My Bucket List

8. rész Messages

Sziasztok :)


 Nagyon Boldog Karácsonyt nektek :)) Remélem sok ajándékot kaptatok közte mondjuk egy MM albummal, vagy koncertjegy, vagy esetleg az Our Moment parfüm :)) Én a This Is Us dvd-ét kaptam meg :))
Azonban tartozom egy bocsánat kéréssel, mert már egy jó pát napja, sőt már múlt héten készen volt a rész, de nem igazán volt rá időm, hogy felrakjam, ezért ne haragudjatok rám. Viszont, Luca részéhez, semmi vissza jelzést nem kaptunk, hogy tetszik e nektek Luca írás stílusa, remélem a következő résznél kicsit aktívabbak lesztek. Hisz sokszor elmondtam, fontos lenne tudni mit gondoltok!! :) Viszont most itt van egy újabb általam írt rész, remélem nektek is annyira fog tetszeni mint nekem. Igen! Ez az első alkalom, hogy teljes mértékbe megvagyok elégedve az írásommal. Remélem továbbra is velünk maradtok, mert ne feledjétek, nem sokára igazán beindul a történet :)
Még egyszer Boldog Karácsonyt Drága olvasóim :)
Puszi Tami :))
Ui: Nagyon Boldog Születésnapot utólag is Louis Tomlinson :)
Ui2: Ne haragudjatok, hogy kb a rész háromnegyedénél ilyen háttérrel ellátott lesz a szöveg, de valamiért nem tudok vele mit kezdeni :/

Lana

Kinyitom a szemem, és érzem, hogy még nagyon korán van. Kómásan kezdek el tapogatni az éjjeli szekrényen a telefonom után, majd amint megtalálom meg nézem az időt. Fél hat. A készüléket lerakom magam mellé az ágyba. Kezemmel kicsit megdörzsölöm az arcom, és amint sikerül ki kerülnöm a reggeli kómás állapotból, azonnal eszembe jut a tegnap este. Veszek egy mély levegőt, és csak bámulom a plafont, közben érzem, hogy az emlékek hatására folyamatosan mosolygok. Szinte újra érzem Harry kezét a kezembe, és leheletét a nyakamon. Látom a kisfiús mosolyt, és azokat az ellenállhatatlan gödröcskéket az arcán, és a különlegesen, zölden csillogó szempárt. Az igazság az, hogy nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént. Azt várom, hogy ez csak egy álom az álomban, és mindjárt felébredek. Ez nem történhet meg velem pont most, pont ebben a helyzetben, de az biztos, hogy ez nem véletlen. Azon kezdek el gondolkozni, hogy talán évekkel ezelőtt tehettem valami rosszat, amire nem emlékszem, és isten ezzel büntet engem, hogy a betegségem kiderülése után, az utamba került Harry. Vagy pont, hogy ez egy fajta isteni jel, ami mondani akar nekem, valamit, de úgy döntök, nem agyalok túl sokat. A kezdeti levakarhatatlan mosoly most mégis eltűnik, mikor meg kísérlem a felkelést. Próbálnék, rá támaszkodni a kezemre azonban nem megy. Olyan mintha zseléből lennének a végtagjaim. Gyenge vagyok. Szinte azonnal visszazuhanok az ágyba, és erőmet veszítve ejtem a fejem a párnára. Elviselhetetlen fájdalom nyíllal a fejembe, és oda kapok. A homlokom tűz forró, szinte égeti a kezemet. Megérintem a mellkasomat, a hasamat. Minden honnan csak úgy árad a forróság. Nem esek pánikba. Korábban már utána néztem, mire számítsak, mik lesznek az első tünetek. Kezemmel masszírozom a fejem, hátha enyhül a fájdalom, azonban feltehetően a lázam miatt, nem fog alább hagyni. Nem fogok szólni anyának vagy Jamie-nek, tudom, mit kell tennem.

Húszpercnyi fekvés után, újra megpróbálok ki kelni az ágyból, és amikor ez sikerül, hatalmas sóhaj szökik ki a számon. Felállok azonban kicsit meg szédülök, de talpon maradok. Hűtő fürdőt kell vennem, és mind ezt úgy, hogy anya és a testvérem semmit ne vegyen belőle észre. Az ajtóhoz megyek, és próbálom minél halkabban kinyitni az ajtómat, és mint valami őt éves, aki épp a tegnap elkészült sütiből, készül lopni, kinézek a folyosóra. Igaz, hogy korán van még, de bármi megtörténhet. Meg könnyebbülve nyugtázom, hogy síri csönd van oda kint, és minden ki alszik.

A fürdőszobába érve, becsukom magam mögött az ajtót, és halkan kulcsra zárom. Elkezdem engedni a vizet, de mi előtt bele ülnék, a szekrényből ki veszem a lázmérőt, hogy tudjam, milyen magas most a lázam. Elhelyezem a hónaljam alatt, és várok pár percet, majd mikor az elkezd csipogni, kiveszem. 38, 5. Kikapcsolom, a szerkezetet és vissza teszem a helyére, és neki állok levenni a ruháimat. Elzárom a vizet, és bemászok a kádba, bevizezem a testem, majd miután megszoktam, újra megnyitom a csapot, ezúttal csak hideget engedek, és szépen lassan elkezdem hűteni a vizet.

Jól esik felhevült testemnek, és érzem, hogy a hűtő fürdő MOST még használ. Érzem, hogy a testhőmérsékletem, kezd vissza állni a normálisra.

Egy idő után a szervezetemnek már kezd elviselhetetlenül hűvös lenne a víz, és ezt fogaim vacogásával adja a tudtomra. Felállok, és leveszem a fogasról, a törölközőmet, és alaposan meg törölközök. Próbálom letörölni a hideg vizet a testem összes részéről, hogy még véletlenül se fázzak meg, hiszen az én betegségem olyan, hogy egy idő után, azonnal elkapok mindent. Erre rá segít az is, hogy én mindig is ilyen voltam.  Úgy érzem, sikerült alaposan megtörölköznöm, és magamra veszem a köntösömet.  Újra az ajtóhoz lépek, és ismét reménykedek, hogy se anyával, se a bátyámmal nem futok össze. Oda kint még mindig nincsen senki, így besietek a szobámba. Előveszek egy tiszta alvós pólót, ami általában Jamie nem használt pólóit jelenti, aminek a mérete kétszer nagyobb, mint ami jó lenne rám, de én szeretem.  A nem használt Jamie póló mellé előveszek egy pizsama nadrágot, a fiókomból pedig egy jó meleg zoknit.  Úgy döntök, visszabújok még egy kicsit, az ágyba. Először csak fekszek az oldalamon, és kavarognak a fejembe a dolgok.  Az egy dolog, hogy anyuék előtt azt mutatom, erős vagyok, de mikor így egy magam vagyok a sötét szobámba, sokat gondolkodok, és a tegnap este Harry-vel plusz még egy agyalni való a sok közé. A találkának köszönhetem azt, hogy ez a kisebb rosszul létem nagy hatást gyakorol rám. Mi van, ha Harry többet akar majd? De mindannyian tudjuk, hogy ez buta kérdés, hiszen akkor nem hívott volna el. De mégis.  Érzem, hogy én is többet akarok. A szívem többet akar, de az eszem tudja: ez nem jó ötlet.

Mikor legközelebb felébredek, a fény az ablakon keresztül, minden apró résen próbál beszökni. Sikerül találnia egy kisebb pontot a függönyön keresztül, hogy félig az arcomba süssön.  Jót tett a szervezetemnek ez a pluszalvás, és könnyebben is kelek ki az ágyból.  

A konyhában megcsinálom a kávét, pont, úgy ahogy minden reggel iszom. Leülök az pulthoz, és szépen lassan kezdem el kortyolgatni.  Lépteket hallok oda fentről, és halk beszélgetést, végül Jamei és anya egyszerre jelennek meg a konyhában.

-        Jó reggelt! – köszönök előre.

-        Jó reggelt kicsim! Miért nem alszol még? – kérdezi anya, miközben Jamie is elmotyog egy jó reggelt, félét. Furcsállom, hiszen máskor mindig kapok tőle egy szelíd ölelést, vagy egy homlok puszit. Valószínű, hogy nem aludt jól. Amint lesz, rá alkalmam kiderítem.

-        Kialudtam magam.  – Nem szeretek neki hazudni, de inkább felfogom kegyes hazugságként. Ezzel próbálom elűzni a bűntudatomat.

-        Figyelj kicsim, valamit szeretnék, vagyis szeretnék megbeszélni veled. – Anyának mostanában nem túl sokszor látott mosoly jelenik meg az arcán, nekem pedig ettől feltámad a kíváncsiságom.

-        Rendben.  Hallgatlak. – mosolygok.

-        Tegnap, amíg te nem voltál itthon, a bátyád és én újra megnéztük a listádat. – a mosoly lefagy az arcomról, mert valamiért úgy érzem, hogy az ötlet, ami anyám fejében kavarog, csak neki tetszik.

-        És? – érzem, hogy szépen lassan kezdek pánikba esni, hogy megint tépnem, kell majd a számat ugyan arról.

-        Úgy döntöttünk, hogy mikor délután haza érünk a munkából, elviszünk téged a Queen’s Way-re.

-        Oké. – nyugtázom.  – De ott mi is található?

-        Különleges ételek. – És leesik. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, majd gyerekes örömmel, ugrok anya nyakába, és ölelem meg sűrű köszönömök közepette, hiszen sokat jelent ez nekem, hogy anya ilyen hamar a tettek mezejére lép. Miután szeretett anyámból kiszorítottam a szuszt is a bátyámhoz rohanok, és a nyakába csimpaszkodok. Megölel, de nem olyan Jamie féle ölelés, ez nem túl őszinte. Egyre nagyobb bennem a késztetés, hogy kiderítsem mi a baja.

-        Örülök, hogy tetszik az ötlet. Most viszont, míg itthon vagyok, szeretném, ha mindent elmesélnem a tegnap estéről. – Anya gyermeteg kíváncsisága a szívemig hatol, és elfeledkezve minden ezzel kapcsolatos problémámról önfeledten kezdek el mesélni. Idő közben, azonban arra leszek figyelmes, hogy a testvérem a szokottnál hangosabb rakja a mosogatóba a bögréjét, és idegesen hagyja el a konyhát. Viszont anya annyira sürget, mert mindent tudni akar, hogy nem foglalkozok ezzel. Minden apró részletet elmesélek neki.

Az időt, amit egyedül vagyok, itthon próbálom hasznosan eltölteni, amiben segít, hogy a postás egy hatalmas borítékot tartva a kezében csönget be. Alá írom az átvevő lapot, mosolyogva elköszönök a már jól ismert postásunktól. Az ágyon ülve kíváncsian tépem fel, és másra számítottam, de az érettségi tételek húzom ki a borítékból. Hát, az igazgatónőm tényleg nem várat meg.

Így, ezzel ment el a napom nagy része, hogy amit tudtam tételt azt kidolgoztam. Hálát adok az istennek azért, hogy olyan aggyal születtem, hogy hamar megjegyzem a tananyagokat. Így történt most is, hogy amint éreztem, hogy már szinte felreped a koponyám akkorára duzzadt az agyam, levezetés képpen, összepakoltam magam körül a könyveket, és közben már mondtam is fel magamban az anyagot. Az össze cuccomat, magamhoz véve megyek fel a szobámba, majd beérve, lerakom az asztalra, és szó szerint bedőlök az ágyba. Kimerültem. Túl hamar. Azonnal lecsukom a szemem, és Harry arca jelenik meg előttem. Ami nem túl jó.

-        Lana!  – Szólongat, valaki miközben az arcomat gyengéden simogatja. Kinyitom a szemem és anyát látom meg. – Szia, kicsim, jót aludtál?

-        Szia, anya! Mennyi az idő? – lassan tolom fel magam az ágyról, és remélem, hogy nem lesz hasonló eset, mint a reggeli, itt anya előtt.

-        Mindjárt három óra.

-        Jesszusom, így elaludtam?

-        Semmi gond. De most mi lenne, ha ki kelnél az ágyból, elkészülnél, és elmennénk a Queen’s Way-re?

-        Persze, nem sokára kész leszek. – Azonnal ki kelek az ágyból és a szekrényhez lépek.

-        Anya! – szólok, neki mielőtt kimenne.

-        Igen?

-        Jamie itthon van?

-        Igen. Együtt jöttünk haza.

-        Akkor szólnál, neki kérlek, hogy jöjjön be hozzám egy kicsit.

-        Persze. – Anya rám mosolyog, majd ki megy. A szekrényembe kutatva keresek magamnak egy viszonylag normális ruhát. Végül a póló, farmer, és farmerkabát mellett döntök. Az összeválogatott ruhákat az ágyra dobom. Halk kopogást hallok az ajtó felöl, majd Jamie bedugja a fejét.

-        Anya szólt, hogy beszélni akarsz velem. Minden rendben? – Jamie beljebb jön, és becsukja maga mögött az ajtót.

-        Mondd meg te, hogy minden rendben van- e. – Várakozás teljesen nézek a bátyámra, aki jelen pillanatban nem érti, hogy miről van szó.

-        Lana, nem tudom, miről beszélsz.

-        Észrevettem, hogy reggel nem igazán volt veled minden rendben, és szeretném tudni, hogy mi történt.

-        Semmi. – A semmi Jamie-nél minden jelent.

-        Na, jó! Ha nem mondod el mi a baj, nem megyek veletek sehova. – Karba tett kézzel állok meg Jamie előtt, ő pedig felnéz rám. Végül sóhajt egyet, és az orrnyergét kezdi elmasszírozni.

-        Rendben. A betegséged kiderülése óta, rosszakat álmodok. Néha olyanokat, amik megviselnek. Ugyan ez történt, az éjszaka is, és hatással volt rám. Ez mellé még társul az is, hogy féltem a húgomat, hogy belekerül a kíméletlen sztárvilágba, a sok kegyetlen fotós, újságíró, és riporter közé, és nem utolsó sorba, a mindenre elszánt rajongók körébe.

-        Jamei, megértelek. Hidd el én is tartok ettől. – Ami igaz, hiszen a randi óta csak az jár a fejemben, hogy mi lesz majd velem. Az internet világát éljük és volt szerencsém pár igazán megdöbbentő hírt olvasni a fiúkkal kapcsolatban. Szemtelen fotósok, mindenre elszánt firkászok, akiknek az okoz örömet, hogy az igazság helyett, egy hazugággal teli sztorit írjanak le. Már szinte megszállottá vált rajongók, akik a nagy izgalom végett kikelnek a saját bőrükből és belebújnak egy teljesen ismeretlen személyiséggel rendelkező testbe, egy olyanba, ami nem ismeri a visszafogott szót. De ők is részese a „családnak”. Megérteni megértem őket, hiszen én is rajongók vagyok, de felfogni nem tudom, hogy mégis mi mehet végbe bennük, ami arra késztetik őket, hogy szinte a hotel ajtaján ne tudjanak ki jönni a srácok anélkül, hogy lelki sérülést ne szenvedjenek, attól, hogy közre zárja egy sikoltozó tömeg.

-        Nagyon össze tudod zavarni az embert. Elmész randizni Harry-vel, de te is tartasz attól, hogy majd a média szétszed. Ez kissé zavaros, nem gondolod? 

-        Tudom, hogy az.

-        Akkor tegyél ellene, hagyd ezt az egészet.

-        Megtenném, ha tudnám. Csakhogy nem megy.

-        Mégis mért nem?

-        Ahj, Jamie. Nem tudom el magyarázni, érted?

-        Örülnék, ha megpróbálnád. – na, jó határozottan kezdem unni a testvérem cinizmusát.

-        Oké. Figyelj! A randi óta, csak Harry-n jár az eszem. Kattogok, mert tudom, hogy ez nem jó, nem jó, ha túl közel engedem magamhoz őt, főképpen az nem jó, ha engedem neki, hogy ő túl közel engedjen magához. De! A szívem mást mond, és sokkal nagyobb hatással van rám, mint az eszem ésszerűsége. Mindig oda lyukadok ki, hogy igen ez nem helyes ebben a helyzetben, de érzem, hogy valami oka van annak, hogy Harry PONT most került az utamba. És ez az érzés sokkal erősebb, és legyőz engem. Értesz? – Jamie arcán mosoly jelenik meg, én pedig nem értem, hogy mégis mit talál viccesnek, miközben én a szívemet öntöm ki neki.

-        Az első felét értettem, de második részt inkább betudom egyfajta csajgondolkodásnak, és nem kezdek el rajta agyalni.  Viszont – Jamie a térdére támaszkodva fel áll, és közelebb jön, és két keze közé fogja az arcom. – Nem vitatkozok veled, hagyom, hogy arra a meg magyarázhatatlan érzésre bízd magad, bár tudom, hogy nem kellene ezt tennem. De kérlek, próbálj meg helyesen cselekedni, és ne tégy kárt saját magadban kicsi lány. – Jamie a homlokomhoz érinti ajkát, és megkapom a már szokássá vált puszimat. Rám kacsint, és elindul az ajtó felé, én pedig az ágyhoz lépek, és felveszem a kezembe a nadrágot. Mielőtt Jamie kimenne, az ajtón még visszafordul. – Ja, igen. Ha Harry kárt tesz benned, minden szempontból, kiherélem a gyereket. – nem tehetek róla, de elkap a röhögés.

-        Jamei menjél kifelé – nevetve mutatok az ajtó felé.

-        Igyekezz, nem sokára indulunk.

Az autóban tagadhatatlan a jó kedv, főleg úgy hogy a legjobb barátom itt ül mellettem a hátsó ülésen. Anya és Jamei tudják mennyire fontos, azt hogy Valery mindenben mellettem legyen, így beavatták őt is, a tervbe. Megparancsolták neki, hogy ahogy kicsöngetnek az utolsó órájáról, azonnal vegye az irányt haza fele. Hál istennek, anyának sem veszi el a kedvét, a tudat, hogy ez egy újabb pont teljesítése a listáról, amit meg kell tennünk mielőtt én itt, hagyom őket. Az autó felkavarja a gyomromat, de próbálom nem mutatni és tudomást sem venni róla. Valery épp azt ecseteli, hogy a mostani programunk lesz az első értelmes dolog, ami a mai napon történni fog vele, miközben nekem elkezd csörögni a táskámban elhelyezett telefonom. Érdeklődve kutatok a készülék után, mikor meg találom, látom, hogy sms-em jött. Valery már a mondat végére ért, és kíváncsian néz rám.  Elhúzom a kis ikont, és megpillantom Harry nevét. Érzem, hogy az arcomra mosoly kúszik, Valery pedig hümmög mellettem egyet, de közben vigyorog, mint a vadalma. A randi után még aznap este tövéről hegyére el kellett neki mindent mesélnem skypon. A mesém végére érve, annyi volt a véleménye, hogy eddig sem szerette kevésbé Harryt, most még jobban fogja. Lehúzom a kisablakot a telefonomon, és megnyitom az üzenetet.

Szia, Lana! Sokat hezitáltam, hogy mit írhatnék neked egy sms-ben, végül nem jutottam egyről a kettőre. Na, jó a lényeg hogy, az elkövetkezendő 1 hétben, Ausztráliában leszek, hiszen folytatódik a turné. Tegnap voltam olyan hülye, hogy ezt elfelejtsem neked mondani. Először Adelaide-ben lesz 3 koncert, utána pedig 2 Perth-ben, de a hétvégére újra haza megyünk Londonba. Szeretném megtudni, hogy lenne e kedved ismét találkozni velem?

Meg mosolyogtat a félénksége. Valery oldalba bök, jelezve hogy írjak neki vissza.

Szia, Harry! Először is had mondjam el, nagyon tetszik, hogy ilyen esetlenül, és félénken írsz. Ennyire ijesztő vagyok, hogy félsz nekem írni? A viccet félre téve a válaszom igen, szívesen találkoznék veled újra. Mesélj a koncerteken kívül mi mindent fogtok még csinálni? Próbáljatok sokat a koncertekre, ne hogy esések sorozat legyen a vége!

Azonnal jön a válasz. Úgy látom nem csak nagy sztár lett, hanem egy igazi telefon guru. Lány létemre én nem írok ilyen gyorsan.

A válaszod feldobta a napomat. Vettem a célzást, de a rajongók jót mulatnak rajtam, ha elesek, és ezek szerint te is láttál már egy párat. Csak nem titkon rajongó vagy? A koncerten kívül: interjú, dedikálás, interjú, rádiózás, reggeli műsorok, és így tovább.

-        Val, titkolnom kellene, hogy rajongó vagyok? – kérdezem barátnőmet, suttogva, hogy ne adjak okot, az elől ülő két személynek a kérdezősködésre.

-        Ezzel kapcsolatba légy vele őszinte. – összehúzott szemmel nézek rá.

-        Nem vagy vicces.

-        Nem is annak szántam. – és nem tudok neki visszavágni, de igazából nem is akarok, igaza van.

Talán visszalépsz, ha azt mondom igen? Mert igen, egy rajongóval van dolgod. De, had mondjam el, én a nyugodtabb féle vagyok, hisz nem készüllek elrabolni. Vagy talán mégis? :D Ami a hetedet illeti, én már abban elfáradtam, hogy ezt végig olvastam. Kitartás!

Valery, türelmesen ül mellettem és várja a fejleményeket, Jamie és anya velünk nem törődve beszélgetnek elől.  A telefonom újra jelez.

Van egy rossz hírem. Nem szabadulsz tőlem. Az, hogy rajongó vagy, csak még boldogabbá tesz. A kitartáshoz pedig erőt adtok TI rajongók. A tudat, hogy ezt mind értetek csináljuk, erőt ad, hogy ne tikkadjak ki, már ez első nap után. Lana mennem kell, a gép mindjárt elindul, nekem pedig el kell raknom a telefont. Hétvégén, hívlak! Vigyázz magadra! Nagyon várom, hogy újra lássalak.

Hétvégén találkozunk, és inkább te vigyázz magadra, hogy a túlfűtött rajongó társaim, ne szegyjenek szét. Szeretném, ha a hétvégén minden féle kár nélkül jönnél haza és… Várlak. Ha, történik, veled valami érdekes a héten azonnal írj!

Elraktam a telefont, és egy ideig csak néztem magam elé. Érdekes, hogy már ez a pár szöveges üzenet is milyen furcsa érzéseket kelt bennem. A tudat, hogy ő Ausztráliában, tulajdonképpen egy másik földrészen van, én meg itt, hát.. furcsa. Jobban mondva hiányzik. Pedig még csak együtt sem vagyunk. De nekem nem szabadna ezt éreznem, és már megint saját magammal veszekszek.

-        Kicsim, minden rendben? – rángat ki anya, a vívódásomból. Felnézek és a visszapillantó tükörben, két aggódó szempárt látok.

-        Persze, semmi gond. – mosolygok rá, ő pedig megnyugszik.

-        Lan! – hajol oda hozzám Valery. – Hagyd, hogy a dolgok a saját útjukon haladjanak. – úgy, mondja, hogy csak én halljam. A szívem igazat ad, az eszem tiltakozik. A legjobb barátnőm azt tanácsolja, éljek, a bátyám pedig, hogy ne okozzak saját magamnak fájdalmat, az édesanyám, pedig bár hogy döntök Harry-vel kapcsolatba támogat. Kire hallgassak? A szívedre! Mondja egy hang a fejembe, ami valahonnan nagyon mélyről szól hozzám.

Az autó megáll, mi pedig kiszállunk, és éttermek sokasága tárul elénk. Minden féle földrész, különleges ételei megtalálhatók itt. Valery, Jamei és én egymásra nézünk, majd rántunk egyet a vállunkon és úgy döntünk, elkezdjük a Queen’s Way legelején.

Körülbelül 2 és fél órával később, újra beszállunk, az autóba én pedig úgy érzem, hogy nem férek el a kocsiban, hiszen akkora lettem, mint egy bálna. És érzem, hogy egy újabb kocsikázás után, otthon ez a sok különleges étel, a vécémből fog vissza bámulni rám, darabos pép formájában. De a lényeg, hogy még egy pontot kihúzhatok a listáról hála a családomnak, Anyának, Jamei-nek és, Valery-nek.

Harry a héten betartotta a kérésemet, és minden leírt. Szó szerint mindent. Így kommunikáltunk ebben az öt napban, bár nem értettem, hogy ha írni van ideje, akkor inkább miért nem beszélünk a telefonon, de inkább nem kérdeztem rá, gondolván ő tudja. Az egyik sms-ben leírta büszkélkedve, hogy most nem ő, hanem Louis esett, egy hatalmasat Adelaide-ben, én pedig nem várva azonnal használatba vettem jó öreg barátomat, a google mellet a youtube-ot. Mondanom nem kell, hogy mikor legelőször megláttam a videót, leestem a székről akkorát nevettem. Ahogy alkalmam nyílt rá megmutattam Valerynek, is szintén fuldokolt a nevetéstől. Talán nem is az esés volt a vicces, hanem az ahogy Liam megszeppenve megállt előtte, vagy az, hogy Niall alig tudta elkezdi a szólóját, mert úgy nevetett. Elmondta, hogy Liam fokozottan ügyel az ausztrál rajongók épségére, és ennek hangot is adott twitteren, azzal, hogy kiírta, hogy mindenki vigyázzon, mert kígyók találhatóak a hotel közelében. Valamint elmondta, hogy lassan így, a nem tudja hányadik twitter kérdés után, rájött, hogy nagyon leleményes rajongóik vannak, hiszen néha olyan dolgokat találnak ki amit, ők is alig bírnak ki nevetés nélkül. A kérdésem csak annyi volt hozzá: Miért csak most jöttél rá? Az üzenetek mappám kezdett betelni, de szívem nem volt törölni a sok értelmesebbnél értelmesebb üzenetekből. Sokszor csináltam azt, hogy miután elköszöntünk egymástól, elkezdtem visszaolvasni őket, és mindig megmosolyogtatott az az egy, amiben legelsőnek leírta, hogy bizony hiányzom neki, és az igazság az, hogy nem kellett gondolkoznom, hogy visszaírjam: Te is nekem.

Péntek van én pedig, a tételek fölött görnyedek, és dolgozom kifele őket, hogy minél hamarabb meg legyek, és túl legyek rajta. Így hétvége felé, már kicsit kimerült vagyok, a sok tananyag miatt, és a kisebb rosszulléteim miatt, amik most furcsa mód egyre gyakrabban jelentkeztek. Többször meg fordult a fejemben, hogy a rosszullétek számának megnövekedése miatt, lemondom a hétvégét, de akkor mindig pont jött egy sms, ami kiverte ezt a gondolatot a fejemből. Leírom a történelem utolsó tételének utolsó mondatát, és lecsapom a tollat, és nagysóhaj közepette dőlök hátra a széken. Meg masszírozom, egy kicsit a halántékom, meg a tarkóm, és úgy döntök, ledőlök egy kicsit. Bebújok, az ágyba magamra húzom a takarómat, magamhoz ölelem a kiskoromban kapott plüss kutyámat, és lecsukom a szemem. Érzem épp, mély álomba merülnék mikor a telefonom, most számomra idegesítően kezd el csörögni. Furcsállom a zene hangját hiszen, eddig csak pityeget tudtomra adva, hogy szöveges üzenetem jött, most pedig a csengőhangom visít a csöndes szobában. Mivel lekapcsoltam az asztalon található kislámpát most csukott szemmel tapogatózok az éjjeli szekrényen, majd magam elé emelve, hunyorogva nézek a képernyőre, de amint meg látom a hívó nevét, azonnal éber leszek, és mosoly kúszik az arcomra. Lassan ez az őt betű lesz a boldogságom kulcsa. Harry.