7.rész Legyen..
Sziasztok!
Ahogy azt Tami ígérte,ettől a résztől kezdve én is csatlakozok Hozzá,és Hozzátok.Igyekszem legalább olyan izgalmas és tartalmas részeket hozni majd,mint Ő.Természetesen mindent közösen megbeszélünk,az alapötlet is az övé.Remélem tetszeni fog nektek az én irományom is."Tetszik"eljetek,komizzatok,írjatok,ide is,oda is!:)
Jó olvasást,
Luca
Lana:
Tegnap óta csak az jár a fejemben, hogy volt
mindehhez bátorságom. A konyhában támasztottam a pultot, előttem egy bögre
gőzölgő kávé. A szaga felkavarta a gyomrom, keserű volt, de megittam. Puha
lépteket hallottam magam mögött, de nem volt kedvem megfordulni. Teljesen
biztos vagyok benne, hogy anya az, ilyen korán csak ő lehet.
- Jó reggelt-vidám hangjával
megpróbálta elrejteni minden keserűségét. A szeme vörös volt és fel volt
dagadva, megint sírt. Minden reggel így látom először, és ez bánt, de nem fogom
meggondolni magam. Legyen akármennyi időm hátra, döntsek bárhogyan, anyát nem
szeretném így látni,így megpróbáltam a lehető legfeldobottabban üdvözölni.
- Jó reggelt, anya-néhány
másodpercig csak úgy álltunk a konyhában, ölelkezve.
- Min gondolkoztál annyira?
Láttam, valamin nagyon törted a fejed. - magához vett egy bögre kávét, és leült
velem szemben. Már kezdtem volna mondani: semmin, de minek? Nála jobban senki
nem ismer, tekintete szinte belefúródott az enyémbe. Nagyon sóhajtottam és
belekezdtem.
-A tegnapi napon-az utolsó
kávécseppeket összefolyattam a bögre alján,és körbe-körbe öntögettem a kis
mélyedésben.
- Mesélj, mi történt. - anya tini
lány módjára, a kíváncsiságtól picit előredőlve figyelt.
- Valery-vel elmentünk egy
kínaiba enni, és megint összefutottam a.- na, jó, mély levegő. Valószínű, hogy
ez csak álom. Még mindig nem ébredtem fel. - Harry, tudod...Harry Styles. - zavartan
a fülem mögé tűrtem egy tincset-tegnap elhívott, egy..randira? Nem tudom, csak
találkozni szeretne velem. Én meg vele. Vagyis, Valery rávett. A lényeg, hogy
beleegyeztem.
- Ez remek! Ezen gondolkoztál
annyit kincsem?
- Nem tudom, jó ötlet-e.
- Ide figyelj, fiatal vagy és
gyönyörű. Ez a fiú most elhívott téged, mert látni szeretne. Nem olyan
bonyolult ez-kedvesen mosolygott rám, és megfogta a kezem - Ne aggódj, minden
rendben lesz. Legrosszabb esetben is eltöltesz egy kellemes délutánt vele.
- Még mindig nem térek magamhoz.
Harry...nem is ismer - zavartan a körmömet kezdtem piszkálni.
- Ezt úgy érted, nem tudja,
hogy..- anya szemében megcsillant a felismerés.
- Igen, úgy. És nem is szeretném,
ha tudomást szerezne róla, nem kell, hogy sajnáljon. Ha találkozni szeretne, az
miattam legyen, ne szánalomból.
- Ez viszont már a te döntésed
Lana - arca kicsit elkomorodott, de a kezemet nem engedte el. - Én nem szólok
bele, de egy idő után közölnöd kell bizonyos emberekkel. Nem titkolózhatsz
sokáig.
- Ezt úgy mondod, mintha egy
hosszú életű kapcsolatra készülnék - keserűen felnevettem. Hiába próbáltam
minél pozitívabban felfogni a dolgokat, néha nekem is átfutott néhány sötét
gondolat a fejemben. Ez elkerülhetetlen volt. Nem akartam megúszni semmit, meg
kell tanulnom együtt élni a betegségemmel. Mást nem tehetek.
- Kérlek, hanyagold a fekete
humort-kétségbeesetten tartotta vissza anyu a könnyeit.
- Ne haragudj, csak kicsúszott a
számon. - homlokon pusziltam anyut, az üres bögréket elpakoltam. - Szeretlek.
Ezzel hagytam ott őt. Ennyit
tudtam kinyögni a síró anyámnak, hogy szeretem. Mert így van.
A szobámban ültem az ágyon, és a listát
nézegettem. Annyi minden van még hátra, annyira az elején járok. De mi lesz, ha
nem lesz időm befejezni? Ha nem sikerül? Az utolsó percekben már úgy sem
számít.
Kissé melankolikus hangulatomból
néhány vígjáték, és Valery üzenetei rángattak ki. A tegnapi képeket küldözgette
folyamatosan, néhány mait is küldött, amin unalmában már nem tudta, milyen
őrült fejet vágjon. Jó néhány órám telt így. Csak akkor jöttem ki a szobámból,
amikor Jamie hazaért. Lassan, minden sietség nélkül indultam a hang irányába,
de már az ajtóm előtt állt.
- Szia, pont hozzád
indultam-szorosan magamhoz öleltem.
- Hello, na, mi a helyzet? Hogy
vagy? - nem volt különösképpen vidám, vagy izgatott, mégis széles mosolyra
húzta a száját. Lehuppant az ágyra, én pedig mellé ültem. Idegesen tekergettem
a hajam, még mindig izgulok a délután miatt. Tartok tőle, nem volt jó ötlet
elsőre, rögtön igent mondani.
- Semmi különös-félszegen
mosolyogtam - most egész jól vagyok. Csak elbizonytalanodtam valamivel
kapcsolatban.
- Köze van a reggeli be nem
fejezett beszélgetésünkhöz?
- Igen és, nem is tudom, mit
érzek ezzel kapcsolatban-nem igazán tudtam,mit mondhatnék. Húztam az időt, kellemetlenül
éreztem magam Jamie előtt.
Jamie nem szólt semmit. Üres
tekintettel nézett felém, nem tudtam mi játszódhat le a fejében.
- Lana, én, nem hiszem, hogy túl
jó ötlet lenne ezt már elmondtam, de a te döntésed. Ha megbízol két találkozás után, abban
a...szóval, csak érezd jól magad - nem volt megnyugtató az arckifejezése. A
mosoly művi volt, és láttam rajta, hogy legszívesebben nem ezt mondaná. Sosem
félt kimondani a véleményét nyíltan, pláne nem előttem. Ő is megváltozott, mint
minden és mindenki. Visszafogottabb, nyugodtabb. Nem mintha eddig
parancsolgatott volna, de elég jó testvérek voltunk ahhoz, hogy néha jól helyre
tegyen. Ma? Mára már elmúlt benne ez a vadság, inkább utalásokkal terelget, és
nem áll elém, ha hülyeséget csinálok.
- Nem volt túl őszinte - nyomtam
puszit az arcára. A telefonom rezegni kezdett, és amint megpillantottam a
kijelzőn Harry nevét, elállt a lélegzetem is.
- Akkor most magadra hagylak - Jamie
végigsimított a hajamon, és elhagyta a szobát.
- Igen?- remegő hanggal szóltam
bele, miközben bénán integettem bátyám felé.
- Szia Lana, Harry vagyok - hangjából
sugárzott a jókedv, és a gyomromban lévő pillangók nem röpködni kezdtek, hanem
egyenesen kitört a harmadik világháború.
- Szia - elhalt hangon köszöntem,
pedig teljesen tisztában voltam azzal, hogy ki hívott.
-A mai nappal kapcsolatban
hívlak, hogy..ugye nem gondoltad meg magad? - ajtócsukódást hallottam, és
mintha kicsit visszhangozni kezdett volna a vonal.
- Nem, egyáltalán nem - talán
ebben a pillanatban döntöttem el végleg, hogy megyek, és nincs visszaút. A
hangja és a nevetése abszolút meggyőztek. Nem hagyhatom ezt ki, ki tudja lesz-e
még hasonló alkalom.
- Remek, mikorra menjek érted? 5
körül jó?
- Tökéletes - a tenyerem izzadni
kezdett, és hirtelen minden értelmetlen dolog eszembe jutott. Mit vegyek fel? Mit
csináljak? Azt sem tudom, hogyan kéne viselkednem majd vele. - Akkor, 5-kor
- 5-kor-hangja megnyugtató volt. Kissé
rekedtes és vidám. Lediktáltam neki a címet, és miután letettük a telefont, őrült
hajsza kezdődött a hajammal, a ruháimmal. Legalább negyven percet töltöttem a
fürdőben, mire késznek nyilvánítottam magam. Remegtek a lábaim, úgy éreztem
magam, mint akibe áramot vezettek. A megbeszélt időpont előtt nem sokkal még
megigazítottam a hajamat a szobámban lévő tükörben.
Halk kopogásra lettem figyelmes,
és amint megfordultam, Jamie állt mögöttem. Arcán láttam a "majd mindent
el kell mesélned" mosolyt.
- Várnak lent-egy kósza tincsemet
visszaigazított a helyére és a karomnál fogva vezetett az ajtó felé. A küszöb
előtt megállt, és felém fordult - Csodaszép vagy. Meg sem érdemel.
- Ne mondj ilyeneket, tudod, hogy
nem igaz - átöleltem, majd a továbbra is remegő lábaimon elindultam a
nappaliba, ahol Harry várt. Egyszerű sötét farmerben, fekete ingben és zakóban.
Miután kiléptünk az ajtón, hatalmas fekete autója felé irányított.
- Hova szeretnél menni? - kinyitotta
nekem az ajtót, és miután beültem, gyorsan megkerülte az autót, és bepattant a
kormány mögé. A listára gondoltam. Aztán rá. Édes mosolyát a gödröcskéi
keretezték. Az ujjaimat tördeltem.
- Hát, van valami, ami kimaradt
eddig az életemből, bár nem tudom, miért - az arcom kipirult, szinte lángolt. -
Sosem láttam még Londont,úgy igazából.
- Nem?- felvonta a szemöldökét és
döbbenetét újra megtörte a vigyorával - akkor ezen sürgősen változatni kell.
Miután elindultunk, fesztelenül kezdtünk
beszélgetni minden féléről. Család, barátok, ilyenek.
- Láttam, hogyan viselkedsz a
gyerekekkel. Nagyon szeretheted őket - a piros lámpánál álltunk, arcát felém fordította.
Hihetetlenül zöld szemei szinte belekapaszkodtak a tekintetembe.
- Nagyon szeretem őket. átrak, és
ez a legnagyobb dolog. Náluk vakmerőbb embereket nem ismerek. Van, aki még
abban sincs tisztában, hogyan kell számolni, de a betegségét jobban ismeri
bármelyik professzornál, mégis olyan vidámak tudnak lenni.
Nem sokkal azután, hogy
továbbmentünk,lelassított az autó,és Harry leparkolt.
- Íme, az első megálló - kinyitotta
nekem az ajtót, megfogta a kezemet, és segített kiszállni a monstrumból. - Hölgyem,
teljes életnagyságban, a Buckingham palota.
Elállt a lélegzetem, a hatalmas épületet
megpillantva. Viszonylag távol álltunk meg, de még innen is látni lehetett
mekkora.
- Ez őrület-a szám tátva maradt.
- Hogyhogy nem láttad még
Londont? - andalogva közelítettünk, az őrségváltásig volt jó néhány percünk.
- Nem tudom, valahogy kimaradt az
életemből. - miközben sétáltunk a kezünk folyton összeért, ilyenkor zavartan
elkaptam onnan, megigazítottam az órám, vagy kerestem valami pótcselekvést.
- Itt élsz a világ egyik
legnagyobb metropoliszában, egy óriási világvárosban, és nem láttad még teljes
egészében? Én miután ideköltöztem, ki sem szálltam az autómból, nagyjából
másfél hét után úgy ismertem Londont, mint a tenyeremet-tényleg nem hitte el,
hogy így jártam.
- Sajnálom, Mr. Styles, nekem
nincs saját autóm, hogy csak úgy, ukkmukkfukk körbejárjam Londont - nevetve
álltunk meg a hatalmas, kovácsoltvas kapukkal szemben.
- Akkor majd ma megmutatok
mindent - jobb karját lazán átvetette a vállamon, és miután végignéztük a
teljes őrségváltást, gyalog indultunk tovább a St James Park felé. Mindenhol
gyönyörű virágok voltak. Nem voltak túl sokan, de Harry minden eshetőségre
felkészült, napszemüveget és sapkát viselt. Kerülte a feltűnést, de néhányan
fel-felismerték.
- Sajnálom, ha kellemetlen
helyzetbe hoztalak, ha nem szeretnél a nyílt utcán.. - félbeszakított,
mutatóiját a számra tapasztotta.
- Ne butáskodj, inkább kövess - a
csuklómnál fogva a kocsihoz vezetett, és miután beült mellém eszelősen rám vigyorgott-
kivégzésre megyünk.
Ez a mondat szíven ütött, és hirtelen minden
bátorságom elszállt. Fogalmam sincs,merre járhatunk,a lehető legtöbb
mellékutcát igénybe vette Harry,folyton kanyarogtunk,hol jobbra,hol balra,mire
már azt sem tudtam,merre van az előre.
- Nem érzed jól magad? - ideges
volt, kezével dobolt a kormányon.
- Nem, csak.. hová is viszel most
pontosan?- elképzelésem sem volt ugyanis.
-A Tower Bridge-hez. - olyan
könnyeden jelentette ki, mintha egyértelmű lett volna az eddigiekből kiindulva.
- Áh, értem.
Elmondhatatlanul jól érzem magam Harry
mellett. Biztonságban tudhatom a jókedvem, ha vele vagyok. Nem engedi, hogy
akár egy másodpercre is el tudjanak kalandozni a gondolataim, nem kell
megjátszanom magam. Ennyit még életemben nem nevettem senkivel, persze Valery
kivétel.
- Őrült vagy-már a vállára dőlve
nevettem,alig kaptam levegőt.
-Mr. Harry Styles - felém
nyújtotta a jobb kezét - örülök, hogy megismerhetlek.
- Nekem megtiszteltetés - fogtam
vele kezet. Ujjainkat összekapcsolta, így tette vissza a vállaimra a kezét. A
London Zoo következett, ahol szintén nem engedte, hogy ellaposodjon a hangulat.
A nap már nem sütött annyira, az órámra
pillantva láttam, lassan 7 óra. Kicsit el voltam keseredve, mert így nem jutunk
el a London Eye-hoz, de megérte. Ezt a délutánt nem cserélném le semmire. Kezdek
fáradni, hosszabb-rövidebb rosszullétek követik egymást.
- Lana, minden rendben? Megrémisztesz,
amikor így nézel - Harry két keze közé fogta az arcom.
- Minden a legnagyobb rendben van
- a mai napon már kismilliószor nyugodt meg a szervezetem, amikor ilyen közel
került hozzám.
- Fáradtnak tűnsz, gyere, igyunk
egy kávét - halványan rámosolyogtam és aprót bólintottam. Egy csendes kávézó
utcafronti asztalánál ülve vártuk a cappuchinóinkat.
-Hihetetlen ez a város-az ablakon
kifelé bámultam. Az utcai lámpák már égnek, de kifejezetten világos van. Ritka
alkalmak egyike mostanában, hogy nincs egy felhő sem az égen napok óta nem
zuhogott az eső.
- Még mindig nem hiszem el, hogy
nem jártál sehol a sulin és az alapítvány épületén kívül - egymással szemben
ültünk. Kocsi kulcsa és iratai a könyökénél, a telefonját meg se nézte, amióta
elindultunk. Örültem, hogy nem a mindig elfoglalt, rohanó Harry Styles-szal
vagyok, hanem "csak" Harryvel. Csodálatos ember, komolyan nem
gondoltam volna, hogy ennyire önmaga, hiszen az alapítványi délutánon sem
játszotta meg magát, ott is ilyen közvetlen és vidám volt, semmi sallang, csak
ő.
- Ezzel fogsz cikizni egész nap? -
tettetett sértődöttséggel néztem rá, arcom elég emeltem a bal kezem, tenyerem
felé fordítottam, és úgy csináltam, mintha valami grófnőt bántott volna meg. - Ez
abszurd!
- Na, ki is az őrült? - kezével
elkapta az enyémet, és az asztalra húzta - mert azt hiszem, nem is én.
- Na, na, na, azért te sem panaszkodhatsz.
Megkaptuk a kávékat. Sikerült valamennyire
kipihennem magam, legalábbis összeszedtem annyi energiát, hogy
összeszedettebben élvezhessen tovább az idegenvezetést.
- Még sötétedés előtt el kell
jutnunk valami nagyon fontos helyre. - komolyan gondolta, így csak futólag
kiittuk a maradék kávét a csészéből, fizetett és már ott sem voltunk.
- Hova rohansz így? - alig bírtam
követni. Nem egy meghitt randi, de tökéletes eddig.
- Metrózni fogunk - kisfiús arca
a mai napon beleégett a gondolataimba. Sosem akarom elfelejteni ezeket a pillanatokat,
amikor derűsen néz, és rám, csakis rám néz, csakis engem figyel. Nem akarom
elengedni ezt az érzést. Soha. - És mielőtt ellenkeznél, igen, muszáj.
Néhány megállót mentünk, és a Trafalgar
Square-nél leszálltunk. Amikor felértünk a lépcsőkön, elém tárult a folyton
nyüzsgő tér,a hatalmas kivetítők,körülöttünk mindenhol rohanó
brittek,fényképezgető turisták.
-Ez a kedvenc részem - Harry egy pillanatnyi
bámészkodást után újra elindult, én pedig követtem. Szorosan egymás mellett
haladtunk,de már közel sem olyan gyorsan,mint amikor a metróhoz mentünk. A
körbejárható szobor alatti lépcsőn egy utcai rajzos elé léptünk. Nem is
figyeltem, mi történik. Csak ott álltunk, és Harry mindent egyszerre akart
megmutatni.
-Lassíts, a végén el fog fogyni
minden levegőd-próbáltam lenyugtatni, de olyan izgatott volt, mint egy
kisgyerek.
- Örülök, hogy mindezt én
mutathatom meg neked. - a kezünk már nem is tudom, mióta van összefonódva, lehet
már el sem engedtük egymás kezét amióta elértünk a Towerhez. A lépcsőn üldögélő
férfi megfordította az előtte lévő papírt az állványon. Egy párt ábrázolt, egymás
mellett állva, kézen fogva egymásra néznek. Annyira felismerhető volt, tagadhatatlanul
mi voltunk az a "pár", így
Harry nem habozott, egy kis aprót adott a férfinak, és a képet nekem adta.
- Csak hogy legyen miről eszedbe
jusson ez a nap, ha már nem vittem virágot.
- Köszönöm. Ez jobb, mint a
virág. - reflex-szerűen megöleltem, még magamat is megleptem ezzel a közvetlen
viselkedéssel. Lassan már azon csodálkozok, hogy megdöbbenek a saját
viselkedésemen. Harry valami olyat hoz ki belőlem, amit még én sem tudtam saját
magamról. Persze, eddig sem voltam egy savanyú képű lány, de vele tényleg
minden más. A délelőtti énemet jól fejbe tudnám kólintani, amiért le akarta
mondani ezt az egészet.
- Már csak egy dolog van
hátra-kibújtunk egymás öleléséből, és egyenesen a szemembe nézett. Reméltem, hogy
kimondja a varázsszót,de nem így lett. Egy teljesen üres emeletes busz állt meg
a sarkon.
-A hintó előállt.
- Harry,te..- megint csak bajba
kerültem a szavakat illetően.
- Kibéreltem egy buszt, gondoltam,
arról jobb a kilátás, mint a Range ablakából.
Már kezdett besötétedni, én pedig
beletörődtem, hogy ma nem jutok el a London Eyehoz, mert azt csak a buszról
mutatta meg Harry Mire elértünk az utolsó állomásunkhoz, London teljes esti
fényárban úszott. A hidak, a hatalmas irodaházak világítása aranyhalakként
úsztak a Temzén. Minden olyan gyönyörű volt. Egymás mellett ültünk, már
éreztem, ahogy ujjai hűlnek, biztos már fázik, de nem engedte el a kezem, úgy
fogta, mintha félne attól, hogy elveszek. Pedig ha tudná, hogy semmi pénzért
nem hagynám itt most..!
A busz hirtelen megállt a Big Ben előtt.
- Most figyelj - ahogy Harry a
fülembe suttogott, leheletét éreztem a nyakamon. Azonnal kirázott a hideg, libabőrös
lettem. Közelebb húzott magához, és úgy figyeltük, ahogy pontban nyolcat üt az
óra.
- Ez csodáltos - arcunk szinte
csak milliméterekre volt a másikétól, így elég volt halkan beszélni. A mai
napon másodjára kísérelte meg a csókot, de ismét sikerült elkerülnöm. Még nem
akartam, nem így akartam. Hiába volt csodálatos ez a délután, még nem éreztem
azt, hogy eljött volna az ideje. Kissé csalódottan átkarolta a vállam, majd
visszasétáltunk az autójához. A parkoló nem volt olyan messze, hiába éreztem
azt, hogy össze-vissza cikázunk a városban, Harry bizonyára pontosan tudta, minek
mi után kell következnie, hogy a végén be tudjon iktatni egy rövidebb sétát.
Az utcák nem lettek kevésbé
zsúfoltak, hömpölygött a forgalom London utcáin, és csak akkor lett hézagosabb
az út, amikor közeledtünk a házunkhoz. Fáradtan szálltam ki a hatalmas autóból.
- Köszönöm ezt a napot, nagyon
jól éreztem magam - szégyellősen álltam Harry előtt. Nem tudtam, hova tegyem a
kezem, így csak sután lógattam magam mellett.
- Én köszönöm. Örülök, hogy
tetszett. - láthatóan ő sem volt jobb helyzetben nálam. Arcunk ismét közeledni
kezdett, arcát két kezem közé fogtam, és megpusziltam az arcát. Egy pillanatra
elkerekedett a szeme, de én is kaptam végül egyet, és megölelt.
- Jó éjt, Lana - még mindig nem
engedett el. Illata bekúszott az orromba, fűszeres és citrusos egyszerre, de
nem bántóan erős. Nagyon is illik hozzá.
- Jó éjszakát, Harry-nagy nehezen
elengedtük egymást, és megvártam a kapuban, míg elhajt. Miután beindította a
motort, még egyszer utoljára felém nézett és integetett, majd lassan elhajtott.
Visszaintettem, és követtem a szememmel a fekete Range Rovert.
Levakarhatatlan vigyorral az
arcomon léptem be a házba.
- Szia1 anya, megjöttem! - kicsit
hangosabban jeleztem, hogy újra itthon vagyok. Az ajtónak dőlve néztem magam
elé, majd anélkül, hogy levettem volna a cipőm, kabátom, felrongyoltam a
szobámba.
Harry:
Amikor elhagytam Lana-ék utcáját, félre
kellett állnom. A gyomrom még mindig liftezett. Sikerült valamelyest
elrejtenem, mennyire ideges voltam. Izgultam, hogy minden jól menjen. Nem is
tudom mire számítottam, de Lana meglepett ezzel a Londoni városnézéssel. Semmi
pucc, csak London és mi. A kezem még kicsit remegett. A hátsó ülésen lévő
ásványvizes üveg tartalmát kiittam. Csak most vettem észre, mennyire ki van
száradva a szám. Miután összeszedtem magam, tovább hajtottam. Halkan szólt a
zene, szinte fel se fogtam, mi ment a rádióban. Minden egyes piros lámpánál
oldalra pillantottam, ez alatt néhány óra alatt megszoktam, hogy mellettem van.
Teljesen elvarázsolt, azon kaptam magam, hogy amióta behajtottam a garázsba, már
legalább fél óra eltelt, én meg csak ülök, és nézek magam elé. Lassan rávettem
magam, hogy elinduljak a lakásba. A kulcsomat sehogy sem tudtam a zárba
illeszteni, az ajtó magától kinyílt.
- Louis, a frászt hoztad rám - megkönnyebbülve
néztem farkasszemet legjobb barátommal.
- Nocsak - nocsak, láttalak ám.
- Nem értem, mire gondolsz - az
egész délutános séta elvett egy nagy adagot az energiámból.
- Tweetek sora szól arról, hogy
Harry Styles ma bizony randevún volt. El sem mondtad - úgy tett, mintha
sérelmezné. - Mesélj.
- Juttasd eszembe, hogy a
pótkulcsokat szedjem vissza tőled. Egyébként jó volt.
- Jó? Ennyi? - láttam, hogy nem
fog békén hagyni.
- Szerintem hiányol a lakásod - egyenesen
a szobám felé tartottam - Jó éjt!
- Szívesen, hogy érdeklődök - hangjában
egy csepp rosszindulat sem volt.
Miután végre megint egyedül maradtam, a
telefonom felé nyúltam. Másként terveztem az est végét, de úgy érzem,erre a
lányra megéri majd várni. Csak tudnám, mit írjak neki, mert muszáj lesz
küldenem egy sms-t neki. Kívánjak egyszerűen jó éjszakát? Az túl egyszerű. Nyálas
dolgokat meg nem írhatok, egyrészt, mert ez még csak az első randink volt, és
ezelőtt összesen kétszer találkoztunk, másrészt ő nem olyan. Nem ismerem, szinte
alig tudok róla valamit, mert sok mindent sikerült áthidalnia néhány kétértelmű
válasszal, nem fecsegte el minden titkát. Nagyot sóhajtva fekszem be az ágyba. A
házban teljes csend van. Egyedül vagyok, nincs kedvem semmihez. Olyan jó volt a
délután, hogy legszívesebben újrakezdeném. Ha tehetném, már holnap reggel
elhívnám valahova Lanat, de ez lehetetlen. Hisztis gyerek módjára fúrom a fejem
a párnák alá.
- Nem hiszem el - szerencsémre
senki nem hall, így bátran üvöltözhetek. A turné. Valahogyan muszáj megoldanom
a találkozást, nagyjából egy hét múlva láthatom megint, ha minden jól megy, de
nálunk soha semmi sem megy jól. Szememet összeszorítva számolok. Kilenc nap. Ennyit
kell kibírnom, anélkül, hogy látnám. Legalább a hangját hallhatom, már az is
több a semminél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése