My Bucket List

12. rész/2 Melbourne 

Sziasztok :) 

Ahogy megígértem itt a 12. rész második fel:) Remélem tetszeni fog. 

Jó olvasást, puszi Tami xx<3

Lana

A főpróba azzal van vége, hogy letesztelik, működnek e a színpadon található „csapóajtók” ahol a srácok a koncert elején feljönnek, majd a végén leugranak. Meglepő lett volna, ha minden simán megy. Az elején, míg a másik négy fiú rúgója, van tudom is én hogy mi az, működött, Harry-nek csak a feje látszódik ki.

-        Mi történt? – kezeit feltartva, nevetve kérdezi. A többiek kíméletlenül röhögnek rajta, és én sem tudom megállni, hogy ne törtjön ki belőlem. – Na, szépen vagyunk, hogy kiröhögsz. – nézz felém Harry, én pedig arcomat eltakarva nevetek.

-        Kedvelem a barátnődet Harry. – kiabál oda Paul.

-        Édes lásd be, hogy ez már csak hab a tortán, annak, amit ti itt műveltetek. És vicces. – kiabálok oda neki én is.

-        Érdekes, hogy ezek a dolgok mindig veled történnek meg Hazz. – mondja Zayn.

-        Semmi érdekes nincsen ezen. Szálljatok le rólam, és inkább csinálja meg valaki ezt az ízét.

A srácok még kétszer megcsináltál a fel leugrálást, és mikor jónak nyilvánították, a főpróba hivatalosan is véget ért. Oda adták a mikrofonokat az egyik dolgozónak, majd ugyan az az ember leszerelte róluk a fülhallgatót, meg az a valamit, amit a nadrágjukhoz erősítenek. Nem tudom, ezeknek a szakszerű megnevezését. Harry lejön a színpadról míg a többi srác elindul hátra. A székek között elég nagy hely van, így gond nélkül oda tud hozzám jönni, és leül mellém. A kezét átlendíti a vállamon és egy apró puszit nyom az arcomra.

-        Na, jól van fiatalok én, itt hagylak benneteket, de Harry úgy tíz perc múlva létszíves, te is gyere hátra az öltözőbe. – Paul feláll és elindul arra amerre a másik négy srác is ment.

-        Na, hogy tetszett a főpróba? – Harry felém fordul fejével, és a megkeresi a másik kezem, majd összefűzi ujjainkat.

-        Egyszer még valamelyikkőtök maradandó károsodást fog szenvedni, de imádtam, és ez még csak a próba volt. Mit fogtok ti csinálni a koncerten? – mosolygok rá.

-        Nagyjából ezeket, csak más helyzetekben, és nem ebben a sorrendben.

-        Én örülök neki, hogy ilyenek vagytok. – szégyenlősen lehajtom a fejem, és az újperceit kezdem el simogatni.

-        Miért? – Harry felemeli összekulcsolt kezeinket és apró, érzéki puszikat hagy, az ujjaimon.

-        Mert a sok viccelődésből látszik, ti tényleg azért csináljátok mindezt, mert élvezitek. És, ezekből az apró csínytevésekből lehet rájönni arra, valóban szeretitek egymást, és ezt nagyon becsülöm bennetek. 

-        Ahhoz képest, ha elesek, mind azt öten fölöttem állva röhögnek rajtam. – mosolyog Harry.

-        Tudod azt szokták mondani, a barát felsegít, a legjobb barát pedig csak az után segít felállni miután jól kiröhögte magát. A ti esetetekben ez pontosan így van. Elesel, kinevetnek, de utána valamelyikük oda megy és kezet nyújt neked. Vagy például megvédenek attól, hogy törölközővel a fejeden, a kilövellő tűzbe sétálj. – mosolyogva húzom fel szemöldökömet.

-        Erről is tudsz?

-        Persze, hogy tudok kicsim. Nem egy rajongó videózta le akkor és tette fel az internetre. – nevetek. – Nagyon tisztelem bennetek, hogy így vigyáztok egymásra, és hogy úgy szeretitek egymást, mint a testvérek. – Harry-vel csak nézünk egymásra. Apró mosoly jelenik meg az arcán, és közeledni kezd felém. A szája óvatosan ér az enyémhez. Ajkai elnyílnak, így kér engedélyt, én pedig örömmel fogadom nyelvét, és kezdek bele az érzéki lassú táncba. Szabad kezemet felvezetem a tarkójára, és elkezdek játszani a puha fürtökkel. Elválnak ajkaink, és Harry egy kósza tincset a fülem mögé tűr, és csak néz rám. Zavarba hoz, hisz nem tudom, mi járhat a fejébe, miért néz rám így.

-        Mi az? – kérdezem, miközben a kezem még mindig a tarkóján pihen és óvatosan simogatom a bőrét.

-        Semmi. – mosolyog, rám miközben válaszol.

-        Na, mondd el. – hasát megbökve kérlelem. Harry épp szólásra nyitja a száját, mikor Paul jelenik meg mögötte.

-        Harry jönnöd kéne öltözni.

-        Azonnal megyek. – Harry szeretet teljesen mosolyog turné menedzserére. Paul kacsint egyet, és hátat fordít, és visszaindul, gondolom az öltözőkhöz. Harry figyelmét újra nekem szenteli. Én viszont felállok, és a kezemet nyújtom felé.

-        Gyere, menjünk. – Harry a térdére támaszkodva áll fel, majd kezeit az enyémmel egybe fűzi, és elindulunk hátra.

-        Tényleg annyira tetszett a próba? – kezét átveti vállamon.

-        Nagyon jó volt. Ha a próba ilyen király volt, már nem tudom, hogy a koncerttől mit várjak. – apró puszit nyomok az arcára, amikor az öltözőjéhez érünk. A többiek felváltva mászkálnak át egymáshoz, vagy épp amikor ez túl megerőltető nekik egyszerűen csak át ordítanak a másikhoz.

-        Bejössz? – Harry szemöldök húzogatva néz rám.

-        Nem Harry, nem megyek be. El kell mennem a mosdóba, szóval öltözz nyugodtan. Én pedig megkeresem az őrző védőtöket, aki nélkül már számos törött csontotok lenne, és útba igazítást kérek.

-        Kicsim, ez nem igaz, tudunk magunkra vigyázni. – karba teszi kezeit, mint egy duzzogó kis gyerek, én pedig szívem szerint azonnal a nyaka köré fonnám a karom, és magunk mögött zárnám be az ajtót. De, nem teszem, e helyett csak két kezem közé fogom arcát, és lágyan megcsókolom.

-        Hát persze édes. – mosolygok rá. Látja rajtam az apró cinizmust, de ahogy én látom, tetszik neki.

-        Ezért még kapsz. – magához húz, és közel hajol a fülemhez, halkan suttog. – Hosszú még az este. – felhúzott szemöldökkel nézek, rám majd megcsóválom a fejem, és benoszogatom az öltözőjébe.

-        Befelé. – Harry rám kacsint, én meg elindulok, hogy megkeressem Pault-t. Amikor meg találom, a többi munkatársával beszélget. Ahogy meglát, mosolyra húzza a száját.

-        Hé, kislány minden rendben?

-        Igen persze, csak szükségem lenne a mellékhelységre. – zavartan mosolygok rá. Paul elmondja, hogy merre kell menni, én pedig megtapsolom magam, ha megtalálom, és öröm táncot járok majd, ha vissza is tudok jönni.

Elmegyek jobbra, majd balra, majd megint balra, és utána egyenesen. Szinte szédülök már az ide-oda forgástól, de végül megtalálom. Bemegyek, és mint egy paranoiás megbizonyosodok róla, hogy nincs ide bent senki. A mosdó teljesen üres, így megnyugszom. A tükör elé állok és bele nézek, és ahogy meglátom, magam kicsit meglepődök. Igaz, hogy túlzás lenne azt mondanom, hogy sok idő telt el azóta, hogy megtudtam beteg vagyok, de az elmúlt időkben már láttam jeleit. Sokszor a fal, fehér színével megegyező volt az arcom, a szemem alatt karikák, a kialvatlanságtól. De, most ezek mintha egyik pillanatról a másikra eltűntek volna. A szemem csillog, az arcomon természetes pirosság található, és nem kétségbe ejtően fehér, hanem olyan alap bőr színe van. Most így hogy magamat nézem, a tükörbe rá jövök, hogy az elmúlt két napban semmilyen rosszullétem nem volt. Szemezek magammal, és megállapítom, boldog vagyok.  Talán tényleg igaz, hogy a szerelem mindenre képes. Nem érzem korainak, hogy azt mondom, szeretem Harry-t, hisz mindig is szerettem, mint embert. Na, jó ez így ebben a formában nem igaz, hogy csak szerettem. Ciki vagy nem, de én mindig is valahol mélyen szerelmes voltam Harry-be. Vagyis inkább abba a képbe, amit elképzeltem róla, a személyiségéről alkotott képbe. És nem csalódtam. Bele mosolygok tükörképembe, picit megrázom a fejem, és kiveszem a táskámból a gyógyszereket. Beveszem a szükséges adagot, és víz segítségével lenyelem. Visszarakom a dobozokat a táskám mélyére, és kimegyek az ajtón, és elindulok. Az elágazáshoz érve megtorpanok, és nem megyek tovább. Teljesen elfelejtettem melyik irányból jöttem. Bal jobb? Azt hiszem jobb. Elindulok, azonban semmi sem ismerős erre felé, elfordulok balra, tovább megyek. Vagy már 5 perce bolyongók és rá jövök, rossz irányba fordultam, azonban annyit forgolódtam, hogy inkább megállok, és nem mozdulok.

-        Basszus. – szitkozódok, miközben kiveszem a farzsebemből a telefonomat, és megkeresem Harry számát. A második csörgést követően felveszi.

-        Aggódnom kellene, hogy egy épületben vagyunk, és te mégis felhívsz? – hallom Harry hangján, hogy jól mulat.

-        Eltévedtem. – mondom halkan.

-        Eltévedtél? Kicsim ezt mégis, hogy csináltad? – aggodalom tölti el hangját.

-        Minden jel arra mutat, hogy bal helyett jobbra fordultam, és jelen pillanatban már nem tudom, hol vagyok.

-        Maradj ott ahol vagy, érted küldöm Paul-t. – Harry köszönés nélkül rakja le a telefont, én pedig nagyon butának érzem magam. A falnak dőlve várom, hogy Paul megtaláljon. 3-4 perc telik el mikor meghallom Paul hangját, ahogy a nevemen szólít, majd meglátom, ahogy balról befordul.

-        Jaj, te lány, hát a szívbajt hozod itt mindenkire.

-        Ne haragudj, de teljesen elfelejtettem merről jöttem.

-        Ugyan, semmi baj. Na, gyere, menjünk vissza még mielőtt Harry a dalukhoz híven, szívrohamot kap. – Hatalmas nevetés hagyja el a számat, és elindulok Paul után.

A fejemet fogom, miközben Paullal visszafelé megyünk, mert az útvonal olyan könnyű, mint az 1x1 és e pillanatban, egy tudatlan csitrinek érzem magam, az arcom pedig paradicsom piros lesz, mikor meglátom Harry-t. Kínomban nem tudok mit csinálni, ahogy látom, milyen aggodalmasan néz rám a zöld szempár, csak hülyén vigyorgok. Harry látja rajtam, végül ő is száj harapdálva fogja vissza a nevetést.

-        Ne mondj semmit. – mutatok rá nevetve.

-        Nem szándékoztam. – teszi fel két kezét, majd ölelésébe von. – Meg haragszol, ha azt mondom, valamiért nem vagyok meglepődve, hogy ez veled történt meg?

-        Nem haragszom meg, mert én sem lepődtem meg. Jobb, ha hozzá szoksz édes. – államat meg támasztom mellkasán és úgy nézek rá.

-        Szívesen hozzá szokom. – kapok egy apró puszit a szám szélére.

-        Mellesleg, nagyon lazára vetted a stílust. – kibontakozok öleléséből, és végig nézek rajta. Egy sima fekete póló, és a szokásos fekete nadrág van rajta, amin már számtalan lyuk van. – Harry, kicsim megvárod, míg egyszer csak szétfoszlik ez a nadrág?

-        Most miért? Szeretem ezt a nadrágot.

-        Tudom, és jól is áll. Ne aggódj. – megpaskolom a fenekét ő pedig hitetlenkedve néz rám.

-        Neked elhiszem. – szeretetteljesen néz rám, én pedig elpirulok.

-        Hogy érzi magát a gerlepár? – hallom a hátam mögül Louis hangját. Meg fordulok, közben Harry hátulról átölel, a hasamra helyezi két kezét, én pedig az én kezeimet ráhelyezem az övére. Louis után a többiek is előbukkannak az ötözőjükből, és meg kell hagyni jól, néznek ki. Egyszerűen, de jól. Louis egy fehér, piros hosszú ujjú Vans pólót vett fel, és fekete farmert. Liam egy sötét famert húzott magára, hozzá egy sima fehér trikót és egy fekete Fullcap sapkát. Zayn egy fekete Batman logós pólót, és fekete nadrágot visel. Niall is egy fekete farmert vett fel, hozzá fehér, mintás trikót.

-        Srácok, nagyon jól néztek ki.

-        Köszönjük szépen. – Liam aranyosan rám mosolyog. 

A srácok és én még beszélgetünk egy kicsit közben, Harry egy lépést sem tágít a hátam mögül, hatalmas keze még mindig a hasamon pihen, és úgy ölel magához, és az én kezem még mindig az övével van összefűzve. Most, ahogy így itt állunk egyfajta bizalmat kelt bennem, hogy nem szégyell a többiek előtt, és ez jó érzés. Most így, ahogy itt állok a srácokkal, és nevetek velük együtt, érzem, hogy valóban megkedveltek, már csak Louis folytonos piszkálódásából érzem, hisz ugyan ezt csinálja a többiekkel is.

Paul jelenik meg mellettünk, és értesíti a srácokat, hogy a helyükre kéne menniük. Harry-vel kézen fogva indulunk el, a színpad mögé. Oda érve az egyik itt dolgozó felszereli rájuk az egyedi fülhallgatókat. Én, mint egy buzgó kis gyerek sorra nézem meg a srácok fülében lévő dolgot, és nagyon tetszik. Harry-nek csak egy HS felírat, van rajta, Niall-nek pedig hazájához híven ír zászló mintásra csinálták, meg amin neki is szerepel a monogramja. Zayn-nek egy ZAP, és egy POW feliratút csináltak akár csak a tetkója, Liam-én kedvenc filmjének logója díszeleg, a Batman. Louis pedig nem hazudtolta meg önmagát az övére a gördeszkázó pálcika embert rakták rá. A srácok kacagnak rajtam, amiért ilyen lelkesen tetszenek ezek az apró dolgok.

 Paul megjelenik a függöny mögül, és megkérdezi a srácokat készen állnak e, mert nem sokára kezdenek. A srácok, mint akikbe villámcsapott feltöltődnek, és felállnak a csapat kiáltáshoz, én pedig egy kicsit háttérbe vonulok. Körbe állnak a kezüket egymásra teszik, majd egymásra néznek, és egyszerre szólalnak meg.

-        3, 2, 1 We push! (szerkesztőit megj.: Nyomjuk! ). – kiabálják, majd a kezükkel úgy tesznek, mintha lenyomnának valamit, majd az égbe emelik, nekem pedig a sírás fojtogatja a torkomat, hogy mind ezt láthatom.  Megveregetik egymás vállát, utána Harry oda jön hozzám, és egy apró csókot kapok tőle.

-        Élvezd a koncertet kicsim. – simogatja meg az arcom.

-        Ne félj, a többi rajongóval együtt fogok ugrálni. – bököm meg az orrát.

-        Fiúk 5 perc. – Újra Paul jelenik meg.

-        Menj édes. – gyors puszit nyomok az arcára.

-        Gyere Lana, elkísérlek a helyedre. – Rákacsintok, Harry-re ő pedig rám mosolyog.

Közvetlen a színpad bal oldalához vezet engem Paul, ahol a fiúkhoz nagyon közel álló dolgozok, tartózkodnak, mint például Lou, a fodrászuk akit, volt szerencsém futólag megismerni. Mellé állok, ő rám mosolyog, és a kisfilmnek pont a végét kapom el. Megkezdődik a visszaszámlálás, és elsötétül minden. Mivel ilyen közel vagyok, a színpadhoz látom, hogy a srácok felállnak a helyükre. Harry és Zayn az emelvényen jelenik meg, Louis lent a színpad bal oldalán, Liam középen, Niall pedig a jobb oldalon.  Az intro még tart pár másodpercig, majd felgyúlnak a fények, és megszólal az Up All Night című dal, és Liam csodálatos hangja. A rajongók teljesen felpörögnek, és torkuk szakattából énekelnek a srácokkal, és nem félek én is követni a példájukat. Mindenegyes szót velük énekelek. Fények villognak mindenhol, és a füst gépek is életre kelnek, és csak remélni tudom, hogy Harry nem sétál bele az egyikbe. A háttérben a hatalmas kivetítőkön a srácokról különböző montázsok, különböző effektekkel megbolondítva jelennek meg, keresztezve rengeteg Melbourne felirattal. Heart Attack, Loved You First, One Thing, More Than This így követik egymást a dalok. More Than This közben Harry folyamatosan engem figyel, nekem pedig pír szökik az arcomra, és biztos vagyok benne, ezzel felkeltette pár, egy jó pár rajongó figyelmét. Viszont nem érdekel, mert nem egyszer mélyen a szemembe néz, ahogy énekel, nekem pedig úgy zakatol a szívem, hogy úgy érzem, mindjárt kiszakad a helyéről, és a koncert végén meg kell keresni.  A számot egy kisebb szünet követi, én pedig érzem, hogy azok a rajongók, akik közel vannak a színpadhoz, kíváncsi tekintettel méregetnek, és nem egy ilyen szempárral összeakad a tekintetem, és látom bennük, hogy valamit sejtenek. De kell nekem ezzel foglalkoznom? Nem! Jelen pillanatban hidegen hagynak a kérdő, és szikrázó szemek, lesz ennél még rosszabb is.

Pár perc múlva a C’mon C’mon című szám intro változata csendül fel, beindulnak a füstgépek, és a srácok a színpad alól jönnek fel a liftszerű szerkezettel és a dal ritmusa és a srácok buzdítása végett az aréna újra életre kell én pedig hangosan énekelem a dalt. Bele élve magukat rohangálnak fel alá, Harry feltűnően sokat futkározik, a színpad azon oldalára ahol én tartózkodom, és ez nekem nagyon tetszik. Dal végére a srácok felállnak az emelvényre, ami a Change My Mind felcsődülését követően lassan elkezd emelkedni. Egyre feljebb és feljebb emelkednek, nekem pedig a torkomban dobog a szívem, ahogy ott fent látom őket. Tudom, hogy nem lesz baj, de mégis csak a szerelmem himbálózik a levegőben a többiekkel együtt. Folyamatosan integetnek a rajongóknak, és a szemükkel pásztázzák őket, hogy minél több könnybe lábat szembe tudjanak bele nézni, és a rajongókra mosolyogni. Végül az aréna közepén felépített színpadra érkeznek meg.

Bele kezdenek az One Way Or Another című feldolgozott dalukba. A színpad különböző fényekben úszik, és a füst, ami a színpad négy sarkából árad, kék és zöld színűre van megvilágítva. Hirtelen a dal átvált a Teenage kicks-re, és a színpad szinten különböző fényáradatban úszik. A két dalt követően a Twitter kérdések következik, én pedig fogom a hasam a nevetéstől, a sok vicces feladat miatt. Meg kell hagyni, hogy a rajongók nagyon kreatívak, és leleményesek, de a srácok kérdés, és habozás nélkül csinálják meg a hitetlenebbnél hihetetlenebb feladatokat. A rajongók is rengeteget nevetnek, és elvezik, a srácok bohóckodását.

Mikor az utolsó vicces kérést teljesítik, szépen lassan visszaállnak a mozgó emelvényre, és elindul a Last First Kiss, majd a Moments, közben folyton integetnek, és Harry nem egyszer megfordul és megkeresi tekintetemet, én pedig csak hatalmasra nyílt szemekkel figyelem, és mosolygok, és a dal miatt könny gyűlik a szemembe. Miután újra biztos talajon állnak a Back For you következik, és az előbbi lassú hangulat eltűnik, és rajongók újra felveszik a pörgős stílust. A dal végén a srácok a színpadi liftre állnak, és eltűnnek, és egy újabb szünet következik, azonban én nem mozdulok, és Harry sem jön ki a színpadhoz.

A szünetet követően a Summer Love kellemes dallama csendül fel. A srácok a színpad baloldalára ülnek, Niall kezében gitár, ezzel megadva a dal alaphangulatát. A rajongók most a kezükben tartott világító rudakat a magasba emelik, és gyönyörű az egész. Én pedig becsukott szemmel élvezem a srácok csodálatos hangját. Az Over Again követő az előző dalt, és most a srácok a színpad szélére ülnek le, és Harry közvetlen a baloldalra ül, le nekem pedig mosoly kúszik arcomra. Az Over Again-t egy újabb lassú dal következik a Little Things. A közönség egy emberként énekelnek a srácokkal, végül a dal utolsó sorait ők fejezik be.

Teenage Dirtybag, Rock me, She’s Not Afraid, Kiss You, Live While Were Youg. Így jönnek egymás után a dalok. A srácok folyamatosan éneklésre buzdítják a rajongóikat, bár ez e nélkül is megy, hiszen mindenki kiabálva énekel. Rengeteget futkároznak, és piszkálják egymást. Ahányszor valamelyik fiú a baloldalra jön óvatosan oda int nekem, vagy rám kacsint, én pedig gyermeteg boldogságot érzek. Remekül érzem magam, talán eddig ez életem egyik legjobb estéje. Az utolsó dal következik a What Makes You Beautiful, és a közönség az eddiginél és jobban megörül. A dal közben a füstgépek folyamatosan működnek, hatalmas labdák kerülnek elő, és színes konfettiket lövellnek ránk, és a dal utolsó mondata után a srácok megköszönnek mindent, és egymást átkarolva hajolnak meg, és utána bemutatják a banda többi tagját, a zenészeket.

 Mérhetetlen boldogságot érzek, és levakarhatatlan vigyorral tapsolok, és sikítok.  Látni azt az öt srácot, akik eddig a példaképeim voltak, és akiknek rengeteg mindent köszönhetek, leírhatatlan érzés. A banda még tovább zenél egy kicsit míg a srácok szépen hülyülve leugranak a színpadi lift helyére.

-        Lana! Gyre velem. – Lou mosolyogva fordul felém, és biccent a fejével, hogy kövessem. Örülök neki, hogy mindig van velem valaki, mert biztos, hogy ebben a felfordulásban, újra elvesznék. – Remélem, azt tudod, hogy nagyon szép hangod van. – szólal meg Lou mikor mellé érek.

-        Hogy nekem? – nézek rá értetlenül. – Ugyan már. – legyintek egyet. – Ez inkább elviselhető, mint remek.

-        Elviselhető? Úgy énekelted ki a magas hangokat, mint egy profi énekes. Hallottalak. Harry tudja? – mosolyog rám kedvesen.

-        Nem adódott még olyan helyzet, hogy hallja a nem remek hangomat, és nem is tervezem, hogy megmutatom neki. – Hitetlenkedve rázza meg a fejét, én pedig csak mosolygok.

Az ide-oda rohangáló embereket kerülgetve, megyünk a fiúkhoz, akik jelen pillanatban egy öltözőbe tömörültek, és még mindig a koncert felpörgött hangulatának hatása alatt vannak. Piszkálják, ugratják egymást, verekednek, én pedig mosolyogva figyelem ezt az öt bolondod, és még mindig azon gondolkozom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy én itt és most velük lehetek. Velük és Harry-vel.

Harry

A srácokkal túlpörögve szabadulunk be az egyik öltözőbe, és a színpadról ide is magunkkal hozzuk a poénkodást. Niall azonnal rá veti magát, az ide készített ételekre, én pedig próbálok lenyelni egy korty vizet, ha Louis hagyná. Levágom magam a kanapéra, és nézem, ahogy a négy legjobb barátom nyúzza egymást. A koncert fergeteges volt, és meglepő módon semmi kínos dolog nem történt velem, ami nagy szó. Általában én vagyok az első, aki közelebbről megismerkedik a színpaddal. De most a szerencsétlenség nem tartott velem, talán ez Lana-nak köszönhető, és az ő pozitív kisugárzásának. A koncert alatt többször megkerestem a tekintetét, és a jutalmam egy csodaszép mosoly volt, vagy mikor épp nem vette észre, hogy őt figyelem, kétségtelenül élvezte a koncertet. Viszont, azt sem kerülte el a figyelmemet, hogy pár rajongó, akik közvetlenül rá láttak arra a helyre ahol Lana állt, szikrázó, vagy épp kíváncsi szemekkel nézték, hogy vajon ki is lehet ő. A lassú számoknál nem egyszer láttam, hogy Lana szeme könnyes, és olyankor egy perce aggodalom ült szívemre, de utána szintén kaptam egy biztató mosolyt, tudtomra adva, ő is akárcsak a többi rajongó miattunk sír. A sok gondolkodás közepette eszembe jut, hogy ő most nincs itt velünk, és épp amikor állnék föl, hogy megkeresse, Lou oldalán jelenik meg, és mosolyogva néz körbe. Felállok, és oda sétálok hozzá, és két kezemet a derekára vezetem és összekulcsolom őket pont középen. Ahogyan az elmúlt napokban szokásává vált, most is apró kezeit a csípőmre teszi, és két hüvelyk úját a V vonalba helyezi. Esküszöm mintha azok a pici hüvelyk újjak pont erre lettek volna méretezve, pont oda illik. Apró csókot adok tökéletesen metszett szájára, és tovább is ott tartanám a sajátomat, ha valaki nem dobva fejbe egy marék akármivel. Mosolyogva húzódik el tőlem, én pedig kérdés nélkül nézek hátra egyenesen Louis-ra.

-        Nem bírtad volna ki igaz? – nem haragszom rá, inkább vigyorogva beszélek hozzá.

-        Úgy ismersz? – húzogatja a szemöldökét.

-        Nem Louis, nem. – visszafordulok a barátnőmhöz, aki jót kuncog rajtunk. – Hogy tetszett a koncert?

-        Szerintem nagyon élvezte. – Lana helyett Lou válaszol, olyan vigyorral az arcán, ami csak akkor jelenik meg ha tud valamiről. Kicsit elnézve a vállam fölött Lana a fejét rázza Lou-nak. Látja, hogy észrevettem, így inkább csak próbálja elterelni a dolgot, egy csodás fogas mosollyal.

-        Miért ráztad ez előbb a fejed?

-        Ennek a lánynak csodálatos hangja van. – ránézek Lou-ra aki még mindig bőszen vigyorog.

-        Csak ugyan? – szólal meg a hátam mögül Liam, és látom, hogy a többiek is érdeklődve figyelnek. Lanára tapad minden szempár, és ettől pír kúszik az arcára.

-        Ne már! Ne nézzetek ennyire. – szégyenlősen rejti el arcát a mellkasomba, nekem pedig mosolyognom kell.

-        Hé, igazat mondd Lou? – szólók neki, ő pedig lassan felemeli szégyenlősen a fejét.

-        Ő azt mondja, hogy jó, én pedig nem értek vele egyet. Elviselhető. Ebbe a kategóriába tartozok.

-        Hallanunk kell téged egyszer. – Niall teli szájjal szólal meg, és a többiek egyetértően bólogatnak.

-        Biztos, hogy nem! – Lana bőszen tiltakozik, én pedig látom, hogy komolyan gondolja.

-        Srácok, majd egyszer, ha ő is úgy akarja. – Liam leállítja helyettem a srácokat, és hálásan nézek rá. Megvárom, míg a többiek elfoglalják magukat valamivel, és mikor megbizonyosodok róla, hogy nem velünk foglalkoznak, közel hajolok Lana-hoz, hogy csak ő hallja, amit mondok.

-        A szerencse kabalám vagy. – súgom a fülébe, majd apró puszit nyomok a füle tövére. Elhúzódik és érdeklődve néz rám.

-        Miért? 

-        Semmi kínos dolog nem történt velem, pedig ez már a sokadik koncert, és eddig mindig történt velem valami. De most hogy te itt vagy, nem estem el, nem találtak el semmivel, és nem akartam a tűzbe sétálni. Te vagy a szerencsém. - nem igazán tud mit mondani, így csak hosszasan néz a szemembe, miközben az ajkát rágja, nekem pedig a tekintet a szemem és a rágcsáló ajakak között cikázik, és valamiért ettől az apró mozdulattól megindul bennem valami, aminek nem kéne, így próbálom elterelni a témát. – Ígérj meg nekem valamit. – Ismét közel hajolok a füléhez.

-        Mit?

-        Hogy mindig a szerencse kabalám maradsz, és itt leszel, velem azokon a koncerteken ahova el tudsz jönni. – ismét elhúzódik, és az arcomat figyeli, majd közel hajol a fülemhez.

-        Megígérem. – a lehető leghalkabban mondja, és lehelete jól esően csiklandozza a fülem, és az érzéstől kiráz a hideg. Gyengéden megpuszilja az arcom, de én többet akarok, így újra megkeresem ajkait.

-        Menjetek szobára. – Louis nem bír magával, de jelen pillanatban nem foglalkozok vele.

-        Mi lenne, ha a lehető leghamarabb felöltöznék és, visszamennénk a hotelba?

-        Az jó lenne. – újra egy apró puszi adok a szájára, ő pedig kimegy az öltözőből. 

Úgy fél óra múlva már mindannyian az autóba ülünk és a mai koncertről beszélgetünk. Kezem Lana vállán pihen, ő pedig az oldalamhoz simulva hallgatja, hogy ki mit látott a közönségbe. A srácok őt is kérgezgetik arról, neki mi tetszett a legjobban, de Lana nem mondd konkrét dolgot, csak annyit, hogy szinte minden, és többször meg köszöni, hogy itt lehetett. Lana nagyon jól megtalálja a hangot a srácokkal, és minél több időt töltenek együtt, Lana annál jobban oldódik fel, és kiderül, szinte semmiben sem különbözik Louis-tól. Rengeteget poénkodnak, húzzák egymás agyát, mi pedig a többiekkel már nem kapunk levegőt. Egy újabb oldala Lana-nak amit megismerhettem. Mindig is szerettem, ha egy lányképes volt arra, hogy megvetessen egy fiút. Ezt én mindig is különlegesnek tartottam, nem csoda, hogy Lana-ban ez is meg. Ő egy különleges lány számomra. Megfeledkezve magamról, a többiekről és helyről, megakad rajta a tekintetem és csak nézem. Nézem gyönyörű mosolyát, ahogy önfeledten nevet a többiekkel, nézem, milyen felszabadult. Megérezhette, hogy valaki figyeli, mert felém kapja fejét, és érdeklődően néz rám, én pedig csak mosolygok, és adok egy apró puszit a homlokára, majd elfordítom a fejem, a magából hülyét csináló Louis felé.

Paul Lana végett elintézte, hogy a hotel gazdasági bejáratát igénybe vegyük, így egyelőre Lana-t még nem tesszük ki a fotósok, és a rajongók kereszttüzének. A hotel előtt várakozók közül, van néhány szemfüles rajongó, és fotós, akik észreveszik a sötét autót, és elkezdenek rohanni, de mire a kocsihoz érnek Lana már bent vár, a hotelban, én pedig nyugodt szívvel tudok képet csinálni, és autogramot osztani. Szó sincsen arról, hogy szégyellném őt, vagy el akarom titkolni, csak Lana kérését teljesítenem. Elmondása szerint még nincs felkészülve a hatalmas tömegre, én pedig ezt megértem. Az első időkben én sem tudtam mit kezdeni a helyzettel, de idővel megtanultam, és remélem lesz idő arra, hogy ezt ő is megszokja. Remélem.

Mikor úgy látom minden itt tartózkodóval csináltam képet, és aláírtam mindent, amit elém tartottak, és a fotósok is elégszer kattintottak a gépükkel, elindulok befelé. Bent meg találom Lana-t ő pedig tudni szeretné, minden rendben van e. Hatalmas mosollyal az arcomon bólintok, és a srácokkal a hátunk mögött, megyünk a recepcióhoz, hogy átvegyünk a szobakulcsot. Mindenki megkapja a már kupiban álló szobájának kulcsát, és így együtt hatan a lifttel felmegyünk arra az emeletre, ahol a szobák találhatóak. Felérve, elköszönünk egymástól, és mindenki elindul a saját szobájának irányába. Én próbáltam a lehető legkisebb rumlit csapni, és szerintem jó munkát végeztem, mert belépve a szobába Lana nem szörnyed el a látványtól. Na, igen, a fiúknál és a lányoknál mást jelent „a legkisebb rumli fogalma” és én is kisebb rendetlenségre emlékeztem. A bőröndömből a ruhák szanaszét vannak, a kanapéra a reggel használt törölközőm csak oda van dobva, a dvd-ék is szanaszét hevernek az asztalon. Így jár az, aki nem kéri a szobatakarítást. Lana mosolyogva néz szét, miközben leveszi cipőjét, kabátját a fogasra helyezi, és bőröndjét elhelyezi az enyém mellet.

-        Mentségemre legyen szólva, biztos voltam benne, hogy nem ekkora a felfordulás. Ne haragudj. – bűnbánóan nézek rá, de ő inkább elneveti, magát mintsem véleményt mondjon.

-        Hazz, van egy bátyám, akinek nem erőssége a takarítás, láttam már ennél nagyobb rendetlenséget. Nem zavar, ne aggódj. – elfordul tőlem, és kinyitja az erkély ajtót, majd óvatosan kilép, és csak az után lép teljesen a korláthoz miután biztos benne, hogy nem látja senki. Nem habozok, leveszem a cipőm, és én is kimegyek. Mikor kiérek Lana pont akkor vesz egy hatalmas levegőt, és engedi ki, én pedig hátulról szorosan magamhoz ölelem. Kezemet a kedvenc helyemre a hasára helyezem, ő pedig megkeresi és összefűzi sajátjával. Mellkasom szorosan találkozik hátával, Lana pedig picit megdönti fejét, így pont az állam alatt van a feje. Óvatosan magamba szívom hajának kellemes illatát, és egy apró puszit adok a fejére, majd a homlokára.

-        Ez csodálatos. – Elég magasan vagyunk ahhoz, hogy úgy érezzük, mintha a lábunk alatt lenne az egész város, ami most az esti fényáradatban úszik, és tényleg csodálatos.

-        Valóban. – Államat nyakhajlatába helyezem, közben pedig újait simogatom.

-        Köszönöm. – Lana fejét az enyémnek dönti, azonban én nem értem mit kösz meg, így felemelem a fejemet és rá nézek.

-        Mit kicsim?

-        Mindent. Az egész mai napot, azt hogy most itt állhatok veled ezen a csodálatos estén. – meghatnak a szavai, és érzelmek vihara dúl bennem. Szívem szerint most csak annyit válaszolnék, hogy Szeretlek, de nem teszem. Lehet, hogy ő még ezt korainak érezné. De az igazág az, én nem érzem annak. Van Lana-ban valami, ami nagyon hamar megfogott, és az elmúlt két napban a hiánya miatt olyat éreztem, amit eddig még soha. Szeretem őt, biztos vagyok benne, de még korai lenne kimondani.

-        Ne köszönj semmit! Inkább én köszönöm, hogy most itt vagy velem. – apró puszit adok arcára, ő viszont kibontakozik ölelésemből, felém fordul, és megcsókol. Nem habozok vissza csókolni. Nyelvem engedélyt kér tőle, és örömmel veszem, hogy megkaptam. Lassan becézgetjük egymást, közben Lana keze felvándorol a taromra, és lágyan simogatja a bőrömet, és a hajamat. Szeretem, mikor ezt csinálja. Szeretek vele csókolózni. Közelebb húzom magamhoz, és a csók egyre mélyebb lesz, és a ritmusa is felgyorsul.  Érzem, ha most nem állok meg, akkor nem lesz vissza út, így akármennyire is nem szeretném, lelassítom a csókunk ritmusát, majd egy apró szájra puszi után elhúzódok tőle, és nézem kipirult arcát.

-        Mi lenne, ha rendelnénk valamit. Nem igazán láttalak az elmúlt órákban enni vagy inni.

-        Rendben. Már úgy is éhes vagyok. – mosolyog rám.

-        Miért nem szóltál hamarabb? – nézek ré rosszallóan.

-        Jelen pillanatban nem azzal voltam elfoglalva. – ez a lány mindig tudja, mit kell mondani. Nem szólók csak mosolyogva csóválom fejem, megfogom a kezét, és magam utána húzom.

Lana és én kiválasztottuk a vacsorát, és miután leadom a rendelést, körülbelül húsz perc múlva kopognak az ajtón. Kinyitom, és az itt dolgozó sráctól át veszem az ételeket, és adok neki némi borravalót. Szatyrokkal a kezemben sétálok vissza a pulthoz, majd kiszedem belőle a fehér, átmelegedett dobozokat. Közben Lana tányért, és evőeszközt tesz az asztalra. Én keresek az ételek kiszedésére alkalmas eszközt. Lana folyamatosan át akarja tőlem venni mondván, hogy majd ő megcsinálja, viszont én nevetve a helyére parancsolom, ő pedig inkább nem tiltakozik, és hagyja, hogy kiszolgáljam.

Beszélgetve, nevetve fogyasztjuk el a vacsorát. Lana-nak néha vannak olyan beszólásai, hogy sokszor az összerágott étel újra majdnem a tányéromon köt ki. Beszélgetünk a családról, a srácokról, és arról, hogy tetszett neki a koncert. Könnyedén beszélgetünk, nincs az a gyerekes, és kínos csend. Mi mindig tudunk miről beszélni. Lana is sokat mesél, nem tart magába semmit, és én sem. Elmeséli, hogy a jó öreg Paul megosztott vele néhány számunka ciki, számára vicces sztorik, de ahogy látta, hogy néha szégyenemben eltakarom a kezemmel az arcom, lefejti onnan, és biztosít, hogy nem kell kínosan éreznem magam. Emlékeztet arra, nem egy dolgot látott már rólunk, úgy hogy nem lepődött meg csak nagyon nevetett, és akárhányszor elmesélt egy újat, én csak azért, hogy lássam mosolyát, újra és újra megkértem mondja csak tovább mit mondott még neki Paul, és én is meséltem neki egy két dolgot.

-        Jesszusom, tele vagyok. – Lana eltolja maga elől a tányért, hol ott még csak az étel felét ette meg.

-        Biztos? Hisz alig ettél – mutatok a villámmal a tányérja felé.

-        Biztos. Ne aggódj nekem ennyi elég volt, és köszönöm. – veszek egy nagy levegőt, és rá nézek, miközben én is eltolom a szinte üres tányérom.

-        Kicsim, elég legyen, hogy mindent megköszönsz, rendben?

-        Rendben. – feláll, és elkezdi összeszedni a koszos tányérokat, majd a mosogatóba teszi, és elkezdi elmosni. Én pár másodpercig csendben figyelem csodás alakját, formás fenekét, majd megállapítom, nem bírom tovább, és oda sétálok hozzá. Hátulról csípőjére helyezem a kezem, és lassan érzéki csókokat hagyok a nyakán, és mikor Lana megdönti egy kicsit a fejét, hogy jobban hozzá férjek, lassan kiveszem a kezéből az egyik tányért a másikból a szivacsot, ő pedig megelőzve következő mozdulatomat megfordul. Mohón tapasztom össze ajkainkat, és érzem, nem tiltakozik. Mind két kezét a nyakam köré fonja, én pedig a kezemet lassan levezetem a combja alá és megemelem, ő pedig tudja, mit szeretnék, körém fonja lábait, és így viszem el őt a pultig. Óvatosan felrakom Lana-t a pultra, de közben egyszer sem szakadnak el ajkaink. Türelmetlenül faljuk egymás száját, majd Lana hirtelen áttér a nyakam, a fülemre én pedig kezdem elveszíteni a fejem, de megálljt parancsolok magamnak. Megint. Óvatosan húzódok el tőle, majd egy utolsó apró csókot adok jelenleg most piros ajkaira. Nézünk egymás szemébe és szerintem tudja, hogy miért hagytam abba, mert csak mosolyra húzza száját, és megpuszilja a szám szélét.

-        Én elmegyek fürdeni. – jelen pillanatban ez a legjobb megoldás, le kell hűtenem magam.

-        Rendben, én pedig igénybe veszem addig a géped, ha nem nagy probléma. – mosolyog rám.

-        Nyugodtan. – simítom meg arcát, majd kicsit arrébb lépek, hogy le tudjon ugorni a pultról.

A bőröndömből kiveszek egy tiszta alsónadrágot és egy fehér pólót bár nem szívesen, és bemegyek a fürdőszobába, levetkőzők, és azonnal hidegre állítom a vizet, hogy lenyugodjak. Beállok a zuhany alá, és szívem szerint ordítanék a szúró érzéstől, de nem teszem. Lassan állítom kellemesre a hő fokot, míg teljesen el nem érem a kívánt hatást. Át dörzsölöm magam a tusfürdővel, lemosom magamról, és elzárom a vizet. Szárazra törölközök, és felveszem a pólót, és az alsót, megmosom a fogam, és már megyek is kifelé. Lana a kis asztalnál ül a laptoppal, és kikerekedett szemekkel nézni a képernyőt. Valami nagyon érdekes lehet, mert nem veszi észre, hogy mellé sétálok, és már értem mit néz annyira. Twitteren számtalan követője lett, még annak ellenére is, hogy megpróbáltunk a lehető legjobban titokban lenni. Viszont a legnagyobb meglepetést az okozza, mikor megnyitja a facebook oldalát, és egy csomó One Direction rajongó oldalt látok, amit ő lájkolt be.

-        Kicsim, ezt mind te lájkoltad be? – Lana megrezzen a hangomtól, felnéz rám, de nem látom rajta, hogy kínosan érezné magát.

-        Igen, nem ezt csinálja egy rajongó? Én is az lennék. – büszkén közli velem a tényt, én pedig kezdek ebbe a lányba egyre jobban bele szeretni. Szavak helyett, inkább a szék egyik karfájára, és az asztalra támaszkodva oda hajolok hozzá, és megcsókolom. Ő pedig két kezét a bicepszemre helyezi, és úgy nyújtózkodik felém.

-        Elmegyek, lefürdök én is. – elhúzódik tőlem, és meg csípi az állam.

Feláll az asztaltól, és a bőröndjéhez sétál, ahonnan kivesz egy pólót, és szürke pamut, háromnegyedes nadrágot, majd elindul a fürdő felé, és eltűnik az ajtó mögött. Én pedig sóhajtva ülök le a székre. Biztos vagyok benne, hogy ez lesz életem legszebb estéje, és nem, nem arra gondolok, hogy azért lesz szép. Hanem mert mellette fogok elaludni, és fogok felébredni. Eszembe jut, hogy talán az ágyat sem csináltam meg így, gyorsan lecsukom a gépet, és bemegyek a hálószobába, és szembe találom magam egy össze vissza gyűrött ággyal. Szépen megigazítom a lepedőt, a párnákat felverem, a takarót szépen leterítem, és máris jobban tetszik a látvány, majd Lana jelenik meg az ajtóban.

-        Az ágyat sem csináltad meg reggel? – kérdezi, miközben oda jön hozzám és kezét derekam köré fonja.

-        Siettem. – vigyorgok.

-        Persze, siettél. – bólogat cinikusan, én pedig felhúzom a szemöldököm.

-        Nem hiszel nekem? – kérdezem tőle.

-        Nem. – kicsit megnyomja a szót, én pedig azonnal ledöntöm az ágyra és elkezdem csikizni.

-        Harry ne. – alig tud, beszélni a nevetéstől én pedig már csak azért sem hagyom abba. – Harry kérlek! – teljesen rajta ülök a csípőjén, ő pedig kapálózik alattam, miközben nevetve ide-oda veti a fejét.

-        Mondd, hogy hiszel nekem. – nem hagyom abba, úgy mondom.

-        Jó, jó hiszek neked, csak kérlek, hagyd abba. – abba hagyom a kínzását, ő pedig kipirult arcal néz rám, miközben én még mindig a csípőjén ülök. Megfogom két kezét és a feje fölé vezetem, miközben közelítek felé, végül ajkaink újra megtalálják egymást. Egyszerűen nem tudok betelni vele, és nem is akarok. Lana újai erősen markolják meg az enyémet. Egy apró utó csók után elhúzódok tőle, ő pedig szeretetteljesen néz rám, de tekintetében ott bujkál az álmosság is. 

-        Álmos vagy kicsim? – eltűrök egy kósza tincset az arcából,

-        Egy kicsit, hosszú volt az út. – leszállok a csípőjéről, ő pedig feláll. Bemászok az ágyba és kicsit megemelem magam mellett a takarót, és intek a fejemmel, hogy másszon be mellém. Nem habozva bújik be a takaró alá, én pedig oda nyúlok az asztalon található lámpához, és lekapcsolom. Lana ráfekszik kinyújtott karomra, és úgy simul a mellkasomhoz, közben pedig lábaink összegabalyodnak, a másik kezemet pedig csípőjére vezetem, és úgy ölelem magamhoz.

-        Jó éjt Hazz. – szeretem, mikor a becenevemen szólít. A szemem megszokja a sötétet, és látom, hogy Lana felnéz rám. A homlokom neki döntöm az övének, és először az orrát majd puszilom meg, majd megkeresem ajkait, és egy rövid csókot adok neki.

-        Jó éjt kicsim.

Figyelem őt, ahogy mosolyogva lecsukja szemeit, és még jobban hozzám simul, én pedig elveszem csípőjéről a kezem, és elkezdem simogatni az arcát, a haját. A haja olyan selymes, hogy szinte a szálak csak úgy siklanak az újaim között. Néhány perc múlva Lana légzés lassabb lesz, és édesen kezd elszuszogni én pedig úgy, érzem, szívem szerint megállítanám az időt, hogy itt ragadjunk, így összebújva.