My Bucket List

15. rész- You can count on me..



Sziasztok!

Nagyon sajnálom, de úgy látszik, én nem fogom tudni ennél sokkal hamarabb hozni a részeket. Tudom, hogy nem kifogás a suli, de idén érettségizek, megpróbálok mindenhol helytállni. Na de a lényeg, hogy elkészült, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok mindenki véleményére. Nagyon örülünk Tamival, hogy egyre több 'tetszik'-et kapunk, és nem sértődünk meg a kommentek láttán sem! :)
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást :))

xx Luca

" Love is when you don't know what to do, but you know who do you want to do it with." (Szerelem az, mikor nem tudod mit kell tenned, de tudod, hogy kivel.)

Harry

Még mindig nem hiszem el, hogy Lana nem küldött el. A legjobb, amire számítottam, hogy nem pofoz fel, és vágja rám az ajtót, hanem egyszerűen csak nem enged be, és anélkül,hogy a szemébe nézhetnék, elküld. Ehelyett itt tarthatom a karjaimban, boldog és szeret. Talán ez az, ami a legnagyobb örömöt jelenti számomra: szeret. Kimondhatatlan, hihetetlen és felfoghatatlan. Ahogy rám néz, látom a szemében a fátyolos csillogást, azt, amire mindig is vágytam, hogy láthassam egy lány szemében. Nem tudom, hogy történt meg, de a mi szerelmünk olyan gyorsan nőtte ki magát, és ez alatt a rövid idő alatt olyan erőssé vált, hogy már elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is véget érjen. Nem akarom, hogy ez is csak egy legyen, a fiatalkori kapcsolataim közül, azt akarom, hogy Ő legyen az a bizonyos lány számomra, semmi több, csak a mindenem.

Minden szerelmes pillanatnak egyszer eljön a vége, és el kell engednünk egymást, mert határozott léptekkel lépcsőzik fel valaki a teraszra. A hangra szétrebbenünk a kanapén, Lana kíváncsi tekintettel néz a bejárati ajtó felé. Kulcszörgés, hangos nevetés: bizonyára Lana anyukája és Jamie lesznek. Úrrá lesz rajtam valami különös érzés, a gyomrom összeszűkül. Hiába találkoztam már Lana családjával, egyiket sem nevezhetnénk hagyományos bemutatkozásnak, bár csodálkoznék, ha bármi a megszokott módon történne velünk. Nem vagyunk az a fajta pár, akiknek egyszerű, normális élete lehet, és már csak a személyiségünkből és a viselkedésünkből kiindulva, mi sosem leszünk egy átlagos pár, mi mindig rendhagyó módon fogjuk megoldani a problémákat, legyenek azok teljesen hétköznapiak, esetleg nagyobbak.

• Oh, sziasztok- Lana anyukája egy kicsit mintha meg lenne lepve, amiért itt talál. Gondolom utolsó információi szerint faképnél hagytam a halálos beteg lányát. Ettől egyáltalán nem érzem magam jobban, sőt. Jamie tekintete köztem és a húga közt cikázik, végül kisvártatva megszólal.
• Sziasztok. Harry, hogy vagy? Rég láttunk erre- most rajtam a sor, hogy értetlenül álljak a történtek előtt, elfogadom a felém nyújtott kart, és kezet fogok Jamie-vel. Furcsa érzés, és azt hiszem, ez nem egy haragtartó család.
• Hello Jamie, jól, most már- egyre kevésbé érzem magam rosszul a történet miatt ebben a szituációban, és örülök, hogy ilyen pozitívan állnak hozzá ahhoz, hogy Lana mellett vagyok- Üdv, Mrs Anderson.
• Harry, tegezz csak nyugodtan- az idegességemet nem sikerült még teljesen legyűrnöm, de amint Lana anyukája előttem terem, mintha elvágták volna, elfelejtek izgulni. Kellemes az ölelése, csupa szív nő. Barátságosan a fülembe suttog néhány szót, hogy más ne hallhassa, bár ha jól veszem észre, Lana épp Jamie hátán csimpaszkodik, hogy le tudjon venni valamit az egyik felső polcról.- Különben sem vagyok már Mrs Anderson, kérlek, hívj Delia-nak. Örülök, hogy itt vagy. Remélem tudod, mire értem.

Természetesen tisztában vagyok azzal, mire gondol, és nem tudom elrejteni a boldogságomat.

• Én is nagyon örülök. Tudom, persze- keserű szájízzel, de folytatom. Magabiztosnak és határozottnak kell tűnnöm, mert tényleg komolyan gondolom mindezt- és itt is maradok. Remélem sokáig, mondjuk úgy, örökre.

Delia hálás pillantásai mindent elárulnak az érzelmeiről. Ezt biztosan tőle örökölte Lana, az ő arca is árulkodó, nehezen rejti el, ha valami határozott reakciót vált ki belőle. A konyhapultról elvesz néhány apró tálat, benne vendégvárókkal, és elhelyezi szép sorba a dohányzóasztalon, ami előtt ülünk.

• Hozhatok esetleg egy teát, vagy inni valamit?- Delia kedvessége határtalan, tényleg nem értem, miért viselkednek így velem, ettől a jóindulattól mintha kicsit zavarba esnék. Nem igazán tudom, mit is kéne mondanom, ezekkel az apró gesztusokkal próbálja fenntartani a beszélgetést, amihez alig van néhány szavam.
• Hát..köszönöm, nem.
• Harry ne legyél ilyen félénk. Kérsz vagy nem?- vidám hangjára én is elmosolyodok, és bátortalan bólintásom után néhány perccel, megjelenik egy tálcával, rajta néhány bögre, tea, tej, cukor, minden, ami kell. Lana és Jamie is csatlakoznak hozzánk újra, immáron nevetéstől kipirult arccal.

Teljesen elvarázsol ez a család, annyira boldognak tűnnek, egy külső szemlélő meg nem mondaná, mennyi bonyodalom van az életükben, és mennyit küzdenek nap, mint nap a gondolattal, hogy egyszer talán a legfiatalabb családtag elhagyja őket. Megpróbálok erre nem gondolni, és a sötét gondolatokat és képzelgéseket elhessegetni, ennek nincs itt az ideje. Ennek sosincs megfelelő pillanata, mert ezek csak víziók. Lana életben fog maradni, én legalábbis mindent megteszek majd ezért.

Egy kéz hullik az ölembe, és anélkül, hogy felnéznék, mosolyogva veszem a kezeim közé. Nem tudom még mindig szavakba foglalni, milyen itt ülni vele, legszívesebben kiordítanám az ablakon, mennyire boldog vagyok és hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere.

• Mondd, Harry, mennyi ideig leszel még a városban?- Delia rosszalló pillantásokat vet fia felé, aki értetlenül áll anyja reakciója előtt.
• Most egy ideig biztosan maradunk, de hamarosan el kell utaznunk- kevésbé érzem Jamie felől a szimpátiát, a válaszom pedig csak hab a tortán.
• Oh, anyám, ennyi helyet meg sem lehet jegyezni- Delia valamivel közvetlenebb, legalábbis fiával ellentétben nem néz rám kétkedően. Jamie a fejembe akar látni, de ha sikerülne neki, akkor is csak a szerelemmel telt gondolataimat találná. Nem akarom még itt hagyni Lana-t, de hát néhány nap az egész, onnantól kezdve bármikor mellette lehetek.
• Hamarosan?- látszólag Lana sem rajong Jamie kérdéseiért, de engem nem zavar, egyszerűen azt érzem, hogy el akarja lehetetleníteni minden próbálkozásomat, hogy meg tudjam nekik mutatni, tényleg szeretem Lana-t és mellette állok. Minden kedvességem és nyugalmam bevetem, és próbálok nem pofára esni Jamie előtt.
• Igen, de nem maradunk sokáig, Japánban csak 2 napot töltünk. Miután hazajövünk, legalább 2-3 hónapos kikapcsolódás veszi kezdetét- kezemmel végigsimítok Lana karján, és mélyen belenézek barna íriszeibe. Néhány pillanatra elveszünk egymás tekintetében, csak nézünk egymásra, miközben kezeinket összefonjuk és nem engedjük el. Delia halk kuncogását is csak utólag fogom fel, Lana halkan nevetve indul el a konyhába, hogy bevegye a gyógyszerét, anyja pedig követi őt a tálcával. Kettesben maradunk Jamie-vel, ami nem sok nyugalmat okoz nekem, annak ellenére, hogy nincs szándékában fellógatni a tetteim miatt, mégis érzek valami különös ellenállást velem szemben.
• Szóval...- habozik, előredől és a térdeire támaszkodik. Érdeklődve nézek rá, fogalmam sincs, mit akar kérdezni, de elszántan és magabiztosan folytatja- Figyelj, Harry. Nem kételkedek én a szavadban, de egy valamit tudnod kell. Lana az egyetlen testvérem, és mi hárman csak egymásra számíthatunk. Ha nem vagy biztos abban, hogy tudod folytatni így is mellette, akkor még most szállj ki az életéből. Nem akarom, hogy később, amikor már..érted, amikor már nem lesz ilyen jól, akkor dönts úgy, nem bírod tovább.
• Mellette fogok maradni- ennél többet nem igazán merek mondani, mert látom rajta, hogy még nem fejezte be.
• Nehezen, de sikerült megbizonyosodnom arról, hogy a húgom hajthatatlan a betegségével kapcsolatban. Azt nem mondom, hogy elfogadom, mert arra képtelen lennék, de tudnod kell, hogy nem lesz mindig ilyen jól. Mindent megpróbáltam már, hogy rávegyem az orvosi kezelésre, de a gyógyszereken kívül nem hajlandó semmit sem tenni a gyógyulásáért. Ha ezt nem tudod tiszteletben tartani, akkor tényleg jobb, ha még most kilépsz az életéből, mert most még talán fel tudná dolgozni. Később ez már lehetetlen lesz. Gondold át.- elszomorító, hogy így kell beszélnie a testvéréről. Jamie megtört, és a hangjában van valami, ami még mindig ahhoz akar ragaszkodni, hogy Lana-nak semmi baja sem lesz, és meg fog gyógyulni.
• Hinned kell nekem- tartom a szemkontaktust és megpróbálunk úgy beszélgetni, hogy az a konyhába ne hallatszódjon át. Lana és Delia vidáman pakolásznak valamit, miután előkerülnek a gyógyszerek.- Mikor megtudtam, hogy van ez a betegsége, én, őszintén szólva, bepánikoltam. Nem akartam elfogadni a tényt, hogy egyszer eljön az az idő, amikor nem lesz ilyen vidám, nem lesz őszinte minden mosolya, és talán külsőleg is sokat fog változni. Nem taszított a gondolat, csak megfélemlített. Miután közöltem, hogy nekem mennem kell, és anélkül, hogy személyesen elköszöntem volna tőle repülőre szálltam, és elmenekültem a világ másik végébe, sokat gondolkoztam. Önzőnek és hálátlannak éreztem magam, amiért képes voltam a szerelmemet ilyen helyzetbe hozni, és legszívesebben felpofoztam volna magam és visszafutottam volna hozzá, de ez akkor sajnos lehetetlen volt. Mikor eljöttem ide hozzá, nem is reménykedtem abban, hogy valaha elfelejti nekem ezt a ballépésemet. Nem tudnék lemondani róla, egyszerűen képtelen lennék nélküle élni. Tudom, ez furán hangzik, mert még csak alig több, mint egy hónapja láttam őt először, de tudom, hogy ez nem egy futó kaland lesz, mert... Jamie, én szerelmes vagyok a húgodba. Nem tudom, hogyan és miként történt meg, de így van. Nem tudok, és nem is akarok tenni ellene semmit. Támogatni fogom, és ha nem is fogadom el minden döntését ezzel kapcsolatban, igyekezni fogok, hogy a világ legboldogabb lányává tegyem, kerüljön bármibe is. És most nem csak a pénzről beszélek. Láttam a listáját. Ha mással nem is tudok neki segíteni, de megpróbálom az álmait valóra váltani.
• Ennek örülök- megkönnyebbülten ülünk egymással szemben. Még sosem mondtam így ki ezeket a dolgokat. A gondolataim természetesen valami ilyesmi körül forogtak, de sokkal jobban érzem magam attól, hogy volt alkalmam ezt elmondani valakinek. Valakinek, aki közel áll Lana-hoz, meg akarja őt óvni, ha kell tőlem is, de most bebizonyíthatom, hogy tényleg ezt akarom. Szeretnem Lana-t, és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte. Bármit, ami az ő érdekeit szolgálja.
• Egyébként..- nem tudom, jó ötlet-e ezt megkérdezni, de egy próbát teszek, biztosan kevés ember kíváncsi erre a dologra- te hogy vagy? El sem tudom képzelni, hogy neked mennyire nehéz, hiszen neked Lana mindig is az életed része volt.
• Őszintén?- cinikus mosolya elárulta, titkon jól esik neki is, hogy beszélhet valakivel erről.- Pocsékul. Amíg tudok, ki fogok tartani. Nem számít már nekem semmi, csak Lana. Most viszont egy kicsit megkönnyebbültem, hogy te is úgy gondolod, mellette a helyed. Nélküled olyan volt, mint egy élő halott. Tudom, kicsit illúzióromboló, de komolyan aggódtam az állapota miatt ez alatt a néhány nap alatt, és nem gondoltam volna, hogy visszajössz, de örülök. Köszönöm, Harry. Ezek után biztos vagyok abban, hogy nálad jobb embert nem igen találhatna Lana- jól estek a szavai, most érzem csak igazán, hogy minden joggal hívhatom Lana-t a páromnak. Ő az a lány, akiért mindenem odaadnám, és biztos vagyok abban, hogy megtalálom végül a módját annak, hogy változtathassak a jelenlegi helyzeten.

Lana

• Nem értem, mi ütött Jamie-be – a pulton ülök, egy újabb adag gyógyszer bevétele után. Anya kérésére még maradok pár percet a konyhába, bár legszívesebben Harry mellett lennék, ki tudja, mit művel a bátyám.- Amikor hazaértetek, még nem viselkedett így.
• Csak aggódik. Biztosan nem lesz baj, csak hagyd őket kettesben néhány percig, amíg Jamie megbizonyosodik Harry szavahihetőségéről.
• De te miért tudsz így viselkedni, és ő miért nem? Ahj, anya..annyi minden megváltozott.
• Lana, édesem- szeretem anya simogatásait. Mindig olyan érzésem lesz tőle, mintha még kisgyerek lennék, és nem lenne semmi gond. Persze, boldog vagyok, amiért Harry is úgy gondolja, nekünk együtt kell folytatnunk ezek után is, de jó néha visszagondolni a felhőtlen percekre, amikor még nem hárultak elém ekkora akadályok, amikkel még talán a harcot is felesleges felvenni, mindenképp alul fogok maradni.- Azért, mert Jamie a bátyád. Szinte kötelessége kérdőre vonni az egyetlen húga minden udvarlóját.
• Jaj, anya ne hívd már így- muszáj nevetnem a szóhasználaton. Sokszor mondogatom magamban, hogy a "szerelmem" és a "párom", mert nekem Harry nem egy kapcsolat, nekem ő nem egyszerűen udvarol. Harry a társam, ezek szerint a bajban is. Aki képes ekkora áldozatot hozni értem, azt joggal hívhatom így.- És mi van, ha Jamie valami olyat mond, amit nem kéne?
• Ha Harry szeret, akkor nem tud olyat mondani a bátyád. Különben is, nem elűzni akarja mellőled Harry-t, csak még biztosan gyanakvó. Nem ismerik még egymást. Én tudom, hogy ez a fiú téged választott, és tudom, hogy kiáll majd melletted a nehéz pillanatokban is.
• Mostmár én is biztos vagyok benne. Féltem, hogy talán elveszíthetem a hazudozásaim miatt.
• De szerencsére nem így lett, és itt van. Nem enged el- megszorítja a kezem, amitől én is csupa víz leszek. Magamhoz ölelem és belefúrom az arcom a hajába. Anya illata van, amitől megnyugszom. Lassan simogatja a hátam, miközben apró puszit ad az arcomra. Mielőtt még utat törnének a könnyeim, elengedem és fejemet megtámasztom a mellettem lévő szekrényen.
• Honnan tudod ennyire biztosan?- játszok anya hajával. Olyan puha és mindig virágillatú. Számomra ő a tökéletes anya, sosem kívánhatnék nála jobbat. Ha másban nem is, legalább a családom és a barátaim miatt szerencsésnek mondhatom magam, egytől egyik fantasztikus emberek.
• Érzem- kapok egy puszit a tenyeremre, majd rendre utasít- de a konyhapult még mindig nem szék, kisasszony, na lefele!
• Értettem- lehuppanok, ezzel egy időben majdnem átesek egy széken- hoppá.
• Ahj, te- még egy utolsó ölelést kapok, aztán visszaindulok a nappaliba.

Néhány lépés választ el a nappali bejáratától, amikor megüti a fülem a fiúk beszélgetése. Nem szeretném őket megzavarni, és ha illetlenség, ha nem, kíváncsian hallgatom a kérdésre adott választ. Harry szavai meghatóak, ahogyan rólam, illetve rólunk beszél. Legszívesebben egész nap csak hallgatnám őt, szeretem a hangját. Sosem képzeltem volna, hogy ennyi mindent tartogatott magában, de örülök, hogy ezeket mondja. Minden egyes vallomása után, mintha kihagyna néhány ütemet a szívem, majd egyre nagyobbakat dobban. Végszóra lépek csak be közéjük, remélem eddig nem vettek tudomást az ittlétemről. Anélkül, hogy bármit is mondanék, befészkelem magam Harry mellé, pontosabban félig az ölébe. Megnyugtat a jelenléte, és ezek után, ha lehetséges, még jobban szeretem. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki ezt a fiút, de végtelenül hálás vagyok a sorsnak érte.

• Na, miről folyt a diskurzus- megpróbálok úgy tenni, mintha nem most hallgattam volna végig a számomra, világtörténelmi viszonylatban is az egyik legmeghatóbb szerelmi vallomást.
• Semmi különösről- Jamie arcán végre megjelenik az igazi mosolya, amit már nagyon rég láttam. Ezek szerint megbizonyosodott arról, hogy Harry-vel tényleg szeretjük egymást.

A nap hátralevő részét együtt töltjük négyesben. Harry néhányszor eltűnik telefonálni, de ez érthető, fel kell hívnia a családját, és a srácoknak is lejelentkezett. Anya feltűnően sokat kérdez az utazásairól, már már kellemetlen, de Jamie minduntalan elvonja a figyelmemet. Hol hozzám vág valamit, hol Harry-vel viccelődnek valamin. Örülök, hogy azért nem kellett csalódnom a bátyámban. Féltem, hogy nem fogja kedvelni Hazz-t, de szerencsére nem így lett, és végre úgy érzem, nyugalom van. Felszabadultabb lettem, amióta elmondtam Harry-nek, hogy mi az igazság, és azzal, hogy visszajött hozzám, mérhetetlenül boldoggá tett. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem ilyen megértő, vagy ha soha többé nem akar látni, de azért remélem, egyszer a szemembe is elmondja azokat a dolgokat, amiket Jamie-nek mondott.

Vacsora közben valamiért meghal a beszélgetés, de én nem érzem kínosnak a csendet. Csak a villák csörgését hallom, és érzem Harry kezének szorítását az enyémen. Diszkréten jelez a telefonom, hogy itt az ideje bevenni az utolsó adag gyógyszerem ezen a napon. Elnézést kérve előtúrom azokat a fiókból és egy jókora pohár vízzel beveszem őket. Az étkezőasztallal háttal állok, a keserű gyógyszertől kiráz a hideg és összeszorított szemmel próbálok elvonatkoztatni az ízétől.

• Jól vagy kincsem?- anya a semmiből terem mellettem, és a hátamat simogatja mindaddig, míg ne sikerül elengednem a pultot és már nem szorítok semmit a rossz érzéstől.
• Persze, minden rendben anyu- megsimítom a kézfejét és lefejtem a hátamról. Visszaülök Harry mellé, de úgy látszik, sem őt, sem a bátyámat nem sikerült meggyőznöm arról, hogy nem vagyok rosszul. Igen, fájdalmaim vannak. Nem tudom, miért van ez, de így estére elfáradtam, és minden csontom fáj. A vérem helyén sav ömlik az ereimben, a szívem pedig tudomást sem vesz a szabályos ütemességről. Ebből ők semmit sem tudhatnak, mert már így is eléggé kétségbe vannak esve, nem szeretném, ha még jobban megrémülnének. Elég, ha én nem tudom, mi lesz ez után. Inkább megpróbálok arra koncentrálni, hogy mint minden hasonló rosszullét, hamarosan elmúlik, és ha van egy kis szerencsém, csak napok múlva jelentkezik újra.
• Lana- Jamie jelentőségteljesen néz rám, erre kínomban elnevetem magam, ennél jobb álcát nem tudok.
• Nincs semmi baj, csak keserű volt, ennyi- megfogom Harry kezét az asztal alatt. Szegény olyan riadtan néz, szinte belesápadt abba, hogy talán rosszul lehetek.- Köszönöm a vacsorát. - felállok és elkezdek pakolni.
• Hagyd kicsim, majd én, menjetek nyugodtan- anya látszólag semmit sem vett észre, de tudom, amint elhagyja mindenki a konyhát, elkezd sírni. Ezért nem akartam, hogy bárki meglásson, mert félek, hogy észreveszik a változást, azt, hogy az állapotom folyton romlik, néha pedig, amikor szerencsém van, napokig, sőt, akár hetekig stagnál. Igen, ha néhány napig nem történik semmi, akkor már örülök, mert az azt jelenti, hogy nem rosszabbodik az egészségi állapotom, látványosan legalábbis nem.

Harry azóta nem szólalt meg, hogy halál sápadt arccal nézett rám. Kicsit furcsa, de talán csak már ő is fárad. Egy forró fürdő bizonyára mindkettőnknek jól fog esni.

• Minden rendben van?- nem bírok tovább várni arra, hogy mondjon valamit. Az ágy szélén ül, mered rám, még mindig ugyan azzal a riadt tekintetével. Minden mozdulatomat figyeli. Lassan odalépek elé, beállok a két térde közé, és a kezeim közé veszem az arcát- Nagyon elhallgattál.
• Biztos, hogy minden rendben van? Szeretném, ha elmondanád, ha rosszul vagy, vagy ha valami fáj- kezeit a derekam köré fonja és cirógatni kezd. Gondolkodás nélkül beleülök az ölébe, fejem a mellkasára hajtom, a kezemet pedig felvezetem a nyakára.
• Nincs miért aggódnotok. Sosem fogok erről beszélni, most legalábbis még nem. Egyszer, talán eljön annak is az ideje. Nem lehetne úgy tenni, mintha nem történne semmi? Néha már azt érzem, a temetésemet szervezik. Jól vagyok, még nincs semmi komoly bajom.
• Aggódni fogok, de akkor nem mondom ki minden alkalommal.
• Köszönöm Harry- felemelem a fejem és apró csókokat hagyok az arcán, az álla vonalától a szája széléig. Nem bírja tovább, hogy kínzom és lecsap az ajkaimra. Megpróbálom visszafogni őt, több kevesebb sikerrel, majd végleg feladom. Karjait szorosan körém fonja, én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy minél közelebb húzzam magamhoz. A köztünk lévő távolság már nem is lehetne kisebb, amikor hirtelen újra rám tör a gyengeség. Egy pillanatra elvesztem az egyensúlyom és már nem tudok többé Harry-be kapaszkodni. Az izmaim felmondják a szolgálatot, és érzem, hogy kipirul az arcom és lever a víz. Olyan érzésem támad, mint aki egy napja fut. Zilálok és akaratom ellenére folyni kezdenek a könnyeim. Lehajtom a fejem, mert nem tudok Harry szemébe nézni.
• Kicsim, jól vagy? Miért sírsz?- a hajam, egyik pillanatról a másikra, hátrakerül az arcom elől és megérzem Harry puha tenyerét az arcomon.
• Nem sírok, csak örülök, hogy itt vagy. Még mindig alig hiszem el- megpróbálok füllenteni, hiszen jelenleg is borzasztóan fájnak a kezeim. Láthatóan Harry nem hisz nekem, csak megrázza a fejét és maga mellé ültet.
• Miért nem mondod el?
• Mert nem szeretném, ha félnél- kezemmel végigsimítok az arcát, fejét a tenyerembe ejti.
• Te félsz?- nem néz fel rám, meredten bámulja remegő térdeimet.
• Csak néha. De most nem- lassan elmúlik az újabb villám-rosszullét, és átveszi a helyét a Harry iránt érzett szerelmem, hirtelen úgy érzem magam, mint egy kis fruska, aki életében először beszélget fiúval.- Nem bánod, ha én most..?- nem mondok ennél többet, csak felpattanok és elindulok a fürdő felé- Sietek vissza.

Miután magamra zárom az ajtót, elkezdek készülődni és mindvégig az jár a fejemben, hogy ennyire még sosem voltam ideges. Nem tudom, hogy jött ez, hiszen semmi olyan nem fog történni, amit valamelyikünk ne akarna, sőt, nem is jött ez szóba, de érzem, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz a naphoz. Remélem, hogy ez nem ma lesz, mert most nem hiszem, hogy képes lennék rá. Azt akarom, hogy Harry érezze, mennyire szeretem, annak tökéletesnek kell lennie.

A tükörben nézem saját magam, de a fejemben ezer meg ezer kép kavarog. Justin-nak csak egy dologra kellettem, hogy nyerjen egy fogadást. Másnap, miután elsírtam magam Jamie-nek, fájt mindenem, legszívesebben lemostam volna magamról a mocskot, nem mertem az emberek szemébe nézni. Azóta nem is tudom, egyáltalán találkoztam-e Justin-nal, de ha csak rágondolok, elfog a hányinger és mérhetetlen undort érzek iránta. Harry-vel biztosan más lenne. Ő szeret, legalábbis kimondta, ami sokat jelent számomra. Ő biztosan nem engedné, hogy bántódásom essen. Pontosan ezért fogom megadni neki a tökéletes este esélyét, ami még nem jött el, de ami késik, nem múlik.

Zuhanyzás után veszem észre, hogy ruhát nem hoztam be magammal, így felkapom a fehérneműmet és magam köré tekerem szorosan a törölközőmet. Felfogott hajamból kihúzom a hajgumit, így az szőke hullámokban omlik a vállamra. Megbizonyosodok arról, hogy a törölköző elég hosszú ahhoz, hogy nagyobb szégyenlősség nélkül kilépjek benne a fürdőből a szobámba, és kinyitom az ajtót. A párás levegő után jól esik a hálószoba hűs levegője. Nem is figyelek fel először, majd tekintetem találkozik Harry-ével. Édesen mosolyogva áll előttem, nekem pedig fogalmam sincs, mi történhetett. Rögtön a hajamhoz kapom a kezem és rendezgetni kezdem egy kézzel.

• Mi az? Van valami a hajamban? Esetleg az arcomon?- elkezdem dörzsölni a bőrömet, hátha maradt rajta hab vagy fogkrém, bármi, de nem érzek semmit sem, így marad a kérdő tekintet.
• Isten ments- közelebb lép és a derekamnál fogva közel húz magához- Gyönyörű vagy.
• Tudod, el tudom képzelni magam, kócosan és egy lila törölközőbe göngyölve- halkan felnevetek, ahogy homlokát az enyémnek dönti. Elhajolok a csókja elől, legszívesebben már mellette feküdnék a jó meleg ágyban, kényelemben és nyugalomban. A bőröm kezd kihűlni és érzem, nemsokára libabőrös leszek.
• Na- kissé durcásan jegyzi meg, aztán olyat tesz, amire egyáltalán nem számítok. Finoman megharapja az egyik vállam, amitől majdnem felsikoltok.
• Most miért bántasz?- most már nem fogjuk vissza magunkat, és olyan hangosan nevetünk, hogy csodálkozom, hogy még nem kopogtak át a szomszédból. Hirtelen felkap az ölébe és elcipel az ágyig.
• Nem bántalak, de egyet ígérj meg- komolynak tűnik, de sejtem, hogy mi lesz ebből.- 5 perc múlva, ugyan itt találkozunk.
• Ez csak természetes Harold- megigazítom a haját, és elengedem a fürdőbe. Gyorsan felveszem a pizsamámat és megágyazok mindkettőnknek. Mire kijön a fürdőből, már a tévét kapcsolgatom, de amint meglátom, nem érdekel többe egy hülye esti műsor sem.
• Már azt hittem, sosem jössz vissza- kipattanva az ágyból, egyből a nyakába ugrok. Póló nélkül, enyhén nyirkos hajjal áll előttem, és én újra és újra beleszeretek.
• Mondtam, hogy 5 perc- ismét az ölébe vesz és csak úgy, mint az előbb, elvisz az ágyig.
• Futárfiú vagy- amint ő is befekszik mellém, hozzábújok. A mellkasán pihentetem a fejem és fárasztóan bugyuta mesét kezdünk el nézni.
• E l sem hiszem, hogy képes vagy velem ezt nézni- jó néhány perc után mondja csak ki, eddig csak mosolyogva cikázott a tekintete köztem és a képernyő között.
• El sem hiszem, hogy tényleg megteszem- megnézem a telefonomon az időt és megakad a szemem jó néhány értesítésen. Tulajdonképpen azóta nem foglalkoztam semmilyen közösségi oldallal, amióta visszajöttem Sydney-ből. Csak ámulok a posztok láttán. Mindenhol magamat látom viszont, több képen is együtt szerepelünk Harry-vel, válogatott marhaságokkal felcímkézve.
• Mit láttál, ami ennyire nem tetszik?- Hazz óvatosan maga felé irányítja a telefonomat, én pedig készségesen mutatom meg neki a kijelzőmet.
• Te jó isten, ez mind mikor? És hogy?- megszeppenve állok a történtek előtt. Egy hét sem telt el, de már mindenfélét kitaláltak: barátnő vagyok, rajongó vagyok, hogy nézek ki, miért vagyok Harry mellett, mikor találkoztunk, ki is vagyok én valójában, mit képzelek magamról, Harry mit képzel magáról, mi okból ebédelünk mi együtt, ausztrál vagyok, angol vagyok, egy senki vagyok, kedves vagyok, szép vagyok, ocsmány vagyok, pénzéhes vagyok, aranyosnak látszom, Harry boldog, Harry-re rákényszerítettek, rákényszerítettek Harry-t. Muszáj felnevetnem. Nem bántó egyik sem, némelyik kifejezetten vicces. Örülök, hogy az embereknek ennyi idejük van.
• Nem akadsz ki?- meglepődve figyel Harry, de nem tudom megállni még mindig a nevetést.
• Van, amelyik aranyos, mások nevetségesen viselkednek. Kiakadni? Ettől? Ugyan már Harry, több kell ahhoz. Tudtam, hogy ki vagy, teljesen tisztában vagyok mindennel, sokkal rosszabbra számítottam. Különben is, azt ígérted, hogy megvédesz mindentől és mindenkitől, és én hiszek neked.
• Örülök, hogy így állsz hozzá. Ettől féltem a legjobban- végigsimít a hajamon. Kezdem megszokni újra a közelségét. Ez a néhány együtt töltött óra megnyugtatott, de még mindig alig hiszem el, hogy visszajött, hozzám.- Küldtem a többieknek egy-egy SMS-t, hogy holnap nálam találkozzunk.
• Oh, tényleg, velük még nem is beszéltél- nagy levegőt veszek, mert tudom, mire akar kilyukadni- Szerinted hogy fogják fogadni?
• Fogalmam sincs. Niall már tudja, és azt hiszem, négyük közül talán neki a legnehezebb, de reméljük, hogy jobban fogadják, mint én.
• Legyen igazad- ezzel le is zárjuk a témát. A szemhéjam lassacskán elnehezedik és álomba merülök. Egy ideig még érzem, ahogy Harry mellkasa fel-le mozog, aztán már csak az illatát érzem, végül elmerülök a nagy semmiben.

Nem álmodok, nem forgolódok, nem riadok fel minden neszre. Megnyugszom Harry karjaiban, nem aggódok már semmi miatt. Napok óta először sikerül átaludnom az éjszakát bármilyen nehézség nélkül, így kipihentem ébredek már nyolc előtt. Mellettem a világ egyik legcsodálatosabb embere. Szemöldök ráncolva kutat utánam az ágyban, miután óvatosan kimászok mellőle. Amíg nem kel fel, addig gyorsan felöltözök és leszaladok a konyhába reggelit csinálni és kávét főzni. Nem sokkal negyed 9 után megcsörren a telefonom, és a kijelzőn meglátom Valery nevét és vigyori arcát.

• Jó reggelt- anya már nincs itthon, Jamie és Harry pedig az emeleten alszanak, teljes nyugalomban, így nem kell suttognom.
• Madárcsicsergős jó reggelt- hangja kicsit nyúzottabb, mint amihez hozzászoktam.
• Na, mi ez a rossz kedv?- nem tudom hova tenni ezt a hangulatot, Valery nagyon ritkán ilyen.
• Nincs rossz kedvem- mint egy gép, úgy válaszol, minden életkedv nélkül- Na jó, talán egy kicsit- kíváncsi hallgatásom arra készteti, hogy folytassa- Na találd ki, ki csonált hülyét magából egy multicsilliódolláros sztár előtt alig tízen-pár órája!? Hát persze, hogy Valery Miller, hogy találtad ki?
• Ne haragudj, de ez- nevetnem kell, megpróbálok ugyan az ajkamba harapni, mégsem nevethetem ki a legjobb barátnőmet. Megszokhattam volna már, sűrűn kerül kínos helyzetbe, de valahogy mindig kivágja magát, épp ezért nem is értem, mi a probléma- mit is csináltál pontosan?
• Tegnap, miután elmentem tőled, egyenesen Harry lakásához mentem. Esküszöm elindultam haza, nem akartam én semmilyen formában sem beleszólni, hiszen ez csak rátok tartozik, de felment bennem a pumpa. Szóval elindultam, hogy na majd én hú meg há, de...Niall Horan nyitott ajtót, én meg anélkül, hogy egy épkézláb köszönést kinyögtem volna, elkezdtem hadarni, majd amikor megláttam, ki áll előttem, lefagytam. Valamit mondott, de esélyem sem volt felfogni. Sarkon fordultam, és elrohantam- a könnyeimmel küzdve próbálok válaszolni, de ehelyett csuklani kezdek.
• Valery, te jó ég..csináltál már te hülyeséget, de ez mindenen túltesz. Annyira rád vall- fájdalom nyilal a hasamba a visszafolytott nevetéstől, muszáj leülnöm valahova.
• De hát én oda mentem, ahol ti is voltatok, nem értettem, mi van. Nagyon gáz volt..Ráadásul- hirtelen suttogni kezd, a telefonba visszhangzó lépéseket lehet hallani.Természetesen késik az előadásáról- hazafele megkívántam a sajtos chipset, mert azt evett. Na mindegy..azóta kicsit kellemetlenül érzem magam. Mégiscsak ismer téged, és milyen már, hogy egy idióta barátnőd elmegy pattogni a barátodnak, ehelyett..ehelyett neki kezdtem el pattogni és..
• Nyugi, Val, nyugi. Szerintem nem nevetséges, sőt..szórakoztató, de elmondanád, mi akartál mondani Harrynek? Csak mert itt van nálunk.
• MI?? Hupsz...elnézést- ezt nyilván nem nekem mondja, tőlem az ilyen kitörései miatt sosem kér bocsánatot, pedig legalább annyira megijedek, mint bárki más, és csak annyira érzem a dobhártyámban az éles fájdalmat, mint mindenki más..mindegy- hogyhogy ott van? Na jó, tudod mit? Megpróbálok észrevétlenül besurranni az előadóba, ha szerencsém van, nem leszek túl feltűnő- Valery és a naivitása- és ha végeztem a suliban, felhívlak vagy átmegyek, vagy..mindegy majd megoldjuk, szia- köszönés nélkül kinyomja a telefont, én pedig még mindig a sokk hatása alatt állva, némán vigyorogva visszamegyek a konyhába és befejezem a kávéfőzést.

Görcsbe rándul a gyomrom, ha a délutánra gondolok. Harry és Niall tudják, de hogy fogom elmondani Louis-nak, Liam-nek és Zayn-nek? Fogalmam sincs, miként kéne elkezdenem, hogyan fogalmazzam meg, egyáltalán mit mondjak? Bocs, srácok, de eddig eltitkoltam azt a nem elhanyagoló tényt, hogy beteg vagyok? Ja, és nem megfázás, mielőtt valaki erre gondolna, nem. Leukémia. Áh, ez sehogy sem jó. Rosszul érzem magam miattuk, de igazán nem gondoltam volna, hogy valaha ennyit fognak jelenteni- úgy értem igazán és tényleg. Legvadabb álmaimban sem mertem egy percig azt hinni, több közöm lesz hozzájuk egy véletlen találkozásnál vagy egy közös képnél, most meg? Átvertem a barátaimat, ráadásul elég csúnyán.

• Jó reggelt- Jamie rekedten köszön be, miközben még igazgat valamit a pulóverén- Hogy aludtál?
• Jól, nagyon jól- kicsit kínosnak érzem a kérdést, hiszen a bátyám teljesen tisztában van azzal, hogy a barátommal töltöttem az estét, pedig ha jól emlékszem mesére aludtunk el, és nem másra.- Hogyhogy ilyen korán? Nem úgy volt, hogy ma nem mész dolgozni?
• De, de kaptam egy üzenetet reggel, muszáj bemennem segíteni- elvesz egy almát a pultról, gyorsan lehúzza a reggeli kávéját és egy homlokpuszit követően az előszobába siet- Nem tudom, mikor jövök. Van nálam kulcs, ha valami gáz van, majd beszélünk.
• Oké, szia, vigyázz magadra- kidugom a fejem a konyhából és intek neki, de már nem látja meg, így gondolataimba merülve, immáron sokadjára visszatérek a kávéfőzőhöz. Egyszer csak sikerül befejeznem, amit elkezdek.

Meghallom az ajtó nyitódását, és egyszeriben elszáll minden haragom, amit a konyhai gépek ellen érzek a mai napon, vidáman rohanok ki a lépcsőhöz, aminek a tetejéről óvatos léptekkel halad le Harry. A farmerig eljutott, pólót nem sikerült felvennie, de azt hiszem, ezt most nem nagyon bánom. Ahogy beletúr a hajába, fáradtan pislog néhányat, és megköszörüli a torkát, hogy meg tudjon szólalni, egyszerűen elveszi az eszem. Kezd igazán meseszerűvé válni, hogy egy ilyen barátot kaptam a sorstól, aki amellett, hogy kedves, megértő és toleráns, még külsőre is ennyire tökéletes. Ez már bűn.

• Jó reggelt- félmosolyának köszönhetően előtűnnek a gödröcskéi. Imádni való, egyszerűen imádni való.
• Jó reggelt- kapok tőle egy szájra puszit és szorosan megölelem. Jelenleg ő a biztos pont, ha mellettem van, akkor tudom, hogy nem lehet baj.
• Arra gondoltam, hogy mielőtt átmegyünk hozzám, elmehetnénk valahova reggelizni, na?
• Jól hangzik, ma minden elektronikai cucc ellenem szövetkezett- állam megtámasztom a mellkasán és úgy nézek fel kissé bágyadt zöld szemébe.
• Majd ellátom én annak a seregnek a baját- megpuszilja az orrom hegyét, felballagunk az emeletre és röpke tíz perc alatt indulásra kész lépünk ki az előtérbe. Miután sikerül magamra vennem a cipőm, kabátom, táskám, belekarolok Harry-be, és elindulunk gyalog valamerre. Állítja, hogy van a közelben egy jó hely, ugyan nem sikerül meggyőznie erről, hiszen úgy ismerem ezt a környéket, mint a tenyeremet, de nem szólok semmit, csak engedem, hogy vezessen, amerre csak akar.

Harry

Borzasztóan jó volt Lana mellett elaludni megint, bár bevallom, amikor egy szál törölközőben jelent meg a szobában, elfogott a pánik. Nem utalt sehogyan arra, mit is szeretne, ezt még egy kicsit én is korainak gondoltam, de végtelenül boldog voltam, ahogyan érett fiatal felnőttek módjára, vihogó, rondán animált, felismerhetetlen állatok bugyuta történetére merültünk álomba. Vele még a mese nézés is egy program, nem csak időtöltés. Reggel viszont hiányzott mellőlem, így nem késlekedtem tovább, sietősen csináltam egy képet a listájáról. Nem tudom, mennyire látszik, mennyire nem, a lényeget megjegyeztem, és alig várom, hogy beavathassam a srácokat.

• Bízz bennem, erre van valahol- igazából teljesen tisztában vagyok azzal, hogy rossz irányba sétálunk, de van annyi férfias büszkeség bennem, hogy már csak azért sem vallom be. Lana úgy is tudja, erre nincs semmi. Legrosszabb esetben beülünk egy taxiba, és elmegyünk valami olyan helyre, amiről tudom is, hogy merre van.
• Hát persze, drágám. Tudom, hogy nem tévedtél el- szemtelenül kinevet és megigazítja a hajam.
• Szeretem, ha a hajam piszkálod, de most valahogy azt érzem, hogy hülyének nézel- kicsattanó jókedvvel járjuk az utcákat, legalább fél órája. Büszkén fogom a kezét, nem érdekel, ki lát meg minket, hiszen tegnap este bebizonyította számomra, hogy nála türelmesebb, toleránsabb és gyönyörűbb lányt keresve sem találnék.
• Szó sincs róla, csak én, veled ellentétben, tudom, hogy hol vagyunk- játékosan megpöcköli az orrom, és elránt balra, egy kisebb mellékutcába- gyere, így sosem reggelizünk meg.

És valóban, alig néhány perces séta után megállunk egy kávézó előtt. Látszólag csendes, nem is túl zsúfolt. Belépve megdöbbenek, milyen hatalmas, kintről egyáltalán nem látszik az óriási belmagassága és a galéria. Rögtön arra megyünk, egyenesen a belső udvarra néző ablak mellé, egy kis, két személyes asztalhoz. Az idő kint kezd hűvös lenni, hiszen hamarosan itt a november, és vele együtt jön a sűrű esős időszak, de ma még nem. Ma még süt a nap és nincs semmi gond. Már csak a délutáni beszélgetésen kell túlesnünk, és akkor végre rendeződhetnek a dolgaink. Utálom, hogy pont most kell majd néhány napra itt hagynom, de ha visszajövünk, elkezdem az álmai valóra váltását.

Leadjuk a rendelést és türelmesen várunk egy-egy jókora adag, ínycsiklandozó kávéval előttünk. Kicsit hiányolom a sajátomból a cukrot, így fintorogva feltépek még egy cukros papírkát és beleszórom a tartalmát. Utólag még egyszer kiráz a hideg, ami hangos nevetést vált ki Lana-ból.

• Csak nem keserű?
• Áhh, csak még hiányzik belőle legalább 10 kanál cukor- a jókedvem kicsit alább ahgy, amikor meglátom, mennyien kezdenek itt lenni. Egyszer úgy megkérdeznék egy rajongót, hogy hogy az istenbe képesek mindent kideríteni. Jobbak, mint az oknyomozók. Komolyan el kellene gondolkoznia minden rendőrnek és bűnügyisnek, hogy kiket alkalmazzanak, én bátran ajánlanám figyelmébe a Directionereket.
• Azért ennyire nem lehet rossz, vagy igen?- kérdő tekintete visszarángat az asztalhoz, tekintetem leveszem a hirtelen megjelenő lánycsoportról.
• Ja, nem az..kezdenek sokan lenni, nem gondolod?- tudom, hogy tegnap még higgadtan kezelte a dolgokat, de élőben teljesen más. Itt rögtön észreveszik, ha megsértenek vagy sikerül megtalálniuk a gyenge pontodat.
• Harry, engem nem zavarnak, de ha kényelmetlenül érzed magad amiatt, hogy...- elbizonytalanodik és csalódottan hátradől a széken. Nem én nem ezt akartam, jesszusom, mekkora barom vagyok.
• Dehogy is, én vagyok a legboldogabb, ha még ilyen áron is képes vagy velem mutatkozni- megfogom az asztalon lévő kezét, és belepuszilok a tenyerébe. Nagyon remélem, hogy nem akarják bántani őt. Nagyon szeretem Lana-t, és ezt mindenkinek el kell fogadnia, ha tetszik neki, ha nem. Ez ellen nem tudok tenni, nem is akarok, és soha nem is fogok.
• Bocsi, nem szeretnék zavarni, csak arról lenne szó, hogy..uhm..izé- egy tizenhárom év körüli lány áll mellettünk, kezében a telefonja és egy darab lap. Meg sem tud szólalni, zavartak tekint körbe, a szeme megakad Lana-n, aztán hirtelen felém fordul.
• Csináljak rólatok képet?- Lana kedvesen és türelmesen hajol előre és mindvégig a kislányt nézi, aki szégyenlősen felé nyújtja a telefonját. Lazán átkarolom és előveszem a legbájosabb mosolyomat. Gyorsan aláfirkantom neki a lapot, amit elém csúsztat. A nevem mellé írok neki néhány x-et és egy szívecskét, amitől látszólag percekig nem fog tudni még megszólalni. Megköszöni, majd elsétál. Illedelmes volt, nem tolakodó. Azonban,a hogy észrevettem, egyre többen indulnak el a lépcsők felé, így szerencsétlen pincérnő kénytelen nagy nehézségek árán, szó szerint átverekednie magát a késői reggelinkkel.
• Nyilvános reggeli? Ez lesz az új hobbim- Lana jóízűen beleharap a melegszendvicsébe, egyáltalán nem zavartatjuk magunkat. Valamivel nyugodtabb vagyok most, hogy tudok, ő komolyan nem esik pánikba az ilyesfajta szituációktól. Néhányan szúrós pillantásokat vetnek rá, és tudom,annyira tudom, hogy róla beszélnek. Néha elfintorodnak, alig észrevehetően mutogatnak, gúnyosan nevetnek. Minden ilyennél elszorul a torkom, hiszen mérhetetlen haraggal néznek arra a lányra, akit szeretek. Ez nem fair, miért nem tudnak mondjuk ők is velem örülni, hogy boldog vagyok? Mondjuk van néhány tippem, de akkor sem esik jól. Ökölbe szorítom a kezem, ami az asztal alatt van. Legszívesebben rácsapnék az asztalra és itt hagynám ezt az egész kócerájt.
• Szólj, ha menni akarsz- már Lana sem olyan nyugodt, mint az elején, de mosolyt erőltet az arcára.
• Minden a legnagyobb rendben, nem kell aggódnod Harry- most ő fogja meg az én kezem, ezzel nyugtat meg még jobban. Elképesztő, mekkora hatással van rám az érintése, a mosolya, a szeme, a jelenléte, a pozitivitása, egyszerűen mindene.
• De nem akarom, hogy idejöjjenek és..azzal nincs semmi baj, ha kérnek egy képet, vagy aláírást, de ők most nem úgy beszélnek rólunk, ahogy azt illene, vagy nem is tudom. Csak néznek. Ne nevess már ki- látszólag az ő idegei jobban bírják, mint az enyém. Hozzászoktam már ahhoz, hogy az életemet a nyilvánosság előtt élet, és anya előbb megtudja, hol jártam, mint hogy felhívnám, de ez most egy kicsit sok. Lana-t nem engedem, hogy szétszedjék, már így is túl sokat tudnak róla. Kapott hideget-meleget, még elviseli, de nem szeretném, ha elmérgesedne a helyzet. Tudom, hogy nekünk vannak a legjobb rajongóink a világon, de azzal is tisztában vagyok, hogy képesek túlzásba esni, ha valamelyikünket a barátnőjével látják.
• Harry, már százszor elmondtam, de ha kell még legalább ezerszer elmondom: ha neked kényelmetlen, menjünk. Felőlem maradhatunk, és befejezhetjük a reggelit. Nem tudnak kihozni a sodromból, és én nem is látom azt, hogy ezt terveznék. Nézz rájuk, mind olyan kis fiatalok még, nem hiszem, hogy azon járna minden gondolatuk, hogy deportáljanak el mellőled.
• Hogy érdemeltelek én ki téged?- kétség sem férhet hozzá, mennyire csodálatos lány.
• Én én mit mondjak?- nem törődve a fél emeletnyi, árgus szemekkel figyelő rajongóval, Lana áthajol az asztalon és megcsókol. Nem visszük túlzásba természetesen, az gonosz dolog lenne, de ettől klasszisokkal jobb kedvem lesz, mint néhány perce. Lassacskán összeszedjük magunkat, kifizetem a reggelit, Lana minden ellenkezése hiábavaló, nem engedem, hogy egy fontot is fizessen. Kifele menet kiosztok néhány aláírást, Lana pedig készségesen készíti a rajongókkal közös képeket. Csodálom még mindig a türelmét, hiszen nem egy és nem is kettő lány miatt állunk meg, közel egy óránkba kerül, míg kiutunk a nyílt utcára, ahol az első arra járó, üres taxiba beszállunk.
• És most?- levakarhatatlan vigyorral az arcán ül mellettem és fogja a kezem.
• Ugorjunk el hozzátok a bőröndömért, utána mehetünk is a lakásomhoz. Addig írok a srácoknak, hogy mikor találkozzunk ott.
• Oké- egy hatalmas sóhajt követően kibámul az ablakon, majd hol a kezét nézi és a körmét piszkálja, hol a cipője orrát vizsgálgatja.
• Ideges vagy nagyon?- lefogom remegő lábait és kissé megszorítom, hogy tudja, mellette vagyok, nincs mitől félnie.
• Ennyire látszik?- végre rám néz és elmerülhetek gyönyörű barna íriszeiben.
• Nem kell aggódnod- végigsimítok hullámos haján, és néhány tincset elrendezek. Úgy látszik, szokásunkká vált egymás haját birizgálni. Valahogy minden beszélgetésünknél eljön az a pont, amikor találunk valami igazgatni valót, vagy csak fura késztetést érzünk az iránt, hogy hozzáérjünk a másikhoz. Lassít az autó, előrenyújtom az összeget, és kézen fogva sétálunk be a lakásba. Szeretek ide bejönni, mindig olyan otthonos légkör van itt. Egyáltalán nem olyan, mint az én lakásom. Persze, azt is szeretem, de ez annyira más. Oda eddig szinte csak aludni jártam, esetleg átjött néhány ismerősöm, és a srácokkal is sok időt töltöttünk ott, de amióta Lana mellettem van, egészen más értelmet kapott az a hely. Szinte képtelen voltam elviselni a saját kis megszokott közegemet, amikor arra készültem, hogy visszautazok egyedül Sydney-be. Üres nélküle a ház, és már alig várom, hogy eljöjjön ő is hozzám.
• Segítek összepakolni, mit szólsz?- kissé szomorkásan teszi fel a kérdést, látszólag nagyon élvezte, hogy nála voltam.
• Nem kell, csak maradj itt velem- kínosan felnevetek a kijelentésem után. A reggeli készülődés során mindent széttúrtam a bőröndömben, amibe még Niall segített rendesen bepakolni.
• Vagy mondjuk segíthetnék is- azonnal elkezdi szépen összehajtogatni a felsőket, amiket csak begyűrtem a táska legaljába. Ez eltart legalább egy fél óráig, hiszen minden göncöm úgy néz ki, mintha a kutya szájából rángatták volna ki. Azt hiszem, ezek után nagyobb figyelmet kell fektetnem a rendre, mert ez így nem lesz jó. Mivel még mindig rengeteg időnk van délutánig, körbekérdezgetem a többieket, mikor érnek rá. Mindegyikőjüket egyesével felhívom, de még Niall-nek sem mondom el, mi az apropó. Azt tudják, hogy a reptérről ide jöttem, de a végkimenetelét még nem. Bár, hamarosan tele lesz minden bulvár oldal és rajongói portál azzal, hogy én legalább négy cukorral ittam a kávémat, amit a barátnőm társaságában fogyasztottam el.
• Akkor jó lesz mondjuk...egy körül?- Zayn-nel és Louis-sal a legnehezebb egyeztetni, de nem adom fel.- Vagy legyen fél kettő?
• Akkor jó lesz- Zayn végre beleegyezik, hallom a hangján, hogy ezt a néhány napot elég passzívan akarta tölteni, mielőtt újra repülőre ülünk.
• Remek, ott találkozunk.- egy 'hello' kíséretében le is tesszük.

Lana idegesen járkál fel-alá a házban, egészen indulásig. Nem is vesződött sokat a készülődéssel, mondjuk egyáltalán nem az a fajta lány. Sokszor meredt túl sokáig maga elé, és kétségbeesett arccal nézett, de most, hogy már csak a gyógyszereit kell bevennie és indulhatunk, talán mintha még idegesebb lenne. Lenyeli a különböző pirulákat és beledobja a dobozokat a táskájába. Felkapja a telefonját a pultról és megint útnak indulunk. Ezúttal a helyes irányba, és nem tévedünk el.

Lana

Még mindig nem tudtam eldönteni, hogyan adagoljam be a többieknek. Talán csak én fújom fel ekkorára ezt az ügyet, de nekem tényleg fontos az, hogy megértsék ezt az egészet. Nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy beavassam őket minden titkomba, de ez egy olyan dolog, amiről mindenféleképpen tudniuk kell. Vagyunk annyira jóba, azt hiszem. Harry mindent megtesz azért, hogy ne érezzem ezt a pánikot, érezteti velem, hogy mellettem van. Mindketten tudjuk, mennyire nehéz ezzel együtt élni, hiszen most már előtte sem titok, hogy beteg vagyok. Annak ellenére, hogy gyűlölöm magamat 'betegnek' hívni, attól még sajnos igaz. Ez nem egy állapot, ez nem fog elmúlni, legalábbis nincs sok esélyem rá. Megpróbálok élni mindaddig, amíg lehet, és ezt azzal kezdem, hogy nem titkolom el senki elől, hogy leukémiás vagyok, aki megérdemli, hogy a legértékesebb napjaimat együtt töltsem velük: a családom, a szerelmem és a barátaim.

• Itt is volnánk- Harry kinyitja előttem az ajtót. Megdöbbentő, mennyire közel lakunk egymáshoz. Teljesen abban a hitben éltem, hogy több mérföldes távolságokra vagyunk egymástól, de nem. Beérünk az előszobába, Harry lesegíti a kabátomat, és miután levettük a cipőnket, bekísér a nappaliba. Hatalmas, egyszerűen nem találok rá szavakat. Eszembe jut a délelőtti akciója, a 'majd-én-tudom-hol-vagyunk' és kitör belőlem a nevetés.- Mi az?
• Édesem, ebben a lakásban tévedtél már el?- nem tudom visszafojtani a vigyorgásomat, mert meglátom az aranyos és értetlen arcát, aztán leesik neki a tantusz.
• Hogy te milyen vicces vagy, na megállj csak, elkaplak- hirtelen megindul felém és felkap a hátára, és "elrabol". A nappaliból se jutunk ki, ráesünk a kanapéra és lecsap az ajkaimra. Mindig jól esik a csókja, mindig vágyom rá, de ez még annál is jobb, mint amire emlékszem. Minden komolyság eltűnt belőlünk, és a csókunk befejeztével csikizni kezd.
• Ne, ha..hagyd abba, Harry, nem hallod?- a könnyeim végigfolynak az arcomon, rettentően csikis vagyok, és azzal, hogy Harry félkézzel lefog, miközben a hasamon ül, nem segít rajtam. Addig nem hajlandó abbahagyni, amíg nem kérek bocsánatot.
• De..nem tudok beszélni..se- levegő után kapkodok, és csuklani is elkezdek.
• Kapsz 2 másodpercet bocsánatot kérni, különben folytatom- már ő is alig lát a nevetéstől.
• Bocsánat, szeretlek- olyan gyorsan mondom ki, ahogy csak tudom, és lehúzom magamhoz egy újabb csókért. A légzésünk kezd normalizálódni, néhány másodperc elég ahhoz, hogy abbahagyjuk a zihálást. A kopogásra szétrebbenünk, és gyorsan megigazítom a hajamat. Nem hiányzik, hogy a többiek félreértsék a helyzetet. Amint eszembe jutnak, újból elér a komor hangulat, és visszatér a gombóc a torkomba.
• Szia....sztok- Louis nagyon meglepődik, amikor meglát, én pedig egyenesen a nyakába ugrok.
• Szia Louiiis- nagyon hiányoztak már, jó újra látni őket
• Lana, de jó téged látni- Liam-nek is a nyakába ugrok, és két-két puszival üdvözlöm őket. Zayn is mosolyogva tárja ki a karjait, hogy öleljem meg.
• Szia Kislány- körém fonja a karját, majd játékosan összeborzolja a hajam. Bezzeg ha én tenném ezt vele..!
• Szia Niall- tudom, hogy tudja, Ő pedig ezzel teljesen tisztában van, ezért kínosan állunk egymással szembe, de nem tart sokáig a zavarunk- Jó téged újra látni.
• Szia Lana- szorosan megölel és a fülemhez hajol- reméltem hogy ez a balfék eljut hozzád.
• Hallom ám- Harry a semmiből terem mellettünk.
• Ez az igazság, haver- Niall szokásához hűen, vidáman közli Hazza-val a tényeket. Mind elindulunk a nappaliba. Úgy látszik, már mindenkinek megvan a saját helye, tudatosan indulnak egy az ülőgarnitúra egy-egy pontjába, én természetesen Harry mellett kapok helyet.
• Na, meséljetek csak, mi ez a villámtalálkozás?- Liam kedvesen teszi fel a kérdést, minden szemrehányás nélkül, szemében őszinte kíváncsiságok vélek felfedezni. Harry megfogja a kezem, és bátorítóan bólint egyet.
• Jézusom, terhes vagy?- Louis őrült ötlete megmosolyogtat, és titkon azt kívánom, bárcsak ezt kellene mondanom az igazság helyett.
• Nem, ott nem tartunk Lou, de ne aggódj, ha arra kerül a sor, azonnal felhívlak- próbálom húzni az időt, de már Zayn is érdeklődve figyel.
• Akkor?- Niall már rájött, miről is szeretnék beszélni, mert szomorúan néz ránk.
• Tudom, hogy ez..-nagy levegőt veszek, mielőtt folytatnám-nem, egyáltalán nem tudom. Fogalmam sincs, hogyan kezdhetnék ebbe bele. Komoly dologról van szó, és elég rég óta gondolkozom azon, hogy miként tudnám elmondani nektek. Harry már tudja, és ha minden információm helyes, akkor Niall is. Liam, Zayn, Louis, a helyzet az, hogy nem tudok kertelni, és bármilyen szövegen agyaltam, egyik sem volt megfelelő. Még ezt sem tartom tökéletesnek, de már nincs visszaút. Tartalak titeket annyira, hogy elmondom nektek, hiszen nem hazudozhatok életem végéig- keserűen felnevetek saját fekete humoromon. Sokkal komolyabb pillanatra számítottam, de egyszerűen csak megered a nyelvem, és egymás után jönnek a szavak. Kérdő tekintetekkel találom magam szembe, ennek ellenére habozok még néhány pillanatot- A helyzet az, hogy én...leukémiás vagyok. Nem, nem azért mondom ezt, hogy sajnáljatok, csak nem akarom, hogy váratlanul érjen titeket, ha esetleg rosszabbodna az állapotom, mármint drasztikusan.

Teljes csend. A levegőben mintha még a porszemek is megálltak volna. Senki sem tud megszólalni, Niall annak ellenére is, hogy tudott már róla, ledöbbent. Szerintem csak most fogta fel, hogy ez tényleg igaz, és nem egy rossz álom. Zayn csak néz előre, nem rám, nem az asztalra, nem a padlóra, a semmire. Louis riadtan pillant körbe, mintha azt várná, hátha valaki egyszer csak felnevet, és közli, van egy rejtett kamera valahol, az egész csak átverés. Liam összeszorított ajkakkal szegi le a fejét, nekem pedig a szívem szakad meg, hogy így látom őket. Még jó néhány percig uralkodik a csend, amit egy telefon zavar meg. Hirtelen a zsebemhez nyúlok és kihúzom onnan a készüléket. Valery arca villan fel, remegő ujjaimmal felveszem és elhadarok valamit, ami először az eszembe jut.

• Visszahívlak, most annyira nem alkalmas. Szia Valery- ezzel ki is nyomom. Meg sem várom, hogy köszönjön, ez később is ráér. Mire felnézek, Louis már a nyakamba omlik.
• Lana, mond hogy ez nem igaz, kérlek- Zayn arcán átsuhan a fájdalom, és a felismerés. Őt is eléggé lesokkolta a hír, amit nem csodálok, egyáltalán nem. Harry kezét már annyira szorítom, hogy elfehérednek az ujjaim, de érzem, képtelen vagyok akkora erőt kifejteni, hogy fájdalmat okozzak neki. Elkövetem a legnagyobb hibát, amire csak képes vagyok: belenézek Niall szemeibe. Azon nyomban elöntik az enyémeket is a könnyek, ahogyan az övét, és nem tudom megakadályozni, hogy ne kezdjek el sírni
• Annyira sajnálom srácok. Én, én csak nem tudtam, mikor mondjam el, vagy hogy hogyan, én..nem akartam- lehajtom a fejem és szégyenkezem a saját butaságom miatt.
• Lana, ne kérj bocsánatot- Louis után Niall jön közelebb, és ugyan könnyes szemmel, de mosolyogva simít végig a karomon. Nagyon a szívembe zártam ezt az ír fiút, ha korábban ismerem meg, talán most rá mondhatnám, hogy a legjobb barátom.- Erről te nem tehetsz, és hidd el, mindenben támogatni fogunk.
• Bármiben, amiben csak tudunk, segítünk. Egy szavadba kerül- Liam is visszatér a sokk-hatásból.
• Köszönöm, hálás vagyok, amiért ilyen jól fogadtátok- eszembe jut Harry reakciója. Hát, mi még mindig hatan üldögélünk itt, úgyhogy nagy baj nem lehet.
• És azt lehet tudni, hogy..- Louis küzd a szavakkal, nem tudom eldönteni, mit akar kérdezni, két dolog jut eszembe, de Zayn kisegíti barátját.
• Mi erre a gyógymód?- ettől féltem, így elég nehézkesen válaszolok.
• Nincs- és még mielőtt folytatnám, Harry megpróbál a szavamba vágni, de nem hagyom- Harry, nincs, fogadd el, kérlek.- durcásan beszívja a levegőt, végül csak ad egy puszit a fejem búbjára, és ennyiben hagyja a dolgot.
• Mióta tudod?- Liam hangja gyenge, de neki nem kell a könnyei ellen küzdenie
• Elég rég óta, már az első találkozásunk előtt tudtam. Pontosabban a betegségem hozott össze veletek, de ez hosszú. Ne haragudjatok, be kell vennem a gyógyszereim- pontosan tudom, hogy még legalább 5-10 percet várnom kéne, de nem merek tovább így köztük maradni, inkább hagyom, hogy tényleg elfogadják a dolgokat. Szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy Harry el fogja mesélni nekik a döntésemet, ezért nem is fáradoztam vele. Számomra nincs megoldás. Ha mégis lesz, isteni csoda, ha nem, akkor nekem ez a sorsom. A hideg víz kellemesen hűsít, a gyógyszereim megfelelően keserűek, szinte már hiányzik ez az íz, amikor nem érzem.

Harry

• Higgyétek el, lenne megoldás, csak ő nem szeretné- megpróbálok úgy beszélni, hogy Lana ne nagyon hallja meg, hiszen nem kérdeztem meg tőle, hogy el akarja-e mesélni a listát, vagy nem.- Addig is..- elkezdem keresgélni a képet a telefonomba.
• Mi az, hogy nem szeretné? Ilyen nincs!- Louis kissé felháborodva sziszegi, amit teljesen megértek.
• Miért nem akarja, hogy kezeljék? Ezt nem értem. Ő egy életvidám lány, nem ezt nézném ki belőle- Zayn is értetlenül áll a dolgok előtt, csak úgy, mint Liam.
• Én mondtam neki, hogy a pénz nem akadály, de hallani sem akar róla- nem tudom, mi tévő legyek. Ránagyítok a listáról készül képre, hogy láthatóvá váljanak a gyöngybetűkkel írt sorok.
• Talán nem a pénzzel tudjuk majd rávenni- Niall fejében, mintha megfogalmazódni látszana valami, de megvárja, míg megmutatom nekik a képet.
• Ez a bakancslistája. Megfogadtam, hogy Lana lesz a legboldogabb lány a világon. Egyenlőre ennyivel tudunk hozzájárulni, természetesen teljes titokban. Remélem számíthatok a segítségetekre srácok.
• Ne viccelj, ez a minimum- Louis megveregeti a vállam- ez volt mindennek az oka, ugye?
• Igen, de most már..nem tudom, mi lesz, én nem akarom elveszíteni őt már soha többé, de hát látjátok, milyen makacs tud lenni.
• Ne aggódj, együtt megoldjuk.- Zayn szavai szívmelengetőek. Nagyon örülök, hogy ilyen barátaim vannak, jobbakat sosem kívánhatnék. Már csak az kell, hogy teljesüljön a tervünk.
• Köszönöm. Később ezt még megbeszéljük, nem sokára szerintem visszajön Lana- amint kimondtam, mér meg is jelenik a nappali bejáratánál, látszólag lenyugodott. Neki is szüksége volt néhány percre, de most már minden rendben.