásan vigyorogni kezd.
• Lennének benti elfoglaltságra ötleteim- Harry szemöldökhuzogatva ül velem szemben. Hirtelen nem tudok mást reagálni, csak összeborzolom a haját, és magára hagyom.
• Oszd meg velem, miután átöltöztem, kérlek- ironikusan szólok vissza immáron már a fürdő felé tartva.
• Szívesen mesélek, ha megvársz- hallom, hogy jön utánam, ezért gyorsan magamra zárom az ajtót.
• Sajnos nem hallak!
• Lana ez nem vicces- hallom, hogy ő is nevet- Nem engedsz be? Komolyan?
• Már miért engednélek be? Tudtommal öltözök.
• Én is úgy tudom, ezért nem értem, mi a probléma.- átbujtatom a fejem a póló kivágásán, azt, amit bepiszkítottunk pedig bedobom a szennyesek közé. Így teszek a nadrággal is, majd gyorsan felveszek egy farmert. Megigazítom a hajam a tükörben, és egy három perces smink után kilépek a szobába.
• Látod, már kész is vagyok, segítség nélkül is ment- hátulról átölelem Harry derekát, aki durcásan, nekem háttal áll.
• Pedig segíteni akartam.
• Legközelebb- jobb, ha ráhagyom. Nem gondolja komolyan, de azért ne gondolja, hogy egyik pillanatról a másikra mindent megengedek neki. Az egy dolog, hogy megszerettem, és valóban ő a barátom, de komoly észérveket tudnék felsorolni, amiért még szégyenlősebben viselkedek előtte. A legfontosabb az, hogy alig pár napja vagyunk egy pár. Korainak érzem jelen pillanatban azt, hogy a következő, képzeletbeli szintre lépjünk, bár az sem biztos, hogy ez sokáig így marad.
• Szavadon foglak- hirtelen fordul meg, ezzel majdnem fellök, de megtart a derekamnál és belecsókol a nyakamba.- Viszont előtte fontos dolgunk van ám.
• És mi az?- nem tudom eldönteni, hogy most tényleg így gondolja, vagy ez egy újabb ártatlan kis vicc.
• El kell mennünk valahova- teljesen érzelemmentes hangon közli, ami végképp összezavar. Összevont szemöldökkel nézek rá, az arcom külön életet kezd élni.
• Hova?
• Államtitok- suttogásától kirázott a hideg, meleg leheletét éreztem a fülemen és a nyakamon is.

Harry

Lana egész úton a fülemet rágja, de eddig még egy árva szót sem sikerült kiszednie belőlem. Még a megérkezése előtt megszerveztem ezt a napot, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. Az előző randik nem voltak egy kicsit sem romantikusak, a londoni városnézésünk egy merő rohanás volt, a focimeccs pedig...hát magáért beszél. Tudom, hogy élvezte őket, és nem is az a fajta lány, aki odavan a giccsesen csöpögős dolgokért, de ez még inkább arra sarkallt, hogy elvigyem egy igazi randira. Egy olyanra, amit sosem fog elfelejteni.

• Még mindig nem mondasz semmit?- akármilyen nehéz, muszáj lesz ellenállnom a kiskutya tekintetének.
• Hiába próbálkozol, ez egy meglepetés, és a meglepetések azért meglepetések, mert.. mert meglepőek.
• Oh, hát ezt sosem találtam volna ki- nagyon szeretem, amikor nevet, ilyenkor mindig átragad rám is a jókedve.
• Ha így gúnyolódsz, akkor csak egy mekibe viszlek.
• Veled még ott is jó- fejét a vállamra hajtja, testével visszafordul előre, és továbbra is érdeklődve figyel a taxi hátsó üléséről. Úgy tesz, mintha rá akarna jönni, merre tartunk. Ez lehetetlen, Melbourne-t nem ismeri úgy, mint a tenyerét.

Mikor lassítani kezd az autó, összefűzöm az ujjainkat, és az ölembe húzom a kezeit.

• Mindjárt odaérünk- megpuszilom a homlokát, amivel sikerül kizökkentenem a gondolataiból.

Amint meglátom az úti célunkat, izgatottabbá válok. Nagyon remélem, hogy ő is szereti ezeket a lányos dolgokat. Nem mintha valami nagyon bonyolult dolgot terveztem volna, tulajdonképpen ez is csak egy séta, viszont a helyszín különleges: a Royal Botanic Garden. Első látásra beleszerettem a helybe, és tudtam, ide el kell hoznom Lanat. Hatalmas park, tele fákkal, szökőkutakkal, egzotikus növényekkel, padokkal, egyszerűen tökéletes, legalábbis ln büszkén meséltem el a többieknek, mit találtam ki, és látszólag ők is jó ötletnek tartották. Ez segít, hogy ne izguljak annyira. Hiába, hogy ez csak egy együtt töltött délután lesz, ráadásul már nem kell esedeznek Lananál azért, hogy a barátnőm legyen, hiszen már az, de a tény, hogy együtt járunk kivált belőlem egy megfelelési vágyat, hogy minél jobb legyek és ő pedig a lehető legboldogabb.

• Most sem árulod el, ugye?- lemondó tekintetén megesik a szívem, így se szó, se beszéd, megragadom a kezét, és határozott léptekkel megindulok a bejárat felé.
• Szerintem már magadtól is rájössz- napszemüvegét a kezében tartva, tátott szájjal áll mellettem. Azt hiszem, sikerült levennem a lábáról, ha csak egy kicsit is vagy csak egy időre, de ennél több nekem nem is kell már, már annak is nagyon örülök, hogy ennyire boldog.
• Harry, ez..baszki ez nagyon szép- gyorsan a szája elé teszi a kezét, szemével pedig hunyorog.- Bocsi, szóval...erre nincsenek szavak.
• Ne kérj bocsánatot, nekem is valami ilyesmi jutott először eszembe, amikor megláttam. Már akkor eldöntöttem, hogy ide elhozlak, már ha egyáltalán bevállalod értem az utazást.
• Köszönöm- egy óvatos puszi az arcra, és már el is húzódik. A környéket vizslatja.
• Nincsenek itt.- tudom, mit, vagyis inkább kit keres. Nem mintha teljes inkognitóban jöttünk volna ide, de már messziről felismerem ezeket a hiénákat. Most egy sincs itt, ha meg igen, minden tiszteletem, mert én nem látom őket, tökéletes az álcájuk.
• Kik? Ja, én csak. Nem mintha szégyenkeznem kéne, mert egyáltalán nem, csak azért tartok tőlük egy kicsit.
• Nem kell- bal karomat a vállán pihentetem, így andalgunk végig a parkon. Mit park? Egy egész pagony.- Szóval, nem bántad meg, hogy nem maradtál rendet rakni?
• Abszolút nem, jaj Harry. És köszö..-nem engedem, hogy befejezze a mondanivalóját, mert már annyit hallottam ezt a 'köszönöm'-öt, hogy a fülemen jön ki.
• Nehogy megköszönd-mutatóujjammal elcsitítom, és anélkül, hogy megállnánk, megcsókolom. Engem az sem zavarna mondjuk, ha az egész világ minket figyelne, én akkor is büszkén fognám a kezét és ölelném magamhoz. Lana kezd a részemmé válni, attól függetlenül, hogy elég friss a kapcsolatunk.

Jó darabig sétálgatunk kint, szinte észre sem vesszük az idő múlását. Minden annyira egyszerűnek tűnik most. Nincs semmi más, csak mi. Lana segít felidézni azokat az időket, amikor még csak a közeli ismerőseim tudhatták, ki az a Harry Styles, nem kellett attól félnem, hogy valamelyik elszólásom néhány napon belül a címlapokon fog virítani, elferdítve valami szennylapon. Hihetetlen, hogy már egy hónap is eltelt az első találkozásunk óta. Akkor még legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy itt fogunk kikötni, az meg csak a hab a tortán, hogy Lana valóban olyan, amilyennek megismertem, közvetlen mindenkivel, kedves, barátságos, és vicces.

• ..szerinted is?- fogalmam sincs, mire kéne válaszolnom, annyira elbambultam. Csak állok mellette és nézem, valamit mutatott, de elterelte a figyelmemet.
• Természetesen- ez gondolom jó válasz lesz. Nevetéséből arra következtetek, hogy mégsem volt annyira jó, a könnyeivel küszködve kapaszkodik belém.
• Közöd sincs ahhoz, amit mondtam, ugye?- átfésüli a hajam a kezével, ezek szerint megint sikerült széttúrnom. Imádom, ahogy az apró ujjai átszelik a tincseimet, jóleső borzongás fut végig a hátamon minden alkalommal.- Fáradt vagy biztos.
• Nem, minden oké.-az órámra pillantok, már elmúlt fél három, órák óta a tűző napon sétálgatunk.- Van kedved még hozzám?
• Hát, ha te nem vagy fáradt- keze megtalálja az enyémet és ujjainkat összefűzve elindulunk arra, ahol kitett minket a taxi- nem kéne aludnod az esti koncert előtt? Nem akarom, hogy elájulj az álmosságtól.
• Édes vagy, hogy aggódsz, de nem fogok. Most pedig, meghívhatom hölgyem egy romantikus ebédre?
• Hm, hadd gondolkozzak- játékosan a szája elé tartja egyik ujját, majd néhány pillanat múlva már meg is kapom a választ, természetesen gúnyolódik és a saját kiejtésemet ismerem fel a hangjában- "természetesen"
• Haha, akkor gyere- kijutunk a némi árnyékot nyújtó fák alól, szemünket ismét napszemüveg mögé rejtjük, nem mintha el lehetne menekülni a szikrázó napsütéstől.

Lana

Olyannyira jól érzem magam Harryvel, hogy észre sem veszem, hogy már ennyi az idő, az ebéd szóra pedig, egyfajta végszóként, meghallom, hogy Harry hasa megkordul. Furán venné ki magát, ha én nem ennék semmit, bár a hirtelen meleg miatt úgy érzem, ha egy falatot meg kéne ennem, tuti felrobbannék, de hát a gyógyszereimet sem tanácsos éhgyomorra bevenni, ezért nem nagyon tiltakozom az ebéd ellen. Pláne, ha még romantikus is lesz, bár ezt kötve hiszem, a reggelinkből kiindulva. Mentségére szóljon, hogy szerelmesre tervezte, de a saját viselkedésünk miatt nem úgy sikerült, bár mindenféleképpen tökéletes volt számomra az is.

• Sosem ettem még ausztrál kaját- Harryvel már hosszú percek óra az étlapot vizsgáljuk, de hamar rájövünk, nem a magunkfajta, európai embereknek találták ki ezeket a tengeri herkentyűket.

• Én sem- eszembe jut a lista. Érdekes, hogy akaratán kívül további egy nemzet ételével bővíti , hiszen Valery segített az egyik pontban, mellékesen akkor találkoztunk Harryvel először az alapítványon kívül. A betegségem gondolata által kissé elszomorodok, de próbálom nem kimutatni a velem szembe ülő fiúnak.
• Baj van?- megfogja az asztalon lévő kezemet
• Nincs semmi, csak nem tudok dönteni- a lehető leghitelesebb mosolyomat vetem be, egész nagy sikerrel.
• Hát én se nagyon.- tehetetlenül bámulunk még az előttünk heverő kis füzetkére, majd feladjuk.
• Harry, nem lenne romantikusabb ha rendelnénk egy pizzát?
• De, határozottan. Az olaszok romantikusak- gyermeki vigyorral az arcán áll fel az asztaltól. Letesz némi aprót az italokért, és már megyünk is vissza a hotelbe.

Titkon reméltem, hogy nem fog sokáig elhúzódni a mai délutánunk, mert kimerültnek érzem magam. Egy újabb jel, amit szinte már állandóan érzek magamon. Nem telik el úgy nap, hogy ne fáradnék el néhányszor, és ne kelljen lefeküdnöm egy kicsit pihenni. A hotelbe visszaérve megrendeljük a pizzát. Míg várjuk, hogy megérkezzen, elterpeszkedünk a nappaliban a tévé előtt és unottan kapcsolgatunk össze-vissza.

• Örvendjetek, megérkeztünk- hirtelen kivágódik az ajtó, és szembe találjuk magunkat a 4/5-el.
• Már kezdtem aggódni, hogy elvesztetek- Harry csípős megjegyzését senki sem veszi magára, a srácok pedig nem zavartatják magukat, beülnek közénk, mellénk, illetve oda, ahol még van hely.
• Nem kell aggódni, mi mindig itt leszünk nektek- Louis hanyagul tárcsázni kezd, és rendel további 4 pizzát.
• Meghívtátok magatokat egy ebédre hozzánk?- én inkább nem szólok semmit, mert látom, hogy Harry nem egészen erre gondolt, amikor az étteremben eldöntöttük, mennyire jó lesz nekünk itt ebédelni.
• Aha- Zayn rövid és tömör válasza semmilyen reakciót sem vált ki Liam, Niall és Louis hármasában, engem sem zavarnak, sőt. Szeretek velük lenni, nagyon megkedveltem őket.
• -Ne puffogj már, én örülök, hogy itt vannak. Ne aggódj, lesz még alkalmunk kettesben lenni- megpróbálom a lehető leghalkabban Harry fülébe suttogni. Eddig kényelmesen feküdtünk ketten a kanapén, mostanra belepréselődtem Hazz ölébe. Válaszként csak megsimogatja a hajam és ad egy puszit a vállamra.
• Na és sikerült a nagy terved?- Niall kíváncsi tekintettel néz ránk, közvetlenül mellőlem.
• Félig meddig.
• Félig?- hitetlenkedve nézek a barátomra. Felvillanyoz a gondolat, hogy ő a barátom, bár jobban szeretem a "párom" szót. Tényleg olyanok vagyunk, mintha egymás párjai lennénk, én legalábbis azóta érzem magam egésznek, amióta őt elhozta hozzám a sors.
• Romantikus ebéd a parton, na az nem jött össze, de majd legközelebb- kacsint, majd meghalljuk a kopogást.
• Uhh, majd én nyitom- Liam felpattan a kanapé széléről és néhány másodperc múlva visszaér egy halom dobozzal a kezében.
• Amore- mormolja Niall, miközben a félig nyitott dobozból, már húzza is ki az első szeletet.
• Azért ne fulladj bele a pizzába- teljesen olyanok mindannyian, mint akik eddig éheztek. Niallhez hasonlóan Liam és Zayn is félig eltűnt a dobozban, Harry pedig tele szájjal nevet Louis bénázásán. Doncasteri barátunk ugyanis képtelen kinyitni a dobozt. Vagy úgy sikerül megfognia, hogy majd' leégnek az ujjai, vagy úgy, hogy teljesen képtelenség legyen égül mindenki sikeresen elfogyasztja a pizzát- legalábbis részben. A gyógyszereim miatt nem nagyon tudok enni, de azért legyűrtem egy-két szeletet, hogy Harry lássa azt, hogy eszek. Így nem fog rám szólni, és nem fogja folyton azt hajtogatni, hogy nem látott csak reggelizni. Lehet, hogy csak én kombinálok, és észre sem venné, ha bármi ilyesmi történne, de minél kisebb a lehetősége annak, hogy véletlenül megtud valamit, annál jobb. Át kell alaposan gondolnom, hogyan is vezessem fel a témát. Nem akarom rázúdítani egyszerre az egészet, mert akkor szegény sokkot kap. Ki kell találnom, hogyan legyen ez az egész. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy nem itt és nem most fogja megtudni. Otthon, talán nálunk. De mindenféleképpen Londonban. Biztonságban fogom érezni a titkom, ha ott tudja meg, nem tudom miért, de így van.

Hamarosan a fiúknak el kell indulniuk a főpróbára, este megint koncert. Aggódok, megint. A mai napom abszolút keserédes. Harry szívét lelkét kitette, ennél tökéletesebb még sosem volt az együtt töltött néhány óránk, de a betegségem beárnyékolja a boldogságom. Egyfolytában érzem, hogy nem vagyok egészséges. Hiába, minden csoda három napig tart, ez is. De legalább még előfordul, hogy akár ilyen hosszú ideig nem jelentkeznek a rosszullétek.

• Ígérd meg, hogy vigyázol magadra- Harry nem nagyon akar egyedül hagyni, de muszáj lesz neki. Csak később csatlakozok hozzájuk, Paul elviszi őket a helyszínre, majd visszajön értem. Még van három óra a kapunyitásig.
• Megígérem- a nyakába csimpaszkodok, Harry pedig a hátán cipel- remélem nem kapsz sérvet a kezdés előtt.
• Ne beszélj butaságokat- könnyedén ejt a kanapéra, és rögtön leül mellém- de tényleg nagyon vigyázz.
• Hazz- elveszem a kezét a hajamról, hogy a szemébe tudjak nézni- nem egyedül megyek oda, és nem írom ki magamra, hogy "Hello lányok, én vagyok Harry Styles barátnője". Nincsenek szuicid hajlamaim.
• Tudom, csak féltelek- amint alkalma akad, újra a hajamat birizgálja.- Paulnak is mondtam már, hogy rád ne úgy vigyázzon, mint rám vagy Zaynre. Mert mi simán elfutunk mellőle, és akkor kergethet minket percekig. Figyelmeztettem, hogy téged nem engedhet el egyedül sehova. Ha valami baj van, akkor ő ott les, és engem is tudsz hívni. Ott lesz...- először csak nevetni támadt kedvem azon, milyen aranyos, de most inkább befogom azt a lepcses száját egy csókkal.
• Rosszabb vagy, mint egy nagymama- alig hallhatóan megremeg a hangom, de gyorsan elhessegetem a gondolataimat.
• Csak féltelek- homlokát az enyémnek dönti, és megcsap jellegzetes illata. A haja vége még kissé nedves a zuhany után, és kellemes mentol illat lengi körbe. Nem is tudok szavakkal válaszolni neki, így csak hozzábújok. Van még néhány percünk az indulásig, aztán egy időre el kell engednünk egymást. Nem a világ vége, másfél órát kell kibírnunk anélkül, hogy egy légtérben tartózkodnánk, de a mai napom után ez nehezen megy. Fáradt és nyűgös vagyok, minden vágyam, hogy aludhassak egy jót Harry mellett. Összebújva, lustán és boldogan.

Halk, mégis határozott kopogásra figyelünk fel. Indulnia kell, máris.

• Ott találkozunk- búcsúzóul megcsókolom, ő pedig szorosan magához ölel.
• Várni foglak Hercegnőm- egy utolsó homlokpuszi, és már kint is van. Olyan rossz kedvem van, hogy sóhajtozni sincs kedvem. Nem bajlódok sokat a készülődéssel, gyorsan lezuhanyzom és hajat mosok, és magamra aggatom a kikészített ruháimat. Hajszárítás közben elolvasom Valery összes üzenetét, anya aggódó emailjeit és Jamie komolytalan célozgatásait. Indulás előtt alig néhány perccel még gyorsan küldök mindegyikőjüknek egy-egy gyors, rövid, de tartalmas üzenetet, hogy még élek, nem raboltak el és minden a legnagyobb rendben van. Anya természetesen még mindig nyaggat a múltkori gyógyszeres üggyel, azóta folyton felhozza intő példának, amit megértek. Teljesen igaza van, buta döntés volt. Valery pedig csípős megjegyzéseit osztotta meg velem, és megfenyegetett egy telefonhívással. Egész jó ötlet, kár, hogy egy fél világ választ el minket és röpke 12-13 óra időeltolódás.

Újra ugyan az a kopogás, és én már veszem is a táskám, benne a gyógyszerekkel és egy kis ásványvízzel. Gondosan bezárom magam után az ajtót és a szobához tartozó kulcsot elteszem.

• Őrület van?- Paul teljesen tisztában van azzal, mire célzok, és csak egy bátorító mosoly után válaszol.
• Mint miniíg, de ne aggódj, megkaptuk ám az utasítást- hangosabban felnevet, miközben a lifthez sietünk.
• Ahj, ne már. Tényleg szólt? Azt hittem csak túloz, amikor délután mesélte.
• Nem, konkrétan felvázolta, hogy ő és Zayn mire képesek, ezért rád hogyan kell vigyázni.
• Hát, végül is, ő a szakember, nem?- ironizálok, és szerencsémre Paul is veszi a lapot.
• Természetesen- ez a nap szava.

A helyszínen tényleg óriási tömeg várakozik. Nagyjából fél óra- húsz perc múlva kinyitját a kapukat, és mindeki elfoglalhatja a helyét. Mi Paullal a hátsó bejárathoz igyekszünk, és próbálunk a lehető legkisebb felhajtással bejutni.

• Sziasztok- bátortalanul dugom be a fejem az öltözőbe, nem tudom, mi vár rám odabent, és inkább nem kockáztatok. Szerencsémre mindenki tetőtől talpig felöltözve várakozik, mindenkin az utolsó simításokat végzik. Harry mellé telepedek le egy székre.
• Mennyien vannak?- elhaló hangon kérdezi, szinte már sápadt az izgalomtól.
• Nem vészes, pont elegen- most már óvatosabban nyúlok a hajához, mert nemrég lett beállítva, a lakk még épphogy megszáradt rajta.
• Nagyon izgulok- kicsit előre hajol és csak suttogva beszél. Hasonlóan válaszolok neki, pedig látszólag a többieknek is ezen járhat az esze, mert senki nem beszél hangosan, csak dobolnak a lábukon vagy a dohányzóasztalon.
• Nem kell izgulnod, szuper lesz. Megint- furcsa úgy puszit adni a szájára, hogy érzem a púder enyhe illatát.- Ráadásul jól áll neked a smink édesem.
• Ez most nem vicces- előtűnnek a gödröcskéi, amit utoljára a pizzaevésnél láthattam.
• Tudom, de azért nevetsz rajta.
• 5 perc!- időnk sincs felfogni, ki szól be, csak hirtelen mindenki elindul a helyére. Még belefér egy utolsó csók, és már el is tűnnek a szemem elől. Amint ez megtörténik, és egy pár percre egyedül maradok, visszaülök pihenni. Rettentő fáradtnak és kimerültnek érzem magam, és nem hiszem, hogy alkalmas leszek ugyan olyan lelkesedéssel végigállni a koncertet, mint tegnap.

Meghallom az első hangokat, amikor úgy döntök, ideje összeszednem magam, és kimenni innen végre. Hamar megtalálom Lou-tm így ismételten csatlakozom hozzá.Észreveszem, hogy a koncert alatt többször aggodalmas arccal néz rám, de nem foglalkozok vele, megpróbálok arra koncentrálni, hogy talpon maradjak, már csak Harry kedvéért is. Holnap késő délután ugyanis már megyek is haza, majd otthon elengedhetem magam egy kicsit, de most még nem, nagyon nem. Az állapotom egészen a koncert végéig kitart, már nem is próbálok tenni ellene semmit, úgyis reménytelen. A legtöbb, amit tehetek, hogy leplezem a többiek előtt, esetleg fáradtságra hivatkozok, de egy idő után majd ez is feltűnő lesz nekik. Már nem tudom bevetni az időeltolódást, ráadásul sokkal később keltem, mint ők.

• Szia- Harry fáradtan borul a nyakamba, kicsit még zilál és kapkodva veszi a levegőt, majd boldogan konstatálja, hogy ez alkalommal is elkerülte őt a balszerencse.
• Örülök, hogy épségben megúsztad- szokásához híven, megint széttúrta a haját, és tükör nélkül birizgálja, ennek eredményeképp a homlokára rá van tapadva az egész eleje. Megpróbálom elrendezgetni, de nem hagyja magát.
• Jó így a hajam- direkt szétborzolja, "csak azért is" alapon, daccból.

Elég kábának érzem magam, így nem kezdek vitába vele, nem is érdemes. Próbálok mosolyogni, erősen koncentrálok arra, hogy ne hagyjanak most cserben a lábaim. Időnként belefolyok én is a beszélgetésbe, de főként csak helyeselek hébe-hóba és Harryt figyelem. Boldog, felszabadult, nincs semmi gondja most. Még. Amint visszaérünk a hotelbe, azonnal megrohamozzuk a fürdőt felváltva. Mire a szobába érünk, már Harry nyelve sem pörög úgy, meglátszik rajta az egész napos ébrenlét, és aranyos tőle, hogy nem akart magamra hagyni azzal, hogy elmegy pihenni, de most szegénykém majd' összeesik a fáradságtól. Többek közt ezért is fogjuk rövidre az esti készülődést, majd kevéssel hajnali 2 után sikerül ágyba kerülnünk. Karjait automatikusan körém fonja, és szorosan magához ölel, én pedig kényelmesen hozzábújok, így alszunk el.

• Jó reggelt álomszuszék- ezúttal nem tudok többet aludni hat óránál, és már reggel 8-kor kipattan a szemem. Mellettem Harry édesen szuszog, úgy ragaszkodik az ágyhoz és a takaróhoz, mintha az élete függene tőle. Elkezdem simogatni az arcát, hiszen még össze kell pakolnunk, el kell köszönni a srácoktól és időben kéne indulnunk. Majd a repülőn alszunk, ha kell.
• Ne, ne mondd, hogy reggel van- nem hajlandó kinyitni a szemét, épp csak annyira, hogy megbizonyosodjon róla, verőfényes napsütés van, vagy átverem.
• Elmúlt 8 óra- láthatóan nem teszi boldoggá a kijelentésem, és anélkül, hogy bármit is mondana, újra magához húz, és rendre utasít.
• Normális ember legalább 8-10 órát alszik, mielőtt még elfáradna és újra visszafeküdne aludni.
• Hagylak akkor aludni, de nekem muszáj összepakolnom- adok egy puszit a karjára, hátha elenged, végül néhány perces próbálkozásom után sikerrel járok. A lehető leghalkabban öltözök fel, és pakolom össze a holmimat. Nem hagytam szanaszét túl sok mindent, de a biztonság kedvéért mindent átnézek többször is. Időközben hallom, hogy Harry majd elájul az éhségtől, de annyira álmos, hogy erre sem ébred fel. Rendelek reggelit, amíg összepakolok neki is néhány ruhát. Nem tudom hány éjszakát tölt majd Londonban, de azt tervezem, hogy nem engedem egyedül éjszakázni és áthívom hozzánk. Legalább megismeri anyut és Jamiet, és ha van egy kis szerencséje, akkor Valery sem csinál hülyét magából újra.

Tizenegy körül végzek mindennel, megérkezik a késői reggeli és felébred őkegyelme is. Először simán elmegy mellettem, mintha ott sem lennék. Szemem nem rebben, hiszen, mikor megláttam az arcát, tudtam, ez nem élete reggele. Néhány méterrel mögöttem megáll, hümmög, majd megfordul.

• Jó reggelt- én is felé fordulok a bárszéken. Kicsit gyűrött az arca, morcos még a kezdeti álmosságtól és nincs mosolygós kedvében, de tökéletesen fest.
• Azt hittem kápráznak a szemeim és egy angyal van itt- megjelenik hamiskás mosolya, amitől nyomban elolvadok, meg persze a nyálas szövegtől. Nem hinném, hogy mi az a tipikus, csöpögős pár lennénk, de tetszik ez az oldala is Harrynek.
• Azt hittem te nem vagy ez a romantikus fajta- a bárszékről lehuppanva elé állok és a nyakába csimpaszkodok.
• Én is- azonnal letámadja az ajkaimat és én nem bánom.- Sikerült összepakolni vagy kell még segítség?
• Már reggelink is van- büszkélkedek, mire egy újabb ellenállhatatlan mosoly a válasza.

Sokkal jobban vagyok, mint tegnap, ezért nem is idegeskedek, amikor látom, ez volt az utolsó adag gyógyszerem. Pontosan annyit hoztam, amennyire szükségem van általában, az pedig, hogy a következő adagomat otthon vehetem be, megnyugtat: ezek szerint nem kell több.

Reggeli után átnézem még egyszer, utoljára a holmimat.

• Biztos megvan minden, de ha nem, én visszajövök ide, nyugi.
• Jó, jó. Csak a biztonság kedvéért megnéztem.- nem vagyok fáradt, de jól esik lustán heverni a kanapén Harry karjaiban.
• Mire gondolsz?
• Arra, hogy ez lesz az első közös utazásunk- nme kérdés, egyben ez tesz jelenleg boldoggá is.
• Bizony..de remélem nem az utolsó- szavai hallatán kiráz a hideg. Figyelemmel követem a mozdulatait, mintha valamit nem mondana el.
• Baj van?- ezúttal én aggódok érte, ez nagy szó, ha az elmúlt néhány napot figyelembe vesszük.
• Semmi- ismét mosolyog, ami jó jel, de csak jel.
• Harry, komolyan.
• Tényleg semmi- megpuszilja a homlokomat, és felhúz a kanapéról.- Gyere, köszönjünk el a srácoktól, aztán lassan induljunk el.

Harry

Madarat lehetne fogatni velem, ilyen boldognak utoljára nem tudom mikor éreztem magam. Minden tökéletes, már amennyire a helyzetből ki lehet hozni a maximumot. A búcsú után azonnal elindulunk a magángéphez, ahol egy újabb pihentető alvást tudok beiktatni majd. Közel fél nap az út, tehát elviekben kora hajnalban érünk Londonba.

• Arra gondoltam, hogy azt az egy-két napot nálunk is tölthetnéd- sűrű szempilla rebegtetések közepette néz fel rám Lana felszállás után. Megakad minden gondolatom, és visszajátszom az előbb elhangzottakat.- Már ha te is szeretnéd.
• Persze, hogy szeretném- eléggé meglepődtem, azt hittem ezzel még várni akar, de én semmi jónak nem vagyok elrontója. És most nem arra gondolok, hogy de jó, lesz alkalmam rávenni valami olyasmire, amire erősebb pillanataiban nem tudnám. Örülök, hogy megismerhetem az anyukáját és a testvérét, akikről már sokat mesélt, és már találkoztunk is, de még semmit sem tudok róluk.
• Akkor ezt megbeszéltük. Val miatt pedig ne aggódj, majd felhívom a figyelmét a normális viselkedésre.
• Kedvelem azt a lányt. Majdnem olyan, mint te.
• Ezt hogy érted?
• Te vagy a barátnőm, nyilván nem véletlenül- ügyetlenül játszok a hajával. Megint majdnem kimondtam, de az utolsó pillanatban meggondolom magam.

Nem beszélünk többet felszállásig, ami azt eredményezi, hogy szépen lassan elalszom, ezután felváltva ébredünk fel hosszabb-rövidebb időre. Nem is érzékelem az idő múlását, csak azt veszem észre, hogy már nem érzem a végtagjaimat, és kezdem túlaludni magamat. Megpróbálom kinyitni a szemem, és legnagyobb meglepetésemre megpillantom a kijelzőn, hogy hamarosan hazaérünk. Finomat ébreszteni kezdem Lanat, ahogy elnézem, neki is szüksége van néhány percre, hogy összeszedje magát.

• Hogy bírjátok ti ezt folyamatosan?- szegény olyan fáradt, mint én reggel, mikor felébresztett. Alig tudja nyitva tartani a szemét, de kitartóan gyalogol át velem a várón, egészen ki a taxiállomásig.
• Már néha úgy érzem, kezdek hozzászokni. Később azonban kiderül, hogy nagyon nem- beülünk az első üres taxiba, és elindulunk. Lana bediktálja a pontos címet. Habár én is tudom, merre kell menni, nem kockáztatok, mert félő, hogy még most is sikerülne visszaaludnom néhány percre. Hamarosan megállunk a már ismerős családi ház előtt. Kifizetem a taxit, és segítek eljutni Lananak a kapuig, ahol megszenvedünk még a kulcsokkal, de végül sikeresen bejutunk a házba.

Mindenhol síri csend van, ezért a lehető legóvatosabban közlekedünk.

• Hagyd lent a cuccaidat- suttogja Lana. Gyönyörűen fest a hajnali homályban.- majd holnap, ébredés után elintézzük.
• Várj meg- a keze után nyúlok, mielőtt eltűnne a lépcsőn.
• Nem tudok megszökni, ne aggódj. Gyere- szinte egy hang nélkül feljutunk az emeletre, onnan pedig a szobájába.

A hosszú út után mindkettőnknek szüksége van egy forró zuhanyra, ráadásul itt nincs olyan jó idő, mint Melbourne-ben. Az éjszakák már csípősek, a hajnal pedig kellemetlenül hideg kezd lenni.

• Pont ilyen szobát képzeltem hozzád- annyit aludtunk, hogy most egyikünk sem képes lehunyni a szemét.
• Nincs benne semmi különös- szétnéz a régi emlékek közt a falon, és elhagyja a száját egy óriási sóhaj.
• De. Az, hogy a tied.
• A tied meg akkor azért olyan, mert a tied, és ez bárkire igaz.- szomorkás a hangja, de az elmúlt napokban többször észrevettem. Nem akarok rákérdezni a rosszullétekre, mert abból csak vita lenne. Remélem nem gondolja azt, hogy azért, mert nem nyúzom ezzel éjjel-nappal, már nem is érdekel. Igenis érdekel, és félek, hogy valami komoly baja van. Először eszembe jutott mindenféle vitaminhiány, vérszegénység, meg efféle dolgok, de nem vagyok orvos, Lanat pedig nem szeretném felhúzni.

Addig gondolkodok ezen, amíg meg nem hallom egyenletes levegővételeit magam mellől. Lábaink teljesen összegabalyodtak, kezével próbálja átérni a derekamat, fejét pedig a mellkasomon pihenteti. Néhány tincsét hátravonom az ujjaimmal, és addig nézem őt, míg el nem alszunk. Hihetetlen, hogy az együtt töltött időnk legnagyobb részében aludtunk. Folyton csak alszunk, mint akik minden nap lefutják a maratont, de éppen ezért ébredünk olyan frissen késő délelőtt.

• Jó reggelt- vidáman ugrándozik le előttem a lépcsőn, és beesik az anyukája nyakába-megjöttünk.
• Hallottam, jó reggelt- Lana anyukája kedvesen mosolyog ránk, és rögtön elént tesz egy-egy bögrét és kávéval kínál.
• Köszönöm- elfogadom a koffeinbombát, ami tényleg az. Rég ittam ilyen jó kávét, mert ilyen csak Londonban van.
• Én magatokra is hagylak titeket- magához veszi a kulcsait és elköszön- Lana, ma későn érek haza, Jamie pedig csak holnap jön haza. Vigyázzatok magatokra, és lehetőleg ne essen darabokra a ház.
• Értem anyu, oké anyu, persze anyu- gúnyosan mosolyog mellettem Lana.
• Ne szemtelenkedjen kisasszony.
• Sosem anya, szeretlek. Vigyázz magadra- megölelik egymást, majd ténylegesen egyedül maradunk.
• Mindjárt jövök, felveszek valamit-komolyabban kellene vennem az itteni időjárást.

Belépve Lana szobájába, megakad valami furán a szemem. Az íróasztalhoz közelebb lépve kezembe veszek egy listát. Különböző célkitűzések, számomra érthetetlen dolgok. Hirtelen nem tudok mit kezdeni magammal, homályos az egész előttem, nem tudom, mit gondoljak, vagy mit ne. Ezért inkább leviszem magammal és rákérdezek. Ez valami vicc? Vagy egy játék? Nem hiszem, hogy egy régi dolog lenne, Lana szobájában ugyanis nem utal semmi a kisgyerekkorra. Tehát a kis papírkával a kezembe visszaindulok a konyhába, ahonnan a reggeli készítésének a zajai hallatszódnak ki.

• Kérdezhetek valamit?- tényleg nem akarok számon kérően viselkedni, elvégre ez nem az én házam, és joggal lenne dühös, ha a dolgai közt kutakodnék, de mivel nem ez történt, szimpla kérdésként vetem fel a gondolatot, valójában mi is ez.
• Persze- vidáman megfordul, de amint meglátja, mi van a kezemben, halál sápadttá válik és kiejti a kiskanalat a kezéből- Ja ne...
• Mi ja ne? Mi ez?- egyre jobban érdekel ez a dolog.
• Ezt nem szabadott volna megtalálnod. Azaz, nem megtalálnod kellett volna- könnyeivel küszködve fordul el, és céltalan pakolásba kezd.
• Lana, mondd el, mi ez. Miért baj, hogy megtaláltam?
• Harry- fátyolos tekintettel néz rám, mindent otthagy, és kivezet a nappaliba- beszélnünk kell.
• Ez nem hangzik túl jól- most már én is kezdek félni ettől a beszélgetéstől, de továbbra is próbálok bizalmat sugározni felé. Leültet magával szemben, köztünk van a kis dohányzóasztal, erre teszi le a lapot.
• Figyelj, én nem tudom, hogyan illik ebbe belekezdeni. Rengeteg módját kitaláltam már annak, hogyan kéne ezt közölnöm bárkivel is, legfőként veled.- nem bírok várni, hosszasan bámul hol a papírra, hol rám.
• Lana, nyugi. Nekem elmondhatod, bármi is legyen az.- nem azért mondom ezt, mert ez a kötelességem, vagy hasonló, tényleg úgy gondolom, hogy ha már egy pár vagyunk, akkor már a kezdetektől meg kell tudnunk oldani a problémákat.
• Harry, erre egyikünk sem áll készen, remélem ezt megérted. Ha a valódi okot nem is, de ezt muszáj lesz.
• Lana, ne terelj, kérlek.
• Akkor marad a B-terv.- mélyen a szemembe néz, és őszinte sajnálattal, mégis határozottan jelenti ki a dolgokat- Harry, leukémiás vagyok.

A szám hirtelen kiszárad, a fejembe szálló vér zúgásától nem hallok semmit. Percekig meredten nézek magam elé, de látni nem látok már. Furcsa vízióim támadnak, mindenhonnan ez visszahangzik: leukémia. A szédülés mellé társul az émelygés és az adrenalinsokk. Hiába próbálok megszólalni, nem találom a szavakat. Ha ki is tudnám mondani azokat a dolgokat, amik most a fejemben kavarognak, akkor sem lennének tisztán érthetőek és értelmesek.

• Ne haragudj, ki kell mennem egy kicsit a friss levegőre- válaszát meg sem várva felpattanok a helyemről és kábát, ingatag módon indulok el valamerre. A konyha felé indulok, közben meglátom a teraszajtót. Könnyedén meglököm, és kilépek a hűvös októberi levegőre. Hallom, hogy Lana utánam jön.
• Harry, én..nem tudom, mit mondjak.
• Ne mondj semmit,csak..-képtelen vagyok felfogni, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a szemébe tudjak nézni, de nem megy- mióta tudod?
• Úgy hat hete, körülbelül.
• Tehát az első találkozásunkkor már tisztában voltál vele- nyers kijelentésemre leszegi a fejét, és a küszöböt kezdi el bámulni.- Így van?
• Nem akartam, hogy idő előtt megtudd. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy idáig jutunk, ha ezt tudom, már rég elmondtam volna, de nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Ha elmondtam volna, megsajnáltál volna, nekem pedig arra egyáltalán nincs szükségem.
• Mi a gyógymód?
• Nem kértem a drága kezelésekből- eddig nyugodtan beszéltünk, de ezen a ponton elborult az agyam.
• Micsoda? De miért? Ezt nem teheted meg a családoddal Lana.
• Azt hiszem, ezzel elkéstél. Nem engedem, hogy egy, hangsúlyozom, lehetséges megoldás miatt ekkora költségekbe verje magát anya.
• A pénz nem akadály.
• Nem Harry, nem. Nem kell és kész, fogd fel.-egyre intenzívebb az ő hangja is- ha volna más választásom, élnék a lehetőséggel, de ezt nem várhatom el tőlük.
• Ha, volna, ha volna..elég- némán bemegyek a lakásba, felrohanok az emeletre, magamhoz veszem azokat a dolgaimat, amit az éjjeli szekrényen hagytam, majd rögtön visszaindulok a földszintre.
• Elmész?- könnyei utat törnek maguknak, de nem hisztizik.
• Ezt most fel kell dolgoznom- mindezek után nem érzem magam jobban, sőt. Egy utolsó féreg vagyok, amiért a barátnőmet, akit szeretek, magára hagyom, de képtelen vagyok elviselni a gondolatot. - Legjobb lesz, ha átmegyek a saját lakásomba.
• Harry, sajnálom- most már elcsuklik a hangja.
• Szeretlek- nem így terveztem ezt a kis vallomásomat, ez így egyáltalán nem jó. Nem fair, hogy ezt csinálja velem, akármennyire is nem az ő hibája mindez. Homlokon csókolom, végigsimítok hosszú, szőke haján, és kilépek az ajtón. Némán áll, nem tudja, hogyan kéne reagálnia. Kilépek a kapunk, és jobbra fordulok. Nem nézek semerre, csak megyek a lehető legrövidebb úton a lakásom felé. Nem kérek a taxiból, buszra sem szállok, csak megyek.

Lana

Eddig attól féltem, hogy megharagszik rám, ha megtudja, mennyi ideig hazudoztam és elveszítem őt. Most már attól félek, hogy akkora fájdalmat okoztam neki, hogy sosem kapom vissza. Az, hogy kimondta, szeret, még jobban összetörte a szívem. Amióta elment, azóta állok a nappaliban, kezemben az idióta listám, amit nem voltam képes elpakolni, és nincs arra lehetőségem, hogy helyrehozzam. Úgy érzem, most már csak a csoda segíthet.
Minden órában megpróbáltam elérni Harry-t az elmúlt órákban, sikertelenül. Végül csak egy sms-t küldött. "Nem sokára felszáll a gép, sajnálom, hogy nem köszöntem el személyesen. Vigyázz magadra, amíg nem érek vissza. H" Ennyi csupán, de a semmitől több.

•   Szeretlek..annyira szeretlek..-elhaló hangon suttogom magam elé a telefonnak. Remélem hamarosan személyesen neki is el tudom ezt mondani.