2014. április 28., hétfő

20. rész Angel in the night

Sziasztok :)

Hát nem is tudom hol kezdjem. Nagyon sajnálom, hogy eddig nem volt rész, de szeretném ki menteni magam Lucus véleményével mi szerint megérte várni a részre. Idézem: " Az eleje édes, a közepét végig röhögtem, a végén már tökre izgultam. "
Nagyon remélem, hogy ti is ilyen véleménnyel lesztek. Viszont, tényleg nem tudom, hogy mikor hozom az új részt, mert akárhányszor határidőre akarom hozni, annál jobban nem megy, és olyan részeket írok ami nem tetszik. Szóval, remélem megértitek, hogy amint kész a következő, hozom. De idő pontot nem tudok.
A részről: Kifejezetten tetszik ez a rész, de még mindig nem a legjobb. :D
Már alig várom, hogy megírjam, és feltehessem nektek a következő részeket, mert most jön még csak a java.
Köszönöm, ha kivártátok a részt, és továbbra olvassátok a történetem :)
Puszi Tami :)






Lana

Két napot töltöttünk Harry szüleinél, és végül annyira megszerettem őket, hogy haza sem akartam jönni. Anne nagyon a szívembe zárta magát, nem csak a személyisége miatt, és azért ahogy gondoskodik a csaknem húszéves fiáról, és a lányáról, hanem azért is, mert nem nézett rám másképp a betegségem miatt. Egyáltalában nem gondolt olyanokat, amiket én összekombináltam a fejembe. Gemma igazán jó barátom lett, és persze nem maradhatott ki, hogy ne mutasson nekem kiskori képeket Harry-ről. Más jellemzőt nem találok, minthogy visítva röhögött mellettem a képeken, és Harry vörösödő fején. Én csak szelíden mosolyogtam, mert én teljesen máshogy láttam, azokat az aranyos képeket. De mit lehet mondani? Egy nővérnek ez a dolga. Biztos, hogy Harry is ugyan ezt csinálta volna fordított esetben. Bár csak két nap volt, de igazán hasznosan töltöttük el. Harry megmutatott mindent Holmes Chapel-ben, és láttam rajta, hogy jó érzés neki végig járni újra azokat a helyeket, ahol a hírnév előtt, a normális napjait töltötte. Megmutatta azt a fát, ahol legelőször csókolózott egy lánnyal, és nem félt közölni velem, hogy nem fogták vissza magukat. Én ekkor csak mosolyogva megáraztam a fejem, majd azon kaptam magam, hogy hirtelen, óvatosan a fának nyom, és megcsókol. Rengeteg játszóteret végig jártunk, és egy apró búvóhelyet is megmutatott, ahol először és utoljára szívott bele az egyik haverja cigijébe. Elmondása szerint ez volt az a hely, ahol majdnem megfulladt, és megfogadta többet nem nyúl a káros anyaghoz. Elvitt az iskolájához, és ahogy jártuk körbe az épületet mindig mutatott egy helyre, hogy ott épp mit csinált először. Megtudtam, hogy hol húzta meg legelőször annak a lánynak a haját, aki tetszett neki, vagy, hogy a falnak melyik részére firkált krétával. Egy vérbeli rossz fiú nem igaz?
Azon a napon, mikor az autóba pakoltuk be a táskákat, és Anne elénk állt azzal, hogy reméli, még találkozunk, sokadára jött fel bennem egy keserű érzés, és kellett visszatartanom a sírást, az egyetlen kérdés miatt, ami az elmúlt időben sokszor feltettem magamnak: Lesz rá elég időm?
****
A napok teltek, a kapcsolatuk pedig a normális úton haladt, és fejlődött, és lett egyre szorosabb. Most, hogy vége lett a turnénak, és a többi srác is próbálja bepótolni azt az időt, amit a szerelmeik, és a családjaik nélkül töltöttek, lelkiismeret furdalás nélkül foglalkozhattunk csak egymással. A szó szoros értelmében. Valery miatt nem kellett aggódnom, hiszen fekete hajú barátnőm, elkezdett nagyon sok időt tölteni Niall-lel, amit a média is észrevett, és egyre több internetes cikk, és újság foglalkozik a témával. Persze a mi családlátogatásunkat is azonnal megírta az újság, és az internet, valamint felkerültek azok a titokban csinált rajongói képek, amiket mi nem vettünk észre. Ennek köszönhető, hogy a rajongók most megint őrjöngnek, de ahogy Harry és mindegyik más fiú mondja: majd lenyugszanak. Erre mondom azt, hogy azt élve meg is kell érni.
Egyre több időt, töltünk egymásnál, amit a kialakított szekrény részek is bizonyítanak. Anyának kicsit furcsa lett, hogy pár férfi alsóval, és pólóval többet kell mosnia, de persze mind ezt jó értelemben. Harry-nél pedig az esetek többségében már én végzem el ezt a feladatot. De nagy meglepetést tud okozni, mikor kinyitom a szekrényt, és szépen be vannak hajtogatva az ott maradt ruháim, és még ki is vannak mosva.
****
·         Harry, kicsim nekem miért kell mennem? Miért kell újra repülőn ülnöm? – karba tett kézzel vágom le magam az ágyra a bőrönd mellé, és morcosan nézek Harry-re.
·         Nem akarsz velem tölteni pár napot Los Angeles-be? – Harry tettetet, sértődéssel néz rám, én pedig összehúzom a szemem.
·         Ne gyere nekem a fordított pszichológiával vagy mivel. – mutatok rá, ő pedig válasz helyett inkább elkapja a kezemet, másik kezével megtámasztja magát a combom mellett az ágyon, és úgy hajol fölém.
·         Csak gondolj bele kicsim. Te. Én. Los Angeles. Tengerpart. Jó idő. Kényelmes hotel szoba. – minden szó után egy apró puszit ad az arcom valamelyik részére, és az utolsó szónál szájon csókol, én pedig aprót rá ütök a vállára. – Na? Meggyőztelek?
·         Túl jól csinálod. – két kezemre támaszkodok az ágyon, így húzódok el tőle egy kicsit, ő pedig büszke mosolyra húzza a száját, és tovább pakol a bőröndbe. Harry-nek és a srácoknak LA-be kell utazniuk, mert onnan fog élőben menni a YouTube csatornájukon a hét órás 1D DAY. Harry nem kérte, hanem kijelentette, hogy nekem is mennem kell, mert nem is lehetne jobb alkalom arra, hogy pár napot eltöltsek vele az angyalok városában. Ami, így bele gondolva nem is rossz ötlet, sőt egyenesen oda vagyok érte. Csak a repülővel van problémám. Nem azt mondom nem szép a felhők felett, és amikor Melbournbe utaztam akkor egy igazi élmény volt, mert először repültem, de több órát végig utazni ülve, még első osztályon sem piskóta. 
·         Ha ez változtat az arcberendezéseden, akkor elárulom, lesz számodra egy meglepetésem.
·         Az arcberendezésemen? Harold, nem vagy te egy kicsit pimasz? – felhúzott szemöldökkel nézel rá.
·         Néha szereted, amikor pimasz vagyok. – utálom, mikor ezt csinálja.
·         Na, jó milyen meglepetés? – egy újabb dolog, amit nem tudom, hogy fogok viszonozni.
·         Ha elmondom, akkor nem lesz meglepetés. – mosolyog rám szelíden.
·         Édes, nem lesz már elég ezekből a meglepetésekből? Annyi mindent kaptam már, és tettél értem, hogy már ezt sem tudom, hogyan viszonozzam. – ülő helyzetbe tornázom magam, és lehajtott fejjel a nyakamban lévő láncot kezdem el piszkálni. Harry lábfeje jelenik meg a látószögembe, kezét állam alá rakja, és így kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
·         Nem kell semmit sem viszonoznod. Nekem az mindennél többet jelent, hogy mellettem vagy, és hogy szeretsz. Érted? – szégyenlősen mosolygok, és aprót bólintok. Lehajol, és megcsókol. Elhúzódna, de én a tarkójához nyomom kezem és így húzom vissza magamhoz. Bele mosolyog csókunkba, majd lassan végig dönt az ágyon.
·         Így le fogjuk késni a gépet. – közlöm vele, mikor a pólóm aljához nyúlna.
·         Mi lenne, ha eggyel, későbbi géppel mennénk? – a melltartóm pereméig tolja a pólóm, de megállítom a kezét.
·         Paul a göndör hajadból egyenest csinálna. – nevetve, a vállát tolva nyomom el magamtól.
·         Nem kizárt. – Harry feláll, és a kezét nyújtja felém.
****
Szenvedek. Csendben szenvedek, mert még 3 óra sem telt el az útból, de én már 5 percenként változtatok az ülő pózomon.  Hol Harry vállának dőlök, de az azért nem jó, mert egy kis idő után kényelmetlen, ahogy a szék karfája a bordáim közé nyomódik, hol, mint egy fiú kinyújtom, és terpeszbe vágom a lábam, hol pedig nőisen feljebb csúszok, és keresztbe vetem végtagjaim. Ez megy úgy egy órája, Harry pedig csendben, kuncog rajtam. Nyugtat a tény, hogy nem egyedül szenvedek. Valery Niall mellett ugyan ezt csinálja, de ő még pluszba, az idegét úgy vezeti le, hogy Niall kezét morzsolja. Vicces mikor, Niall száját halkan elhagyja az „au” szócska, Valery ekkor csak bocsánatkérően rámosolyog, és ad egy apró békítő puszit Niall szájára. Ők ketten a napokban döntöttek úgy, hogy nem kerülgetik tovább egymást, hivatalosan is egy párt alkotnak, a rajongók nagy bánatára. Niall elmondása szerint, már akkor tudta, hogy Valrey kell neki, mikor ott ált előtte meglepett arccal és kikerekedett szemekkel. Valery pedig mióta meglátta Niall-t az Xfactor-ban azóta oda van érte, így egy nagy álma vált valóra. Ne értsétek félre, Valery tényleg Niall-t szereti, nem pedig a hírnevét, ezt bizonyítja az is, hogy minden szenvedése ellenére, mindig úgy helyezkedik, hogy Niall-hez tudjon bújni. Gondolatmenetemből egy apró mozdulat szakít ki. Harry szorosabban fűzi össze kezeinket, én pedig fáradtan mosolygok rá. Aprót biccent a fejével, hogy fejem hajtsam a vállára. Megteszem, amit kér, de mielőtt alvással próbálnám átvészelni a hátralévő 7 órát, feljebb emelem a fejem, Harry pedig gyengén megcsókol.
****
A hotel szoba ajtaján belépve elém tárul a töménytelen luxus. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű, és modern berendezést. Minden bútorról és kiegészítőről süt, hogy egy vagyonba került. Gyerekes kíváncsisággal nézek körbe, és akár mennyire is nem számít nekem a pénz, és ezek a dolgok nem tesznek boldoggá, jól érzem magam most, ebben a környezetben. Itt Harry-vel. Érzem, hogy ez nem csak egyszerű pár nap lesz. Tekintetem megakad a szoba, hatalmas kétszárnyú üvegajtaján, ami az erkélyre nyílik. Azonnal elindulok az ajtó felé, és akár egy filmben a kezem a két kilincsre helyezem, és
egyszerre nyitom ki azt. A los angelesi meleg azonnal megcsapja az arcom, és tenger illata bekúszik orromba. Az erkély korlátjához sétálok, és lenézek. Nagyon magasan vagyunk, és lent tartózkodó rajongók, csak apró pontoknak tűnnek. Végig nézek a kilátáson, és úgy érzem, egész Los Angeles a lábam alatt hever. A korlátnak támaszkodok, és hatalmasat szippantok a meleg nyári levegőből. Lentről hatalmas sikolyt hallok, és rájövök, ez nekem szól. Megmosolyogtat a tény, hogy észrevettek, és már ennek örülnek. Két kar fonódik derekam köré, és Harry göndör tincsei megcsikizik arcom, mikor állát a vállamon támasztja meg. Oda lentről egy újabb sikítás veszi kezdetét, és Harry úgy gondolja, műsorozik egy kicsit a lányainak. Maga felé fordít és szája már az enyémet falja. Fej rázva húzódok el tőle, miközben kipirosodott arccal mosolygok.
·         Na, hogy tetszik? – kicsit hátrébb húzódunk, hogy kikerüljünk a rajongók látószögéből. Harry ismét hátulról ölel át, én pedig összefűzöm kezeinket a hasamon.
·         Gyönyörű ez a kilátás, és ez az idő. Több mint kellemes. Köszönöm. – felé fordulok, és nyaka köré fonom a kezem, és apró puszit adok ajkaira.
·         Én köszönöm, hogy itt vagy velem kicsim. – magához ölel, arcát a nyakamba fúrja, én pedig a tarkóját simogatom.
·         Mit szólnál hozzá, ha ez után a hosszú repülő út után lazítanánk egyet? – Harry kíváncsi tekintettel emeli fel a fejét.
·         Mit tervezel?
·         Te, én, fürdőszoba, habfürdő, együtt. – szelíden, mégis kacéran mosolygok rá.
·         Tetszik az ötlet. – Harry gyorsan mozdul, és már azon kapom magam, hogy felnyalábol a földről, és a karjaiban visz el a fürdőig
****
A másnap olyan szinten gyorsan telik, hogy nem tudok lépést tartani vele. A reggeli korán kelés nem volt probléma, mert most Harry hozzám simuló teste sem segített abban, hogy hajnali 6 óránál tovább aludjak. Harry mindenhová magával visz, mert azt szeretné, ha látnám, mi megy, olyankor mikor készülnek valamire.
Az egész 1D Day egy stúdióba fog zajlani, ami már most be van rendezve. Hatalmas kijelző, kanapé, képek, és egy hatalmas telefonfülke. A nap során a szerencsés rajongók, akik a stúdióból nézhetik az egészet, lassan megérkeznek, és elfoglalják a helyüket, és nagyon aranyosak, amikor meglátják valamelyik fiút, és a szájukhoz kapják a kezüket. Rengeteg minden lesz a hét óra alatt, és a srácok felváltva fogják, vezeti az egészet. Lesz divatbemutató, valamilyen kvíz, ahol, ha nem találják el a helyes választ, akkor valami borzalmas ételt kell meg kóstolniuk. Amikor megláttam egy bogárnak kinéző valamit, a gyomrom felfordult, és amikor egy finomnak kinéző rózsaszín húsra azt mondták valami birka származék, akkor már tényleg ott voltam, hogy szaladok a mellékhelységbe. Rekordokat próbálnak meg majd megdönteni, ami lássuk be nehéz feladat lesz nekik. És nagyon sok minden mást is fognak csinálni, és ez miatt van az, hogy egyelőre csak ennyit jegyeztem meg. Ha jól emlékszem, először Liam és Harry lesznek ketten, utánuk Louis és Niall, majd Liam és Zayn, Harry és Niall, Louis és Zayn, és a végét már együtt zárják, úgy ahogy el fogják kezdeni. Mindenki lázasan fel alá mászkál, végzik az utolsó simításokat. Lou a fiúk haján dolgozik, a ruhájuk viszont marad az, amit magukra vettek. Csodálkoztam is reggel, hogy Harry, mintha temetésre készülne, fekete pólót, és egy sötét farmert vett fel. Meglepő, hogy nem azt a nyúzott fekete farmert, amin több a lyuk, mint az ép anya. Amikor elsütöttem neki a viccet, miszerint úgy néz ki mintha temetésre menne nem tartotta olyan mulatságosnak, mint én. A stúdió balra eső részébe húzódok, és figyelem, ahogy az utolsó rajongók is megérkeznek. Néhányuk mikor meglát, teljesen meglepődik, és sokkos állapotban integet nekem, én pedig mosolyogva intek vissza. A velem szemben lévő kis folyosó végén a göndör hajú szívtipró tűnik fel, aki egyenesen felém tart. Szelíden mosolygok rá, ő pedig mikor oda ér hozzám, óvatosan a combomra támaszkodik, és apró puszit ad a számra. Én végig simítok karján, viszont, amikor a póló újjához, érek, elhúzódok, és amikor meglátom, mi van ott, elfog a nevetés.
·         Most miért nevetsz? – kérdőn néz rám, nem érti mi lelt engem. 

·         Komolyan? Biztosító tűvel fogtad fel a pólód úját, hogy ne keljen húzogatnod? – a nevetéstől alig bírom elmondani, amit akartok, de csak sikerül. Harry szégyenlős mosollyal néz rám, és megrántja a vállát. – Nagyon jól áll. – simogatom meg arcát. – Új divatot fogsz teremteni. – két szemét összehúzza, én pedig újra elnevetem magam.  – Nagyon jó reklám lenne belőle. – Harry sokat mondóan néz rám. – Befejeztem. – két kezem feltartom, és olyan aranyosan próbálok rá mosolyogni, ahogy csak tudok. Harry végül megrázza a fejét, és amikor oda szólnak neki, hogy hamarosan kezdenek, egy apró csókot ad a számra, és jókedvűen oda szalad a többiekhez, és újra átfutja a menetrendet. 

****
Mikor már azt hiszem, hogy az össze könnyem kifolyt a nevetéstől, egy újabb kacagás tőr rám, és a hasam már görcsöl. Az utolsó percek következnek, de isten a tanúm rá, hogy újra és újra végig ülném az elmúlt hét órát.
A srácok a rájuk hulló színes, fényes papírok közepette köszönnek el a nézőktől, és köszönik meg mindenkinek a részvételt. Miután a kamerák leállnak, és vége van az élő adásnak, a stúdióban tartózkodó rajongók lemehetnek a srácokhoz még beszélgetni, én pedig úgy döntök, hogy ezt az időt, az öltözőjében töltöm el.
****
Kis idő múlva, már a liftbe lépünk be, és Harry megnyomja az emeletünk számát, és miután becsukódik, az ajtó hirtelen közelebb húz magához, a karjával, ami a vállamon pihen. Szenvedélyesen csókol meg, én pedig nem váratom meg visszacsókol, ugyan olyan hevesen, ahogyan Ő, bár egy kicsit frusztrál, hogy egy liftben akar belekezdeni egy heves csókcsatába. Amilyen hirtelen csókolt meg, olyan gyorsasággal, távolodik el ajkaimtól, nekem pedig kell pár perc, hogy rendezzem gondolataimat.
·         Tetszett az élő adásunk? – Harry mintha mi sem történt volna, úgy teszi fel a kérdést, én pedig összeráncolt szemöldökkel nézek fel rá. Nem néz rám, meredten néz egy apró pontot a lift ajtón, de a szája szélén ott bujkál a pimasz mosoly, mert tudja, mit tesznek velem az ilyen heves csókok. Hirtelen jött bátorság száll meg, és ez, mióta együtt vagyok Harry-vel gyakran megtörténik. De mikor készülnék, bele menni a játékába a lift megáll, és az ajtó kinyílik. Magamban dühösen fujtatok egyet. Harry átkarolja a vállam, és húz közelebb oldalához.
·         Már teljesen meg vagyok bizonyosodva arról, hogy titeket kiskorotokba a fejetekre ejtettek, és hogy vétek lett volna a sorstól, ha titeket nem hoz össze.
·          Tudod sokan mondták már, hogy valami történhetett a születésem során, de erről még orvosi szakvélemény nem született. – halvány grimasz játszik arcán, én pedig felnevetek.
·         Van valami terved az est további részére? – kérdezem, miközben Harry kinyitja a hotel szoba ajtaját, és udvariasan maga elé enged.
·         Kicsim, nekem mindig van tervem. – büszkén mosolyog rám. – És most nem is akármilyen. – az önteltségétől egyre kíváncsibb leszek, hiszen az elmúlt időkben rengeteg meglepetést okozott nekem, és fúrja az oldalam, hogy most vajon mivel akar elkápráztatni.
·         Gondolom, fölösleges lenne megkérdeznem, hogy mit tervezel. – nézek Harry-re, miközben a cipőmet veszem le.
·         Lan, már otthon is mondtam, ha elárulnám mi az, amit tervezek, nem lenne neked meglepetés. Szóval, mi lenne, ha csak egyszerűen sodródnál a Harry féle árral, és meglepődnél? – olyan aranyosan mosolyog rám, és a gödröcskéinek sosem tudtam ellen állni, így ráveszem magam, és csöndbe maradok. Magam elé emelem két kezem, így mutatom felé, hogy megadtam magam. – Köszönöm. – a kanapénak dőlve rázom a fejem, ő pedig néhány másodperc alatt átszeli a köztünk lévő távolságot, és át öleli derekam. – Mit szólnál hozzá, ha nyugodtan megvacsoráznánk, és utána megpróbálnálak elvinni észrevétlenül arra a helyre ahova, szeretnélek?
·         Csak akkor, ha nem te készíted a vacsorát. – bökök az orrára.
·         Mi bajod a főző tudományommal?
·         Harry, édes a csirkén kívül mást nem igazén tudsz elkészíteni. Volt pár próbálkozásod, emlékszel? – ahogy visszaemlékszik azokra az estékre, amikor ő főzött, halvány grimasz jelenik meg az arcán, majd az egyetértés.
·         Szerintem maradjunk a hoteles kajánál. – gyors csókot nyom a számra, és elindul a telefonhoz, hogy leadja a rendelést.
                                                                            **** 
  A vacsorát követően a szobánkba megyek, ahova a bőröndömet becipeltem, és elkezdek kutatni benne. Harry azt mondta szerinte valami lengét kellene felvennem, mert hiába van sötét oda kint az itteni meleg, még ilyenkor is fullasztó. Attól eltekintve, hogy otthon Londonban, nem sűrűn hordunk nyári ruhát, akad egy kettő a szekrényemben, amit bele raktam a bőröndbe, hisz nem tudtam milyen melegre is kell majd számítanom. Az össze sarumat, és nyári cipőmet elhoztam. A választásom egy fehér alapú, színes virágmintás egybe ruhára esik, és hozzá kiveszek egy sima egyszerű sarút. Miután beledugom mind a két lábamat, majd a két kezemet a ruhába, rájövök, egyedül nem tudom felhúzni a cipzárt, így meg kell kérnem Harry-t, hogy segítsen. Résnyire kinyitom a szobánk ajtaját. Harry a kanapén ül, és a tévét kapcsolgatja.
·         Édes! Tudnál nekem segíteni egy kicsit? – Harry kíváncsian fordul felém.
·         Baj van? – feláll az kanapéról, és elindul felém, és némi aggodalom látszik arcán. Belép az ajtón, én pedig hátat fordítok neki.
·         Az a nagy baj, hogy nem tudom felhúzni a ruhám cipzárját. – féloldalasan nézek rá a vállam fölött, és látom, mosolyog. Sóhajt egyet, majd közelebb lép, és a cipzárért nyúl. Lassan húzza fel a hátam közepéig, és megáll. Megérzem puha ajkait, a még fedetlen bőrömön. Apró, gyengéd csókokat hagy rajtam, és halad egyre följebb ajkaival, és cipzárral. Én becsukott szemmel próbálom kordában tartani érzelmeimet, de tudom, ha néhány másodpercen belül ezt nem hagyja abba, akkor nem megyünk sehova. Mikor már teljesen felhúzta a cipzárt, óvatosan arrébb söpri a hajamat, és a nyakamon lévő érzékeny pontot veszi célba. Ösztönösen döntöm arrébb a fejem, hogy jobban oda férjen. Lassan halad felfele a fülemhez, majd megáll.
·         Gyönyörű vagy. – halkan suttog a fülembe, a hangjától, és leheletétől kiráz a hideg. 
·         Még sem akarsz elmenni arra a helyre? – mielőtt folytatná, megfordulok a karjaiban.
·         Nagy a kísértés, hogy a cipzárt, most inkább lehúzzam, de máshogy szeretnék most örömet szerezni. – sokatmondóan nézek rá.
·         Tudod, kezdem megismerni egy teljesen más oldaladat.
·         És nem tetszik? – nem hagyja, hogy válaszoljak. Két keze közé fogja arcom, és megcsókol. Úgy, hogy érezzem azt a Harry-t, akiről az előbb beszéltem. Nyelvével megböki ajkam, így kér bejutást, amit megadok neki. Egyik kezem a tarkójára, másikat a hajába vezetem. Apró köröket rajzolok bőrére, fejbőrét viszont durván végig kaparom úgy, hogy a zöld kendő, amit egésznap viselt a kezembe marad. Harry ekkor mélyen beszívja a levegőt az orrán, és óvatosan megharapja alsó ajkam. Elhúzódik tőlem, homlokát az enyémnek dönti, és csak nézzük egymást.
·         Nem merném állítani, hogy nem tetszik. – szégyenlősen mosolygok rá.
·         Menjünk. – int a fejével az ajtó felé. Látom nem áll szándékában át öltözni, de nem is érdekel.
·         Várj! – szólok utána, és az újammal mutatom, hogy jöjjön vissza. Meg áll előttem, és kérdőn néz rám. A kezemben lévő anyagot olyanra hajtom, ahogyan a hajában volt, majd gondosan hátra fogom vele a szemébe logó göndör fürtöket, és óvatosan megkötöm a tarkójánál. Harry mind ezt szó nélkül tűri, és folyamatosan néz. – Hiányérzetem lenne, ha ez nem lenne rajtad. – apró csókot adok a szájára, és a cipőmért nyúlok. Harry-nek az elmúlt időkben a szokásává vált, hogy folyton kendőt hord a fején. Engem nem zavar, hisz nagyon jól áll neki. Kint az előtérben felveszem a szandálomat, majd a kinti tükörben, még utoljára elrendezem a ruhámat, majd elfogadom Harry felém nyújtott kezét, és kilépünk a folyósóra.

****
Harry oldalához simulva sétálok a tengerpart azon szakaszán, ahol most jelen pillanatban egy lélek sincs, csak mi ketten. A meleg homokot a lábujjaim között érzem, a tenger illata folyton az orromba kúszik, mikor egy nagyobb áramlat miatt, a tenger víz kijjebb húzódik. Késő van, a hold már magasan jár, nekem pedig mérhetetlen boldogság ül a szívemre. Nem beszélünk, hiszen nem kellenek szavak, mert itt vagyunk, egymásnak. Harry a vállamat simogatja, és egyszer - egyszer belecsókol a hajamba, és még közelebb von magához.
·         Tetszik? – Harry megáll, és elkapva a derekam maga felé fordít.
·         Csodálatos. A part, a csend, a nyugalom, te. – gyengéden megcirógatom arcát, majd kezemre helyezi kezét, és a tenyerembe hajtja arcát, majd bele csókol a kezembe.
·         Akkor most jöjjön a meglepetés. – mosolyog rám, és elhúzódik. Kíváncsian nézek rá. Harry felém nyújtja a kezét, én pedig nem értem.
·         Hölgyem, felkérhetem egy táncra? – és rögtön jön a felismerés. A lista, a pont ahol azt írtam táncolni szeretnék éjjel a tengerparton. A sírás a torkomat fojtogatja, de visszatartom, itt és most semmi helye a könnyeknek. Mosolyogva fogadom el a felém nyújtott kezet, és Harry nevetve ránt magához közelebb. Kezeit derekamra helyezi, én felvezetem a nyakához, és a tarkóján összekulcsolom őket, és így egymáshoz simulva kezdünk bele az alaptánclépésekbe, ami jelen pillanatba az egyet jobbra egyet balra. A lassú mozgás közben ajkaink többször egymásra találnak. Harry elhúzódik tőlem, kezével végig simít karomon, majd a tarkóján összefűzi kezeinket. Hátrébb lép, majd megforgat, végül, ahogy a táncos filmek végződni szoktak, megdönt egy kicsit. Nézzük egymást, nem szólunk, végül Harry nagyon lassan közelít ajkaim felé, én pedig nem tudom kivárni. Megszüntetem a köztünk lévő távolságot.
·         Szeretlek. – mikor elhúzódok, ezt, a mindennél többet jelentő szót, próbálom neki, úgy mondani, vagyis inkább suttogni, hogy érezze, minden szerelmem, és érzelmem benne van.
·         Szeretlek kicsim. – egy utolsó, apró csókot ad a számra, mielőtt, nekem nevetséges mosoly ülne ki arcomra, majd hirtelen kiszabadulok karjaiból, és a víz felé futok.
·         Lana! – kétségbe esetten szól utánam.
·         Kapj el! – nevetve válaszolok neki, ő pedig hitetlenkedve rázza meg a fejét, majd elindul utánam. Csak addig megyek, míg a víz a bokámig ér. Csak párszor sikerül kitérnem Harry elől, majd a következő próbálkozásom nem jön össze, és elkapja a derekam. A hirtelen mozdulatnak az lesz a következménye, hogy mind a ketten a vizes homokban kötünk ki. Egyenesen Harry mellkasára esek. Nevetve próbálom magam feltornázni, de Harry nem engedi. A tarkómnál fogva húz magához, és ajkai már az ajkaimon. Két kezemmel meg kell támaszkodnom a feje mellett, miközben a csók egyre, és egyre hevesebb lesz. Örültek módjára faljuk egymás ajkát, ma már sokadára. A levegő egyre forróbb lesz köztünk, és a testünk is kezdi elérni a kritikus pontot. Harry hirtelen változtat helyzetünkön, és maga alá gyűr. Kezeimmel a csípőjét fogom, majd magamról, és a helyről megfeledkezve, elkezdem feljebb húzni a pólóját, miközben Harry combomon végig simítva tolja egyre feljebb a ruhám alját. Végül most először kettőnk közül ő az, akihez visszatér a józanész. Elhúzódik, én pedig kipirult arccal nézek rá, a mellkasom pedig vadul mozog fel és le. A szeme úgy csillog akár egy angyalnak az éjben.
·         Szerintem ideje visszamenni a hotelbe. Minél hamarabb. – Harry feláll, majd engem is felsegít. Elrendezem a ruhámat, miközben Harry felkapja mindkettőnk cipőjét, és sietős léptekkel indulunk vissza.

                                                                                       ****
Harry alig tudja kinyitni a hotel ajtaját, mert egyszerűen nem akar elengedni, és még inkább nem akarja megszakítani a csókunkat. Percegik, szenvedünk, mert nem tudja úgy beledugni a kártyát az elektromos zárba, hogy nem néz oda, de végül csak sikerül. Magam után húzom, szinte ráncigálom Harry-t, aki kezével ügyetlenül húzza ki a kártyát, majd fél lábbal csukja be az ajtót, ami végül hatalmas csattanással zárul be. Harry eldobja a kártyát, a két pár cipőt a hotel szoba valamelyik szegletébe, majd mikor mind két keze szabad, én ösztönösen ugrok egyet, és csípője köré fonom a lábam, ő pedig a fenekemet megfogva tart. Nem zavar, mert jelen pillanatban nem érzem, hogy helye lenne itt bármilyen jó modornak is. Vadul faljuk egymás ajkait, és botladozva megyünk el az ágyig, majd nem figyelve semmilyen óvatosságra egyenesen a közepére esünk. Lábaim még mindig Harry derekát ölelik, ő pedig fejem mellett támaszkodik két kezén. Türelmetlenül nyúlok Harry pólójáért, és szinte rángatom az anyagot. Harry mosolyogva segít nekem. Az övéhez nyúlok, de ő meg akarja állítani a kezem. Jelentőség teljesen nézek rá, tudatva, hogy most nincsen szükségem semmilyen gyengédségre. Akarom őt, most és azonnal. Harry feltartja két kezét, én pedig felülök és miközben az övét rángatom, megcsókolom. Amint meg van az öve, a nadrág gombjához nyúlok, és kigombolom. Ő a ruhám cipzárjához nyúl, és lehúzza azt, miközben én lejebb tolom a nadrágját, ő pedig a ruhámat a vállamon. Végül először rólam kerül le a mintás ruha, majd ezt követi Harry nadrágja. Megszabadulunk a megmaradt zavaró anyagoktól, és Harry gyors mozdulatokkal a fiókhoz nyúl, és kiveszi belőle a kiscsomagolást. Tudatosul bennem, hogy ő már készült, de jelen pillanatban ez az, ami a legkevésbé érdekel. Harry gondoskodik arról, hogy ne hagyjak magam után egy anya nélküli csöppséget. Végül két lában közé helyezkedik, majd rám néz, és látom rajta, vissza akar venni a hevességből.
·         Kicsim, nem vagyok üvegből, nem fogok összetörni. Kérlek.
Harry-nek nem kell több, teljesen belém vezeti magát, én pedig végre megérzem azt magamban, amire egésznap vágytam. Ismét csipője köré fonom lábaimat, ő pedig mozog, most igazán mozog. A szobában egyre melegebb lesz, és hangos sóhajok töltik meg a helyet. Harry eltalál bennem egy olyan pontot, amitől hangos nyögés tőr fel belőlem, és érzem, ha most nem csókolom meg leszek ennél hangosabb is. Izzadt tarkójára vezetem kezeimet, és úgy húzom magamhoz. Ajkai az ajkaimon, kezeink összefűzve a fejem felett. Egymás szájába sóhajtunk, én pedig az élvezettől becsukott szemmel hajtom hátra a fejem.
·         Kérlek, ne csukd be a szemed! Nézz rám! Látni akarom a gyönyört a szemedben.
Harry mély hangon szól hozzám, én pedig eleget teszek kérésének, mélyen bele nézek a szemébe. Látom az arcán, hogy már nincsen messze, ahogyan én sem. Úgy helyezem a csípőmet, hogy Ő még mélyebbre tudjon menni, végül ez adja meg nekünk az utolsó lökést. Ívben megfeszült háttal, és Harry nevét mondva, lépek át a gyönyör kapuján, ahova Harry is követ néhány másodperc múlva. Mély nyögés hagyja el torkát, majd rám rogy. Meleg leheletét a nyakamnál érzem, és apró csókot adok izzadt homlokára, ahová most a göndör tincsek tapadnak. Felemelkedik mellkasomról, és egy apró csókot követve legördül rólam. A használt óvszert az éjjeliszekrény melletti kukába dobja, majd visszafekszik a párnára. Félig kinyújtja karját, és fejével biccent, hogy feküdjek rá. Közelebb húzódok hozzá, és lábamat összefonom az övével. Nem szégyellem, és nem jövök zavarba attól, hogy mind ketten ruha nélkül, fedetlen testtel fekszünk az ágyon. 

Lassan mind kettőnknek rendeződik a légzése.
·         Lehet, hogy gyakrabban kéne téged, egy nap többször felhúznom azokkal a csókokkal. – hasizmainak vonalát rajzolgatom körbe, majd felhúzott szemöldökkel nézek fel rá.
·         És ezt miért gondolod így?
·         Mert, ha mindenegyes alkalommal ez lesz a végeredmény, akkor megéri.
·         Csal ezért éri meg? – Harry összehúzott szemmel néz rám, majd hirtelen ismét magam alá gyűr.
·         Nem csak azért. Mindenért, ami veled kapcsolatos. – újra megcsókol. Kezeimet hajába vezetem, és fejbőrét simogatom. Mikor elhúzódik és rám néz, látom kimerült, és magamon is érzem.
·         Fáradt vagy. Hosszú volt a nap. – simogatom meg arcán.
·         Hozzád sosem vagyok fáradt. – orrával megböki az enyémet, és aprót kuncogok.
·         Megyek, lefürdök. – apró puszit adok szájára, és felkelek az ágyról. Már nem bajlódok azzal, hogy magam köré tekerjek bármit is, úgy ahogy vagyok, elindulok a fürdőbe, de látom, Harry jönne utánam. Megállok, és visszafordulok. – Egyedül.
·         Most miért vagy ilyen? – Harry kisfiús duzzogással néz rám.
·         Mert vannak olyan női tevékenységek, amiket neked nem kell látnod. Létszíves maradj ide kint. – nevetek, majd becsukom magam mögött az ajtót, de hallom, hogy Harry motyogva duzzog. 

     Nem akarok túl sokáig bajlódni magammal, így a zuhanyzás mellett döntök. A számomra megfelelő hőmérsékletre állítom a vizet, és beállok a zuhany alá. Kellemesen hat rám a langyos víz. A tusfürdővel végig kenem a testem minden pontját, majd a samponért nyúlok, és beledörzsölöm a hajamba. Lemosom, és kellemes illatú balzsamot kenem rá. Rajta hagyom egy kicsit, míg a lábamat leborotválom.  A már oda készített női borotváért nyúlok, majd módszeresen elkezdem borotválni a lábam. Mikor a jobb lábam kész, áttérek a balra. Balnál mindig szerencsétlenkedek, és ez történik most is. A vádlimat borotválva nem figyelek oda eléggé, és mélyen bele vágok inamba, amiből azonnal elkezd ömleni a vér. Gyorsan lemosom a hajamról a balzsamot, azonban mikor lenézek a lábamhoz, megijeszt a látvány. Csupa vér a víz. Elzárom a vizet, és magam köré tekerem az egyik törölközött. Pirosló nyomokat hagyok, magam után mikor kijövök a zuhany alól. A hófehér szőnyeg azonnal véres lesz, én pedig egy kéztörlőt kapok le a szekrényről, és azt szorítom vágásra.
·         A francba. – Ez nem lehet igaz. Nem érhet így véget az este. A vérzés nem akar elállni, én pedig érzem, hogy fokozatosan száll ki belőlem az erő, ahogy egyre több vért vesztek. A törölköző, kezdi magát teljesen megszívni a vérrel.
·         Kicsim, minden rendben? Bejöhetek? – Harry kopog az ajtón, engem pedig elfog a pánik.
·         Ne gyere be! – nem tudod leplezni az ijedséget, így az a hangomon is hallható.
·         Lana, nem úgy hallom a hangodon, bemegyek.
·         Ne!
De már késő. Az ajtó nyílik és Harry arca másodperceken belül változik át a rengeteg vér láttán. 

2014. április 14., hétfő

Sziasztok!

Az utolsó posztomhoz kaptam egy igencsak szép hangú kommentet. Figyeljetek, és ez neked is szól kedves Nem Publikus olvasóm. Igen van más dolgom is. Iskolába járok, délutáni tanításokra, így azon a héten se délelőttöm, se délutánom, és kora vagy éppen este haza érve, nem mindig van energiám neki ülni írni. A következő héten pedig munka hetem van és higgyétek el akkor olyan vagyok mint az élő halott. Ezeken a heteken jó volt mikor Luca segített, de neki az érettségire kell tanulnia. Az egyik jó tanács az volt: "akkor ne ígérgess". Sajnálom azt hittem, betudom fejezni a részt, de nem fogok úgy ülni a gép előtt, hogy nem jönnek maguktól a szavak, hanem csak erőltetem. Az sem a legjobb, mert akkor a rész nem lesz olyan, amiről én magam is úgy gondolom, hogy tetszeni fog nektek. Szóval akkor most közlöm, nem tudom mikor tudom befejezni a következő részt, de igyekszem, és ha tényleg szeretitek a történetem, és azt ahogyan írok, akkor kivárjátok, hogy normálisan megírjam. Akinek nem inge ne vegye magára.
Másrészt: személy szerint nem igazán tudom elviselni, hogy valaki így beszéljen velem, úgy hogy nem is ismer. Nem olyan baromi egyszerű megírni egy részt, és ezután sem fogom erőltetni, ha nem jön az ihlet akár tetszik ez valakinek akár nem. Kurva sokat dolgozok részekkel, és szerintem nem érdemlem meg, hogy valaki ilyen szintű szemtelen kommentárt írjon nekem, azért, mert nem pontban csütörtökön raktam fel a részt. Úgy beszélj, hogy nem tudod mi van a háttérben, miért nem tudtam befejezni.
És akkor nem ígérek semmit, munka hetem van, és kimerült leszek, de sietni fogok.

2014. április 10., csütörtök

Sziasztok :)

Tudom, most már lassan az következik, hogy akik tényleg folyamatosan olvassák, és írnak nekem, leszedik a fejemet. De kérlek nézzétek el nekem, hogy ma nem tudom befejezni a részt, és felrakni, mert angol tételeket kell megírnom, és angol szavakat tanulnom. DE! a csúszás csak egy nap. Holnap péntek, és hamar fogok a suliba végezni, úgy hogy estére fent lesz a rész.

Nagyon szeretlek titeket, puszi Tami <3

2014. március 30., vasárnap

19. rész  Határvonal 

Sziasztok :) 

Ahogy ígértem, itt van az új rész, és remélem tetszeni fog. Nem mondanám biztosra, de szerintem visszatért belém az ihlet, bár nem tudom, hogy ezen a héten hogy fogom tudni alkalmazni, mert munkahetem lesz, és olyankor olyan vagyok, mint egy zombi. Vagyok, de nem csinálok semmit. Írni fogok, ha nem tudom csütörtökön hozni a részt, hanem csak hétvégén. Nos, ezzel a résszel kívánom, hogy nektek teljen jól a hetetek :) 
Puszi Tami :) <3 


A szerelem olyan, mint a szél, 
nem látod, de érzed.






Lana

Két napja annak, hogy Harry elrepült Japánba, és az óta nem igazán tudok magammal mit kezdeni, és ezzel Valery is így van. Aznap kiszedtem belőle, hogy mégis miért nem szólt, hogy kijön a reptérre, és elmondta, hogy bizony közte és Niall között alakul valami, és pont ezért van az, hogy együtt szenvedünk. Bár számomra kicsit kétségbe ejtő, hogy két napot nem bírok már úgy ki, hogy ne okozzon fizikai fájdalmat a hiánya. Soha nem mutatom, és soha nem mondom, még Valery-nek se, de látom magamon, hogy kezd romlani az állapotom, ami már nem csak belülről, de kívülről is meglátszik.  Kétségbe ejtő, hogy ennyire szeretem őt. Mikor nincs velem, ezek a gondolatok folyton bekúsznak az elmémbe, és teljesen a hatalmuk alá kerítik a gondolataimat, és olyanokra is gondolok, amikre akkor nem, ha Harry mellettem van. Folyton elő jön bennem a kép, ahogy Harry nézett rám a reptéren. Egyszerűen ki tudtam belőle olvasni, hogy tényleg nem akar elmenni. És ez még jobban összezavar, ha nincs itt, ilyenkor mindig a nyakamban lévő láncot markolászom, ami a születésnapom óta folyamatosan rajtam van, és képtelenség, hogy valaha is leveszem. Bár a „valaha” szó az én szótáramban nem pont azt jelenti, amit eredetileg.
Holnap este landol Harry-ék gépe, és ezzel a Take Me Home turné véget ér. Harry-vel folyamatosan beszélünk. Általában szöveges üzenetet küldök egymásnak, de Harry mellett, Niall az, akivel szintén folyamatosan beszélek. Mindig Valery-ről érdeklődik, és amikor visszakérdezek, hogy miért akarja ennyire tudni, hogy mi van a barátnőmmel, akkor lerendezi annyival, hogy csak érdeklődik. Ő pedig azt hiszi, hogy ezt én el is hiszem. Ez ment tegnap előtt estig. Akkor sikerült belőle kiszednem, hogy nem közömbös Valery iránt. Ennek tudatában, mikor Valery át jött hozzám szenvedni, nem tudtam elrejteni, hogy nem tudom sajnálni. Persze neki semmit nem mondtam el, mert nem az én dolgom, de ha még azután is tartanom kell a számat, miután haza jöttek szét fogok robbanni.
Viszont annak okára nem jöttem rá, hogy a gyógyszereim miért járatják velem a bolondját. Eddig mindig rendszerszerűen, amikor bevettem, egy kis idő múlva, olyan voltam, mint akit bedrogoztak. Olyankor elég volt lefeküdöm, aludni egy kicsit, és utána jobb volt. De, most hol semmi bajom tőle, hol jönnek a régi tűnetek. És ettől ez elmúlt napokban kicsit feszült lettem. Mindig úgy ütemeztem a gyógyszer bevételét, hogy akkor ne Harry-vel legyek, és eddig ez így működött is, de így már nem tudom, hogy mikor fogok kiütve az ágyba dőlni, és mikor vagyok, úgy mond a „régi”.
Próbálok nem sokat agyalni ezeken a dolgokon, így inkább leülök tanulni annak reményében, hogy hamar elmegy a mai nap, hogy már csak a holnapot szenvedjem végig egészen estig.

Harry

A Japánban töltött két nap eszméletlen volt, de örülök, hogy már megyünk haza, és az sem zavar, hogy hajnali nem tudom hány óra van. Már csak arra vágyom, hogy a repülőn ülhessek, és hazafelé menjek. Hiányzik Lana, és a családom is. Nem tudom meg mondani az idejét annak, mikor tudtam elmenni Holmes Chapelbe anyáékhoz. De, ha minden jól megy, akkor hamarosan meglátogatom őket. Az utolsó ruhadarabot dobom be a bőröndömbe. Éppen összehúznám a cipzárt, amikor a hotel szobám ajtaja kivágódik és Louis jön be rajta. Az arca nyúzott, látszik nem túlzottan aludta ki magát. Mondhatnám azt, hogy majd alszik a gépen, de azt az időt ő azzal tölti, hogy a másikat piszkálja, vagyis engem.
·         A bőröndöd, most nem pont úgy néz ki, ahogy két napja. – röhögve mutat a ruhakupac felé. Megrántom a vállam, és inkább összehúzom a cipzárt.
·         Két napja a barátnőm pakolt nekem össze, aki most nincs itt, hogy ezt újra megtegye. – leveszem az ágyról a bőröndöt és a földre rakom.
·         Csak egy hosszú repülő út választ el minket a csajainktól. Ezt már te is kibírod hős szerelmes. – Louis feláll az ágyról, és összeborzolja a hajam. Morogva rántom el a fejem. Épp válaszolnék, amikor Paul jelenik meg az ajtóban.
·         Gyerünk srácok, ideje haza menni. – azonnal a bőröndömért nyúlok, és már indulok is kifelé az ajtón. A hátam mögül hallom, hogy Paul és Louis halkan kuncognak, de jelen pillanatban ez sem érdekel. Csak az, hogy minél hamarabb a londoni reptér talaját érezzem a lábaim alatt, és otthon Lana apró testét az enyém mellett.
****
Úgy érzem, ötünk közül egyedül én vagyok az, aki valamire is használható lenne. Zayn szokásához híven azonnal elaludt amint, a gép egyenesbe került, Niall inkább csak felületesen pihen a fülhallgatóval a fülében, Louis most kivételesen nem piszkál senkit, szerintem nyitott szemmel alszik, Liam a telefonját bújja, de látszik rajta, hogy még pár perc és zsebre vágja a telefont, és a kijelző helyett inkább a szemhéját fogja bámulni belülről. Mivel egy ideig egyik barátom sem lesz használható és tizenhat órát fogunk utazni, amiből még csak egy óra telt el, úgy döntök egy kicsit még én is alszok. Előveszem a telefonom, és a fülhallgatót. Bedugom a fülembe, és elindítom a lejátszási listámat. Miközben helyezkedem, látom, hogy Liam már alszik is és apró mosolyra húzom a szám. Jó érzés, hogy így ismerem már őket. Mielőtt elmerülnék a zene világában, végig nézek az előttem, és mellettem heverő legjobb barátaimon, akikkel egy újabb turnét nyomtunk le. Százharmincegy koncertet hülyültem velük végig, és bár jó érzés, hogy vége van, ha újra kéne kezdenem az egészet, isten a tanúm rá, hogy megtenném, ha ők, akkor is mellettem lennének.
****
Amilyen ébernek gondoltam magam, pont annyira voltam még álmos. A szemem dörzsölöm, miközben megnézem az időt a telefonomon. Kicsit meglepve veszem tudomásul, hogy kilenc óra. Csupán csak három órát aludtam még pluszba. Kiveszem a fülhallgatót a fülemből és látom, hogy a többiek is kezdenek ébredezni, Zayn kivételével. Ő elnyílt szájjal alszik ugyan úgy, ahogyan három órával ezelőtt.
·         Hát srácok, nem kicsit vagyunk ki. – Liam nevetve tornázza magát fel a székében, miközben a nyakát forgatja. Gondolom sikerült elaludnia.
·         Nyugtasson a tény, hogy Zayn helyettünk is alszik tovább. – Louis, Zayn orrát piszkálja, aki annyira mélyen alszik, hogy csak megvakarja azt, de a szemét nem nyitja ki.  
·         Ki mit tervez, ha haza értünk? – Louis felhagy Zayn piszkálásával, és inkább visszaül a helyére.
·         Én egy hétig ki sem szállok az ágyból Sophie-val együtt. – Liam fáradtan mosolyog.
·         Valami ilyesmit terveztem én is, csak Eleanorral. – nevet Louis. – Harry?
·         Én holnap el akarom vinni Lana-t anyáékhoz, és közben pedig teljesíteni egy újabb pontot. 
·         Melyiket? – felém kapja Niall a fejét.
·         Egyszerre lenni két helyen. – mosolygok halványan.
·         Azt meg, hogy? – kérdőn néz rám Louis, én pedig csak mosolygok.
·         Az legyen az én titkom. És te Nialler? Mit csinálsz, ha hazaértünk? – karba teszem a kezem, és sejtelmesen mosolygok rá, Ő pedig összehúzott szemmel, értetlenül néz rám. Ír barátom azt hiszi, hogy semmiről nem tudok, pedig Lana mindent elmondott. Elmondta, hogy Niall-nak Valery nagyon tetszik, pont ezért vagyok rá kíváncsi, hogy tesz e valamit Niall az ügy érdekébe.
·         Én? Mint mindig. Betelepszek a tévé elé, meccset nézek, és felélem az összes otthon található édesség készletemet. – nem pont erre a válaszra számítottam. Fej rázva nézek rá, ő pedig ne érti, mi bajom van.
****
Az utolsó másfél órát, már alig bírjuk ki. Mindenki hol leül, majd öt perc után újra feláll. Louis-t már a piszkálódás sem köti le, és idő közben Zayn is felkelt, aki inkább csendben szenved. Én pont ennek az ellenkezőjét csinálom. Előveszem a telefonom, játszok rajta, majd elrakom, fel alá járkálok. Niall egyszer még rám is szól, hogy üljek már le, mert már szédül a járkálásomtól. Így erőt veszek magamon, és durcásan levágom magam a helyemre, ami kezd már elviselhetetlenül kényelmetlen lenni.
Ahogy a lábam az utolsó lépcsőfok után a talajt érinti, csak nem letérdelek, és megcsókolgatom a földet. Nos, kevés választ el ettől a cselekedettől, de mégsem teszem meg. Inkább türelmetlenül várom, hogy a kezembe adják a bőröndömet, és amint ez megtörténik nem foglalkozva semmivel, elindulok a kijárat felé. Áldom Paul-t azért mert ismét egy késői órában éretünk ide, így nagyon remélem, hogy most sincsenek itt a fotósok, és rajongóink is, most inkább az ágyaikban alszanak. A többiek hamar beérnek, én, pedig ahogy meglátom a kijárat feliratot, még szaporábbak lesznek a lépteim. Kiérve meglátom őt, ahogy láb rángatva ül az egyik széken, és a srácok hangoskodásának hála észrevesz minket, engem. Feláll a székről és gyors léptekkel elindul felém. A lábaim maguktól mozdulnak, és tartanak Lana felé. Nem érdekel, hogy ki lát, vagy, hogy a többiek ezt mennyire fogják nyálasnak tartani. Oda érve egymáshoz, Lana szinte a testemnek vetődik, én pedig szabad kezemmel át karolom derekát, és elemelem a földtől, közben ajkaink egymásra találnak. A csókunk finom, gyengéd és lassú, és az elmúlt két nap minden perce benne van. Elmémbe bekúszik, a gondolat mi lenne velünk, ha turné közepén ismerkedtünk volna meg, és csak egy hónap múlva találkoztunk volna, akkor vajon, hogy csókolnánk egymást? A gondolat miatt bele mosolygok csókunkba. Lana elhúzódik, és nem tudom jellemezni, hogyan néz rám. Talán, mintha meg akarná jegyezni az arcom minden pontját.
·         Itthon vagy. – szinte suttog, amit csak én hallok. Nevetnem kell. – Miért nevetsz?
·         Mert két nappal ezelőtt te bizonygattad, hogy kibírjuk, most pedig te nézel rám, és beszélsz úgy hozzám, mintha egy hónapja nem láttál volna. – Finoman visszateszem a földre. – De igen, itthon vagyok, és ideig nem megyek sehová. – Gyengéden megcsókolom.
·         Csak haza, hozzád. – hozzám bújik, és a boldogságtól olyan apró dolgokat is észreveszek a bandatársaimon, amire eddig egyáltalán nem figyeltem. Mint hogy, Zayn miközben Perrie kezét fogja, az eljegyzési gyűrűt piszkálja, vagy, hogy Louis azt a sálat tekergeti, amit ő adott Eleanor-nak, és hogy Liam és Sophie egymás hüvelykujjával játszanak, miközben fogják egymás kezét.
·         Na, menjünk. – mosolyogva biccentek a fejemmel a kijárat felé.
****  
Lana elszörnyed, mikor kinyitja a bőröndjeimet, és meglátja, hogy a ruháim csak be vannak dobálva, és már úgy össze vannak gyűrődve, hogy már abba sem lehet biztos valaki, hogy ezek valóban a pólóim és a nadrágjaim. Elnyílt ajkakkal, és felhúzott szemöldökkel néz rám, én meg szégyenlős mosollyal az arcomon megrántom a vállam. Lana csak megrázza a fejét, de az apró mosoly megjelenik az arcán, miközben visszafordítja fejét a ruhák felé. Először egyenként kezdi el kivenni őket, de feladja és inkább magához elől egy kupacot, és azzal együtt kisétál, az ajtón gondolom a fürdőszobába. Én csak az ajtó melletti falnak támaszkodva állok, és érzem, nem akarom megvárni, míg az összes ruhámat, kiviszi a szennyesbe. Hallom puha lépteit oda kintről, és ahogy belép az ajtón nem hagyom, hogy visszamenjen a bőröndjeimhez, elkapom a karját és magamhoz rántom, úgy, hogy szinte neki csapódik a mellkasomnak, és megcsókolom. A hiány, amit az elmúlt két napban éreztem, belülről megőrjített. Lana ez alatt a rövid idő alatt szinte a bőröm alá férkőzött, és mióta legelőször együtt voltunk, azóta szétfeszít a vágyakozás, ha nem érhetek hozzá.  Hevesen csókolom, szinte már falom az ajkait, és ő nem tiltakozik. Mind két kezét a hajamba vezeti, miközben körmeivel végig kaparja fejbőrömet, ezzel előhozva velem egy apró morgást, melynek hatására, kezemmel megfogom, két oldalt a csípőjét, és meg jobban magamhoz, az ágyékomhoz húzom. Érzem, hogy oda lent egyre szűkebb lesz a hely, és ezt Lana is észreveszi. Pimaszul belemosolyog csókunka, és gyengéden megharapja az alsó ajkamat. Itt robban fel bennem a bomba, és a pólója aljáért nyúlok. Szinte letépem róla, és eldobom a szobám egyik részébe, ezt követi az én pólóm, amit Lana a szobából nyíló fürdőszoba felé dob, úgy, hogy az fennakad a kilincsen. Nevetve kezdünk el egyszerre hátrálni. Nem döntöm végig rögtön az ágyon, hagyom, hogy leüljön, közben fölé hajolva, lelököm az összes olyan dolgot az ágyról, ami nem kell oda. A bőröndjeim hangos puffanással érnek földet, Lana pedig a fejem után nyúl, és magához húz. Végig dől az ágyon, de a lábai még mindig a földet érik. Próbálja feljebb tornázni magát, én pedig segítek neki azzal, hogy egy kézzel a dereka alá nyúlok, és feljebb emelem. Ekkor veszem észre, hogy a barátnőm jóval könnyebb lett, mint utoljára volt, de nem akarom ezzel elrontani a pillanatot, így nem szólalok meg. Csupa csók, nyelv, és érintés vagyunk. Időközben mindkettőnk nadrágja is lekerül, így már csak Lananán a fehérneműje, rajtam pedig az alsónadrágom van. A kezdeti hevességet, szépen lassan váltja fel az érzéki játék. Egy apró csókot követően, lassan indulok el lefelé. Először az arcéleinek vonalán hagyok apró puszikat, majd áttérek az érzékeny pontjához, a nyakára. Egyre lejjebb haladok, míg nem a melltartó anyagához nem érek. Felnézek rá, ő pedig felül, tudatva velem, hogy az én feladatom a ruhadarabot eltávolítani. Megcsókolom, miközben a melltartó kapcsához nyúlok, és ki kapcsolom. A szégyenlőség apró jele sem tűnik fel Lana arcán, hisz tudja, már ismerem a testét. Óvatosan újra visszadöntöm az ágyra, és ajkaival kezdek el játszani. Lana kezei végig simítják a hátamat, majd az alsónadrágom pereme alá csúsztatja, és elkezdi letolni. Nem állítom meg, inkább segítek neki, és leveszem magamról. Hasát csókolgatva halod a zavaró anyag felé, ami már csak rajta található. Engedélyt kérően nézek fel, ő pedig válaszul feljebb emeli a csípőjét. Fél mosollyal az arcomon lassan húzom végig az anyagot formás lábain. Kacéran lengetem meg a csipkés vágykeltőt, majd a többi ruha felé dobom. Ő ezt csak egy apró kuncogással nyugtázza, és szégyenlősen eltakarja szemét a kezével.
·         Hé! Ne rejtőzz el előlem. – apró kezét megfogom, és elemelem szemei előtt. – Az első alkalom óta, én már jobba ismerem a tested, mint te saját magad. – mosolygok rá, és megcsókolom.
·         Talán. – húzódik el tőlem.
·         Talán? – felhúzott szemöldökkel nézek rá, és a fejemet látva elneveti magát.
·         Biztos. – ajkaik foga közé veszi, és engem ez az apró mozdulat teljesen megőrjít.
·         Hát, akkor lássuk, igazam van e. – szemtelenül húzogatom a szemöldököm, és lejjebb csúszok.
Furcsa érzés, mikor egy férfi annyira szeret egy lányt, hogy minden testi örömöt, amit egykor csak magának akart először, most felváltja az, hogy lássa, hogy esik szét az élvezettől az alatta fekvő lány, ezzel megmutatva mennyire szereti. Pontosan ez volt az én célom is. Megmutatni neki, mennyire szeretem őt.
·         Harry. – az érzéstől hangos sóhaj hagyja el száját, és körmei mély nyomot hagynak hátamon.
Újaimat kihúzom, abba hagyom duzzadt pontjának izgatását, és visszatérek ajkaihoz. Csókunk közben kicsit feljebb emelkedik, és tudom változtatni, akar a pózunkon, és azt is tudom, hogy miért.
·         Nem. – rázom a fejem mosolyogva, ő pedig nem érti miért.
·         De.. – nem hagyom, hogy abba hagyja, megcsókolom.
Kihúzom a fiókot, és kiveszek onnan egy apró ezüst csomagot, hogy olyan történjen, aminek jelen pillanatban szerintem mélyen csak én örülnék. Furcsa igaz? Lassan hatolok belém hisz ez még csak a második együtt létünk, és még az érzéstől először kicsit megrándul Lana arca. Nem mozgok, csak várok a válaszra, hogy folytathatom. Ezt követően lassan, ritmusosan kezdem el mozgatni csípőmet. Lana lábait a derekam köré fonja, ezzel még nagyobb teret adva, hogy mélyebbre menjek, és olyan pontokat érintsek, amiről ő még nem tud, hogy létezik. Arcáról tükröződik az élvezet, és eddig sosem halott hangok hagyják el a száját. A kéjes sóhajok hatással vannak rám, és csak nagyon nehezen fogom vissza magam, de próbálkozom, mert tudom, hogy nem egyéjszakás lány fekszik alattam. Mintha csak az elmémben olvasna, rám néz, és biztatóan elmosolyodik.
·         Kicsim, nem vagyok porcelánból. – kapkodó levegő vétellel szól hozzám, én pedig hezitálok. Ekkor, egy olyan Lana bújik elő, akit szerintem csak én fogok ismerni. Fülemhez emeli fejét, és bele suttog. – Hadd lássam az igazi Harry-t. – két sarkával még közelebb húz magához, még mélyebbre, és ennyi elég.
Gyorsabban kezdek el mozogni, Lana pedig hátra veti fejét, kezeit a hajamba vezeti, majd egy olyan pontot érintek, amitől hangos sóhajjal hátra veti a fejét. Nyaka elém tárul, és a hívogató, most az izzadságtól sós bőr vonz. Csókolgatom azt a pontot, amiről tudom, hogy az örültbe kergeti. Fejét visszahajtja, és a szemembe néz, én pedig elnyíló ajakaira vezetem tekintetem, és megcsókolom. Testem annyira el van lazulva, hogy Lana könnyű szerrel változtat pózunkon. A hátamra kerülök, Lana pedig teljesen fedetlenül ül a csípőmön. Rám néz, én pedig bíztatóan mosolygok rá, hogy előttem nincs mit takargatnia, és szégyellnie. Száját az enyémre nyomja, és mozogni kezd. Csípőjét, úgy mozgatja, hogy olyat érzek, amit eddig sosem. Kezei megtalálják az enyémet, összefűzi őket, és a fejünk fölé vezeti. Próbálom minél tovább bent tartani, mert minél tovább akarom őt érezni, de ha nem kerülök vissza az eredeti pózba, akkor ez nem fog menni. Visszafordítom, így újra én vagyok felül.
·         Harry! Annyira.. – nem tudja befejezni a mondatot, hátha ívben megfeszül, körmei erősen kapnak újra a hátamba, az eddiginél is gyorsabban kezdem el mozogni, és őt követve engem is elért, aminek el kellet. Lihegve fúrtam az arcom a nyakába, ő pedig a tarkómat kezdte el simogatni. Fel emelem a fejem, és rá nézek.
·         Szeretlek. – mondom miközben kipirult arcát nézem, ő pedig fáradt mosolyra húzza ajakait.
·         Én is szeretlek. Nagyon szeretlek. – egy apró csókot követően, legördülök róla. Az elhasznált óvszert kidobom a kukába. Visszafordulok felé, ő pedig a mellkasomra fekszik, és halkan próbálja rendezni légzését.
·         Arra gondoltam, hogy holnap eljöhetnél velem Holmes Chapelbe. – meztelen hátát simogatom, ő pedig a mellkasomon található madarakat rajzolgatja körbe. Felemeli fejét és rám néz.
·         Bemutatkozás? – mosolyog rám, én pedig aprót bólintok.
·         Van kedved? – eltűrök egy apró, vizes tincset arcából.
·         Persze. – meg csókolja a mellkasomat, és feláll az ágyról. Maga elé emeli a vékony takarót, és feláll. Meztelen háta és feneke még fedetlen, én pedig az oldalamra fordulok, megtámasztom a fejem, és úgy nézem őt.
·         Szemtelen vagy ugye tudod? – válla fölött hátra néz, és kacéran mosolyog.
·         Miért? Mindent láttam már, amit most is nézek. – kisfiús ártatlansággal mosolygok rá. – Hova mész?
·         Fürdeni. – mondja, majd a kilincsre felakadt pólómat hozzám vágja. Az ajtót nem csukja be, résnyire nyitva hagyja, nekem pedig nem kell több, felállok az ágyról, utána megyek a fürdőbe, mert érzem nem volt belőle elég. A következő pillanatban, Lana hátát már a zuhanykabin fala tartja, lábai körbefonják csípőmet, és a meleg víz csak még kellemesebbé teszi, az ismételt együtt létünket.

Lana

·         Kicsim, ne izgulj ennyire. Nem fognak megenni. – Harry a kezemért nyúl, ami eddig a rángatózó lábamon hevert.
·         Nálad sem ért semmit, mikor azt mondtam „Ne izgulj”. – rá nézek, ő pedig csak mosolygok. – Sőt, még jobban elkezdtél izgulni. Szóval ez nem használ. – a körmömet rágva nézek ki az ablakon. A combomra teszi a kezét, egy kicsit megszorítja, így próbálja leállítani a rángást. Egy ideig nem szólok, de nem bírok magammal. – Mi, van, ha nem fognak kedvelni? – fordulok Harry felé. Kétségbe esett hangomat hallva felnevet, én pedig durcásan nézek rá. – Ne nevess ki, hallod!
·         Lana, imádni fognak. Anya már alig várja, hogy megismerjen, Gemma pedig azt, hogy cikis kiskori képeket mutasson neked rólam.
·         Már most szeretem a nővéredet. Ígérem, nem fogok nevetni. – mosolygok rá, úgy, hogy a számban található összes fogamat lássa. Felhúzott szemöldökkel néz rám, mert tudja, nem mondok igazat. – Na, jó csak egy kicsit. – mutatom a két újammal a „picit”. Harry csak egy sóhaj közben megrázza a fejét, és elkapja a kezemet, és összefűzve visszahelyezi a combomra.
Már egy jó ideje haladunk az autópályán, és Harry keze még mindig a lábamon pihen. Néha beszélgetünk, de inkább kellemes csendben telik az idő. Én a melletünk elsuhanó autókat, és a fákat nézem, miközben újaival játszok, ő pedig a vezetésre figyel, és egyszer kétszer ő is részt vesz a játékomban, és elkezdi piszkálni az újaimat. Megjelenik a tábla miszerint a második kijáratnál kell lefordulni Holmes Chapel felé. Harry rutinosan vezet, tudja már, hogy merre kell menni, és annak ellenére, hogy azt terjesztik róla borzalmasan vezet, ami részben igaz is, én nagyon szeretem nézni, ahogy az autójával, a kormánnyal bánik. Magunk mögött hagyjuk az autópályát, és rátérünk, egy egysávos útra, ahol bármerre néz az ember, csak a zöld pusztaságot látja. Egy kis idő után, a távolban felbukkan egy tábla, és közelebb érve hozzá ki lehet venni, hogy Holmes Chapel határába értünk. Harry elkezd lassítani, majd lehúzódik, végül leállítja az autót.
·         Miért álltunk meg? – nézek rá kérdően.
·         Mert van egy meglepetésem. – oda hajol hozzám, és megpuszilja az arcomat, és kiszáll az autóból. Én is követem a példáját, és kiszállok.
·         Meglepetés? Itt? – mutatok körbe. Harry az autója mellett áll, és körbe néz, hogy nem e jön autó. Én értetlenül nézem, ahogy az út közepére megy, és felém fordul.
·         Édes, mégis mit csinálsz?
·         Ha ide jössz, megtudod. – megrázom a fejem, de azért elindulok felé, majd közvetlen előtte megállok. – Tessék, itt vagyok. És most?
·         Látod itt ezt a vonalat? – mutat lefelé. Az aszfaltra egy sárga vastag vonal van felfestve.
·         Igen. – válaszolok.
·         Ezt itt Holmes Chapel határa. – néz rám mosolyogva, de látja még mindig nem értem. – Ez egyik lában tedd ide. – mutat a vonal egyik oldalára. Teszem, amit mond. – A másikat pedig a másik oldalra. – kis terpeszben állok a vastag vonal felett. Szerintem nekem kárt tett az agyamban a szőke hajfesték, mert még mindig nem értem.
·         Harry ennek miértelme van. – mosolygok és széttárom a karom.
·         Hogy mi? Az, hogy egyszerre vagy két helyen. -  És megértem. A szám elé kapok a kezem, és könnyek gyűlnek a szemembe. A nyakába vetem magam ő pedig nevetve karolja át a derekam, és emel el egy kicsit a földtől.
·         Hihetetlen vagy. – könnyes szemekkel nézek rá.
·         Nem, csak nagyon szerelmes. – még mindig erősen tart, és letörli a könnycseppeket az arcomról.
·         Szeretlek. – mondom, és megcsókolom. A nyakába csimpaszkodva, az út közepén állunk, és csak akkor vállnak el ajkaink, amikor egy autó ránk dudál. Nevetve húzódunk el egymástól és Harry elvisz az autóig, és a másik autó sofőrje pedig, csak a fejét csóválja, és elhajt.
·         Én is szeretlek. – visszarak a földre. Nem tudom elmondani, hogy most mit érzek. – Gyere, menjünk anyáék már biztos aggódnak.
****
Még mindig a történtek hatása alatt vagyok, és sírni tudnék a boldogságtól. Nem tudom elhinni, hogy Harry itt van mellettem, és ilyeneket megtesz értem. És ha ez nem lenne elég, még szeret is. Mióta újra elindultunk, a kezét markolászom, ő pedig csak mosolyog, mikor kicsit erősebben szorítom meg. Csak akkor engem el, mikor egy közeledő ház felé mutat, én pedig a nyakam kezdem el nyújtogatni, és szinte már az ablakra tapadok, hogy jobban lássam. 
A gyomrom görcsbe rándul, annyira izgulok. Izgulok, hogy szimpatikus leszek e családjának, hogy tudnak e a betegségemről, és ha igen, akkor mi a véleményük. Utálnak e emiatt vagy el fognak fogadni? Vagy haragszanak rám, amiért Harry a nyakába vett egy beteg lányt? Ezer és annál több kérdést teszek fel magamban. Annyira el vagyok ezekkel foglalva, hogy csak akkor térek magamhoz, mikor a bejárati ajtó, becsukódik mögöttünk, és egy színes hajú lány vágódik Harry-nek, akinek szinte el kell dobnia a táskáját, hogy el tudja kapni, a hirtelen jött lányt. Ha jól sejtem Ő Gemma lesz. Meglepettségtől próbáltam kicsit, a háttérbe vonulni, de Harry keze, ami az enyémet fogta, nem engedett. Soha nem éreztem még ilyen zavarban magam, és ez csak rosszabb lett mikor megláttam egy barna hajú hölgyet elő bukkanni az egyik helységből. Feltételezem a konyhából, mert egy konyharuhával törölgette a kezét. Átkozom magam, amiért összefogtam a hajam, és nem tudtam elrejteni pirosló arcomat. Őt követte egy férfi, aki talán pár évvel lehetett idősebb, mint Harry anyukája.
·         Lana, igaz? – Gemma oda lépett elém. Épp válaszoltam volna, mikor óvatosan magához ölelt. – Sokat hallottam már rólad. Gemma vagyok. A kornyikáló nővére. – mióta itt vagyunk, most történt először, hogy a zavarom elmúlt, és önfeledten felnevettem.
·         Én is örülök, hogy megismerhetlek. – nevetve fordulok Harry felé, aki cinikusan néz a nővérére.
·         Anya, Robin ő itt Lana a barátnőm. – a kezdeti zavar újra visszatért, és csak mosolygok, de megszólalni nem tudok.
·         Lana, már nagyon vártam, hogy megismerjelek. – Harry anyukája elém lép, és magához ölel. Szégyenlősen ölelem vissza. – Anne vagyok.
·         Robin. – Harry nevelőapukája bizonytalanul ölel meg, én pedig a bennem tomboló feszültséget próbálom egy mosollyal leplezni.
·         Lana Anderson. – csak akkor veszem észre, hogy Harry-hez vagyok teljesen simulva, mikor Robin és Anne mosolyra húzza a száját, ahogy látja, hogy a fiúk kezét szorongatom.
A szokásos körök után, valamivel oldottabb leszek, végül elérek arra, pontra, hogy már nem csak akkor szólalok meg, ha kérdeznek. Harry családja nagyszerű, és egyáltalában nem éreztették velem, hogy kívülálló vagyok. Harry és Gemma testvéri viszonya totálisan olyan, mint a miénk Jamie-vel. A különbség csak annyi, hogy itt inkább Gemma az, aki piszkálja Harry-t, de nagyon jól szórakozok. Látszik a nővérén, hogy egyáltalában nem hatja megy, hogy Harry világhírű lett. Az ő szemében még mindig az a kicsi kisfiú, aki anno énekelni próbált.
Időközben Gemma és Robin elugranak a boltba valamiért, ami elengedhetetlen a vacsorához, nekem pedig egyre nagyobb lesz a kíváncsiságom, hogy vajon mennyit tudnak a betegségemről. Most, hogy hárman maradtunk, szótlanabb leszek, hagyom, hogy Harry beszéljen inkább, mert kitudja mióta nem találkozott az édesanyjával. Mindeközben oldalához simulok, és hallgatom, ahogy beszél. Harry az anyukájától tanulhatta, azt a képességét, hogy azonnal észreveszi, ha valakit valami bánt, így ez alól én sem bújhattam ki. Bátorságomat összeszedve kérdezek rá, amit tudnom kell. Lehajtott fejjel várom a választ, de Anne csak mosollyal az arcán szólít a nevemen, és biztosít arról, hogy nem kell aggódnom. Ekkor történt az, hogy az előttem ülő mosolygós nőt a szívembe zártam, és az est további részében, el sem lehetett tőle szakítani.
Rengeteget beszélgettem vele, de a többiekkel is kialakítottam a jó viszonyt. Gemma egy igazán nagyszerű személyiséggel rendelkezik, és nagyon sokat nevetek rajta. Kiderült számomra, hogy a színesebbnél színesebb hajakat Lou csinálja neki.
A vacsora után Gemma elnézést kérve vonul el a szobájába, mondván valami dolga van. Robin is követi nevelt lánya példáját, hiszen ő holnap korán kell a munkája miatt. Köztem és Anne között kialakult jó viszony miatt ma estére felcserélődtek a szerepek. Míg mi a kanapén ülve beszélgettünk, addig Harry az asztalról a szennyeseket pakolja a mosogatógépbe.
·         Hogy, ti nők mennyit tudtok beszélni. – Harry a kanapé mögé áll, és a vállaimra teszi kezét. Én pedig megfogom azokat, és hátra döntve a fejem nézek fel rá. Ő lehajol és egy apró csókot ad a számra.
·         Mindig találunk valami újabb témát, amit ki kell vesézni. Fiam, ezt te nem értheted. – kacsint rám Anne, én pedig elnevetem magam.
·         Igazad van Anya, nem értem, de ha nem haragszol meg, akkor elrabolnám a pletyka partneredet. – Harry összefűzi kezeinket a vállamon.
·         De, hogy is. Menjetek csak fiatalok, nekem még rendet kell raknom a konyhába. – Anne feláll fotelből. – Aludjatok jól. – megáll mellettünk. Az én arcomat megsimogatja. Harry-nek pedig ad egy apró puszit.
·         Szia, anya. – mosolyogva néz anyukája után.
·         Jó éjt Anne. – szólalok meg én is.
·         Mi lenne, ha felmennénk? – Harry a fülemhez hajol, és úgy suttog.
·         Jó ötlet.
Harry régi szobája sokkal vissza fogottabb, mint amilyenben most él. A falakon még mindig megtalálhatók a poszterek azokról az énekesekről, akiket szeret, és a családi fotók sem maradhatnak el. Az ágya is sokkal kisebb, és amikor ránézek, ő csak kajánul mosolyog, és a hátam mögé lépve, derekamat közelebb húzva magához suttog a fülembe.
·         Szorosan, nagyon szorosan össze kell bújnunk, ha el akarunk férni. – nyom egy puszit, a fülem alatti érzékeny pontra, majd elenged. A szekrényéhez lép, kivesz belőle egy törölközőt, a táskájából egy tiszta alsóneműt, és az ajtóhoz lép. – Elmentem fürdeni. – rám kacsint, és magamra maradok a szobámban.
Tudom, hogy mit akar, de nem megyek utána. Inkább jó barátnő módjára, elrendezem a táskáinkat, és az agyról leveszem az ágytakarót. Mosolyogva nyugtázom, hogy Anne mindenre gondolt, és friss ágyneműt húzott és plusz egy garnitúrát hozott ide. Kicsit felverem a párnákat a takarókat felhajtom. Előveszem a saját pizsamának szánt ruhadarabokat, ami Harry egyik pólójából, és egy rövidnadrágból áll. Hajamból kihúzom a hajgumit, ami szorosan fogta a copfomat, és egy laza kontyba fogom a hajam. A táskámban meglátom a gyógyszereimet, és hezitálok, hogy mikor vegyem be. Úgy döntök, csak akkor veszem be, ha már Harry alszik, így visszadobom a fehér dobozt a táskámba. Az ajtó nyílik, és Harry csak egy fekete alsónadrágot visel. A látvány magával ragad, és csak nézem a testét, a tetoválásokat, őt. Orromat megcsapja tusfürdőjének illata, ahogy közelebb lép, és kezeit derekamra vezetve magához húz.
·         Tetszik, amit látsz? – Harry a nyakamhoz hajol, és apró puszikat hagy fülem alatt.
·         Tetszik, nagyon tetszik. – rám néz, én pedig megcsókolom. Ahogy nyelvünk találkozik, érzem a fogrém mentolosan frissítő ízét, és ez nagyon tetszik. Feltámad bennem a kisördög, és olyat mondok, amit eddig egyetlen fiúnak sem mondtam. De mit tehetnék? Harry ezt váltja ki belőlem. – Szerintem erre nem lesz majd szükséged. – nézek a szemébe, miközben újammal lefelé mutatok, majd beleakasztom azt a fekete anyagba. Harry lenéz és érti a célzást, de mire felnéz, én már az ajtón megyek kifele, a fürdőszoba felé.
Jól esik a meleg víz a bőrömön, hiszen sokat utaztunk ma. Felfrissülve szállok ki a zuhany alól. Megtörölközök és magamra veszem a pólót, és a rövidnadrágot. Megállok a tükör előtt, és elmosolyodok, ahogy meglátom magam Harry pólójában. Megmosom a fogam, a hajam átfésülöm, és visszamegyek a szobába. Bent már csak kislámpa ég és Harry az ágyon fekszik, a telefonját bújja, de amint meglát, megnyomja a billentyűzár gombját, és az éjjeli szekrényre teszi azt.
·         Jól áll neked a pólóm. – két kezét a feje alá teszi, és úgy néz rám. Rám nem jellemző kacérsággal indulok el felé, majd megállok közvetlenül az ágy mellett, pont ahol ő fekszik.
·         Tetszik? – felhúzott szemöldökkel nézek rá.

Nem válaszol, inkább hirtelen elkapja a derekamat és maga alá gyűr. Vadul csókol meg. Egyik kezemet felvezetem a hajába, a másikat Harry összefűzi az övével és a fejem fölé vezeti. Az este úgy ér véget, hogy lihegve fekszek Harry mellkasára, és megvárom, míg elalszik. Légzése egyre lassabb lesz. Amikor felnézek, rá látom teljesen elaludt így kikelek az ágyból, és a táskámhoz lépve beveszem a gyógyszereimet. Nem érdekel, hogy nincsen rajtam semmi, nem is foglalkozok azzal, hogy felvegyek valamit, így ahogy vagyok, bújok vissza Harry mellé. Ahogy megérzi, hogy testem az övéhez ér, ragaszkodóan húz közelebb magához, és a derekamat átölelve nyugszik el újra. Magunkra húzom a takarót, és a hasamon lévő újait összefűzöm a sajátommal, így alszok el én is. 

2014. március 27., csütörtök

Sziasztok!

Tudom, nagyon elvagyok csúszva, és már múlthét csütörtökön fel kellet volna raknom az új részt. Ne haragudjatok, hogy még mindig nincsen friss, de nem volt energiám, és őszintén szólva kedvem írni. Nem állítom, hogy alkotói válságban szenvedek, mert tudom, hogy mit akarok írni, csak most egyszerűen, ha leülök nem tudom megfogalmazni azt, ami nyers tartalomba le van nekem írva. Körülbelül 5-6 mondat után megrekedek. Azt akarom, hogy ez a történetem jó legyen, és mindenek előtt végre be legyen fejezve. Épp ezért nem erőltetem, mikor nem megy, mert nem akarok összecsapott, rossz részt hozni nektek. De! Ígérem, hogy legkésőbb, vagy inkább biztos, hogy vasárnap estére fent lesz az új rész. Sok résznek a tartalma meg van már előre írva, és nagyon remélem, hogy helyre jövök egy kicsit, és utána gőzerővel tudom majd nektek írni, és hozni az újakat, mert sok meglepetést tartogatok. Kérlek titeket, hogy ne hagyjátok emiatt abba a történetem olvasását.
Tami :) <3

2014. március 24., hétfő

1. díj

Sziasztok. :)

Ezen történetem első díja, és nagyon köszönöm Steffy-nek. :)!

Szabályok:
- Írj 11 dolgot magadról
- Válaszolj 11 kérdésre
- Tegyél fel 11 kérdést
- Küld tovább 11 embernek

11 dolog rólam : 

- Imádom a romantikus könyveket. 
- Imádom a romantikus vígjátékokat. 
- Szeretem, mikor nem kell semmit sem csinálnom, és a meleg ágyamban nézhetek végig egy jó filmet. 
- Már szinte betegesen szeretem a csokoládét. 
- Van egy cicám, és egy kutyám, akik a mindent jelentik nekem. 
- Első sorban az anyukám a legjobb barátnőm. 
- Nehezen szokok bele az dolgokba. 
- Félénk, és visszahúzódó vagyok.
- DE! A régóta ismert barátaim körében, szeretem ha megtudom őket nevettetni. 
- Oda vagyok a színes hajakért. 
- Szeretek énekelni, az már kérdés mások mennyire szeretik :D 

11 kérdésre 11 válasz :)
1. Mit szeretsz legjobban az életedben?- Az anyukámat, és a barátaimat. 
2. Mikor kezdtél blogírással foglalkozni? - Mikor meg szerettem a One Direction.-t akkor nagyon rá voltam kattanva a blogokra, utána úgy gondoltam kipróbálom magam. Ennek úgy 2 éve :)
3. Kedvenc kajád? - A klasszikus dolgokat szeretem. Rántott hús, krumpli vagy rizs. 
5. Szerelmes vagy? - Igen öt srácba :D Na jó, komolyra véve a szót, nem, nem vagyok szerelmes, de már jó lenne :)
6. Van rá okod, hogy szomorú legyél? - Igen! 
7. Mit tennél ha tudnád, hogy már csak 1 hétig élhetsz? - Elmennék azokra a helyekre ahova mindig is elakartam, de elsősorban kimennék Angliába, hogy végre lássam a legjobb barátnőmet.
8. Mi a leghőbb vágyad? - Sablonosnak hangzik, de találkozni a srácokkal! ( 1D) 
9. Kit szeretsz a világon mindenkinél jobban? - Az anyukámat, a testvéremet, és legeslegjobb barátnőmet.
10. Kedvenc film? - Sok filmet szeretek, nem tudok kiemelni belőle egyet sem :D
11. Coca Cola vagy Pepsi? - Mindkettőt nagyon szeretem :)

A kérdéseim ugyan ezek :) 

11 blog akinek küldöm: