My Bucket List

2. rész Valery kiborul, a lista elkészül 

Sziasztok! :) Nagyon köszönöm az előző részhez érkezett 2 kommentárt, és ami a legfontosabb a 7 rendszeres olvasót! Meghoztam a következő részt remélem tetszeni fog :) A bejegyzés végén találtok majd egy kis meglepetést!! ami tulajdonképpen az egész történet alapja:) 

Jó olvasást *.*

Puszi Tami <3 

Lana

A kocsiban az ablaküvegnek dőlve csukott szemmel élvezem a nap sugarainak melegét, hiszen ez a jelenség oly ritka Angliában. Szívom magamba a D vitamint, közben hallgatom a szinte már fülsiketítő csendet, ami az autóban uralkodik. Próbálok nem foglalkozni vele, de nehéz. Fáj, hogy anya bánatos. Hallani lehet minden egyes apró könnycseppénél, hogy szíve miként törik össze egyre jobban. Nem akarom, hogy így érezzen, de most még nem várhatom el tőle, hogy elfogadja a tényeket, de idővel tudom, hogy beletörődik ő is. Anya mindig is egy okos nő volt, és tudja, hogy, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Tudom, számtalan beszélgetés, vitatkozás áll még előttem. Jamie a bátyám még nem is tudja, hogy mi történt, de tudom, hogy ő elfogadja, majd az álláspontomat amint elmagyarázom neki. Nem akarom, hogy anya hitelt vegyen fel azért, hogy állni tudja a new yorki kezelésemet. Hiszen 1 a millióhoz a gyógyulás esélye. De mi van, ha nem én leszek az az egy? Akkor anya fölöslegesen venné fel a kölcsönt, és miután én már nem leszek, csak szenvedni fog attól, hogy egyre nehezebben fogja majd bírni a visszafizetést. Tudom, hogy ez volt a legelső gondolata, ott a széken ülve, miután megtudtuk, mi az helyzet.

Anya könnyedén hajt fel a feljáróra a kocsival, és áll meg a pici emeletes, de mégis családias ház előtt. Eltűnődve nézem a házat, amiben születésemtől fogva élek, kellemes emlékek törnek elő bennem miközben tekintetem a hátsó kertben lévő diófára vándorol, és megmosolygom az emléket, a hatalmas eséséről, amikor 5 éves voltam. Még most is érzem az ütést, ami akkor a hátsómat érte, és hallom saját keserves sírásomat. Gondolataimból a kocsi ajtó nyílása zökkent ki, és anya szomorúan várja, hogy kiszálljak. Kikapcsolóm a biztonsági övet, és kiszállok, anya pedig becsukja az ajtót. Biztatóan rá mosolygok, majd a kezemet nyújtom, amit ő elfogad és elindulunk befelé.

Bent Jamie és Valery a tévé előtt, a kanapén ülve várnak, és amint meglátnak minket, mind a ketten rám emelik kíváncsi tekintetüket, én pedig próbálok a lehető legkiismerhetetlenebb arcot vágni. Anyával levesszük a cipőnket, majd helyet foglalunk mi is a nappaliban.

-       Mit mondott az orvos? – türelmetlenkedik Jamie. Valery pedig azzal a különleges mondd már, hogy mi van, nézéssel néz rám. Tudom, hogy Jamie a korához illően fogja kezelni a helyzetet, de Valery, hát ő ki fog akadni.

-       A hosszas vizsgálatok alapján, nem túl biztató hírt kaptunk. – kezd bele anya, és ha már ilyen körítéssel akarja tálalni az egészet, kénytelen vagyok közbe vágni.

-       Leukémiás vagyok. – jelentem ki egyszerűen. Jamie arckifejezéséből nem tudok olvasni, Valery hitetlenkedve megingatta a fejét, meg könnyek gyűltek a szemében és hangos zokogásba tört ki, és őt követi anya. Rá nézek a bátyámra, majd a fejemmel anya felé bökök. Azonnal tudja, mit akarok, feláll, és oda sétál anyához, majd szorosan magához öleli, én pedig ugyan ezt teszem Valeryvel. Magamhoz szorítom a sírástól rázkódó vállát. Percekig, ülünk így.

-       Gyere, menjünk fel. – halkan suttogom Valerynek, aki egy apró bólintással válaszol.

Felfele menet hallom, hogy anya a sírástól rekedtes hangon kezdi el elmesélni Jamienek, hogy mit mondott az orvos.  A szobámhoz érve ki nyitom az ajtót, és magam előtt beengedem Valeryt, aki az ágyra ülve térdeit felhúzva, és kezeivel átkarolva, sírdogál tovább. Becsukom magam mögött az ajtót, majd befészkelem magam Valery mellé, és ismét átkarolom.

-       Jól vagy? – teszem fel a hülye kérdést, amire a válasz a napnál is világosabb.

-       Hallani akarom mit mondott az orvos. Szóról szóra. – sóhajtok egyet, és mindent elmondok neki. Azonban, amint ahhoz a részhez érek, hogy van gyógymód, de én, nem engedem anyának, hogy beleegyezzen, teljesen kiakad.

-       Mégis mi bajod van neked? – pattan fel az ágyról, és durván letörli a könnyeit. - Van gyógymód, de te inkább felirtatod magad egy szar listára, ami nem biztosíték semmire? – Na, igen. Ez Valery, szókimondó, nem érdekli, ki mit gondol róla, együtt érző, vagány és az én legjobb barátnőm.

-       Valery nem akarom, hogy anya bármilyen módon is pénzt szerezzen, amit később kamatostul kelljen vissza fizetnie majd, és ezután ebbe bukjon bele. Gondolj csak bele, mi van akkor, ha pont nem én leszek az az egy, akinek használ a kezelés, akkor anya fölöslegesen venne a nyakába egy kölcsönt.

-       És így inkább beletörődsz?

-       Igen! – most már én is felállok. – Valery, pont neked ne kelljen elmagyaráznom, hogy mit miért teszek. Te tudod a legjobban, hogy milyen vagyok. Mindennek oka van, és egyszerűen csak ki akarom használni azt az időt, ami még hátra van és szeretném, ha mellettem állnál. – lépek hozzá közelebb azonban, ő hátrébb lép.

-       Én ezt nem csinálom. – teszi fel védekezően a két kezét.

-       Miről beszélsz? – kérdezem kétségbe esetten.

-       Arról, hogy nem fogom végig nézni, hogy semmit nem teszel a gyógyulásod érdekében, és a saját elhatározásodból épülsz le. – kiabálja sírva, én pedig kétségbe esetten nézek rá. Hirtelen ki nyitja az ajtót, de mielőtt kimenne, még visszanéz. – Többet ne keressük egymást. – majd eltűnik, én pedig az ágyam előtt állok megsemmisülve. Mintha egy kést szúrtak volna a szívembe, és jól megforgatták. A másik felem, épp most hagyott faképnél, és többet nem akar látni.

A tudattól az ágyamra vágódom, és a párnámat magamhoz szorítva kezdek bele a keserves zokogásba. Perceket, vagy talán órákat töltök el így szinte bömbölve, de egy idő után szépen lassan megnyugszom. Hirtelen ötlettől vezérelve, felállok, és az íróasztalomhoz lépek, leülök a forgószékre és a fiókból kiveszek, egy tiszta fehér lapot kikapok egy tollat az asztalon lévő tartóból, és mint egy ihletet kapott író, csak úgy írom lefele a betűket, amik szépen lassan mondatokká alakulnak. Ki tudja, mennyi idő elteltével lerakom, a tollat, hátra dőlök a széken és megmasszírozom a csuklómat, majd a kezembe veszem a papír, hogy még egyszer átnézzem. Furcsa érzés hasít belém, amikor elolvasom a címet. A bakancslista.