My Bucket List

17. rész  New way of happiness


Sziasztok!

Végre sikerült utolérni magunkat, és ahogy ígérte Tami, itt van a folytatás!:)  Remélem tetszeni fog. Bárhogy is legyen, írjátok le a véleményeteket.
Kellemes hétvégét, már amennyi megmaradt belőle! :)

xx Luca

Lana

Az idő? Rendíthetetlenül tör előre, megállíthatatlan és energikus. Minden túl gyors, és néha úgy érzem, nincs elég időm, mert annyi mindent akarok csinálni még, hisz ott van a lista, a tanulás, Harry, a családom, az életem, a mindennapossá vált, rutinos cselekvések, minden, ami eddig voltam, ami most vagyok, és ami talán már sosem leszek többé. A fiúkkal Londonban tartózkodásuk alatt szinte minden percet együtt töltöttem, amikor csak lehetett, és amikor épp nem volt kedvem az orromat se kidugni a lakásból, nem teketóriáztak, fogták magukat, és meglátogattak, hiszen néhány napon belül valóban visszarepültek a világ egy távolabbi pontjába. Egy ilyen villámlátogatás alkalmával toppant be Valery is hozzánk, de amint beclaptatott a nappaliba, és meglátta, hogy néggyel több szempár szegeződik rá, mint amennyihez hozzá van szokva, sarkon fordult, a konyhába igyekezett, és csak azután jött vissza, miután felpofozta magát a válaszfal mögött. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor mindenki megértette, pontosan mivel találta szembe magát Niall az ominózus találkozáskor, Louis szavaival élve ez teljesen normális, ha valaki "konverziós zavarban" szenved, azaz egyszerű hisztéria, semmi több, de azért jóízűen kinevette Valery-t, amikor néhány másodperc múlva is csak mutogatott a semmibe, és közben elfelejtette kontrollálni az érzelmi kitörését. Végeredményben egész különleges kapcsolat jött létre köztük, az egyre gyakoribbá váló találkozások alkalmával volt olyanra is példa, hogy Valery meg tudott szólalni és nem csak tátogott, ha meglátta Liam-et, Zayn-t vagy Louis-t. Niall esetén állandó jelleggel érték őt a zavarba ejtő botlások és néha túl sokáig nem nézett semerre: egyértelműen azt hitte, ha nevetnek valamin, a kínos első találkozás kerül szóba. Még akkor is, amikor a saját fülével hallhatta, hogy másról beszélünk.

Mindez véget ért, amikor egy még épp, hogy nem esős hajnalon kikísértem őket a reptérre. Ennek nagyjából két hete, és azóta, akaratomon kívül, sőt, bárki kérése nélkül, a dolgok megváltoztak.

Mint minden nap, ez a mai is teljesen átlagosan indul, nem érzek semmit, nem érzékelek változást. Harry-vel az elmúlt napokban csak futólag találkoztunk, a beszélgetéseink nagy részét telefonon folytattuk, ami rossz, mert nagyon hiányzik, de megértem, hisz az élet nem áll meg. Örüljünk annak, hogy a skype-ra és az éjszakába, illetve esetenként hajnalba vagy reggelbe nyúló telefonbeszélgetésekre tudunk időt szakítani. Minden reggel és este kapok egy-egy kedves üzenetet, néha előfordul, hogy napközben is észreveszek néhány kósza sms-t, ami mosolyt csal az arcomra, és válaszért kiáltozik.

A reggeli rutinomhoz hozzátartozik az új gyógyszer szedése is. Mikor meghallottam, hogy az egyiktől megszabadulhatok, valahol örültem, hisz sok fejfájást okozott. A szó legszorosabb értelmében. Kimerültem tőle, sajgott minden egyes pocikám néhány hét után tőle. Az újról pedig ódákat zengett az orvos. Nos, elhiszem, el kell adnia, nincs mese, nekem pedig szednem kell, hogy ne essek össze az utca kellős közepén a fájdalomtól. Tiszta sor. Arról viszont egyáltalán nem esett szó, hogy mellékhatások helyett egyenesen kiütöm magam vele! Az első szem bevétele után még nem éreztem semmi olyat, amit eddig nem: keserűnek nem mondanám, mert végre valahára filmtablettát szedhetek, amit nem érzek a bőrömön órákig még, nincs kellemetlen szájízem és nem kell rohannom fogat mosni, hogy ne változzak egy két lábon járó patikává. Ezzel szemben a ma reggelem is pontosan úgy indult, mint a magam mögött három teljes hét: miután sikeresen rávettem magam, hogy bevegyem, perceken belül elfog a szédülés és a hányinger, és sok átgondolni való nincs, irány a mosdó. A reggeli kilőve, ebéd után pedig általában háromnegyed órát várok, hogy ne váljon feleslegessé minden főétkezésem.

A mosdó fölé görnyedve, vizes és csapzott hajjal mered a saját tükörképemre. Két hét, azaz tizennégy nap. Háromszázharminchat óra. Pontosan ennyi idő kellett ahhoz, hogy a hajam vége elkezdjen kopni, hogy a hajfesték már ne fogja be rendesen, hogy a bőröm ahelyett, hogy elkezdene kiszáradni, egyenesen áttetszővé kezdjen válni, hogy arcom kissé beessen, hogy megszabaduljak kínok és szenvedések közt minimum 8 kilótól, hogy ne sikerüljön pihenéssel eltüntetni a szemem alatt húzódó sötét karikákat, és hogy a mindig szorosan a csuklómra tekert karkötőm tangózzon minden mozdulatomkor a csontom körül. Félelmetes, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit tud változni az ember, mert kevésnek tűnik. Mintha egyik napról a másikra cserélnének ki engem. Radikálisabb a változás, mint egy plasztikai műtét után: a hegek nem láthatóan, a fájdalom még elviselhetetlenebb, és ezt nem én választottam. Vagyis, alapvetően nem, hiába próbált vagy próbál a környezetem nyomást gyakorolni rám azzal, hogy én vagyok az egyetlen, akinek egy szavába kerülne csupán, hogy változtassak. Nem fogok. Ez az én harcom, amit büszkén kell vállalnom, anélkül, hogy értelmetlen és hiú reményeket keltsek. Jól vagyok, mert mindezek ellenére nem érzem rosszul magam a bőrömben. Tudok mosolyogni, látom a szépet, szerelmes vagyok, és olyan barátokra tettem szert, akikről sosem gondoltam volna, hogy valaha az életem részei lesznek, pláne nem olyan szinten, mint Valery.

• Neked aztán kiabálhat az ember napestig!- és már hallom is a hangot, amiért képes vagyok újra boldogan szökdécselve kikecmeregni a folyosóra- Komolyan, ha nem lenne kulcsom hozzátok, órákig kéne kint dekkolnom!
• Valery, még jó, hogy ilyen ügyes vagy, és megoldod- egymás nyakába borulunk. Rajta is rengeteg változást vélek felfedezni, járása ruganyosabb, kevésbé olyan, mintha romba akarná dönteni a világot. Harsánynak harsány, de minden nap egy kicsit visszafogja magát.
• Fuh, ilyen szépeket mond nekem valaki, kora délelőtt! Ezt meg kell ünnepelni- mutatóujját a levegőbe emeli, majd néhány másodperc tettetett gondolkodás után hangosan kinyögi- mondjuk egy forró csokival!- ennyit az újonnan jött visszafogottságáról.
• Val, nekem ehhez most tényleg semmi kedvem- nyafogok, mert tényleg ez az igazság. Kint kezd hűvös lenni, és mire felveszem azt a sok göncöt, hogy ne fázzak meg se perc alatt, meg mire elindulunk és kitaláljuk, hova menjünk, na az túl sok nekem.
• Nyafi, nyafi, nyafi. Nem baj, Miller hadnagy sosem marad ötlet nélkül- táskájának a tartalma az ágyamon landol, több film, néhány tábla csoki, cukorka, körömlakk és női magazin hullik szét a szélrózsa minden irányába- Anya megint a pasijával tölti a hétvégét, nekem pedig nem volt kedvem egyedül lenni, és tudom, hogy te is szerény magányodva aludnál egész nap. Semmi romantikus vagy szomorú film, mert tudom, hogy Harry-ék nincsenek elérhető állapotban  jelenleg, és nekem is csak könnyeket csalna a szemembe az 50 első randi, hiszen azt hiszem, még annyiszor kell beülnöm arra a kretén filozófia órára, amitől legszívesebben fejjel mennék a falnak, szóval. Mit szólnál, ha degeszre ennénk magunkat csokival, és közben a férfi népet megszégyenítő bátorsággal küzdő nőtársainkat néznénk a tévében?
• Tudod, milyen jól hangzik?- egyenesen megnyugvást érzek amiatt, hogy nem kell kilépnem a négy fal közül, és nem kell egyedül átvészelnem az elkövetkezendő néhány óra szenvedést.
• Igen, mert én is rájöttem közben, hogy erre vágyom- hatalmas sóhajok közepette indul el a könyves polcom felé, ahová már kitettem az összes apróságot, amit Harry küldött innen-onnan. Egy apró hidat magába foglaló hógömböt emel fel és rázogat. Elmélyülten nézi a minden felé szálló pelyheket, és magához képest lassan tér csak vissza a valóságba- Sydney. Biztosan gyönyörű hely lehet.
• Az, bizony- bár még sosem voltam ott, tudom, milyen csodálatos, mert a srácok rengeteg képet küldtek onnan is, hol a naplementét örökítették meg nekem, hol csak úgy készítettek néhány képet. Louis természetesen megpróbálkozott azzal, hogy a "tenyerén hordozza" a Sydney Operaházat, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
• Niall is mesélte, hogy egész pofás környéken van- újabb mély levegő, és érzem a hangulatváltozást, de nem szólok. Valery mindig is olyan volt, hogy ami a szívén, az a száján, tehát ha akarnám se úsznám meg, ha meg akarna osztani valamit a világgal.
• Borzasztóan hiányoznak- mindketten meredten bámulunk a keretezett fotókra és ajándékokra. Ujjai közé csippent egy lapot a sok közül, amin Brisbane éjszakai megvilágításban terül szét, csodásan ragyog minden épület. Mindössze annyi van a hátuljára írva, mennyire távol vagyunk, pontosan kiszámolta ugyanis, hogy hány mérföld van köztünk, és a már szokássá vált szív a H betűvel.
• Én is kaptam egy hasonlót, bár azon lényegesen kevésbé romantikus üzenet van, csupán annyi, hogy egyszer látnom kéne, és akkor megbizonyosodnék arról, hogy van élet London határain kívül is, és az emeleti szobám tetőablaka nem számít annak, hiába "mászok ki a városból"- azért különös, hogy fogalmam sincs, miről beszél. Tekintetem leveszem Harry-vel közös képünkről és egyenesen a legjobb barátnőmre szegezem, aki a haja mögé bújva, még mindig elgondolkodva nézi a képeslapot.
• Val?- hangomra nem reagál, csak megrázza a fejét, visszateszi a lapot oda, ahonnan elvette, és ráveti magát az ágyamra.
• Válassz egy filmet, én addig megoldom, hogy a lehető legnagyobb kényelembe kezdjünk bele az önpusztító cukorbevitelnek- az ébredés után szépen elrendezett ágyam természetesen már egyáltalán nem hasonlít önmagához, inkább olyan, mintha néhány kölyökkutya éjszakázott volna benne, szét van túrva, de valóban elég kényelmesnek tűnik és olyan hívogató. Túllendülök a mérhetetlen kimerültségemen és gyorsan kiválasztok egyet a sok DVD közül, elindítom és már csak arra vágyom, hogy én is a puha takaró mögé bújhassak a felelős felnőtté válás elől.

Bridget Jones-t nézve ráébredek arra, mennyire egy elcseszett annak a szerencsétlennek az élete. Imádom a humorát, mind két filmet betéve tudom, és akkor nézem meg, amikor csak tudom, de még sosem gondoltam bele, mi lenne, ha nekem is hasonló problémáim lennének: súlyvesztés helyett hízás, boldog párkapcsolat helyett ide-oda vetődés két nyálas, egyáltalán nem élethű személyiséggel bíró férfi között, nem tudnék főzni, és dugiba kéne rágyújtanom a fürdőbe reggelente, hogy aztán néhány slukk után az ablakon át repüljön ki a párom által nem igazán kultivált, papírba csomagolt kátrányos dohány.

• Valery, az élet szép- nem is tudom miért, csak úgy ki akartam mondani, ezért magamban még elismétlem néhányszor. Ízlelgetem a szavakat, mintha ezt még sose mondtam volna ki, ami lehet, hogy igaz, nem emlékszem pontosan.
• Gyönyörű-látom, hogy a szeme fátyolosan csillog, mintha tele lenne fénnyel, ami az ő esetében nem a ragyogó vidámság jele, de még mindig nem szólok semmit. Mit is kérdezhetnék? Itt fekszik a beteg barátnője mellett, aki kijelenti, hogy remek életük van. Nincs, látom, hogy szenved valamitől, vagy inkább valamiktől. Egy dolgot sem tudnék felidézni, ami az elmúlt tízen-akárhány évben felkavarta volna, vagy felzaklatta volna. Még a betegségem kitudódása is felháborodásba fulladt könnyek helyett, ezért nem tudom hová tenni ezt a szuicid arckifejezést. Még vagy fél percig csinálok úgy, mintha a stáblista érdekes lenne, amikor odafordulok a bal oldalamon heverő testhez, mert már csak annak látszik: egy robotszerűen lélegző testnek, aki programozva van, hogy milyen időközönként és milyen hosszan pislogjon.
• Valery, elmondod, hogy mi a baj, vagy úgy gondolod, majd kitalálom magamtól is?- szemöldököm felhúzva nézem őt, alig mozdul. Szaggatottan beszívja a levegőt, és belekezd.
• Érezted már azt, hogy minden a fejedre nő? Hogy meg akarod oldani az egész szart, amiről első látásra azt gondolja az ember, hogy nehéz eset, de nem valós, aztán mégis legyőz. Mintha nem is számítana semmit a kitartás, a bátorság, vagy a féktelen önbizalom. Hogy hiába van a kezedben a megoldás, egyszerűen képtelen vagy használni, mert úgy érzed, csak méreg az egész, és nincs értelme felvenni a harcot, mert félsz, hogy mégis kiderül, gyenge vagy? Hogy amiben eddig hittél, az elillanni látszik, és amire nem gondoltál eddig, az egyszer csak bekopogtat?
• Val?- mással nem tudok hozzájárulni a monológjához, ám anélkül, hogy zavartatná magát, vagy válaszolna, folytatja.
• És mi van, ha egyszerűen nem is vagy? Mi is az, hogy létezni? Mert te tudod magadról, hogy vagy, érzékelsz, látsz, de más számára nem is biztos, hogy ezen a világon vagy, egyszerűen csak keres rajtad egy olyan pontot, amire rámutathat, és azt mondhatja, most megvagy, nem is létezel, csak egy illúzió az egész?
• Beavatnál?- kihasználom a másodperc töredékét, amíg újra arra készül, hogy a fellelhető összes oxigént a tüdejébe juttassa, mielőtt megerednének a könnyei.
• Lana, én azt hiszem, kevés vagyok ehhez- hangja letört. Aggasztó, mert kevés alkalmam volt megtapasztalni milyen, amikor Valery letört vagy reményt vesztett.
• Mihez? Val, te vagy a legbátrabb és legerősebb ember, akit valaha ismertem- vigasztalóan átkarolom a vállát, de úgy érzem, nem segít eleget rajta ez most.
• Lana, én képtelen lennék elveszteni bárkit is. Akár téged, akár...akár Liam-et, vagy Louist, vagy Zaynt, vagy Hazza barátomat, vagy..Niallt- összeáll a fejemben a kép, és mintha csak egy pofont kapnék a világtól, rájövök mekkora barom vagyok. Meg sem kérdezem a legjobb barátomat, hogy érzi magát, vagy mi van vele. Valóban, most mi is kevesebben beszéltünk, mert sokat tanultunk, és minden szabad időm a telefonon lógva töltöttem, vagy a gépem előtt ülve, hogy beszélhessek Harry-vel vagy a srácokkal Skype-on.
• Nem fogsz, senkit. Egyikünket sem.
• Ne mond ezt, mert össze fog dőlni a kártyavár- a humán tagozat megteszi a hatását, mert Valery anélkül, hogy mutatná, igenis nem csak egy halálosan vicces figura, hanem intelligens és szorgalmas..már amikor úgy dönt, épp van hozzá kedve.
• Kinyögöd végre, hogy mi van?- megpróbálok mosolyogni, meglepően könnyen megy, és talán, mintha az ő arcán is megjelennének a nevető rácok halványan.
• Tudod, az elmúlt hetekben váltottam néhány üzenetet Niall-el, semmi komoly, csak beszélnie kellett valakivel, aki közel áll hozzád, és elmondta nekem, mennyire aggódik érted, és nem akarja neked mutatni, mert csak leteremtenéd, hogy ne sajnáljon. Azt hiszem, meg akartuk váltani a világot azzal, hogy kibeszéljük magunkból. Ebből jött az, hogy ki, hol és mit tanult, hol él, mit csinált, mit szokott csinálni, mihez is lenne kedve, satöbbi. És..egyszer csak arra mentem haza, hogy a postaládába az én nevemre címeztek valamit. Nem is gondoltam arra, hogy ki küldte meg semmit, azt hittem, elfelejtettem valami könyvet visszavinni a könyvtárba, vagy csak egy baki kivonat a kártyámról. Ledobtam az asztalra, de kora este eszembe jutott, és felvittem a szobámba. Kinyitottam a borítékot, és benne volt a bristoli kép, meg egy néhány soros levél- tart némi szünetet, majd folytatja- Niall küldte. Emlékezett arra, hogy egyszer megemlítettem neki a félelmemet, hogy ha egyszer repülőre ülök, olyan helyre kerülök, aminek láttán sírva fakadok London hiánya miatt, vagy ami még rosszabb, lezuhanunk. Mondta, hogy túl parás vagyok, és hogy nem gondolta volna rólam, de erre csak annyit válaszoltam, hogy nem vagyok parás, csak vérbeli londoni, akit innen hajóvontatóval sem lehetne elrángatni. Azt írta, hogy egyszer látnom kell a világot, és akkor kinyílik a szemem. Naivan azt gondoltam, hogy majd a végére biggyeszti azt is, hogy segít ebben, vagy elkísérne az úton, de nem. A végére annyit írt, hogy Harry Kibaszott Isteni Jel Styles is teljesen egyetért vele, és hogy vigyázzak rád, és te is vigyázz rám, mert amíg ők nincsenek itt, addig mi biztosan belekeveredünk valami ostobaságba.
• Valery..
• Nem unod még a nevemet?- kacagva fordul el, és megdörzsöli az arcát, hogy visszatérjen belé az élet. Teletömi a száját csokival, és jóízűen falatozni kezd.
• Először is, nem, másodszor is, és most őszintén, mert erről mi azt hiszem még nem is beszéltünk a te esetedben: mit szeretnél Niall-től?
• Hogy én mit akarok tőle? A kérdés az, hogy ő mit akar tőlem!? Nem tudok kiigazodni rajta. Megjegyzi, hogy nem is vagyok olyan őrült, mint ahogy elsőre gondolta, majd utána megkéri Katy Perry kezét, kijelenti, hogy ez meg az milyen kurva csodás, meg találkozgat össze-vissza mindenkivel, és ezért már nem is olvassa el azt, amikor én írom neki, hogy Harry viszont még nem is mesélt semmit, csak azt tudom, amit ők mondtak el pár mondatban a néhány találkozás alkalmával, mert általában csak egymáson röhögünk a bongyorkával, és szívesen megismerném jobban azokat, akiket a legjobb barátnőm úgy a szívébe zárt.
• Hidd el, azok nem komolyak. Katy Perry legalábbis nem tweetelt arról, hogy micsoda különleges levél várta egy esős októberi délutánon, amikor hazaért a suliból- kacsintva megrántom az egyik tincsét, mire szégyellősen felhúzza a vállait, és belepirulva a szituációba, elbújik egy párna mögé.
• Azon a borítékon valahol ott van a DNS-e – suttogva kiegészíti az előbbi gondolatomat és lepisszeg, amikor nevetni lát.- Nem vices Miss Anderson.
• Nem, természetesen nem. Aranyos. Én örülnék, ha továbbra is jóba lennél velük.
• Mindenki örülne, ha jóba lehetne a One Direction-nel!-csattan fel és hozzám vág egy párnát- Hát kihagy az agyad szívem, a pasid egy millió dollárt érő énekeskisfiú!
• Ne hívd már így- vigyorognom kell az újra előtörő, életvidám Valery láttán- Már néhányszor sikerült kulturált keretek közt elnevezned valaminek!
• Hazza a spanom marad, míg világ a világ, mert mi tudjuk, milyen egymásra mutogatni, és közben tátogni attól, hogy képtelenek vagyunk visszaszólni! Szóval a mi barátságunk a harcon alapszik, de Miller hadnagy legyőzhetetlen.
• Te,..
• És mielőtt bármit is mondanál, igen, azt hiszem kevesebb szuperhős meg akciófilmet kéne néznem, és lehet, hogy lassan kinövök a sci-fi-ből.
• Akartam mondani- végignézve a szobámon, olyan érzésem van, mintha egy csapat kistini pizsipartiján elszabadult volna a pokol, így elkap az érzés: valahova el kell innen mennünk.- Áll még az ajánlat arra a kávézós kiruccanásra?
• Oui!-kipattan az ágyból, elrendezi a haját, és pillanatokon belül készen áll az indulásra. Ez idő alatt én sikeresen kimászok az ágy szélére, és óvatosan leteszem a lábaim a talajra.-Még a nagyanyám is gyorsabb!
• Jó neki- nyögve ugyan, de elkészülök, és kísértetiesen lassan követem Valeryt a földszintre, ahol kezdetét veszi a tortúra: cipő, pulcsi, kabát, esernyő, táska, kulcs, pénztárca.
• Ha felpakoltuk a fél lakást, akkor indulhatnánk!- élénken álldogál a narancs színű esernyőjével az ajtóban, hiszen az eső intenzíven csepereg.

Ha nem ismerném a legjobb barátnőmet, elszabadult őrültnek nézném, hiszen az esernyőjét lóbálva indul el a kapu felé, a tócsákat ki sem kerüli, egyenesen átgázol rajtuk, közben szabad kezét a zuhogó esőbe tartja.

• Csodás időnk van!- és komolyan is gondolja. Valerynek nem lehet semmi olyat mondani, amitől megváltozna a véleménye Londonról. Eső? Imádja. Turisták? Kedvenc szórakozása ha fecseghet, tehát nem probléma. Alaptalan sztereotípiák? Említettem már, hogy imád beszélni és jól érvel?

Tehát ilyen jó hangulatban indulunk el, céltudatosan a kedvenc kávézónk felé. Rendíthetetleneknek érezzük magunkat, amiért ilyen ítélet időben is képesek vagyunk elsétálni, ahelyett, hogy felszállnánk a buszra és a következő megállónál leszálljunk.

• Tudod, azért mondhattad volna, hogy egy sztár mellett illik legalább ember módjára viselkednem- Valery hirtelen fapofával fordul felém, mielőtt átlépnénk a küszöböt.
• Nem értem, mire célzol. Tudod nagyon jól, hogy hagylak kibontakozni viselkedésügyileg- magam elé engedem, hiszen gondolkodás nélkül tör előre mindig, ám most maga előtt lökdös beljebb.
• Még be se értünk, le se ültünk, és azt hiszem, hiányzik a kezemből a kávém, de már vagy 25 képet csináltak arról, hogy Harry barátnője kimerészkedett "a pórnép közé"- ujjaival össze-vissza mutogat, miközben határozott léptekkel halad az egyik üres asztal felé. Fennhangon folytatja gondolatmenetét, ami egyáltalán nem hoz zavarba. Ismerem, és tudom, hogy a világ még nem készült fel Valery Millerre, ő viszont teljesen készen áll arra, hogy hangoztassa a véleményét- És örülnék, ha ezt a délutánt nyugalomban tölthetném a legjobb barátnőmmel.
• Befejezted?- vigyorogva ülök vele szembe, ő pedig diadalittasan terpeszkedik a székén.
• Sokkal jobb, ha érdekel- felfogott haját kiengedi és áttörli az ujjaival vizes tincseit- Szükségünk lenne valami igazán finomra, nem?
• Nem ettünk még elég édességet?- a rosszullét kerülget, ha arra gondolok mennyi mindent összeettünk ma, ráadásul normális étellel még nem találkoztam a mai nap folyamán.
• Rosszul vagy?- sokkal diszkrétebb hangerővel kérdezi, felső testével előrébb hajolva.
• Minden rendben, csak ha nem baj, én most nem iszok semmit, kéne ennem valami fogyaszthatóbbat a csokinál- mosolyogva válaszolok, hiszen még tényleg nincs ok pánikra, de nem szeretném megvárni, míg megtörténik a baj.

Miután úgy teszünk, mintha nem tudnánk kívülről az itallapot, megvárjuk, míg odaér a pincér az asztalunkhoz. Csak nem úszom meg, és Valery a barna cukros karamellás cappuchino mellé rendel egy zöld teát és lepisszeg, amikor ellenkezni próbálok. Nincs mit tenni, semmi erőm ahhoz, hogy szembeszálljak vele, ma ő a főnök.

• Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit a hétvégén- Val teljes nyugalommal kortyolgatja a kávéját, miközben én csak nézem, ahogy szép lassan kihűl a teám. A hétvége szóra felkapom a fejem, hiszen eljön az utolsó napja a hónapnak, ami azt jelenti, hogy egy évvel idősebb leszek, és ha minden igaz, talán bölcsebb is.
• Ötlet? Felőlem okés- sosem ünnepeltük még külön a születésnapokat. Szűk családi kör, anya, Jamie, Valery, nem történt ez másképp az elmúlt évek során, így biztos vagyok abban, hogy vasárnapra tervez valamit.
• Szombaton kezdődik egy kiállítás, azt reméltem, elkísérsz- bájos vigyorával próbál meggyőzni, és erősen koncentrál arra, hogy ne égesse meg a nyelvét a még mindig gőzölgő itallal.
• Nem is tudom, lehet, hogy anya kitalált már valami programot- mondjuk a születésnapom illendő megünneplését. Val a legjobb barátnőm, de még érte sem hagynám egyedül a családom ezen a napon. Biztos vagyok abban, hogy nem egy napig tart a kiállítása, és nem lesz attól kevesebb, ha nem elsőként nézi meg azokat a festményeket és szobrokat.
• Ohh, értem- látok némi csalódottságot az arcán, és jobbnak látom nem is firtatni ezt tovább, azonban eszembe jut egy ennél sokkal érdekfeszítőbb téma: a néhány órával ezelőtti kiborulása, vagy, hát nem is tudom, minek nevezzem.
• Szóval, akkor most mi van Niall-el? Mert azt elfelejtetted említeni, hogy beszéltek- kedvesen próbálok ránézni, de válaszul csak bosszús pillantásokat küld felém.
• Nem tudom. Baszki Lana!- észreveszi, hogy talán halkabban kéne beszélnünk, túl sokan figyelnek már így is, és szinte az asztalra fekve folytatja- Naill Horan. Érted? Én még álmomban sem mertem volna azt gondolni, hogy egyáltalán bekövetnek twitteren úgy kb 50-en, aztán hirtelen bekövetett az egész, hangsúlyozom, az egész One Direction, és tök publikusan, úgy, hogy mindenki lássa, felköszöntöttek a születésnapomon. Ezek után nem kapok szívbajt, ha Niall-el nem tudom, mi van. Mármint de, de tudom, hogy hamarosan találkozunk, és akkor majd megtudom. Biztos vagyok benne. A levelét én sem tudtam egy ideig hova tenni, de nem rágódok ezen tovább. A lényeg, hogy gondolt rám, és őszintén meglepett, hogy emlékezett a beszélgetésünkre- fintorog egyet, majd még hozzáteszi- vagy csak visszaolvasta, hogy ha már az őrületbe kerget, legalább pontosan írja le, hogy mi van.
• Szóval akkor most mi van Niall-el?
• Lana, te tök süket vagy? Az előbb mondtam el. Nem tudom.
• Nem érted - lemondóan sóhajtok- ne ijedj meg, de léteznek ám őszinte emberi érzések ezen a földön, és még te, Valery Miller sem vagy ez alól kivétel.
• Ugyan kérlek, ha erre célzol, nem vagyok szerelmes- szem forgatva dől hátra és egy húzásra megissza a maradék kávét.
• Még.
• Nem. Lana, értsd meg. Tökéletesen néz ki, híres, gazdag, és? Nem fogok ettől beleszeretni. Igen, nagyon helyes, de ennyi. Különben is, amikor meglátom, nem pillangókat érzek, hanem éhséget.
• Mindig éhes vagy.
• Jelentéktelen- legyint, és megvárja, míg én is legyűröm a tea utolsó cseppjeit- Ugye, hogy jól esett?
• Lett volna más választásom?- költői kérdés, Val mellett nincs választásom, csak jókedv és komolytalan viselkedés.
• Nem, szívem, nem- magára kapja a kabátját, az időközben megszáradt esernyőt a kezébe veszi és némi aprót helyez az asztalra- A vendégem voltál, most pedig irány tovább, ebédelned kell, hogy be tudd venni a..vitaminokat.
• Azt hiszem, elég nagy vagyok már, hogy tudjam- mosolyogva követem, de hajthatatlan. A fejébe vette a fiúk elutazása után, hogy minden egyes alkalommal emlékeztetni fog a pirulákra, amikor csak időszerű. Noha nem találkoztunk minden nap, és nem is ért el telefonon Harry miatt, folyton küldte a humorosabbnál humorosabb üzeneteit, miszerint a "laza leszek vitaminok alig várják, hogy felszívódjanak és szétáradjanak" a testemben. Legalább szellemes.

Harry

• Biztos, hogy ez jó?- a kezemben tartom Lana ajándékát. Fogalmam sincs, mennyire fog tetszeni neki, mert amikor megláttam, rögtön ő jutott az eszembe, néhány apró simítás, és tökéletes lenne, de nem vagyok ebben biztos.- Mármint, nem túl elcsépelt ajándék az ékszer? Lehet, hogy neki nem is tetszene, vagy teljesen más stílusút választana magának.
• Harry, mint már mondtuk, tökéletes. Miért izgulsz ennyire?- Zayn látszólag nem nagyon figyel, hiszen bármit felvetettem, mindenre igent mondott.
• Ismered, szerintem imádni fogja- Louis valamivel lelkesebb, legalábbis látom rajta, hogy megpróbál segíteni.
• Őszintén szólva, ha a megérzéseimre hallgatok, ez lenne, de mi van, ha..?
• Nincsen 'mi van ha'- Liam befogja a számat.
• Akartam kérni- Niall is lehuppan közénk. Ezek a hazarepülések minden alkalommal egyre érdekesebb fordulatokat vesznek, hiszen minden alkalommal azzal vagyok elfoglalva, mi lesz ezután, pedig egyáltalán nincs félnivalóm, és bár egy ideje nem láttam Lana-t, tudom, hogy nincs semmi baj. Sokat beszéltünk, és Valery is mindig tájékoztatott minket, akarva-akaratlanul, amikor Niall-nek mesélt, vagy kitett valamit egy közösségi oldalra.- Harry, ne parázz. A barátnőd, és nem egy hercegkisasszony. Mármint nem abban a z értelemben. Nem hiszem, hogy Lana-nak arra lenne szüksége, hogy minden egyes külön töltött nap után eláraszd őt mindennel, hiszen ha így folytatod, belefullad a csomagolópapírba.
• Na meg a virágporba- Zayn végre felnéz az iPod-járól.
• És a vacsikba- Louis folytatja a sort, amiket a hétvégére tervezek.
• Talán most túlzásba esek egy kicsit- mind felém fordulnak és szemöldöküket felhúzva néznek rám-Kicsit nagyon. Beszélnem kell Valery-vel- a név hallatára mindannyian elmosolyodunk.
• Ha ő nem lenne, ki kéne találni- Louis jóízűen nevet, vele együtt mindannyian.
• Én még nem léptem túl a sokkon- Zayn hirtelen tágra nyitja szemeit, meglepett arcot vág- "Szűz Mária, Zayn Malik van a nappalidban Lana, baszki!"
• Nem mindennapi- helyesel Niall- Még jó, hogy nem vert meg, amikor azt hitte, Te vagyok.
• Túlságosan is meglepted. Hidd el, képes lenne rá- visszaemlékezek néhány pillanatra, amikor Val barátilag beleütött a karomba, ennek a lánynak elég lenne egy apró szikra, és felrobbantaná a világot. Bár, azt hiszem, valakinek a világát már megostromolta, ha tudat alatt, akkor is.

Valery

• Hívj, ha beszéltél anyuddal a hétvégéről, jó?- ohh, drága, drága, Lana, ha tudnád, micsoda hétvégét tervezünk neked, lelkesebb lennél. De ezt természetesen nem mondhatom meg neki, mert még Harry-vel sem beszéltem. Apropó, Hazz, az én göndör barátom remélem tudja, milyen nap lesz szombaton. Nagyon remélem.
• Meglátom, mit tehetek- erőltetett műmosollyal az arcán köszön el, és hirtelen nagyon megsajnálom. Pedig ha tudná, hogy egyáltalán nem felejtettem el azt a napot...! Hogy is lehetne? Minden egyes évben együtt ünnepeljük, ez szinte már szabály.
• Rendben, vigyázz magadra- megöleljük egymást, majd egy biccentés és egy intés után bemenekül a házba az újabb adag eső elől.

Niall azt írta, csütörtökön kora este landol a gépük. Na már most, csütörtök van, méghozzá lassan hét óra, ami azt jelenti, hogy hamarosan elérhetőek lesznek. Azért még megvárom, míg hazaérek, nincs kedvem a zuhogó esőben, csurom vizesen telefonálni, ezt még a királynő kedvéért sem tenném meg. Esetleg Lana-ért, de neki közvetlenül úgy sincs köze.

Hazaérve megszabadulok a teljesen elázott kabátomtól és cipőmtől, és a hajamat törölgetve indulok el az emeletre. Úgy érzem, minden egyes pórusomból ömlik az eső még mindig, és kezdek nagyon fázni. Alig várom, hogy vehessek egy forró fürdőt és felhívhassam Harry-t. Bár még mindig elég furcsa érzés tudni azt, hogy egy államtitok lapul a telefonomban, mégpedig Harry Styles telefonszáma. Arra az esetre kaptam meg, ha bármi baj történne Lana-val, és ő nem lenne mellette.

Alig érek be a szobámba, rezegni kezd a zsebemben lévő telefon. Harry.

• Remélem a barátnőmet már hívtad- feleslegesnek érzem a köszönést, ő sem szokott.
• Igen, épp most mondta, hogy a hétvégén elviszed őt valami kiállításra. Oh, Val, komolyan, nem ér rá később? Lana-val akartam tölteni a hétvégét, és már régen láttam.
• Te tökfej!- megpróbálom visszafogni magam. Nem üvölthetem le..ja, de, megtehetem- Azt se tudod, milyen nap lesz szombaton, mi?
• Szombat, október 31. És?
• Jesszusom- a fejemet a tenyerembe ejtem. Nem hiszem el ezt az embert- Tájékoztatásul közlöm, hogy Lana születésnapja október 31. És ha tényleg azt hiszed, hogy képes lennék elrángani őt egy olyan helyre, akkor elárulok egy titkot: biztos, hogy nem.
• Szóval, akkor szabad lesz a hétvége?
• Értetlen majom. Engedd meg, hogy elmagyarázzam- hát, nem érzem úgy, hogy elég friss lenne a gondolkodáshoz, ezért szépen lassan kezdek bele- Lana-nak szeretnék szervezni egy meglepetésbulit. Nekünk csak annyi lenne a dolgunk, hogy eltereljük a figyelmét, amíg Jamie és Deliah előkészítik a terepet a házban. Nem kell semmi vad bulira gondolni, meg ilyenek, csak arra gondoltunk, hogy most ne tudjon már róla mindent.
• Mennyi idő alatt érsz ide?- mintha meg sem hallana.
• Jó isten..tíz perc és indulok- lemondóan szedem össze a cuccaimat. Hát ez a forró fürdő még várat magára. Letrappolok a lépcsőn, felhúzok egy kevésbé nedves cipőt, felöltözök, és újra nekivágok a londoni esőnek. Még az a szerencse, hogy szeretem.

Felszállok az első buszra, amit meglátok és a gondolataimba merülve utazok Harry lakása felé. Az őrületbe kergetnek. Az egyik üzenget, a másik rángat, Niall folyton felbukkan, Harry meg annyira túlreagálja a dolgokat néha. És akkor még rám mondják folyton, hogy nem vagyok egyszerű. Egyszer, egyetlen egyszer találkozzon velük valaki, én komolyan mondom, olyan királyi furfang van ezekben, hogy az hihetetlen.

• Jó, én mondtam, hogy sietek- Harry ismét hív.
• Ne lepődj meg- ez nagyon nem Harry hangja volt. Szerintem élvezik a helyzetet, hogy nem tudok mit kezdeni azzal, ha mind együtt vannak.

Szememet félig lesütve szállok le a buszról, és az immáron békésnek ugyan nem nevezhető, de az átlagosnál nyugalmasabb utcákon elindulok a lakás felé. Őrületesen nagy bátorságot kell összeszednem, hogy bekopogjak, hiszen épp ki akartam oktatni Harry-t arról, milyen nap lesz szombaton, és hogy mire gondoltam én. Arról nem volt szó, hogy mindezt az egész csapat előtt kell megtennem, ráadásként Niall miatt még hülyén is fogom érezni magam.

• Harry, Harry, Harry, Harry, Harry- folyamatos kopogás mellett mondogatom a nevét, csak mert ez idegesíti. Nehogy már én legyek egyedül feszült.
• Elsőre is hallom- nyitja ki az ajtót és megölel.
• Tudom- belépek a lakásba, és szembe találom magam mindenki cuccával- Menekült tábor?
• Praktikus megoldás- Louis hangját hallom meg először, aki kilép a konyhából, kezében a puccos vízzel- Szia Val.
• Hello Louis, hello mindenki- csak bekukkantok a hatalmas helyiségbe, megvárom, míg Harry is visszaér, mert nem érzem elég határozottnak magam, hogy lábremegés nélkül beüljek közéjük.
• Szóval, van már terved?- Hazz maga elé enged, és int, üljek le. Gyorsan körbepillantok, és az első üres helyre lehuppanok, amit meglátok. Kicsit elszeparálva a többiektől ülök le.
• Lesz, ne aggódj- gyorsan átgondolom a dolgokat, majd hozzáteszem- Azaz, van. De segítened kell, vagy akár ti is. Persze, csak ha ráértek, és nem kell tovább mennetek valahova.
• Én nem megyek, sehová, szóval- Zayn elég sajátosan bólint rá a segítségkérésre, de végül is senki sem hagy engem benne a pácban.
• Tarthatnánk itt- Harry szétnéz, és bennem is felmerül, hogy ez nem rossz ötlet- Legalább lesz alkalmam találkozni vele aznap kettesben, amíg idehozom.
• Szóval ide is hozod- kezd összeállni a fejemben a kép. Megpróbálok nem bámulni mindenkire, de elég nehezen megy. Niall alig szólal meg, és néz. Nagyon remélem, hogy nem hozott semmit most, mert nem tudnék mit kezdeni vele. Zavarba lennék, és mindenféle hülyeséget beszélnék.
• És milyen ajándékot vehetnénk?- Louis elgondolkodóan vakargatja a fejét, néhányszor beletúr a hajába, ami csak azért sem áll meg úgy, ahogy azt ő akarja.
• Talán..- Harry szeme felcsillan, én mégis úgy érzem, le kell állítanom őt.
• Hey,hey, tegyétek el a pénztárcátokat, és gondolkodjatok- rácsapok a térdemre és végigmérem mindegyikőjüket. Nem lehetnek olyan lusták, hogy ne találjanak ki valamit.
• Nekem van egy ötletem, bár, nagyon gyorsan kell összehoznunk, hogy kész legyen szombatig- Zayn szólal meg először.-Készíthetnénk neki egy képet..értem itt a bármilyen rajzot, írást magába foglaló képet. Nem is kell hozzá túl sok minden, a lakásomon pedig találunk hozzá néhány fontos dolgot.
• Ez tök király!- megkönnyebbülök, és úgy érzem, rám már alig lesz itt szükség, ami hátra van, az Lana félrevezetése, és hogy beszéljek Jamie-ékkel is.- De akkor tényleg egy árva szót se szóljatok Lana-nak erről az egészről.
• Nyilván, ha meglepetés buli- Liam megpróbálja előadni, mennyire egyértelmű a dolog, de én azért nyomatékosítom bennük. Sosem lehet tudni.
• Nem sejthet meg semmit. Rám már így is neheztel, amiért el akarom rángatni valahova a szülinapján. Ti se utaljatok semmire, okés?
• Rendben- szinte kórusban válaszolnak. Na, ugye, hogy tudnak rám hallgatni?
• Szombaton találkozunk srácok, és aztán csak ügyesen!- mindenkitől elköszönök, Niall-t hagyom utolsónak.
• El kell ugranom a lakásomra valamiért, elviszlek- kinézek az ablakon: zuhog, megint. Nem utasítom vissza az ajánlatot, de nagyon remélem, hogy nem kerülök ennél kínosabb helyzetbe.
• Rendben, köszi. Sziasztok- még utoljára visszaintek a nappaliba, majd miután felkapkodom a cuccaim elindulunk kifelé.- Öhm, de hogy akarsz elvinni, ha most értetek vissza a reptérről és nincs itt a kocsid?
• Ki mondta, hogy nincs itt?- kissé meglepte a feltevésem, és összevont szemöldökkel húzta elő a kocsikulcsát-Akkor ez mi?
• Jó mindegy, azt hittem...áh, nem is hittem semmit- feladom. Nem mond semmit, hát akkor ne mondjon. Beülök a kocsiba, meg sem várom, hogy kinyissa nekem az ajtót, felesleges udvariaskodásra nincs időm, fázok, fáradt vagyok, és beszélni akarok Lana-val minél előbb, mert aggódom érte. Teljes csendben ülöm végig az utat, néhányszor helyeselek, de amint válaszolok, már el is felejtem, mi volt a kérdés.
• Hát, megérkeztünk- ujjaival a kormányon dobol, de az istennek nem mondana még mindig semmit arról a levélről. Nagy levegőt veszek, de végül csak elköszönök.
• Köszi még egyszer, hogy elhoztál. Nem lett volna kedvem másodszorra is elázni ma- feszülten felnevetek. Nem tudom, hogyan kéne kiszállnom mellőle, öleljem meg? Dehogy is!. Egyszerűen kipattanok a kocsiból- Szia, Niall. Szombaton találkozunk.
• Szia- mire intene egyet, már rég autón kívül vagyok. Remek, minden megvan, már csak az ünnepeltet kell behúzni a csőbe.

A lakásba beérve újra átesek a néhány órával ezelőtti tortúrán. Megszabadulok a vizes holmimtól és fáradtan zuhanok be az ágyba.

• Jamie? Sikerült megszerveznem a szombatot- és pontról pontra beavatom Lana bátyját a dologba. Nem tudom, neki mennyire tetszik, én már nagyon izgulok, hogy mi lesz. Nem egy világra szóló party, csak már a szűk családi kör nem azt jelenti, mint tavaly, vagy tavaly előtt. Ráadásul, ha tetszik, ha nem, számolnunk kell azzal, hogy ki tudja, mennyi ilyen alkalom lesz még.

Lana

Pontosan másfél napja jött haza a barátom a világ másik pontjáról, és én elhiszem, hogy fáradt, de az, hogy nem keres, eléggé elszomorító. Akárhányszor hívtam, aludt, épp ezért már csak nagyon félve próbálom őt elérni, hiszen nem akarom zaklatni.

Ma ráadásul még a kiállításra is el kéne mennem Valery-vel. Legszívesebben azt mondanám neki, hogy rosszul érzem magam, de nem akarom ezzel elvenni a kedvét, ráadásul ez az én helyzetemben nem is túl kifizetődő hazugság. Azonnal aggódni kezdene értem, és idejönne. Akkor viszont meglátná, hogy minden rendben van, és megbántanám. Nem, inkább elkísérem.

Egy újabb adag gyógyszer után gyengén mászok vissza az emeletre. Se anya, se Jamie nincs itthon, és még nem is hívtak, hogy mikor érnek haza, meg semmi. A fejem sajog, és úgy érzem, ha most nem feküdhetek le, menten összeesek. Az új gyógyszereim nem vacakolnak sokat, szinte azonnal kiütnek, és úgy érzem magam, mint akit jól fejbe vágtak. Fáradtan esek vissza az ágyamba, de mielőtt még letenném a fejem, a mosdó felé rohanok.

Nem igazán erre gondoltam, amikor azt mondta az orvos néhány hónapja, hogy a gyógyszerek megkönnyítik majd a hétköznapjaimat. Állandó kimerültségtől szenvedek, lassan nem lesz olyan pillanat, amikor ne érezném azt, hogy hamarosan elájulok. A fejem hasogat, a csontjaim éjszakánként lángra akarnak lobbanni.

• Lana, itthon vagy?- ismerős hangok szűrődnek fel az emeletre, ez Harry. Megmosom az arcom, felkötöm a hajam, és megpróbálok úgy tenni, mintha nem arra készülnék, hogy meghalok.
• Fent vagyok, azonnal megyek- már nagyon jó lenne találkozni vele, hiányzik a közelsége. Vetek egy utolsó pillantást a tükörképemre, fintorgok, majd elindulok lefelé. Amikor meglátom az arcát és azt, mennyire örül nekem, hatalmas erőt érzek magamban, még inkább sietni kezdek és szabályosan a nyakába ugrok.
• El sem tudom, mennyire hiányoztál nekem- ajkai mohón kapnak az enyémek után. Ebben a csókban minden benne van, de leginkább a távol töltött idő minden pillanata. Nehézkesen szakadunk el egymástól, szinte fizikai fájdalmat érzek, amikor véget ér. Harry még mindig tart engem, és nem is engedi, hogy a saját lábamon menjek el a kanapéig.
• Te is nagyon hiányoztál ám- továbbra sem enged el, még akkor sem, amikor már a nappaliban ülünk. Nem is mennék sehova most, hogy végre a karjaiban lehetek. Végtelen időkig képes lennék csak ülni vele egy ilyen nyugis helyen. Ujjaimmal a pólójának szélét piszkálom- Sikerült kipihennetek magatokat?
• Nagyjából- nem tűnik túl meggyőzőnek, hiszen sötét karikák húzódnak a szeme alatt. Végig húzom arcának azon részén az ujjaimat.
• Azért van még mit dolgozni rajta- elmosolyodok, amikor meglátom, hogy megjelennek arcán a gödröcskéi.
• Van rá időm, most már nem megyek sehová- homlokát az enyémnek dönti és hosszú másodpercekig csak csukott szemmel ölel magához.
• Örülök, hogy végre itt vagy teljes életnagyságban- kiszabadítom a kezeimet az övéiből és simogatni kezdem a haját- már kezdtem aggódni, hogy a barátom már csak egy csúcstechnológiás vízió.
• Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen- végre kinyitja a szemeit, és érzem, abban a pillanatban elveszek bennük. Karom a nyaka köré fonom és újra meg újra megcsókolom. Nem tudok betelni vele, és ezt rajta is érzem. Felülmúlhatatlan, hogy újra itt van mellettem, érzem a parfümének illatát, hallom minden lélegzetét. Imádom, imádom, imádom.
• Még szerencse.
• Viszont most készülni kell.
• Hova?- értetlenül ülök a kanapén, ahol otthagyott.
• Majd meglátod- rám kacsint és a karomnál fogva húz fel az emeletre. Nem tudom miben sántikál, de kezdek aggódni.
• Szólnom kell Valery-nek, meg anyának is.
• Dehogy kell. Valery-vel már beszéltem és anyukáddal is.
• Harry, ez nem így megy, én..
• Lana, kérlek. El fogunk késni- kérlelően néz rám és ad egy puszit a homlokomra.
• Jó, sietek- kicsit sértve érzem magam, amiért a kérdezésem nélkül húzza át a napi programjaimat. Hiányzott, igen, de megígértem Valery-nek azt a kiállítást.
• Ne legyél morci- utánam néhány másodperccel lép be a fürdőbe, ahol épp a hajammal vesződök.- Azt hittem örülni fogsz annak, hogy együtt töltjük ezt a napot.
• Én örülök is- a fésű szinte repül a kezemből, még egy utolsó pillanat, amikor nem tudom, képes vagyok-e megállni a lábamon. Szerencsére hamar vége, de Harry aggodó arcát figyelve, rájövök, nem sikerült elrejtenem.- Nincs baj.
• Lana- ahogy kiejti a nevem a száján, ahhoz nincs fogható. Szeretem tőle hallani ezt, de ez most más. Ebbe szigor van és számonkérés.
• Minden rendben van, Harry- megnyugtatásképp elejtek egy félmosolyt és folytatom a sminkelést. Nem viszem túlzásba, de tisztában vagyok a kinézetemmel. Csak javítani lehet rajta.
• Örülnék, ha nem vennéd félvállról. Ha rosszul érzed magad, mondjad. Ha arra vágysz, egész nap pihenhetünk, nem kell csinálnod semmit- irtó aranyos, ahogy beleéli magát, de nem akarom, hogy folytassa.
• Harry, édesem, hallod te magad? Nem fogom egész nap csinálni a semmit. Jól vagyok.- visszasietek a szobámba és felkapok valami utcai ruhát.- Jó lesz így?
• Mindenhogy tökéletes vagy- végre újra megvillantja tökéletes mosolyát. Felkapom a táskám és elindulunk kézen fogva a bejárati ajtóhoz. Gondosan bezárom magam után a házat, és még egyszer átfut az agyamon, hogy valami nincs rendben.
• Gyere, segítek beszállni- Harry kocsija még mindig magasnak bizonyul számomra, kész kihívás minden alkalommal beszállni ebbe a monstrumba. Megkerüli az autót, és amilyen gyorsan csak tud, elindul.
• Elárulod, hova megyünk?- felesleges ilyesfajta kérdéseket feltennem. Egyrészt, ha erre jövünk, mindig a lakásán kötünk ki, másrészt, úgysem mondana semmit.
• Miért árulnám el?- vigyorogjon csak magába, nem olyan vicces, hogy már megint nem tudok semmit.

Hamarosan tényleg leparkolunk Harry lakásánál. Nem szólok semmit, ha nem hajlandó elárulni, akkor annak biztosan oka van. Van más probléma is, amin agyalhatok. Sem anya, sem Jamie nem hívtak még ma, nem is üzentek. Valery fel sem hívott, hogy változott volna a program, és még egy sms-t sem küldött. Az kevésbé zavar, hogy Harry nem mondta, hiszen ha jól emlékszem, neki nem igazán számoltam be arról, hogy mikor van a születésnapom. Nem mintha szükségem lenne annál nagyobb ajándékra, hogy a családom mellett ő is itt van nekem és a srácok is.

Csendben, szótlanul lépdelek az ajtó felé. Harry kinyitja előttem az ajtót, és pillanatokon belül bent találom magam a sötét lakásban.

• Add a kabátod- érzem, hogy az őszies idő miatt vastagabb kabátom súlya lekerül a vállamról. Harry is megszabadul a sajátjától és a hátam mögé lépve vezet a nappali felé, miközben a kezemet fogja. Néhány kósza neszt hallok, de ezen kívül teljes csend uralkodik.
• Harry, miért nem kapcsolunk villanyt?- nevetnem kell, annyira kínos ez a helyzet. Még a végén arra kell következtetnem, hogy el akar csábítani, amit, természetesen, nem bánnék, egyáltalán nem.

A fejemet kissé balra rántottam, megesküszöm rá, hogy Valery-t hallottam, az ő reakciói semmivel sem összetéveszthető hanggal járnak. Abban a pillanatban felcsendült öt csodás hang, és néhány kedves próbálkozás.

• Boldog születésnapot, hercegnőm- Harry egy puszit nyomott a nyakamra, és a felkapcsolódó lámpa alatt megláttam anyát, Jamie-t, Valery-t, körülöttük Zayn-nel, Louis-val, Liam-mel és Niall-el.

Lelkesen éneklik nekem a Happy Birthday-t, én pedig könnyekig meghatódva állok ott, ahol eddig, szinte gyökeret vertek a lábaim. Álmomban sem gondoltam volna, hogy erre készülnek. Jobban szemügyre véve a lakást, biztosan sokat dolgoztak vele. Minden arról árulkodott, hogy amíg azon nyafogtam, miért nem köszönt fel senki, addig őt átrendezték a lakást, feldíszítették, még lufik is voltak elszórva néhány helyen. A dohányzóasztalon egy hatalmas torta pihent, hisz kilenc embernek kell ekkora.

• Úr isten- elhaló hangon, a sírás szélén állva kapaszkodok Harry karjaiba- Ti..te!- rámutatok Valery-r, aki bocsánatkérően pislog rám.
• Boldog születésnapot- meghallom csilingelő hangját, és rögtön tudom, most már leesett a kő a szívéről.
• Köszönöm- eddig bírom visszatartani a könnyeimet, igazán megható ezeket a számomra nagyon fontos embereket egy helyen látni, ráadásul miattam. Hihetetlen.
• Boldog szülinapot, Lan- Zayn lép hozzám először, és szorosan megölel.
• Boldogat, kislány- Louis sem késlekedik, szinte megfojt a majom szeretetével, de nem bánom. Nem ér nagy meglepetés, amikor Niall és Liam és csatlakozik és egyszerre négyen nehezednek rám.
• Boldog születésnapot kincsem- amint kiszabadulok a fogságból, anya fonja körém karjait, közvetlenül az után, hogy puha kezeivel végigsimított a hajamon.
• Köszönöm anya- gyorsan hozzábújok, mielőtt még több könnycsepp szántaná végig az arcom.
• Boldog születésnapot- Jamie is megölel és végre leülhetünk egy kicsit. Hagyományosan engem ér a megtiszteltetés, hogy felvághatom a tortámat, és ennem megfelelően koncentrálok is, hogy ne trancsírozzam szét, hanem csinos kis szeletek szülessenek.
• Ez valami mennyei- alig várom minden falat után, hogy egy újabbat vehessek a számba. Ha nem érezném azt, hogy kezdek tele lenni, még legalább négy szeletet megennék. Ezt megteszi helyettem Niall, Valery, és Jamie.
• És a legjobb része még hátra van- Louis felpattan és elindul a lépcső felé.
• Micsoda?- természetesen tudom, de nem akarom. Nem kértem semmit születésnapomra, sosem kérek, és kellemetlenül érezném magam, ha valami drága ajándékot adnának. Adja isten, hogy ne jusson eszükbe rám költeni egy halom pénzt.
• Csak figyelj- Liam segít Louis-nak, hogy hogyan is kerüljön az ölembe a nem is olyan kicsi csomag.
• Srácok, igazán ne..
• Nem, ne mondd ezt. Igazán kellett, hidd el- Niall belém fojtja a szót, végül egy hatalmas sóhaj kíséretében elkezdem óvatosan kibontani az ajándékom.
• Kicsim, ez nem fáj a papírnak, nyugodtan tépjed szét- Harry siettetni próbál, és végül is igaza van. Gyorsan szétkapom a papírt, és ami a kezemben marad, lélegzetelállító.
• Boldog születésnapot Lana Anderson, reméljük még sok szép ilyen nap lesz az életedben- szinte csak magamnak olvasom a sorokat. Az ölemben heverő kép minden négyzetcentijére rajzoltak vagy írtak valamit a fiúk, de felismerem közte Valery aprólékos tollvonásait is.
• Tetszik?- Louis előrébb hajolva próbál értelmes választ kihúzni belőlem, de én csak meredten bámulok a bekeretezett, üveglappal védett képre.
• Ez, hihetetlenül csodás, köszönöm szépen- letörlöm az utolsó, kósza könnyeimet is, és Harry vállára dőlve hálálkodok minduntalan.
• Ne köszönd, megérdemled- Jamie mosolya megnyugató. Elég ritkán van alkalmam igazán boldognak látni, és ez az idő előrehaladtával a ritkuló pillanatok közé fog kerülni.

Anyáék fáradtságra hivatkozva viszonylag hamar magunkra hagynak minket, őket követi Liam és Louis, de Zayn sem marad sokáig. Niall felajánlja Valery-nek, hoz hazaviszi. Túl gyorsan megy el mindenki, szinte időt sem hagynak arra, hogy felocsúdhassak. Még mindig úgy érzem, álmodok, és ez velem nem történhet meg. Pont most, amikor nekem nem lehetne szerencsém, amikor nem kéne, hogy ennyi jó érjen. Legsziveseben sírnék a boldogságtól, de elhalasztom későbbre.

Már csak ketten maradtunk Harry-vel, és én teljesen lestrapálva érzem magam a nappaliban ülve.

• Tudod, nekem komolyan eszembe jutottak olyan gondolatok, hogy talán elfelejtették anyuék a szülinapom. Titeket még megértettelek volna, hiszen..hiszen még nem is mondtam soha, meg nem is tudom, honnan kéne tudnotok, de..Harry, ez csodálatos volt, köszönöm. Jobb 19. születésnapot nem igen kívánhat magának az ember- csak áll előttem, azzal az édes mosolyával, és csak néz. Áthatóan, csillogó szemekkel, én pedig nem tudom mire vélni ezt az egészet- Most miért nem mondasz semmit?
• Ne gondold, hogy vége van- szinte suttog, úgy guggol le elém- az én ajándékomat még meg sem kaptad.
• Harry, ne viccelj velem, már rég odaadtátok a...-eláll a lélegzetem is, amikor Harry a mutatóujjával megakadályozza, hogy befejezzem a mondatomat. Int, és halkan feláll előlem, elsétál a hatalmas helyiség egy távolabbi pontjába, és elkezd kutakodni a polcon. Egy diadalittas 'megvagy' után felém fordul ismét, és másodperceken belül átszeli a köztünk lévő távolságot.
• Lana, én nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mit illene neked adnom, mert azt hiszem nincs semmi ezen a világon, ami kifejezné azt, mennyire szeretlek.
• Harry, hidd el, én nem vágyom semmire- nem engedem, hogy ezúttal is belém fojtsa a szót, kezeim maguktól indulnak meg a haja felé, és végigsimítok az arcán egészen a halántékától a nyakáig.
• Én viszont akartam adni valamit, és fogok is. Tudom, milyen makacs vagy, de most az egyszer, kérlek, ne ellenkezz- elővesz az ingzsebéből egy harmonika-szerűen összehajtott bársonydarabot, és óvatosan széthajtja- Nem tudom, emlékszel-e arra, hogy mi is történt akkor, de azt hiszem, az volt az a nap, amikor megmásíthatatlanul elraboltad a szívemen Lana Anderson.

Némán, lélegzetvisszafojtva ülök vele szemben, ujjai közt könnyedén gyűrődik az említett anyag, és a tenyerébe belecsúszik egy lánc. Nehezen veszem ki, mi ez, karkötő vagy nyaklánc, de néhány pillanat elég ahhoz, hogy Harry kibogozza és meglássam, az utóbbi, egy igen apró kis medállal. Tenyerén elrendezi a lánc szemeit, és felém fordítja a kezét. Szinte azonnal megakad a szemem a lényegen: a nap formájú medálon, ami tompa fényével teljesen elvarázsol. Harry óvatosan, ujjai között lassan megfordítja. A hátuljába bele van vésve egy dátum. A dátum, amikor szinte alig kaptam levegőt, amikor megpróbáltam visszafogni minden érzelmemet, és komolynak tűnni, amikor még Zayn segítsége is majdnem kevésnek bizonyult, hogy Harry végre elfogadja a felé nyújtott kezem. A nap, amikor először megláttuk egymást a Rays of Sunshine alapítvány épületében, amikor végérvényesen az elmémbe vésődött minden egyes porcikája, a szeme, a szája, a haja, a beszéde, a gondoskodása. Egyszerűen nem tudtam, hogyan is reagálhatnék, de saját magamat is megleptem azzal, hogy óriás könnycseppek gurultak le az arcomról. Soha ekkora boldogságot nem éreztem még ezelőtt, minden hálámmal és meghatottságommal emelem tekintetem a barátomra, aki most izgatottan és várakozóan néz vissza rám.

• Én...- nem, képtelen vagyok bármit is kinyögni, ehelyett inkább homlokom az övének támasztom, és ajkaimat pedig az övére tapasztom. Nem kell sokat várnom, Harry a derekamnál fogva egészen közel húz magához és visszacsókol. Soha életemben nem szerettem még ennyire, és megkockáztatom, hogy soha nem is fogok. Egy egészen rövid pillanatra szétválunk egymástól, rendszertelenül kapkodjuk mindketten a levegőt, arcunk kipirult, én mégsem tudom levakarni a vigyort az arcomról- Szeretlek, Harry.
• Én is- remegő ujjakkal akasztja a nyakamba a láncot, ami most különösen jóleső hidegséggel ér a bőrömhöz. Harry felém nyújtja a kezét, és elindulunk a lépcső felé. Abban a pillanatban, hogy megteszem az első néhány lépcsőfokot, eldöntöm, soha, de soha többé nem akarom elveszteni Harry-t, mindörökké neki adom a szívem. A lépcső tetején megfogom a kezét, és ujjainkat összefűzöm. Nem tudom, mit is kéne tennem, és mi fog kisülni ebből az estéből, de amellett tényleg határozottan kitartok, hogy imádom őt, és ezt a tudtára akarom hozni. Újabb csókcsatába kezdünk, ezúttal viszont ujjaim a tarkója helyett a pólója szélénél kötnek ki. Egy ideig lustán támaszkodok meg a derekánál, később azonban, mikor már átlépjük a szoba küszöbét, a haját teljesen összeborzolva húzom át a vékony anyagot a nyakán, és eldobom valamerre mögénk. A szemem eközben szinte végig csukva tartom, és nem szakadunk el egymástól. Erre a tettemre Harry is bátrabb lesz, és kezei a felsőm alá csúsznak szép lassan. Az ágy felé lépegetve hirtelen belebotlunk, amitől halk kuncogásban törünk ki. Nem szólunk semmit, én csak mámoros mosollyal nézek gyönyörű zöld íriszeibe, amik most olyanok, mintha el akarnának varázsolni- ha egyáltalán ez még fokozható. Beleharapok az alsó ajkamba és hagyom, hogy óvatosan ledöntsön az ágyra. A gyomromban lévő pillangók szinte megszédítenek, a szívem össze-vissza ver, és mintha egy pillanatig nem találnánk a helyünket, de egyszerre ez mind lényegtelenné válik. Ujjainkat összekulcsolja, és a vállaim mellé támaszkodik, úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Percekig nem szólunk semmit, és nem is történik más, csak szinte faljuk egymást. Elengedem a kezét, hiszen már nem bírok várni, mellkasán keresztül vezetem fel a tenyeremet a válláig, onnan a nyakára, majd a tarkójánál fogva még közelebb húzom magamhoz. Az ő kezei sem maradnak mellettem, félve tűrögeti egy ideig a toppom, végül nagy nehézségek árán ugyan, de lekerül rólam a jelenleg teljesen felesleges ruhadarab. Késztetést érzek arra, hogy végre kinyissam a szemem, mert eddig csak sötétben tapogatóztunk. Harry gyönyörű arcán kívül azonban megakad még egyéb dolgokon is a tekintetem. A szobában rend van, a függönyök gondosan elhúzva, és mindenfelé illatgyertyák égnek. Muszáj ezen mosolyognom, hiszen nagyon édesnek találom, hogy készült. Ő már tudta, és ennek végtelenül örülök, mert azt hiszem, nem tudtam volna sehogy sem rávezetni erre a dologra, ha nem ez jár a fejében.
• Te készültél- halkan suttogom, hiszen ennél közelebb már nem igen lehet hozzám.
• Talán- az ő szája is hamiskás mosolyra húzódik. Nem tudok betelni a látvánnyal, most minden értelemben gyönyörűnek látom: az arca, a szeme csillogása, a szája, egyszerűen mindene. Ajkai ismét megtalálják az enyémet, és úgy érzem, teljesen elveszek az ölelésében. Kezeimmel a v-vonalánál cirógatom, majd ujjaim egyre lejjebb haladnak, míg nem kell megbirkóznom az övcsatjával. Egy pillanatra visszafogja a lélegzetét és kérdőn néz rám. Nem szól semmit, csak ismét elmosolyodik, amikor nem hagyom abba, csak apró csókokkal hintem be a szája sarkát.- Lana..
• Csss- egyik ujjammal megakadályozom, hogy folytassa a beszédet. Nem is tudom, ezután hogyan terelődnek el a gondolataim, de amikor megérzem remegő kezét a hasamon, újra a valóságban érzem magam. Egy olyan valóságban, ami megszédít, és a levegőbe emel. Egyértelmű jelei vannak annak, mennyire ideges, ujjai hidegek és nyirkosak, a légzése szabálytalan, bár az mástól is előfordulhat. Nagyon édes, hogy így izgul, de semmi oka rá. Hamarosan mindketten sikerrel járunk, és a két nadrág, alig mérhető időbeli különbséggel tompán puffan a padlón. A csókunk egyre hevesebb lesz, és érzem, hogy egyáltalán nem hagyom hidegen.
• Lana, ha..- ismét belekezd valamibe, de most sem akarom végig hallgatni.
• Harry, nyugi- belepuszilok a nyakába, amibe beleborzong- Szeretlek.

Nem kell neki több, azonnal előbukkannak a gödröcskéi, amiket annyira szeretek. Lassan megválunk a fehérneműktől is, és szégyenlősen bújunk egymás nyakába, amikor előveszi a fiókjából az ezüst csomagot. Nem érzem kínosnak, hiszen mi mást tehetne?

Végig egymás szemébe nézünk, a fájdalom legapróbb jelét sem érzem, csak azt, mennyire boldog vagyok. Nagyon lassan mozgunk, a csukott ajtó és ablak miatt viszont kezdem úgy érezni magam, mintha egy szaunában lennék, de megpróbálok nem foglalkozni vele. A tüdőm kissé elnehezedik, és egyre nehezebben veszek levegőt. Nem rosszullét, ebben biztos vagyok, hiszen Harry is ugyan így van vele, mégis aggodalommal találom magam szembe a tekintetében. Megnyugtatom egy apró félmosollyal, nincs baj. Ajkaink újra és újra elválnak egymástól, alig kapunk már levegőt, végül elmúlik a nyomás a hasamban és hosszú másodpercekig csak azzal foglalkozunk, hogy rendezzük valahogy a légzésünket, és megvárjuk, míg valamennyire lelassul a szívverésünk. Homlokát az enyémnek dönti, és le-leragadó szempillái mögül néz rám.

• Szeretlek- a mai napon talán többször mondtuk ezt ki, mint eddig összesen, de még sosem hangzott ilyen édesen és talán ez a mostani a legőszintébb mind közül. Egyenlőre csak egy apró csókkal tudok válaszolni, kell némi idő, hogy össze tudjam szedni magam és ki tudjam mondani:
• Szeretlek Harry.

Mellém fekszik, és a takarót magunkra húzza. Őszintén szólva, akármilyen forrónak érzem a levegőt, jól esik a puha takaró, ahogy körülölel minket. Fejem a mellkasára hajtom, és így pihegjük magunkat álomba.