Sziasztok :)
Ahogy megígértem, itt van a következő rész, és remélem elnyeri a tetszéseteket. A hosszú kimaradásért, még egyszer bocsánatot kérek remélem, nem vesztettem ezzel olvasókat. Ne feledjétek, következőnek már Luca, az új író fog jelentkezni a 7. résszel. Akkor fog nektek bemutatkozni és mesélni magáról. Mindig fogjátok tudni, hogy kiírta az aktuális részt, mert fel lesz tüntetve. Remélem, hogy ti is annyira szeretni fogjátok, Őt és az írását is mint én :)
Jó olvasást, és utólag Boldog Mikulást nektek :)
Puszi Tami <3
Valery
Azóta, hogy eszemet vesztve
elrohantam Lana-tól, nem tudok normálisan aludni. Azzal fekszem és kelek, hogy
mégis hogyan nevezhettem eddig magam a legjobb barátjának? Ha az lennék nem
tettem volna ezt meg vele, hogy amikor a legnagyobb szüksége lenne rám, ott
hagyom. Ezen kattogok mióta sírva kirohantam a házukból, és már többször neki
indultam, hogy elmegyek hozzá és bocsánatot kérek, de valamiért nem mertem.
Akárhányszor elindultam volna, megjelent a szörnyű kép a fejembe, hogy
undorodva néz rám, és becsapja előttem az ajtót, tudatva velem, hogy nem
kíváncsi rám.
Hétfő reggel van. Csak a második
órára kell bemennem, de én ennek ellenére félhétkor, már a kávém felett
görnyedek. Úgy érzem, kialvatlan vagyok és kocsonyák lógnak a szemem alatt.
Biztos, hogy szörnyen nézek ki, de ez valamiért most hidegen hagy. Inkább
gyorsan magamba erőltetem a maradék kávét, és úgy döntök, elütöm azzal az időt,
hogy fele se igaz híreket nézek a tévében, a nagyvilág sztárjairól. Leülök a
nappaliban lévő kanapéra, és bekapcsolom a tévét. Miközben várom, hogy a kép
megjelenjen, betakarom magam a mellettem élére összehajtott pléddel. A tévé
életre kel, én pedig megkeresem a szokásos zenecsatornát, ahol általában hét
előtt egy kicsivel, jönnek a sztár hírek. Mire megtalálom, már megy a műsor
promója, majd megjelenik a túlságosan is tökéletes külsővel rendelkező
műsorvezető lány, és belekezd a betanult szövegébe. Unottan hallgatom, hogy
Justin Bieber botrányt botrányra halmoz, Austin Mahone a volt disney sztár
Selena körül legyeskedik, Miley Cyrus pedig bizzar külsővel és viselkedéssel
akar vissza térni a köztudatba és bla, bla, bla. Épp kapcsolnám ki a tévét,
amikor egy hír felkelti a figyelmemet.
A One Direction újra jótékonykodott. – kezd bele a műsorvezető – A fiúkról köztudott, hogy imádnak
jótékonykodni. Egyszerűen nem tudnak ellenállni a csillogó szemű, apró beteg
gyerekeknek. A One Direction tagok tegnap délután a Rays of Sunshine-nál,
Anglia leghíresebb alapítványánál tettek látogatást, ahol több kislány
kívánságát váltották valóra, csupán azzal, hogy találkoztak velük. A fiúk
szóvivője elmondta, hogy a srácok nagyon jól érezték magukat, és nagyon
meghatották őket a hallottak, és hogy sok kislány már ilyen fiatalon nagyon
súlyos betegségben szenved. A rendezvényen volt minden, dedikálás, ének, játék
ahol a gyerekek sok értékes One Direction terméket nyerhettek. Néhány szemfüles
szemtanú szerint Harry, a banda legfiatalabb tagjának figyelme sokszor
elkalandozott egy, az alapítványnál dolgozó lány felé, aki a hírek szerint ezt
a nagyszerű rendezvényt megszervezte. –Ó, te jó ég – suttogom magamnak,
amint meglátom Lana-t, ahogy a gyerekkel játszik és nevetgél. Ezt nem tudom
elhinni! Hát összejött neki? A Rays of Sunshine tagja lett. Hónapok óta erre
vágyik, és persze az sem utolsó, hogy azt hiszik, Harry akar tőle valamit. Nem
mintha, nem történhetne meg, hiszen Lana a leggyönyörűbb lány az egész világon
- Csak nem új lány van a láthatáron
Harry? Mindezek ellenére tiszteletre méltó, amit a srácok tesznek a
gyerekekért, és többek között ezért is szeretjük őket annyira. – Fejezi be
a mondatot, én pedig kikapcsolom a tévét. Valami furcsa érzés van bennem,
egyszerűen mellette kell lennem! Ahogy most újra láttam a legjobb barátomat
gondtalanul nevetni, rájövök, hogy rettenetesen hiányzik. Úgy döntök, ma nem iskolába,
hanem egyenesen Lana-hoz megyek, hogy bocsánatot kérjek tőle.
Lana
-
Ezt nem hiszem el! – pufogok magamba, miközben
vagy már ötödére váltok pozíciót az ágyban. Szinte már idegesítően nem tudok
aludni, a tegnapi emlék kavalkád miatt, ami a fejemben zajlik. Tegnap óta
teljesen meg vagyok bolondulva. Örülnöm kellene, annak hogy találkoztam a
srácokkal, és többet kaptam, mint egy-egy udvarias mosoly, de egyszerűen nem
megy. Folyamatosan az jár a fejembe, hogy mi a jó fene volt ez tegnap, amit
Harry csinált. A bemutatkozás, az hogy folyamatosan magamon éreztem a
tekintetét, az, ahogy elköszönt és az, ahogy visszanézett rám, mielőtt beszállt
volna az autóba. Egyszerűen nem jutok egyről a kettőre.
-
Na, jó! Ebből elég! – döntöm el, és mérgesen
rángatom le magamról a takarót, és mászok ki az ágyból. Akár egy hisztis liba,
úgy trappolok ki a fürdőszobába, hogy felfrissítsem az arcomat. Jól esik a
hideg víz. Megtörlöm az arcomat, majd a mosdóra támaszkodva nézek farkasszemet
saját magammal.
-
Lana Anderson, te hivatalon is meghülyültél. –
mondom magamnak, majd lehajtom, és megrázom a fejem. Ellökve magam a mosdótól, elindulok
a konyhába.
A kávém kavargatása közben is
saját magammal vitatkozom arról, hogy csak beképzelem magamnak a dolgokat. A
kisangyal az egyik vállamon azt mondja, gondoljak arra, ami eddig mindig is
vezérelt, hogy minden okkal történik, a kisördög a másik vállamon pedig azt
bizonygatja, hogy Harry semmit nem akar tőlem, hiszen biztos nem akarna egy
beteg lányt a nyakába venni, amiben van igazság. Mérgesen lököm el magamtól a
kávés bögrét, a bátyám pedig pont akkor ér a konyhába túlzottan hiányos
öltözetbe. Csak egy feszes bokszer van rajta, a feje pedig, hát.. a párna meg
nyomta az arcát, a haja összevissza áll, a borostája pedig kezd még jobban
megnőni, de ő pont ettől olyan helyes. Most, hogy jobban megnéztem a bátyámat,
és nem testvér szemmel néztem végig rajta, már értem, hogy a lányok miért
vannak oda érte. Ha nem lenne igen csak szoros rokoni kapcsolat köztünk biztos,
hogy én is akarnék tőle valamit. Ami
nagy butaság ugyan is, így is rajongok a testvéremért. Aki most értetlenül néz
rám.
-
Jó reggelt! Neked meg mi bajod van? – mutat a
kávés bögre felé, ami körül ott étlenkedik a kilöttyent kávé.
-
Semmi. – rázom a fejem. Jamie oda jön és
megkapom a szokásos reggeli homlok puszimat.
-
Mondd el. – noszogat. A pulthoz lép, ahol a kávé
is található, és elkészíti a saját ébresztő adagját.
-
A tegnapi napon gondolkozok folyamatosan.
-
Történt valami? – Jamie elhelyezkedik a
mellettem levő széken, és várakozás teljesen néz rám, miközben kortyol egyet a
kávéjából.
-
Épp ez a lényeg, hogy nem tudom.
-
Mi van?
-
Nem tudom, hogy történt e valami, érted? Mert
lehet, hogy beképzelem magamnak.
-
Miért van egy olyan érzésem, hogy ehhez a
számomra nem túl tiszta dolognak köze van ahhoz a fiú bandához?
-
Mert közük is van. – jelentem ki.
-
Na, jó Lana, létszíves! Nem kelljen már
harapófogóval kihúznom belőled, hogy mi van!
-
Az van, hogy tegnap Harry, elég kétértelmű
jeleket küldött felém és azóta saját magammal vívódok, hogy lássak is ebbe az
egészbe valamit, vagy csak beképzelem e magamnak.
-
Okééé.. – húzza el a szót Jamie. – Kezdjük az
elejéről. Melyik az a Harry? – megmosolyogtat a tudatlansága.
-
A göndör hajú. – támasztom meg a fejemet az
asztalon a kezemmel. Jamie úgy tesz, mint aki gondolkodik.
-
Igen, most már tudom melyik az. Szóval, milyen
jelekről beszélsz? – csak nézek rá, mert nem tudom jó ötlet e elmondanom neki.
– Mondd már!
-
Jól van, na! – emelem fel a kezemet. – Már a
bemutatkozás elég furcsán indult, mert mikor kezet fogtam az összes sráccal és
ő következett, olyan mélyen nézett a szemembe, hogy azt se vette észre, hogy
felé nyújtom a kezemet. Az egyik bandatársának kellett megbökni, hogy észhez
térjen. – tartottam egy kis szünetet, a bátyám pedig a fejével jelezte, hogy
folytassam. – Aztán a rendezvény nagy részében folyamatosan magamon éreztem a
tekintetét, és amikor próbáltam nem túl feltűnően rá nézni, hogy
megbizonyosodjak róla, hogy beképzelem magamnak, még csak el sem fordult. Viszont az elköszönés volt a legfurcsább,
mégis a számomra legjobb. A srácok egytől egyik megöleltek, de Harry,
hosszabban ölelt, és talán szorosabban is, és fülembe súgta úgy, hogy csak én
halljam, hogy reméli, hogy még találkozunk. – Jamie türelmesen hallgatott,
miközben egyszer- egyszer bele ivott a kávéjába. – Utána pedig, mielőtt
beszállt volna az autóba, még visszafordította fejét, és egyenesen a szemembe
nézett. – értem a végére, és mint egy reménytelen szerelmes két kezem közé
raktam arcomat, úgy támaszkodtam az asztalon.
-
Szerintem húgi, nem képzelsz be semmit. Ha ezek
valóban megtörténtek akko..
-
Mi az, hogy valóban megtörténtek? – kapom, oda a
fejemet- azt hiszed, hogy csak kitaláltam? – kérdezem tettet felháborodással.
-
De hogy is! Hadd, hogy végig mondjam! Akkor
Harrynek talán tényleg felkeltetted az érdeklődését, ami nem túl jó!
-
Miért?
-
Lan, egy világsztárról beszélünk.
-
Tudom – sóhajtok nagyot.
-
De akkor most mit csináljak? – Jamie már épp
szólásra nyitotta a száját, amikor csöngettek.
-
Maradj, majd én kinyitom. – rá mosolygok, ő
pedig feláll és ajtóhoz sétál. Kinyitja, azonban nem látom ki az.
-
Szia Jamei. – hallom meg Valery hangját, mire
oda kapom a fejem.
-
Szia Valery. Hát te?
-
Lana-hoz jöttem itthon van?
-
Persze, gyere csak be! – Jamei arrébb áll az
ajtóhoz, és Valary beljebb lép, és találkozik a tekintetünk. Legjobb barátnőm,
vagy inkább volt legjobb barátnőm, már nem tudom, bűntudatosan néz rám. Jamei
becsukja az ajtót, és közelebb jön. – Hagylak titeket beszélgetni majd később
befejezzük a beszélghetést. – jelenti ki, miközben megszorítja Valery vállát,
aki hálásan rá mosolyog. Jamie felkocog a lépcsőn, mi pedig ketten maradunk.
-
Ülj le. – intek a szék felé. – Kérsz valamit
inni? – kérdezem.
-
Nem köszönöm.
-
Miért jöttél Valery?
-
Azért, hogy bocsánatot kérjek, és elmondjam,
mennyire hiányzol. – rám emeli a tekintetét, amibe most könny gyűlik össze.
-
Nekem is nagyon hiányzol Val, de addig nem
vagyok hajlandó megbocsájtani, amíg el nem magyarázod, hogy miért rohantál el
aznap.
-
Egyszerűen csak feldühített, hogy még egy olyan
komoly dologban is azzal a hülyeséggel jössz, hogy minden okkal történik, és
hogy újra a pénzt raktad előtérbe, és inkább nem mész bele a kezelésbe.
-
Valery, végre egyszer figyelj arra, amit
magyarázok neked!
-
Te meg végre azt vedd észre, hogy mit éreznek a
körülötted élők! Bele gondoltál már abba, hogy milyen iszonyú nehéz a
családodnak és nekem elfogadni a döntésedet. Lan, nem megy egyik napról a
másikra, de te mégis mindenkitől azt vártad, már az nap este, hogy mosolyogva
álljunk a döntésedhez. – emeli fel a sírástól rekedtes hangját Valery, én pedig
csak mosolyogva nézek rá. – Most meg mit
nevetsz? – választ nem adva állok fel, és ölelem magamhoz, ő pedig szorosan
ölel vissza.
-
Hiányzott, az okoskodásod. – jelentem ki, mire
felnevet. Elhúzódok tőle, és rá nézek.
-
Meg bocsájtasz nekem?
-
A legjobb barátom vagy! Persze, hogy megbocsájtok
– mondom neki egyértelműen.
-
Tudod hányszor indultam neki, hogy eljövök
hozzád?
-
Nem – rázom a fejem – nem tudom. És most mi
vitte rá a csinos kis lábaidat, hogy el gyere?
-
Benne voltál a tévébe.
-
Hogy mi? – hangom legalább két oktávval lett
magasabb Valery meg csak nevet rajtam.
-
Bizony. Ma reggel benne voltál a hírekbe, és a
tegnapi rendezvény, amit állítólag te hoztál össze.
-
Ó. Te. Jó Ég. – tagolom az egyetlen szót, ami
most eszembe jut. Én? A tévébe? Ne már!
-
Akarod tudni mi volt még benne?
-
Akarom tudni?
-
Szerintem nem ártana. – mondja nevetve Valery.
-
Ne kímélj. – ismét két kezem közé ejtem az
arcom, és támasztom meg az asztalon, így várom barátnőm mondandóját.
-
Nos, az ottani, idézem „szemfüles szemtanúk”
szerint Harry figyelme sokszor elkalandozott egy ott dolgozó lány felé, és
ekkor mutattak téged. – mutat rám. Hitetlenkedve nézek rá, ő pedig együtt
érzően bólogat.
-
Jesszusom! – sóhajtok fel.
-
Miért vagy ennyire kiakadva?
-
Valery, tudod te milyenek, az örült One
Direction rajongók? Egyáltalában nem olyanok, mint mi ketten. – Valery szintén
él, és hal a srácokért, de ő is a tisztes keretek között. – Jobbak, mint az
FBI! – hadonászok a kezemmel mint, aki egy legyet vagy akármilyen bogarat
próbál el hessegetni maga körül. – Lehet, hogy már most kint állnak a ház
előtt! – jelentem ki az abszurd, de mégis teljesen elképzelhető ötletet.
Felpattanok az asztaltól, és azonnal az ajtó melletti ablakhoz rohanok, és
lassan elhúzom a függöny, de a ház előtt csak a szél fújdogálja el a lehullott
faleveleket. Hátam mögül hallom, hogy barátnőm nagyon jól mulat rajtam, ami rám
is hatással van. Rá nézek, és végül elkezdek én is nevetni saját butaságomon.
-
Nem hiszem, hogy így bejutottam volna, ha
fotósok vagy az örült rajongók állnának oda kint.
-
Valóban nem.
-
Lan, elmeséled, hogy ez az egész mégis, hogyan
történt? – Valery kérdése után elgondolkoztam, és rájöttem, hogy meg kell
Valerynek is mutatnom a listát, hogy megértse.
-
Elmesélek mindent, de előtte meg kell mutatnom
valamit. – Valery kérdőn nézett rám. – Ülj, le a kanapéra addig én lehozom.
A lista a nappaliban elhelyezett
asztalon hevert, én pedig Valery-vel a kanapén ülünk, és már túl voltunk
egy-egy bögre teán, miután elmeséltem neki a lista történetét, hogy rögtön
azután álltam neki megírni miután ő elrohant. Elmondtam neki, az iskolát, az
előre hozott érettségit, és hogy tulajdonképpen magán tanuló státuszba kerültem,
ekkor Valery a listára hivatkozva kitalálta, hogy ő is levelező tagozatra
kéreti át magát, hogy tudjon nekem segíteni. Azonnal rá vágtam egy határozott
nemet. Nem lenne jó ötlet, ha Valery nem járna be az iskolába, hiszen még így
is, hogy nappali tagozatos, képes sokszor a délutánjait eltölteni azzal, hogy
tanulás címszó alatt, a laptopját rárakja a tankönyvekre, és úgy bújja a gépet.
Végül ezzel ő is egyet értett. Elmeséltem neki, elejétől a végéig az
alapítványnál történteket, egybe véve a tegnapi nappal. Valery szájjal sokszor
tátott szájjal nézett rám. Kikértem az ő véleményét is arról, hogy kell e
figyelmet tulajdonítanom Harry viselkedésének. Valery persze rögtön adta alám a
lovat, hogy bizony Harry viselkedése tegnap nem volt véletlen, de ennek
ellenére se voltam még meggyőzve.
-
Val, nem is tudom.
-
Minden annyira nyílván való, de te mégis itt
ülsz, és akkora feneket kerítesz ennek az egésznek. Annyit agyalsz, hogy szinte
már bele fájdul a fejed.
-
Most mégis mit kellene csinálnom?
-
Lana! Figyelj! Nem akarok bogarat ültetni a
füledbe, hiszen ki tudja, hogy találkoztok e még, de mégis Harryről beszélünk.
Arról az emberről, akire titkon, felnézel és odaáig vagy.
-
Tudom. – értek vele egyet, hiszen kár lenne bár
mit is tagadni. Miközben én érdekesebbnek találom a melegítőnadrágomból kiálló
szálat, közben Valery magához veszi a listát, elkezdi olvasgatni.
-
Figyelj! – felé kapom a tekintetemet és kérdőn
nézek rá. – Mi lenne, ha most ezt a témát hanyagolnánk, és elmennénk egy kínai
étterembe. Úgy látom valaki meg akar tanulni pálcikával enni, és nálam
alkalmasabb személy nincsen arra, hogy megtanítson. – felcsillan a szemem.
-
Átöltözök, és már mehetünk is!
Fél óra múlva
már úton is vagyunk, és egymásba karolva igyekszünk London állítólagosan
legjobb kínai éttermébe. Próbáltam rá venni Val-t, hogy nekem meg teszi egy
egyszerű olcsó kínai is, de hajthatatlan volt. Szerinte nekem csak is a legjobb
jár, amivel persze én nem értettem egyet, ő pedig bele kezdett a szokásos
érveléseibe. Erről tudni kell, hogy az évek hosszú sora alatt sem tudtam olyan
szintre fejleszteni az érvelésemet, hogy egyszer az enyém legyen az utolsó szó.
Egyszóval mindig alul maradtam. Menet közben, miden féléről beszélünk.
Elmeséli, azt az egy hetet, amíg nem voltam mellette, kibeszéljük a mellettünk
elhaladó helyesnek vélt srácokat. Amikor már majdnem az étteremnél vagyunk,
észrevesszük, hogy legalább egy 10-12 fős sikítozó lány csapat tolong az
étterem bejárata előtt. Kérdőn nézünk egymásra, de mivel egyikünk sem tudja, mi
történik, így csak megrántjuk a vállunkat. Közelebb érve azonban észreveszem,
hogy több lány is cd-t szorongat a kezébe.
-
Látod, milyen cd van nálunk?
-
Igen látom, de most jelen pillanatban
bármennyire is szeretnék én is oda állni, valakinek itt meg tanulnia pálcikával
enni, és ebben semmilyen tini csapat, és ha jól látom testőr nem akadályozhat
meg. - Valery megragadja kezem és maga után húz. Szikrákat szóró szemek
kereszttűzébe vág át maga után húzva engem. Azonban a bejáratnál egy hústorony
áll. Valery mit sem törődve vele próbál
bemenni, viszont nem nagy meglepetés, hogy a hústorony megállítja.
-
Sajnálom, de nem mehetsz be. – közli monoton
hangon. Valery felhúzott szemöldökkel néz rá.
-
Miért is nem?
-
Amiért a mögötted álló lányok sem.
-
Na, ide figyelj! A barátnőm és én, majd’ éhen
veszünk, és nem vagyunk másra csak, hogy degeszre ehessük magunkat a jó kis
kínai kajával. Mi nem tartozunk ehhez a megörült csapathoz, szóval vagy arrébb
állsz és beengedsz, vagy esküszöm, hogy ott haraplak, csíplek, és rúglak, ahol
csak érlek. – Határozottan ijesztő, de elszánt, és ezt a hústorony is látja.
Csodák csodájára arrébb lép épp annyira, hogy mi ketten bemehessünk.
Az étterem
csodálatos. Minden annyira modern, ízléses, és drága. Tisztában voltam vele már
akkor, amikor elindultunk, hogy valószínű, hogy az én pénztárcámnak, jóval
drágább lesz, de Valery evvel kapcsolatba is győzött ellenem. Ma mindent ő áll.
Hiába próbáltam meg győzni arról, hogy egy egyszeri alakalomba nem fogok „belehalni”.
De Valery nem veszi túl jó néven a poénomat, és szúrós tekintettel néz rám. A
szikrákat szóró szemei láttán, inkább nem vitatkozom vele. Az étterem berendezése, és ízlése leköti a
figyelmemet, és észre se veszem, hogy már a pultnál állunk, és elfeledkezek
arról is, hogy talán Ő is itt van.
-
Hova szeretnél ülni? – körbenézek az étterembe,
és a lehetőségek tárháza nem túl nagy. Két szabad hely van. Egy közvetlen az
ablaknál, és egy szinte mérői pontossággal az étterem közepén, amit a pincérek
és a vendégek folyton kerülgetnek.
-
Üljünk az ablak melletti asztalhoz. – Nem igazán van kedvem ahhoz, hogy mindenki
mi asztalunk körül rohangáljon.
A kínai származású (feltételezem
én) pincér oda kísér minket az asztalhoz, helyet foglalunk, és a pincér kinyitva
lerakja elénk az étlapot. A tekintem
akaratlanul is az árakra siklik, és a sejtésem be igazolódik. Az árak
nevetségesen magasak. Próbálok ezzel nem foglalkozni, de nem igazán tudom
megérteni, hogy egyszerű szezámmagos csirke, miért kerül ennyibe.
-
Te mit szeretnél enni? – Valery az étlap fölött
kukucskálva néz rám.
-
Valami olyat, amibe sok a csirke.
-
Akkor kérj mindenből egy keveset. Én szerintem
valamelyik sült tészta fajtát választom, csak még nem tudom melyiket.
Végül mind a kettőnknek sikerül
választani. Valery valóban a sült tésztánál maradt, csirkével, zöldséggel és
valamilyen nagyon furcsa nevű szósszal. Én pedig megfogadtam Valery tanácsát,
és mindenből kértem, egy nagyon kicsit adagot. Egyfajta Lana féle vegyes tálat
kértem, és persze kértünk hozzá pálcikát is, hogy az ne maradjon el, amiért ide
jöttünk. Miközben várjuk, hogy kihozzák az ételeket, beszélgetünk.
A pincér elénk rakja a rendelt
ételt, és a pálcikákat, amivel mindjárt meg kell birkóznom. Valery és én is kibontunk egy-egy becsomagolt
evőpálcikát.
-
Először is azt tanuld meg, hogyan kell meg
fogni. – Valrey hozzáértő szakértelemmel mutatja, hogyan fogjam a két újam közé
a kínai evő eszközt. És csodák csodájára
sikerül leutánoznom.
-
Meg van! – mutatom fel a kezem, és büszke fejet
vágok.
-
Akkor most enni is próbálj meg vele. – nevet
Valery. – Meg mutatom. – két úját használva mozgatja az eszközt, majd egy
egyszerűnek tűnő mozdulattal a két pálcika közé vesz egy csirke falatot, majd a
szájába rakja. – Ennyi. Te jössz. – jelenti ki.
-
Nagyon egyszerűnek tűnik, de engem ismerve, nem
fog össze jönni. – Lassan, módszeresen nyitom szét a pálcikát, és a csíkra
vágott csirke hús megfogásáig el i jutok, de ahogy bekapnám, a falatot a hús
darab azonnal visszaesik a tányérra. Valery az orra alatt kuncog, miközben
többszöri próbálkozás után sem sikerül, a folyamatos evés.
-
Ez nekem nem megy! – Mérgembe lerakom az egyik pálcikát,
majd a másikat beleszúrom a húsba, és úgy emelem a számhoz.
-
Lana? – Hallom meg a hangot, amit ezer közül is
felismernék, és megérzek egy érintést a vállamon. A falat a pálcikával együtt a
számba marad, miközben hátra fordulok, és felnézek a személyre, aki az előbb
megszólított. Itt van az a fiú, akit tegnap alig akartam elengedni, az a fiú,
akiről a fél délelőttöt átbeszéltük Valeryvel, és hirtelen lejátszódik az
agyamba a beszélgetés, és rájövök, hogy Valery egy boszorkány. Mindig minden
úgy van, ahogy ő megmondja. Most pedig egy a számból ki logó pálcikával nézek
rá. Velem egyetemben barátnőm sincsen jobb helyzetben, mert az ő keze is
megakad miközben a falatot tenné a szájába.
-
Szia, Harry. – ennyit tudok kinyögni, amit talán
nem is lehet rendesen hallani, mert az agyam nem jut el odáig, hogy vegyem ki a
pálcikát a számból. Barátnőm sincsen jobb helyzetbe, a keze megállt a levegőbe,
és szerintem perpillanat lélegezni, sem lélegzik. Az előttem álló fiú megereszt
egy Harry féle mosolyt, tudtunkra adva, hogy viccesen nézünk ki. A mai napom tele van meglepetéssekkel.
Harry
A srácokkal, ma szabadnapunk van,
de nem akarunk mindannyian a házban dögleni, így megbeszéltük, hogy elmegyünk
valahova enni. Niall szokásához híven, azonnal rávágta, hogy menjünk a
Nandos-ba, de leszavaztuk, mondván, hogy annyiszor ettünk már ott, hogy lassan
nekünk is csirke szárnyunk nő. Sok ötletezés után, végül úgy döntöttünk, hogy
elmegyünk kínait enni, csak a változatosság kedvéért, hiszen a munkánk
velejárója, hogy sokszor épp, hogy csak egy szendvicsre, vagy gyorskajára van
időnk. Nem mintha egy nyilvános étterembe, nyugodtan tudnánk enni, de nem
zárkózhatunk be a házba azzal a kifogással, hogy „úgy is letámadnak a
rajongók”.
A biztonság kedvéért, azért
megkértünk a biztonsági csapat egyik tagját, hogy jöjjön értünk, mert nem lehet
tudni, hogy az ételek elfogyasztása után, ki tudunk e jutni majd az étteremből.
Az autó leparkol az étterem
előtt, és a bejutással, nincs is semmi probléma, de úgy tizenöt perc
elteltével, az étterem előtt már egy legalább 10-12 fős lány csapat gyűlik össze.
Mire jó a twitter, ha nem arra, hogy ha meg látsz egy „hírességet” azonnal
csiripelni kezd, hogy hol található meg. Így 3 év elteltével is még el szoktam
gondolkodni azon, hogy a rajongóink, hogyan tudnak ilyen gyorsak, lenni. A
biztonsági őrünk azonnal teszi a dolgát. Feláll, és kimegy az étterem elé, hogy
a túlfűtött lányok, ne tudjanak be jönni. Bár meg kell hagyni, hogy ez egy
nyilvános étterem, és kibe járkálhatnának, csak, hogy ez a „néhány lány” pont a
legfiatalabb kategóriába tartoznak, akik még nem igazán tudják kezelni a
helyzetet. A srácokkal kicsit megnyugszunk, ahogy látjuk, a hústornyunk jól
helyt áll, és poénkodás, és beszélgetések közepette, folytatjuk a viszonylag
nyugodt délutáni kajálást.
A beszélgetésünk arról folyik,
hogy már szeptember van, és lassan vége a Take me home turnénak, és újra
hosszabb ideig itthon lehetünk, nem csak így pár napra, mint most. Épp szóba
kerül a legútibbi esésem amit Niall hoztunk össze, mikor egy találékony rajongó
azt kérte a twitter kérdésbe, hogy keringőzzünk, aminek végül az lett a vége,
hogy az én két ballábamnak köszönhetően a földön kötöttünk ki. Louis lassan már
visítva röhög, én pedig lehajtott fejjel mosolygok. Az étterem ajtaja csilingelve
jelzi, hogy valaki bejött rajta, és valamilyen oknál fogva, érdekelni kezd ki
lépett be. Az étterem hátsó részében vagyunk, de még így is felismerem az
arcot, amit tegnap óta nem tudok kiverni a fejemből. Azt a jellegzetesen
gyönyörű hosszú barna hajat, ami most egy egyszerű lófarokba van felfogva. Rá
nézek Niall-re a szememmel jelzem, hogy nézzen az ajtó felé. Szőke barátom is
felismeri a Lana-t azonban jobban leköti a figyelmét a másik lány, aki vele
érkezett.
Kivonom magam a beszélgetésből,
és szinte már semmit nem fogok fel belőle. Figyelem, ahogy a pincérrel
beszélnek, majd leülnek az egyetlen ablak melletti asztalhoz, és elkezdenek
válogatni az ételek között. Gondolom én. Egy kis idő után leadják a rendelést,
és pincér sietve távozik. Nézem, ahogy belemerülnek a beszélgetésbe, és csak
akkor hagyják abba, amikor a pincér ismét oda megy hozzájuk, de már a karján
ott vannak az ételek. Kis idő elteltével, erőt veszek magamon, és felállok
azzal a céllal, hogy oda megyek.
-
Mindjárt jövök. – közlöm a srácokkal, akik
egyszerre néznek rám kérdően.
-
Hova mész? – kérdezi Louis teli szájjal.
-
Randire hívok egy lányt.
Ezzel ott hagyom, őket, és
elindulok. Miközben egyre közelebb érek hozzájuk megüti a fülemet, hogy valamin
nagyon kacagnak, nekem pedig Lana csilingelő nevetését hallva, kicsit alább
hagy a bátorságom. De már nincs vissza út.
-
Lana? – a vállára teszem a kezem, ő pedig
megdermed, és a barátnője keze is meg áll a levegőbe, és úgy néz rám, mintha
nem e világi lennék. Úgy látom, egy rajongót ismerhetek majd meg a
személyébe. Lana felnéz rám, és ahogy
látom, éppen annyira meg lepődött, mint a másik lány, mert neki pedig a szájába
maradt az evőpálcika.
-
Szia, Harry. – egy ideig néz rám, majd mintha
derült égből villámcsapásként feleszmélt volna, kikapja a szájából a fa
evőeszközt, és feláll. Látszik rajta, hogy nem tudja, hogy most mit csináljon,
viszont bennem mélyről újra elő jön a „bátor srác” és megölelem.
-
Ki gondolta, volna, hogy rögtön másnap
találkozunk. – mosolygok rá, miután eltávolodok tőle.
-
Ó, igen. Tudod mindenképp magakartam tanulni
kínai pálcikával enni, és a barátnőm vállalkozott rá, hogy megtanít. – mutat a
velünk szembe lévő lányra, aki szinte már kezd lilulni, mert nem vesz levegőt. –
Harry ő itt a legjobb barátom Valery, aki éppen magától készül
megfulladni. Valery –szól rá
erélyesebben. A lány feleszmél, és látom rajta, hogy próbálja magát
összeszedni.
-
Szia, Harry. – az asztalnál ülve integet, és
látom, hogy többre nem képes.
-
Szia, Valery. – mosolygok rá biztatóan, végül
kapok tőle egy csodaszép mosolyt. Elképesztő, hogy még a legjobb barátja is
milyen szép.
-
És sikerrel jártál? – fordulok Lana-hoz aki most
értetlenül néz rám. – Evőpálcika. – emlékeztetem.
-
Ja! Nem. Ahogy láttad, odáig jutottam el, hogy
egyesével szurkáltam fel a csirkét a pálcikára. De! Nem adom fel. Meg kell
tanulnom.
-
Miért olyan fontos, hogy meg tanuld? – kérdezem
értetlenül.
-
Mert.. – kezd bele a mondatba, de nem fejezi be.
– Lényegtelen, csak egy egyszerű elhatározás.
-
Értem. – először furcsán nézek rá, de nem
foglalkozok ezzel. Erőt veszek magamon, és végbe viszem azt, amiért ide jöttem.
– Lana, azt szeretném kérdezni, hogy lenne e kedved velem valahová eljönni? - Le sem tagadhatná, mennyire meglepődött a
kérdésemen. Az arcára van írva. A lelkesedésem kezd alább hagyni, ahogy látom a
bizonytalanságot a szemébe és az arcán. Végül az asztal másik oldalán ülő
Valery megköszörüli a torkát és mind a ketten felé kapjuk a tekintetünket.
Valery amolyan „mit gondolkozol
ennyit?” fejjel néz rá, Lana meg
elneveti magát.
-
Igen, lenne kedvem. – Válaszolja mosolyogva. A
szívemről egy hatalmas kő esik le, aminek a puffanását, csak én hallom.
-
Remek. Mit szólnál a holnaphoz?
-
Azt hiszem a holnap jó lesz.
-
Meg adod a számod, hogy holnap fel tudjalak
hívni?
-
Persze. – Miközben Lana a számot diktálta, én
pedig beírtam a telefonomba, azon járt az agyam, hogy hova vigyem holnap? És
persze, azon hogy igent mondott. A számcserét, azzal fejeztük, be hogy a
biztonság kedvéért megcsörgettem a számot, és megnyugodtam mikor megszólalt az
asztalra helyezett telefonja.
-
Akkor holnap hívalak, de most vissza kell
mennem, mert magamon érzem, nyolc szempár kíváncsi tekintetét. Ne haragudj. –
húzom el szégyenlősen a számat.
-
Ugyan, nincs semmi gond, menj csak. –
megnyugtató, őszinte mosoly ül ki az arcára.
-
Köszönöm. – mondom, miközben magamhoz vonom.
Ennek a lánynak a közelsége
egyben megnyugtat, és olyan érzelmeket kelt bennem, amivel nem tudok mit
kezdeni. Közben az is érzelmeket vált ki
belőlem, hogy karja körbe fonja a derekam. Fél szemmel látom, hogy Valery-nek
egy szeretett teljes, baráti mosoly jelenik meg az arcán. Végül elengedjük
egymást, és elkövetem azt a hibát, hogy bele nézek azokba a gyönyörű mély barna
szemekbe, és mélyen legbelül érzem, hogy bizony innen nem lesz vissza út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése