10. rész  „Cause I'm tired of sleeping alone”

Sziasztok :)

Örülök, hogy volt aki írt Lucának az előző részhez, remélem idővel egyre többen teszitek majd. Én pedig itt vagyok egy újabb résszel remélem tetszeni fog nektek, nekem ez a másik személyes kedvencem. Az igazság az hogy nem sűrűn történik meg, hogy egy általam írt részre, azt mondom a kedvencem, de ez az, és remélem ti is így fogjátok gondolni. Ne felejtsem el nektek mondani, hogy innentől kezdve mindig Csütörtökön lesznek részek. Szóval ha eljön a Péntek előtti nap, na feledjétek egy újabb rész Lana történetéből :)
Jó olvasást :)
Lots of Love Tami <3

When your soul finds the soul it was waiting for, 

(Mikor a lelked megtalálja azt a lelket,akire várt)

When someone walks into your heart through an open door,

(Mikor valaki a szívedbe lép egy nyitott ajtón keresztül)

When your hand finds the hand it was meant to hold,

(Mikor a kezed megtalálja a kezet, amit neki szántak)

Don't let go!

(Ne engedd el!)

Someone comes into your world,

(Valaki az életed része lesz)

Suddenly your world has changed FOREVER. 

( És hirtelen örökre megváltozik az életed.) 

Lana

Baromi korán van, én pedig megint nem tudok aludni. Egyik oldalról fekszek át a másikra, és közben ostorozom magam, hogy mégis hogy lehettem tegnap ekkora hülye. Annyira fel voltam pörögve, hogy nem tudtam ésszerűen gondolkozni. Meg is lett az eredménye, hiszen saját magam alatt vágtam a fát azzal, hogy úgy gondoltam nem viszem el magammal azt a rohadt gyógyszert mondván, hogy Harry ne lássa meg. Ehelyett szemtanúja lehetett a nyilvános rosszul létemnek, ami valljuk be, még rosszabb, mint ha Harry meglátja, hogy beveszek pár fehér pirulát. Simán ki tudtam volna magyarázni magam annyival, hogy ezek csak vitaminok, amit szednem kell, mondjuk a térdemre, vagy akármimre. Ebből mégis, hogy a francba fogom kivágni magam? Mert az az egy biztos, Harry ezt nem fogja annyiba hagyni. Kérdezősködni fog, ha legközelebb találkozunk, nekem pedig fogalmam sincsen, hogy akkor majd mit mondok. Nem igazán tudom kiverni az emlékezetemből Harry aggódó tekintetét, az pedig csak hab volt a tortán, amit itthon kaptam, jogosan. Valószínű, hogy ma még Valery haragjával is szembe kell néznem, mert azt biztos, hogy ma még át fog jönni engem kifaggatni. Bár lehet, hogy ezt az egész gyógyszer témát nem mondom el neki, viszont ha meg utólag tudja meg.. nos, akkor az Isten mentsen meg engem. De lássuk be magamnak kerestem a bajt.

Próbálom ezeket a bajos emlékeket elvonatkoztatni a jótól, és csak arra gondolni. A rosszul létemet leszámítva a tegnapi nap csodás volt. Mindig is tudtam, vagyis inkább valahol nagyon mélyen éreztem, hogy Harry egy csodálatos ember. Jó volt látni tegnap az igazán felszabadult Harry-t. Az igazság az, hogy tegnap rájöttem arra, hogy Harry mellett nem kell megjátszanom magam, csak azért mert világsztár, és hogy megfeleljek neki. Na, nem mintha eddig ezen ügyködtem volna, de egyáltalában nem zavarta, ha lányhoz nem illő módon ordítottam a tömeggel mikor valaki gólt rúgott, vagy mikor magamról megfeledkezve kezdtem el káromkodni (persze azért tisztes keretek között) mikor egy játékos kihagyott egy helyzetet. Nem nézett rám furcsán inkább egy jót kacagott rajtam, utána pedig vissza ülve a padra magához húzott, én pedig nem igyekeztem elhúzódni tőle. A tegnapi nap során még megbizonyosodhattam arról is, hogy Harry tényleg pocsékol, vezet, de a helyezet az, hogy ettől, én titkon még jobban szeretem őt. A törődés, amit tegnap kaptam tőle felülmúlhatatlan, és egyben elindított bennem egy igazán furcsa érzést, amit nem tudok hova tenni. Valamiért úgy érzem, Ő képes lenne arra, hogy a gondomat viselje, az én hülye elméleteim ellenére is. Vagy hanem is a gondomat viselni, inkább valamiért úgy érzem, ő kitartana mellettem, de ezt nem vehetem biztosra. Viszont a tegnapi csókot sem fogom soha elfelejteni. Érzéki, gyengéd, és ami legfontosabb nem volt tolakodó. Nem akart azonnal bebocsájtást nyerni a nyelvével, inkább csak amolyan szelíd bemutatkozás volt. Még most is megborzongok, ahogy puha ajkaira gondolok. Eddig még nem volt részem ilyen érzéki csókban. Ezek az emlékek elűzik a rossz érzésemet, de csak egy kis időre, annyira, míg nagy nehezen újra visszaalszok.

Lottóznom kéne, az már biztos. Mindent megnyernék, mert, ahogy gondoltam, Valery itt áll előttem és a pótanyámnak gondolja magát.

-        Valery, befejeznéd?

-        Várj hadd gondolkozzak – tartja fel az egyik ujját – hmm, nem, nem fejezem be. Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?

-        Val, elég, kérlek! Tegnap már megbűnhődtem a felelőtlenségemért, anyától és Jamie-tól is végig hallgattam ugyan ezt, és tudom, hogy igazatok van, de attól hogy felváltva kántáljátok ugyan azt, attól még ez nem fog nem megtörtént lenni. De már jól vagyok.

-        Bevetted már a mai gyógyszereidet, vagy megint nincs szükséged rájuk?

-        Igen bevettem, és örülnék, ha befejeznéd, a cinizmusodat.

-        Még szerencse! A cinizmusomat pedig megérdemled.  – sóhajt fel hitetlenül, én pedig felhúzott szemekkel nézek rá – Oké, abba hagytam.

-        A szent beszéd helyett inkább, abban segíts, mit mondjak majd Harry-nek.

-        Talán az igazat – motyogja maga előtt.

-        Te megőrültél?

-        Ugyan Lana, hazugságra akarod építeni ezt az egészet ami, kezd köztetek kialakulni?

-        Szerinted alakul valami köztünk?

-        Az isten szerelmére Lana, tegnap megcsókolt! Mégis mit gondolsz?

-        Azt, hogy utálom, ha igazad van.

-        Ezért vagyok én a legjobb barátod. Na, figyelj. Egyszerű, mondd azt, hogy nem ettél eleget, vagy csak egy egyszerű rosszul lét vagy, pont hogy valami rosszat ettél. Nem bonyolult.

-        Valóban nem bonyolult.

-        Lana, mi lesz, ha együtt lesztek? Mikor akarod neki elmondani?

-        Nem hiszem, hogy együtt leszünk. – sóhajtok egyet.

-        Nem hiszed? Lana, Harry oda meg vissza van érted, tegnap megcsókolt! Nekem nem úgy tűnik, hogy ő nem akar majd többet tőled, mint pár kellemes randi, időtöltés gyanánt. Ha jól emlékszem, van egy olyan pont a listádon, hogy „szerelembe esni”. Lana, a lábad előtt haver a szerelem, te pedig simán keresztül lépnék rajta? – Valery kezdi újra, nagyon felhúzni magát. Nekem pedig már fáj a fejem, attól hogy tele van meg nem válaszolt kérdésekkel, gondolatokkal, és Harry-vel. – Tudod mit, nem akarok veled összeveszni. – Val, maga elé emeli a kezét, majd feláll az ágyról. – Én most haza megyek, te pedig jó lenne, ha rendet tennél a fejedbe, és észrevennéd a nyilvánvalót. Most pedig kísérj le az ajtóhoz. – Valery, már az ajtón kívül van, én pedig lemondóan ballagok utána. Nem szólunk egymáshoz, míg felveszi a cipőjét és a vékony kabátját, hiszen ő már elmondott mindent, nekem pedig nincs mit mondanom, mert igaza van. Amint magára aggatott mindent, még megnézi magát, a fogas mellet elhelyezett tükörbe, és fújtatva szinte feltépi az ajtót, azonban a drámai távozását meg akadályozza valami, vagyis inkább valaki. Harry feltartott kézzel áll az ajtó előtt, feltételezem épp kopogni akart. Valery gúnyos mosollyal fordul felém.

-        Egy kibaszott isteni jel! Kell ennél több? – Valery Harry felé hadonászik, ő pedig értetlenül néz, a most magából ki kelt barátnőmre, aki most tényleg dühös, mert csak olyankor szokott káromkodni.

-        Valery! – kiabálok utána, és tárom szét a karomat magam mellett, azonban ő már megy kifele.

-        Szia, Harry. – köszön feltűnően nyugodt hangon, mikor elmegy mellette.

-        Szia Valery, minden rendben? – szól utána Harry.

-        Rendben lenne, ha a legjobb barátnőm nem lenne ekkora hülye. – mutat felém. – én elmentem, majd beszélünk. – és már a kapun kívül van, én pedig lemondóan rázom a fejem, végül eszembe jut, hogy egy bizony személy itt áll előttem. Felemelem a fejem, és Harry értetlen arcába bámulok, végül megjelenik az arcán a mosoly, amiért mindig is oda voltam.

Harry

-        Szép jó reggelt! – Valaki szó szerint kivágja a hálószobám ajtaját és ordítja el magát, én pedig az ijedségtől pördülök egyet a tengelyem körül és hangos puffanással a földre esek, és ha ez nem elég még a fejemet is bevágom az éjjeliszekrénybe. Ettől akaratom ellenére is éber leszek, és a fájó ponthoz emelem a kezem, közben felmérem, hogy melyik banda társam szeret annyira, hogy egy ilyen ébresztővel tisztelt meg.

-        A francba Louis, ha már elfelejtettem lecsempészni a kulcsodról, a lakásom kulcsát, legalább jó baráthoz híven ne csinálj ilyeneket. – hallom saját magam, és ma reggel a szokásosnál is morcosabb vagyok.

-        Ajaj, úgy látom valaki nem aludt jól. – Louis elém lép, és a kezét nyújtja, hogy segítsen fel állni.

-        Nem, valóban nem aludtam jól. Lanán kattogtam egészen addig, míg el nem aludtam.

-        Oké haver, öltözz fel, szedd rendbe magad, addig én oda lent főzök kávét, és megbeszélünk mindent. – Int nekem, és már az ajtón kívül van. Az ágyam előtt állva sóhajtok egy nagyon miközben, megmasszírozom a halántékom.

A reggeli alaptisztálkodások után, úgy döntök, az öltözködést nem viszem túlzásba. Mivel ma úgy sem kell sehova sem mennünk, megteszi egy egyszerű fehér póló és melegítőnadrág. Lefele menet hallom, hogy Louis renoválja a konyhát, amit ő kávéfőzésnek hív. Az említett helységbe érve, látom, hogy hatalmas nagy rendetlenség uralkodik a pulton.

-        Louis, hogy tudsz te ekkora felfordulást csinálni, miközben a kávéhoz, csak a kávés dobozt kell elő venned, és vizet kell öntened a kávéfőzőbe?

-        Még ehhez is nagy előkészületek kellenek Haz.

-        Azt látom! A nagyelőkészületedet meg nekem kell eltakarítanom.

-        A fenébe Harry, hagyd már abba a hisztizést. Inkább tedd le a segged az egyik székre, és maradj csöndbe. – inkább nem szólók semmit, és teszem, amit mondd. Tényleg szükségem van arra a kávéra, és arra, hogy kibeszéljem magamból azt, ami a kialvatlanságom oka.

-        Tessék. – lerak elém egy bögre kávét, és közvetlen előttem helyet foglal. – Mi a baj Harry? Miért vagy ilyen furcsa? Boldognak kéne lenned nem? Azt mondtad tegnap a bulin, hogy a randitok tegnap Lana-val remekül sikerült, és még az első csókotok is elcsattant. 

-        Igen tudom. És hidd el ez miatt én boldog is vagyok, csak nem tudom, hogy lesz e ennél több. Louis érzek valamit iránta. Emlékszel mit mondtál nekem, amikor Eleanor-ral eljött az első évfordulótok? Tudod, hogy milyen letört voltam, hogy mellettem nincs egy olyan lány, mint El. Akkor azt mondtam, hogy ha találkozok, egy lánnyal érezni fogom, hogy Ő az, akire szükségem van. Most pontosan ezt érzem.

-        Harry, de hiszen ez jó. Mégis mi bánt?

-        Az bánt, hogy nem tudok, hogy ő ugyan ezt érzi e. Akarom ezt a lányt, de nem rohanhatom le rögtön. Hiszen még csak tegnap csókoltuk meg egymást először.

-        Figyelj, ha nem kérdezel rá, nem fogod meg tudni a választ. Az, hogy tisztába szeretnél lenni a dolgokkal az nem lerohanás. És biztos vagyok benne, hogy egy éjszaka elteltével, választ tud majd adni neked.

-        Hol egy naptár? – nézek körbe.

-        Minek az neked?

-        Hogy feljegyezzem a napot, amikor egy értett 21 éveshez méltó tanácsot attól nekem. – röhögök.

-        Vicces vagy. – nevet velem együtt.

-        Kösz, Louis. –nézek rá hálásan.

-        Erre valók a barátok. Most pedig kapd össze magad, húzz magadra egy normális göncöt, vedd elő a kisfiús bájod, és húzzál el hozzá. Én pedig elhúzok az én barátnőmhöz. – áll fel a székről. – Majd hívj, hogy, hogy ment. – felém tartja a tenyerét én meg bele csapok. – Csá, hős szerelemes. - az ajtó felé veszi az irányt.

-        Kapd be Louis. – még az ajtóból röhögve int nekem, és becsukja az ajtót, és hallom, ahogy elhajt az autóval.

Egy óra múlva, leparkolok Lana-ék háza előtt, de nem szállok ki azonnal. Várom azt az érzést, ami arra késztet, hogy fogjam magam és menjek haza, de hál, istennek nem jön. Ezek szerint az eszem is és a szívem is biztos a dolgában, és még mielőtt valóban meggondolnám magam, gyorsan kiszállok az autóból, és miután megbizonyosodtam arról, hogy bezártam, tettetett magabiztossággal megyek be a kapun, és sétálok az ajtó elé.

Épp amikor kopognék az ajtó kivágódik, és a feldúlt Valery akarna rajta kiviharozni, azonban én az útját állom. Rám néz majd gunyoros mosollyal Lana felé fordul.

-        Egy kibaszott isteni jel. Kell ennél több? – Nem teljes mértékben értem, hogy miről van szó, de az biztos, hogy a kibaszott isteni jel, én lennék, mivel elég feltűnően mutogat felém a feldúlt lány.

-        Valery! – Lana hitetlenkedve tárja szét a karját és kiabál a barátnőjére.

-        Szia, Harry! – köszön nekem nyugodtabban, mint ahogy Lana-val beszél, és már ki is megy mellettem.

-        Szia, Valery! Minden rendben? – buta kérdés, de elhangzott.

-        Rendben lenne, ha a legjobb barátnőm nem lenne ilyen hülye. – oké, most már kezd érdekelni, hogy a két lánynak mi baja van. – én elmentem, majd beszélünk. – Valery fújtatva indul el, és pár pillanat múlva, már a kaput húzza be maga után. Lana-ra nézek, aki lemondóan csóválja a fejét, majd eszébe jut, hogy itt vagyok és rám néz, én pedig biztatótan rá mosolygok, végül én is kapok tőle egy szelíd mosolyt.

-        Szia, Lana.

-        Szia, Harry, ne haragudj az előbbiért. – zavartság jelenik meg az arcán. 

-        Semmi gond, de mi lelte Valery-t?

-        Nem lényeg, majd ha lenyugszik, akkor már nem lesz semmi baja. Viszont te nem hívtál, hogy jössz. Történt valami?

-        Szeretnék veled beszélni. – mosolygok zavartan.

-        Ez komolynak hangzik, úgy hogy inkább gyere be. – Arrébb lép az ajtóból, én pedig beljebb megyek, és becsukja mögöttem az ajtót. Mind a ketten zavarban vagyunk. Én azért mert nem tudom, hogyan kezdjek majd bele, ő pedig mert, ahogy látom nem tudja mit kezdjen a helyzettel, és talán meg is ijedt egy kicsit.

-        Kérsz valamit inni, vagy enni? – úgy érzem, jelen pillanatban Lana egyre távolabb akar lenni tőlem a zavar miatt. És már indul is a konyhába.

-        Lana! – mielőtt még elmenne, a keze után kapok, és minden bátorságomat összeszedve, visszahúzom magamhoz annyira, hogy csak milliméterek választják el az arcunkat. Másodpercekig csak nézzük egymást. Végül Lana egy kicsit elhúzódik.

-        Harry miről akarsz beszélni?

-        Rólunk. – jelentem ki határozottan. – Figyelj Lan, sajnálom, de nem vagyok valami jó a bonyolult dolgokban, és a nagy szavakban, de egy valamit mondani tudok. Veled akarok lenni!

-        Harry én.. – Lana tanácstalanul néz rám, én pedig kezdek egy kicsit kétségbe esni.

-        Szeretném tudni, hogy te is így érzel e mint én.

-        Miért pont én? Miért akarsz velem lenni?

-        Van olyan az életben, hogy nem tudjuk, mi köt minket egy emberhez, csak az érezzük, hogy jobb vele, mint nélküle. Nekem jobb veled, mint nélküled. Szeretem azt, ami melletted vagyok. Nem történt eddig semmi különös, de mégis. Az elmúlt két randi, és a beszélgetéseink biztosítottak arról, hogy te más vagy. Te engem akarsz megismerni, és nem Harryt az One Direction-ból. Ezért akarok veled lenni. Mert mióta ismerlek, újra érzem, milyen az, ha egy fiúnak hiányzik a kiválasztott lány, és lehet, hogy bután hangzik, de ez tetszik. És tetszik az is, aki te vagy! Mert bele fáradtam már, hogy minden este egyedül alszok el. És mióta a legelső randinkról haza mentem azóta minden reggel úgy kelek, hogy téged kereslek magam mellett. És ezt csak azzal tudom meg magyarázni, hogy érzek irántad valamit, valami mélyet.  – ennyit tudok mondani. Azt nem akarom neki mondani, hogy szeretem, bár érzem, hogy nem állok tőle messze, de nem akarom ennél jobban is elijeszteni. Lana csak néz rám, én pedig nem tudok olvasni az arcáról. – Mondj valamit. – kérlelem.

-        Mi van, ha nem fog működni a média, és a rajongók miatt?

-        Meg foglak védeni tőlük! Ígérem. – mondom miközben közelebb lépek, és megfogom a kezét. – Nem fogom hagyni, hogy tönkre, tegyék. Mit mondasz?

-        Azt, hogy én az első találkozásunk óta, ugyan ezekkel az érzésekkel küzdök. És minden egyes randi, és sms után ezek az érzések csak erősebbek lette. – szégyenlősen mosolyog rám, majd lehajtja a fejét. Nekem pedig nevetséges vigyor jelenik meg az arcomon. Az álla alá nyúlok, majd felemelem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.

-        Nos, akkor, Lana Anderson lennél a barátnőm? – Lana mosolya körbe futja az arcát.

-        Igen! – szerintetek jól halottam? – De meg kell ígérned, hogy vigyázol rám. – mutat rám.

-        Az életem árán is. – jelentem ki határozottan. Két kezem közé fogom az arcát, és lassan közelítek a számmal, de mielőtt megcsókolnám, a szememmel engedélyt kérek tőle. Lana egy aprót bólint, én pedig gyengéden megcsókolom. Az ajkaik először csak becézgetik egymást, közben Lana keze megtalálja a csípőm, és apró hüvelykujja pont bele illik a csípőmön található V vonalba. Bátortalanul nyitom szét a számat ezzel engedélyt kérve, amit meg is kapok, és nyelvünk lassú táncba kezd. Ebben az érzéki táncban minden benne van, aminek lennie kell. Végül kicsit szaporábban véve a levegőt húzódunk el egymástól, de mielőtt teljesen elválnának ajkaink, még egy utolsó apró puszit nyomok gyönyörű ajkaira.

-        Eljönnél velem ma valahova? – egy apró tincset a füle mögé tűrök, majd a csípője köré fonom a kezem és úgy húzom közelebb magamhoz, ő pedig a nyakam köré fonja a kezeit.

-        Hova szeretnél menni?

-        Mondjuk a srácokhoz. – Lana kétségbe esve néz rám. – Kicsim, ne nézz így rám. Napok óta rágják a fülemet, és végre el akarom nekik mondani, vagyis inkább végre be akarlak nekik mutatni, mint a barátnőm.

-        De már találkoztam velük Haz.

-        De akkor még nem voltál az enyém.

-        Igaz.

-        Most pedig, el akarok dicsekedni, hogy a világ leggyönyörűbb lánya, az ÉN barátnőm. – mosolygok rá, és újra megcsókolom. Nem állunk meg, nyelvünk újra találkozik egymással, majd Lana a hajamba vezeti kezeit, és elkezd játszadozni az apró fürtökkel.

-        Szívesen elmegyek veled a többiekhez. – egyezik bele végül, ahogy elválnak ajkaink.

-        Ezt örömmel hallom. – simogatom meg az arcát. – Kicsim nekem most el kell mennem, mert beszélnem kell a fiúkkal, de mit szólnál, ha este érted jönnék, és akkor elmegyünk a srácokhoz?

-        Jól hangzik. – mosolyog rám. Meg fogom én valaha unni ezt a szemet kápráztató mosolyt? Nem, minden bizonnyal nem.

-        Akkor mondjuk, 7-re itt vagyok érted.

-        Várni foglak.  – megcsókolom, kezeink megtalálják egymást, és összefűzzük őket. Elválnak ajkaink, Lana pedig a kezemet fogva kísér ki a kapuig. Még a kapunk belül magamhoz vonom, és a szám újra a száján. Egyszerűen nem tudok vele betelni. A boldogságom nem engedi, és hál, istennek ő sem ellenkezik. Többször bele mosolyog a csókunkba, főleg akkor mikor ő már húzódna el, én pedig követem, és ahogy azt gyakran csinálják a táncosok, kicsit megdöntöm őt, ő pedig aprót kuncog, én pedig megpuszilom a szája szélét, majd az egyik, utána a másik arcát, az orrát végül, újra vissza találok a szájához.

-        Haz. – kuncog, mikor apró puszikat hagyok a nyakán. A tudattól, hogy most már a barátnőm, kicsit bátrabban teszek felé, ilyen gesztusokat. És az még jobban ösztönőz, hogy nem húzódik el.

-        Megyek, mert ha most nem indulok, el itt ragadok. – elhúzódok tőle, nem akarom, azt higgye most, hogy igent mondott, majd folyamatosan így fogok nyomulni.

-        Nem bánnám, ha itt ragadnál, de rendben menj. – kislányosan lebiggyeszti az ajkát. Én pedig két ujjammal felfelé kukorítóm ajkait.

-        Mondd még egyszer, és nem megyek sehova. – kezeimet levezetem a két karján, majd összefűzöm ujjainkat.

-        Este találkozunk Harry, most pedig nyomás a srácokhoz.  – fintorogva nézek rá, majd közelebb húzom magamhoz kezénél fogva, úgy hogy ujjaink még mindig keresztezik egymást, majd a derekamhoz vezetem a kezeit, én pedig két kezem közé fogom az arcát.

-        Este jövök. – mondom, mielőtt apró csókot nyomnék a szájára. 

Miután ajkaink szét vállnak, Lana kikísér a kapu elé, én pedig egy gyors csók után beszállok az autóba. Beindítom az autót, és elindulok, de még a visszapillantóból látom, hogy Lana még mindig ott áll, és gondolom, csak azután megy be, amikor már az autó kikerült a látás szögéből.

A gyomrom tele van az életre kelt apró pillangókkal, és üvölteni tudnék a boldogságtól, azonban eszembe jut a tegnapi rosszul léte. Már többször megfordult a fejembe, hogy rá kérdezek, de nem akartam elrontani ezzel a pillanatot, de este mikor újra jövök, érte rá kérdezek. Nem hagy nyugodni az érzés, hogy tudnom kell. A miértjét nem tudom, csak azt, hogy ki kell derítenem. De e pillanatban próbálok visszakanyarodni, az elmúlt percekre, és arra hogy Lana mostantól a barátnőm. Jelen pillanatban én vagyok a világ legboldogabb embere. 

9.rész - The match

Sziasztok!

 Először is mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok! :)) Másodszor, íme itt van a következő, szám szerint a 9. rész. Jó lenne tudni, Ti mit gondoltok, igazán örülnénk egy-két visszajelzésnek.
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást és további kellemes "semmittevős" pihenést mindenkinek, hiszen még van pár nap a szünetből! :)

xx Luca

"There's this boy and he always makes me smile, no mater how bad I feel."

Harry


- El se hiszem, hogy máris vége - Liam hangjára mindannyian felfigyeltünk. Néhány perce még nem volt ekkora csönd a gépen, ami épp London felé tart.
- Jó lesz pihenni egy kicsit a hétvégén-Louis nyújtogatni kezdte elgémberedett végtagjait. Már nem is számoljuk, hogy hány órája repülünk.
- Hiába ez a sok utazás, nekem még mindig nem sikerült hozzászoknom a fülzúgáshoz. Utálom, amikor így pattog. Szeretnék már a jó öreg Londonba érni - odakapok a bal fülemhez, jelezve az említett kellemetlen érzésre,és nagyjából egy 7 éves szintjére süllyedek hiszti terén.
- Hé, Harry - Zayn két korty víz közt, kíváncsian fordul felém,én pedig érdeklődve figyelek- Még nem is volt alkalmam megkérdezni tőled,hogy milyen volt a városnézés-értetlenül Louis-ra nézek,de ő válla elé emelt karokkal közli,hogy fogalma sincs,miről lehet szó.
- Már, mint melyik városra gondolsz? Jártam már néhány helyen-komolyan nem tudom, hova vagy mire akar kilyukadni. - Szóval, megtennéd, hogy beavatsz, hol jártam, ahol te nem?
- Úgy teszel, mintha nem tudnánk semmit - Liam amolyan "na-ne-nézz-hülyének" fejet vág, de még mindig nem esik le nekem semmi.
- Tudod, mi is fent vagyunk a twitteren, és az internet csodálatos világa feltárta nekünk,mivel,kivel,és hogyan tölti a kis Harry a szabadidejét Londonban- Zayn széles vigyorát látva,beugrik minden,és hirtelen nagyon zavarba jövök. Lehajtom a fejem, és elvigyorodom. - Szóval?
- Szóval, mi? - csak akkor nézek fel, amikor érezem mind a négy szempárt magamon.
- Mikor ismerhetjük meg? Vagy ez csak egy baráti találkozó volt?- Niall, oh,Niall. Ha én ezt tudnám, mi volt valójában.
- Idővel, srácok, idővel. Legalábbis nagyon remélem - még mindig engem néznek - Ne bámuljatok már, olyan rohadt idegesítő!- nem tudom, miért, talán ez a szituáció, vagy Lana váltotta ki belőlem, de nem bírom levakarni a jókedvet az arcomról, így túlságosan hitelesnek sem mondható a kiborulásom.
- Vallani fogsz!- Louis elborult arccal felém tartja a telefonját, előtte viszont gondoskodott a hangulatvilágításról, és bekapcsolta a vakut.
- Na de most komolyan! Ki képes téged, rajtunk és a családodon kívül, elviselni egy óránál tovább? - Liam harsány nevetése betölti az egész utasteret, a zavarom pedig átvált sértettségbe, és ez most nem csak hiszti.
- Ne már-a fejtámlán lévő szivacsos nyaktámaszt a fülemre húzom. Gyerekes, de nem érdekel semmi, amit ehhez a témához most hozzáfűznek.
- Hazz, avass már be minket - Zayn már könyörög - Tudod, hogy nincsenek titkaink egymás között,és csak féltünk. Még a végén..- nem tudja befejezni,mert Louis hirtelen a szavába vág.
- Még a végén összetörik a kicsi szívedet - jobb tenyerét a mellkasához szorítja, gyér anatómiai ismereteim alapján a szívét keresi, és drámaian gyűrögetni kezdi a pólóját.
- Tudtam, hogy így fogtok reagálni. Pontosan ezért nem mondtam semmit, amíg nem lesz valami komolyabb. Csak egyszer találkoztunk, vagyis kétszer-eszembe jut a haja, a szeme,a csilingelő nevetése,és azok az édes sms-ek,amiket az elmúlt napokban küldött,hol válaszként,hol zsigerből,mert csak 'jó reggelt'-et akart kívánni,mielőtt elindul bármelyikünk napja. Hirtelen nagyon hiányozni kezd a hangja és a közelsége, nem is tudom, mit kezdjek magammal. Néhány percen belül megiszom legalább fél liter vizet,a szám ki van száradva, a tenyerem izzadni kezd, és erős késztetést érezek, hogy azonnal felhívjam, de nem lehet. Még nem, legfeljebb 2-3 óra múlva, miután landoltunk.
- És mikor találkoztok megint?- Niall úgy tesz, mintha a gépen nem lett volna elég érthető, hogy nem akarom ezt most megbeszélni. Már mindannyian a kijárat felé tartunk, a taxik az ajtó előtt sorakoznak, Niall-el pedig lemaradva követjük Louist, Liam-et és Zaynt.
- Honnan veszed, hogy lesz megint?- persze, hogy lesz. Akarom, hogy legyen, minden egyes porcikámmal azon küzdök, hogy kibírjam addig,amíg nem láthatom őt újra.
- Nyilván lesz, ha csak nem egy másik lánnyal beszéltél az elmúlt héten szinte folyamatosan- a többiek már nem is figyelnek ránk, ennyi volt a nagy szenzáció. Niall viszont látja rajtam, mi történik.
- Ennyire nyilvánvaló?- már rég késő ellenkeznem, szitkozódnom, Niall jobban ismer, mint én azt gondoltam.
- Még annál is jobban - megveregeti a vállam - Remélem, majd mesélsz.
- Ez csak természetes- elköszönünk egymástól és ki-ki a saját lakása felé veszi az irányt.


Amint becsukom magam után a kocsiajtót, a telefonomért nyúlok. Már nem is kell keresgélnem a számok között, a kimenő hívások listáján az első néhány helyen ő van, még az sms fiókom is kezd megtelni.
- Szia, ugye nem zavarlak?- még meg se hallom őt, de már boldog vagyok, hogy tudom, nemsokára megszólal, és csak nekem zenél a hangja.
-Szia, te? Soha-hallom, hogy talán egy kicsit zavarban van, ez mosolyt csal az arcomra, hisz épp így érzek én is.



Lana



Harry rég nem jelentkezett, ha jól emlékszem-és biztosan jól emlékszem, ezt nem tudnám elfelejteni akkor sem, ha kényszerítenének rá-, ma jön vissza Londonba. Lustán fetrengtem az ágyamban, amikor Harry hívott. A legszörnyűbb, hogy még ilyenkor is, amikor a szívem vad táncba kezd a mellkasomban, amikor elönt a boldogság a neve láttán, még akkor is be akar férkőzni a tudatalattimba a fájdalom és az a rohadt kimerültség. Bágyadtan vettem fel a telefont, de mielőtt megszólalhattam volna, meghallottam azt a hangot, amitől remegni kezdett minden végtagom. Ez most már nem a rosszullétem, biztosan tudom.
- Szia, ugye nem zavarlak?- remélem nem gondolja teljesen komolyan ezt a kérdést.
- Szia, te? Soha - azt sem tudom, mit is kéne mondanom. Idiótának érzem magam, remeg a lábam, a hangom elcsuklik, a kezeim olyanok, mint egy jobb Parkinson-kórosé. Muszáj felülnöm az ágyban, különben elájulok.
- Örülök, hogy hallak és tudunk végre beszélgetni - olyan nyugodt. A stressz gyenge jeleit sem érzem a hangján, én bezzeg pillanatokon belül szívinfarktust kapok. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz. Hiába minden, a szám újból száraz és cserepes, de ez már nem a gyógyszer mellékhatása. Ez Harry mellékhatása. Mindig ez van, ha róla van szó, ha küld egy üzenetet, vagy ha felhív.
- Én is. Milyen volt az út?- remek kérdés, biztos kényelmes volt egy fél napig repülni.
- Nem volt vészes, csak sajnáltam, hogy nem tudtunk beszélni. - szinte látom magam előtt, ahogy tökéletes ajkait óvatos mosolyra húzza, ezzel pedig eléri, hogy akaratlanul is fülig piruljak. - Hiányoztál Lana, nagyon.
- Te is nekem-idegességemben már a körömlakkomat piszkálom, ami milliméteres darabokra pattan, és lehullik az ágyneműmre.
- Holnap mit csinálsz?
- Mit csináljak?- Valery hirtelen beront a szobámba. Nem is hallottam, hogy jött volna valaki, a falnak támaszkodva, karjait maga előtt összefonva figyel, hátha meghallja, kivel beszélek, közben szélesen vigyorog,és őrülten integet,de egy lépéssel sem jön közelebb.
-A múltkori beszélgetésünknél említettél valamit, és nem tudom pontosan, hogy célzás volt, vagy csak kicsúszott a szádon, de..-o, jajj ne. Rögtön elkezdett kattogni az agyam, mit mondhattam, és csak reménykedni tudtam abban, hogy semmi kellemetlen dologról nincs szó. Azt nem bírnám ki, ha valamiért azt sejtené, hogy bármire is fel akarom használni őt, mert ez nem így van. Lassan kezdem úgy érezni, hogy az igazi Harry Styles sokkal jobb, mint az, akit eddig "ismertem".
- Öhm, micsoda?- félve kérdeztem rá. A szemem úgy szorítom, hogy lassan könnyezni kezd. Ismét végig fut rajtam a hideg, ahogy belesóhajt a telefonba. Mély levegőt veszek én is, de bent tartom mindaddig, míg ki nem mondja azt a mondatot, amitől egy egész hegység le nem zúdul a szívemről.
- Tudod, említetted, hogy nem lenne ellenedre, ha újra találkoznánk. - habozni kezd. Édes, ahogy kezd egyre jobban zavarba jönni. Kapkodva beszél, zihálva veszi a levegőt. Már ő sem tudja, hogyan kéne viselkednünk. - Szóval, lenne kedved a hétvégén elmenni valahová?
- Harry, én..- nagyot nyelek,hátha eltűnik a gombóc a torkomban,és az elhasznált levegővel együtt az izgalmat és minden rossz érzést kifújok magamból-nagyon szívesen, de azt hiszem, egyszer már igent mondtam neked, egy szöveges üzenet formájában.
- Tudom, csak biztosra akartam menni-belekacagott a mondanivalójába. Hihetetlenül aranyosan nevet, ezzel engem is erre kényszerít. Ki tudja hány mérföldre egymástól, rengeteg háztömbbel, és metrómegállóval egymást közt, a telefonon lógva,mintha csak 13 évesek lennénk,együtt nevetünk a bénázásunkon.
- Holnap még hívlak, mondjuk, olyan 9 körül-nem tudom, ez most kérdés volt-e, vagy csak ösztönösen vitte fel a hangját. - Kicsit elfáradtam ma.. Tegnap, úgy általában.
- Alig várom - még mindig nem tudom levakarni az arcomról a bárgyú vigyoromat, és már rá se nézek Valery-re, aki idő közben elrugaszkodott a faltól, és már velem szemben ül az ágyam végében, és a nyakát nyújtogatja, hogy minél több információhoz jusson a lehető leghamarabb.
- Jó éjt Hercegnőm-a szívem végleg felmondja a szolgálatot, és a hirtelen jött adrenalin bombától egy kósza könnycsepp folyik le az arcomon. Nem sírtam, de ha igen, ez csakis és kizárólag örömkönny.
- Aludj jól Harry-hangom ellágyul. Hosszú másodpercekig várunk, hogy valamelyikünk letegye, végül ő szakítotja meg a vonalat, de előtte még hallom,hogy valamit motyog.
- Te Úr Isten - Valery hisztérikusan magához ölel, kirángat a kényelmes takaróm alól, és ugrándozni kezdtünk a szoba mértani közepén.
- Ezt nem hiszem el - levegő után kapkodva esünk vissza. A hatalmas ágy kettőnknek is kevésnek bizonyul, szétterülünk rajta az ugrándozás után- Val, te tulajdonképpen mikor értél ide? És miért nem hívtál?
- Gondoltam, megleplek. Összefutottam anyukáddal idefele, azt mondta, tanulsz. Reméltem, hogy szakítasz rám néhány kósza percet, de..- hirtelen eltűnteti eddigi széles mosolyát, komoly, hideg arcot vág, és tettetett féltékenységgel folytatja – na, jó, legyen, osztozom rajtad a fantasztikus, páratlan Harry Styles-szal. - a végét elneveti, én pedig boldog voltam. Már nem fáj semmi, hisz itt van előttem minden, amire jelenleg szükségem lehet. Egy törődő család, egy igazán jó barát, és talán a fiú, akinek szívesen megengedem, hogy felforgassa az életem. - Na, mesélj már!
- Itt alszol? - mielőtt folytathattam volna, gondoltam rákérdezek. Hitetlenkedve maga elé emelkednek a karjai,tenyérrel felfelé,és a szemöldöke fura hullámok formáját veszi fel.
- Ez kérdés akart lenni? Ne már - a tekintetem megakad egy ponton a szobaajtómon. Táska van nála. Esélyem sincs kirakni őt, de nem is akarom.



Harry


- Beszélnünk kell- köszönés nélkül nyitok ajtót. Niall még aludt, vagyis csak eddig a pillanatig. Lemondóan sóhajt, és egy óvatos mozdulattal résnyire nyitja a szemét.
- Ember, még fél kilenc is alig múlt el-rekedt a hangja, engem pedig nem érdekel. Óriási lendülettel rántom le róla a takarót, és az éjjeli szekrényére teszek egy bögre kávét. - Különben is, hogy az istenbe jutottál te ide be? Oh, Harry, én még nem élek...
- Beszélnünk kell - határozott vagyok, elszánt. Ellen akarok állni Niall sajnálatra méltó, az ágyneműtől gyűrött arcának.
- Ezt már mondtad - erőtlenül felül, és belekortyol a forró koffein bombájába- Kösz, hogy legalább ennyire figyelmes vagy ma. - Azt sem tudom, mit kértem a kávézóban, így csak biccentek.
- Említettem már, hogy beszélnünk kell?
- Bökd már ki-türelmetlenül ül előttem, én pedig belekezdek,mintha az évtized problémája lenne. Hm. Nekem jelenleg ez az évezred problémája.
- Ma vissza kell, hívnom La..a lányt-nem tudom,Lana akarja-e,hogy felfedjem kilétét a többiek előtt. Biztos, ami biztos, még azért nem jelenteném ki még Niall előtt sem, hogy kivel randizgatok. Lehet egyáltalán ennyit ennek hívni?
- La-kicsodát? - még tényleg nem él.
-A lányt, akiről beszéltem. Megígértem, hogy ma visszahívom, és a hétvégén találkozunk. Nem tudom, hova menjünk, mit csináljunk, hogy viselkedjek.
- Haver, nincs ma neked kicsit sok kérdésed? 1:Ki ez a lány? 2:Akkor hívd vissza. 3:Mi volt a többi?
- Gőzöm sincs, mi tévő legyek-idegesen felpattanok az ágy széléről, mire Niall kicsit elveszti az egyensúlyát, de azért egyben marad. Kezd felébredni, mert már nem csak vonalak vannak a szeme helyén. Az ablak mellé állok, és nézek kifelé, mintha felfognám, mi zajlik az utcán. Ritkán van alkalmam eljönni ebbe a lakásba, valamiért mindig máshol ülünk össze.
- Figyelj Harry, értékelem, hogy figyelsz a megfelelő óraszámú alvásomra, de ha már idejöttél, és fogalmam sincs, hogy törtél be hozzám - elneveti magát ezen az abszurdumon. Betörtem. - legalább beavatsz, ha a tanácsomat kéred?
- Van ez a lány, és én pedig egy rakás szerencsétlenség vagyok Ő határozott, kedves, és te jó ég-felé fordultam-annyira szép, hogy az már bűn.
- Kezdjük, előröl. Ki ő?
- Nem mondhatom meg.
- Szóval ismerem-látom rajta,hogy beletörődött, nem tud meg róla ennél többet-akkor hívd fel, és kérdezd meg mihez lenne kedve. Amíg telefonálsz, addig megpróbálom összeszedni magam. Ha letetted, a konyhában leszek. Éhes vagyok baszki-az utolsó mondatát már az ajtón kívülről hallom. Harry, nem húzhatod tovább az időt, ideje a tettek mezejére lépni. Pontosan kilenc óra van.
- Jó reggelt - annyira aranyos a reggeli hangszíne, hogy majdnem elfelejtek megszólalni.
- Jó reggel Lan - gőzöm sincs mitől, de egy háború kezd kitörni a gyomromban. Visszaülök az ágyra, hogy elkerüljem az összecsuklást a lábamban érzett erőtlenségtől. - Hogy aludtál?
- Azt hiszem, nem is tudom. Tegnap egyszer csak betoppant Valery, tudod, az a ... áh mindegy - hallgattam volna még egy ezer évig vidáman csilingelő hangját. Édes ahogy hadar és összevissza beszél, és már nem tudok betelni vele - Ne haragudj, kicsit elragadott a hév. Jól.
- Nem kell bocsánatot kérned. Aranyos vagy ilyenkor - érezem, hogy teljesen vörös már az arcom, így inkább rátérek a lényegre - Hová szeretnél menni?
- H-hát, az igazság az, hogy..
- Hé, hé, nyugi- kapkodva vesz levegőt, mintha futna. Kétlem, hogy ezt tenné, legfeljebb pont annyira érzi hülyén magát, mint én.
- Ne nevess már ki-már ő sem tudja visszafogni a nevetését, az én szívem pedig elönti a forróság ettől a hangtól. - Harry, szereted te a focit?
- Ohhoo, kérlek. Fifa bajnok vagyok.
- Nem a videojátékra gondoltam - végre felszabadultabban beszélünk, és ez már egy óriási lépés előre.
- Hadd mutatkozzak be - megköszörültem a hangom. Lassan lehunytam a szemem, és megjelent előttem képkockák sorozata. Az első találkozásunk, amikor kezet fogtunk. A szívverésem normalizálódott,de kétség kívül gyorsabban ver,mint kéne. - Mr. Harold Imádomafocit Styles.
- Annyira őrült vagy-még mindig nevet, néha bele is csuklik-és lenne kedved elmenni egy meccsre?
- Minden további nélkül. De van egy kis bökkenő: sajnos túlságosan is elvonnád a figyelmem, és még azt sem tudjuk, hova tudunk még menni.
- Oh, az első hazugság - kevésbé bátran folytatja- a második megoldható.
Nagyon tetszik, hogy ilyen határozott is tud lenni.
- Nem szoktam hazudni. Hm, minden megoldás érdekel. - idegességembe bevetem a rekedt rock sztáros hangom. Siker.
- Mennyi időd van? - látom magam előtt, ahogy elhúzza a száját, és egyik szemét becsukja. Izgatottan várta a válaszomat. Oh, ha ő azt tudná.
- Számodra? Végtelen. - zavartan felnevet, majd belevág.
- Tudod, lehet, kicsit messze van, de...Manchester United?
- Fél óra múlva meg lesznek a jegyek, megígérem - hogy pontosan hogyan? Fogalmam sincs, de ilyenkor megéri elhinni, én vagyok Harry Styles.- Addigra odamegyek érted, jó?
- Harry ne...- meglehetősen gyorsan átgondolhatta,amit mondani szándékozott valójában, hirtelen félbeszakította saját magát,és az eredeti tervétől eltérően válaszolt- Köszönöm.
- Fél óra múlva-nyomatékosítottam előbbi kijelentésem, és gyors elköszönés után letettük. Lerohantam a konyhába, ahol tényleg ráleltem Niall-re, immáron felöltözve, egy hatalmas adag reggelivel, ami tele volt juharsziruppal, és bambán pislogott a tévé felé.
- Jó étvágyat-fel vagyok pörögve, de hagyok némi helyet az undornak is az arcomon - Te beteg vagy. Mi ez?
- Kösz. Még nem adtam neki nevet. Mindig ezt eszem, nagyon finom, és nekem való az adag-végig simít a hasán, majd int, hogy üljek le én is - Hogy ment?
- El kell utaznom ma-már intézem is a jegyeket a meccsre. Nem kell hozzá sok idő, nagyjából negyed óra múlva meglesznek a jegyek, a legjobb helyre.
- Hogy-hogy?- látszólag nem rám figyel, de tudom, minden egyes szót felfog.
- Manchesterbe megyek. Lesz egy meccs.
- És mi lesz a randival?
- Lana el szeretne menni.
- Lana? Ő nem az az alapítványos csaj? - megcsillan a szemében a felismerés. Hát, úgy néz ki eddig tartott, hogy nem árulom el, kivel találkozgatok meg sms-ezgetek.
- De - kifújom az összes levegőt a tüdőmből. Halk pittyegés jelezi, megérkezett az email. Gyorsan megnyitom, most már bombabiztos a helyünk. - Mennem kell. Majd még beszélünk, csáó!
Már rég nem hallok semmit, őrült módjára rohanok az autómhoz, és a lehető legrövidebb utat választom Lana-hoz. Idegesen dobolok a kormányon minden piros lámpánál. Oda akarok érni azonnal, de mindannyiszor tempósabbra sikerül vennem a dolgot, valamiért meg kell állnom. Végül 3 perc késéssel parkolok le az ismerős családi ház előtt. A kesztyűtartóban lévő parfümből fújok egy kicsit magamra, még jó, hogy tartok magamnál ilyeneket. Miután megbizonyosodok arról, hogy teljesen elbaltáztam a reggeli készülődéskor a hajam és a ruházatom is, kipattanok a kocsiból és a kapuhoz sietek, majd óvatosan becsöngetek. Halk dobogást hallatszik, kitárul az ajtó, és Lana gyönyörű alakja jelenik meg, szorosan maga mögött egy vele egykorú lánnyal. Láttam már őt,Valery. Kacagnom kellett, eszembe jutott mit művelt csak azért, hogy bejussanak abba a kínai kajáldába. Őrültebb, mint szőke barátnője. A szőke barátnője, akinél jelenleg nem létezik gyönyörűbb teremtés a földön, most mosolyogva tart felém. Én vagyok a legszerencsésebb, ez már biztos.



Lana



- Vannak mellékhatásai?- Valery érdeklődve figyeli,ahogy kipakolom sorban a konyhapultra a gyógyszereim. Nincs belőlük sok. Még.
- Akad,de nem vészes- megpróbálok a lehető leghihetőbben hazudni. A múltkori rosszullétem azóta is titkos, nem akarom,hogy ajnározzanak.
- Például?- igazán érdeklődőre aludta magát.
- Szájszárazság. Nem is tudom, mikor ittam ennyi folyadékot utoljára. A napi 3-4 liter simán megvan. Mást nem vettem még észre.
- És milyen gyakran kell bevenned?
- Val, komolyan erről szeretnénk beszélgetni? Szoktunk néha vidámabb dolgokról is dumálni - jelentőségteljesen rápillantok, hiszek abban, hogy tudom manipulálni.
- Tisztában vagyok vele, de erről is kell. Nem tudom, mi zajlik le benned. Melletted akarok lenni, és segíteni, amiben csak tudok. Ez pedig csak úgy oldható meg, ha tájékoztatsz. Rosszullétek? Hm??
- Igazán rendes vagy, jól esik, hogy törődsz velem, de...- feladom. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor nem áll le. - Négy óránként egy immunerősítő és egy szem speciális gyógyszer. Bő folyadékkal, ami lehetőleg se nem tej, se nem szénsavas. Legideálisabb a víz és a gyümölcslevek, amik nem rostosak. Kiszárítják a szervezetet, ezért fokozottan ügyelni kell a folyadékbevitelre. Egyedi gyógyszerrend fiatalkorúaknak, terhes nőknek és védett korban lévőknek. - Szóról szóra el tudom ismételni az orvos szavait. Ezekhez ragaszkodott, miután kijelentettem, nem kérek a francos kezelésekből, amik hatalmas vagyonba kerülnek. Szerencsémre megszólal a csengő, nem kell tovább magyarázkodnom. Valery leugrik a konyhapultról,én pedig sietősen beveszem a gyógyszereim, felkapom a táskám, és egy szempillantás alatt a teraszon találom magam. Előttem Harry, gödröcskéit még ekkora távolságból is kiszúrom, barátnőm pedig mögöttem pattog izgalmában. Az élet csodás.
- Szia Val, majd találkozunk- szemeimmel próbálok jelezni, ideje lelépnie.
Én már itt sem vagyok - visszakacsint rám a kapuból, majd vállon veregeti Harryt. - Hali Hazz.
Szia Velery- rá sem néz, én azon is csodálkozom, hogy a nevére emlékezik.
Val pedig átssza a lazát, közben pedig majd' kicsattan az örömtől. Ismerem, túl jó abban, hogy bizonyos helyzetekben visszafogja magát.
- Indulhatunk, hölgyem?- Harry lovagiasan kinyitja előttem a kaput, kívülről, mikor már kattan a zár.
- Szia Harry- bűvölten nézünk egymás szemébe. A fejem leszegem és bezárom a kaput, mielőtt beülnék a hatalmas fekete autóba.
Az út tulajdonképpen percek alatt tovaszáll. Arra eszmélek fel,hogy két nevetés közt megpillantom a táblán, Manchester nagyjából fél órás autóútra van már csak.
Harry, te hol vetted a jogsid?- percek óta azon nevetünk, hogy minden úthibát megtalál. Egyenesen a közepébe. Figyelmen kívül hagyja a táblákat, és rémisztően hosszú a reakcióideje.
Tudod, Zayn szépen tud rajzolni, Tommo pedig nemrég vett egy nyomtatót- nem tudom, mi okozta, de remeg a keze, és valahányszor megállítja őt valami csoda folytán a kresz, széttúrja a haját. Az első találkozásunkkor gyakran nézett rám, de most nem teszi. Nagyon remélem, hogy csak beképzelem magamnak ezeket a marhaságokat, de mi van, ha már csak teher lett a találkánk? Mindenesetre én le sem tudom venni a szemem természetesen vörös ajkairól, ahogy lágyan kifújja a levegőt rajta fütyülés közben. Szempillái meg-megremegnek, ütemre ingatja a fejét. Be nem áll a szája, én pedig élvezem, ahogy az elmúlt hetekről beszámol. Mindent tudok, de mégis olyan, mintha először hallanám.
- Lana, miért vagy ilyen szótlan? - Harry mellett minden túl könnyen megy. Kételkedem abban, hogy normális emberként vett jegyet a meccsre, de azért jól esik, hogy értem ilyet tesz. A bejáratnál kígyózó sor állt, mi pedig legalább tíz perce a helyünkön ülünk, VIP-szektor-ban, fejünk fölött a B közép lelátója.
- Nem vagyok az,csak..hű Harry ez hihetetlen - nem tudok betelni a látvánnyal. Tökéletes a rálátásunk mindenre, nem zavarja majd a meccset egy kósza néző vagy korlát sem.
- Reméltem,hogy van még jegy ide. - úgy beszél,mintha ezt bárki megvehetné. Jelentőségteljesen ránézek, remélem látja rajtam, átlátok rajta.- Jó, azért játszott némi szerepet a nevem a dologban.
- Köszönöm- a táskám az ölemben pihent. Egész úton ott motoszkált az agyamban, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet otthon hagyni a gyógyszereimet. Hirtelen elkezdem érezni a hiányát. Kissé fáradtnak és gyengének érzem magam. A lényeg, hogy most minden a legnagyobb rendben van. Itt ülök Harry mellett, aki időközben lenyugodhatott, mert..fogja a kezem? A felfedezésem hatására újra száguldozni kezdett a szívem. Egyáltalán nem természetellenes az érzés, és már a múltkor is így jártunk-keltünk a városban, de akkor is.
- Nincs mit megköszönnöd - óvatos szorítást érzek az ujjaim körül, de mire odakaphatnám a tekintetem, Harry már rég mást figyel. Kezdődik a meccs. A meccs a pályán és a szervezetemben. Megpróbálok minden energiámmal arra koncentrálni, hol és kivel vagyok, és nem arra, hogy mit érzek a végtagkaimban.
Minden a legnagyobb rendben van, amíg nincs vége az első félidőnek.
- Nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire rajongsz a fociért. Kész ajándék az ilyen lány- a hang irányába kapom a fejem. Harry kipirult arcával találom szembe magam. Csak néz a szemembe, a vidáman csillogó zöld íriszei egy centit sem mozdulnak.
- Nem gondoltam volna rólad, hogy a Fifán kívül is létezik számodra játék - álljuk egymás tekintetét egészen addig, amíg nem homályosodik el minden egy pillanatra.
- Lana, minden rendben?- Harry utánam kap, mielőtt leszédülök a székről.
- Persze, minden a legnagyobb rendben - természetesen, hogyne. Csak nem hoztam magammal néhány immunerősítőt és gyógynövénykivonatot, ami segít meggátolni a leukémia kezdeti stádiumára jellemző, szemmel látható tüneteket, illetve meggátolja a fájdalmaimat.
- Nem úgy tűnik - aggodalom, féltés, magatehetetlenség. Ez legyen mindig az utolsó szempár, amit látok, mielőtt elájulnék. Hary hangja az egyik pillanatban még távoli, alig érzékelhető, a másikban pedig már megint tisztán és érthetően hallom.- Lana, ez nem vicces. Mi történt?
- Semmi, biztos csak valami múló rosszullét.- látszik rajta, hogy nem hiszi el, de nem kérdezősködik tovább.
A hazafelé vezető úton is kerüljük a témát. Beszélünk suliról, családról, mindenről, de erről nem.
- Lana, miért nem mondod el, mi történt a meccs alatt? Nagyon megijesztettél.
- Reméltem, hogy elfelejted azt a buta rosszullétet- megpróbálok minél vidámabb lenni, hisz az elmúlt néhány órában annyit nevettünk. Harry teljesen más, megint egy vicces, átlagos tizenéves.
- Biztos, hogy csak ennyiről van szó? Aggódom érted- egy újabb piros lámpa, egy újabb alkalom, hogy megfogja a kezem, én pedig nem ellenkezek. Miért tenném? Jól esik minden ilyesfajta gesztusa.
- Nem kell, minden a legnagyobb rendben van Harry- a mai nap folyamán talán most mondtam ki először a nevét a jelenlétében. Nyomatékosítani akarom azt, hogy tényleg nincs semmi oka az aggodalomra, hangomban talán meghallja ezt. A környék egyre ismerősebb lesz, hamarosan megérkezünk a házunkhoz. Semmi kedvem kiszállni a kocsiból, és elválni Harrytől. Túl jól érzem magam vele, már-már zavarbaejtően jól. Mielőtt leállítaná a motort még egyszer utoljára megszorítom a kezét, amire előbukkannak azok az édes kis gödröcskéi. Imádom nézni ilyenkor az arcát. Felhőtlen, vidám, és remélhetőleg még sokáig ilyen lesz, és nem kell elmondanom neki az ájulás pontos okát. Erre még nem vagyok kész, és ő sem.



Harry


Némán figyelem őt, már rég elakadt a szavam. Lassan leállítom a motort, és végre abba marad a zúgása. A rádió alig hallhatóan szól, nem is figyeltem rá egész úton. Nagyon is foglalkoztat, mitől lehetett ez a mai rosszulléte, de jobbnak látom nem firtatni, úgysem mondja el. Majd talán idővel, de az is lehet, hogy tényleg nincs semmi komoly. Bár ezt erősen kétlem.
- Hát..újra itt - szomorkásan néz ki az ablakon. A kezét nem akarom még elengedni, legszívesebben vinném tovább, de nem várhatom el tőle, hogy minden percét velem töltse.- Harry, még egyszer köszönöm. Ez volt életem egyik legjobb napja.
- Nem kell megköszönnöd, én legalább ennyire élveztem- nem néz rám, miért? Elengedem a kezét, és megpróbálok teljes felsőtesttel felé fordulni az ülésen. A biztonsági övet idegesen magam mögé csapom, nincs rá semmi szükségem, és csak reménykedni tudok abban, hogy nem most rontok el mindent, de úgy érzem, ezt most meg kell tennem, különben nem tudok elaludni. Képtelen lennék enélkül itthagyni őt. Őt, akiért képes lennék egy fél világot átutazni, aki miatt legszívesebben kupán vágnám magam, mennyire körülményes vagyok, és aki újra felkeltette azokat a bosszantóan izgága pillangókat a gyomromban. Erőtlenül, szinte suttogva mondom ki a nevét, esélyes, hogy ha még járatnám a motort, meg sem hallaná.- Lana, én..
- Igen?- ahogy hirtelen felém kapja a fejét, arcunkat alig néhány centi választja el. Egy, a lendülettől előre eső hajtincset a füle mögé tűrök, arca felforrósodik. Késő meggondolnom magam, nem is akarom. Tenyerem tökéletesen ráillik az arcára, kitartóan küzdök, hogy rám nézzen, bele a szemembe, végül sikerrel járok. Kicsit közelebb hajolok hozzá, lassan, hogy bármikor le tudjon állítani. Már érzem az arcomon, ahogy szaggatottan fújja ki a levegőt. Nem ütközök látszólag semmilyen akadályba, ez mosolyt csal az arcomra, és végre megtörténik, amire már annyira rég vártam. Mindenféle bűntudat, és rossz érzés nélkül megcsókolhatom. Megpróbálok a legkevésbé tolakodó lenni, engedem, hogy ezek után ő kezdeményezzen. Mikor kezét óvatosan a vállam felől a nyakam köré fonja, már tudom, nyert ügyem van, és minden, amit jelenleg érzek, viszonozza.
Alig fél percig tudom élvezni ezt a helyzetet, Lana óvatosan eltávolodik.
- Viszlát, Harry – még egy utolsó puszit kapok az arcomra, és mire feleszmélek, már a kapuból int vissza. Bárgyún visszaintek, és levakarhatatlan mosollyal az arcomon hajtok Liam lakásához. A kihangosítóba helyezem a telefonom, és így kezdeményezek hívást.
- Hello, merre vagy?- Niall vidám hangja tölti be hirtelen az utasteret.
- Úton, mindjárt ott vagyok. Most indultam el.
- Honnan?-újabb hang, Louis üvölt.
- Nem kell kiabálni, tudom hogy ki vagyok hangosítva.Majd mesélek – anélkül,hogy elköszönnék kinyomom a telefont, élesen bekanyarodok jobbra.Liam lakása már csak percekre van,de mit mondjak,ha odaértem? A leendő barátnőmnél voltam? Nem, ennél többet akarnak tudni. Maradjunk a Lana-nál. Ha Niall rájött, akkor mindenki tudja, és felesleges még ezzel is magamra vonni a figyelmet.A 'barátnő' szóra előjön belőlük valami szelidebb állat.
- Hazz – Zayn rögtön azután,hogy belépek magával rángat, a kezembe ad egy doboz sört, és hirtelen a nappaliban találom magam, ahol több kíváncsi szempár is figyel. Számszerint három,plusz Zayn
- Merre voltál ?-Louis úgy tesz,mintha nem tudná, de a mosolyából következtetek arra, hogy már semmi sem titok. Niallre téved a szemem,aki bocsánatkérően próbál nézni, de úgysem gondolja komolyan.
- Lana-nál.Vagyis Manchesterben. Lana-val- jézus, még sosem voltam ennyire zavarban a srácok előtt. Nagyon sóhajtottam, és egy emberes korty sör után elmeséltem nekik a mi kis történetünket. Egészen onnan, hogy már megint előjöttek a lepkék, az első randit, a meccset, és a mostani érzéseimet. Nem merném állítani,hogy szeretem, de azt hiszem, ez a lány áll ehhez a legközelebb, mióta az eszemet tudom.Bocs,anyu!



Lana


Amint belépek a házba, mámoros tekintetem megakad két felsőtesten, amik előtt szigurúan össze van fonva a kar. Illetve nem, az egyik kézbne ott lapul a gyógyszerem.Lebuktam.
-Hogy képzelted ezt Lana?- Jamie hangja lemondó.Nem kiabál, de bár csak azt tenné. - Remélem tudod, mekkora bajba sodortad magad ezzel
- Miért nem vagy képes felnőttként kezelni ezt az oldalát is a betegségednek? Ha tudtál döntést hozni, talán ezt is figyelembe kéne venned -anya hangja is vádló. Igazán nem tudom, mit mondjak nekik. Hogy sajnálom? Édes kevés. Hogy jelenleg még az sem rontja el a kedvem, hogy nem érzem magam jól? Nem érthetik.
- Megcsókolt- így hát csak ezt tudom kinyögni, bolondosan, elvarázsoltan, egy gyenge mosoly kíséretében. A konyhába sietek, beveszem az esti adagomat, de mire leteszem az immáron üres poharamat a pultra, anyáék ismét előttem állnak.
- Ezzel nem oldottál meg semmit Lana, felelőtlen vagy, és ezt nem fogom ölbe tett kézzel végignézni- anyának igaza van. Vinnem kellett volna, de már nem tudom visszacsinálni.
- Sajnálom.Igazán, de nem akartam, hogy Harry meglássa- nem látom értelmét a hazudozásnak.
- Érett viselkedés, mit ne mondjak- Jamie egy mérges pillantással magunkra hagy a konyhában. Hamarosan anya is követi, én pedig nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Valery-nek küldenem kell egy sms-t.
„Remélem nem gondolod, hogy beavatlak minden szaftos részletbe,de azt hiszem,néhány perce Harry-vel csókolóztam.Jó éjt.Ja ,és ne hívj fel,mert mindjárt elalszom. Xx Lana”

Miután elküldtem a kis üzenetet, és még vagy egy fél óráig ültem a konyhában, bárgyú vigyorral az arcomon.

8. rész Messages

Sziasztok :)


 Nagyon Boldog Karácsonyt nektek :)) Remélem sok ajándékot kaptatok közte mondjuk egy MM albummal, vagy koncertjegy, vagy esetleg az Our Moment parfüm :)) Én a This Is Us dvd-ét kaptam meg :))
Azonban tartozom egy bocsánat kéréssel, mert már egy jó pát napja, sőt már múlt héten készen volt a rész, de nem igazán volt rá időm, hogy felrakjam, ezért ne haragudjatok rám. Viszont, Luca részéhez, semmi vissza jelzést nem kaptunk, hogy tetszik e nektek Luca írás stílusa, remélem a következő résznél kicsit aktívabbak lesztek. Hisz sokszor elmondtam, fontos lenne tudni mit gondoltok!! :) Viszont most itt van egy újabb általam írt rész, remélem nektek is annyira fog tetszeni mint nekem. Igen! Ez az első alkalom, hogy teljes mértékbe megvagyok elégedve az írásommal. Remélem továbbra is velünk maradtok, mert ne feledjétek, nem sokára igazán beindul a történet :)
Még egyszer Boldog Karácsonyt Drága olvasóim :)
Puszi Tami :))
Ui: Nagyon Boldog Születésnapot utólag is Louis Tomlinson :)
Ui2: Ne haragudjatok, hogy kb a rész háromnegyedénél ilyen háttérrel ellátott lesz a szöveg, de valamiért nem tudok vele mit kezdeni :/

Lana

Kinyitom a szemem, és érzem, hogy még nagyon korán van. Kómásan kezdek el tapogatni az éjjeli szekrényen a telefonom után, majd amint megtalálom meg nézem az időt. Fél hat. A készüléket lerakom magam mellé az ágyba. Kezemmel kicsit megdörzsölöm az arcom, és amint sikerül ki kerülnöm a reggeli kómás állapotból, azonnal eszembe jut a tegnap este. Veszek egy mély levegőt, és csak bámulom a plafont, közben érzem, hogy az emlékek hatására folyamatosan mosolygok. Szinte újra érzem Harry kezét a kezembe, és leheletét a nyakamon. Látom a kisfiús mosolyt, és azokat az ellenállhatatlan gödröcskéket az arcán, és a különlegesen, zölden csillogó szempárt. Az igazság az, hogy nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént. Azt várom, hogy ez csak egy álom az álomban, és mindjárt felébredek. Ez nem történhet meg velem pont most, pont ebben a helyzetben, de az biztos, hogy ez nem véletlen. Azon kezdek el gondolkozni, hogy talán évekkel ezelőtt tehettem valami rosszat, amire nem emlékszem, és isten ezzel büntet engem, hogy a betegségem kiderülése után, az utamba került Harry. Vagy pont, hogy ez egy fajta isteni jel, ami mondani akar nekem, valamit, de úgy döntök, nem agyalok túl sokat. A kezdeti levakarhatatlan mosoly most mégis eltűnik, mikor meg kísérlem a felkelést. Próbálnék, rá támaszkodni a kezemre azonban nem megy. Olyan mintha zseléből lennének a végtagjaim. Gyenge vagyok. Szinte azonnal visszazuhanok az ágyba, és erőmet veszítve ejtem a fejem a párnára. Elviselhetetlen fájdalom nyíllal a fejembe, és oda kapok. A homlokom tűz forró, szinte égeti a kezemet. Megérintem a mellkasomat, a hasamat. Minden honnan csak úgy árad a forróság. Nem esek pánikba. Korábban már utána néztem, mire számítsak, mik lesznek az első tünetek. Kezemmel masszírozom a fejem, hátha enyhül a fájdalom, azonban feltehetően a lázam miatt, nem fog alább hagyni. Nem fogok szólni anyának vagy Jamie-nek, tudom, mit kell tennem.

Húszpercnyi fekvés után, újra megpróbálok ki kelni az ágyból, és amikor ez sikerül, hatalmas sóhaj szökik ki a számon. Felállok azonban kicsit meg szédülök, de talpon maradok. Hűtő fürdőt kell vennem, és mind ezt úgy, hogy anya és a testvérem semmit ne vegyen belőle észre. Az ajtóhoz megyek, és próbálom minél halkabban kinyitni az ajtómat, és mint valami őt éves, aki épp a tegnap elkészült sütiből, készül lopni, kinézek a folyosóra. Igaz, hogy korán van még, de bármi megtörténhet. Meg könnyebbülve nyugtázom, hogy síri csönd van oda kint, és minden ki alszik.

A fürdőszobába érve, becsukom magam mögött az ajtót, és halkan kulcsra zárom. Elkezdem engedni a vizet, de mi előtt bele ülnék, a szekrényből ki veszem a lázmérőt, hogy tudjam, milyen magas most a lázam. Elhelyezem a hónaljam alatt, és várok pár percet, majd mikor az elkezd csipogni, kiveszem. 38, 5. Kikapcsolom, a szerkezetet és vissza teszem a helyére, és neki állok levenni a ruháimat. Elzárom a vizet, és bemászok a kádba, bevizezem a testem, majd miután megszoktam, újra megnyitom a csapot, ezúttal csak hideget engedek, és szépen lassan elkezdem hűteni a vizet.

Jól esik felhevült testemnek, és érzem, hogy a hűtő fürdő MOST még használ. Érzem, hogy a testhőmérsékletem, kezd vissza állni a normálisra.

Egy idő után a szervezetemnek már kezd elviselhetetlenül hűvös lenne a víz, és ezt fogaim vacogásával adja a tudtomra. Felállok, és leveszem a fogasról, a törölközőmet, és alaposan meg törölközök. Próbálom letörölni a hideg vizet a testem összes részéről, hogy még véletlenül se fázzak meg, hiszen az én betegségem olyan, hogy egy idő után, azonnal elkapok mindent. Erre rá segít az is, hogy én mindig is ilyen voltam.  Úgy érzem, sikerült alaposan megtörölköznöm, és magamra veszem a köntösömet.  Újra az ajtóhoz lépek, és ismét reménykedek, hogy se anyával, se a bátyámmal nem futok össze. Oda kint még mindig nincsen senki, így besietek a szobámba. Előveszek egy tiszta alvós pólót, ami általában Jamie nem használt pólóit jelenti, aminek a mérete kétszer nagyobb, mint ami jó lenne rám, de én szeretem.  A nem használt Jamie póló mellé előveszek egy pizsama nadrágot, a fiókomból pedig egy jó meleg zoknit.  Úgy döntök, visszabújok még egy kicsit, az ágyba. Először csak fekszek az oldalamon, és kavarognak a fejembe a dolgok.  Az egy dolog, hogy anyuék előtt azt mutatom, erős vagyok, de mikor így egy magam vagyok a sötét szobámba, sokat gondolkodok, és a tegnap este Harry-vel plusz még egy agyalni való a sok közé. A találkának köszönhetem azt, hogy ez a kisebb rosszul létem nagy hatást gyakorol rám. Mi van, ha Harry többet akar majd? De mindannyian tudjuk, hogy ez buta kérdés, hiszen akkor nem hívott volna el. De mégis.  Érzem, hogy én is többet akarok. A szívem többet akar, de az eszem tudja: ez nem jó ötlet.

Mikor legközelebb felébredek, a fény az ablakon keresztül, minden apró résen próbál beszökni. Sikerül találnia egy kisebb pontot a függönyön keresztül, hogy félig az arcomba süssön.  Jót tett a szervezetemnek ez a pluszalvás, és könnyebben is kelek ki az ágyból.  

A konyhában megcsinálom a kávét, pont, úgy ahogy minden reggel iszom. Leülök az pulthoz, és szépen lassan kezdem el kortyolgatni.  Lépteket hallok oda fentről, és halk beszélgetést, végül Jamei és anya egyszerre jelennek meg a konyhában.

-        Jó reggelt! – köszönök előre.

-        Jó reggelt kicsim! Miért nem alszol még? – kérdezi anya, miközben Jamie is elmotyog egy jó reggelt, félét. Furcsállom, hiszen máskor mindig kapok tőle egy szelíd ölelést, vagy egy homlok puszit. Valószínű, hogy nem aludt jól. Amint lesz, rá alkalmam kiderítem.

-        Kialudtam magam.  – Nem szeretek neki hazudni, de inkább felfogom kegyes hazugságként. Ezzel próbálom elűzni a bűntudatomat.

-        Figyelj kicsim, valamit szeretnék, vagyis szeretnék megbeszélni veled. – Anyának mostanában nem túl sokszor látott mosoly jelenik meg az arcán, nekem pedig ettől feltámad a kíváncsiságom.

-        Rendben.  Hallgatlak. – mosolygok.

-        Tegnap, amíg te nem voltál itthon, a bátyád és én újra megnéztük a listádat. – a mosoly lefagy az arcomról, mert valamiért úgy érzem, hogy az ötlet, ami anyám fejében kavarog, csak neki tetszik.

-        És? – érzem, hogy szépen lassan kezdek pánikba esni, hogy megint tépnem, kell majd a számat ugyan arról.

-        Úgy döntöttünk, hogy mikor délután haza érünk a munkából, elviszünk téged a Queen’s Way-re.

-        Oké. – nyugtázom.  – De ott mi is található?

-        Különleges ételek. – És leesik. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, majd gyerekes örömmel, ugrok anya nyakába, és ölelem meg sűrű köszönömök közepette, hiszen sokat jelent ez nekem, hogy anya ilyen hamar a tettek mezejére lép. Miután szeretett anyámból kiszorítottam a szuszt is a bátyámhoz rohanok, és a nyakába csimpaszkodok. Megölel, de nem olyan Jamie féle ölelés, ez nem túl őszinte. Egyre nagyobb bennem a késztetés, hogy kiderítsem mi a baja.

-        Örülök, hogy tetszik az ötlet. Most viszont, míg itthon vagyok, szeretném, ha mindent elmesélnem a tegnap estéről. – Anya gyermeteg kíváncsisága a szívemig hatol, és elfeledkezve minden ezzel kapcsolatos problémámról önfeledten kezdek el mesélni. Idő közben, azonban arra leszek figyelmes, hogy a testvérem a szokottnál hangosabb rakja a mosogatóba a bögréjét, és idegesen hagyja el a konyhát. Viszont anya annyira sürget, mert mindent tudni akar, hogy nem foglalkozok ezzel. Minden apró részletet elmesélek neki.

Az időt, amit egyedül vagyok, itthon próbálom hasznosan eltölteni, amiben segít, hogy a postás egy hatalmas borítékot tartva a kezében csönget be. Alá írom az átvevő lapot, mosolyogva elköszönök a már jól ismert postásunktól. Az ágyon ülve kíváncsian tépem fel, és másra számítottam, de az érettségi tételek húzom ki a borítékból. Hát, az igazgatónőm tényleg nem várat meg.

Így, ezzel ment el a napom nagy része, hogy amit tudtam tételt azt kidolgoztam. Hálát adok az istennek azért, hogy olyan aggyal születtem, hogy hamar megjegyzem a tananyagokat. Így történt most is, hogy amint éreztem, hogy már szinte felreped a koponyám akkorára duzzadt az agyam, levezetés képpen, összepakoltam magam körül a könyveket, és közben már mondtam is fel magamban az anyagot. Az össze cuccomat, magamhoz véve megyek fel a szobámba, majd beérve, lerakom az asztalra, és szó szerint bedőlök az ágyba. Kimerültem. Túl hamar. Azonnal lecsukom a szemem, és Harry arca jelenik meg előttem. Ami nem túl jó.

-        Lana!  – Szólongat, valaki miközben az arcomat gyengéden simogatja. Kinyitom a szemem és anyát látom meg. – Szia, kicsim, jót aludtál?

-        Szia, anya! Mennyi az idő? – lassan tolom fel magam az ágyról, és remélem, hogy nem lesz hasonló eset, mint a reggeli, itt anya előtt.

-        Mindjárt három óra.

-        Jesszusom, így elaludtam?

-        Semmi gond. De most mi lenne, ha ki kelnél az ágyból, elkészülnél, és elmennénk a Queen’s Way-re?

-        Persze, nem sokára kész leszek. – Azonnal ki kelek az ágyból és a szekrényhez lépek.

-        Anya! – szólok, neki mielőtt kimenne.

-        Igen?

-        Jamie itthon van?

-        Igen. Együtt jöttünk haza.

-        Akkor szólnál, neki kérlek, hogy jöjjön be hozzám egy kicsit.

-        Persze. – Anya rám mosolyog, majd ki megy. A szekrényembe kutatva keresek magamnak egy viszonylag normális ruhát. Végül a póló, farmer, és farmerkabát mellett döntök. Az összeválogatott ruhákat az ágyra dobom. Halk kopogást hallok az ajtó felöl, majd Jamie bedugja a fejét.

-        Anya szólt, hogy beszélni akarsz velem. Minden rendben? – Jamie beljebb jön, és becsukja maga mögött az ajtót.

-        Mondd meg te, hogy minden rendben van- e. – Várakozás teljesen nézek a bátyámra, aki jelen pillanatban nem érti, hogy miről van szó.

-        Lana, nem tudom, miről beszélsz.

-        Észrevettem, hogy reggel nem igazán volt veled minden rendben, és szeretném tudni, hogy mi történt.

-        Semmi. – A semmi Jamie-nél minden jelent.

-        Na, jó! Ha nem mondod el mi a baj, nem megyek veletek sehova. – Karba tett kézzel állok meg Jamie előtt, ő pedig felnéz rám. Végül sóhajt egyet, és az orrnyergét kezdi elmasszírozni.

-        Rendben. A betegséged kiderülése óta, rosszakat álmodok. Néha olyanokat, amik megviselnek. Ugyan ez történt, az éjszaka is, és hatással volt rám. Ez mellé még társul az is, hogy féltem a húgomat, hogy belekerül a kíméletlen sztárvilágba, a sok kegyetlen fotós, újságíró, és riporter közé, és nem utolsó sorba, a mindenre elszánt rajongók körébe.

-        Jamei, megértelek. Hidd el én is tartok ettől. – Ami igaz, hiszen a randi óta csak az jár a fejemben, hogy mi lesz majd velem. Az internet világát éljük és volt szerencsém pár igazán megdöbbentő hírt olvasni a fiúkkal kapcsolatban. Szemtelen fotósok, mindenre elszánt firkászok, akiknek az okoz örömet, hogy az igazság helyett, egy hazugággal teli sztorit írjanak le. Már szinte megszállottá vált rajongók, akik a nagy izgalom végett kikelnek a saját bőrükből és belebújnak egy teljesen ismeretlen személyiséggel rendelkező testbe, egy olyanba, ami nem ismeri a visszafogott szót. De ők is részese a „családnak”. Megérteni megértem őket, hiszen én is rajongók vagyok, de felfogni nem tudom, hogy mégis mi mehet végbe bennük, ami arra késztetik őket, hogy szinte a hotel ajtaján ne tudjanak ki jönni a srácok anélkül, hogy lelki sérülést ne szenvedjenek, attól, hogy közre zárja egy sikoltozó tömeg.

-        Nagyon össze tudod zavarni az embert. Elmész randizni Harry-vel, de te is tartasz attól, hogy majd a média szétszed. Ez kissé zavaros, nem gondolod? 

-        Tudom, hogy az.

-        Akkor tegyél ellene, hagyd ezt az egészet.

-        Megtenném, ha tudnám. Csakhogy nem megy.

-        Mégis mért nem?

-        Ahj, Jamie. Nem tudom el magyarázni, érted?

-        Örülnék, ha megpróbálnád. – na, jó határozottan kezdem unni a testvérem cinizmusát.

-        Oké. Figyelj! A randi óta, csak Harry-n jár az eszem. Kattogok, mert tudom, hogy ez nem jó, nem jó, ha túl közel engedem magamhoz őt, főképpen az nem jó, ha engedem neki, hogy ő túl közel engedjen magához. De! A szívem mást mond, és sokkal nagyobb hatással van rám, mint az eszem ésszerűsége. Mindig oda lyukadok ki, hogy igen ez nem helyes ebben a helyzetben, de érzem, hogy valami oka van annak, hogy Harry PONT most került az utamba. És ez az érzés sokkal erősebb, és legyőz engem. Értesz? – Jamie arcán mosoly jelenik meg, én pedig nem értem, hogy mégis mit talál viccesnek, miközben én a szívemet öntöm ki neki.

-        Az első felét értettem, de második részt inkább betudom egyfajta csajgondolkodásnak, és nem kezdek el rajta agyalni.  Viszont – Jamie a térdére támaszkodva fel áll, és közelebb jön, és két keze közé fogja az arcom. – Nem vitatkozok veled, hagyom, hogy arra a meg magyarázhatatlan érzésre bízd magad, bár tudom, hogy nem kellene ezt tennem. De kérlek, próbálj meg helyesen cselekedni, és ne tégy kárt saját magadban kicsi lány. – Jamie a homlokomhoz érinti ajkát, és megkapom a már szokássá vált puszimat. Rám kacsint, és elindul az ajtó felé, én pedig az ágyhoz lépek, és felveszem a kezembe a nadrágot. Mielőtt Jamie kimenne, az ajtón még visszafordul. – Ja, igen. Ha Harry kárt tesz benned, minden szempontból, kiherélem a gyereket. – nem tehetek róla, de elkap a röhögés.

-        Jamei menjél kifelé – nevetve mutatok az ajtó felé.

-        Igyekezz, nem sokára indulunk.

Az autóban tagadhatatlan a jó kedv, főleg úgy hogy a legjobb barátom itt ül mellettem a hátsó ülésen. Anya és Jamei tudják mennyire fontos, azt hogy Valery mindenben mellettem legyen, így beavatták őt is, a tervbe. Megparancsolták neki, hogy ahogy kicsöngetnek az utolsó órájáról, azonnal vegye az irányt haza fele. Hál istennek, anyának sem veszi el a kedvét, a tudat, hogy ez egy újabb pont teljesítése a listáról, amit meg kell tennünk mielőtt én itt, hagyom őket. Az autó felkavarja a gyomromat, de próbálom nem mutatni és tudomást sem venni róla. Valery épp azt ecseteli, hogy a mostani programunk lesz az első értelmes dolog, ami a mai napon történni fog vele, miközben nekem elkezd csörögni a táskámban elhelyezett telefonom. Érdeklődve kutatok a készülék után, mikor meg találom, látom, hogy sms-em jött. Valery már a mondat végére ért, és kíváncsian néz rám.  Elhúzom a kis ikont, és megpillantom Harry nevét. Érzem, hogy az arcomra mosoly kúszik, Valery pedig hümmög mellettem egyet, de közben vigyorog, mint a vadalma. A randi után még aznap este tövéről hegyére el kellett neki mindent mesélnem skypon. A mesém végére érve, annyi volt a véleménye, hogy eddig sem szerette kevésbé Harryt, most még jobban fogja. Lehúzom a kisablakot a telefonomon, és megnyitom az üzenetet.

Szia, Lana! Sokat hezitáltam, hogy mit írhatnék neked egy sms-ben, végül nem jutottam egyről a kettőre. Na, jó a lényeg hogy, az elkövetkezendő 1 hétben, Ausztráliában leszek, hiszen folytatódik a turné. Tegnap voltam olyan hülye, hogy ezt elfelejtsem neked mondani. Először Adelaide-ben lesz 3 koncert, utána pedig 2 Perth-ben, de a hétvégére újra haza megyünk Londonba. Szeretném megtudni, hogy lenne e kedved ismét találkozni velem?

Meg mosolyogtat a félénksége. Valery oldalba bök, jelezve hogy írjak neki vissza.

Szia, Harry! Először is had mondjam el, nagyon tetszik, hogy ilyen esetlenül, és félénken írsz. Ennyire ijesztő vagyok, hogy félsz nekem írni? A viccet félre téve a válaszom igen, szívesen találkoznék veled újra. Mesélj a koncerteken kívül mi mindent fogtok még csinálni? Próbáljatok sokat a koncertekre, ne hogy esések sorozat legyen a vége!

Azonnal jön a válasz. Úgy látom nem csak nagy sztár lett, hanem egy igazi telefon guru. Lány létemre én nem írok ilyen gyorsan.

A válaszod feldobta a napomat. Vettem a célzást, de a rajongók jót mulatnak rajtam, ha elesek, és ezek szerint te is láttál már egy párat. Csak nem titkon rajongó vagy? A koncerten kívül: interjú, dedikálás, interjú, rádiózás, reggeli műsorok, és így tovább.

-        Val, titkolnom kellene, hogy rajongó vagyok? – kérdezem barátnőmet, suttogva, hogy ne adjak okot, az elől ülő két személynek a kérdezősködésre.

-        Ezzel kapcsolatba légy vele őszinte. – összehúzott szemmel nézek rá.

-        Nem vagy vicces.

-        Nem is annak szántam. – és nem tudok neki visszavágni, de igazából nem is akarok, igaza van.

Talán visszalépsz, ha azt mondom igen? Mert igen, egy rajongóval van dolgod. De, had mondjam el, én a nyugodtabb féle vagyok, hisz nem készüllek elrabolni. Vagy talán mégis? :D Ami a hetedet illeti, én már abban elfáradtam, hogy ezt végig olvastam. Kitartás!

Valery, türelmesen ül mellettem és várja a fejleményeket, Jamie és anya velünk nem törődve beszélgetnek elől.  A telefonom újra jelez.

Van egy rossz hírem. Nem szabadulsz tőlem. Az, hogy rajongó vagy, csak még boldogabbá tesz. A kitartáshoz pedig erőt adtok TI rajongók. A tudat, hogy ezt mind értetek csináljuk, erőt ad, hogy ne tikkadjak ki, már ez első nap után. Lana mennem kell, a gép mindjárt elindul, nekem pedig el kell raknom a telefont. Hétvégén, hívlak! Vigyázz magadra! Nagyon várom, hogy újra lássalak.

Hétvégén találkozunk, és inkább te vigyázz magadra, hogy a túlfűtött rajongó társaim, ne szegyjenek szét. Szeretném, ha a hétvégén minden féle kár nélkül jönnél haza és… Várlak. Ha, történik, veled valami érdekes a héten azonnal írj!

Elraktam a telefont, és egy ideig csak néztem magam elé. Érdekes, hogy már ez a pár szöveges üzenet is milyen furcsa érzéseket kelt bennem. A tudat, hogy ő Ausztráliában, tulajdonképpen egy másik földrészen van, én meg itt, hát.. furcsa. Jobban mondva hiányzik. Pedig még csak együtt sem vagyunk. De nekem nem szabadna ezt éreznem, és már megint saját magammal veszekszek.

-        Kicsim, minden rendben? – rángat ki anya, a vívódásomból. Felnézek és a visszapillantó tükörben, két aggódó szempárt látok.

-        Persze, semmi gond. – mosolygok rá, ő pedig megnyugszik.

-        Lan! – hajol oda hozzám Valery. – Hagyd, hogy a dolgok a saját útjukon haladjanak. – úgy, mondja, hogy csak én halljam. A szívem igazat ad, az eszem tiltakozik. A legjobb barátnőm azt tanácsolja, éljek, a bátyám pedig, hogy ne okozzak saját magamnak fájdalmat, az édesanyám, pedig bár hogy döntök Harry-vel kapcsolatba támogat. Kire hallgassak? A szívedre! Mondja egy hang a fejembe, ami valahonnan nagyon mélyről szól hozzám.

Az autó megáll, mi pedig kiszállunk, és éttermek sokasága tárul elénk. Minden féle földrész, különleges ételei megtalálhatók itt. Valery, Jamei és én egymásra nézünk, majd rántunk egyet a vállunkon és úgy döntünk, elkezdjük a Queen’s Way legelején.

Körülbelül 2 és fél órával később, újra beszállunk, az autóba én pedig úgy érzem, hogy nem férek el a kocsiban, hiszen akkora lettem, mint egy bálna. És érzem, hogy egy újabb kocsikázás után, otthon ez a sok különleges étel, a vécémből fog vissza bámulni rám, darabos pép formájában. De a lényeg, hogy még egy pontot kihúzhatok a listáról hála a családomnak, Anyának, Jamei-nek és, Valery-nek.

Harry a héten betartotta a kérésemet, és minden leírt. Szó szerint mindent. Így kommunikáltunk ebben az öt napban, bár nem értettem, hogy ha írni van ideje, akkor inkább miért nem beszélünk a telefonon, de inkább nem kérdeztem rá, gondolván ő tudja. Az egyik sms-ben leírta büszkélkedve, hogy most nem ő, hanem Louis esett, egy hatalmasat Adelaide-ben, én pedig nem várva azonnal használatba vettem jó öreg barátomat, a google mellet a youtube-ot. Mondanom nem kell, hogy mikor legelőször megláttam a videót, leestem a székről akkorát nevettem. Ahogy alkalmam nyílt rá megmutattam Valerynek, is szintén fuldokolt a nevetéstől. Talán nem is az esés volt a vicces, hanem az ahogy Liam megszeppenve megállt előtte, vagy az, hogy Niall alig tudta elkezdi a szólóját, mert úgy nevetett. Elmondta, hogy Liam fokozottan ügyel az ausztrál rajongók épségére, és ennek hangot is adott twitteren, azzal, hogy kiírta, hogy mindenki vigyázzon, mert kígyók találhatóak a hotel közelében. Valamint elmondta, hogy lassan így, a nem tudja hányadik twitter kérdés után, rájött, hogy nagyon leleményes rajongóik vannak, hiszen néha olyan dolgokat találnak ki amit, ők is alig bírnak ki nevetés nélkül. A kérdésem csak annyi volt hozzá: Miért csak most jöttél rá? Az üzenetek mappám kezdett betelni, de szívem nem volt törölni a sok értelmesebbnél értelmesebb üzenetekből. Sokszor csináltam azt, hogy miután elköszöntünk egymástól, elkezdtem visszaolvasni őket, és mindig megmosolyogtatott az az egy, amiben legelsőnek leírta, hogy bizony hiányzom neki, és az igazság az, hogy nem kellett gondolkoznom, hogy visszaírjam: Te is nekem.

Péntek van én pedig, a tételek fölött görnyedek, és dolgozom kifele őket, hogy minél hamarabb meg legyek, és túl legyek rajta. Így hétvége felé, már kicsit kimerült vagyok, a sok tananyag miatt, és a kisebb rosszulléteim miatt, amik most furcsa mód egyre gyakrabban jelentkeztek. Többször meg fordult a fejemben, hogy a rosszullétek számának megnövekedése miatt, lemondom a hétvégét, de akkor mindig pont jött egy sms, ami kiverte ezt a gondolatot a fejemből. Leírom a történelem utolsó tételének utolsó mondatát, és lecsapom a tollat, és nagysóhaj közepette dőlök hátra a széken. Meg masszírozom, egy kicsit a halántékom, meg a tarkóm, és úgy döntök, ledőlök egy kicsit. Bebújok, az ágyba magamra húzom a takarómat, magamhoz ölelem a kiskoromban kapott plüss kutyámat, és lecsukom a szemem. Érzem épp, mély álomba merülnék mikor a telefonom, most számomra idegesítően kezd el csörögni. Furcsállom a zene hangját hiszen, eddig csak pityeget tudtomra adva, hogy szöveges üzenetem jött, most pedig a csengőhangom visít a csöndes szobában. Mivel lekapcsoltam az asztalon található kislámpát most csukott szemmel tapogatózok az éjjeli szekrényen, majd magam elé emelve, hunyorogva nézek a képernyőre, de amint meg látom a hívó nevét, azonnal éber leszek, és mosoly kúszik az arcomra. Lassan ez az őt betű lesz a boldogságom kulcsa. Harry.