My Bucket List

13/2- A friend in need is a friend indeed


Sziasztok!
Íme itt van, megérkezett a megígért folytatás, remélem tetszeni fog Nektek. :)
Nagyon köszönöm az előző részhez érkezett hozzászólásokat, nagyon sokat jelentenek. A következő részt Tami írja, ami csütörtökön érkezik. Addig is jó olvasást, és kellemes vasárnapot- már amennyi maradt belőle.

xx Luca

(Talán ez nem a boldog vég. Talán az egész a történetről szól.)

Harry

Nem vár semmilyen üzenet, mikor végre visszakapcsolhatom a telefonomat. Egyáltalán semmi. Az eredeti terv szerint még meg sem kellett volna érkeznem, de egyszerűen nem voltam olyan állapotban, hogy ott maradjak. Jobb lesz nekem itt, a srácokkal. Ha nem is mondhatok nekik semmit, legalább megvan az esélye annak, hogy elterelik a figyelmemet ideig-óráig.

Folyton az visszhangzik a fejembe, amiket Lana mondott, és képtelen vagyok megérteni. Miért nem kezelteti magát? Ha ezzel egy kicsivel is közelebb kerülne a gyógyuláshoz, akkor miért? Képtelen vagyok felfogni a dolgokat, ráadásul nem akarok visszamenni a hotelbe, ezért úgy döntök, előbb kiszállok a taxiból, mint terveztem.

• Köszönöm, itt jó lesz- fizetek, és nekivágok gyalog Melbourn-nek. Megyek, amerre a lábam visz, a gondolataim csak akkor keverednek vissza a valóságba, amikor kezembe fogok egy újságot. Természetesen nem marad sosem titokban, merre járunk, ezért annyira nem lepődök meg,hogy egymás mellett virítunk egy képen, a címlap egy kis részén oldalt. A kép alatt neon kék betűkkel olvasható, hogy én már megint "összeszedtem valakit". Gusztustalan kifejezés, ráadásul rohadtul nem jókor. Idegesen visszadobom oda, ahonnan elvettem, és nem törődve az újságos üvöltözésével, hogy tönkreteszem azt a szart, visszadobok neki érte egy fél marék aprót, az újságot elveszem, majd a szeme láttára bevágom a kukába.
• Paul? Korábban visszajöttem, hol vagytok?
• Harry? Hogyhogy itt?- tudom, hogy neki muszáj szólnom, mielőtt beállítok hozzájuk, bár nem tudom, egyáltalán próbán vannak-e.
• Az most mindegy, próbáltok?- idegesen, türelmetlenül állok még mindig azon a helyen, ahol kidobtam azt a szennylapot. Szerencsére még nem nagyon ismertek fel az emberek, napszemüveget viselek és egy felsőt, aminek a kapucniját a fejembe húztam. Egy újabb ok, hogy végre visszavonuljak a nyílt terepről: nagyon meleg van.
• Hívjuk annak. Érted küldök valakit, hol vagy?- hallom, hogy zörög a kulcsaival, valószínűleg elindult valamerre.
• Néhány utcányira a hoteltől a part felé egy tér közepén. Minden okés, nem kell idejönni, beülök egy taxiba- rögtön átgondolom ezt az egészet, végül is, nagy bajom tényleg nem lehet. A többieket pedig semmilyen ürüggyel nem tudná otthagyni, és még nem akarom senki más tudtára adni, hogy visszajöttem. Hivatalosan még van időm, majd viszek nekik ebédet, hogy ne nehezteljenek rám.
• Szó sem lehet róla- ezzel ki is nyomja a telefont. Leülök szépen egy közeli padra, és csak nézem az embereket. Minduntalan eszembe jut, mekkora hülye vagyok. Nem kellett volna otthagynom olyan állapotban őt, ki tudja, most mit érezhet. Szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy okoztam neki egy álmatlan éjszakát, rengeteg fejfájást,és.. mi van ha ettől újabb rosszullétei vannak? Pánikba esek, fel akarom hívni, tudni akarom, mi van vele, amikor eszembe jut, most nem tehetem. Egyrészt, kora hajnal van Londonban, másrészt meglátom Paul kocsiját megállni a közeli parkolóban.
• Bocs, ha felfordulást okozok- válasz helyett int a fejével, hogy csak szálljak be, és már ott sem vagyunk.- Útközben beugorhatnánk ebédért? Ma még nem nagyon sikerült ennem.- egy újabb bólintás után Paul belekezd a várt beszélgetésünkbe.
• Gondolom felesleges megkérdeznem, miért jöttél vissza korábban, milyen volt az út és hogy van Lana- mintha a vesémbe látna.
• Valami ilyesmi- az irataimat és a személyes dolgaimat tartalmazó táskám hátradobom magam mögé az ülésre.

Lelassítunk, majd miután megáll a parkolóba besietek egy közeli gyorsétterembe. Nem válogatok sokat, szinte teljesen mindegy, mit viszek, garantáltan el fog fogyni.

• Olvastál ma már híreket?-sajnálattal néz rám,mikor újra a kocsiban ülök, hiszen sejti boldogtalanságom okát. Vagyis azt biztosan tudja, nem önszántamból jöttem vissza, és nem véletlenül nem ecsetelem mennyire hiányzik Lana. Mert ha nem így jöttem volna el, biztosan be nem állna a szám, de így valahogy nincs hozzá kedvem.
• Milyenre gondolsz?
• Harry..
• Nem olvastam el, de tudok róla- inkább nem említem a húsz perccel ezelőtt történteket.
• Ne aggódj, nem tudják a nevét- élesen jobbra húzza a kormányt, és elém tárul a stadion.
• Nem aggódok- csendben szállunk ki a kocsiból, és én egyenesen az ismerős hangok irányába tartok, amint meghallom merre vannak a többiek.
• Harry?- Liam zavartan néz rám, egyáltalán nem számítottak az érkezésemre.
• Harry!- Zayn is előkerül, pontosabban csak fekvő helyzetből megpróbál felülni.

Oldalról ütemes dobogást hallok, majd egyszer csak rám ugrik Louis és a fülembe visít.

• Én mondtam, én tudtam, hogy én vagyok az igazi- akár még nevetni is tudnék ezen, de egy erőltetett mosolyon kívül többre nem futja. Hamarosan előkerül Niall is, aki fura mód meg sem kérdezi, hogy kerülök ide, csak néz. Átható kék szemeivel folyton az arcom fürkészi. Nem is tudom megállni szó nélkül, és a dal közepén mérgesen felé fordulok.
• Van valami a kibaszott arcomon Niall?- tudom, amint kimondom tudom, ezt nem kellett volna.
• -Nem, nincs- elfordítja a fejét, egyenesen előre néz és énekel tovább, mintha mi sem történne. Szólója után nekem kellene folytatnom, de nem tudom, egyszerűen képtelen vagyok rá. A Little things alatt végig Lana jár a fejemben, de már nem a szavai, nem az, ahogy beszéltem vele, mielőtt otthagytam volna. Minden gondolatom körülötte forog. Életvidám nevetése, kipirult arca az ausztrál hőségben, elérzékenyült tekintete, minden, ami ő nekem és amit a világnak magából ad, és a betegsége. Félek, hogy egyszer elveszíthetem őt, fizikai értelemben is. Nem akarom elképzelni a világot nélküle, nekem nem kell semmi, ha meggyógyulhatna. Ha kell, minden pénzemet erre költöm, nem érdekel, előbb alszok vele valahol a semmi közepén, mint hogy egyedül töltsem az életem hátralevő részét a londoni lakásomban. Felpattanok ülő helyzetemből, és kimegyek az öltözőbe. Nem tudom visszafogni a könnyeimet, viszont a többiek előtt nem fogok bőgni. Mikor becsapnám magam mögött az ajtót, az megakad valamiben. Pontosabban valakiben.
• Elmondod mi a baj, vagy tényleg azt hiszed viccből bámuljuk a mélabús pofád és nyeljük le a hisztid és a csapkodásodat?- Niallt még sosem láttam ennyire feldúltan és határozottan. Egyébként sem nyámnyila, én legalábbis sosem féltettem őt, hogy ne tudna kiállni az igazáért vagy ne tudná megoldani minden problémáját egyedül is, ha kell, de most még annyira ezek jutnak eszembe. Nem tudok mit mondani, csak bocsánatkérően felnézek rá az egyik székből.
• Nincs baj- Lana bizonyára nem véletlenül titkolta el a betegségét, így én sem érzem, hogy jogom lenne tovább adni a titkot.
• Ezt add be másnak- leül velem szembe egy odahúzott székre- Aggódunk érted Harry. Előbb visszajöttél, ami tök jó, meg minden, de oka van. Ha nem mondod el, ám legyen, de tudd, hogy nekünk bármit elmondhatsz. És ha most nem osztod meg velem a problémáidat, azzal sincs gond, de akkor gyere vissza és kérj bocsánatot a többiektől. Én nem haragszom, de miután kimentél, Louis földhöz vágta a mikrofonját.

Hirtelen nem tudom, mit kéne reagálnom erre. Abba tényleg nem gondoltam bele, nekik milyen most, és szégyellem is magam. Nem habozok tovább és egy nagy levegő után belekezdek.

• Tudod, azt gondoltam, hogy lehet, hogy csak másfél napot tölthetek Lanaval, és kialvatlan leszek, mire ideérek, nem leszek képes rendesen próbálni és valószínűleg pofára fogok esni az első alkalommal, amint színpadra lépek este és egy egész stadionnyi ember fog rajtam röhögni, és ti is, de megérte volna. Érte semmi sem sok, de most üresnek érzem magam, és csak annyira vagyok életvidám, mint egy kidurrantott lufi.- keserű nevetésemet megzavarja Niall hangja.
• El szeretnéd mondani, mi történt? Nem ok nélkül jöttél vissza.
• Hát nem, az oka pedig az, hogy egy szerencsétlen kis görény vagyok- tényleg csak nevetni tudok szánalmas viselkedésemen. Cserben hagyom a barátnőmet, és sorra megbántok mindenkit magam körül. Csodálkozom is, hogy Niall még nem képelt fel az elmúlt pár percben.
• Szerintem túl korán jelented ezt ki- még mindig nem dühös, és nem akarja megtudni a részleteket, csak figyel és pontosan tudom, mire gondol.
• Niall, faképnél hagytam Lanat csak azért, mert én felkaptam a vizet, miközben ő sokkal de sokkal szörnyűbb dolgokon ment keresztül mellettem anélkül, hogy észrevettem volna. Önző és gyerekes vagyok. Ráadásul most is feldühítettem mindenkit, és téged fárasztalak ezekkel a dolgokkal, és..
• Állj, állj, állj, Harry. Nem fárasztasz. Legjobb barátok vagyunk. Szerinted nem ez a dolgunk? Ha nem mi, akkor ki hallgatja meg a problémáinkat?- teljesen úgy beszél, mintha érett és felnőtt lenne, ami tulajdonképpen teljesen igaz is lehetne, ha a szürke hétköznapokat nézzük, amiknek nagyjából a felét alvással tölti. Ennek ellenére jól esnek a szavai, és nem halogatom tovább, elmondom neki, amit el kell mondanom.
• Lana-nak komoly problémái vannak...- semmi ötletem arra, hogyan mondjam el. Tudom, hogy mind nagyon megkedvelték Lana-t, és így még rosszabb.
• Mit értesz a komoly alatt? Családi, vagy..?
• Beteg. Lana leukémiás- felnézek Niall-re és nem vagyok teljesen biztos, hogy egy ültő helyében nem fog lefordulni a székről.
• Mondd, hogy ez nem igaz- kétségbeesetten keres valamit, amiből rájöhetne, az egész átverés.
• Bárcsak ezt tudnám mondani- lehunyom a szemem, és újra visszagondolok a veszekedésünkre.- Ráadásul közölte velem, hogy nem kíván élni a kezelésekkel. Nem érdekli, mert drága. Én mondtam, hogy a pénz nem akadály,de..- nem tartogathatom tovább magamban, egyszerre elcsuklik a hangom és sírni kezdek. Szörnyű belegondolni, hogy mit művel Lana, de az még rosszabb, hogy rémisztő képek jelennek meg előttem. Próbálok küzdeni a vízióim ellen, de látom magam előtt Lana-t gépekre kötve, halál sápadtan, csont soványan, kórházban, élőhalottként felnézni rám, és ahelyett, hogy abbahagynáma sírást, még inkább zokogni kezdek. Már nem látok semmit, kezeimet az arcomra szorítom és előredőlve bőgök, mintha ez mindent megoldana, mintha ez lenne a megoldás, mintha ez ki tudná mosni a magam iránt érzett undort.
• Hé, nyugi. Megoldjuk, biztosan meg tudjuk oldani ezt valahogy- Niall hirtelen feláll a székről, hallom, hogy óvatosnak egyáltalán nem mondható mozdulatokkal ellöki a széket, amin eddig ült és megölel. - Olyan nincs, hogy nincs megoldás, az egyszerűen nem létezik.
• Niall – összeszedem minden erőmet és összpontosítok, hogy meg tudjam tartani jelenlegi állapotom és tudjak beszélni, anélkül, hogy értelmetlen zokogásba fulladna az egész- Köszönöm, komolyan.
• Ne köszönd Harry, mondtam már: barátok vagyunk, ennyi igazán nem sok a másikért. ÉS ha bármiben tudunk segíteni, szóljatok bátran.
• Miért beszélsz többes számban?
• Mert ha visszamegyünk Londonba elvonszolod a dollármilliókat érő hátsófeled Lana-hoz, rögtön a reptérről odamész, és megmondod neki, hogy mellette leszel, és nem hagyod soha többé magára. Meg kell tudnia, hogy szereted, már ha így van.
• Így. Mondtam neki- a szívem sajog, ha vissza kell emlékeznem az arcára- közvetlenül azelőtt, hogy otthagytam volna. Én annyiszor ki akartam már mondani, és láttam, hogy a listáján is át van húzva, de..nem így kellett volna. Kurvára nem így.
• Milyen lista?- elfelejtettem a hatalmas önsajnálatom közepette megemlíteni a listát, bár eddig a percig nem nagyon tudom megfogalmazni, pontosan mi is az.
• Egy amolyan bakancslista-féleség lehet. Elég hosszú, de néhány pont már teljesítve van.- eszembe jut minden, amit azon láttam- kettő kívánságát is teljesítettem, esetleg hármat, ha szerencsés vagyok.
• Bakancslista? És mi van rajta?- túlzott figyelemmel néz rám Niall, immáron újra a széken ülve.
• Elvittem városnézésre, és voltunk focimeccsen. Mindkettő szerepel a listán, így én segítettem neki abban, hogy láthassa London nevezetességeit, és részt vehetett a segítségemmel egy Manchester United meccsen, de volt még egy pont, ami ki volt húzva. Niall, én azt hiszem...- tartok néhány lélegzetvételnyi szünetet, aztán egy jóleső mosolyt megeresztve folytatom- Lana is viszont szeret, és ha ez így van, akkor, talán nincs minden veszve, talán még helyrehozható. Ugye szerinted is?
• Harry, látod? Itt a megoldás!- izgatottan dobolni kezd a térdén- Boldoggá akarod tenni? Akkor majd segítünk, hogy teljesüljön minden vágya.
• Ne, Niall, a többieknek nem mondhatjuk el, és az sem tudódhat ki, hogy veled megosztottam. Ez Lana titka, és nem vagyunk felhatalmazva arra, hogy a többieknek is elmondjuk.
• Nem mondtam, hogy fennhangon üvöltözni fogjuk- újra kicsit csendesebben beszélünk, nem mintha bárki meghallaná. Liam, Louis és Zayn pocsékul csinálnak mindent, amit halkan kéne, nem tudnak semmit sem titokban megtenni, mert vagy nekimennek valaminek, vagy elesnek, rosszabb esetben össze is törik őket. Bár azt hiszem, mind az öten ilyenek vagyunk, ezért elképzelhetetlen, hogy bárkit meglepjünk: előbb lepjük meg magunkat, mint az eredeti célszemélyt.-Csak azt mondtam, segítünk. Nem kell senkinek sem tudnia semmit, elintázzük, hogy "véletlenek" sorozatának tűnjön.
• Nem is tudom..
• Neked nem is kell. Te foglalkozz most azzal, hogy szépen visszamész, és bocsánatot kérsz. Folytatjuk a próbát, este szétzúzzuk az arénát, a rosszindulatú pletykákkal pedig nem foglalkozunk.
• Rosszindulatú pletykák?- meg akartam már nézni, mit írtak rólunk, de eddig nem tettem meg. Gyorsan előveszem a telefonomat a zsebemből és elkezdem olvasni a híreket. Szörnyülködve olvasom azokat a tweeteket, amik ellenünk szólnak, legnagyobb meglepetésemre azonban sokkal több a pozitív felfogású hozzászólás egy-egy netes cikk alatt. Megakad egy bejegyzésen a tekintetem, aminek hatására majd' kiesik a telefon a kezemből: egyre csak Lana kinézetét kritizálja az illető, emelett kitér arra is, hogy mit keres mellettem, és mit akarhat tőlem. Teljesen ledöbbenek, az emberek néha kegyetlenek, tudom, de ez több a soknál.- Te jó ég..
• Számíthattunk volna rá, de amikor mi is megláttuk, csak abban reménykedtünk, Lana nem kap szívinfarktust.
• Remélem nem fogadja majd olyan rosszul..látod? Ilyenkor kéne a barátnőm mellett lennem- egy újabb jele annak, hogy mindent elrontok mostanában.- Túl szép volt minden, hogy igaz legyen, nem is értem, hogyan élhettem bele magam ebbe a tündérmesébe.
• Ne gondolj ilyenekre. Nemsokára Londonban leszünk, és akkor mindent helyre fogsz tudni hozni.
• Legyen igazad, Niall, csak legyen igazad megint ebben a rohadt életben- tény és való, hogy az életem félig romokban áll, legalábbis ezt érzem, de hála Niallnek, nem kell a könnyimmel küszködnöm, és azt hiszem, ma először sikerül igazán mosolyognom. Úgy, hogy nem erőltetem és nem akarok semmit sem álcázni.
• Na gyere, még nem próbáltad ki az új lifted- kifele menet az ajtónál meglöki a vállam, ami ugye bosszúért kiállt, így lökdösődve ugyan, de visszatérünk a színpadhoz, ahol a többiek feszülten ülnek pontosan ott, ahol legjobb emlékeim szerint ültek a félbehagyott dal közben.

Nem szólal meg senki hosszú percekig, csak mindenféle utasítást teljesítek, hogy álljak az x-re, és ha szólnak, készüljek fel arra, hpogy leengednek oda, ahonnan majd az esti koncerten előbukkanok.

Mikor végzünk ezzel is, nincs más választásom, oda kell állnom eléjük és bele kell kezdenem a bocsánatkérő monológomba.

• Bocsánattal tartozom- mindegyikük szemébe belenézek sorban. Előttem ülnek, bal oldalon Liam, tőle jobbra Louis, valamivel mögöttük, két váll közt látom Zayn arcát.- És még mielőtt nagyon belekezdenék, szeretnék még egyszer bocsánatot kérni, mert mindennek, amit a mai napon műveltem, megvan az oka, és sajnálom, de azt még én sem árulhatom el. Most biztosan nem. A lényeg csak annyi, hogy őszintén sajnálom, amiért bunkó voltam, nem ellenetek irányult.

Üres tekintetekkel találom magam szembe, és azon gondolkozok, mit mondhatnék még, amikor meglátom bujkáló mosolyukat.

• Haver, semmi gond. Biztos rátesz a fáradtság is egy lapáttal- Zayn megveregeti a vállam és biztatóan Louis és Liam felé bök.
• Bocs skacok, még egyszer.
• Nincs gáz- Liam is Zayn-hez hasomlóan cselekszik, ám Louis tekintetében van valami, ami nem hagy nyugodni. Tudom, hogy faggatni fog, mi az oka mindennek, és tudom, hogy nem fogja egykönnyen elfogadni a tényt, hogy nem mondhatom el.
• Szent a béke?- a karomat felé nyújtom, mire hamiskás vigyora előtűnik és a kezemnél fogva ránt magához egy ölelésre.
• Komolyan azt hitted, hogy beszartunk, amiért hisztiztél egy sort?- Louis elég szabadon fejezi ki magát néha, ami talán a legjobban illik hozzá.- Gyere, menjünk próbálni, és este pedig robbantsuk fel ezt a helyet.
• Remekül hangzik- legalább ez megvan, és eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnom.

Niall

Harry kijelentésétől a hideg ráz, és félek. Megpróbálom ezt mind elrejteni, hisz most a legkevésbé sincs szüksége egy gyenge támaszra. Minden, amire szüksége van, az egy barát, aki mellett ő lehet gyenge, csak addig, amíg új erőre nem kap.

Elég érdekesen alakult eddig a kapcsolatom Lana-val. Én voltam az első a bandatagok közül, aki tudomást szerzett a titokzatos lány nevéről, igaz, csak véletlenül. Amíg nem találkoztunk vele úgy, mint Harry barátnője, addig közvetve, Harry által ismertem meg, és azt hiszem, egy barátomról vagy ismerősömről sem tudom ezt elmondani. Lana egy különleges lány, akit Harry megérdemel, és Lana is megérdemli őt. Egyszerűen szükségük van egymásra, mi sem lenne jobb bizonyíték erre, hogy ilyen rövid idő alatt kialakult köztük ez a kötődés. Szükségük van arra, hogy egymás mellett lehessenek, és sajnálatos, hogy rögtön egy ilyen problémával kell szembe nézniük.

Próba után kissé fáradtan esünk ki a hátsó kijáraton. Elképesztően sokan várakoznak, noha a koncert kezdéséig még van négy óra, és a kapunyitásig is van vagy három.

• Lana hogy van?- csendben próbálok rákérdezni Harrynél a kocsiban.
• Nem tudom. Azóta nem beszéltünk- minden egyes szó után körbenéz, nem figyel-e valaki még a beszélgetésünkre.
• Nem is tudja, hogy eljöttél?- ez meglepne, hiszen ennyit csak illene tudnia.
• Írtam neki egy sms-t mielőtt felszállt volna a gép. Azon gondolkoztam, hogy felkeresem Valery-t, de nincs meg a száma, meg igazából csak annyit tudok, hogy így hívják és Lana barátnője, esélyem sincs megtalálni. Talán ő tudna mondani valamit az állapotáról, de kétlem, hogy ha meg is találnám, nem az lenne az első dolga, hogy leüvölti a fejem..elég harcias tud lenni, ha arra van szükség.
• Ahh, az őrült lány, aki megfenyegette a biztonságiakat..hát, lehet nem a legjobb ötlet beszélni vele.

Az út további része teljesen úgy telik, ahogy szokott. Zayn és Louis borzalmasan táncolnak, mi is beszállunk, végül pedig a nevetéstől fulladozva esünk ki a hotel előtt a kocsiból. Minden egyen négyzetmillimétert elfoglal a lánygyűrű a bejárattól egészen a parkolóig. Többen rákérdeznek, ki az a lány, akivel Harryt láthatták. Amikor szóba kerül Harry sietősen eltereli a témát és az ajtó felé igyekszik. Rossz így látni őt, és ebben mind egyetértünk.

• Összevesztek Lanaval?- Liam a lehető leghalkabban kérdezi tőlem, én pedig csak egy alig észrevehető bólintással válaszolok.
• Úgy is mondhatjuk, hogy összevesztek, de amint hazaérünk, a reptérről egyenesen hozzá küldöm, mert nem lehet ilyen hülye.
• Akkor ezek szerint nem komoly a baj, ugye?- Zayn is bekapcsolódik a rajongók számára észrevehetetlen beszélgetésbe.
• Azt nem tudom- ez az apró kis füllentés szerintem még belefér. Nem mondhatom el nekik mi a baj, ezzel legalább fedezem magam, bár egyáltalán nem megnyugtató a gondolat, hogy hazudnunk kell. - De nem lehetetlen helyrehozni.
• Ezért jött vissza hamarabb?- Louis is csatlakozik hozzánk. Harry már kicsit előrébb jár, így követjük őt.
• Azt hittem már lenyomtak titeket- látszólag jókedvűen csapódik hozzánk Harry és elindulunk az emeletre.
• Ugyan kérlek- Louis komoly arccal néz előre, egy hirtelen ötlettől fogva pedig Hazz oldalára ugrik és belé csimpaszkodva nyomja meg a lift gombot- inkább arra vigyázz, hogy neked ne legyen bajod.
• Egyszer akkorát fogtok esni én pedig úgy fogok rajtatok röhögni, hogy az nem igaz- Liam kissé rosszallóan néz felénk, hiszen Zayn és én is segítünk Louisnak abban, hogy Harry a földre kerüljön.
• Lehet nem kéne összetörnötök- Harry nyöszörgése valahonnan a padló felől hallatszik.
• Nem hallottatok valamit?- Louis Zaynre majd Liamre néz, én pedig csak eddig bírom nevetés nélkül. Örülök, hogy nem kell Harrynek folyton Lana-n rágódnia, bár lehet, hogy csak ő is pont olyan jól tetteti a jókedvet, mint én. Félek, és ezért próbálom fenntartani a jókedvet, mert ha ez nincs, akkor borzasztó dolgok jutnak eszembe, és csak a lehetséges megoldást keresem.
• Én nem- Zayn Lou mellett ül Harryn, amikor megérkezik a lift. Kinyílik az ajtó mi pedig szembe találjuk magunkat Paullal, aki a fejét fogja.
• Komolyan srácok, ne már- lemondóan néz ránk, miközben kikecmergünk a felvonóból.
• Szerintem vicces volt- Louis vállrángatva lép ki, őt követi Zayn
• És viszonylag kényelmes.- a körülöttünk lévő emberek kezdenek hozzászokni, hogy mi nem komolyodunk meg egykönnyen, így nem csodálkoznak semmin se már.

A koncertig hátralevő időt pihenéssel és készülődéssel töltjük, furcsán csendben. Louis többször szólásra nyitja a száját, Liam folyton megpróbál rájönni Harry bajára, végül Zayn az, aki először fel meri tenni a kérdést, amit én személy szerint szinte már vártam. Azért annyival nehéz lenne elintézni ezt az ügyet, hogy nem mondhatja el az okát.

• Ugye nem azért vagy így kibukva mert szétmentetek?- a feszültséget szinte tapintani lehet az öltözőben, ahol már ki vannak készítve a ruhák és minden szanaszét van dobálva.
• Nem, dehogyis- Harry megereszt egy gyenge műmosolyt- Legalábbis nagyon remélem, hogy ez nem jelenti a végét.
• Remélem rendben lesztek haver- Liam megveregeti a vállát, majd elindulunk ismét a folyosóra.
• Én is, nagyon.- biztatóan rámosolygok és elkezdjük az estét.

Egész végig figyelem Harryt. A dalok közben nem nagyon tudjuk elterelni a figyelmét, gondolataiba merülve énekel. A szöveg tökéletes, nem hamis, csak épp a szerencséje hagyta el mára. Néhány perc bukdácsolás után úgy dönt, leül a földre, ott nagy baj nem történhet. Megpróbáljuk kerülgetni őt, de mikor eltalálja valami, hátra esik, én pedig már nem tudok megállni, ezért inkább megpróbálok átesni rajta. És ez így megy egész végig, hol a vízen csúszik el, hol arcon csapja magát véletlenül. Teljesen úgy mozog a színpadon, mint eddig, talán a szokásosnál kicsit szerencsétlenebb.

• Jesszusom- a színpadról leérve Harry rögtön leül az első székre- mindjárt leszakad a lábam.
• Őszintén, te ittál valamit?- Liam teljesen komolyan néz rá. Nem vádló, nem akadékoskodik, de nem viccből kérdezi.
• Nem, dehogy, csak dekoncentrált vagyok, ennyi- újra kezdi felhúzni magát, ezért próbálok a segítségére sietni.
• Na, ugye nincs semmi vita?- melléjük állok, és megpróbálom visszanyomni a székre Harryt, mielőtt megint hisztizni kezd és lelép. Tudom, azaz nem tudom, de sejtem, mennyire nehéz neki. Nekem is, és a fiúknak is az lesz, de nem ölheti meg a hanglatot megint, mert ezzel semmit sem old meg, csak generálja a felesleges feszültséget köztünk.- Remek, akkor együnk valamit és tűzzünk aludni.

Harry

Elég keveset beszélünk a koncert után, de még a haza felé vezető úton is. Egy ugyan ilyen úton vont kérdőre Zayn, és kezdett el nyaggatni Liam és Lou, ugyan ezzel a lánnyal. Most nem teszik, hiszen akárhányszor szóba jön Lana, felhúzom magam. Bárcsak elmondhatnám nekik, és nem kéne hazudnom. Megértenék rögtön az egészet, és nem neheztelnének rám. Az egy dolog, hogy megbocsátottak a próbán, de tudom, hogy még mindig rosszul esik nekik, hogy nem mondok semmit, miközben Niall mindenről tud. Őt sem akartam ezzel terhelni, és hiába tagadja, ő sincs jól, sőt. Nagyon jóba lettek Lana-val, szinte azonnal barátok lettek, és Niall is összezuhant a hír hallatán. Nem csodálom, hogy neki sincs kedve fecsegni és jó pofizni.

Az ütemes zúgás és a köztünk beálló csend eredményeként hamar elalszok. Nem gondolom semmire, nem álmodok semmit, csak elsüllyedek. Jobb nem is történhetne velem ezek után.

• Hazz, ébredj, mindjárt megérkezünk- távolról érzékelem csak a hangokat és minden próbálkozásom ellenére se tudom kinyitni a szemem- Harry
• Fent vagyok, esküszöm. Két perc és..- csak egy valamire tudok gondolni- Lana!
• Mi van vele?- Liam kérdőn néz rám.
• Mikor száll le a gép?- elillan minden fáradtságom, elkezdem összeszedni a holmimat, amit széthagytam felszálláskor- Mikor?
• Nyugi, még vagy negyed óra- Louis is most ébredt fel. Niall és Zayn még alszanak.
• Már csak? Niall, Zayn, ébresztő- nincs bennem az az érzés, mint mikor Lana aludt mellettem, őket minden lelkiismeret furdalás nélkül képes vagyok felkelteni az éjszaka közepén is, legédesebb álmukból.- Nialler, kelj fel.
• Mi van, mit üvöltöztök?- Zayn fáradt arca szinte azonnal visszaesik a fejtámlára
• Csak egyszer..csak egyszer keltene fel valaki úgy, ahogy azt illik- Niall laposakat pislogva néz rám.- egyetlen egy alaklom, az nem sok.
• Felejtsd el- Zayn megpróbál magához térni egy üveg vízzel a kezében- Sosem kapjuk meg azt, ami járna.
• Rosszabbak vagytok, mint a nyugdíjasok- izgulok, hogy Lana hogy fog reagálni az érkezésemre. Nem mondtam neki, mikor jövünk haza, bár lehet, hogy tudja. Már csak az kell, hogy otthon legyen. Csak most ne hagyjon el a szerencse, csak most az egyszer ne.

Landolás után első dolgom lerohanni a lépcsőkön. Mind az öten egyszerre érünk az érkezési kapukhoz, és búcsúzkodni kezdünk. Mindenki megy a maga útján, én viszont teszek egy kis kerülőt.

• Ahogy megbeszéltük, egyenesen hozzá mész, és ha kell térde esel a bocsánatáért- Niall szigorúan néz rám, és nem tudom megállni, hogy most az egyszer ne mosolyogjak rajta
• Igen, apu- gúnyolódok.
• Harry ez most nem vicc. Elrontottad, igen, rohadtul. És ha nem hozod helyre még meg is verlek. Vigyázz Lanara- gyorsan megölelem, mielőtt elrohannék a taxihoz
• Köszönöm.
• Nem kell, mondtam már. Na eressz, és szaladj.

Vissza se nézek, kettesével veszem a lépcsőfokokat és szinte beesek a hátsó ülésre és már hadarom is a címet. A húsz perces út óráknak tűnik, alig várom hogy meglássam az első ismerős épületeket. A bőröndömet szorongatom, készen állok, hogy bármikor kiugorjak. Előre kikészítem a pénzt, hogy ne kelljen azzal is bajlódnom, minden másodperc fontos, nem akarom elszalasztani a pillanatot. Amint megpillantom Lanaék házát, izzadni kezdek és remegni kezdenek a lábaim. Úgy érzem, menten elájulok.

• Köszönöm- előreadom az utazásom árát és kipattanok a kocsiból. Megigazítom a hajam és a felsőm, bár ez nem sokat segít rajtam. Ideges vagyok, izgulok, minden pocikám fél. Félek az elutasítástól, a jogos haragtól. Félek a szemébe nézni azok után, amit tettem, de már nem fordulok vissza. Szeretem őt, és nem hagyom magára. Megtaláljuk a megoldást, és a legboldogabb lánnyá teszem ezen a földön, ha addig élek is.

A kaput nyitva találom, ezek szerint valaki biztosan van itt. Ingatag módon lépdelek fel a lépcsőkön és megállok az ajtó előtt. Nagy levegőt veszek, most már itt vagyok, ideje összeszednem magam. Eddig a földet bámultam, de felemelem a fejem és ezzel együtt a kezem is. Kopogni készülök, amikor hirtelen kinyílik az ajtó, és a valahová nagyon siető Lana-ba ütközök. Megszeppenve áll előttem, én pedig még egy szia szerűséget is képtelen vagyok kinyögni. Csak állunk egymással szemben és nekem fogalmam sincs, mit mondhatnék vagy mit kéne tennem.