My Bucket List

9.rész - The match

Sziasztok!

 Először is mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok! :)) Másodszor, íme itt van a következő, szám szerint a 9. rész. Jó lenne tudni, Ti mit gondoltok, igazán örülnénk egy-két visszajelzésnek.
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást és további kellemes "semmittevős" pihenést mindenkinek, hiszen még van pár nap a szünetből! :)

xx Luca

"There's this boy and he always makes me smile, no mater how bad I feel."

Harry


- El se hiszem, hogy máris vége - Liam hangjára mindannyian felfigyeltünk. Néhány perce még nem volt ekkora csönd a gépen, ami épp London felé tart.
- Jó lesz pihenni egy kicsit a hétvégén-Louis nyújtogatni kezdte elgémberedett végtagjait. Már nem is számoljuk, hogy hány órája repülünk.
- Hiába ez a sok utazás, nekem még mindig nem sikerült hozzászoknom a fülzúgáshoz. Utálom, amikor így pattog. Szeretnék már a jó öreg Londonba érni - odakapok a bal fülemhez, jelezve az említett kellemetlen érzésre,és nagyjából egy 7 éves szintjére süllyedek hiszti terén.
- Hé, Harry - Zayn két korty víz közt, kíváncsian fordul felém,én pedig érdeklődve figyelek- Még nem is volt alkalmam megkérdezni tőled,hogy milyen volt a városnézés-értetlenül Louis-ra nézek,de ő válla elé emelt karokkal közli,hogy fogalma sincs,miről lehet szó.
- Már, mint melyik városra gondolsz? Jártam már néhány helyen-komolyan nem tudom, hova vagy mire akar kilyukadni. - Szóval, megtennéd, hogy beavatsz, hol jártam, ahol te nem?
- Úgy teszel, mintha nem tudnánk semmit - Liam amolyan "na-ne-nézz-hülyének" fejet vág, de még mindig nem esik le nekem semmi.
- Tudod, mi is fent vagyunk a twitteren, és az internet csodálatos világa feltárta nekünk,mivel,kivel,és hogyan tölti a kis Harry a szabadidejét Londonban- Zayn széles vigyorát látva,beugrik minden,és hirtelen nagyon zavarba jövök. Lehajtom a fejem, és elvigyorodom. - Szóval?
- Szóval, mi? - csak akkor nézek fel, amikor érezem mind a négy szempárt magamon.
- Mikor ismerhetjük meg? Vagy ez csak egy baráti találkozó volt?- Niall, oh,Niall. Ha én ezt tudnám, mi volt valójában.
- Idővel, srácok, idővel. Legalábbis nagyon remélem - még mindig engem néznek - Ne bámuljatok már, olyan rohadt idegesítő!- nem tudom, miért, talán ez a szituáció, vagy Lana váltotta ki belőlem, de nem bírom levakarni a jókedvet az arcomról, így túlságosan hitelesnek sem mondható a kiborulásom.
- Vallani fogsz!- Louis elborult arccal felém tartja a telefonját, előtte viszont gondoskodott a hangulatvilágításról, és bekapcsolta a vakut.
- Na de most komolyan! Ki képes téged, rajtunk és a családodon kívül, elviselni egy óránál tovább? - Liam harsány nevetése betölti az egész utasteret, a zavarom pedig átvált sértettségbe, és ez most nem csak hiszti.
- Ne már-a fejtámlán lévő szivacsos nyaktámaszt a fülemre húzom. Gyerekes, de nem érdekel semmi, amit ehhez a témához most hozzáfűznek.
- Hazz, avass már be minket - Zayn már könyörög - Tudod, hogy nincsenek titkaink egymás között,és csak féltünk. Még a végén..- nem tudja befejezni,mert Louis hirtelen a szavába vág.
- Még a végén összetörik a kicsi szívedet - jobb tenyerét a mellkasához szorítja, gyér anatómiai ismereteim alapján a szívét keresi, és drámaian gyűrögetni kezdi a pólóját.
- Tudtam, hogy így fogtok reagálni. Pontosan ezért nem mondtam semmit, amíg nem lesz valami komolyabb. Csak egyszer találkoztunk, vagyis kétszer-eszembe jut a haja, a szeme,a csilingelő nevetése,és azok az édes sms-ek,amiket az elmúlt napokban küldött,hol válaszként,hol zsigerből,mert csak 'jó reggelt'-et akart kívánni,mielőtt elindul bármelyikünk napja. Hirtelen nagyon hiányozni kezd a hangja és a közelsége, nem is tudom, mit kezdjek magammal. Néhány percen belül megiszom legalább fél liter vizet,a szám ki van száradva, a tenyerem izzadni kezd, és erős késztetést érezek, hogy azonnal felhívjam, de nem lehet. Még nem, legfeljebb 2-3 óra múlva, miután landoltunk.
- És mikor találkoztok megint?- Niall úgy tesz, mintha a gépen nem lett volna elég érthető, hogy nem akarom ezt most megbeszélni. Már mindannyian a kijárat felé tartunk, a taxik az ajtó előtt sorakoznak, Niall-el pedig lemaradva követjük Louist, Liam-et és Zaynt.
- Honnan veszed, hogy lesz megint?- persze, hogy lesz. Akarom, hogy legyen, minden egyes porcikámmal azon küzdök, hogy kibírjam addig,amíg nem láthatom őt újra.
- Nyilván lesz, ha csak nem egy másik lánnyal beszéltél az elmúlt héten szinte folyamatosan- a többiek már nem is figyelnek ránk, ennyi volt a nagy szenzáció. Niall viszont látja rajtam, mi történik.
- Ennyire nyilvánvaló?- már rég késő ellenkeznem, szitkozódnom, Niall jobban ismer, mint én azt gondoltam.
- Még annál is jobban - megveregeti a vállam - Remélem, majd mesélsz.
- Ez csak természetes- elköszönünk egymástól és ki-ki a saját lakása felé veszi az irányt.


Amint becsukom magam után a kocsiajtót, a telefonomért nyúlok. Már nem is kell keresgélnem a számok között, a kimenő hívások listáján az első néhány helyen ő van, még az sms fiókom is kezd megtelni.
- Szia, ugye nem zavarlak?- még meg se hallom őt, de már boldog vagyok, hogy tudom, nemsokára megszólal, és csak nekem zenél a hangja.
-Szia, te? Soha-hallom, hogy talán egy kicsit zavarban van, ez mosolyt csal az arcomra, hisz épp így érzek én is.



Lana



Harry rég nem jelentkezett, ha jól emlékszem-és biztosan jól emlékszem, ezt nem tudnám elfelejteni akkor sem, ha kényszerítenének rá-, ma jön vissza Londonba. Lustán fetrengtem az ágyamban, amikor Harry hívott. A legszörnyűbb, hogy még ilyenkor is, amikor a szívem vad táncba kezd a mellkasomban, amikor elönt a boldogság a neve láttán, még akkor is be akar férkőzni a tudatalattimba a fájdalom és az a rohadt kimerültség. Bágyadtan vettem fel a telefont, de mielőtt megszólalhattam volna, meghallottam azt a hangot, amitől remegni kezdett minden végtagom. Ez most már nem a rosszullétem, biztosan tudom.
- Szia, ugye nem zavarlak?- remélem nem gondolja teljesen komolyan ezt a kérdést.
- Szia, te? Soha - azt sem tudom, mit is kéne mondanom. Idiótának érzem magam, remeg a lábam, a hangom elcsuklik, a kezeim olyanok, mint egy jobb Parkinson-kórosé. Muszáj felülnöm az ágyban, különben elájulok.
- Örülök, hogy hallak és tudunk végre beszélgetni - olyan nyugodt. A stressz gyenge jeleit sem érzem a hangján, én bezzeg pillanatokon belül szívinfarktust kapok. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz. Hiába minden, a szám újból száraz és cserepes, de ez már nem a gyógyszer mellékhatása. Ez Harry mellékhatása. Mindig ez van, ha róla van szó, ha küld egy üzenetet, vagy ha felhív.
- Én is. Milyen volt az út?- remek kérdés, biztos kényelmes volt egy fél napig repülni.
- Nem volt vészes, csak sajnáltam, hogy nem tudtunk beszélni. - szinte látom magam előtt, ahogy tökéletes ajkait óvatos mosolyra húzza, ezzel pedig eléri, hogy akaratlanul is fülig piruljak. - Hiányoztál Lana, nagyon.
- Te is nekem-idegességemben már a körömlakkomat piszkálom, ami milliméteres darabokra pattan, és lehullik az ágyneműmre.
- Holnap mit csinálsz?
- Mit csináljak?- Valery hirtelen beront a szobámba. Nem is hallottam, hogy jött volna valaki, a falnak támaszkodva, karjait maga előtt összefonva figyel, hátha meghallja, kivel beszélek, közben szélesen vigyorog,és őrülten integet,de egy lépéssel sem jön közelebb.
-A múltkori beszélgetésünknél említettél valamit, és nem tudom pontosan, hogy célzás volt, vagy csak kicsúszott a szádon, de..-o, jajj ne. Rögtön elkezdett kattogni az agyam, mit mondhattam, és csak reménykedni tudtam abban, hogy semmi kellemetlen dologról nincs szó. Azt nem bírnám ki, ha valamiért azt sejtené, hogy bármire is fel akarom használni őt, mert ez nem így van. Lassan kezdem úgy érezni, hogy az igazi Harry Styles sokkal jobb, mint az, akit eddig "ismertem".
- Öhm, micsoda?- félve kérdeztem rá. A szemem úgy szorítom, hogy lassan könnyezni kezd. Ismét végig fut rajtam a hideg, ahogy belesóhajt a telefonba. Mély levegőt veszek én is, de bent tartom mindaddig, míg ki nem mondja azt a mondatot, amitől egy egész hegység le nem zúdul a szívemről.
- Tudod, említetted, hogy nem lenne ellenedre, ha újra találkoznánk. - habozni kezd. Édes, ahogy kezd egyre jobban zavarba jönni. Kapkodva beszél, zihálva veszi a levegőt. Már ő sem tudja, hogyan kéne viselkednünk. - Szóval, lenne kedved a hétvégén elmenni valahová?
- Harry, én..- nagyot nyelek,hátha eltűnik a gombóc a torkomban,és az elhasznált levegővel együtt az izgalmat és minden rossz érzést kifújok magamból-nagyon szívesen, de azt hiszem, egyszer már igent mondtam neked, egy szöveges üzenet formájában.
- Tudom, csak biztosra akartam menni-belekacagott a mondanivalójába. Hihetetlenül aranyosan nevet, ezzel engem is erre kényszerít. Ki tudja hány mérföldre egymástól, rengeteg háztömbbel, és metrómegállóval egymást közt, a telefonon lógva,mintha csak 13 évesek lennénk,együtt nevetünk a bénázásunkon.
- Holnap még hívlak, mondjuk, olyan 9 körül-nem tudom, ez most kérdés volt-e, vagy csak ösztönösen vitte fel a hangját. - Kicsit elfáradtam ma.. Tegnap, úgy általában.
- Alig várom - még mindig nem tudom levakarni az arcomról a bárgyú vigyoromat, és már rá se nézek Valery-re, aki idő közben elrugaszkodott a faltól, és már velem szemben ül az ágyam végében, és a nyakát nyújtogatja, hogy minél több információhoz jusson a lehető leghamarabb.
- Jó éjt Hercegnőm-a szívem végleg felmondja a szolgálatot, és a hirtelen jött adrenalin bombától egy kósza könnycsepp folyik le az arcomon. Nem sírtam, de ha igen, ez csakis és kizárólag örömkönny.
- Aludj jól Harry-hangom ellágyul. Hosszú másodpercekig várunk, hogy valamelyikünk letegye, végül ő szakítotja meg a vonalat, de előtte még hallom,hogy valamit motyog.
- Te Úr Isten - Valery hisztérikusan magához ölel, kirángat a kényelmes takaróm alól, és ugrándozni kezdtünk a szoba mértani közepén.
- Ezt nem hiszem el - levegő után kapkodva esünk vissza. A hatalmas ágy kettőnknek is kevésnek bizonyul, szétterülünk rajta az ugrándozás után- Val, te tulajdonképpen mikor értél ide? És miért nem hívtál?
- Gondoltam, megleplek. Összefutottam anyukáddal idefele, azt mondta, tanulsz. Reméltem, hogy szakítasz rám néhány kósza percet, de..- hirtelen eltűnteti eddigi széles mosolyát, komoly, hideg arcot vág, és tettetett féltékenységgel folytatja – na, jó, legyen, osztozom rajtad a fantasztikus, páratlan Harry Styles-szal. - a végét elneveti, én pedig boldog voltam. Már nem fáj semmi, hisz itt van előttem minden, amire jelenleg szükségem lehet. Egy törődő család, egy igazán jó barát, és talán a fiú, akinek szívesen megengedem, hogy felforgassa az életem. - Na, mesélj már!
- Itt alszol? - mielőtt folytathattam volna, gondoltam rákérdezek. Hitetlenkedve maga elé emelkednek a karjai,tenyérrel felfelé,és a szemöldöke fura hullámok formáját veszi fel.
- Ez kérdés akart lenni? Ne már - a tekintetem megakad egy ponton a szobaajtómon. Táska van nála. Esélyem sincs kirakni őt, de nem is akarom.



Harry


- Beszélnünk kell- köszönés nélkül nyitok ajtót. Niall még aludt, vagyis csak eddig a pillanatig. Lemondóan sóhajt, és egy óvatos mozdulattal résnyire nyitja a szemét.
- Ember, még fél kilenc is alig múlt el-rekedt a hangja, engem pedig nem érdekel. Óriási lendülettel rántom le róla a takarót, és az éjjeli szekrényére teszek egy bögre kávét. - Különben is, hogy az istenbe jutottál te ide be? Oh, Harry, én még nem élek...
- Beszélnünk kell - határozott vagyok, elszánt. Ellen akarok állni Niall sajnálatra méltó, az ágyneműtől gyűrött arcának.
- Ezt már mondtad - erőtlenül felül, és belekortyol a forró koffein bombájába- Kösz, hogy legalább ennyire figyelmes vagy ma. - Azt sem tudom, mit kértem a kávézóban, így csak biccentek.
- Említettem már, hogy beszélnünk kell?
- Bökd már ki-türelmetlenül ül előttem, én pedig belekezdek,mintha az évtized problémája lenne. Hm. Nekem jelenleg ez az évezred problémája.
- Ma vissza kell, hívnom La..a lányt-nem tudom,Lana akarja-e,hogy felfedjem kilétét a többiek előtt. Biztos, ami biztos, még azért nem jelenteném ki még Niall előtt sem, hogy kivel randizgatok. Lehet egyáltalán ennyit ennek hívni?
- La-kicsodát? - még tényleg nem él.
-A lányt, akiről beszéltem. Megígértem, hogy ma visszahívom, és a hétvégén találkozunk. Nem tudom, hova menjünk, mit csináljunk, hogy viselkedjek.
- Haver, nincs ma neked kicsit sok kérdésed? 1:Ki ez a lány? 2:Akkor hívd vissza. 3:Mi volt a többi?
- Gőzöm sincs, mi tévő legyek-idegesen felpattanok az ágy széléről, mire Niall kicsit elveszti az egyensúlyát, de azért egyben marad. Kezd felébredni, mert már nem csak vonalak vannak a szeme helyén. Az ablak mellé állok, és nézek kifelé, mintha felfognám, mi zajlik az utcán. Ritkán van alkalmam eljönni ebbe a lakásba, valamiért mindig máshol ülünk össze.
- Figyelj Harry, értékelem, hogy figyelsz a megfelelő óraszámú alvásomra, de ha már idejöttél, és fogalmam sincs, hogy törtél be hozzám - elneveti magát ezen az abszurdumon. Betörtem. - legalább beavatsz, ha a tanácsomat kéred?
- Van ez a lány, és én pedig egy rakás szerencsétlenség vagyok Ő határozott, kedves, és te jó ég-felé fordultam-annyira szép, hogy az már bűn.
- Kezdjük, előröl. Ki ő?
- Nem mondhatom meg.
- Szóval ismerem-látom rajta,hogy beletörődött, nem tud meg róla ennél többet-akkor hívd fel, és kérdezd meg mihez lenne kedve. Amíg telefonálsz, addig megpróbálom összeszedni magam. Ha letetted, a konyhában leszek. Éhes vagyok baszki-az utolsó mondatát már az ajtón kívülről hallom. Harry, nem húzhatod tovább az időt, ideje a tettek mezejére lépni. Pontosan kilenc óra van.
- Jó reggelt - annyira aranyos a reggeli hangszíne, hogy majdnem elfelejtek megszólalni.
- Jó reggel Lan - gőzöm sincs mitől, de egy háború kezd kitörni a gyomromban. Visszaülök az ágyra, hogy elkerüljem az összecsuklást a lábamban érzett erőtlenségtől. - Hogy aludtál?
- Azt hiszem, nem is tudom. Tegnap egyszer csak betoppant Valery, tudod, az a ... áh mindegy - hallgattam volna még egy ezer évig vidáman csilingelő hangját. Édes ahogy hadar és összevissza beszél, és már nem tudok betelni vele - Ne haragudj, kicsit elragadott a hév. Jól.
- Nem kell bocsánatot kérned. Aranyos vagy ilyenkor - érezem, hogy teljesen vörös már az arcom, így inkább rátérek a lényegre - Hová szeretnél menni?
- H-hát, az igazság az, hogy..
- Hé, hé, nyugi- kapkodva vesz levegőt, mintha futna. Kétlem, hogy ezt tenné, legfeljebb pont annyira érzi hülyén magát, mint én.
- Ne nevess már ki-már ő sem tudja visszafogni a nevetését, az én szívem pedig elönti a forróság ettől a hangtól. - Harry, szereted te a focit?
- Ohhoo, kérlek. Fifa bajnok vagyok.
- Nem a videojátékra gondoltam - végre felszabadultabban beszélünk, és ez már egy óriási lépés előre.
- Hadd mutatkozzak be - megköszörültem a hangom. Lassan lehunytam a szemem, és megjelent előttem képkockák sorozata. Az első találkozásunk, amikor kezet fogtunk. A szívverésem normalizálódott,de kétség kívül gyorsabban ver,mint kéne. - Mr. Harold Imádomafocit Styles.
- Annyira őrült vagy-még mindig nevet, néha bele is csuklik-és lenne kedved elmenni egy meccsre?
- Minden további nélkül. De van egy kis bökkenő: sajnos túlságosan is elvonnád a figyelmem, és még azt sem tudjuk, hova tudunk még menni.
- Oh, az első hazugság - kevésbé bátran folytatja- a második megoldható.
Nagyon tetszik, hogy ilyen határozott is tud lenni.
- Nem szoktam hazudni. Hm, minden megoldás érdekel. - idegességembe bevetem a rekedt rock sztáros hangom. Siker.
- Mennyi időd van? - látom magam előtt, ahogy elhúzza a száját, és egyik szemét becsukja. Izgatottan várta a válaszomat. Oh, ha ő azt tudná.
- Számodra? Végtelen. - zavartan felnevet, majd belevág.
- Tudod, lehet, kicsit messze van, de...Manchester United?
- Fél óra múlva meg lesznek a jegyek, megígérem - hogy pontosan hogyan? Fogalmam sincs, de ilyenkor megéri elhinni, én vagyok Harry Styles.- Addigra odamegyek érted, jó?
- Harry ne...- meglehetősen gyorsan átgondolhatta,amit mondani szándékozott valójában, hirtelen félbeszakította saját magát,és az eredeti tervétől eltérően válaszolt- Köszönöm.
- Fél óra múlva-nyomatékosítottam előbbi kijelentésem, és gyors elköszönés után letettük. Lerohantam a konyhába, ahol tényleg ráleltem Niall-re, immáron felöltözve, egy hatalmas adag reggelivel, ami tele volt juharsziruppal, és bambán pislogott a tévé felé.
- Jó étvágyat-fel vagyok pörögve, de hagyok némi helyet az undornak is az arcomon - Te beteg vagy. Mi ez?
- Kösz. Még nem adtam neki nevet. Mindig ezt eszem, nagyon finom, és nekem való az adag-végig simít a hasán, majd int, hogy üljek le én is - Hogy ment?
- El kell utaznom ma-már intézem is a jegyeket a meccsre. Nem kell hozzá sok idő, nagyjából negyed óra múlva meglesznek a jegyek, a legjobb helyre.
- Hogy-hogy?- látszólag nem rám figyel, de tudom, minden egyes szót felfog.
- Manchesterbe megyek. Lesz egy meccs.
- És mi lesz a randival?
- Lana el szeretne menni.
- Lana? Ő nem az az alapítványos csaj? - megcsillan a szemében a felismerés. Hát, úgy néz ki eddig tartott, hogy nem árulom el, kivel találkozgatok meg sms-ezgetek.
- De - kifújom az összes levegőt a tüdőmből. Halk pittyegés jelezi, megérkezett az email. Gyorsan megnyitom, most már bombabiztos a helyünk. - Mennem kell. Majd még beszélünk, csáó!
Már rég nem hallok semmit, őrült módjára rohanok az autómhoz, és a lehető legrövidebb utat választom Lana-hoz. Idegesen dobolok a kormányon minden piros lámpánál. Oda akarok érni azonnal, de mindannyiszor tempósabbra sikerül vennem a dolgot, valamiért meg kell állnom. Végül 3 perc késéssel parkolok le az ismerős családi ház előtt. A kesztyűtartóban lévő parfümből fújok egy kicsit magamra, még jó, hogy tartok magamnál ilyeneket. Miután megbizonyosodok arról, hogy teljesen elbaltáztam a reggeli készülődéskor a hajam és a ruházatom is, kipattanok a kocsiból és a kapuhoz sietek, majd óvatosan becsöngetek. Halk dobogást hallatszik, kitárul az ajtó, és Lana gyönyörű alakja jelenik meg, szorosan maga mögött egy vele egykorú lánnyal. Láttam már őt,Valery. Kacagnom kellett, eszembe jutott mit művelt csak azért, hogy bejussanak abba a kínai kajáldába. Őrültebb, mint szőke barátnője. A szőke barátnője, akinél jelenleg nem létezik gyönyörűbb teremtés a földön, most mosolyogva tart felém. Én vagyok a legszerencsésebb, ez már biztos.



Lana



- Vannak mellékhatásai?- Valery érdeklődve figyeli,ahogy kipakolom sorban a konyhapultra a gyógyszereim. Nincs belőlük sok. Még.
- Akad,de nem vészes- megpróbálok a lehető leghihetőbben hazudni. A múltkori rosszullétem azóta is titkos, nem akarom,hogy ajnározzanak.
- Például?- igazán érdeklődőre aludta magát.
- Szájszárazság. Nem is tudom, mikor ittam ennyi folyadékot utoljára. A napi 3-4 liter simán megvan. Mást nem vettem még észre.
- És milyen gyakran kell bevenned?
- Val, komolyan erről szeretnénk beszélgetni? Szoktunk néha vidámabb dolgokról is dumálni - jelentőségteljesen rápillantok, hiszek abban, hogy tudom manipulálni.
- Tisztában vagyok vele, de erről is kell. Nem tudom, mi zajlik le benned. Melletted akarok lenni, és segíteni, amiben csak tudok. Ez pedig csak úgy oldható meg, ha tájékoztatsz. Rosszullétek? Hm??
- Igazán rendes vagy, jól esik, hogy törődsz velem, de...- feladom. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor nem áll le. - Négy óránként egy immunerősítő és egy szem speciális gyógyszer. Bő folyadékkal, ami lehetőleg se nem tej, se nem szénsavas. Legideálisabb a víz és a gyümölcslevek, amik nem rostosak. Kiszárítják a szervezetet, ezért fokozottan ügyelni kell a folyadékbevitelre. Egyedi gyógyszerrend fiatalkorúaknak, terhes nőknek és védett korban lévőknek. - Szóról szóra el tudom ismételni az orvos szavait. Ezekhez ragaszkodott, miután kijelentettem, nem kérek a francos kezelésekből, amik hatalmas vagyonba kerülnek. Szerencsémre megszólal a csengő, nem kell tovább magyarázkodnom. Valery leugrik a konyhapultról,én pedig sietősen beveszem a gyógyszereim, felkapom a táskám, és egy szempillantás alatt a teraszon találom magam. Előttem Harry, gödröcskéit még ekkora távolságból is kiszúrom, barátnőm pedig mögöttem pattog izgalmában. Az élet csodás.
- Szia Val, majd találkozunk- szemeimmel próbálok jelezni, ideje lelépnie.
Én már itt sem vagyok - visszakacsint rám a kapuból, majd vállon veregeti Harryt. - Hali Hazz.
Szia Velery- rá sem néz, én azon is csodálkozom, hogy a nevére emlékezik.
Val pedig átssza a lazát, közben pedig majd' kicsattan az örömtől. Ismerem, túl jó abban, hogy bizonyos helyzetekben visszafogja magát.
- Indulhatunk, hölgyem?- Harry lovagiasan kinyitja előttem a kaput, kívülről, mikor már kattan a zár.
- Szia Harry- bűvölten nézünk egymás szemébe. A fejem leszegem és bezárom a kaput, mielőtt beülnék a hatalmas fekete autóba.
Az út tulajdonképpen percek alatt tovaszáll. Arra eszmélek fel,hogy két nevetés közt megpillantom a táblán, Manchester nagyjából fél órás autóútra van már csak.
Harry, te hol vetted a jogsid?- percek óta azon nevetünk, hogy minden úthibát megtalál. Egyenesen a közepébe. Figyelmen kívül hagyja a táblákat, és rémisztően hosszú a reakcióideje.
Tudod, Zayn szépen tud rajzolni, Tommo pedig nemrég vett egy nyomtatót- nem tudom, mi okozta, de remeg a keze, és valahányszor megállítja őt valami csoda folytán a kresz, széttúrja a haját. Az első találkozásunkkor gyakran nézett rám, de most nem teszi. Nagyon remélem, hogy csak beképzelem magamnak ezeket a marhaságokat, de mi van, ha már csak teher lett a találkánk? Mindenesetre én le sem tudom venni a szemem természetesen vörös ajkairól, ahogy lágyan kifújja a levegőt rajta fütyülés közben. Szempillái meg-megremegnek, ütemre ingatja a fejét. Be nem áll a szája, én pedig élvezem, ahogy az elmúlt hetekről beszámol. Mindent tudok, de mégis olyan, mintha először hallanám.
- Lana, miért vagy ilyen szótlan? - Harry mellett minden túl könnyen megy. Kételkedem abban, hogy normális emberként vett jegyet a meccsre, de azért jól esik, hogy értem ilyet tesz. A bejáratnál kígyózó sor állt, mi pedig legalább tíz perce a helyünkön ülünk, VIP-szektor-ban, fejünk fölött a B közép lelátója.
- Nem vagyok az,csak..hű Harry ez hihetetlen - nem tudok betelni a látvánnyal. Tökéletes a rálátásunk mindenre, nem zavarja majd a meccset egy kósza néző vagy korlát sem.
- Reméltem,hogy van még jegy ide. - úgy beszél,mintha ezt bárki megvehetné. Jelentőségteljesen ránézek, remélem látja rajtam, átlátok rajta.- Jó, azért játszott némi szerepet a nevem a dologban.
- Köszönöm- a táskám az ölemben pihent. Egész úton ott motoszkált az agyamban, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet otthon hagyni a gyógyszereimet. Hirtelen elkezdem érezni a hiányát. Kissé fáradtnak és gyengének érzem magam. A lényeg, hogy most minden a legnagyobb rendben van. Itt ülök Harry mellett, aki időközben lenyugodhatott, mert..fogja a kezem? A felfedezésem hatására újra száguldozni kezdett a szívem. Egyáltalán nem természetellenes az érzés, és már a múltkor is így jártunk-keltünk a városban, de akkor is.
- Nincs mit megköszönnöd - óvatos szorítást érzek az ujjaim körül, de mire odakaphatnám a tekintetem, Harry már rég mást figyel. Kezdődik a meccs. A meccs a pályán és a szervezetemben. Megpróbálok minden energiámmal arra koncentrálni, hol és kivel vagyok, és nem arra, hogy mit érzek a végtagkaimban.
Minden a legnagyobb rendben van, amíg nincs vége az első félidőnek.
- Nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire rajongsz a fociért. Kész ajándék az ilyen lány- a hang irányába kapom a fejem. Harry kipirult arcával találom szembe magam. Csak néz a szemembe, a vidáman csillogó zöld íriszei egy centit sem mozdulnak.
- Nem gondoltam volna rólad, hogy a Fifán kívül is létezik számodra játék - álljuk egymás tekintetét egészen addig, amíg nem homályosodik el minden egy pillanatra.
- Lana, minden rendben?- Harry utánam kap, mielőtt leszédülök a székről.
- Persze, minden a legnagyobb rendben - természetesen, hogyne. Csak nem hoztam magammal néhány immunerősítőt és gyógynövénykivonatot, ami segít meggátolni a leukémia kezdeti stádiumára jellemző, szemmel látható tüneteket, illetve meggátolja a fájdalmaimat.
- Nem úgy tűnik - aggodalom, féltés, magatehetetlenség. Ez legyen mindig az utolsó szempár, amit látok, mielőtt elájulnék. Hary hangja az egyik pillanatban még távoli, alig érzékelhető, a másikban pedig már megint tisztán és érthetően hallom.- Lana, ez nem vicces. Mi történt?
- Semmi, biztos csak valami múló rosszullét.- látszik rajta, hogy nem hiszi el, de nem kérdezősködik tovább.
A hazafelé vezető úton is kerüljük a témát. Beszélünk suliról, családról, mindenről, de erről nem.
- Lana, miért nem mondod el, mi történt a meccs alatt? Nagyon megijesztettél.
- Reméltem, hogy elfelejted azt a buta rosszullétet- megpróbálok minél vidámabb lenni, hisz az elmúlt néhány órában annyit nevettünk. Harry teljesen más, megint egy vicces, átlagos tizenéves.
- Biztos, hogy csak ennyiről van szó? Aggódom érted- egy újabb piros lámpa, egy újabb alkalom, hogy megfogja a kezem, én pedig nem ellenkezek. Miért tenném? Jól esik minden ilyesfajta gesztusa.
- Nem kell, minden a legnagyobb rendben van Harry- a mai nap folyamán talán most mondtam ki először a nevét a jelenlétében. Nyomatékosítani akarom azt, hogy tényleg nincs semmi oka az aggodalomra, hangomban talán meghallja ezt. A környék egyre ismerősebb lesz, hamarosan megérkezünk a házunkhoz. Semmi kedvem kiszállni a kocsiból, és elválni Harrytől. Túl jól érzem magam vele, már-már zavarbaejtően jól. Mielőtt leállítaná a motort még egyszer utoljára megszorítom a kezét, amire előbukkannak azok az édes kis gödröcskéi. Imádom nézni ilyenkor az arcát. Felhőtlen, vidám, és remélhetőleg még sokáig ilyen lesz, és nem kell elmondanom neki az ájulás pontos okát. Erre még nem vagyok kész, és ő sem.



Harry


Némán figyelem őt, már rég elakadt a szavam. Lassan leállítom a motort, és végre abba marad a zúgása. A rádió alig hallhatóan szól, nem is figyeltem rá egész úton. Nagyon is foglalkoztat, mitől lehetett ez a mai rosszulléte, de jobbnak látom nem firtatni, úgysem mondja el. Majd talán idővel, de az is lehet, hogy tényleg nincs semmi komoly. Bár ezt erősen kétlem.
- Hát..újra itt - szomorkásan néz ki az ablakon. A kezét nem akarom még elengedni, legszívesebben vinném tovább, de nem várhatom el tőle, hogy minden percét velem töltse.- Harry, még egyszer köszönöm. Ez volt életem egyik legjobb napja.
- Nem kell megköszönnöd, én legalább ennyire élveztem- nem néz rám, miért? Elengedem a kezét, és megpróbálok teljes felsőtesttel felé fordulni az ülésen. A biztonsági övet idegesen magam mögé csapom, nincs rá semmi szükségem, és csak reménykedni tudok abban, hogy nem most rontok el mindent, de úgy érzem, ezt most meg kell tennem, különben nem tudok elaludni. Képtelen lennék enélkül itthagyni őt. Őt, akiért képes lennék egy fél világot átutazni, aki miatt legszívesebben kupán vágnám magam, mennyire körülményes vagyok, és aki újra felkeltette azokat a bosszantóan izgága pillangókat a gyomromban. Erőtlenül, szinte suttogva mondom ki a nevét, esélyes, hogy ha még járatnám a motort, meg sem hallaná.- Lana, én..
- Igen?- ahogy hirtelen felém kapja a fejét, arcunkat alig néhány centi választja el. Egy, a lendülettől előre eső hajtincset a füle mögé tűrök, arca felforrósodik. Késő meggondolnom magam, nem is akarom. Tenyerem tökéletesen ráillik az arcára, kitartóan küzdök, hogy rám nézzen, bele a szemembe, végül sikerrel járok. Kicsit közelebb hajolok hozzá, lassan, hogy bármikor le tudjon állítani. Már érzem az arcomon, ahogy szaggatottan fújja ki a levegőt. Nem ütközök látszólag semmilyen akadályba, ez mosolyt csal az arcomra, és végre megtörténik, amire már annyira rég vártam. Mindenféle bűntudat, és rossz érzés nélkül megcsókolhatom. Megpróbálok a legkevésbé tolakodó lenni, engedem, hogy ezek után ő kezdeményezzen. Mikor kezét óvatosan a vállam felől a nyakam köré fonja, már tudom, nyert ügyem van, és minden, amit jelenleg érzek, viszonozza.
Alig fél percig tudom élvezni ezt a helyzetet, Lana óvatosan eltávolodik.
- Viszlát, Harry – még egy utolsó puszit kapok az arcomra, és mire feleszmélek, már a kapuból int vissza. Bárgyún visszaintek, és levakarhatatlan mosollyal az arcomon hajtok Liam lakásához. A kihangosítóba helyezem a telefonom, és így kezdeményezek hívást.
- Hello, merre vagy?- Niall vidám hangja tölti be hirtelen az utasteret.
- Úton, mindjárt ott vagyok. Most indultam el.
- Honnan?-újabb hang, Louis üvölt.
- Nem kell kiabálni, tudom hogy ki vagyok hangosítva.Majd mesélek – anélkül,hogy elköszönnék kinyomom a telefont, élesen bekanyarodok jobbra.Liam lakása már csak percekre van,de mit mondjak,ha odaértem? A leendő barátnőmnél voltam? Nem, ennél többet akarnak tudni. Maradjunk a Lana-nál. Ha Niall rájött, akkor mindenki tudja, és felesleges még ezzel is magamra vonni a figyelmet.A 'barátnő' szóra előjön belőlük valami szelidebb állat.
- Hazz – Zayn rögtön azután,hogy belépek magával rángat, a kezembe ad egy doboz sört, és hirtelen a nappaliban találom magam, ahol több kíváncsi szempár is figyel. Számszerint három,plusz Zayn
- Merre voltál ?-Louis úgy tesz,mintha nem tudná, de a mosolyából következtetek arra, hogy már semmi sem titok. Niallre téved a szemem,aki bocsánatkérően próbál nézni, de úgysem gondolja komolyan.
- Lana-nál.Vagyis Manchesterben. Lana-val- jézus, még sosem voltam ennyire zavarban a srácok előtt. Nagyon sóhajtottam, és egy emberes korty sör után elmeséltem nekik a mi kis történetünket. Egészen onnan, hogy már megint előjöttek a lepkék, az első randit, a meccset, és a mostani érzéseimet. Nem merném állítani,hogy szeretem, de azt hiszem, ez a lány áll ehhez a legközelebb, mióta az eszemet tudom.Bocs,anyu!



Lana


Amint belépek a házba, mámoros tekintetem megakad két felsőtesten, amik előtt szigurúan össze van fonva a kar. Illetve nem, az egyik kézbne ott lapul a gyógyszerem.Lebuktam.
-Hogy képzelted ezt Lana?- Jamie hangja lemondó.Nem kiabál, de bár csak azt tenné. - Remélem tudod, mekkora bajba sodortad magad ezzel
- Miért nem vagy képes felnőttként kezelni ezt az oldalát is a betegségednek? Ha tudtál döntést hozni, talán ezt is figyelembe kéne venned -anya hangja is vádló. Igazán nem tudom, mit mondjak nekik. Hogy sajnálom? Édes kevés. Hogy jelenleg még az sem rontja el a kedvem, hogy nem érzem magam jól? Nem érthetik.
- Megcsókolt- így hát csak ezt tudom kinyögni, bolondosan, elvarázsoltan, egy gyenge mosoly kíséretében. A konyhába sietek, beveszem az esti adagomat, de mire leteszem az immáron üres poharamat a pultra, anyáék ismét előttem állnak.
- Ezzel nem oldottál meg semmit Lana, felelőtlen vagy, és ezt nem fogom ölbe tett kézzel végignézni- anyának igaza van. Vinnem kellett volna, de már nem tudom visszacsinálni.
- Sajnálom.Igazán, de nem akartam, hogy Harry meglássa- nem látom értelmét a hazudozásnak.
- Érett viselkedés, mit ne mondjak- Jamie egy mérges pillantással magunkra hagy a konyhában. Hamarosan anya is követi, én pedig nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Valery-nek küldenem kell egy sms-t.
„Remélem nem gondolod, hogy beavatlak minden szaftos részletbe,de azt hiszem,néhány perce Harry-vel csókolóztam.Jó éjt.Ja ,és ne hívj fel,mert mindjárt elalszom. Xx Lana”

Miután elküldtem a kis üzenetet, és még vagy egy fél óráig ültem a konyhában, bárgyú vigyorral az arcomon.