Sziasztok!
Megkésve bár, de megérkezett a rész. :) Túl sok hozzáfűznivalóm nincsen, ha tetszett, hagyjatok néhány sort lent. Kitartás, holnap már péntek van, lehet pihenni egy kicsit. :)
xx Luca
" Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, akik az ember mellett állnak ha megsérül és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, értük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben. "
Lana
Harry autóját figyelem a
kapunak dőlve.Tekintetemmel még akkor is követem,amikor már rég
elkanyarodott, egyszerűen nem tudom rávenni magam arra, hogy most
innen besétáljak. Még érzem a bőrömön az érintését, a szám
bizsereg utolsó csókja után. Talán tényleg be kéne mennem
innen, mert még a végén a szomszédok megkérdőjelezik a tényt,
hogy elvileg normális vagyok.
Egészen addig a momentumig,
hogy Harry megjelent, nyugisnak indult a napom. Azóta? Eltelt
legalább két óra. Meg fogok őrülni 7-ig. Se anya, se Jamie nincs
itthon, az egész ház üres, Valery elviharzott, én meg már
belefáradtam a tanulásba. Amíg Harry a világ túlfelén volt,
addig folyamatosan könyvekkel és kusza jegyzetekkel járkáltam
fel-alá a lakásban, ma pedig a legkevésbé sincs hozzá kedvem.
Egyedül vagyok, az egész ház kong az ürességtől. Naivan azt
képzeltem, hogy találok valami műsort a tévében, ami legalább
egy fél órára leköti a figyelmem, de nem. Egyszerűen nincs semmi
ezen a világon ma, ami bármilyen szinten tudná pótolni valakinek
a társaságát, ezért ahelyett, hogy jól érezném magam, beveszem
az aktuális adag gyógyszeremet. Sokáig bámulom a dobozát, minden
egyes sort elolvasok rajta, még a latin kifejezéseket is
megpróbálom tanulmányozni. Rettentő izgalmas, mit ne mondjak.
Párszor végigfut a hideg a hátamon, érzem a nyelvemen a keserű
ízét a piruláimnak, a szám száraz, lassan homokot fogok köpni,
jobb esetben vattát. A multkori akcióm után nem merem újra itthon
hagyni a gyógyszereket, és talán meg tudnám oldani, hogy amikor a
srácokkal találkozok, észrevétlenül bevegyem őket.
- Úristen..- a hangomat
csak azért hallom, mert teljesen csendes a ház. Hirtelen átfut az
agyamon, kikkel fogok én ma találkozni. Rá kéne döbbennem, hogy
nem lesz ez olyan egyszerű, hiszen, akárhogy is nézzük, hiába
találkoztam már egyszer a One Direction-nel, ma hivatalosan is
bemutat nekik Harry, mint a barátnőjét. Az izgalomtól újra
előjön a jól ismert harc a gyomromban, a pillangók szinte
átvágják magukat, a szivem pedig úgy dobog, hogy félek,
elhagyom egyszer. Nem tudom, hogy kéne viselkednem, mit kéne
mondanom nekik. Miről fogunk egyáltalán beszélgetni? Ott fogok
ülni csendben Harry mellett és felnevetni illedelmesen a vicceken?
Vagy majd kérdezgetem őket, mint valami idióta újságíró,
esetleg, mint egy visszafogott rajongó? Fogalmam sincs, lehet ez
lesz életem leggázabb estéje, de ha Harry ragaszkodik hozzá,
akkor elmegyek. Ha nem is sül el jól ez az egész, akkor is ott
leszek mellette.
Harry
Még mindig képtelen vagyok
felfogni, mi történt, amióta kiszálltam Lana-ék háza előtt az
autóból. Eredeti tervem csupán annyi volt, hogy rájöjjek, mi is
történik velük, erre úgy jövök el, hogy a vigyort képtelen
vagyok levakarni az arcomról, kezd görcsbe rándulni az arcom, és
idegesen kapkodok minden után. Már bátran kijelenthetem, hogy a
barátnőm, anélkül, hogy ez az idill elillanna. Úgy érzem, ezt
most meg kell valakivel osztanom, különben megkattanok estig. Louis
számát próbálom hívni, de valamiért ki van kapcsolva. Niall
viszont szinte azonnal felveszi.
- Cső, na mizu?
- Jó étvágyat, drága
Niall.
- Kösz – néhány
pillanatig csend volt, és mielőtt megszólalhattam volna,
folytatta- Mi ez a hirtelen jött, kicsattanó jókedv ilyen korán?
- Mit csinálsz ma,
kb..hétkor?
- Mit csináljak? Mert
tuti te már kitaláltál valamit.
- Szeretnék bemutatni
valakit nektek.- mély levegőt veszek.Végülis, tudja kiről van
szó, de azért hozzáteszem- úgy értem hivatalosan is szeretném,
ha megismernétek Lanat.
- Lana? Tesó, miért nem
mondtad?- hangja hallhatóan izgatottabb lett, eddig érződött
némi passzivitás az esti programmal kapcsolatban, de most
kifejezetten lelkes.
- Mert csak most derült
ki, mármint, nemrég jöttem el tőle.
- Ja, nálatok ez így
megy. Vagy kiderül, hogy együtt vagyunk, vagy nem. Harry...
- Louis rángatott ma ki
az ágyból, hogy szedjem össze magam, és jöjjek el hozzá –
kiváncsi vagyok, mit gondolhatnak az emberek, amikor látják, hogy
vezetés közben beszélek a "semmibe". Vicces látvány
lehet egy magában beszélő srácot látni az utcán lavírozni a
forgalomban.
- És? Nem küldött el
ezek szerint- Niall a rá jellemző nevetésével betölti az egész
kocsi utasterét.
- Nem mondhatnám, bár
amikor eljöttem, akkor szó szerint elküldött hozzátok.
- Jó ilyennek hallani
téged- kicsit komolyabb hangra váltott. Tudom, mire gondol, és én
is örülök ennek.
- Jó ilyennek érezni
magam megint. Ha látnál most, remeg mindenem, olyan vagyok, mint
egy beszari 14 éves.
- Mert az vagy Harry.
- Kapd be Horan. Este
találkozunk. Addig meg megdumálom ezt a többiekkel.
- Szeretlek.
- Én is- röhögve
tesszük le a telefont. Szeretem a random telefonbeszélgetéseket,
kövessem el azt bármelyikükkel. Tudom, hogy bármi történjen,
cikizzenek halálra akárhányszor, akkor is csak rájuk
számíthatok, mert ők azok, akik mellettem állnak, történjen
bármi. Nem fognak soha ellenem fordulni ,mert ők a legjobb
barátaim, ezért is fontos nekem annyira, hogy mit gondolnak
Lanaról. Szeretném, ha jóba lennének. Mint bármelyikünk Pezzel
vagy El-lel. Lana pont olyan kedves, bájos és vicces, mint ők, és
ha mindannyiukkal sikerül olyan kapcsolatot kialakítani, amilyet a
másik két lánynak, akkor előre kijelentem, hogy minden a
legnagyobb rendben van,és az életem tökéletesebb már nem is
lehetne. Lelassítok, és félreállok. A kávézó előtt még
egyszer megpróbálom elérni Louist, de most sikerrel is járok.
- Boo Bear, már azt
hittem fel sem veszed nekem a telefont – próbálom elrejteni az
izgatottságot a hangomban.
- Tudod, hogy neked
bármikor elérhető vagyok. Na, hogy ment?
- Elküldött – amint
benyitok, régi ismerősként intek a bent dolgozóknak. Szeretek
ide járni, nem néznek rám, mint egy ufóra, nem tapadnak rám.
Tisztában vannak azzal, hogy szeretem a kávéjukat, és mindig
beugrok ide, ha erre járok. Függő lettem.
- Hogyhogy elküldött?
Na ne szórakozz velem. Bunkó voltál?- Louis annyira meg van
lepve, hogy a kelleténél magasabb a hangja, értetlenkedve
magyaráz.- Elfelejtettem mondani, hogy viselkedj normálisan, de
reménykedtem abban, hogy ez magadtól menni fog.
- Elküldött, de csak
hozzátok. Este szeretném bemutatni nektek. - hallom, hogy csukódik
mögötte egy ajtó, és valahogy elcsendesedik az a minimális
háttérzaj is,amit eddig hallottam.
- De hát már
találkoztunk.- csak értetlenkedik.
- Louis, ne tedd a
hülyét. Hivatalosan, mint a barátnőmet, úgy szeretném
bemutatni nektek.
- Na végre, hogy
kinyögted. Gratulálok.
- Remélem El is el tud
jönni, vagy szerinted korai lenne szembesíteni őt az egész
famíliánkkal? Nem ijed majd meg? Oh, Lou, azt se tudom, mit kéne
tennem...megint! Újra és újra ebbe a helyzetbe hoz.
- Csak szeretnéd, ha
minden jól menne. Nyugodj meg, ja és semmiféleképpen ne a te
lakásodban találkozzunk. Amilyen idegesnek tűnsz most, tutira
felgyújtod estig.
- Jó, de akkor hol?
- Megoldjuk. Nyugi. Igyál
egy kávét, ne idegeskedj. Ha bármi probléma van, akkor nyugodtan
hívj. Én addig megkérdezem El-t, van-e kedve jönni ma. Lanaval
pedig nem lesz semmi baj, mind bírjuk, szerintem kedves. Legalábbis
amikor találkoztunk, szimpi volt.
- Köszi Louis- hálás
voltam. Louis a legjobb barátom, legalábbis ő az, aki a
legközelebb áll hozzám. És aki ma már másodszorra nyomja el
bennem a túlpörgött, parás Harryt
- Ezt ma már hallottam.
- elköszönés nélkül kinyomja a telefont, én pedig rendelek egy
tejes kávét. Amíg várok, újra a telefonomhoz nyúlok, ezúttal
Liam-et próbálom elérni, de mielőtt bármit is tehetnék, két
üzenetet is meglátok a képernyőn, mind olvasatlan. Az egyik
Zayn-től, a másik Liam-től jött. Még jó,hogy bármit titokban
tud tartani Niall, amiről nem tájékoztatom előre, hogy én
szeretném közölni. Mindegy, ennyivel kevesebb "gond".
Gyorsan megiszom a latte-mat, és összeszedem magam. Ma még muszáj
összefutnom a többiekkel, hiszen Louis-nak igaza van, kizárt,
hogy nálam találkozzunk, mert még a végén tényleg eljön a
világvége, amilyen zizi lettem.
- De akkor mégis hol?-
Louisnak lassan felesleges köszönnöm, mikor felveszi a telefont.
- Bárhol Harry –
lehet, hogy most nevet rajtam, de tudja mennyire ideges vagyok-
Megint túlparázod. Niall? Liam nem hiszem, hogy a múltkori után
beenged minket egyszerre a lakásába. Zayn-ről nem tudok
nyilatkozni, nálam meg..kicsit nagy a kupi.
- Kicsit?- teszem hozzá
ironikusan. Ismerem Lou-t, ő a legrendetlenebb köztünk. A kis
kupi felér egy háborús harctérrel.
- Harry, ne húzd ki a
gyufát. Inkább hívd fel Niallert- megint kinyomja. Imádom ezeket
a telefonbeszélgetéseket. Tökre értelmetlenek. Mindegy, irány
Niall lakása. Már nincs kedvem telefonálgatni, és amúgy is
néhány perc alatt odaérek.
- Hogy te milyen pletykás
vagy! - kopogás nélkül lépek be az ajtón. Lerúgom a cipőm, ez
nála alapszabály, semmi nappali, csak miután nincs rajtad cipő
és kabát.
- Mi van? Cipő?- mielőtt
megfordulna, még azért rákérdez.
- Levettem- a szememet
forgatva huppanok mellé a kanapéra. Meccs, megint. Sosem fogja
meguni szerintem.- Tarthatjuk nálad a bemutatkozós estét?
- Simán- felém se néz.
Bágyadt, tehát nem rég kelhetett fel. Sokadjára. Ez az átka
annak, ha nincs semmilyen fix programunk, vagy kötelelző
megjelenés. Annyira ellustulunk egy nap alatt, hogy képesek
vagyunk egész nap abban a göncben döglődni a négy fal között,
amiben aludtunk, ami jobb esetben nem egy farmer és talán valami
kényelmesebb felsőt átveszünk.
- Tényleg? - meglepődök,
milyen gyorsan beleegyezik.
- Haver, kinél van olyan
állapot a lakásban, ahova szívesen vinnéd a barátnődet?-
gúnyosan felém fordítja a fejét- Te parás vagy, Louis kupis,
Liam biztos nem enged be minket a múltkori után, Zayn
pedig..hagyjuk...
- Louis pont ezt mondta.
Nem ismeritek ti egymást valahonnan?
- Várj – összevont
szemöldökkel néz rám, mutatóujját a magasba emeli- De lehet.
Mintha már találkoztam volna vele.
Lana
Nem is tudom, mi a nehezebb:
egyformára kifesteni a két szemünket, vagy odaállni négy
idegen-ismerős elé, és azt mondani, hogy igen, én vagyok az. Ez a
kérdés azóta foglalkoztat, amióta elkezdtem készülni az esti
csapatos találkozóra. Nem szeretném Harry-t kellemetlen helyzetbe
hozni, el akarom kerülni a kínos kérdéseket, de legfőképp arra
törekszem, hogy a mai nap hátralevő részében a lehető legkisebb
feltűnéssel kezeljem a betegségem.
Megállapítom, hogy
kellőképpen hasonlítok magamra, és lerohanok az emeletről, hogy
még Harry érkezése előtt bevegyem az utolsó előtti adagot.
Gondoskodtam mindenféle praktikus dologról, több ajakír is van a
táskámban. Mostanában egyre durvább jeleit vélem felfedezni az
állandó gyógyszeres kezelésnek. Már nem csak a szám, de a bőröm
szinte mindenütt ki van száradva, ahol nem éri ruha, és így ki
van szolgáltatva a legkisebb, közvetlen légmozgásnak is. A színem
is fakóbb, mintha folyton az ájulás határán lennék, a szemem
alatti karikák pedig 8-10 óra alvás után sem tűnnek el. Csak
remélni tudom, hogy ez még azoknak sem tűnik föl, akik nem látnak
minden nap. Kellemetlen, amikor az utcán összefutok egy régi
csoporttárssal, ismerőssel, aki a hogylétem felől érdeklődik.
Hülyén venné ki magát, ha mindegyikőjüknek automatikusan
rávágnám az ilyen kérdéseire, hogy "Áh, remekül vagyok.
Csontvelő átültetésre várok, mivel épp leukémiám van, de
ettől eltekintve, minden a legnagyobb rendben van!" Igazán
megalázó és tele van önsajnálattal.
Minden ehhez hasonló
gondolatom szerte foszlik, amikor meghallom a csengőt. Gyorsan
dedobom a táskámba a gyógyszereket, és mielőtt ajtót nyitnék,
még gyorsan megigazítom a hajam a tükörben. Sosem voltam az a
fajta lány, aki órákat képes a tükörrel szemben tölteni, de ma
egyszerűen mindig találok egy-két korrigálni valót magamon: a
ruhámon, a hajamon, úgy az egész látványon. Jó benyomást
szeretnék tenni, nem akarom, hogy bármilyen őrült rajongás,
esetleg az ellenszenv halvány – és egyébként is hamis –
gondolata felmerüljön a srácokban.
- Szia Szépségem –
Harry egyszerűen tökéletesen fest, mint mindig, a mosolyát pedig
le kéne védetni. A látványtól kissé kábán támasztom az
ajtófélfát- Na, már nem is üdvözölsz?
- Szia – egy határozott
lépéssel előtte termek, alig néhány milliméterre tőle, és
egy óvatos puszit adok a szájára. Semmi több, most
gyógyszereztem!
- Szia? - nevetve
felhúzza a szemöldökét, és a derekamnál fogva magához húz.
Olyan szorosan ölelem át, amennyire csak tudom. Magamba szívom a
már megszokott, de soha meg nem unható illatát. - Hiányoztál.
- Alig bírtam ki
egyedül, nélküled a mai napot – a nyakába fúrom az arcom, és
ha lehetséges, még jobban magamhoz vonom. Nem gondoltam volna,
hogy ennyire könnyű lesz hozzá szoknom. Hozzá, mint gondolathoz,
hozzá, mint társasághoz, hozzá, mint a barátomhoz, aki
tulajdonképpen még csak alig fél napja az.
- Ez jobban esik, mint a
szia- hallom, hogy mosolyog. A környékbeliektől tartva finoman
magam után húzom, jelezve, jöjjön be.
- Egész nap egyedül
voltam, olyan jó, hogy végre van valaki rajtam kívül a lakásban-
amíg én felkapom a kabátom, legalább eltelik három perc.
Annyira bénának érzem magam, Harry meg csak áll velem szembe és
mosolyog.
- Gyere, segítek- a
dzsekim gallérját szép lassan elegyengeti, majd a kezét a
hátamra vezeti.
- Ó, természetesen a
felebaráti szeretet vezérel, és csak segíteni szeretnél
embertársadon- tudom, mire megy ki a játék, és ő is. Megvillan
tökéletes fogsora és felbukkannak a gödröcskéi.
- Hát persze- még
mindig így néz rám. Megunom, és megcsókolom. Nem bírom tovább,
és teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ezt akarta elérni.
Tudatni akarom vele, hogy én nem az a lány vagyok, akinek hosszú
napok kellenek ahhoz, hogy feloldódjon a barátja társaságába.
Na, a srácok előtt biztos nem leszek ilyen bátor, de egyenlőre
csak mi ketten vagyunk itt. Itt és most.- Többször kéne
segítenem. Szívesen megteszem, komolyan.
- Segítség nélkül is
megcsókolnálak, de ha te ezt feltételekhez szeretnéd
szabni,....- meglátva Harry arcát elfog a nevetés, hihetetlen
aranyos, a szemei olyanok, mint két csillogó zöld golyó, a szája
elnyílt, de még épp hogy nem formál o alakot.
- Isten ments-próbál
újabb csókot lopni, de felkapom a táskám, és egy gyors
mozdulattal kilépek a teraszra.
- El fogunk késni –
angyalian próbálok mosolyogni, és csak reménykedni tudok abban,
hogy nem esek át a ló túloldalára és nem vigyorgok retardált
módjára.
- Na, még a végén 2
kerek perccel később érünk oda – kézen fogva kísér a
kocsiig, ahol kinyitja nekem az ajtót, és megvárja, míg beülök.
Csak ezután kerüli meg az autót, majd beszáll és már el is
hajtunk. Nem nehéz ilyenkor dugóba keveredni, elkezdődött az
esti csúcsforgalom, mi mégis könnyedén szeljük át a hosszú
utcákat. Mindvégig arra próbálok összpontosítani, hogy tényleg
ne rontsak el semmit. Egy hírességekkel teli lakásban leszek ki
tudja meddig, és még csak azt sem tudom, mit kéne mondanom egy
'hello'-n kívül.
- Ennyire izgulsz?- Harry
imád dekoncentráltan vezetni, folyton eltereli valami a figyelmét.
Most is, ahogy megállunk, felém fordul, mintha tengernyi ideje
lenne az út közepén.
- Látszik?- megfogja a
kezem, és a sebváltóra helyezi. Érzem, ahogy néha rászorít
biztatásképp hatalmas tenyerével az enyémre.
- És most?
- Sokkal jobb- bátrabban
mosolygok, és már a lábremegéstől sem tartok, amikor lelassít
és szép óvatosan felkanyarodik az autófeljáróra. Nem mondanám,
hogy ez London legfelkapodtabb környéke, de azért eléggé puccos
környék. Miután kiszálltunk, és elértünk az ajtóig, vagy
háromszor megigazítottam mindenemet.
- Gyönyörű vagy, nem
kell izgulnod. Végül is, már találkoztál mindenkivel.- Harry
kedvesen maga mellé húzva lép be a lakásba. Ujjaim görcsösen
ragaszkodnak az övéibe. Az előszobába lépve Harry lesegíti a
kabátom, és miután szabályosan elrúgja a cipőjét az egyik
sarokba, így teljes kupacot képezve, illedelmesen lehajolok és
leveszem az enyémet, egymás mellé helyezem őket, és egy
félreeső pontba teszem.
- Olyan jól nevelt vagy-
kapok homlokpuszit, de mire válaszolhatnék, már rég a nappali
felé vesszük az irányt. A lakás nem rumlis, de azért látszik,
hogy tényleg laknak benne. És az is, hogy nem él itt egy nő se.
Persze, persze, rend van, de minden annyira férfias. A falak színe,
az elrendezés, és a teljesen üres polcok. Nincs egy kép se
kirakva, néhány könyv elvétve, eldőlten megtalálható, de a
képregények, a videojátékok és a DVD-k mindent ellepnek.
- Itt vannak! - egy
harsány felkiáltás kizökkent a gondolataimból, és amilyen
hirtelen a hang jött, úgy jelenik meg egy arc is. - Sziasztok, már
vártunk titeket.
- Hello – nem tudom,
most be kéne mutatkoznom? Vagy csak próbáljak meg elfogadható
közvetlenséggel mindenkit végigölelni?
- Nem kell úgy
megilletődni- Niall széles mosolya miatt késztetést érezek,
hogy lazítsak a kezem szorításán. Ölelése váratlanul ért, de
rögtön viszonoztam.- Lana, ugye?
- Igen, szia- két
puszival is köszön, majd int, hogy kövessük.
- Srácook- miután Harry
illedelmesen, khm, jelezte, hogy megérkeztünk, Liam,Louis és Zayn
is megjelenik a nappaliban. Gyorsan körbepillantok, mert az elém
táruló látvány döbbenetes. Mind az öten, életnagyságban
előttem állnak. Szerencsémre nem nekem kell megtörni ezt a
néhány másodperc alatt beállt csöndet.
- Uh, én már láttalak
téged- Louis bal szemét becsukva, és a két mutatóujját felém
tartva "üdvözöl". Igen, már amennyire üdvözlésnek
lehet hívni azt, hogy játékból, az ujjaiból rögtönzött
puskákból felénk lő.
- Louis- Harry eltakarja
a szemeit a tenyerével, és kínjában felnyög. Fájdalmas arca
elárulja, vagyis inkább csak érzem, megkért mindenkit, hogy
viselkedjen. Próbálkozni azért lehet.- Megkértelek, ...
Én viszont nem tudom
ennyire tragikusan felfogni a dolgokat, nem kicsit könnyítik meg a
dolgomat a jelenlévők azzal, hogy ők sem feszengenek, hanem régi-
jó?- ismerősként üdvözölnek. Sokkal kínosabbra számítottam,
most pedig kezdem azt érezni, mintha a gombóc a torkomban elapadt
volna, szinte teljesen...szinte.
Amíg Liam és Zayn is
üdvözöl, átfut az agyamon, hogy az addig rendben van, hogy
emlékeznek rám nagyjából, vagy egy kicsit jobban, de mit fogok én
itt csinálni? Harry meleg érintését érzem a derekamnál, ahogy
finoman a nappali másik vége felé irányít, lábaim maguktól
indulnak el a hatalmas kanapé felé. Úgy érzem magam, mintha
vallatásra készülnénk. Harry jobbján ülök, velem szemben, az
ülőgarnitúra másik felében Louis és Liam, a köztünk lévő
részen Zayn és Niall, és mindannyian árgus szemekkel figyelik,
ahogy Harry a kezei közt szorongatja görcsös ujjaimat.
- Nem kell félni, nem
fogunk megenni – Liam kedvesen előre hajol, könyökével
megtámaszkodik a térdén. Ezek szerint nyilvánvaló a
szorongásom. Remeg a lábam, nem tudok mit csinálni. Az egyetlen
biztos pontom tényleg a bal kezem csupán, mert azt Harry
közrefogja hatalmas tenyerével. Ebből merítek bátorságot,
amikor valaki kérdez tőlem valamit.
- Na de hogy
találkoztatok az alapítvány után? - Louis szemében csillog a
kíváncsiság, habár kétség sem fér hozzá, tud mindenről.
Legalábbis a legfontosabb dologról biztosan tudomást szerzett
már, csak próbál elkezdeni egy hosszabb beszélgetést velem.
Mielőtt megszólalhatnék,
bevillan, hogy Valery mit össze nem magyarázott csak azért, hogy
bejussunk azon az ominózus ajtón. Egy nagyobb levegővétellel
húzom tovább a csendet, de végül muszáj elkezdenem..
- Abban a kínai
étteremben, ahol történetesen ti is ott voltatok- tekintetemmel
megpróbálok jelezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy már akkor
is legalább olyan kíváncsiak voltak, mint ahogy most felénk
néznek. Harry halk kuncogása egy pillanatra eltereli a figyelmem,
de visszatalálok az engem vizslató tekintetekhez.
- De hogy jutottatok be?
Ha jól emlékszem, később értetek oda, mint mi- Liam nagyon jól
ráérzett a dolgok lényegére, ezért sem bírtam visszafojtani a
nevetésemet.
- A legjobb barátnőm
intézkedett. Vagyis, konkrétan megfenyegette a biztonsági őrt,
aki annyira szánalmasnak látta az egészet, hogy inkább
beengedett minket.
- Megfenyegette?- Harry
eléggé meglepett arccal néz rám, egy diszkrét bólintás után
megpróbálom felidézni a szavait.
- Ha jól emlékszem
csípéssel, rúgással és harapással. Eszelős arca volt, az
ajtónál álló férfi helyében én is elálltam volna az útjából-
a hangom elég gyorsan elcsuklik a nevetéstől, a levegőt kapkodva
veszem, hátha helyre áll minden. Hát nem.
- Kis harcias- Niall arca
kipirosodott a sok nevetéstől, miután Louis felvázolta azt,
ahogyan ő a jelenetet elképzelte.
- Életem legjobb édes
savanyúja volt- magam mellé pillantok, a hang irányába. Harry
arcán megjelennek a gödröcskék, arccal felém mosolyog, ettől
akarva-akaratlanul is nekem is széles mosolyra húzódik a szám.
Számomra sem a kaja volt a legérdekesebb, hanem Ő. Érzem, hogy
pír szökik az arcomra, tényleg hihetetlen, ahogy újra
találkoztunk.
- Ohh, olyan gyorsan
felnőnek- Louis drámaian törölgeti a szemeit, belőlünk meg
kirobban a nevetés.
- Louis te tényleg
nagyon vicces vagy- a gombócnak nyoma veszett, kényelmesen
hátradőlök Harry karjaiban. Nincs itt mitől félni!
Nem tudom, hogy a sorra
bezárt ablakok vagy hosszú percek óta tartó nevetés miatt, de
úgy érzem a tüdőm kezd összeszűkülni. Kicsit olyan, mintha
valaki ott ülne mögötte, és rángatná, majd a megkaprintott
részeket minél kisebbre próbálná összegyűrni. Összeszorítom
a szemeimet egy pillanatra, nem mintha bármi változna ettől, a
fájdalom nem fog elmúlni. Ez is csak velem történhet meg, a
tünetek a beszélgetés kellős közepén jelentkeznek. Ennyire még
sosem fájt semmi, úgy érzem, rozsdás szögek zörögnek a
csontjaimban, szúr belülről a bőröm.
- Lan, minden rendben?-
aggódó zöld szemek csillognak előttem, amikor kinyitom a szemem.
Harry már nem csak a kezem fogja, karjai egész testem tartják.
Úgy érzem, enélkül daraokra hullanék a gyengeségtől és ettől
a kínzó fájdalomtól.
- Persze, csak azt hiszem
jobb, ha kimegyek egy kicsit a friss levegőre.- megpróbálok
mosolyt erőltetni az arcomra, de a többiek nem reagálnak, döbbent
arcokkal vagyok körülvéve.
- Gyakran előfordul
veled az ilyen? Elég para, már bocs. - Zayn tekintete össze-vissza
cikázik, köztem, Harry és a hátsó terasz között.
- Nem, egyáltalán nem-
míg sikerül talpra állnom és Harry segítségével elindulunk az
ajtó irányába, elmondok néhány imát, hogy az én egyetlen
választottam ne firtassa a dolgot.
- Dehogynem Lana- Harry
magában fortyog, nem tudok már mit mondani neki, remélem
elfogadja a tényt, hogy "nem tudok erről semmit".
- Kérsz egy kis vizet
vagy teát?- Liam már a konyha felé menet fordul hátra. A
nappaliban lévő dohányzóasztal tele van mindenféle édességgel,
vízzel, üditővel. Ahogyan ők fogalmaztak "jobb vendégvárót
nem tudnak sütni". Ha az émelygésemre még meg kell innom
egy édes teát, a koleszterinszintem a sztratoszférába fog
ugrani.
- Köszönöm, nem kérek
semmit.- kedvesen mosolygok, amíg határozott léptekkel haladunk
A kertbe kilépve a hűvös
londoni este fogad minket. Nincs még késő, alig múlt fél kilenc.
Harry úgy fogja a kezem, mintha félne attól, hogy elfutok.
- Tényleg nincs semmi
baj? Tudom, hogy mindig megkérdezem Lana, de nagyon aggódok.
- Nincs miért, komolyan.
Biztos csak sok volt az édes.
- Aha- kételkedik az
igazságban, látom rajta. Sosem éreztem ennél szemetebbnek saját
magam, de tudom, nem ez a megfelelő alkalom, pláne nem időzítés.
Még ki kell találnom, hpgyan mondjam el neki, hiszen mindenképp
meg kell tudnia az igazságot, csak félek, hogy az kettőnkbe
kerülne, és ezt nem akarom elengedni.
Harry
Csak nézem az arcát, ahogy
valamit figyel a távolban. Szerencsére nem esik, és az idő is
viszonylag kellemes, így már jó pár perce kint ülünk a hátsó
teraszon. Nem akarom tovább firtatni ezt a rosszullét-dolgot, mert
csak veszekedés lenne belőle, ami kettőnkbe kerülne, na
azt már nem. Arcára kezd visszatérni az élet, apró piros foltok
díszítik a bőrét a szeme alatt, és a tekintete sem olyan
fátyolosan csillogó, ezek szerint megtette a hatását a friss
levegő.
- Mit gondolsz a
srácokról?- egy pillanatra összerezzen, majd elmosolyodik.
Imádom, amikor mosolyog.
- Eddig is szimpatikusak
voltak, mint emberek, mint személyiségek, de ma megbizonyosodtam
arról, hogy tényleg olyanok, amilyenek és ez nem színészet.
Mármint, eddig sem gondoltam ezt, de most minden annyira igazi,
és...- nem tudom abbahagyni a mosolygást, édes, ahogy magyaráz
és amikor elered a nyelve, még izgatottabb a hangja és kicsit
hadar.- Harry? Baj van?
- Nincs, miért?
- Mert elég bárgyún
nézel rám- keze közé veszi az arcom és orrát az enyémhez
dörgöli, kapok egy finom eszkimópuszit, aztán egy igazit,
pontosan a szám sarkába.
- Örülök, hogy így
gondolod. Sokat számít az ő véleményük, és a tied is. Fontos,
hogy a barátaim elfogadják a barátnőmet, és ugyan ez fordítva.-
előbbi gesztusait viszonzom, majd visszaballagunk a srácokhoz.
Egyrészt kezd hideg lenni, másrészt végül is azért vagyunk itt,
hogy Lana megismerje őket, és ők is Lanat.
A lakásba belépve felénk
irányul minden figyelem. Louis és Zayn felpattannak, és elénk
rohanva, engem félrelökve kicsit felkapják Lanat, és elviszik a
kanapéig, ami előtt Niall és Liam felhalmoztak mindenféle
"finomságot", úgymint gumicukor meg ásványvíz.
- Harry?- Lana csak
ennyit tud kinyögni, én meg már látom lelki szemeim előtt, mi
fog történni. Dr Tommo és Dr Malik , a világ legrosszabb
orvosai.
- Nyugodj meg, minden
rendben lesz- Lou halálosan komolyan gondolja a szituációt, a
barátnőm arcán pedig – hozzáteszem jogos – félelem fut át.
- Szaturáció rendben-
Zayn hasonlóan Louishoz, rezzenéstelen arccal közli a tényeket.
- A muníció bekészítve-
Liam rendezgeti még a nassolni valókat, miközben Niall is
megérkezik.
- Fagyit?- kedvesen Lana
felé nyújtja a dobozkát, majd félig suttogva egy kacsintás
mellett hozzáteszi- Dupla csokis!
- Cukorbeteg leszek
srácok- halk kacagása megálljt parancsol minden izmomnak. Csak
állok a nappaliba vezető boltív alatt és figyelem, ahogy
körbeugrálják őt. Mostmár egészen biztos, hogy a "család"
tagja lehet. Illetve már az.
- Még a végén többet
ártanak a kedves doktor urak- ellököm magam a faltól. A Lana
körül legyeskedő fiúkat kitúrva huppanok le a kanapéra, és az
ujjainkat összefűzöm. Szeretem ezt az érzést, kicsit büszkének
is érzem magam, amiért egy ilyen lányt tudhatok magam mellett.
Miután lenyugodtak a
kedélyek, még beszélgettünk egy kicsit. Ez az utolsó napunk
Londonban. Nem tudom, mi legyen, egyszerűen megoldatlannak látom a
problémát. Most, hogy itt van nekem Lana, nem akarok ilyen távol
kerülni tőle. Mellette szeretnék maradni még egy kicsit, de nem
lehet. Már mindenki összepakolt, ha jól láttam, Niall már a
lépcsőfordulóba is táskákat pakolt.
- Harry, nem lenne gond,
ha hazavinnél?- Lana bágyadtan ül mellettem, fejét a vállamon
pihenteti. Lassan háromnegyed tíz, még mindenkiben tombol az
energia, hiszen fel vannak dobódva az indulástól. Louis és Zayn
rendületlenül rázzák magukat a konzol előtt. találtak valami
ostoba játékot, amit Niall még lelkesen mutogatott is, Liam
pedig, ismervén a szabályokat, még buzgóbban magyarázta el a
lényeget.
- Dehogy- nem tudom
megállni, hogy ne érjek a hajához. Gyorsan elköszönünk a
többiektől, és kocsiba ülünk.
A rádió halkan szól, az
esti csúcsforgalom már eltűnt. Pont ideális az idő, most van jó
néhány forgalmi dugó mentes perc az utcákon.
- Köszönöm.- nem
tudom, mire gondol Lana, és a döbbenetet nem is tudnám tisztábban
kifejezni.
- Mit is?
- Hogy megbíztál bennem
annyira, hogy összehozd a többiekkel a találkát.
- Ne nekem köszönd.
Magadnak. Lana, ha nem gondolnám komolyan, bele se kezdtem volna.
Annak meg nagyon örülök, hogy ilyen jól kijöttök, és ha kell
ezerszer is elmondom, akármilyen közhelyes is, hogy ez mennyire
fontos- egy piros lámpa alkalmat ad arra, hogy felé forduljak és
a figyelmem az útról felé irányuljon. Nem válaszol, legalábbis
nem szavakkal. Szégyenlősen lehajtja a fejét. Mielőtt újra
visszatérnék a vezetéshez, megfogom a kezét és a sebváltó és
a tenyerem közé zárom.
Lana
Harry szavai nagyon jól
esnek, nem is tudom, miként válaszoljak. Kezem után nyúl, hogy a
sebváltóra tegye. Ma eléggé hozzászokott ehhez, ami nem zavar,
addig is jobban figyel arra, hogy tulajdonképpen egy autóban ül,
vezet és néha az utat is figyelnie kéne. Nem tart sokáig ez a
meghitt, csendes pillanat, a telefonom elkezd pittyegni."Te,
ma, nálam. Most! xx V "
- Hú,
de nagyon mosolyog valaki.
- Nem
lenne gond, ha elkanyarodnál itt balra?- pillarebegtetve figyelem
Harryt, aki válasz helyett inkább cselekszik.
- Hova
lesz a fuvar, hölgyem?- fura, öreges kiejtéssel kezd beszélni.
Imádnivaló.
- Valery
üzent, hogy "Én, ma, nála, most"- próbálom utánozni
a stílust és Valery beszédhangját.
- Hm,
kedves meghívás. Fura barátnőd van, az már biztos. De amilyen
fura, annyira illik hozzád.
- Kifejtenéd
Harold?- tudom, tudom, hogy fura. Valery ilyen, amióta ismerem.
Valamit mindig máshogy csinál, mint kéne, folyton tervez valamit,
bár a megvalósítás nem mindig úgy sikerül, ahogy az ő,
illetve néhány esetben mi elgondoljuk.
- Teljesen
olyan, mint mikor energiabomba robban Louisban, csak ő lány. A
biztonsági őrös történetet míg élek, nem fogom elfelejteni.
- Hát
igen, ő Val..- annyi hasonló emlék jut eszembe hirtelen, hogy
képtelen vagyok visszafogni a nevetésemet. Harry kérdőn rámnéz,
de látja rajtam, hogy jelenleg képtelen vagyok bármit is
megmagyarázni.- Ott az a ház balra.
- Látom, a barátnőd mindjárt kiesik az ablakból- Harry sem bírja tovább
nevetés nélkül. Automatikusan az emelet felé kapom a fejem.
Valery valóban lóg kifelé, és kémleli az utcát, mikor érek
már oda. Mikor az autó lelassít a ház előtt, meghallom a
hisztérikus sikítását, és valami artikulálatlan kiabálást.
Tagadhatatlanul ő az, ezt a frekvenciát akkor is megismerném, ha
golyóálló üveg mögött lennék, bekötött szemmel. Igazi,
hamisítatlan Miss Miller.
Rögtön
azután, hogy mindketten kimásztunk a kocsiból, kivágódik a
bejárati ajtó, Valery pedig ahelyett, hogy rohanna tovább,
hirtelen lefagy.
- Baszki,
ezt most mindketten láttátok- egyáltalán nem zavartatja magát,
hangosan elkezd röhögni.
- Szia
Val- lemondóan köszönök, megint nem hazudtolta meg magát.
- Hello
Valery!
- Szia
Lana és Isteni jel- ugrálva lejön a lépcsőn, és kinyitja a
kaput, a vigyor még mindíg az arcán virít- Gyors köszönést,
mert fázik a lábam.
- Milyen
tapintatos vagy- kérdőn felé fordulok. Nem tudom, hogy mitől
ilyen izgatott, ennél azért normálisabban is tud viselkedni.
Harry felé fordulok, aki időközben, észrevétlenül közvetlenül
mögém áll. "Csak azért is" alapon, hosszú és forró
csókot váltunk Harryvel. Ő kezdte a játékot, én pedig partner
vagyok benne. Mikor sikerül szétválnunk, idiótán vigyorgunk
mindketten. Végignézem, amíg beül a kocsiba, és elhajt,
miközben még visszainteget.
- Ez
gusztustalan volt, remélem tudod- Val szinte a nyakamba ugrik,
ahogy megölel- Hiányoztál.
- De hát
nemrég találkoztunk.
- Tudom.
- ennyivel el is intézi a dolgot, megragadott karomnál fogva
rángat be.- Anyáék nincsenek itthon, nem akartam egyedül aludni.
Ne aggódj, a családodat leinformáltam, mindenki tudja, hogy hol
vagy, és most pedig mesélj.- Mindezt anélkül, hogy feltettem
volna bármilyen kérdést.
- Val,
én..sajnálom.- barátnőm ismét lefagyott, abbahagyott mindent,
amit csinált és halálsápadt arccal nézett rám.
- Te
bocsánatot kértél most az előbb?
- Igen,
igazad volt.
- Ezt
fel kell írnom valahova- halvány mosoly jelent meg az arcán.-
Azért az egy kicsit rosszul esett, hogy fel sem hívtál.
Először
nem esik le, miről beszél. Érthetetlenül pillogok, mire végre
kiböki.
- Komolyan,
ha nem nyálazzátok össze az utcát, meg se tudom, hogy osztoznom
kell a legjobb barátnőmön?
- Jézusom-
teljesen kiment a fejemből, hogy felhívjam Val-t, pedig tényleg
illett volna? Nem ez nem a legmegfelelőbb kifejezés, sokkal inkább
egyfajta kötelesség.
- Jól
van, nyugi. Én így is örülök nektek.- megint a nyakamba omlik,
és teljes testsúlyával rám akaszkodik. Miller-Anderson 1:0, én a
földön, a legjobb barátnőmnek nevezett, őrült nőszemély
pedig rajtam fetreng és röhögünk saját magunkon.
- Oh,
visszafogott gratulációt is várhattam volna, de minek!?
- Hisz
ismersz. Visszafogott és nőies.
- Repedezik
a plafon. Na meg a csontjaim is, leszállni rólam- lendületből
legurítom magamról a támadómat, és sikeresen felállunk a
konyha csempézett padlójától. Nem túl kényelmes, és hideg is.
- Csináltam
vacsit, vigyük fel a szobába. Már minden elő van készítve,
film, csoki, párnák, takarók. Csupa kényelem és mennyország.
- Val-
jelentőségteljesen ránézek. Nem szokása így előkészülni.
- Jó,
az alapötletet az adta, hogy nem volt kedvem beágyazni. Na gyere
már.
Miután
sikerült befészkelnünk magunkat, elmeséltem az egész napomat,
egészen onnan, hogy elviharzott.
- Tehát,
akkor semmi romantika, csak így?
- Romantikus
volt...mondjuk a maga módján,de az volt.
- Egy
romantikus berobbanás.
- De
romantikus!- megpróbálom megvédeni Harry egyszerűségét, amit a
délelőtt folyamán produkált. Mintha meghallotta volna, vagy
megérezte volna, hogy róla beszélünk, ami valljuk be, teljesen
egyértelmű volt a fogadtatásunk után, felvillant a telefonom
kijelzője. Rápillantva édes gödröcskékkel és egy zöld
szempárral találtam magam szembe.
- Nem
veszed fel?- Valery gátlástalanul nyúlt a készülékért, hogy
megnézze, ki hív.
- De,
amint visszaadod- kivettem a kezéből, és gyorsan felvettem- Szia.
- Szia
szépségem.Ráérsz kicsit?
- Rád?
Mindig.
- És
mondjuk úgy egy pár napra?-
értetlen arckifejezésemre Val ahelyett, hogy még közelebb
húzódna, egyenesen a füle felé rángatja a telefonom.
- Ezt
hogy érted pontosan?- hezitál, és csak jó néhány másodperc
elteltével kapok választ a kérdésemre.
- Hajnalban,
órákon belül indul a gépünk Ausztráliába, és az jutott az
eszembe, hogy..de ha korai, vagy gyors, váratlan, akkor...
- Harry,
édesem, kiböknéd?- aranyos, ahogy össze van zavarodva. Gondolom
már fáradt is, ráadásul utaznak tovább. Tudtam, tisztában
voltam a ténnyel, hogy turnén vannak, de oylan jó volt egy kicsit
elfelejteni. Most pedig elszorul a szivem. Nagyon fog hiányozni,
sőt még annál is jobban.
- Arra
gondoltam, hogy mi lenne, ha kapnál..kapnál mondjuk egy kis
borítékot, amiben lenne egy repülőjegy. Természetesen
Melbourne-be szól. Lana, szeretném, ha látnál minket élőben,
és én is látni szeretnélek téged élőben.- azt
hiszem, nem kapok levegőt. Vagy csak elfelejtettem lélegezni.
Szerencsére nem vagyok egyedül, így Valery a segítségemre siet.
- Mit
gondolkozol kisanyám?! Én ma már egyszer felnyitottam a szemed, azt
hittem, mostantól egyedül is képes leszel létni, ahelyett, hogy
csak néznél.
- Szia
Valery
- Harry,
mizujs?
- Csak
nem egy újabb "kibaszott isteni jel" vagyok?- a
döbbentségem még mindig dominál, de megpróbálom megzavarni a
"bájcsevejt".
- De,
és nagyon szívesen megnéznélek, élőben a színpadon. Szeretnék
nagyon büszke lenni rád.
- Komolyan?-
hallatszik a hangján, mennyire izgatott, édesen felnevet- A
jegyedet már lefoglaltam, a fiúk pedig alig várják, hogy utánunk
gyere, de nálam biztos nem jobban. Viszont most megyek, még le
kell ellenőriznme pár dolgot indulás előtt. Aludj jól.
- Jó
éjt, Harry.
- Álmodj
szépeket!
Mindketten
letettük a telefont, és érzem, bárgyú vigyor van a képemen.
Alig hiszem el, hogy ez az én életem, egyáltalán nem vagyok
biztos abban, hogy ez velem történik meg.
- Val,
ez tudod, hogy mit jelent?
- Hm,
talán azt, hogy elutazol?- kezei láthatatlan mérleget tartanak,
tenyereit billegteti. Visszafogom az arcmimikámat, és kirohanok a
szobából.
- Haza
kell mennem. Holnap átjössz?
- Ne
már, hova mész? Persze, segítek összepakolni.- hallom, hogy
lohol utánnam, le a lépcsőn, ki egészen az előszobáig. Gyorsan
felhúzom a cipőm, magamra rántom a kabátom, és kilépek a hideg
éjszakába.- Lana, hova rohansz?
- Dolgom
van! Reggel hívlak!- rohanok, Nem tudom, miért, hiszen nem vagyok
késésben, de minél előbb haza akarok jutni. Fogalmam sincs, mi
ütött belém, de most szükségem van a listámra. Nagyon fontos
dolgom van, amit minél hamarabb el kell intéznem.
Bajlódok
egy kicsit a zárral, de végül sikerül bejutnom a házunkba. A
lehető leghalkabban próbálok közlekedni, több-kevesebb
sikerrel. A szobámba vezető lépcsőn kettesével veszem a fokokat,
úgy rohanok fel. A szobámba érve kirángatom a listámat az egyik
fiókból. Sietősen ledobom az asztalomra, keresek egy tollat. "7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése