My Bucket List

14. rész I'll be standing right next to you. 

Sziasztok :) 

Nagyon szeretném megköszönni nektek, hogy kezdtek egy kicsit aktívabbak lenni, a tetszikek-et illetően, higgyétek el nekünk ez is nagyon sokat számít, mert így tudjuk, hogy elolvastátok, és hogy tetszett :) Lucával nagyon meglepődtünk, mikor a Vasárnapi rész, csak pár órája volt fent, de már HÁROM tetszik-et nyomtatok. Csak így tovább drága olvasóim. Komizzatok, tetszikeljetek, mert ne felejtsétek sokat számít nekünk.

Nem is szaporítom a szót, itt a 14. rész, és jó olvasást :)

Puszi Tami xx

When you're one with the one you were meant to be find,

(Mikor együtt vagy az igazival, akit neked szántak) 

Everything falls in place all the stars align, 

(Minden a helyére kerül, még a csillagok is sorban állnak) 

When you're touched by the cloud that has touched your soul, 

( Mikor megérint a felhő, mely megérintette a lelked) 

DON'T LET GO! 

( NE ENGEDD EL!)

Lana

Szédelegve botladozok el a kanapéig, és a lábaim maguktól feladják a szolgálatot, és erőmet vesztve zuhanok a kipárnázott bútordarabra. A fejem zúg, és nem látok a könnyfátyoltól, de még mindig a kezemben tartom a telefont, és kitartóan bámulom, annak ellenére, hogy nem látom. A rosszullét határán vagyok, és az újabb sírógörcs, ami készül feltörni, csak rontani fog a helyzeten. A fejemben kavarognak a dolgok, de mindig ugyan oda lyukadok ki. Tudtam, hogy ez lesz. Mind végig tudtam, ha tovább titkolom, az csak rontani fog Harry reagálásán. Valery folyamatosan rágta a fülem, hogy mondjam el neki, de én meg voltam győződve arról, nem jött el a megfelelő pillanat. Ez sem pont az volt. Nem így kellett volna megtudnia. És az, hogy így elrohant, kétségek, és tudatlanság közt hagyva, még rosszabb mintha, itt állna velem szemben és ki kelve magából, kikérné magának, hogy hazudtam neki, vagy rosszabb esetbe szakított volna velem. Ez a két opció is jobb lenne a mostani helyzetnél. Az sms-ből arra tudok következtetni, hogy a tervezett holnap reggeli indulás helyett már ma felszállt a külön bejáratú gépükre és visszament a srácokhoz.  Bár, lehet, hogy az ő helyébe én sem fogadtam volna másképp. Meg tudom őt érteni, de én akkor is azt akarom, hogy itt legyen, és elmondjam, neki mennyire sajnálom, hogy nem mondtam el neki.

Még egy jó ideig egyedül leszek a lakásba, ami jelen pillanatban isteni megváltás nekem, mert nincsen kedvem se anyának, se Jamie-nek magyarázkodni. Légző gyakorlatokkal próbálom helyre állítani a szervezetem, és próbálom feldúlt szívemet lenyugtatni. Tudom, mire van szükségem, vagy inkább kire. Mérgesen letörlöm a folyton kibuggyanó könnyeimet, és meg keresem a hívás listába Valery számát.

-        Minden apró, és piszkos részletet tudni akarok. – Valery köszönés nélkül, vidáman veszi fel a telefont, nekem pedig újra sírni van kedvem.

-        Val.. – szipogok a telefonba.

-        Jézusom Lan. Mi a baj? – hallom, ahogy a háttérben egy ajtó csukódik. Gondolom bezárta a szobaajtót.

-        Harry.. – Nem tudok többet kinyögni, zokogni kezdek, Valery pedig felhúzza magát.

-        Mi? Mi van vele? Bántott? Kinyírom. – ha nem épp az ájulás határán lennék, biztos, hogy a fejemet hátra vetve nevetnék a barátnőmön, de most a szakadozott lélegzeten kívül nem tudok más hangot kiadni. – 15 perc és ott vagyok. – Valery köszönés nélkül rakja le a telefont, én a térdemre támaszkodva, arcomat a kezembe temetem, és sírok.

15 perce ugyan abban a pózba ülök, és a könnyeim nem akarnak elfogyni, és a legjobb barátom, kopogás nélkül jön be bejárati ajtón, én pedig könnyes szemmel nézek fel rá, és ahogy meglátom kétségbe esett arcát, felpattanok, és a nyaka köré fonva kezemet kapaszkodok, a jelen pillanatban egyetlen biztos pontba. Az eddiginél jobban kezdek sírni, míg Valery szorít magához. A sírás annyira uralma alá veszi a testemet, hogy érzem, a lábam ismét felmondja a szolgálatot, és többször akarna össze csuklani alattam, de Valery tart.

-        Hé! Elég! Hallod. Fejezd be, mert a végén elájulsz. – én pedig csak sírok, és sírok. – Lana az istenit, hagyd abba. – éles hangja végre eljut hozzám, és összeszedem magam. – Ülje a kanapéra, hozok neked egy pohár vizet. – ellentmondást nem tűrő hangját hallva teszem amit, mondd, míg ő kimegy a konyhába, és hallom, ahogy kinyitja a szekrényajtót, majd becsukja, és meg nyitja a csapot. – Tessék. – felém nyújtja a vizet, én pedig nagyokat kortyolva kiiszom. – Jobb? – aprót bólintok. – Lan. – a kezemért nyúl, és az ölébe húzza, én pedig olyan erősen szorítom a kezét, hogy félő még a végén eltöröm. – Mi történt? – nézek rá, és a számat rágom, így próbálom vissza tartani a sírást. – Mondd el! – halkan utasít, de én még mindig nem tudok megszólalni. – A telefonba azt mondtad Harry. – bólintok. – Bántott? – megrázom a fejem. – Olyan tett, amit te nem szerettél volna? – ismét nemet intek a fejemmel. – Lana, kezdek ideges lenni, szóval, ha nem szeretnéd, hogy felhívjam a göndört, akkor szólalj meg.

-        Megtalálta a listát. – alig hallható hangon szólalok meg. Valery pedig becsukott szemmel vesz egy nagy levegőt. – Elmondtam neki.

-        Hogy fogadta?

-        Szerinted, hogy fogadta? Nézz körbe Val, látod itt valahol? – hangom kicsit ideges lesz, de Valery elnézi nekem. – Elment. Érted? – újra előtör belőlem a sírás, és Valery ölébe dőlök. – Azt mondta, gondolkodnia kell, de már úton van a srácokhoz. Újra több ezer méterrel felettünk repül, de még küldött egy sms-t. – Val türelmesen hallgat, és a hajamat simogatva várja, hogy újra megnyugodjak. Percekkel később ismét alább hagy a sírásom.

-        Befejezted a sírást? – ülő helyzetbe tornázom magam, és aprót bólintok. – Akkor most figyelj rám, és hallgass végig csukott szájjal. – érdeklődve nézek rá. – Harry most a legjobb időszakát éli. Nap, mint nap a színpadon áll, és azt csinálja, amit mindig is szeretett volna. Csupán a megjelenésével, több ezer lány szívét dobogtatja meg, és váltja valóra álmaikat. A négy legjobb barátjával bejárják a világot, és akár mennyire azt mondják Harry-ről, hogy érett, és jól kezeli a dolgokat, ez neki is megrázó hír volt. Gondolj bele az ő helyzetébe, te mit tennél, ha kiderülne róla, hogy halálos beteg? – megrántom a vállam. – Ugyan azt, amit ő. Hidd el, Harry most nem azért ment el, mert nem akar melletted, lenni, hanem szüksége van arra, hogy a hallottakat feldolgozza, és lehet, hogy ehhez neki az kell, hogy a srácokkal legyen, vagy csak énekeljen a színpadon. Hidd el, holnap minden meg fog oldódni. Haza jönnek, és te elmész hozzá. – megrázom, a fejezem. – Ne ellenkezz. Szereted ezt az embert. – ezzel a kijelentéssel nem tudok vitatkozni. – Vagy ha nem te, akkor Harry fog ide jönni, ebben biztos vagyok.

-        Miért vagy ebben olyan biztos?

-        Mert én egy külső szemlélő vagyok. Te is és én is másképp látjuk azt, ahogy Harry rád néz. Amikor Harry meglát, téged felcsillannak a szemei, és mérhetetlen szeretet árad szét azokban a zöld csodákban. Harry a megtestesítője annak, hogy a szem a lélek tükre. Csak egyszer, kell mélyen bele nézned, és mindenre megkapod a választ holnap.

-        Már holnap? – szipogok.

-        Igen Lana már holnap. Ő ide jött, hogy megkérjen, legyél a barátnője, most rajtad a sor. Te hibáztál, hozd helyre, amíg még lehet.

-        Amíg még lehet? – kérdőn nézek rá.

-        Igen. Amíg még lehet. Kérlek, ne kérd, hogy megmagyarázzam, mert a végén te fogsz vigasztalni engem.

-        El sem hiszem, hogy ezt mondtad. – nevetek.

-        Én sem. Most pedig szedd össze magad, menj el fürdeni, és aludjunk. Holnap mindent másképp fogsz látni. – letörli az egyik kósza könnycseppet az arcomról, és bíztatóan rám mosolyog.

-        Itt alszol?

-        Persze, hogy itt. Csak nem gondolod, hogy egyedül hagylak.

-        Szeretlek. – a nyakába vetem magam, és ölelem, és csak ölelem.

-        Én is téged.

                                                                                        ~*~

Valery-nek nem lett igaza, nem láttam semmit sem másképp. Egy hatalmas tátongó űrrel a mellkasomban ébredtem. Ha már igaza nem is lett, de szemtanúja lehetett az egyik gyakori rosszullétemnek. Meglepően jól kezelte a dolgot, és minden féle hiszti, és gyerekes kétségbe esés nélkül segített túl lennem rajta, majd röhögve közölte, hogy most már tudja, mit kell majd ilyenkor csinálnia. Előttem mutatta az erőset, de mikor visszafeküdtem, azzal a céllal, hogy pihenek egy kicsit, egy kis idő elteltével, a szükség felkeltett, azonban mielőtt kinyitottam volna a fürdőszoba ajtót, Valery keserves sírását hallottam a zárt ajtón keresztül. Nem mentem be. Nem mentem be, mert ismerem Val-t, nem akarta volna, hogy előtte térdelve vigasztaljam a betegségem miatt. Így hát, csendben visszamentem a szobába és megvártam, míg újra besüppedt mellettem az ágy.

Kora délelőtt mikor már mind a ketten véglegesen felkeltünk, a konyha pultnál ülve kavargajuk a kávénkat. Ő nem beszél a hajnali rosszullétemről, én szólok arról, hogy mit hallottam. Mind ezek helyett, a leeresztett Lana-t látva, újra lelket próbál önteni belém kisebb nagyobb sikerrel. A végére már odáig jutok, hogy nem megyek el Harry-hez. Hagynom kellene még neki egy kis időt. Valery a fejébe vette, hogy ő már csak azért is eléri nálam azt, hogy neki induljak. Míg felöltöztem, és fogat mosok, és próbálok emberi formát faragni magamból, folyton a fülem rágja.

-        Valery elég! – állok meg előtte. – Rendben igazad van. Helyre fogom hozni, de csak késő délután érkeznek meg. Azt hiszem olyan négy vagy öt körül.

-        Nagyon jó vagyok. Bár a szüleimnél is így elérném, amit akarok.

-        Igen Val, valóban nagyon jól csinálod ezt az egészet, és köszönöm. De most fogd magad és menny el a dokihoz és kérj egy igazolást, mert ma iskolába kellett volna menned.

-        Igazad van, megyek, mert lekésem a rendelési időt.

-        Köszönök mindent. – szorosan magamhoz ölelem, ő pedig ugyan ezt teszi.

-        Ne köszönj semmit, ez a dolgom. – rám kacsint és elindul a szobámból. – Ne fáradj, tudom, hol kell kimenni. – széttárt karokkal állok a szoba közepén, és mosolyogva megrázom a fejem.

Az ablakhoz lépek, és kinézek rajta. Látom, ahogy a legjobb barátom haja ide-oda leng miközben sietve indul el a helyes irányba. Hálát adok az istennek, hogy ő van nekem, nélküle már kiszáradással tartanék a kórházba. Valóban sikerült neki lenyugtatnia egy kicsit, és az ablaknál állva, a most tiszta eget figyelve, gondolom végig mind azt, amit Valery mondott. Igaza van. El kell mennem Harry-hez, nem hagyhatom ezt annyiba. Talán tényleg csak át kell gondolnia az egészet, viszont ha egy olyan választ kapva jövök haza, amire próbálok nem gondolni. Hát, szerintem az sokkal rosszabb lesz, mint amikor kiderült, hogy beteg vagyok.  A szívem ezer darabjára fog törni, és a kis szilánkokat Harry padlóján hagyva jövök el, és akkor talán végérvényesen feladom ezt az egészet.

Az idő, mintha ólomlábakon járna, olyan lassan telik. Próbálom elterelni a gondolataimat azzal, hogy a szobám, és lassan a ház minden négyzet centijéről enni lehetne, úgy kitakarítottam, de még sem telt el elég idő. Ahogy ilyenkor az embereknél szokás, kicsit kínozzák magukat azokkal a dolgokkal, amik a bánatukhoz kapcsolódik. Én is pont ugyan ezt csinálom. Miközben takarítok, a srácok második albumának utolsó dala csendül fel. Ez elmúlt két órában, ahányszor meg halottam Harry hangját, sírni kezdtem. De mindenegyes szónál, amit kiejtett, egyre biztosabb lettem abba, hogy elmegyek hozzá. Többször a kezembe veszem a telefont, hogy felhívom, de mindig lemondok róla, mert eszembe jut, talán még a gépen ülnek.

Négy óra. Gyomorgörccsel kezdek el átöltözni, mert úgy érzem, nem épp illendő melegítő nadrágban neki indulni. A szekrényből kiveszek, egy viszonylag sötétkék farmert, egy fehér hosszú ujjú pólót, és egy farmer inget. Minden magamra veszek, és a fürdőszobába megyek. A mosdónál megnyitom a csapot, bevizezem egy kicsit a kezem, és előre hajolva, vizes kezemmel felnyomkodom egy kicsit a hajamat, hogy hullámos legyen. Amíg megszárad, és teljesen felugrik, addig csinálok egy laza feles parkettafonást a frufrumból. A fülemig lefonom, majd egy apró hullám csattal rögzítem. Ez alatt a hajam kezd számomra elfogadhatóan hullámossá válni. A sminkelést illetően úgy döntök, nem viszem túlzásba. A szemhájamra egy csillogó nagyon halvány barna festéket kenek. Ezután csak a szempillámat festem ki, és rakok egy kis pírosítót, hogy legyen valami színe az arcomnak. A szemöldökömnek is adok egy kis szint. Szépen a barna szemöldök ceruzával óvatosan satírozok rá egy keveset, a számra pedig csak ajakápolót teszek, és készen is vagyok. Ki megyek a szobámba és a táskámba bele pakolom, az irataimat, a telefonom, az utazáshoz szükséges kártyát és a parafatáblámról leveszem a listát, azt is bele rakom, és magamhoz kapom, a táskát mielőtt meggondolnám magam. Az ajtó előtt elhelyezett cipős szekrényből kiveszem a fehér converese tornacipőmet, és magamra húzom. A tükör előtt át rakom, a vállamon a táskát majd megállok. Farkasszemet nézek magammal, majd hirtelen felindulásból lekapom a kulcsot helyéről, és szinte feltépem az ajtót, és abban a pillanatban hátra is hőkölök. A barna szem találkozik egy zöld gyönyörűséggel, és most egy kétségbeesett, meggyötört arccal. Harry áll velem szemben, egy hatalmas bőrönddel maga mellett. Rögtön ide jött volna a repülő térről? Nem szólunk, de látom, habozik, hogy előre lépjen egy lépést vagy sem. Bennem pedig egy olyan bátorság tör utat magának, amivel nem tudok megbirkózni, így hagyom hogy a testem felett átvegye az irányítást. Másodpercek töredéke alatt szelem át a köztünk lévő távolságot, és Harry-t a tarkójánál fogva húzom magamhoz, és csókolom meg. Titkon reménykedek ő is ezt akarja, és ahogy kezeit derekamra vezeti meg is kapom a választ. A csókunk nem gyengéd, de érzelmekkel teli, csak úgy faljuk egymás ajkait. Harry teljesen hozzám préselődik, a kezei, már teljesen közre fogják derekam, és úgy emel föl egy kicsit, míg én a tarkóján lévő kezemet a hajába vezetem, a másikat pedig az arcára.

Percek telnek el, amik másodperceknek tűnnek a számomra, de egyszerűen se én nem tudok betelni Harry-vel, sem Harry velem. Csak úgy faljuk egymás ajkait, itt az ajtóban állva, kitéve a nyilvánosság kegyetlenségének, de se őt se engem nem érdekel jelen pillanatban. Érzem a kétségbe esést csókjában, és talán a bocsánatomért való esedezést.  De valóban neki kellene bocsánatot kérnie? Hevességünk kezd alább hagyni, végül egy apró puszi után elválnak ajkaink, és Harry lassan visszatesz a földre, és nézzük egymást. Látom rajta, hogy keresi a szavakat, és az igazság az, hogy, nekem is jár az eszem, hogyan kellene kezdenem. Végül ő töri meg a csendet, és szakítja meg a szemkontaktust. Lehajtott fejjel szólal meg.

-        Lana, én.. – aranyos mikor nem találja a szavakat, de jelen pillanatban örülnék neki, ha megtalálná őket. Lassan felemeli a fejét. – Hova készültél?

-        Hozzád, te buta. – két kezem közé fogom az arcát, így kényszerítem, hogy rám nézzen.

-        De hát miért? – kérdőn néz rám.

-        Szerinted? – szégyenlősen megrántja a vállát. – Mert, tegnap a párom egy szeretlek kíséretében itt hagyott, és túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy ezt annyiba hagyjam.

-        Lana, én annyira sajnálom. – Harry-n megint úrrá lesz a kétségbe esés.

-        Nem neked kell bocsánatot kérned Harry, ha valakinek ezt meg kell tennie, az én vagyok. – kezeimet dereka köré fonom, és arcomat, amennyire tudom, a mellkasába fúrom, ő pedig állát megtámasztja a fejemen, miközben derekam közepén összekulcsolja kezeit, úgy ölel vissza. – Sajnálom Harry, hidd el nagyon. – suttogom. Puszit nyom a fejem búbjára, és kicsit elhúzodik.

-        Kicsim bemehetnénk? – aprót bólintok. Harry megfogja bőröndjét, és belépdel utánam. Én a cipőmet visszahelyezem oda, ahonnan nem rég elvettem, és a lábamra húztam, közben pedig Harry is követi a példám. Felé fordulok, és látom, engem figyel.

-        Gyere. – megfogom a kezét, és magam utána húzom a kanapéhoz. Leülök, majd Harry is elhelyezkedik mellettem. – Kérlek, kérdezz, nem igazán tudom, hogy hol kellene elkezdenem.

-        A legfontosabb, hogy miért nem akarod a kezelést? – valahol éreztem, hogy ez lesz az első kérdése.

-        Rengeteg pénzbe kerül Harry. Nekünk, vagyis anyának erre nincsen kerete, és nem vagyok hajlandó bele menni abba, hogy anya a bizonytalan miatt adósságokba verje magát.

-        De Lana a pénz.. – felemelem a kezem ezzel belé szorítva a szót.

-        Nem Harry, hallani sem akarok erről. Tudom, mit akarsz mondani, de nem fogadom el.

-        Bármit mondhatok, akkor sem fogod meggondolni magad igaz?

-        Anya egy hónap után feladta a próbálkozást, és kérlek, te se tedd, csak próbálj meg megbarátkozni a döntésemmel. Nem kérlek, hogy fogadd el, meg törődj bele, csak egyszerűen hadd töltsem el úgy a maradék időt, ahogy én szeretném. Harry rajtad áll, hogy mellettem maradsz e vagy sem. Ha úgy döntesz, maradsz, akkor a világ legboldogabb embere leszek, de ha arra a következtetésre jutsz, nem tudod ezt csinálni azt is megértem. – kezeim közé veszem a kezét, az ölembe húzom, és elkezdek játszani ujjaival, így várom a válaszát. Pár másodpercnyi csend borul ránk, végül Harry összefűzi kezeinket, a szabad kezével állam alá nyúl, és felemeli fejem, így éri el, hogy a szemébe nézzek.

-        Melletted a helyem, mert szeretlek téged. És nincsen az az isten, aki távol tudna tartani tőled. És bármi történjen, én itt leszek neked. Érted? Mert szeretlek! – könny gyűlik a szemembe, és hirtelen felindulásból az ölébe mászok, és akárcsak az ajtóban, olyan hevesen csókolom meg. Harry szeret, engem én szeretem őt, és mellettem marad. Kell ennél több?

-        Szeretlek. – suttogom, és homlokom az övének döntöm.

-        Megnézhetném még egyszer a listádat? – meglepve nézek rá, de úgy döntök nincs több titok. A táska még mindig a vállamon át vetve pihen a derekamon. Belenyúlok, és oda adom neki. Látom, hogy érdeklődve végig olvassa az összes pontot, és az egyiknél mosolyogva fel néz, én pedig a nyakamat nyújtva meglesem mit találhatott benne, ami mulattatja. Az ujja a 7. pontnál pihen, én pedig szem forgatva pirulok el, de így legalább tudja, hogy nem csak úgy mondom, hogy szeretem, mert biztos vagyok, benne érzi, ennek a papírnak a súlyát még akkor is, ha a tömege valójában pehelykönnyű. Tovább halad a tekintete, majd hirtelen összeszalad a szemöldöke, és felnéz rám.

-        Mi a baj?

-        Szeretném, ha mesélnél nekem erről a pontról. – Harry felém fordítja a lapot, és ujjával meg pöcögteti az utolsó pontot.

-        Jól van. – Még mindig az ölében ülök, ő pedig combomon pihenteti szabad kezét, majd lerakja maga mellé a lapot, és a másik kezét is a combomra helyezi. Én lehajtott fejjel kezdem el piszkálni pólója szélét, így kezdek bele a történetbe.

Harry

Lélegzet visszafojtva hallgatom a barátnőmet. Egyre jobban szorul össze a szívem, ahogy Lana egyre csak meséli a nagymamájától szóló történetet. Soha nem tudtam igazán felfogni, hogy a rajongók mit értenek az alatt „Ők meg mentették az életemet”. Lana-nak hála sikerült teljes mértékben megértenem a rajongóinkat, és azt, hogy talán a túlhevült rajongók nem véletlenül viselkednek úgy ahogy. Lehet, hogy felszín alatt egy Lana-éhoz hasonló történet lapul. Meghatódok mikor Lana közli, neki soha csak egy jóképű arc, és csodás mosoly voltunk. Neki mindig is nagy helyet foglaltunk el a szívében.

-        Hát ennyi. Ezért írtam rá a listára, bár sosem voltam benne biztos, hogy az teljesülni fog. Igaz, akkor még azt sem gondoltam, hogy egyszer itt fogsz ülni a kanapén, miközben én az öledben terpeszkedek. – szeretem ezeket a vicces szó fordulatait, szeretem őt, és örülök, hogy kimondtam és ezt már ő is tudja.

-        Remélem azzal tisztában vagy, hogy már van rá lehetőséged. – a füle mögé tűrök egy kósza tincset, és megsimogatom arcát.

-        Egyelőre ezt hagyjuk függőbe kérlek. – látom az arcán a bizonytalanságot, és tudom, mire gondol.

-        A fiúknak el akarod mondani? – megrántja a vállát.

-        Te mit gondolsz?

-        Azt, hogy igen. Lana a fiúk nagyon kedvelnek téged. Néha akkor is szóba hoz valamelyikük, amikor nem vagyunk együtt. Amikor visszamentem Melbourne-be a srácok folyamatosan rágták a fülem, hogy mi történt, azt hajtogatták remélik nincs nagy baj, és hogy rendbe leszünk. Sikerült elérned, hogy hamar a szívükbe zárjanak, szerintem joguk van tudni. Bár..

-        Bár? – hallattak miatt Lana-nak jobb kedve lesz, és felhúzott szemöldökkel néz rám.

-        Na, jó. Ne akadj, ki kérlek, de Niall tudja. – Lana nem szól, csak néz. – El kellett mondanom valakinek, mert különben a mellkasom szétrobbant volna. És Niall.. Hát Niall-nak van egy olyan képessége, hogy a nélkül megered a nyelved, hogy észrevennéd. És..

-        Harry vegyél levegőt! – mosolyogva foglya közre arcom. – Nem baj. Niall és én kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, mint a többiekkel. El fogom nekik mondani. Nincs több hazugság. – csodálattal nézek az ölemben ülő lányra.

-        Van még valami, amit meg kell rólad tudnom? – viccnek szánom, de ő mosolyogva bólint. Ki pattan az ölemből, és felém nyújtja kezét.

-        Gyere. – megfogom a kezét, és hagyom, hogy húzzon maga után. A szobája felé tartunk, rajtam meg eluralkodik a kíváncsiság. És csak remélni, tudom, hogy nem egy újabb feldolgozást igénylő dolog kerül felszínre. A szobájába belépve felém fordul ad egy gyors csókot a számra, és az asztalához siet, én közben leülök az ágyra. A fiókjában matat, végül egy jó pár papírral a kezében fordul felém. Óvatosan leül mellém, és felém nyújtja a lapokat, én pedig érdeklődve veszem el tőle.

Az első sorokat olvasva azonnal rájövök, hogy Lana dalszövegeket ír, méghozzá nem akármilyeneket. Csodálatosan használja a szavat, és minden szövegnek mondani valója van, nem csak egymás után írt szavak. Teljesen meg vagyok lepődve.

-        Szóval tényleg igaz amit Lou mondott. – nézek rá mosolyogva.

-        Igen, de nem mondanám, hogy remek hangom van, csak az átlagnál jobb. – szégyenlősen néz rám.  Tovább olvasom a lapokat. Van egy két szám, aminek nagyon mély, és szomorú hangulata van. Warrior(Harcos), Shouldn’t come back ( Nem kellene vissza térned).

-        Valamiért úgy érzem, hogy ez a két dal nem csak úgy íródott. – mutatom felé.

-        Nem valóban nem. Tudod Harry elötted nekem eddig összesen két kapcsolatom volt. A Shouldn’ come back című dal a legelső barátomról szól, aki azért szakított velem, mert többszöri próbálkozás után sem adtam be neki a derekam, majd később vissza akarta sírni magát. Nem engedtem. A Warrior című dal pedig a legutóbbi barátomról Justinról szól, aki nagyon fájdalmasan bánt el velem. Justinnak volt egyfajta képessége, egy olyan képesség, hogy tudta mit kell mondani egy lánynak, és mit kell tenni azért, hogy szó nélkül azt tegye a barátnője, amit akar. Én egy fogadás áldozata voltam. Justin és haverjai fogadtak egymás között, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy elérje, hogy lefeküdjek vele. Én is bele kerültem Justin bűvkörébe, és engedtem neki. Másnap közölte velem ezt az egészet, és én összetörtem. Sírtam, bánatos voltam, majd dühös, rettentő dühös. Én így enyhítem a bennem tomboló érzelmeket. Van még egy pár dal, ami erről a két fiúról szól. Olyanok, amik akkor íródtak, amikor abban a tévhitben éltem, szeretnek. A Made in the Usa a legelsőről szól, mert Amerikából költöztek Londonba, Two Pieces pedig Justinról, még nagyon az elején voltuk, de nagyon értette a dolgát. – csak hallgatom Lana hangját, ahogy mesél. Azt a két gyökeret, akik előttem voltak, szívem szerint agyon verném, de hál, istennek már nem szerepelnek Lana életében. Nem értem, hogy egy ilyen gyönyörű, és nagyszerű lányt, hogy lehet így kihasználni. A dalszövegeket figyelve megfogalmazódik bennem egy kérdés. És már fel is teszem, mielőtt meggondolnám magam.

-        Rólam is írtál dalt? – a kérdést feltettem, már nincs vissza út. Lana arcán megjelenik a számomra oly csodás szégyenlős mosoly, és aprót bólint. Óvatosan hajt párat az összetűzött lapok között, és két dal tárul elém. Heart by Heart (Szívtől szívig), Lightweight (Pehelykönnyű). Ha a barátnőm nem ülne itt mellettem, hanem tök egyedül lennék, biztos elsírnám magam. Egyszerűen elképesztő, ahogy Lana a szavakat használja, és hogy így életre tudja kelteni a mondatokat. – Kicsim ez.. Ez egyszerűen gyönyörű.

-        Tudod, amiko Ligtwieght-t írtam, akkor még csak a rendezvényen találkoztam veled, de.. Most elmondok neked egy titkot. – Félre rakom a lapokat, és Lana-ért nyúlva ösztönzöm arra üljön az ölembe. – Talán már akkor is szerettelek. Mindig is te voltál a bandából az a személy, akihez megmagyarázhatatlan érzelmeket tápláltam. Valamiért én mindig úgy gondoltam, hogy te nem vagy olyan mit amilyennek a média beállít, és mélyen megvoltam róla hogy az a kép, amit én elképzeltem rólad, az a való életben is úgy van. És egyáltalában nem tévedtem.

-        Tényleg? – felhúzott szemöldökkel nézek rá, és lassan arcára simítom a kezem, és lassan közelítek felé.

-        De nem ám. – Lana a ma este folyamán már harmadszorra kerget az őrületbe ezekkel a heves csókokkal. Elhúzódik tőlem.

-        A Heart by Heart-ot nem rég írtam. Tudom, nem sok ideje vagyunk együtt, de minden érzelmem megtalálod abban a dalban. – csak nézek és mosolygok, több nem telik tőlem.

-        És megzenésítetted már őket?

-        Az akkordok meg vannak, de csak zongorán tudom eljátszani, nem véletlenül szeretnék legalább egy dalt megtanulni gitáron.  Valery-nál szoktam a zenét megírni a dalokhoz, náluk van zongora, mert hát Val sem semmi. Viszont! – ismét kipattan az ölemből, és oda lép egy ajtóhoz. Arra tudok következtetni, hogy egy gardrób szerűség lehet ott. Kinyitja az ajtót, és elém tárul egy gitár.

-        Nem tudsz gitáron játszani, de mégis van egy. – kérdőn nézek rám. – Nem mellesleg ezért Niall szerintem képes lenne még a hűtőt is megosztani veled. – Lana mélyről jövően nevet fel, én pedig imádom hallani.

-        Mivel a családom tudja, hogy dalokat írok, és tudok – idéző jeleket formál ujjaival – énekelni, egyszer anya és Jamie összehozták erre a pénzt. De megtanulni az óta sem tudtam. – A lista jut eszembe, amin van négy olyan pont, amibe az én négy legjobb barátom tud segíteni. Niall kapásból meg tudná tanítani Lana-t gitározni. De ezt inkább még nem mondom neki.  Még mindig az ágyon ülök, Lana visszacsukja az ajtót, és oda sétál hozzám, beáll a két lában közé, én pedig combját át karolva, magamhoz húzom. Kezeit a tarkómra helyezi, és így hajol le, hogy megcsókoljon. Kicsit még közelebb húzom magamhoz, aminek az lesz az eredménye, hogy Lana elveszti egyensúlyát, és eldőlünk az ágyon, de a csókot nem szakítjuk meg. Lana hátra nyúl kezeimért, majd a fejem fölé vezeti őket, és összekulcsolja ujjainkat. A gátlások napról napra egyre kisebbek lesznek bennünk, és ez bennem egyre elviselhetetlenebb vágyat kelt, persze jó értelemben.

-        Tudod egy valamit nem értek. – mondom, neki mikor óvatosan elhúzódok.

-        És mi lenne az? – Lana megtámasztja állát a mellkasomon és így néz rám.

-        Hogy akartál elmenni hozzám, ha nem is tudod a címem?

-        Már hogyne tudnám, már voltam nálad, amikor a srácokkal találkoztunk.

-        Az nem az én lakásom volt, hanem Niall-é. – nevetek.

-        Tényleg?

-        Igen. – mosolyogva füle mögé tűrök egy tincset.

-        Hát pedig még Val-nak is az t a címet adtam meg. – ránt egyet a vállán.

-        Miért? – ezt nem értem.

-        Tudni szerette volna, bár azt nem tudom mi.. Oh jaj! – hirtelen feltámaszkodik két kezére, és ki kerekedett szemekkel néz rám.

-        Mi az? – teljesen elvesztetem a fonalat.

-        Azt hiszem Valery azért kérte a címed, amiről azt hittem, hogy a tied, hogy beszéljen veled. – Lana kétségbe van esve viszont, engem elkap a nevetőgörcs. – Most miért nevetsz?

-        Gondolj bele. Nem engem fog ott találni a felhevült barátnőd hanem Niall-t akinek valószínűleg halvány lila gőze nem lesz arról mi a szitu. És már előre látom, hogy Niall tuti teli pofazacskóval fog ajtót nyitni, míg Valery már akkor el fogja kezdeni a mondandóját, mikor még csak résnyíre van ki nyitva az ajtó. – Lana elgondolkozik egy percre, majd kitör belőle a nevetés.

-        Minden bizonnyal így lesz. – gyönyörű mosolyát látva, most én nem fogom vissza magam, és arcát kezem közé fogva húzom magamhoz.

-        Csak hogy tudd, ma nem engedlek haza. – Lana szemöldök húzogatva néz rám.

-        Reméltem is. – Lana mosollyal az arcán csókol meg újra.

Valery

Harry lakására tartok éppen, és vagy hatszor lejátszom, magamba mit fogok a göndörnek mondani. Olyan igazi Valery módjára kiosztom. Igaz, hogy tegnap megvédtem, de amit csinált akkor sem volt fair. Leszállok a buszról, és már csak egy kevés hiányzik, hogy a célomhoz érjek. Harry egy igencsak puccos apartmanban lakik, vagy, hogy a fenébe nevezik az ilyeneket, és nem lesz egyszerű bejutnom, de megoldom. Az időjárás, nem megszokott módjára kellemes még a nap is előbújt, de csak egy igazán kicsit. Az ajtóhoz érve látom, hogy csengők hegye sorakozik, és csak kulccsal lehet bemenni, vagy ha beengednek. Mint ahogy sejtettem. De mivel eldöntöttem, én akkor is beszélek Harry-vel, inkább várok egy kicsit, hátha valamelyik itt lakó dús gazdag beképzelt egyén kiszambázik az ajtón. Tizenöt perc telik el mikor a szerencse végre tesz is valami értem. Az ajtón kijönnek, de velem nem foglalkoznak, és ahogy elfordul az öltönyös csávó, már futok is ajtóhoz. Így kell Valery módra bejutni valahova.

A lifttel felmegyek, arra az emeletre ahol Harry lakik, és próbálok visszaemlékezni az ajtószámra, majd megállok a 16-os előtt és csak reménykedek, jó helyre jöttem. Magamat nem meghazudtolva nem csak egyszer csöngetek, szinte rá tenyerelek a csengőre.

-        Jövők már! – Nem túlismerős a hang, de ahogy hallom, valami épp zabál, így nem esek pánikba, hogy lehet, nem ő lakik itt. Az ajtó alig nyílik, de én már elkezdek magyarázni.

-        Harry, mégis hogy a büdös francba gondoltad a… és belém akad a szó, mert nem épp Harry áll előttem, hanem az One Direction szőke tagja Niall, aki épp teli szájjal, értetlen fejjel néz rám. – Te mit keresel itt? – Jól van Valery szép volt.

-        Inkább kezdjük, előröl! 1: Te ki vagy? 2: Honnan ismered Harry-t? 3: Minden bizonnyal Lana miatt jöttél, szóval csak közölném, Harry Lana-nál van. – megnémulva állok, és nem fogom fel, hogy hozzám beszélnek. – Hahó! – kezét lengeti a szemem előtt, én pedig magamhoz térve hirtelen sarkon fordulok, és egyenesen kifelé tartok az utcára.

Csak találkozzak Lana-val! Agyon fogom verni! Szórakozik velem? Én meg teljesen meghülyültem? Épp az imént hagytam faképnél Niall-t. Niall Horan-t baszki.

Niall

A bőröndöm a nappali közepén hever, én pedig terpeszkedve ülök a tévé előtt egy zacskó chips kíséretében, és élvezem az otthon nyújtotta kényelmet. Harry-től még mindig nem kaptam semmit, hírt, de amíg nem kapok olyan üzenetet, hogy összedőlt körülötte minden, addig inkább nem gondolok erre. Akármennyire is élvezem a semmit tevést, folyton folyvást eszembe jut Lana és, hogy ez az élet vidám lány beteg, de még sem fog meggyógyulni a saját elhatározásából. A listáról már tudok, de nagyon kíváncsi lennék, mik szerepelnek rajta, és csak reménykedni tudok, hogy nem nehezíti meg Lana Harry dolgát, és valamilyen isteni csoda által úgy dönt, hogy elmondja nekünk. Épp egy újabb adag chipset tömnék a számba, amikor csöngetnek. Csöngetnek? Szerintem inkább rátapostak a csengőmre.

-        Jövök már! – szólalok meg teli szájjal.

Alig, hogy kinyitom az ajtót, már hallok egy női hangot, aki meg sem várva, hogy teljesen kinyissam az ajtót, már magából kikelve magyaráz, de ahogy meglát, meglepődik, és nagyon valószínű, hogy nem rám számított. Nézünk egymásra, bennem pedig megfogalmazódik a kérdés: Ki ez a lány? És miért ilyen gyönyörű? De nem tudok túl sokat gondolkodni, mert három kérdésem után, akadozva próbál megszólalni, de mivel nem jön össze neki, fogja magát, és faképnél hagy. A folyosón értetlenül állva nézek a semmibe, ahol az ismeretlen lány eltűnt. A telefonom jelez, hogy valaki kommunikálni kíván velem szöveg formájában, így nem foglalkozok az előbbi furcsa látogatómmal, inkább megnézem, kiírt. 

Harry: Holnap délután gyülekező nálam. Fontos! Majd még írok, hogy mikor. Harry.

És ez most jó vagy rossz?